2000, 2007 (19. évfolyam) november
LENGYEL LÁSZLÓ: Az ellenreformáció kora és a reformdiktatúra
árnyékos oldalára. Én az utóbbiban hiszek. Orbán és Medgyessy inkább önként, mint kényszerek hatására, az öngondoskodás, a felelős polgárosodás, az egyéni és csoportos versenyképesség javítása, a civil és piaci intézmények teremtése helyett az állami gondoskodásra, a potyautas magatartás elfogadására, az erőfeszítésekre kényszerítő reformok utálatára építettek.5 Gyurcsány és társai nem tudtak, mertek leszállni elődeik vonatáról. Orbán Viktor 1995-ben, a Bokros-csomag idején, következetes reformellenes magatartást alakított ki.6 Nemcsak az 1995-ös Bokros-csomagot ítélte el, hanem szembefordult magával a reformálás szellemével és gyakorlatával. Ekkor alkalmazta először a konfliktusos politizálás alaptechnikáját, a Rossz és a Jó küzdelmét, az ördögi Bokros és a megmentő Orbán, a liberális-kommunista nemzetet tipró reform és a megmentő nemzeti állam. 1998-ban hatalomra kerülve, a jobboldali, Polgári Magyarország gondolatából származó, egészségügyi, önkormányzati, adóreformokat Orbán Viktor leállította, és egyszer s mindenkorra kitörölte a jobboldal tudatából. Ugyanakkor a jobboldali választókat sulykolták a reformok rémségeivel. Megroppantotta és megpróbálta visszafordítani az 1997-es nyugdíjreformot. Az agráriumot és a vidék fejlesztését átengedte a korrupt és tudatlan kisgazda politikusoknak. E politikai lépések, érdekes módon, inkább a gazdasági reformok elleni, mintsem a nyugati életformával szembeni érzéseket tükrözték. Miközben a kelet-közép-európai jobboldali mozgalmak és kormányok a nacionalizmus mellé fölvették az életforma-konzervativizmust, de támogatták, vagy közömbösek voltak, a gazdasági reformokkal, Orbán a nacionalizmust, a reform-elenesség kádári hetvenes évek, illetve a kelet-európai nemzeti-kommunizmus, konzervativizmusával egyesítette. Orbán Európa-, globalizáció- és gazdasági reform-szkepszise sajátos, egyedi magyar vegyület. Ismeretlen a korabeli és mai Nyugat-Európában, és nincs az ezredforduló utáni Közép-Európában.O Orbán Viktor és viktoriánusai arról voltak meggyőződve, hogy a rendszerváltás már az 1987-es gazdasági, majd 1989-90-es politikai rendszerváltással kisiklott. Magyarország részben folytatta a kádári érdekcsoportok hálózatának megfelelő politikai és gazdasági pályát, részben pedig idegen, Nyugat-majmoló, ultraliberális útra tért. Ennek a szovjet és amerikai típusú rossz egyvelegnek issza levét a kirabolt és kizsákmányolt Magyarország, a rendszerváltás általános vesztese. A reformok nem magyar, hanem szovjet vagy amerikai kitalációk, a régi kommunisták és a transznacionális tőke érdekében. Vissza kell térni a magyar útra, saját kárpát-medencei intézményeinkhez. Előállt az a különös helyzet, hogy a Fidesz a rendszerváltás veszteseinek, a tőke- és polgárellenes választói csoportok radikális jobboldali érzelmeinek szolgáltatta ki magát, a reformellenes nemzeti indulatokat helyezte politikájának középpontjába. Orbán Viktor és viktoriánusai, ugyanazokat az érzelmeket hordozzák, amelyekről Isaiah Berlin írt Kant, Herder, Haman porosz érzései kapcsán: többnyire ez a megalázottak válasza, egyfajta „savanyú a szőlő" - talán magasztos formában, de mégis az -, önáltatás, hogy amit az ember nem tud elérni, azért nem is érdemes küzdeni. Párizs [Washington] bölcsei a tudást is, az életet is kitalált szabályok rendszerére redukálják, külső javak kergetésére, amelyekért az emberek eladják belső szabadságukat, hitelességüket; az emberek németek [magyarok] önmaguk akarnak lenni, ahelyett, hogy utánoznák - majmolnák azokat az idegeneket, akiknek nincs semmi kapcsolatuk saját valódi természetükkel, emlékeikkel és életmódjukkal. Egy ember alkotóerő csak saját szülőföldjén bontakozhatnak ki teljesen, ha hozzá fizikailag és szellemileg hasonló emberek között él, akik az ő nyelvét beszélik, akik között otthon érzi magát, akikhez úgy érzi, hogy tartozik. Csak így hozhatók létre igazi kultúrák, amelyek mindegyike egyedülálló, mindegyik hozzáteszi a maga sajátos részét az emberi civilizációhoz, mindegyik a maga módján keresi a maga értékeit, hogy ne merüljenek el valamilyen általános kozmopolita óceánban, amely minden kultúrát megfoszt sajátos tartalmától és színezetétől, nemzeti szellemétől és géniuszától, amely csak saját talajában tud virágozni, saját gyökereiből táplálkozva, amelyek egy közös múltba nyúlnak vissza. A civilizáció olyan kert, amelyet virágainak, különleges növényeinek sokfélesége tesz gazdaggá és széppé, amelyeket a nagy hódító birodalmak - Róma, Bécs, London [Washington, Brüsszel] - eltaposnak és megsemmisítenek. A baloldalon Medgyessy Péter a „jóléti rendszerváltás" és a „nemzeti közép" programjával nem kívánta a reformokkal megzavarni a társadalmi békét. Medgyessy igazán ismerős volt a kádári hetvenes években, az „egy lépés előre, két lépés 2000 0* 9