8 Órai Ujság, 1931. július (17. évfolyam, 146-171. szám)
1931-07-26 / 168. szám
VASÁRNAP 8# OLDAL ót&iujsfg HÍREK Felfedezzük Budapestet! * Kérdések ♦ Mozaikszerűen, találomra kiragadott kérdéseket intézünk ma csak felfedező-expedíciónk rádiókészülékén mindazokhoz, akiket illet. Kérdezzük, hogy vájjon mikor állítják fel a nyugati pályaudvar tetőkupoláin a régóta letört árbócrudat? Minden pesti ember tudja, hogy a Nyugatinak négy kupolája van a körút felőli fronton, mindegyik kupolán egy-egy zászlóárbóc. Ezek közül az egyik valamikor régesrégen eltört s azóta egy csonk mered csak az égnek, a nyugati pedig nem tudna teljes zászlódíszbe öltözni, ha egyszer erre kerülne a sor. Apróság, de mégis szóvátettük, mivel erről három értesítést is kaptunk felfedezőtársainktól. Egy budai olvasó azt kérdezte, hogy mi lesz végre azzal a különös, abbamaradt építkezéssel, amely a Királyhegy- és Tölgyfa-utcák sarkán éktelenkedik. Megnéztük a dolgot a helyszínen. Megépített pincealapok, kusza, rozsdás vastraverzek, vakolatlan falak két méter magasságig, kétoldalról hirdetőtáblák jótékonyan fedik el ezt a talán romnak, műemléknek tervezett csúnyaságot. Ki tudna választ adni, meddig éktelenkedik még ez a szemölcs Buda egyik igen forgalmas utcáján? Sokan kérdezték tőlünk s továbbítjuk a kérdést: miért állanak új utcai telefonfülkék buoatszámra Tieteken át felszereletlenült A publikum ezen csak bosszankodik s a végén, több sikertelen kísérlet után érthető averzió és bizalmatlanság vesz erőt a közönségen a hosszas huzavona során. Egy Petőfi Sándor utcai orvos-olvasónk küldte be az értesítést, hogy a főposta trafikjában alábbi felírás olvasható: „Telefonbekötési táblák kaphatók“ és kérdi, hogy mi ez? Kérdezzük végül a BESZKART-tól, hogy a kocsik első perronjára nyílt ajtók üvegtábláját miért pont a középen ragasztanak fel pörköltkávés egyéb reklámhirdetéseket, úgy, hogy a kalauz és a közönség az ajtó két oldalán nem láthatja egymást, csak fantasztikus törzshajlítások, térdhajlítások, avagy lábujj hegyre ágaskodások árán, miért tomásztatják az utasokat és kalauzokat a jegyváltással kapcsolatban? A többi hozzánk érkezett kérdéssel legközelebb foglalkozunk. — Áldásy József államtitkár ünneplése. Most tízz éve annak, hogy a minisztertanács elhatározása alapján létesült a Magyar Kivándorlókat és Visszavándorlókat Védő Iroda. Ennek az altruisztikus intézménynek a felállítására az eszmét annak idején Áldásy Józsit, (■ időszerűti helyettes államtitkár, adta meg. Ennek emlékére a védőiroda tisztviselői egy ezüst kulacsot adtak az államtitkárnak ugyanabban a formában, mint amilyenben a belügyminisztérium több száz darabot ajándékozott a védőirodának, hogy azokat azok között a honfitársak között ossza szét, akik az országot tengerentúlra elhagyják. — Vízállás. .4 földművelésügyi minisztérium vízrajzi osztálya jelenti: A Duna Dunaremetéig apad, lejjebb árad, közepes vízállású. Mai dunai vízállások: Passau 363, Strodon 412, Stein 115, Pécs 127, Pozsony 296, Komárom 413, Budapest 262, Paks 242, Baja 292, Mohács 291, a Dráva Barcsnál 102. A Tisza Tiszafüredig árad, lejjebb apad, igen alacsony vízállású. Mai tiszai vízállások: Tiszabecs —15, Vásárosnamény —126, Tokaj —68, Tiszafüred —64, Szolnok —106, Csongrád —193, Szeged —116. A Szamos Csengérnél —22. a Kőrös Békésnél —90, Komáromnál —100. a Balaton Siófoknál —93. — Az olasz körrepülés ötödik szakasza. tufilanóból jelentik. Taglieto légi kikötőben