8 Órai Ujság, 1944. február (30. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-26 / 46. szám

. ' . __ __ Vígszínház: ARANYSZÁRNYAK. Az idei szezonban most kerül sor a második ünnepi Herczeg-bemu­­tatóra; az első a Pesti Színházban, ez pedig a Vígszínházban zajlott le országos érdeklődés közepette. A nagy írófejedelem a Vígszínházat tüntette ki azzal, hogy 80. születési évfordulójakor két új művét ad­hatta elő. Nagy kitüntetés, ami nagy felelősséget állított a szín­házra, hiszen a Szent István­ kör­­úti színpad igazán nem magyar történelmi darabok bemutatására van hivatva s művészgárdája sem az ennek megfelelő klasszikus stí­lust követte. De itt is beigazolódott a régi tétel: nincs modern vagy nem modern, régi vagy új művé­szet, csak egy van: igazi művé­szet. S a Vígszínház kiváló együt­tese az igazi művészetet szolgálja, különösen ilyenkor, amikor egy ország szeme figyel rá. Herczeg Ferenc történelmi da­rabjai között is kiemelkedő hely illeti meg az „Aranyszárnyak"-at Zrínyi Ilonáról szól a darab s az ő és Thököly Imre történetén keresz­tül a magyarság örök problémáit vetíti elénk. És az egyes­ jelenetek után mindjobban megtüzesedik a szívünk s egyre inkább érezzük, milyen szép, költői és igaz az, amit ez az igazi költő olyan szépen lá­tott meg s kimélyítve, hatásosan, bölcs-okosan és becsületes meleg­séggel vitt a színpadra. Zrínyi Ilona, a pogányok esküdt ellensége, férjhez megy a török­párti Thököly Imréhez. A szultán Thökölyt magyar királlyá teszi és ő már-már el is fogadná a koronát, mikor a felesége kijózanítja s meg­mutatja, hogy a pogány miként pusztítja a magyar falvakat. Thö­köly ekkor döbben rá, hogy nem bízhat a törökben sem. Ilona a császár hívására Bécsbe m­egy. Lipót császár örömmel is fogadja Thököly megtérését, de Caraffa biztatására azt kívánja, hogy­­ Zrínyi Ilona nyissa meg Munkács vára kapuit a császári csapatok előtt. Az asszony ellentmond a császár parancsának s ekkor érzi megán beteljesedni a tragikus ma­gyar sorsot: a magyar királyt és a kereszténységet akarta szolgálni, de a császár rákényszeríti, hogy a pogányt szolgálja. Három évi hiábavaló ostrom után Caraffa bé­két köt Zrínyi Ilonával, az as­­­szonyt fogolyként gyermekeivel Bécsbe viszi s csak évek múlva sikerül Thökölynek rabcsere utján Zrínyi Ilonát kiváltania. Betelje­sült Ilona egykori jóslata: Thököly megnyergelte a döglődő pogány sárkányt s vele együtt a mocsárba zuhant, de a felesége ide is követi, török földre s a legnemesebb ma­gyar asszony otthagyja szeme­­fényét, kisfiát, II. Rákóczi Feren­cet, hogy Kolonich bíboros terve szerint a jezsuita atyák vegyék a ke­zelésbe“. Ilona sok hányódtatás után megérkezik Iszmirbe s bár h­alálosan beteg, önmaga feláldo­zásával is kibékíti a folyton egy­mással acsarkodó rab magyarokat. Herczeg Ferenc Magyarország ókori képét, a magyarság lelkét tükrözi vissza az