8 Órai Ujság, 1924. december (10. évfolyam, 258-280. szám)

1924-12-25 / 277. szám

6a öse Ansfra Csütörtök, 1924 december 25. Simonyi óbester fegyvertársánsH Ismirilleo naplója. Forster *n?31 ö’izrsdss történelmi memoárja a napóleoni háboruKísér* Herceg Hessujtförnburg parancsnoksága alatt. — Simonyi megbizza Forster Káplárt a franciáit megtámadásával. Az alábbi sorokban a múlt fátyolán át törénelmi sugarak törnek elő a maigyar hőskor idejéből és megvilágítják vitézvári Simonyi József báró, huszár, ezredes, a legendás „Simonyi óbester" korának olyan részleteit, amelyek eddig nem kerültek nyilvánosságra. Bár a híres „Simonyi óbester", akinek hősi tetteit a francia háború hadikrónikája is megörökítette, egész életével, számtalantörténelmi följegyzés beállításában, a magyar vitézség relifjévé domborodott ki a köztudatban, az alábbi cselleírás mégis a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot. Ezeket az adatokat ugyanis olyan ember önéletrajzából adjuk át a nyilvánosságnak, aki maga kortársa, sőt egy ezredben szolgált, versengő bajtársa volt a hős Simonyi ezredesnek és abban a leírás.s bán, amelyet saját életpályájáról ad, a legmegbízhatóbb megvilágításban állítja a Mária Terézia-rend vitézének, utóbb az aradi vár kazamatáiban fogolyként elhunyt Simonyi ezredesnek regényes alakját és közös életpályájuknak nevezetes momentumait. Ezeket az adatokat néhai Forster Antal cs. k. alezredes Simonyi óbester hősi lelteinek fegyvertársa irta annakidején a saját életéről. Az ismeretlen történelmi memoárt eredeti német szövegéből Forster Ernő cs. k. kapitány, Simonyi ezredes bajtársának fivére, fordította le annak idején magyar nyelvre és ebben a szövegében Sass László uzdi földbirtokos őrzi történelmi gyűjteményében. A közlésre pedig Daróczy Zoltán révén került nyílvánosságra. Forster Antal 179. június 2-án született. Meghalt Dunaföldváron 1866. augusztus havában. Amint fivére Forster Ernő, — az alábbi életrajz fordítója, akit Simonyi ezredes soroztatott de kadétnak, — bátyját jellemzi, a Napóleoni hadjáratokban vakmerő vitézséggel résztvett bátor katona volt. Heves természete és becsvágya révén sokszor feljebbvalóival is szembeszáll és a viszályok elkeseredéséből Simonyi ez. .. re de ri.k'n is 'V sze •..- U üdült, Élűtek.. n;sajjji szívh'lyéífmni* romantikus teónak, az íéletleírását közöltjük az alábbi fejezetekben. Ide ezt megelőzően érdekesnek tartjuk Forster Ernő néhai cs. kiskapitány adatait Simonyi ezredesről, mint olyan értékes jegyzeteket közölni, melyekből a történelem számára is sok új és ismeretlen adat válik Simonyi ezredes legendás alakjának dokumentumává. * A Hessen—honburgi huszárezredben. Születem 1793-ban. Zsenge koromban gyenge és beteges voltam. Mint gyermek, nehezen tanultam, mely oknál fogva a tanuláshoz minden kedvem elveszettem. Németül egy betűt sem tudtam írni, beszélni is csak keveset, azt is bécsiesen, úgy, ahogy a pestiek beszélnek. Minden kedvem csak a hazám védelmére irányult, amidőn minden évben az ellenséget hazánkba nyomulni láttam. 1809- ben, midőn Napóleon Magyarország felé nyomult, mint 16 éves gyermek alig valék vissza, tarható, hogy magamat hazámnak áldozzam. Mi lett hazámból, egy leigázott rabszolga ország. Szüleim szándékomat ellenezték és igy tűrnöm kellett. 1810-ben azonban már nem tudtam magamat mérsékelni és junius hasában Pesten, a Kinmahr 8-ik huszárezredbe besoroztattam magamat, mint közlegény. Itt láttam azonban, hogy a német nyelv teljes tudása nélkül a katonai pályán előmenetelt soha nem lehetek, még ha a legvitézebb lennék is. Ennél fogva szabad óráimat arra használtam, hogy szorgalmas tanulás által mind a német nyelvben és írásban magamat tökéletesítsem. Míg végre Ferenc testvérem közbenjárására 1812-ben ő hercegsége Hessen- Homburg Gusztáv ezredes ur által a Hessen. Homburgi -sik huszárezredbe, mint káplár létettem át; ugyanis Ferenc testvérem a herceg alatt, mint hadnagy szolgált. 