maddlelőtt Mussolini Arnollo dr. a hatóságok jelenetében elindította az olaszországi körrepülés résztvevőit az ötödik útszakasz megtételére. Poffrepülő, akinek gépét még nem sikerült rendbehozni, egy kölcsönkért gépen repül Turinba,majd onnan Rómába. — Főkapitány! rendelet az újpesti Baross, Itea és Gróf Károly Intea keresztezésének közlekedési rendje ügyében. Újpesten, a Barossutca és gróf Károlyi utca keresztezésében újabban létesített villamosvasúti megállóhelyre való tekintettel, megtiltják a közúti járművek vezetőinek, hogy a keresztezésben lévő háromszögletű terület és a gyalogjáró által, határolt ív alakban kanyarodó Úttest-szakaszra járóműveikkel behajtsanak. Ezen rendelet értelmében a háromszögletű terület és a gyalogjáró által határolt szakaszon tehát kizárólag Irak villamosvasúti forgalom bonyolódhatok le. vS áf ZöF és BTillak petéi kiirtására k siP Hlsíra legbiztosabb hatású szer a k taar*’ Főraktár, AJTHÉNYI DROGÉRIA ff 1 IX. kerület, Vimház körül 15. szám A Szent László-úti fiatalfiús két építésvezetője továbbra is letartóztatásban marad A rádióadós elutasította felfolyamodásukat (Saját tudósítónktól.) Megírtuk legutóbb, hogy a rásgálóbíró részletesen kihallgatta Moór Géza építőmestert és Borsos János kőművesmestert a Szent Lászlóúti halálos házösszeomlés ügyéből kifolyólag és hogy többrendbeli, gondatlanságból okozott emeberölés címén fenntartotta mindkettőjük letartóztatását. Moór és Borsos a végzés ellen felfolyamodást jelentettek be a vádtanácshoz, amely Ottrubay Dezső dr. tanácselnök elnöklete és Jankovics Tibor dr. törvényszéki bíró előadásában ma foglalkozott az üggyel. A vádtanács elutasította felfolyamodásukat, úgyhogy Moór és Borsos továbbra is fogságban maradnak. A letartóztatás fenntartása különösen a műszaki bizottság véleményén alapszik, amely megállapítja, hogy a nevezettek súlyos mulasztásokat követtek el az építkezés alkalmával és ez okozta a borzalmas szerencsétlenséget. Nánánssy György, a hírhedt kommunista vezér kisleányának szomorú élete. Nánássy Györgynek, a hírhedt kommunista vezérnek, aki legutóbb Berlinben ült börtönben, mert egy német úrileányt öngyilkosságba kergetett, családi élete tárult a nyilvánosság elé egy polgári per kapcsán. Nánássy Györgynek Matuschek Hellával kötött házasságából született egy kisleány, aki egy ideig apjánál volt, de ott súlyos betegséget kapott, amire kórházba szállították. Az anya nem tud gondoskodni gyermekéről, mert szintén súlyos betegségben szenved s így a gyerek ügyét az árvaszék karolta fel és pert indított a nagyapa, Nánássy Ödön dr. ügyvéd, dúsgazdag fővárosi háztulajdonos ellen. A gyermek részére az árveszék havi 60 pengő tartási díjat követel. A Bajkay Dezső dr. táblabíró előtt folyó per során az is kiderült, hogy a nagyapa súlyos idegbaja miatt elmegyógyintézetben volt és ma is gondnokság alatt áll. A mai tárgyaláson Nánáessy Ödön dr. képviselője egyességet ajánlott fel az orvasszék ügyvédjének és így békés úton véget ért az unokatartási per. — Összeégett kis cigánylány. Kanalas Teréz 9 éves cigánylányka ma reggel társaival játszadozott Pesterzsébeten, a Hangya-telepen. A gyerekek gyufát kerítettek és meggyújtottak egy csomó szalmát. Kanalas Teréz közel állt a tűzhöz és ruhája meggyulladt. A kislány súlyos égési sebeket el szenvedett. A pesterzsébeti mentők a Madarász utcai gyermekkórházba szállították. — Felvétel a debreceni nyári egyetemre. Debrecenből jelentik: A