2000, 1993 (5.évfolyam) július
Lengyel László: Emelkedés és hanyatlás
Emelkedés és hanyatlás LENGYEL LÁSZLÓ A JL J Antall József középjobb koalíciós kormánya 1990 áprilisa és 1993 áprilisa között hat szakaszon ment át: 1. 1990 áprilisa és novembere között kiépült „az első Antall-kormány"; 2. a kormány az októberi taxisblokád hatására válságba, a kormányzati zavar állapotába jutott; 3. 1991 márciusától júliusig létrejött a „második Antall-kormány" szerkezete, megindult a „szakértői kísérlet"; 4. 1991 nyarától a kormányzati belharcok, összeütközések az 1991 év végi és 1992 eleji „harmadik Antallkormányhoz" vezettek; 5. 1992 augusztusában bekövetkezett a kormánykoalíció pártjainak és a kormánynak a második, immár elhúzódó válsága; 6. 1993 februárjában és márciusában újabb kormányátalakítás - a „negyedik Antall-kormány" -, és véget ér a „szakértői kísérlet". Az 1991-es év az Antall-kormány és -rendszer berendezkedésének és az ellenzék válságának az éve. Az 1992-es évben folytatódott az Antall-kormány betelepülése, de megindult a kormánykoalíció pártjainak és a kormánynak a hanyatlása is. Az 1992-es év egyszerre hoz politikai és lélektani fordulatot. Az év első harmadában egy magabiztos kormánykoalíció dolgozik a végleges és visszafordíthatatlan berendezkedésen, próbálja igazgatási és tulajdonosi eszközökkel betelepülési offenzíváját végrehajtani. A koalíció politikusai lélektanilag a gazdasági növekedésre, az erőből történő áttörésre, az 1994-es biztos győzelemre készültek fel. Azon dolgoznak, hogy kiszorítással vagy paktummal valamennyi gazdasági és politikai szereplőt egy alternatíva nélküli megegyezésre szorítsanak. És a gazdasági, a politikai szereplők kezdenek belenyugodni az MDF-koalíció hosszú távú fennmaradásába, vitorláikat a kormánykoalíció szelébe fordítják. Ennek a lélektani helyzetnek vetnek véget az év áprilisában a költségvetési hiány megsokszorozódásáról, majd a tavaszi hónapokban a csőd és felszámolási eljárások drámai következményeiről szóló első hírek. A pragmatikus gazdasági-igazgatási offenzíva megbicsaklik. A lélektani előny oda. Ettől kezdve a kormánypolitikának az a tétje, hogy folytasson-e politikai-ideológiai offenzívát, tartsa-e fenn a gőzhengerstratégiát gazdasági háttér nélkül, vagy visszahátráljon, és valamiféle kiegyezést keressen. a) Új kiegyezés vagy politikai-ideológiai támadás 1992 tavaszán a kormány és a kormánypártok kérdései: 1. Vagy meg kell egyezni, vagy meg kell törni a politikai és a gazdasági szereplőket, így az ellensúlyt képviselő köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróságot, az ellenzéki pártokat, a szakszervezeteket, a munkáltatói szervezeteket, a bankárokat, a nagyvállalati vezetőket, az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek irányítóit, az önkormányzatokat, a nemzeti médiumokat. (Együttműködő vagy konfliktusos, erőt mutató politizálás.) 2. Vagy egy részükkel ki kell egyezni, és velük összefogva a többieket kell kiszorítani. (Egy- vagy többfrontos harc.) A kormány először lendületből a konfrontációt kereste, majd bizonyos kérdésekben visszavonult. A legfontosabb témák közé a köztársasági elnök személye és jogköre, a nemzeti médiumok működése, és a vállalati, illetve banki privatizáció tartoztak. Februárban és márciusban az uralkodó légkör a támadásé.3 Az áprilisi első számok hatására bizonytalankodás kezdődött, majd májusban részleges visszahátrálás. A kormányfő a kiegyezés bizonyos formái, az egyes frontoktól való távolmaradás mellett döntött. A kormányzat egy része és maga a miniszterelnök is azt hitte, hogy abban a kérdésben kell döntenie: a növekedés érdekében kiegyezzünk az új tulajdonosi elittel (a nómenklatúra-burzsoáziával), vagy tagadjuk meg a kiegyezést, és akkor nem lesz növekedés. Az év folyamán ez úgy változott, hogy a növekedés elérhető kiegyezés nélkül is, ha a privatizációs gyorsítást az ÁV Rt-n keresztül teremtjük meg (ez a nyár nagy álma), illetve ingyenes vagy nagyon olcsó privatizációs juttatásokkal tömegeknek adunk tulajdont a nómenklatúra-burzsoáziával és a külföldi karvalytőkével szemben (ez a borongós ősz álma). A kormány „békülékenysége" itt nem jelentett többet, mint azt, hogy távol tartották a harcias beavatkozókat a privatizációtól, a közgyűlések után nem fenyegették tovább a bankokat, nem mentek bele viszályokba a szakszervezetekkel. Ideológiai háborút vívtak a nemzeti médiumok vezetői ellen. Az MDF és a kormány teljes egységet mutatott Hankiss Elemér és Gombár Csaba elnökök eltávolítása ügyében. A két médiumelnök parlamenti meghallgatásai és politikai következményei az MDF-kormány hanyatlását idézték elő. Itt már csak az erőszak, a jogállamiság feladása, az elnököknek „két rendőrrel való kivezettetése", vagy a megállapodás, a jogállami keretek megtartása, a minél kisebb presztízsveszteséggel való kimenekülés maradt. A miniszterelnök a második megoldás mellett döntött, de nem tett le a médiumelnökök eltávolításáról. A frontális támadás helyett a megkerülést választotta." b) A kormány és a koalíció elsődlegessége a kormánypárti önálló törekvésekkel szemben A miniszterelnök 1990 tavasza óta a pártok nélküli kormánypolitizálással próbálkozik sikerrel. Ez azt jelenti, hogy a koalíciós pártok szerepét a kormányzati szerepre igyekszik szűkíteni, a pártok mozgalmi lojalitását és hitét kormányzati lojalitásra és hitre váltatja át, a pártpolitikusoknak a miniszterséget, az államtitkárságot kínálja előlépésként.ki Antall mindent megtesz, hogy a pártok mozgalmakból és tagsági buzgólkodásból álló működését a négy-