A Hét, 1972. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-23 / 25. szám
(Folytatás a 15. oldalról) lint... „amiként a táplálék lényege nem fejezhető ki kalóriákban, ugyanúgy az élet lényegét sem lehet soha befogni még a legnagyszerűbb képletekbe sem“. A „tiszta matematika“ hívei és művelői sokszor elhatárolják magukat az alkalmazás során felmerülő ismeretelméleti nehézségektől és hogy kivédjék az esetleges matematikaellenes támadásokat, védőpajzsul K. Gödel híres matematikai-logikai tételét használják, amely szerint egy matematikai elméletről nem lehet bebizonyítani magából az elméletből vett eszközökkel, hogy ellentmondásmentes-e vagy sem. Ezt az állítást, Gödel egy másik híres, az el nem dönthető állításokra vonatkozó tételével együtt, egyesek az emberi megismerésre is általánosították. Nyilvánvaló, hogy a matematika alkalmazása az objektív valóság mennyiségi leírására mindig komoly ismeretelméleti töltettel bír, és az alkalmazásbeli esetleges izomorfizmushiány nem a matematikai elméletben, vagy pedig az objektív valóságban keresendő — más, adekvát matematikai formalizmus kikeresésére kell törekedni. Itt egyrészt arra van szükség, hogy a nem matematikusokat a matematika felé irányítsák, másrészt pedig arra, hogy a matematikusok kilépjenek a tiszta matematika elefántcsonttornyából s a többi tudományokba is betekintsenek. Marc Kac, a Rockefeller Egyetem matematika professzora 1969- ben a „Sience“-ben megjelent a „Néhány matematikai modell a tudományban című cikkében ekként következtet: „A modellek javarésze a valóság karikatúrái, de ha jók, akkor — miként a jó karikatúrák — a való világ egyes vonásait portrézzák, még ha talán torzított módon is. A modellek fő szerepe nem annyira a magyarázás és előrelátás— noha végső soron ezek a tudomány fő funkciói — mint inkább a gondolkozás polarizálása és alapos kérdések feltevése“. Befejezésül idézzünk egy kvantitatív jellegű példát a tudományok egységesítésére való törekvésre. Nicolas Rashevsky professzor „nonprofit“ alapítványt kezdeményezett a matematikai-biológiai ismeretek terjesztésére, tehát egy matematika-alapú interdiszciplináris unió megteremtése apostolának tekinthető. Rashevsky professzor könyvet írt az Emberi viszonyok matematikai elméletéről, a Társadalmi magatartás matematikai biológiájáról, a Matematikai biofizika, a biológia matematikai-fizikai alapjairól, a Matematikai elvek a biológiában és azok alkalmazásairól, a Matematikai biológia orvostudományi vonatkozásairól. Legutóbbi (1968) könyvének címe: A történelem matematikai szemszögből. Itt a Bulletin of Mathematical Biophysics-ben (amelynek főszerkesztője) 1969-ben megjelent cikkéről szólunk, amelynek címe A fizika, biológia és szociológia egységesített megközelítésének körvonalazása. A korábban (1967 és 1968) bevezetett szervezet-halmazok („organismic sets“) elmélete alapján a szerző kimutatja, hogy a fizikai, biológiai és szociológiai jelenségek felfoghatók valamely egységesített halmazelméleti szempontból. Bevezeti az úgynevezett világ-halmaz („world set“) rendkívül általános fogalmát. Felfogásában a társadalom: egyedek halmaza plusz azok tevékenységének termékei (amelyek az egyedek kölcsönhatásából származnak). , Egy többsejtű szervezet: sejtek halmaza plusz azok tevékenységének termékei, s így tovább. Az elmélet — bár mint modell, természetszerűen egyszerűsítő — nagyon általános és érdekes egyedi megállapításokhoz vezet. Például kimutatja, hogy a specializált, azaz a differenciálódott, funkcióképes gének halmazából álló sejt nem keletkezhet spontán módon és hogy minden élő szervezet szaporodik, ezzel mintegy matematikai hitelt szerez az evolúciónak és visszaveri az ugyancsak fizikai-matematikai úton nyert Wigner-i abszurdumot. Egyik állításával ismeretelméleti korrekciót hoz a redukcionizmus módszertanához: „...az a lehetőség, hogy az általános biológiai jelenségeket fizikai modellekkel magyarázzuk meg, nem jár együtt azzal a lehehetőséggel, hogy a biológiai jelenségek létezését kizárólag a fizika alap-posztulátumaiból vagy törvényeiből levezethessük“. Nyilván csak egy cseppet meríthettünk ki a multidiszciplináris öszszefogás tengeréből s így állításaink talán sok helyen vitásak lehetnek. Célunk azonban az volt, hogy bár egy pillanatra megvillantsuk a tudományos integráció szükségességét.MIKLÓS JÓZSEF TUDOMÁNY László Ákos Kompozíció I. Új könyv a régi Dermatáról Utólagos vallomás Az aranykakas