8 Órai Ujság, 1938. október (24. évfolyam, 217-242. szám)
1938-10-15 / 229. szám
Qummyság 1938 OKT. 15. SZOMBAT Komárom után... Öt nap izgalmas élményei remények és kétségek közt — A 8 Órai Újság kiküldött munkatársának jelentése — Komárom, okt. 14. A komáromi tárgyalások legizgalmasabb napja tegnap volt. A folytonos várakozás és a bizonytalanság már-már túlfeszítette az idegeket és a cseh részen lévő Ó-Komáromban mindenki komoly kirobbanástól tartott. Már reggel tapasztaltuk a hídőrségen, hogy határozott rosszindulattal kezdenek kezelni minket és amíg a vármegyeházára értünk, háromszor is igazoltak. A koradélutáni órákban újra nagy tömegek lepték el az utcákat s mire besötétedett, Komárom magyar lakossága és a környező községekből beérkezett vásáros emberek nagy tömege ellepte az utcát Az ókomáromiak hat órára várták a magyar delegáció érkezését, de csak hét órakor vonult át a magyar delegáció autóin a vármegyeházára. A várakozás órája alatt a komáromiak szüntelenül tüntettek a felszabadulás mellett és a cseh uralom ellen. A város különböző pontjain felváltva énekelték a Himnuszt és a Szózatot s szavalókórusok dübörögték a cseh fülekbe a magyarság követeléseit: „Mindent vissza!“ „Sürgős döntést!“ A tárgyalások megszakadtak Zengtek, zúgtak az utcák a kiáltástól: Vissza, vissza, mindent vissza! A cseh rendőrség azonban most már türelmetlenül hallgatta a tüntetést és itt is, ott is szétkergették a felgyülekezett magyarokat, ha lehetett, parancsszóval, de ha ez nem vezetett eredményre, gumibottal és puskatussal. Amikor feltűnt a magyar delegáció első autója, olyan lelkes tüntetést rendezett az összesereglett magyarság, amilyenre eddig még nem volt példa. Hét óra 5 perckor összeült a delegáció s alig öt perc múlva már szaladtak le a hírnökök, hogy a tárgyalások megszakadtak és a magyarok végleg elhagyják az elszakított Ókomáromot. Kánya Kálmán külügyminiszter megilletődötten hagyta el a komáromi megyeház épületét. Amikor a bizotsági terem ajtajában megjelent, körülfogták a felvidéki magyarság vezeti, a magyar újságírók és a világlapok kiküldöttei, akiknek a következőket mondotta: — A tárgyalások megszakadtak. A magyar delegáció abban a felfogásban volt, hogy a tárgyalásokat gyorsan be tudja, fejezni. Ezzel szembeni azt, tapasztaltuk, hogy olyan jelenségek merülnek fel, amelyekből egyáltalán nem lehet arra következtetni, mintha a csehszlovák delegáció a gyors befejezést óhajtaná. Zavaróbb momentumok is merültek fel, amelyek nem mutattak békés szándékokra, így például az, hogy mialatt állandóan hangoztatták, hogy a hadsereg leszerelés alatt áll, az történt, hogy csak két korosztályt szereltek le és tizennyolc korosztály továbbra is fegyverben áll. Tehát, amint tegnap délelőtt mintegy nem kizárt eshetőséget jelentettem a 8 Órai Ujságnak, estére már be is következett. Az ötperces utolsó ülés a szokásos formák között kezdődött. A megyeház kapujában Sztróka Antal követségi tanácsos várta a magyar bizottság tagjait és velük együtt felsietett az első emeleti tanácskozó tereimbe, ahol a csehszlovák delegáció már teljes számban együtt volt. Tiso miniszterelnök szokásos megnyitó szavai után Kánya Kálmán külügyminiszter emelkedett szólásra és egy papírlapról felolvasta azt a deklarációt, amelyben a magyar kormány bejelenti, hogy a tárgyalásokat befejezettnek