Aranyszárnyak­ban, azét a korét, amikor a becsü­letes, igaz magyarok a­­ szabad­ságért áldozták életüket, a szabad­ságért, melynek oltárát a szent római császár sötétlelkű nápolyi zsoldosa s annak elvetemült bé­rencei akarták romba dönteni, örök igazságok, ma is nagyon időszerű s a jövőre is találó jósla­tok és tanácsok hangzanak el a színpadról olyan zengő, friss, élet­tel teli nyelven, hogy minden sza­va muzsika, halkan elsuttogott, vagy félig kimondott, de az üst­dobnál is dobbanékonyabb szavak zengő muzsikája, amellyel Herczeg Pmrrey levonja a szép és­­ véres események örök tanulságát, az élet semmiségét s mint fénylő zászló mutatja meg az egyetlen nagy örök célt, amely mindig előttünk lebeg, míg magyar lesz a magyar­ harc a szabadságért! Ezért a harcért pedig kevés min­den áldozat, az életünk is csak annyi, mint egy letört virág a leg­szebb oltár lábánál. A Vígszínház Herczeg Ferenc darabját a legnagyobb odaadással, szeretettel és lázas igyekezettel tolmácsolja. Csathó Kálmán, a da­rab kiváló, biztoskezű rendezője, aki az együttesből és az egyes szereplőkből tudásuk legjavát ki tudta hozni. (Nem is hinné az em­ber, hogy a pesti színházak an­­­nyira gazdagok rendezőkben, hogy egy ilyen kitűnő értéket tudnak pihenni hagyni!) A szereplők közül a legnagyobb feladat Lázár Máriára, Zrínyi Ilon­na megszemélyesítőjére hárult. Lá­zár Máriát már régen „beskatu­lyázták“ démonnak, dísz­nőnek s minden szereplésekor újra meg újra felfedezték, hogy tehetséges. Zrínyi Ilona alakításával most legelső művésznőink sorába ugrott s legnagyobb sikerét aratja. Egyik, másik jelenetében, mint az előjáték szerelmes asszonya, a császárral szembeforduló, szabadságáért har­coló nő, a fiától búcsúzó anya vagy a halálában is az uráért küz­dő feleség, — olyan művészettel oldotta meg feladatát, ami emlé­kezetes marad egész pályáján. Jávor Pál kiváló, mint Thököly Imre. Kemény acélból kovácsolta figuráját. Jávor igazi színész és komoly, nagy lehetőségek állanak előtte, ha megfelelő rendező mel­lett neki való szerepeket kap s nem játszatják vele mindig a már unos-untig elkoptatott duhaj le­génykéket. Somlay Artur Jápót császár kis szerepében nyújt klas­­­szikus alakítást. Ádámházy grófot Földényi László alakítja s játéká­ról csak a legnagyobb elismeréssel lehet megemlékezni. Egy-egy kis jelenetében megrázóan jó volt. A sok szereplő közül meg kell emlí­teni Sivó Mária, Bihary, Kőműves Sándor, Vértes, a szépen hegedülő Berky József, Pálóczy és a három remek gyermekszereplő­­­ Ferrari Violetta, Kajdasi Ferenc és Jakab László nevét. A darabhoz nagyon szép, hatá­sos díszleteket tervezett Neogrády Miklós, a stílusos jelmezek terve­zője Márk Tivadar. T. Boros László # A tegnap esti premier pirosbetűs ünnepe volt a magyar színházvi­lágnak; az ünnep díszét a Kor­mányzó Úr személyes megjelené­sével emelte különösen fényessé. A Vígszínház különbejáratánál