krónikája olvastán Amint az a krónikáról a lexikonban írva vagyon, a történelmi események időrendben történő, egyszerű, nem oknyomozó leírása. Erre vállalkozott Nagy István a Dermata múltjáról szóló könyvében. Krónikásnak lenni nem egyszerű feladat, kivált ha utólag, mások elbeszéléseinek a szakadozó fonalából kell összefüggő, lehetőleg hiteles történetet szőni. Nagy István érdeme — hisz a szociográfiában is járatos —, hogy hazánkban elsőként indult el járatlan úton, „sok talpalással“ — mint írja — felkutatni a szemtanúkat, az események átélőit és cselekvő részeseit, felkutatni őket, amíg nem késő, s a hallottak alapján összefoglalni Kolozsvár első nagyüzemének a történetét a nagyközönség számára. A puszta tény, hogy egy üzem életét a születése előtti időtől szinte napjainkig megírja, nagy és dicséretes kezdeményezés. Olyan témájú könyvvel gyarapodott hazai termésünk, amire rég vártunk és amit — bátran állíthatjuk — joggal hiányoltunk is. Megjelent ugyan néhány üzem-monográfia, de azok szaktudományos jellegűek. Az első még 1953-ból való (Kizsákmányolás a tőkés Dermatában), a Kohn Hillel vezette kutatócsoport munkája. Ez a könyv minden bizonnyal szerepet játszhatott abban, hogy egy évvel később Nagy István hozzáfogott krónikája megírásához. Utal is reá, idéz belőle. Megírásától a megjelenésig, sajnos, közel másfél évtized telt el, nem nyomtalanul. Azok, akik Az aranykakas krónikája anyagát szolgáltatták, már nem fiatalok, sok emlékük elhomályosult, nem egy elveszett, élményeikből természetszerűleg különösen a saját személyüket érintő részek maradtak meg élesebben az emlékezetükben. Ezek nyomán írja le Nagy István a Dermatában dolgozó szervezett munkások és tisztviselők tevékenységét, melyet a kommunisták vezettek. Közülük azonban néhány említésre méltó, de ma már nem élő (tehát jelentkezni nem tudó) szereplő hiányzik. Annyi idő után bizony megeshet, hogy az adatszolgáltatók egyre s másra nem emlékeznek vagy rosszul emlékeznek. A könyv pontos adatai viszont engem is segítettek, hogy egyes eseményeket időrendben a helyükre állítsak. A Dermatát 1932-től a felszabadulás utáni időkig közelről ismertem. Amiről hajdani dermatista feleségeként és történészként pontos tudomásom van, azzal szíves-örömest járulok hozzá, kiegészítésképpen, ha kell helyreigazításképpen, és igyekszem adalékkal szolgálni Nagy Istvánnak ott, ahol — miként az utószóban írja — talán kifelejtett valakit. A krónikában szó esik — nem is egyszer, s minden alkalommal igen méltatóan — egy bizonyos „buliról. Így szólították barátai — írja Nagy István — azt a férfit, aki tartományi propagit minőségben az illegális sajtóban cikkeivel támogatta a gyári munkásság harcait. A könyvből hiányzó teljes neve, foglalkozása és gyári beosztása: Schönberger Kálmán gépészmérnök, a műszaki osztályról, annak idején az RKP Tartományi Bizottságának tagja. Pontosan tudom, mert a férjem volt. Ha a Dermatában nem lett volna egy másik Schönberger is, talán ki se tértem volna ezekre a részletekre. A másik azonban Schönberger Lajos volt, a gépszíj osztály vezetője, aligazgatói beosztásban. A krónika őt említi, sajnos, mérnökként, noha nem volt mérnök, s olyan leleplező adatokat közöl róla, melyek a valódi Schönberger mérnök tetteivel sehogy se egyeztethetők össze. Az az olvasó pedig, aki még emlékszik a mérnök családi nevére, nyilván aligha értheti, hogyan lehet a kommunista buli egyben a munkások ellen gorombán fellépő, igazgatósági szószóló is. A tévedésen alapuló névcsere egyébként Nagy István könyve előttről való. A két embert már annak idején is összetévesztették. Ráadásul a sziguranca. Így aztán a kommunista mérnöknek szánt házkutatásokat minden esetben Lajosnál, az aligazgatónál tartották, neki okoztak álmatlan éjszakákat és dúlták fel a lakását. A félreértés tisztázása kettős célú: egyrészt a fasizmus áldozatául esett kommunista megérdemli ezt, másrészt helyre áll általa egy adat az érdemes könyv hitelességének a szolgálatában. Nagy István írásából a hazai kapitalizmus alakulásának valóban jellemző képe tárul elénk. A vidéki öreg tímár, a családfő, a „Renner fivérek“ cég alapítója. Kiváló kisiparosi érdemei elismeréseként nyert aranykakasos kitüntetése sugallta Nagy István könyvének a címét. A krónika során nyomon követjük az ambiciózus kismestert, akinek a minőség volt mindene, anyagi emelkedésének kiindulópontja is. Azután elénk tárul, hogyan válik a családi vállalat