debreceni nyári egyetemre a beiratkozások folyamatban vannak. Beiratkozhatok mindenki, aki műveltségét gyarapítani akarja. A beiratkozás díja a tanfolyam egész idejére 8 pengő. Az idei nyári egyetem augusztus 1-étől augusztus 23-áig tart. A vidékiek és a külföldiek modern felszerelésű kényelmes internátusokban, vagy családoknál nyernek elhelyezést. A Nagyerdei fiú- és leányinternátusokban lakás reggelivel együtt 22 napra 22 pengő. Vidékiek és külföldiek vasúti kedvezményt is kapnak. Az előadásokat magyar, német, francia, olasz és angol nyelven tartják. Lesznek előadások a modern magyar és külföldi irodalom, az újabb történelem, a művészettörténet, a földrajz, a természettudományok, valamint a nemzetgazdaságtan és tudomány köréből is. Lesznek kirándulások, (Hortobágy, Lillafüred, Balaton stb.), barátságos és táncos összejövetelek, melyek kellemessé teszik a Nagyerdőn való nyaralást. Felvilágosítást készséggel ad a Nyári Egyetem Igazgatósága, Debrecen. — Házasság. Lengyel István főszerkesztő és Gerő Erzsi színművésznő házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Dr. Endre Zsigmond országgyűlési képviselő és felesége Gulner Irma leányát eljegyezte dr. Várdai István Pest vármegye tiszteletbeli főjegyzője, Várdai Szilárd, az Országos Magyar Kir. Képzőművészeti Főiskola ny. igazgatója és felesége, néhai Hauszer Irma fia. a Lakáskeresés ürügye alatt fosztogatott. A főkapitányságon előzetes letartóztatásba helyezték Perei István 30 éves rovottmúltú cipészsegédet, aki az utóbbi időben több lakásban lopásokat követett el. Rendszerint egy barátja kíséretében lakáskeresés ürügyével megjelent a lakásokban és egy őrizetlen pillanatban minden keze ügyébe eső dolgot ellopott. Húsz feljelentés érkezett ellene és ma délelőtt az egyik károsult az utcán felismerte Veréb Istvánt, akit azután átadott a rendőrnek. — Összeomlott egy kémény állványzata. A szászországi Hirschfeldből táviratoztak. A szász villanyművek hirschfeldi nagy áramtelepén egy lebontásra kerülő kémény belsejében felállított állvány ma reggel összeomlott. Egy munkás meghalt, egy másik súlyosan megsebesült. Két munkásnak sikerült az utolsó pillanatban ép bőrrel menekülni. istenhegyi szanatórium a Svábhegyen magaslati fekvéssel Pausál árak. I., Óra út 12. Tel : 662 - 39. Egy vágón gabonakalászt lopott össze. Tápiószeléről jelentik: Dr. Györgyei Adolf farmos gazdasága feljelentést tett, hogy a búzatáblákon összegyűjtött gabonacsomóit ismeretlen tettesek éjnek idején sorozatosan megdézsmálják. A nyomozás szálai Forgács István farmosi kisbirtokoshoz vezettek, aki hosszabb tagadás után bevallotta, hogy hetek óta fosztogatja a falu környékének valamennyi uradalmát. Kocsiszámra vitte el a gabonaféléket, majdnem egy vagon gabonakalászt hordott össze, anélkül, hogy észrevették volna. Forgács ellen megindult az eljárás. — Közlekedési balesetek. Az Angyal utca és a Támpa utca keresztezésénél a Bp. 84—518. rendszámú autó összeütközött a Bp. 38—919. rendszámú autóval. Az összeütközés következtében az utóbbi kocsiban ülő Bischof Pál 31 éves vendéglős az üvegszilánkoktól megsebesült és kisebb agyrázkódást is szenvedett. — A Főherceg Sándor utca 28. számú ház előtt Petánszky Béla 35 éves pékmester motorkerékpárján nekiment a Bp. 50—III. rendszámú autónak. A kerékpáros leesett és fején súlyosabb sérüléseket szenvedett. Az autó vezetője a Rókusba vitte Petánszkyt. — Összeverte háziasszonyát, mert sürgette a lakbért. Nagykőrösről