Herczeg Ferenc, Tors Tibor, a Vígszínház elnöke és Hegedűs Tibor igazgató fogadta a kormány­zói családot. Amikor vitéz nagybá­nyai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, a Főméltóságú as­­­szonnyal és a Kormányzóhelyettes özvegyével megjelent a díszpá­holyban, tapsviharban tört ki a nézőtér. Jelen volt az első sorban gróf Beth­len István is, felesége társaságá­ban. Herczeg Ferenc új drámáját olyan tüntetésszámba menő lelke­sedéssel, elismeréssel és szeretettel fogadták, amilyenre alig akad pél­da a színházak történetében. Már az első felvonás után negyvenszer hívták függöny elé a szereplőket. Megjelent a színpadon Herczeg Fe­renc is. Az ünneplés csak fokozó­dott a második szünetben, amikor „vasfüggönyt“ kapott­ az együttes, és nem akart­ szűnni a taps az elő­adás végén­ sem. ■ - ■ é RÁDIÓ FEBRUÁR 26, SZOMBAT 15: Kovács Ödön tánczenekara ját­szik. — 15.30: Háború a gümőkór ellen. Felolvasás. — 15.50: A Budafoki Da­lárda. — 10.20: Csepreghy Gyula tilin­­kózik, cigányzene kisérettel — 16.45: Időjelzés, hírek. — 17; Legkedvesebb íróm, Sik Sándor beszél Vörösmarty­ Mihályról. — 17.20: Mindenből minden­kinek. — 18.40: Külügyi tájékoztató. — 18.50- Hírek. — 19: Hangképek innen­­onnan. — 19.25: Martzy Johanna hege­dűk — 19.45: Vidám hétköznapok. — 20: Barabás Sári és Udvardy Tibor hangversenyének közvetítése a Zene­­művészeti Főiskola nagyterméből. — 21: Hosszú ének. Edgar Poe. — 21.40: Hirek. — 22.10: Hirek német, angol és francián nyelven. — 22.40: Ki mit sze­ret? — 23.45: Hírek. FEBRUAR 27, VASÄRNAP 7.30: Szózat. Reggeli zene. — 8.15: Hirek. — 8.30; Őszinte beszéd. — 9: Művészlemezek. — 10: Egyházi ének és szentbeszéd a terézvárosi plébánia­­templomból. — 11.15: Evangélikus is­tentisztelet a Bécsikapu-téri templom­ból. — 12.20: Levente-műsor. — 13­. Az Operaházi Zenekar műsorából. — 13.45: Időjelzés, hírek, vízállásjelentés.. — 14. Művészlemezek. — 15. Időszerű gazda­sági tanácsadó. — 15.45: Nótafáink vi­rágai. Magyar nóták. — 16.10: Vidám zenei kalendárium. — 16.55: Hírek. — 17. Szerelmes asszonyok — szerelmes férfiak. Bajor Gizi és Tímár József előadóestje. — 18.05- A mosoly or­szága. Közvetítés a Magyar Művelődés Házából. — 18.50: Hírek. — 20.30: Indul a labdarugóbajnokság. Hangképek. — Majd: Sporteredmények. — 21.10: Négyszemközt Kolozsvári­ Grandpierre Emillel a könyvtárszobában. — 21.20: Hallgassák meg kérem új dalaimat. Nagykovácsi Ilona énekel. — 21.40: Hírek. Sporteredmények. — 22.10: Hí­rek német, angol és francia nyelven. — 22.40:­ Szórakoztató muzsik... — 23.45: Hirek. A színházak mai, holnapi és jövőheti műsora: OPERAHÁZ. Sz.: Parasztbecsület, Debreceni história, Bolero (6). V. d. e.: Bajazzók, Sylvia. (11). V. este. H: Nincs előadás. K.: Tristan és Isolds (V«5).