8 Órai Ujság, 1943. január (29. évfolyam, 1-24. szám)
1943-01-02 / 1. szám
Főszerkesztő: Bethlen András 1943 Január 21 szombati XXIX. évfolyam, 1. szám , 1943 január 3-án, vasárnapi I A nap kel 7.32 ó., nyugszik 16.06 ő. I A hold kel 3.31 ó., nyugszik 13.42 ó. I Főmunkatárs: Dr. Kertész Róbert A Főméltóságú Asszony a honvéd-családokért Kormányzó Urunk hitvesének felhívása a magyar társadalomhoz Az áldozat és a kötelesség jogán hívok minden igaz magyart újabb áldozatokra. Negyedik esztendejében jár a világszerte tomboló háború s hazánk immár második éve fegyveres résztvevője, szenvedője, de minden megpróbáltatás ellenére is a nemzet örökkévalóságában hivő harcosa a népek sorsát eldöntő küzdelemnek. A háború, amelyet az Úristen akaratából egy ideig polgári nyugalomban szemlélhettünk, immár a mi életünkben is viharzik, kérlelhetetlenül szedi áldozatait azok közül, akik nekünk a legdrágábbak. Sok anya velem együtt tudja, milyen súlyos az a kereszt, amelyet hordozunk: meglátogatott bennünket a Mindenható s mi mindnyájan egyek vagyunk a fájdalomban, mi érezzük legjobban, mi az, magyarnak lenni. Épen ezért most, amikor arról van szó, hogy meggyógyítsuk a háború sebei közül azokat, amelyeket emberi erővel meg lehet gyógyítani, jogunk van kérni, sőt kérnünk kell! Meg szeretnénk érinteni a szíveket, egyenként szembe szeretnénk nézni mindenkivel s hozzáintézni a kérdést: „Felelj! Megtetted-e te is kötelességedet a hazáért, enyhítetted-e azoknak a bánatát és gondját, akik hozzátartozójukat, atyju" i e.",, fiaikat,, testvéreiket, családjuk támaszát és reménységét, vagy pedig egyetlen kenyérkeresőjüket veszítették ti a becsület mezején? Levetted-e a gonlot azoknak a válláról, akiknek családfői most is odakünn harcolnak a biztonságunkért és életünkért?’* Válaszoljon erre a kérdésre minden'• Vrcsülete és lelkiismerete szerint, szavakkal, ne az együttérzés han■dásával, hanem némán: cselekedet . Amikor ez év augusztusában azzal a ríssel fordultam a társadalomhoz, gy adjon mindenki tehetsége szerint !'■ holmit messze orosz földön harcoló őreink részére, kérő szavam meghalt' m affiára talált. Most még többet, még ■voüssgcsebben kérek: a hadbavonult családjainak, r.z cmr.hei feletti áV©lal harcolók itthonmaradottainak. Nuár 17-étől február 1-ig országi szerte minden eddiginél nagyobb arányú gyűjtést rendezünk a harctéren lévők itthon maradottainak támogatására. Ezúttal pénzt kérünk: a tehetősektől ezreket és százakat, a szegényebbektől filléreket, de mindenkitől kérünk. Sok könnyet akarunk letörölni, a gondok áradatát feltartóztatni, tehát anyagi erőink határáig kérjük a társadalom támogatását. Gondoljunk arra, hogy a magyar haza ezer és ezer családja némán és zokszó nélkül soványabb kenyérrel, aggodalommal és önmegtagadással áldoz naponkint a magyar igazságnak, mert hozzátartozója mindnyájunk fennmaradásáért harcol vagy szolgál. Gondoljunk katonáinkra, akiknek fegyvereit megacélozza, bátorságát és hősiességét fokozza az a tudat, hogy itthon mindenki részt vállal családjának gondjaiból. A létünkért és népünk igazságáért folyó harctól függ minden. Az állam ezért minden fillért a háborúra áldoz és a lehetőség határain belül gondoskodik a harctéren lévők itthonmaradottairól. De ez még nem elég! Szükséges, hogy maga a társadalom vegyen részt az áldozatban, kell, hogy az áldozatot egyenlően osszuk meg s ennek az emberi harcnak egyetlen eredményes fegyvere van: a jó szívvel adott fillérek és pengők tömege. Ez a gyűjtés több mint jótékonykodás, több mint emberi együttérzés megmutatása. Most látjuk majd, menynyire szereti népünk minden rétege, lakosságunk minden egyes része családját és azt a nagy közösséget, amelynek tagjai vagyunk s amellyel együtt élünk vagy pusztulunk ebben az országban. Adjatok! Avassa a magyar társadalom ezt az alkalmat nemzeti áldozatkészségünk legszebb ünnepévé! Adjatok, hogy a legtöbbet áldozok hozzátartozóit, gyermekeit