alapítója betéti társasági, majd részvénytársasági alapítóvá, s hogyan tevődik át ez úton a súlypont is a minőségről az anyagi haszonra. Egyik lábával még a cserzőkádnál áll, a másikat annál keményebben igyekszik megvetni a nagy lökéshaszon biztosítására. De ehhez már nem ért olyan jól így csúszott a vállalkozás a csőd szélére, s az, ha az első világháború konjunktúrája, a sok hadiszállítás meg nem menti, feltartóztathatatlanul be is következett volna. Ekkor azonban már a bőriparos kismester Rennerek mellett ott látjuk a cipész kisiparos Farkas Józsefet, de a kombináló tőkés szellemet képviselő Farkas Mózes ügyvédet is, majd befutottak az ekhós szekérrel nyersbőr begyűjtésre indult Hechtek is, hogy együtt ragadják meg a Kolozsvár kapitalista fejlődéséből kínálkozó alkalmas pillanatot. A tőkésipar fejlesztésére hozott iparpártoló törvény segítségével így születik tőkésvállalat , tőke nélkül. Nagy István krónikája kitűnően rajzolja meg a hetven évvel ezelőtti módszereknek mai szemmel éppenséggel regényesnek tűnő képét. Az elmaradt kisipari termeléshez képest a gyárrá növés — a módszerek ocsmánysága ellenére is — a haladást képviselte. Megszületett, fejlődött, nagyra nőtt a gyár, a gyárakat magába foglaló üzem, mely munkások ezreit alkalmazta és zsákmányolta ki. Noha a vállalkozás patriarkális jellege örökre megszűnt, az R. T. minden egyes csoportja igyekezett pozícióját a családi érdekeltség eszközeivel is erősíteni, lehetőleg a többiek kárára. Ebben a versenyfutásban a Farkasok győztek, népes atyafiságukkal, beházasítási politikájukkal A gyári hierarchiában az első helyet a rokonok foglalták el. Az alkalmazottakat, munkásokat és hivatalnokokat a legkülönbözőbb eszközökkel igyekeztek a gyárhoz kötni. Az elnyomott magyar kisebbség támogatása látszatának a keltést Farkas Mózsi, a „Vezér“ ötlete volt és eredményesnek bizonyult. Nyugodtan szövetkezhetett a román oligarchiával, ülhetett velük a legjövedelmezőbb egyetértésben az igazgatói tanácsban, a kisebbség egi rétege őrangyalát látta benne. Mer egyrészt hangosan ápolta hajdan unitárius kollégista múltját, másrészt pedig azonnal alkalmazta üzemében azokat, akik a román királyságra nem esküdtek fel. Ezeke érdekeinek fenntartás nélküli eszközeivé tette. Meg kell adni, a „Vezér“ ismerte érdekeit és tudta, mi kell tennie. Tudta például, hogy nagy fluktuációk esetén nagyobb a ráfizetés, mint akkor, ha a fizetéseknél engedményeket tesz, és bizonyos gyári juttatásokkal is kitűnik más munkaadókkal szemben Így aztán a híres részletre történt tüzifaellátás se altruizmusból született. A hántott tölgy ugyanis Dermatának a cserje előállítási után már amúgy sem került pénzébe, aki viszont kapta, annak sokat jelentett a részletfizetés előnye A gyárhozkötésnek másik biztos eszköze a házépítésre létesített kölcsönalap volt. Ezért épült anny Dermata-munkásnak családi háza Mesterek vagy az erőtelepen dolgozó egyes munkások, akiknek bármely pillanatban kéznél kellet lenniök, a gyártelepen épített, úgynevezett munkáslakásokban laktak Igaz, Schönberger Kálmán mérnöknek minden egyes házért külön harcot kellett vívni a „Vezérrel“ hogy az olyan legyen, amilyennel egy tisztességes háznak lennie kell Igazából jelentős műve azonban az új erőtelep volt. Nagy István kitűnő megfigyelőként külön kiemel ennek szerepét a felszabadulást közvetlenül követő időkben, amikor ugyanis a város villanyellátást szenvedett, a városi hálózatot gyári erőtelepre kapcsolták rá. Amikor pedig azt olvasom, miképpen dicséri Nagy István agya parkját, úszómedencéjét, sportpályáit, melegség járja át a szívemet mert az elismerő szavak ugyancsak „Kuli“-t illetik, aki nem érhetti meg, hogy lássa, miképpen foglalják el mindezt azok, akiknek rendeltetett; őt a gyár hírhedt katona parancsnoka — akit Nagy István teljes gyűlöletességében ír le — , biztos halálba küldte. A sportpálya helyén szemétdomb volt, a park helyén mocsok és gaz. De a kommunista mérnök nem várt a felszabadulásra, hogy emberi környezett változtassa. A jövőbe vetett erő hitével a jövőnek épített a söté időkben. A krónika írója mindem felfigyelt, először írt róla, mer rendkívülinek találta, anélkül, hogy részleteiben ismerhette volna létrejöttének személyes körülménye. Az építő álmait e sorok írója, a felesége azonban ismerte. Hálás vagyok Nagy Istvánnak, hogy nagy sikerű könyve révén lehetősége adott e kiegészítések megírására. KERTÉSZ MAYJ A HÉT, III. ÉVF. 25. SZÁM