­ Sz.: Falstaff (6). Cs.: Aida (ViC). P.: A bűvös vadász (6). Sz.: A nyugat leánya (6). V. d. e.: Carmen (11). V. este: A sevillai borbély (6). NEMZETI: Sz.. V. este: A 106. szü­letésnap (6). V. d. u.: Bizánc (3). H.: A 106. születésnap. K.: A kamáliás hölgy. Sz.: A 106. születésnap. Cs.: Napfoltok. P.: A kaméliás hölgy. Sz : A 106. születésnap. V. d. e.: A kamé­­liás hölgy. V. d. u.: Tartuffe. V. este: A 106. születésnap. NEMZETI KAMARA: Sz., V. d. u. és este: Fatornyok (Viz, 3). Minden este és vas. d. u. is: Fatornyok. Csütörtö­kön 100. előadás. MAGYAR MŰVELŐDÉS HÁZA: Sz. d. u.: Zúgnak a szirénák (ifj. film, Vi4). Sz. este: Műsoros­ est (>/»7). V. d. e. : Süt a nap (Vill). D. u.: Műsoros délután 0/13). Este: A mosoly országa (6). H.: Építsünk hidat (/­7). K.: Mű­vészek a honvédekért (V:6). Sz., Cs.: Isten rabjai (film, >/­4). Cs. este: Pastor Angeliens­­ (film, >/­7). P.:­ Nincs elő­adás. Sz. d. u.: Gyermekelőadás (Vi3). Sz. este: Bohémélet (6). V. d. e.: Pos­tás dísztorna (10). D. u.: 101 cigány nóta bokrétája (­­3). V. este: Tosca (6). VÍGSZÍNHÁZ: Sz.: Aranyszárnyak (1 *7). V. d. u.: Warrenné mestersége (3). V. este: Aranyszárnyak (V«7). H.­­Aranyszárnyak. K.: A mi kis váro­sunk. Sz. Cs.: Aranyszárnyak. P.: Warrenné mestersége. Sz.: A mi kis városunk. V. d. u.: Warrenné mester­sége. V. este: Aranyszárnyak. PESTI: Sz., V. d. u. és este: Fecske és denevér (*/«7, 3). Minden este és vas. d. u. is: Fecske és denevér. UJ MAGYAR: Sz., V. d­ u. és este: Az első (­/17, 3). Minden este és vas. d. u. is: Az első. ANDRÁSSY: Sz., V. d. u. és este: A pénz nem boldogít (Viz, 3). Minden es­te. vas, d. u. is: A pénz nem boldogít. MADÁCH: Sz., V. d. u. és este: Első Anna és Harmadik Károly (‘/»7, 3). Minden este: ünnep­­ és vas. d. u. is: Első Anna és Harmadik Károly. FŐVÁROSI OPERETT: Sz., V. d. u. és este: A királynő csókja (6, 2). Min­den este és vas. d. u. Is: A királynő Csókja. V. d. e.: Latyi Matyi mint Ro­binson (11). .VIDÁM: Sz. V. d. u. és este: Bal­lépés jobbra (V»7, V«4). Minden este, ümn. és vas. d. u. Is: Ballépés jobbra. REVÜPALOTA: Sz., V­. d u. és este: Automat­ok! (V«4, V:7). Minden este, hétfőn, szom­b., vas. és ünn. d. u. is: Atomat­ok! KOMÉDIA ORFEUM: Sz., V. d.­­ és este: Hetye-petye (‘Itt, >/•4). H. K.: Hetye-petye. Szerdától: Dupla bunkó. ERZSÉBETVÁROSI­ Sz., V. d. u. és este: Nótás kapitány (­/15, 7, vas. Vs3, ’/i§, 7). Csütörtökig: Nótás kapitány.­­ JÓZSEFVÁROSI: Sz., V. d. u. és este: India rózsája (*/15, 7, vas. 1 ’,­3, V:5­7). Csütörtökig: India rózsája. KISFALUDY: Sz., V. d. u. és este: Fekete Péter (' :5, 7, vas. VjJ, V-5, 7). Csütörtökig: Fekete Péter.' KOSSUTH LAJOS halálának ötvenesztendős évfordulóját Hege­dűs Lóránt „K­ossu­t­h" c. szín­művével ünnepli a Nemzeti Szín­ház. A darab március 15-én dísz­előadásban kerül színre. Március 20-án másodszor játssza „Kos­­suth"-ot a Nemzeti Színház együt­tese. A darab vezető szerepeit Aghy Erzsi, Biró Anna, Szathmáry Margit, M­ ■ Tamás, Apáthy Im­re, Balázs mi­ játssza. A rende­zés munkáját Apáthy Imre végzi. 