A Haza Sólymai, 1987 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

FODOR SÁNDOR Boró frissen lépdelt haza az óvodából. Nem volt ez olyan könnyű, mint máskor, egész déle­lőtt sűrűn hullott a hó, nem min­den kapu elől seperték el. Itt-ott térdig ért neki. Egyszer csak c­supp! A há­tán. Megfordult. Két fiú jött mögötte kacagva. BORÓ ÉS A SZOMSZÉD FIÚK Az elsős Miki és bátyja, a harma- már nem is búsulok. Gyertek, dikos Béla. Miki dobta meg ,­­ menjünk kézen fogva, rót egy hógolyóval. Béla lehajolt, így mentek hazáig. Kézen Hógolyót gyúrt. De nem dobta fogva. A még hüppögő vitéz és a él. Odaadta Borónak, bátyja, kettejük között pedig a — Nesze. Dobd meg te is, kislány, akit — tudom — senki Boró kacagva nyúlt a hógolyó se mer meghógolyózni ezen a té­után. len. Kiváltképpen, ha Béla és — Nehogy megpróbáld! — se- Miki a közelében lesznek, nyegetőzött Miki. Riza megpróbálta. El is találta a fiút. Erre Miki ismét lehajolt, de a golyót nem dobta, hanem odaszaladt Boróhoz és az arcá­hoz kente. Boró visított. De Miki is. Boró meglepetten nézett oda. Mit lát?! Béla térdre nyomta az öccsét, és gyömködi a nyakába a havat. — Nem szégyelled magad? Ki­csikkel kezdesz ki...?! — szidta. Miki csak visított, mint a malac. Boró megsajnálta a rossz fiút. — Ne bántsd, Béla. Látod, én

Next