minél erősebben és melegebben ölelje át az örök Hungária istápoló karja! Adjatok, hogy az elkövetkező nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik a szeretet és a jóság erőit is mozgósítani tudták! Adjatok azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért imádkozunk! Budapest, 1942. dec. hó 31. napján. HORTHY MIKLÓSNÉ * A jóságnak e forró szózatához magyar embernek nem lehet hozzátennivalója. A Legelső Magyar Asszony úgy beszélt a nemzethez, mintha maga a »szeretet»szálalt volna meg. Ez a beszéd a legszebb parancs: szó nélkül kell teljesíteni. Teljesíteni kell az megáradt szív teljes készségével, a jótettnek azzal a gyorsaságával, amely a magyart mindig jellemezte. Azonnal adni annyi mint kétszer adni. Tudni, kell, hogy a háborút nemcsak a fegyverelv ereje dönti el. Eldönti egy másik erő, az áldozat és a lélek ereje is. Ezt az áldozatos lelket kéri a nemzettől kormányzónk hitvese, mikori minden eddigit túlszárnyaló adakozásba szólít fel bennünket, a belső front harcosait. Önmagunknak adunk, amikor odakint harcoló honvédeink hozzátartozóit, a gyereküket, a feleségüket, a szüleiket segítjük, nemzetünknek adunk, tehát önmagunkat segítjük. A magyar nemzet nyílt szívvel engedelmeskedik a szeretet gyönyörű parancsának. Jósággal és áldozatkészséggel hálálja meg azt a páratlan áldozatot, amellyel a honvéd szolgálja hazáját, naponta megújuló veszedelmek és nehéz feladatok közepette. Honvédeink itthoni hozzátartozói érezni fogják a meginduló gyűjtés folyamán, hogy egyek vagyunk velük, közös a lelkünk, amelynek erejével harcunkat itthon is megvívjuk. Kihúzták az Erdélyi Kölcsön milliós főnyereményét HITLER: EGYETLEN ÚT VAN HARC A VÉGSŐ GYŐZELEMIG Semmiféle kompromisszum nem lehetséges Hitler napiparancsa a német véderő katonáihoz Berlin, jan. 2. A Führer az évforduló alkalmából napiparancsot intézett a német véderő katonáihoz. — Katonák! — mondotta. — Amikor a legutóbbi újévi kiáltványomat intéztem Hozzátok keleten elemi csapáshoz hasonlítható tél sújtotta arcvonalunkat. A Ti bátorságotoknak, katonai erényeteknek, hűségteknek és állhatatosságtoknak köszönhető, hogy sikerült elkerülnünk a nekünk szánt napóleoni összeomlást. Azon a télen Ti, harcosaim, a keleti fronton, nemcsak Németországot, hanem egész Európát megmentettétek és Veletek együtt szövetségeseink katonái, akik velünk vállvetve küzdöttek. — Hatalmas, sikereket értetek el 1942-ben. A hatalmas méretű újabb támadó hadjárat megfosztotta az ellenséget Ukrajna utolsó maradványaitól, valamint a Donee szénterületeitől. Ezen a hatalmas térségen, amely a Volgáig nyúlik, most vállvetve harcoltak a szövetséges nemzetek csapataival. Bármilyen nehéz is részleteiben ez a harc, és a siker mérlege bármily sűrűn hajlik látszólag ellenségeink oldalára, a végén — ezt tudjátok — befejezésül a német győzelem ál. Mert a német haza ebben az évben s korábbiaknál is több új fegyvert konvácsolt. Hosszú évek munkájának előkészülete kezd most hatalmas ütemben kibontakozni, hogy Benneteket, katonáim, nemcsak jobb, hanem több fegyverrel és lőszerrel tudjon ellátni. Mint katonák úgyis fölényben vagytok minden ellenségetekkel szemben. Mégis jól tudom — nemcsak mint főparancsnokotok, hanem mint egykori katona is— — hogy a legdicsőségesebb, diadalok is igen sok keserűséggel, szenvedéssel, halálfélemmel és halálmegvető bátor-* sággal járnak együtt. Mert végeredményben csak az ember, tehát a harcos dönti el a fegyverek küzdelmét. A gyávának a kezében a legjobb fegyver is értéktelen. — Mialatt Ti, a keleti arcvonal katonái, a legsúlyosabb véráldozatot hoztátok és Veletek együtt a segítő szervezetek férfiai és asszonyai is, akik maguk is gyakran kényszerülnek fegyverhez és gépfegyverhez nyúlni, a német katona valamennyi többi arcvonalon is a legnagyobb mértékben megfelelt kötelességének. Norvégiától a spanyol határig német osztagok várják készenlétben ellenségeink támadói