1812-ben az oroszok elleni hadjáratban többször volt alkalmam magamat kitüntetni, miáltal felebbvalóim szeretetét, de még inkább alattvalóim bizalmát sikerült megnyernem. Lukoscénél az én jó akaróm, ezredesünk herceg Hessen.Homburg Gusztáv bátor-ságától elragadtatva, jó lovával ezrede élén, felé rúglalva, egy csapat kozák közé rohant, kik már egy divisiót ezredünkből közre fogo ttak. A herceg a kozákok közé rohanva egy kozák által a lóról leszaratott, én valék 12 huszárral az első, kik mentségére odaértünk. Közvitéz Kőrössy jutott ez alkalommal legközelebb a herceghez, még látta a kozák kezében a vértől csepegő lándzsát, mellyel a herceget ledöfte, a kozáknak fejét ketté haj sita; én pedig egy másikat, aki dsidáját a herceg mellének szegezve tartó, — alkalmasint pénzzsarolás céljából, — úgy vágtam le a lóról, hogy kegyes jól levőmre, a hercegre cselt. Most azonban nem volt arra idő, hogy a herceg sebének bekötözésével foglalkozhassunk, mert hiszen mi néhányan többszáz kozák között voltunk, két embert a herceg mellett hagyva, sikerült nekünk az ellent a hercegtől visszanyomnunk, mire a mi három divisiónk a kozákokra csapott, azokat visszaverték és tőlük a csatáiért megtisztították. Ezután láttam a mi hős ezredesünket, amint vérző sebeivel egy divisiójának élén, újólag a kozákok közé rohan, mi, a 12 önkéntes, öt körbe véve, oly heves rohamot intéztünk a kozákok ellen, hogy azok futásnak eredtek. Megjegyzem, hogy ezen küzdelemnél a 3 divisiónk ellen 3 kozákezred volt, egy kozákezred pedig körülbelül háromszor annyi, mint nálunk egy divisió. A kozákok szándéka volt, mint a foglyoktól értesültünk, minket szétverni, ágyunkat elvenni és ha lehetséges, a mi Nugent ezredbe!! gyalogságunkat, mielőtt azok a közeli erdői elérhetnék, megsemmisíteni. Ezen küzdelem után monda a mi dandárnokunk, báró Malit," ezredesünknek az egész ezred előtt: 11 ! „Hercegséged! Az ön ezredében, minden közvitéz egy hős. Öröm ezekkel az ellenségi elé lépni. Én is ezen derék vitézek által, midőn Hercegséged előtt vezénylője valék ezen ezrednek, jutottam a Terézia rendhez." A herceg is itt érdemelte ki a Terézia-rendet. Engem a herceg még az nap este magához hivatott és igy szólt: • ..Kis Achillesem! Ma ön csudákat mivolt, engem a haláltól menkilií meg. midhin I az a vad kozák ,rcem. i fryverteteiel és se- I besültet, bizonyosan keresztül döfött volna, ! Ikivel nem értettem meg, mi a kívánsága, I s ezt ön levágta. Folytassa igy tovább is, s I igazán örülök, hogy önt ezen hős ezredhez hoztam." Visszavonulóban Varsó felé. Több értekezés után a mi hadtestünk parancsnoka, herceg Schwarzemberg és az oroszok is, azon parancsot kaptak, hogy az előnyomuló ellenre, többé ne tüzeljünk. Visszavonulásunk egyik napján Varsó felé, hol mi a hátvédet fedeztük, báró Winmpfen Antal főhadnagyunk szakaszával az előőrsön volt. Én 21 fok hidegben egy falu előtt, melyben a századunk többi része csűrökben táborzott, voltam felállítva. Reggel felé megrohanták az oroszok a mi előőrseinket és azokat el is fogták, anélkül, hogy egy lövést is tettek volna, megadták magukat; egyetlen egri huszár az előőrsről szaladtfelénk, nagy bajjal az oroszokkal együtt. Szerencsére én 16 emberrel lovon ültem, hogy az előőrsöket felváltsam, midőn a lármát távolról hallottam. A futás által menekülő huszár kiabálja „lóra, lóra! jön, az ellenség!" Mit hallva, kiáltottam ! a többi huszárnak, hogy lóra! kiket egy sorba állítva, karabinjaikat lövésre készen tartva, magyarul mondám embereimnek: 1 „A lövés ugyan meg van hllva, de ha a semmirevalók minket megtámadnak, közibük lövünk, azután leszedünk közölök kardjainkkal, amennyit csak tudunk. Mi ugyan nem látjuk mennyien vannak, de ők sem, hogy mi mennyien vagyunk, tehát csak reám vigyázzanak kendlek és ha parancsolom, a legnagyobb lármával, rajta megyünk." Egy emberemet vágtatva küldöttem századosomhoz, ekkor az ellenség a legnagyobb hévvel reánk rohant. Én ekkor magyarul kiállom: mind aki huszár az útból félre, mert lövetek, egy huszár az útból félre ugrik, mikor is az előre rohanó ellenségre sortüzet adattam és azután az ellenségre vetettük magunkat. 