tekinti és Csehszlovákiával szemben fennálló területi követelések rendezését a müncheni jegyzőkönyvet aláíró nagyhatalmaktól fogja kérni. Hangsúlyozta Kánya külügyminiszter, hogy a reggel átnyújtott ellenjavaslat annyira eltér a magyar felfogástól, hogy az újjárendezés alapelveit illetőleg olyan űr tátong a két delegáció által képviselt álláspont között, hogy annak áthidalását, meggyőződésük szerint, ezektől a tárgyalásoktól nem remélhetik. Jöjjetek vissza! A magyar nyelven megtett nyilatkozatot francia nyelven írásiban is átnyújtotta Kánya a csehszlovák delegáció vezetőjének, aki átvette a deklarációt és csak annyit jegyzett meg, hogy a bejelentést tudomásul veszi. Ekkor Kánya külügyminiszter Tiso miniszterelnök felé fordulva meghajtotta magát és anélkül, hogy a csehszlovák delegáció tagjaitól egyenként elbúcsúzott volt, eltávozott a teremből és vele együtt kivonultak a magyar delegáció összes tagjai. A tárgyalások megszakadásának híre egy pillanattal előbb érkezett le az utcára, mint a magyar delegáció, de ez a szemvillanásnyi idő is elég volt ahhoz, hogy a cseh rendőr- és csendőrtisztek már a leghűvösebb tartózkodással fogadják a magyar kiküldötteket és nézzék a magyarok távozását. A vármegyeház melletti kis utcánál a lelkes magyar tömeg, mikor meglátta Kánya külügyminiszterek lejövetelét, újra áhitatosan elénekelte a Himnuszt. Felejthetetlen volt ez a pillanat Mi magyarok mindnyájan, akik ott voltunk, könnyes szemmel hallgatttuk végig a nemzeti imádságot, amely az egyelőre még cseh területen maradt rabmagyarok ajkáról az igazi felszabadulásig nemigen fog még egyszer feszengeni. A szívünkbe markolt ez a lelkes kitartás, a magyar léleknek ilyen nagyszerű megnyilvánulása, amikor mindnyájan tudtuk, hogy talán még az eddiginél is sokkal súlyosabb üldöztetés vár az ottmaradottakra. A Himnusz befejezése után felzúgott a megrázó segélykérés kiáltása: — Jöjjetek vissza! Szabadítsatok fel! Visszatér: — a puskatus Lassan megindult a magyar autósor és újra megkezdődött a viharos, lelkes tüntetés. Éljen Horthy! Éljen Kánya! Éljen Teleki! Szállt az éljenzés végig a komáromi utcákon s mire mi is elindulhattunk az Erzsébet dunai híd felé, a rendőrök és csendőrök már puskatussal kergették szét az előbb még lelkesen tüntető magyarokat. Mikor Kánya Kálmán külügyminiszter autója a kis hídhoz érkezett az Erzsébet-sziget sarkánál egy idős ember kiáltotta lelkesen feléje: Éljen! A következő pillanatban az éljenző magyar háta mögött álló két szuronyos csendőr lekapta a fegyverét és puskatussal úgy ütötték fejbe ezt a szegény magyar embert, hogy nyomban összeesett. Erre katonák szaladtak oda s bevitték a vasúti vámház épületébe. Mire a hídfeljáróhoz értünk, már a homokzsákokat visszatették, a gyalogsági ágyút újra a híd közepére húzták s az őrség parancsnoka türelmetlenül intett nekünk, a híd felé mutatva: — Gyorsan, gyorsan! Szomorúan hagytuk el Ókomárom városát, ahonnan a langyos esti szél felénk hozta az utcákon tüntető magyarok lelkes kiáltásait. Alattunk a teljes sötétségbe borult Erzsébet-szigeten egy fiatal gyerekhang szólalt meg és kiáltotta a híd felé: Piros, fehér, zöld, Pozsony magyar felfogalmazott cikkében azt írja, hogy optimizmus uralkodik különösen szlovák részről és az utolsó események alapján a szlovák kormánynak megvan a reménye arra, hogy a tárgyalások