jelentik: Fodor József nagykőrösi lakos háza egy részét bérbeadta Tóth Lajosnak, aki ezidőszerint hosszabb büntetését üli különböző bűncselekmények miatt. Tóthék nem fizették a lakbért, Fodorék pedig, akik szegény emberek, egyre sürgették a tartozás megfizetését. Amikor Fodor eltávozott hazulról, felesége ismét kérte Tóthnétól az adósságot, aki azonban kereken megtagadta a fizetést és végül nekirontott a gyenge és beteges Fodornénak, akit földretepert és fojtogatott. Tóthné annyira összeverte lakásadónőjét, hogy mire kiszabadították kezéből, Fodornénak jobb karja és kulcscsontja eltörött. Tóthné ellen megindult az eljárás. — Eszméletlen úri asszony egy Kálvária-téri padon. Ma éjszaka egy Kálvária-téri padon egy eszméletlen fiatal úri asszonyt talált az őrszemes rendőr. Értesítette a mentőket, akik pár perc múlva megjelentek és megállapították, hogy a jól öltözött nő nagyobb menmyiségű aszpirinnal mérgezte meg magát. Amikor eszméletre térítették, elmondotta, hogy Kövér Lászlóné, szül. Szilvássy Rózsi a neve és 21 éves háztartásbeli. Egy tanárnál volt férjnél, de nemrég elváltak. A fiatal úriasszony arról nem akart felvilágosítást adni, hogy miért követte el öngyilkossági kisérletét. Beszállították a Rókus-kórházba. Bélyegárjegyzéket komoly érdeklődőknek bérmentve küld . Abonyi Jenő bélyegkereskedése Budapest, IV., Váci utca 45. ax. — A villámcsapás felgyújtott egy istállót. Kunszentmiklósról jelentik: Peszeradacs községben egy istálló villámcsapás következtében kigyulladt és leégett. A kár ötezer pengő. a Rákospalota takarékossági programja. Rákospalota takarékossági bizottsága ma terjesztette be javaslatát. Eszerint a jövő évben a dologi kiadások 22.000, a személyi járandóságok pedig 50.000 pengővel csökkennének. A tervezet szerint az alkalmazottak pótilletményét 10 százalékkal, a főtisztviselők reprezentációs költségeit és különmunkaátalányát 20 százalékkal csökkentenék, továbbá megszüntetnék a gazdasági tanácsnoki állást és nem töltenék be a mérnöki állást. A Népvándorláskori temetőre bukkantak Csanád megyében. Szegedről jelentik nekünk. A csanádmegyei Klárfalván nagyértékű ásatást végzett Móra Ferenc, a szegedi múzeum igazgatója. Körülbelül négyezeréves bronzkori falu tűzhelyei felett olyan népvándorláskori temetőt talált, amelybe majdnem ezer éven át temetkeztek egymás fölé a legkülönfélébb népek. Jazygok, hunok, avarok, gepidák, szlávok és a kereszténységet felvett népek sírjai találhatók itt egymás felett, jellegzetes sírmellékletekkel. A legfontosabb lelet egy bronzkorbeli őzdísz, úgynevezett szíjvég, amely a hun korból származó és az Attila-kincs aranykorsóján látható vadászjelenetre emlékeztető, vágtató lóról nyilazó férfit ábrázol. — Leapadt a szegedkörnyéki vadállomány. Szegedről jelentik: Szeged város vadászterületén nagyon megritkult a vadállomány. A földművelésügyi miniszter leiratában most felhívta a várost, mint vadászfegyvertulajdonost, hogy vadigénylését jelentse be. A város most íratja össze, vadszükségletét és kiszámítja, hogy mennyi élőfogolyra, nyálra és fácánra van szükség- Meghalt a Tangó, éllen a Rumba A kubai táncújdonság nagy sikerű bemutatója Londonban London, július 23. (Saját tudósítónktól.) Londonban a brit birodalom minden részéből összegyülekeztek a fürge táncmesterek. A kongresszuson hatszázan vettek részt és sok-sok előadást hallgattak végig a táncmesterek gazdasági és jogi helyzetéről. Egy kicsit már unalmas