20 orosz, részint golyóink, részint kardjaink által a földön feküdt, a többi pedig visszafutott. 15 perc múlva érkezett az én hős századosom, Albericsi, dühösen, mint egy tigris, az oroszok ellen, hogy azok a rendelet ellen, támadólag léptek fel és a főhadnagy, dr. Wimpfent, szakaszával együtt elfogták. Engem elhalmozott dicsérettel, hogy magamat oly jól tartottam és monda: „Nekünk parancsunk van herceg Schwarzembergtől az ellenre többé nem tüzelni, de ezen rendelet a gaz oroszoknak is kiadatott, tehát egyet a másért, vagy hasonlót hasonlóval. Forster jöjjön velem! Én az előőrsök parancsnokához lovagolok és az oroszoktól az én szakaszomat visszakövetelem, azután mindent a fővezérünknek megjelentek." Mi ellovagoltunk az oroszok parancsnokához, ki azzal menlegelődzött, hogy előőrsei ittasak voltak. Azonban Winpfent szakaszával együtt, de ló, fegyver, szerszám és bagázsia nélkül, visszaadatta. A lovak azonban szerszámostul együtt eltűntek. Midőn ezt százaldosom panaszként előhozta, azt felelé az orosz: „Igen sajnálja, de nincsen tehetségébe, nekünk a lovaikat é a bagázsiát előkeresni, ő ennél úgyis többet vesztett, mert neki 20 embere esett el“ Mi visszalovagoltunk, a mi gyalogos huszárjaimmal, századosom pedig feljelentette az egész éjjeli küzdelmet. Minthogy pedig én parancs ellen cselekedtem, három napi börtönnel bűnhődtem, de még szigorúbb büntetést kaptam volna, ha az én hős jóakaróm, bércig Hessen-Homburg Gusztáv személyesen a főhadiszállásra nem lovagol és engem a herceg Schwarzenbergtől ki nem kér. Egyesülés az oroszokkal Az 1813 hadjáratban, mi már az oroszokkal egyesültünk, és előnyomultunk Drezda felé, hol három napon át erős küzdelmünk volt minden élelem nélkül, szakadó esőben. Harmadik nap délután 3 órakor még mindig tartó erős küzdelem közben, dandárnokunk, herceg Hessen-Homburg Gusztáv, elküldött félszázadot ezredünkből Gross százados vezénylete alatt azon rendelettel, hogy a legszélső balszárnyat, mely Meská altábornagy parancsnoksága alatt volt, felkerestük. Századosom rendeletére én ezen kis csapatnak 15 emberrel előhadát képeztem. Körülbelül félórai menetelés után, egy előttünk álló magaslaton túl, nagy zajt hallottunk, melyből azonnal kivehettük, hogy ott küzdelemnek kell lenni. Én gyorsan a magaslatra vágtattam, honnan egy heves küzdelmet láttam, mit jelentettem századosomnak, ki félszázadát azonnal a támadásra rendezé, továbbá Rigó főhadnagy — a Kinmayer huszároktól —ki szakaszával szintén ezen tájra volt kiküldve vizsgálatra. Ezen két kis csapat parancsnokai rövid értekezés után, a lovas vadászokból álló ellenséget két oldalról megtámadták és kimentették a Palatínus huszárok egy századát, mely Németh Károly százados vezénylete alatt állott. Ez utóbbit, fél holtan, tele sebekkel vittek halra. Nekem oly szerencsém volt, hogy mindjárt az első összecsapásnál a franciák parancsnokát a lóról levághattam, mire az ellenség bátorságát vesztve futásnak eredt. A mi balszárnyunk azonban, melynek felkeresésére kiküldettünk, Murát, a nápolyi király által tőlünk elvágva, körülvétetett és magát 40.000 emberrel mint fogoly megadta. Csak a palatínus huszárezred menekült. Most az egész egyesült hadsereg, több csapatokban visszavonult Kulm felé, hol a francia generális Vendom, a hátráló utat elvágni szándékozott. Az előhadat vezénylő herceg Hessen Homburg, igen megnehezité ezen szándékát, mivel ő az előnyomuló francia előhadat újból és újból visszavetette. Ezalatt Ostermann orosz tábornok egy hadtesttel, más oldlról megtámadtatott és midőn Ostermannak még egy orosz hadtest segedelmére érkezett, Vendom egészen