jó eredménnyel fognak végződni. Ezzel és hasonló cikkekkel akartak már előre alibit igazolni. Ebben a cikkben még azt is írta a szlovák „Göbbels“ Mach Sanyo, hogy abban az esetben is, ha Magyarországnak át kell engedniük némi területeket, ezek nem lesznek csehszlovák lakosságúak és nem lesznek ezek a területek nagyok. Hazug propaganda Sokkal érdekesebb és a komáromi tárgyalások mögött meghúzódó diplomáciai taktikázásra a legjellemzőbb a Slovenska Politika legutóbbi számának tudósítása, amelyben beszámol arról, hogy Chvakcovsky „közös" külügyminiszter Berlinbe érkezett és tárgyalt Ribbentrop német külügyminiszterrel. A tárgyalás anyaga a Csehország és Morvaország végleges határaira vonatkozó előkészületek, de főleg a szlovák—magyar kérdés komáromi tárgyalása és Kárpátalja földjének sorsa volt. A négy nagyhatalom tudatában van annak, — írja a félhivatalos lap, — hogy úgy a szlovákoknak, mint a magyaroknak Komáromban módjukban volna megteremteni a Magyarország és Szolákiai közötti jóviszonyt a legteljesebb megértés szellemében. Csak egy súlyos akadálya van a végleges megállapodásnak, — mondja a lap, — és ez az, hogy a komáromi magyar delegáció még nem tudta mérsékelni és kiigazítani a túlpnuís nagy és elfogadhatatlan követeléseit. A sunyi cseh taktika A komáromi tárgyalások megszakítása után meg kell állapítanunk, hogy a helyzetet az nehezítette meg és az mérgesítette el ennyire, hogy Prága teljesen kétszínű játékot folytatott.. A diplomáciai taktikázás Prágából indult el és maguk a szlovák delegátusok is nyiltan megmondották az előző napokon, hogy nem tudják, Prága mit akar. A cseh kormány halasztó taktikázása mögött meghúzódott az a kérdés is, hogy Szlovákiából máris vissza kellett volna rendelniök az oda betelepített rengeteg cseh tisztviselőt, közigazgatási embert, a rendőrség és csendőrség embereit. Ennek a nagy tömegnek az elhelyezése is komoly gondot okozott a cseheknek. Viszont a szlovákok is azt akarták, hogy elsősorban gazdasági megállapodást létesítsenek a magyar kormánnyal s akkor ennek az árán remélték a területi igények kielégítésének elodázását is. Kifelé mindvégig megjátszották a „jóindulatú partnert“ és sohasem árulták el tulajdonképpeni céljaikat. Hiszen néhány órával is csak a tárgyalások megszakadása előtt a Slovenska Pravda, Tisóérc hivatalos lapja su Hajón a ködben A cseh külügyminisztérium álláspontját tükrözte vissza ez a cikk s ilyen és hasonló propagandával igyekeztek elgáncsolni az igazságos magyar követeléseket. A támadó propagandára nemcsak a pozsonyi rádiót használták fel, hanem két nappal ezelőtt még repülőgépekről is szórták szét a Felvidéken millió, meg millió röpcédulát, amelyeken Magyarország ellen uszították a szlovákokat. Az „úszó sajtóhadiszállás", a Szent Imre hajó éjfélkor indult el több külföldi és közel húsz magyar újságrróval. Hajnali négy órakor átláthatatlan köd terpeszkedett a Duna fölött. Mikor a Szent Imre hajót megfordították, hogy horgonyt vethessen, közben a hajó zátonyra csúszott. Reggel hat óráig vártuk a segítséget, ekkor érkezett felénk a Sajó nevű vontatógőzös, amely megpróbálta a Szent Imre hajót kimenteni nehéz helyzetéből, de vállalkozása nem sikerült, így aztán a Sajó vette fedélzetiére az újságírókat, akiket átszállított, Vácig s onnan vonaton folytattuk utunkat. Dr. T. Boros László