AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 5. évfolyam (1963)

1963 / 3. sz. - KÖZLEMÉNYEK - KATONA IMRE: Munkaidő és teljesítmény kubikmunkán (1850-1945)

MUNKAIDŐ ÉS TELJESÍTMÉNY KÜBIKMÜNKÁN (1850—1945) 411 a kezdés-végzés terminusait legtöbbször az időjárás alakulásával hozták kapcsolatba, a kezdés időpontjáról pl. így nyilatkoztak: „Mikó mán kieresztett az idő, nem vót fagy, akko mán mentünk is'20 stb.; persze nem pusztán időjárási, hanem egyéb gazdasági­társadalmi tényezők is közrejátszottak mindebben. A kubikosok kirajzása más-más időpontban ugyan, de február—március folyamán lényegében megtörtént, ősszel viszont sokkal nagyobbak voltak az eltérések: attól függően, meddig tartott a kubikmunka, milyen lehetőségek várták őket odahaza stb., október, november és december folyamán tértek haza. E kérdést korszakonkint és helyenkint is át kell tekintenünk. 1914 előtt a mezőgazdaságtól való elszakadás a szentesi kubikosok esetében volt a legelőrehaladottabb. Közöttük volt a legtöbb nincstelen, ők indultak tehát legkoráb­ban, és legkésőbb is tértek haza; az időtöbblet természetesen mindössze néhány hét. Egy országszerte ismert rigmust a szentesiek így módosítottak: — Január, február, itt a nyár , téli vásárig kibírjuk! Helyileg a téli vásár január utolsó vagy február első hetében volt, s közvetlenül utána igyekeztek az időjárástól függően munkát vállalni, a kirajzás tehát lényegében február folyamán megtörtént. A csongrádiak, szegváriak, mindszentiek és vásárhelyiek viszont valamivel később indultak útnak, farsang, farsang vége, három­napok, húsvét (mindezek változó ünnepek, február végétől április végéig terjedő idő­szakot ölelik fel) stb. után, a csongrádiak gyakran József napja után (márc. 19.); a nagy kirajzás tehát márciusban volt, de minden helységből akadtak február vagy április folyamán munkába álló kubikosok is. A hazatérés mér tágabb időhatárok között ingadozott; a csongrádiak tömegesen érkeztek haza Szent Mihályra (szept. 29.), ill. október elejére szüretre (sokszor még azok is, akik közvetlenül nem voltak érdekelve), a többiek mindenszentekre (nov. 1.) vagy még későbbi időpontban, de a karácsony előtti ún. ádventi vásárra lehetőleg mindnyájan visszatértek. A többi helység kubikosai rendszerint úgy fagytak ki a munkából, különö­sen a zsadányiak, vásárhelyiek és természetesen a szentesiek, de karácsony hetére vala­mennyien hazaérkeztek. A két háború között az állandó válságok miatt a kirajzás és hazatérés időpontjai összekuszálódtak, az említett terminusok ekkor már csak konjunkturális időszakokban érvényesültek, különben pedig a jóval ritkábban kínálkozó munkaalkalmakat szinte időhatárokra való tekintet nélkül igyekeztek maximálisan kihasználni, így az említett helységek kubikosai egyaránt mondanak januári, februári, márciusi, sőt még későbbi kezdést, valamint októberi, novemberi, decemberi, karácsonyi hazatérést, s mindezek állandóan ismétlődő évi és évközi munkanélküli periódusokkal váltakoztak. A „hagyo­mányos" időpontok (háromnapok, húsvét, ill. mindenszentek stb.) továbbra is meg­maradtak ugyan, de csak alárendelt volt a jelentőségük. Az előzőkhöz hasonlóan alakultak az évközi munkamegszakítások, hazalátogatá­sok időpontjai és a tartamuk is: a szentesiek közül aránylag kevesebben, a mindszentiek viszont annál többen vállaltak otthon aratási, cséplési és egyéb mezőgazdasági munkákat; a vásárhelyiek és a csongrádiak is elég nagy tömegekben hazajártak aratni. A betakarítás időszakától eltekintve a szentesiek, vásárhelyiek csak a nagy ünnepekre (húsvét, pünkösd, karácsony), a csongrádiak viszont meglehetősen gyakran hazalátogattak, így húsvét, pünkösd, Péter-Pál (még ha nem arattak is !), nagyboldogasszonyi búcsú (aug. 15.), szüret és természetesen karácsony ünnepére. Munkaidő, munkahét és munkanap A saját gazdaságban végzett paraszti munka időtartama lényegében kötetlen, évszakonként meglehetősen tág határok közt ingadozik; a napi munkaidő szabályozására sincs különösebb szükség, a gazdaság pillanatnyi érdekei szabják meg a teljesítendő munka mennyiségét, vagyis időtartamát. Merőben új jelenség­ viszont a társadalmi ter­melésben tömegesen alkalmazott szabad bérmunka. A kapitalizmusban a termeléshez társadalmilag annyi munkaidő kell, amennyi a munkás és családja létfenntartásához szükséges javak értéke, ez határozza meg egyszersmind a munkaidő értékét is. A munkás azonban ennél többet dolgozik, többletmunkaidejében értéktöbbletet termel, ezért a tőkés a munkanap meghosszabbításáért, a munkás viszont annak korlátozásáért harcol, egyikük a haszonért, másikuk pedig a pihenésért, nyugalomért és egyáltalán: emberi létéért küzd. A munka mennyiségét annak intenzitásán mérjük, amelynek az időtartam 20 Náfrádi György 79 c. kubikos közlése, Csongrád 1952.

Next