is volt. De a kongresszus egy csapásra érdekes lett, amikor a hatszáz táncmester a Govenor House nagytermében ötórai teára sereglett össze. A karzatok erre az alkalomra roskadásig megteltek táncrajongó fiatal nőkkel. A teadélután szenzációja a jövő szezon új táncának, a rubának a bemutatója volt. Ezt várta mindenki nagy izgalommal. Elegáns mondén táncospár perdült a parkettre. — Hölgyeim és uraim, — jelentette a konferanszié, — most következik az új tánckreáció, a rumba, amely már diadalmasan meghódította Amerikát ... A közönség feszült figyelemmel nézte végig a táncpremiert. A rumba, amely Kuba nemzeti táncának mondén változata, emlékeztet a tangóra, ha a lépések rövidebbek és a táncot, mint a macsicsnál, a felsőtest ritmikus rángatása kíséri. A tánc befejeztével felviharzott a taps. A közönség lelkesen, frenetikus örömmel üdvözölte a táncújdonságot, amely most már, úgy látszik, győzedelmesen vonul fel az európai parkettekre is. Emelkedett a bankjegyforgalom. A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma a július 23-iki kimutatás szerint a július 15-iki forgalommal szemben 74 millióval emelkedett. Az emelkedést a váltótárcaállomány 77.2 millió pengős növekedése idézte elő. Az érckészlet 1.4 millió pengővel csökkent. Az állami giroszámlákra 11 millió pengő folyt be, ellenben egyéb számlákról 5.1 millió pengő folyósíttatott, úgyhogy végeredményben a girokövetelések állománya 5.9 millió pengővel emelkedett. Az „Egyéb követelések" 5.8 millió pengővel, az „Egyéb tartozások" pedig 1.6 millió pengővel növekedtek. Elfogták a spandaui gyilkosság másik tettesét is. Berlinből jelentik: A bűnügyi rendőrség szorgos fáradozásával sikerült ma délelőtt a spandaui rablógyilkosság máik tetteét, Mohert- Willi munkanélkülit és feleségét, Richter Frida 23 éves volt háztartási alkalmazottat is letartóztatni. A házaspár Pomoselbe utazott, ahol az asszony nővérét akarta meglátogatni. A rendőrség erről tudomást szerzett és sikerült a párt, mikor ma délelőtt 10 órakor a ponickeli pályaudvarra érkezett, elfogni. A beslini járásbíróság Möbertet Berlinbe fogja kísértetni, hogy a nyomozást ott folytassák le. 1931 JÚLIUS 2. Kiapadtak a kutak Újpest megyeri város** részében (Saját tudósítónktól.) Újpest megyeri városrészében a meleg időjárás és a Duna alacsony vízállása következtében a kutak teljesen kiapadtak. A lakosságnak több mint egy kilométert kell gyalogolnia, amíg vízvezetéki közkúthoz ér, ahon itten vizet mérhet. — Halálra gázolt egy kocsi egy kisfiút. Szegedről jelentik: Széll Mátyás kilencéves kisfiú ma délelőtt a gargonyai tanyán leesett egy kocsiról és a kerekek keresztülmentek rajta, úgyhogy súlyos belső sérülésekkel szállították kórházba, ahol meghalt. — Gambetta nővére meghalt. Cahorsból jelentik: Gambetta itt élő nővére kilencvenegyéves korában elhunyt. Négy csatornamunkás belefulladt Themze iszapjába. Dagenhamból jelentik: Az éjszaka a Themze fenekén az egyik csatornacsőben öt munkás dolgozott. A munkások véletlenül beleestek a csatornacső alján levő iszapba. A segítségül jövő tűzoltóság ezideig négy munkás holttestét emelte ki az iszapból. Képrombolók egy francia székesegyházban Tournai, július 25. (Saját tudósítónktól.) Az itteni székesegyházban két értékes képet ismeretlen tettesek késszúrásokkal megrongáltak. Az egyik kép id. Porbas, a másik Champaigne műve. Beköltözés előtt forduljon VULKÁN.... Ciánoz, Fest,Takarít VI., ARADI UTCA 22. AUTOMATA: 216-28.