2000, 2004 (16. évfolyam) február
LENGYEL LÁSZLÓ: Mageurópa vagy demokratikus birodalom
Lengyel László Mageurópa vagy demokratikus birodalom Amikor az Egyesült Államok új birodalmi kezdeményezésbe fog, a kontinentális Európa egy része bevonul erődjébe. Amikor Európa túlvállalja magát és terjeszkedni kezd, az Egyesült Államok világméretű ellenlépéseket tesz, így volt ez a hatvanas években, amikor Kennedy — liberális univerzalizmussal - át akarta rendezni a világ politikai, gazdasági és katonai rendszereit, és az Adenauer-De Gaulle, német-francia páros a Mageurópa — Kemeuropa, Europe de Six - erődítményébe vonult vissza. De Gaulle megvétózta Nagy-Britannia, Dánia, Norvégia, Portugália felvételét a Közös Piacba. Európa közössége sokáig a britek, a skandinávok, az ibériaiak és a kelet-közép-európaiak nélkül építette intézményeit az Egyesült Államok ellenében. A nyolcvanas évek elején tüntetők százezrei álltak német, brit, olasz és francia városok terein, hogy tiltakozzanak az amerikai Pershing rakéták ellen, harcoljanak Reagan amerikai és Thatcher brit újkonzervatív ideológiája ellen. A Mageurópa társadalmai kitartottak a jóléti állam és a pacifizmus mellett. Békét akartak és nem elrettentést a szovjet birodalommal szemben. Békét, azon az áron is, hogy Lengyelországra ráborult a szükségállapot sötétje, hogy kelet-közép-európaiak milliói a falon kívül rekedtek. A szovjet összeomlás után a Nyugat nagyhatalmainak szembe kellett nézniük azzal, hogy valamennyi globális intézmény a hidegháború kétpólusú rendszerére épült. Vajon alkalmasak lesznek-e az „újraegyesült" világban ezek az intézmények a hatékony működésre? Módosítani vagy új intézményi szerkezetet kiépíteni? Az 1943 és 1989 között kialakított univerzális és globális politikai, gazdasági, biztonsági intézmények és békerendszerek kezdeményezői többnyire az Amerikai Egyesült Államok vezetői voltak. Az Egyesült Államok kellő kezdeményező képességekkel, és a megvalósításhoz szükséges katonai, gazdasági és politikai erővel rendelkezett. Franklin Roosevelt és csapata találta ki az ENSZ-et, annak szakosított szervezeteit - a Valutaalapot, a Világbankot -, sugallta Teheránban és Jaltában a világháborút lezáró békerendszert. Majd Harry Truman építette fel a háború utáni rendszert - a Nemzetközi Büntetőtörvényszéktől a Marshall tervig, a GATT-tól a hidegháborús elrettentésig, a NATO-ig. John Kennedy próbálkozott érdemben a fegyverzetkorlátozással, rendezte a szuperhatalmak közötti nukleáris válságkezelés kérdését, liberalizálta a világkereskedelmet. S mindannyian tudjuk, hogy az idősebb George Bush biztosította intézményesen Németország újraegyesítését, majd az öbölháborúban valamennyi nagyhatalom együttes fellépését. Amerika multilaterális és működtethető világintézményeket javasolt és hozott létre a többi nagyhatalommal kiegyezésben. Az idealista tervezők hol számoltak, hol kihagyták számításaikból, hogy a szervezeteknek egymással ellentétes érdekű és értékrendű országokat kell egyesíteniük, közöttük kell egyensúlyt és összhangot teremteni. A világintézmények szinte kezdettől fogva belső ellentmondásokkal és válságokkal küszködtek, de alkalmasnak bizonyultak a folyamatos megújulásra, egészen 1989-ig. A I nemzetközi globális konstrukció mentén építették Európa nagyhatalmi konstruktőrei a regionális Európa közösségi intézményeit. 2000 0 5