megveretett. S igy a francia főcsapattól érkező csapatok már nem foghattak két tűz közé. Ha a francia csapatoknak ezen egyesülése sikerül, úgy közöttünk a legnagyobb zavart idézhették volna elő. Ezen csata után Simonyi küldetett ki két divisióval a Hessen-Homburg ezredéből, hogy a hegyoldalakat Kulmnál, az ellenségtől tisztítsa meg. Simonyi és a franciák Minden esetre stratégiai hibás rendelkezés volt e helyre lovasságot használni, azonban a hiba megtörént. Simonyi a kirendelt helyre érve, két divisióját felállította, de azon percben az ott felállított francia gyalogság sor, tüzet adott és 15 emberünk halva maradt. Simonyi belátta a feladat kivihetetlenségét, de mit volt mit tenni, gyalogságunk nem volt, minthogy pedig egy generál stábtiszt is jelen volt, Simonyi nem akarta az ezred jó hírnevét kockára tenni, felszólítá az önkénteseket, mint előhadat. Mire én kiugrattam az egész szakaszommal, melyet a hiányzó parancsnok helyett vezettem, mire Simonyi azt monda: ,, Vitézeib vezetőt az elöhadnak nem is találhattam volna. nint ön Forster káplár, tehát csak oda fell a franciákat megtámadni, én pedig azonnal követni fogom." Én az első pillanatban beláttam, hogy a szűk mély útban csak négyesével lehet előrehaladni, csapatomat tehát beosztva Marscht Marscht vágtattunk fel a dombnak. Ez egy valódi vesszőfutás volt a golyók között, melyek azonban csak öt emberemet találták. Ahogy felértünk, a franciák kisebb,nagyobb csoportokat képeztek, az elsőket azonnal levágtuk, ekkorra már Simonyi is két divisióval odaérkezett, monda: „Csak derekasan Forster. Ezen fiatal máj, mókát mindjárt a magunkévá tesszük". Tény,leg rövid néhány perc múlva valamennyi, foglyunk lett. Simonyi a foglyokat elküldette Coloredo- Mansfeld hadtestparancsnokhoz, a következő üzenettel: , • „Itt küldöm a szétszórt és elfogott ellenséget, az ezred legbátrabbai által .—■ « megmaradt önkéntesek mind jelen voltak, a kik mind kitüntetésre méltók." Midőn az ezredek parancsot kaptak az érdemeseket jutalomra beadni, ezen szakasz, hól 15 ember megkapta az érmet/ Engem, azt akkor már dandárnok herceg Hessen-Homburg Gusztáv és az alezredes Simonyi, aki Spiegel helyett az ezredet vezényelte, hivattak és az előbbi mondá. ..Kedves derék emberem! Rendeletünk van a leghősiesebbeket az ezredekbő! beadni az érme jutalomért, aki ezt megkapja, előnye van mindenki előtt. De éppen most kaptam aíyra levelet, hogy ön Tolnamegye által az ott felállítandó Velitesekhez mint hadnagy ki lett nevezve Ha itt akar maradni, úgy az aranyérme és az első hadnagyiági előmenetel az Öné; ha pedig mint már kinevezett hadnagy helyére akar menni, az tetszése szerint, szabad akaratától függ, ezen esetben tőlem útiköltségül 200 forintot kap, amit ön tőlem, mint második atyjától el is fogadhat." A „hadnagy uram" felcsiklandozta büszkeségem, elfogadtam a 200 forintot kegyes jótevőmtől, mert hiszen nem volt útiköltségem és útnak indultam Magyarország felé. Éjjelnappal utaztam. Gondolva magamban jobb hamarabb hadnagynak lenni, mint később, kivált, ha kegyes jóstevőmet talál esni az ellenség előtt. Testvérem még mindezideig nem tért vissza az orosz fogságból, tehát ennek támogatására nem számíthattam. Nyolc napi utazás után megérkeztem Pestre s itt értesültem, hogy helyettem bizonyos Sümeg lett ha hadnagy. Mindemellett leutaztam Földvárra és elmentem őexcellenciája tábornagy és udvari tanácsos báró Mecsérihez, aki akkoron a Veliteseket rendezte, előadtam a velem történteket és kértem, hogy valami módon rajtam segítene. Mecséri nagyon sajnálkozott a megtörténteken és kijelenté, hogy nem áll módjában bármit is tehetni, mivel ő felségétől rendelete van a Velitesekhez tiszteknek a rendes ezredekből csak egyharmadát átvehetni, a többit pedig a polgáriakból kell fedezni. Mit volt mit tennem, mint káplár viszszautaztam ezredemhez, melyet ekkor már Franciaországban Dijonnál találtam.