2000, 1998 (10.évfolyam) november
Margócsy István: Petőfi és az irodalmi gépezet
Petőfi és az irodalmi gépezet PETŐFI MINT MODERN POLGÁRI ÍRÓ MARGÓCSY ISTVÁN „Ezentúl tehát kirekesztőkg az ••• irodalomnak élendek."" Petőfi Sándor A természet vadvirága, valamint Koldusbot és függetlenségi Petőfi mindig is fennen hirdetett önideológiájának e két nagyon karakterisztikus sarokmondata máig oly mélyen meghatározza azt a képet, mely Petőfiről a köztudatban él, hogy hatásukra majdnem teljesen elfelejtődött ama szintén roppant jellemző, s a maga korában valószínűleg legalább ugyanilyen fontos, bár sokkal kevésbé hangoztatott tény, hogy Petőfi az irodalomban egyáltalán nem úgy viselkedett, mind a természet gyermeke vagy vadvilága, s irodalmi pályafutása mindvégig arra irányult - nem sikertelenül -, hogy kikerülje a koldusbot esetleges fenyegetését. Érdekes módon, nyilván a romantikus költő-ideál hagyományozódásaként, a Petőfi-életrajzok máig elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy Petőfi, kora ifjúságában, állandó Pestre kerülése előtt, valóban rendkívül súlyos anyagi nehézségek között élt, s időnként szélsőséges megpróbáltatásoknak is ki volt téve (hiszen pályakeresését, kizárólag szubjektív elhivatottság-érzetén alapuló színészi-írói karrierjét minden külső társadalmi háttér vagy segítség nélkül, félig-meddig csavargóként, a korai polgári társadalom fél-értelmiségi marginalizáltjaként kezdte el...). Ám e leírások (feltehetően a romantikus kultusz folyamatos, már Petőfi életében elkezdődött építésének okán) azt már többé-kevésbé elhallgatják, ami pedig a kortársak számára még e valóságos romantikus szenvedéstörténettel legalább egyenrangú jellemzőként érvényesült, s Petőfi személyiségének rangjához és elismertségéhez legalább ugyanily mértékben hozzájárult, hogy Petőfi, rövid, alig hétéves irodalmi működése során eladdig teljesen ismeretlen nagyságrendű karriert futott be, s az irodalmi életnek minden területén oly sikereket mutathatott fel, melyeknek radikális modernsége és újsága legalább oly feltűnést keltett (s kellene, hogy ma is keltsen az irodalomtörténetben is), mint mondjuk művészi zsenialitása, ideológiája, forradalmisága, népiessége stb. Ha ugyanis azokat a visszaemlékezéseket nézzük, melyeket a Petőfihez egykor legközelebb álló irodalmárok vetettek papírra, akkor egybehangzóan fogjuk feltalálni Petőfinek oly szempontú kiemelését és dicséretét is, mely szerint ő volt az első magyar író, ki kizárólag írásainak jövedelméből meg tudott élni. A hajdani legközelebbi barát, Jókai Mór szerint ugyanis „Egész Petőfi korszakáig nem érte el azt magyar költő, hogy mellékhivatal nélkül, vagy legalább akadémiai tagság nélkül, szellemi munkái után megéljen, még családot is tartson";é s Vahot Imre is, aki mind támogató, mind pedig későbbi vetélytárs-szerkesztőként is figyelhette Petőfi pályafutását, ugyanezt hangoztatja: „Petőfi legbüszkébb lehetett arra, hogy ami Magyarországon még addig soha nem történt, csupán a kiadók által keresve keresett versei jövedelméből illően és úri módon megélhetett...". Petőfi ugyanis, mikor 1844-ben végre álláshoz jutott Pesten, s elkezdte műveinek rendszeres közlését, rendkívül tudatosan tervezte és szervezte meg irodalmi jelenlétét és jelenlétének milyenségét, s a modern irodalmi gépezetnek, az irodalmi iparnak jóformán minden mozzanatát felhasználta érvényesülésének érdekében. Aligha lenne túlzás, ha azt állítanánk: Petőfi költői zsenialitásának sokoldalúsága abban is megnyilvánult, hogy az irodalom külső, társadalmi, intézményes meghatározóinak gyökeres (mondhatnánk: kapitalizálódó) megváltozását is észlelte, alkalmazkodott hozzájuk, a maga érdekébe állította őket, élt velük, s rajtuk keresztül hagyta kibontakozni költészetének belső modernségét. Tokai Mór 1847 nyarán, az Életképek akkor kinevezett fiatal, huszonkét éves szerkesztőjeként igen kemény hírlapi polémiába keveredett Petőfi volt támogatójával, a Pesti Divatlap konkurens szerkesztőjével, Vahot Imrével, aki irodalmi leveleiben hálátlansággal, s pénzsóvár mohósággal, úgymond „iparlovagsággal" vádolta meg a tőle mostanra eltávolodott legfiatalabb generáció íróit (köztük, ha nem is megnevezetten, Petőfit is), s képmutató módon azt fájlalta leginkább, hogy manapság az íróknál „az irodalom iránti buzgó ügyszerelmet haszonleső önösség válta fel", s mindezen bajnak okát abban lelte fel, „hogy íróink nagyobbára a piacról élnek". Jókai viszont, az „irodalmi iparűzés" vádját egyáltalán nem utasította el, hanem éppenhogy vállalta, s a modern irodalom alapvető létformájaként épp a piaci megjelenést állította be, s keményen kigúnyolta Vahotot amiatt, hogy szerkesztőként oly „patriarchális" állapotokat kíván vissza, midőn „drága világuk lehetett akkor a szerkesztőknek és 52 MARGÓCSY ISTVÁN