6 Start a bajnoksásért Mint minden esztendőben, az idén is nagy érdeklődéssel várja a sportközönség a labdarugó baj­nokság tavaszi mérkőzéseit s a baj­noki nyitány előtt megindulnak a találgatások, hogy csapataink kö­zül melyik szerepel legjobban a tavaszi évadban, hogyan alakul ki a bajnoki sorrend, ki lesz a baj­nok és kik esnek ki. Mindezek ter­mészetesen csak kérdések, ame­lyekre a feleletet a mérkőzé­sek fogják megadni. Az őszi szezon befejezésétől a mostani szezon­nyitásig sok változás történt a csa­patokban, sok új játékost látunk majd a mérkőzéseken , hogy ezek hogyan válnak be, jobbak-e az elődeiknél, csak a küzdelmek so­rán látjuk meg s bizonyosra ve­hető, hogy a végleges összeállítá­sok csak­­ az első hetek után ala­kulnak ki. A megnyitó napon négy mérkő­zés jut a fővárosnak és négy a vi­déknek. A budapesti meccsek kö­zött a legérdekesebb az Elektromos TE—Ferencváros találkozó lesz. A mérkőzést a latorca utcai pályán vívják, ahol az Elektromosok már sok borsot törtek a Ferencváros orra alá. Az Elektromos ugyan ma nem olyan veszélyes ellenfél, mint volt még egy-két évvel ezelőtt , így a Ferencváros győzelmét vár­juk, ilyenkor, a szezon elején azon­ban minden eshetőséggel számoln kell, még a meglepetéssel is-A Kispest—Csepel találkozó­n kispesti pályán jut döntésre. Nagy küzdelem várható s bármelyik csapat győzhet. A Beszkárt az Új­pestet fogadja a Sport­ utcában, de reális számítás szerint győzelm kilátások nélkül. A Gamma­­ Hungária­ után a Debreceni VSC val mérkőzik s valószínűleg le­­­­ győzi vidéki ellenfelét. A vidéki program eseménye a Újvidéki AC—Nagyváradi A­ mérkőzés esz, amelynek eredmé­nyét megjósolni igen nehéz fel­adat. Az UAC erősen felkészült­­ bajnokjelölt ellen,­­­e a NAC van olyan jó, hogy győzzön, vagy leg­rosszabb esetben is csak egy ponto veszítsen. A­­ Vasas Diósgyőrött i Mávaggal találkozik s erős hat után meg is nyerheti mérkőzésé Salgótarjánban a SBTC-nek Szegedi VSE az Ellenfele. A ké csapat giegosztozhat a pontokon. A Kolozsvári AC—Szolnoki Má mérkőzésének az otthon játszó ko­lozsvári csapat a favoritja. A mérkőzéseket délután 3 óra­kor kezdik, csak a Gamma kéz­d délután 2 órakor. 250 résztvevője lesz a sífutóbajnokságnak A budai hegyekben ma délután rendezi a Sí Szövetség a 18 km­-es sífutóbajnokságot és av 9 km­-es ifjúsági bajnokságot. A versenyre 250 nevezés érkezett, ez a szám azonban a vidékiekkel még bővül, úgy, hogy 250 tényleges indulóra lehet számítani. A verseny útvona­lát Belloni Gyula jelölte ki. Start a hősi halált halt síoktatók emlék­­fájánál, innen a csillagvizsgáló mellett a réteken keresztül a Csil­lebércig futnak,­ onnan Mária Makk felé kanyarodva s a jános­hegyi sánc mellett a kilátótoro­nyig, visz az út, itt visszafordulva s a sánc alatt elhaladva, érkeznek vissza a versenyzők a célba, a ki­indulási