2000, 2005 (17. évfolyam) január

ELIADE, MIRCEA: Portugál napló

DOKUMENTES Mircea Eliade Portugál napló Mircea Eliade 1941 és 1945 között Románia lissza­boni nagykövetségén teljesített diplomáciai szolgála­tot. Naplója sokáig kiadatlan maradt, az első kiadás spanyolul jelent meg - Diario portugués (Barcelo­ na, Kairos, 2001) - Joaquin Garrigas fordításában. A napló különleges jelentőségét az adja, hogy képet kapunk belőle mind Eliade világháború alatti politikai orientációjáról, mind legszemélyesebb élethelyzeteiről és reakcióiról: első feleségének elvesztéséről, a keresz­ténységhez való ambivalens viszonyáról. A sorok kö­zött pedig ott rejtőzik nem egy későbbi klasszikus val­lástörténeti munk­a alapötlete. A lisszaboni jegyzetek az utóbbi években főként politikai okból kerültek az érdeklődés középpontjába — elsősorban az Eliade szél­sőjobboldali elkötelezettségét tematizáló szakiroda­lom igyekezett innen vett idézetekkel alátámasztani gondolatmenetét [lásd Alexandra Laignel-Lavastine: Cioran, Eliade, Ionesco. L'oubli du fascisme (Pa­ ris, PL­F, 2002) című könyvét, amelyről lapunk 2003. márciusi számában közöltünk összeállítást]. Az alábbiakban részleteket közlünk a naplóból. (1941) Április 21. Február tizedike óta Lisszabonban vagyok. Hóna­pok óta egy sort nem írtam, még egy valamire való levelet sem. 1940. április 19-én, amikor el­jöttem Romániából, felhagytam a naplóírással. Nem lett volna értelme a benyomásaimról írni, hiszen tudtam, hogy a kézirat egyetlen oldalát sem hozhatnám ki Angliából. Ezenkívül attól is tartottam, hogy átkutatnak. Ha rendszeres és őszinte naplót vezettem volna, annyi bizalmas in­formációt, és az egyes angol politikusokkal folyta­tott megannyi fontos beszélgetést kellett volna rögzítenem, hogy ha ezeket megtalálják, az töb­beknek a szabadságába vagy akár a fejébe is kerül­hetett volna. Igyekszem gyakran feleleveníteni ezeket a beszélgetéseket, hogy egyszer majd össze tudjam állítani az angliai emlékirataimat. Ma azonban teljesen más indíttatásból kezd­tem ebbe a füzetbe írni. Ninai néhány napja Bu­karestbe utazott. Négy-öt hétig magam leszek. A felelősségteljes munka jó néhány hónapja tartó felfüggesztése, a rám nehezedő politikai nyomás, a szellemi tunyaság, az oxfordi kézirataim és jegy­zeteim elhagyása, Lisszabon szellemi pangása -mindez lassú leépüléssel fenyeget. Újra meg kell találnom önmagam, szükségem van arra, hogy magamra figyeljek. (1942) Május 17. Valójában tizenöt évvel ezelőtt, 1927-ben kezd­tem el élni. Először akkor szerettem igazán, és ak­kor hagytam el az országot is először, hogy Olasz­országba utazzak. Abban az évben született az első könyvem, az Egy vaksi kamasz naplója is. Húszéves voltam. A Revista Universitárának, a Cuvântul­ban publi­kált cikkeimnek, a fiatal generáció körüli polé­miának, stb. köszönhetően ekkor lettem „híres". A nemzedékem élére álltam, ahogy akkoriban mondták. * A szociológia, marxizmus és hasonlók iránt álta­lában nem sok érdeklődést tanúsítok, aminek az a visszatérő felismerés az oka, hogy ezek a tudomá­nyok a történelem globális megmagyarázhatósá­gának illúzióját keltik, holott valójában az em- 2000 0

Next