2000, 1993 (5.évfolyam) október

Maurice Cranston: Szabadság és nemzetiség

Szabadság és nemzetiség KÉT NÉHA/ FEHÉR EURÓPAI MEGVILÁGÍTJA A ZŰRZAVAROS INDIAI ÉS EX-JUGOSZLÁVIAI HELYZETET MAURICE CRANSTON f^/ord Acton és John Stuart Mill a szabadság eszméjének két kiváló képviselője volt a viktoriá­nus Angliában, Acton mint konzervatív liberális, Mill mint romantikus radikális. A nacionalizmus kérdése volt nézetelté­réseik egyik forrása. Ebben a képzeletbeli beszélgetésben a mai tapasztalatok fényénél újraértékelik felfogásukat. ACTON: 1861-ben ön, Mr. Mill, a nacionalizmus mel­ lett tette le a garast. Nem késztették-e netán a huszadik század eseményei vélekedésének megváltoztatására? MILL: Én azt mondottam, hogy ha valamely népben erő­re kap a nemzeti érzület, akkor megnyílik előtte a lehető­ség arra, hogy egyesüljön egy közös - tőle elkülönült - kor­mányzat alatt. Nem látok semmi okot, amiért meg kellene másítanom véleményemet, annál is kevésbé, mivel azóta láthatólag szinte általánosan elfogadottá vált. ACTON: De az ég szerelmére, nem látja, hogyan provo­kálja a nacionalizmus az ön írásai óta sorra a háborúkat, nemzetek között, merőben nacionalista indulatokból, sőt egyazon ország polgárai között, mint éppen most Jugoszlá­viában; és hogy időközben totalitárius, fasiszta és náci zsar­noki rendszerek jelentek meg a színen, valamennyi a szél­sőségig vitt nacionalizmusra támaszkodva? MILL: Nem támogattam soha egyetlen mozgalmat sem, amely nacionalistának nevezte magát. Mindössze annyit írtam a Képviseleti kormányzat című könyvben, hogy a kor­mányzat kérdésében a kormányzottakat illeti meg a döntés joga. ACTON: De egyetértett azzal a gondolattal, hogy a né­pek különüljenek el, és alkossanak független, autonóm ál­lamokat. És ez - a nacionalista ideológiának mondhatni a veleje - pusztító hatású programnak bizonyult. MILL: Nem gondolom, hogy pusztító hatásúnak érezné Észtország, Lettország vagy Litvánia népe is, amelyeknek a függetlenség visszaszerzése volt a legfőbb szándékuk a szov­jet uralom évtizedei alatt. De Grúzia, Ukrajna, Örményor­szág és Moldávia népe sem véli így, amelyeknek korábban nemigen volt részük a függetlenségben, mégis megszerez­ték, mihelyt módjuk nyílt rá. ACTON: Ezeknek az ön által említett eseteknek semmi közük egymáshoz. Moldáviában, példának okáért, vegyes a lakosság, és amikor a román ajkú többség kikiáltotta a Moldovai Köztársaságot, az orosz ajkú kisebbség kikiáltotta a maga Dnyeszteri Köztársaságát, és a kettő szemben áll egymással. Ahány hely, annyi helyzet, hiszen az emberek nem elszigetelt területeken élnek. A nacionalizmus leg­utóbbi tragikus megnyilatkozásainak és következményei­nek színterén, Szarajevóban egymás szomszédságában kato­likus templomok tornyai, ortodox templomok kupolái és mozlim minaretek nyúlnak az égbe, még a régi osztrák csá­szárság idejéből, amikor az eltérő vallású közösségek és faji csoportok békében megfértek egymással. MILL: Csak mert egyaránt áldozatai voltak ugyanannak a birodalmi despotizmusnak. ACTON: Mondhatnók, akárcsak a kommunizmus je­gyében egyesült Jugoszláviában. Csakhogy az Osztrák Csá­szárság nem terror révén uralkodott, a Brit Birodalom se. MILL: AZ emberek mégis elnyomottnak érezték magu­kat, joguk volt véget vetniük alárendeltségüknek. ACTON: Sohasem tagadtam, hogy előfordulnak ilyes­fajta esetek. Ámde jóval gyakoribb, hogy az embereket na­cionalista propaganda győzi meg róla: elnyomottak vagy sem, nekik jussuk van saját nemzeti államhoz. MILL: Így értelmezik szabadságukat. ACTON: Teljességgel helytelenül, még az ön elméleté­nek kívánalmai szerint is, amely a szabadságról azt vallja, hogy az az egyének legjobb énjének megvalósulása. A né­metországi nacionalizmus alapítói, életünkben kortársaink, Fichte és követői azt mondották, hogy a németül beszélő egyének szabadsága csak az egységes, független német ál­lam létrejöttével válhat valóra, és hogy a németek szemé­lyes joga az élethez, a szabadsághoz és a tulajdonhoz bele kell hogy olvadjon a német nemzet kollektív jogaiba. A nemzeti függetlenség keresésében odalett az egyéni szabad­ság. MILL: Nem vagyok a német metafizika bajnoka, de a német nacionalizmus mégiscsak azzal veszi kezdetét, hogy Napóleon meghódoltatja a német ajkú államokat, ám hiá­ba nyilatkoztatta ki császárságának egyetlen okául és céljá­ul a szabadság eljuttatását más nemzetekhez, a németek pusztán idegen zsarnokot láttak benne, és felismerték, hogy vagy háromszáz államra szabdalva milyen végzetesen gyengék. ACTON: Talán elmondható, hogy a német és az olasz nacionalizmus - ez volt a nacionalizmus két legfontosabb formája a mi életünkben - egyaránt konstruktív vállalkozás volt kis államok nagy államokba tömörítésére. A huszadik században viszont szinte kizárólag nagy államok kis álla­mokká tördelésén serénykedett: sokféle közösségből álló bi­rodalmakat, királyságokat, nagy köztársaságokat láthattunk eltűnni az egy közösség - egy állam eszme igézetében. MILL: A nacionalizmus nem minden közösségnek köve­tel autonómiát, csupán a nemzeteknek. Magam írtam a képviseleti kormányzatban, hogy a bretonok vagy a baszkok esztelenséget követnének el, ha kizárnák magukat egy rop­pant műveltségű nép eszméinek és érzeteinek áramából, amelyet mint franciák élvezhetnek. Ugyanezt mondottam a walesiekről és a skót felföld lakóiról mint az angol nem­zet tagjairól. Az írás a National Review című New York-i kétheti­lap 1993. ja­nuár 18-i számában jelent meg, Freedom and Nationhood címmel. 9 MAURICE CRANSTON

Next