ponthoz. A pálya 9 km­-es, amelyet a felnőttek kétszer futnak végig, míg az ifjúságiak 1 kört futnak. Start délután fél 2 órakor. Holnap a jánoshegyi sáncon az ugró verseny kerül sorra. A hölgyek tőrcsapatbajnoksága Vasárnap délelőtt 9 órakor a Műegyetemen rendezi a Vívó Szö­vetség a hölgyek tőrcsapatbajnok­ságát. A versenyre hét egyesület nevezett, amelyek közül a HTVK a legjobb. Komoly ellenfél a BBTE csapata, amely megnehezítheti a HTVK győzelmét. A többi öt közel egyenrangú s bármelyik kettő be­kerülhet a döntőbe. A döntőt dél­után 4 órakor vívják. A SPORTCSARNOKBAN ma este fél 7 órakor ökölvívó mérkő­zések, holnap délután pedig a bir­kózó csapatbajnokság döntőjének első mérkőzései kerülnek sorra. Az ökölvívó mérkőzések eseménye a Tanamár—Szigeti találkozó, amely tízmenetes küzdelem lesz. Deli Kővárival és Frigyes Takács Antallal nyolcmenetes mérkőzést vív, Csiszár és Jászai pedig hat­menetes mérkőzésben találkozik. A birkózó csapatbajnokság soron következő mérkőzései: Debreceni VSC—Ceglédi Move, WMTK— BVSC. Megjelent a Rákosi-díj teherközlése Mához négy hétre nyitja meg a Űrlovasok Szövetkezete a galopp verseny­ évadot Megyeren. A meg­nyitó napon az Infortune-gátver­seny kerül lefutásra, de sokkal na­gyobb érdeklődés várja a másodi napon döntésre kerülő Rá­kosi-díj gátversenyt, amelynek ter­vei tegnap kerültek­­ nyilvános­ságra. A fogadók a teherközlési Tyuhaj-t tették meg favoritnak, ő újabban Sybarit, Csokor II.­­ Aroma is kereslet tárgya volt . teher­közl­és: Szalmaláng 71, Tyűhaj 69 Ai cher’s Post 69, Perecsshy 66V2, Cs: kor II. 66, Bigorre 62Vt, Fcmina 6 Izidor 60, Pythagoras 59, Si-J un 531/2, SybaritSS.V,, Aroma 56V Dole' 55, Carola 55, Roulette 5 Delphin 55, Péter 55. A BANKUTI MENEDÉKHÁZ­NÁL ma és holnap síversenyt ren­dez a Magyar Turista Egyesült diósgyőri szakosztálya. SOPRONBAN ma kezdődnek gróf Teleki Pál vándordíjas v­ v- versenyek. A fővárosból a Műegye­tem gépész, vegyész, mérnök, köz­gazdász, építész, mezőgazdász , állatorvosi karának versenyzői is dulnak a versenyen. SIMESTERKÉPZŐ TANFOLYA­MOT rendez március második fe­lében Borsafüreden a sportmeste vizsgáztató bizottság. Jelentkező március­­ig lehet az Alkotmány utca 3. sz. alatt a bizottságná Csak olyan síelőket vesznek fe akik legalább a II. jártassági vizó­rának megfelelő tudással rendel­keznek. KINIZSI ÉS SÖVÁRI ügyébe most ítélkezett a Birkózó Szövet­ség egyes bírája, dr. Terlanda Lajos törvényszéki bíró. A két bír­kózó január 22-én a kihívásos ver­senyen összeverekedett s emiat került a fegyelmi bíró elé. Mind­ketten beismerő vallomást tettel majd kibékültek egymással. A egyesbíró Kinizsit hat hónapra Sóvárit pedig három hónapra el­tiltotta a versenyzéstől és a verse­nyek látogatásától. A birkózók megnyugodtak az Ítéletben, wwwwwwwwwwww Fotókópia. Fénymásolat. Rácz Andrássy­ út 52 (Mussolini-térnél) Telefon: 116—640.

Next