A Hét, 1972. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-23 / 25. szám
ZENE Heten maradtak — négyen rendeltek Hajlamosak vagyunk rá, hogy a hanglemezben csak a zenekultúra egyik korszerű hordozóját lássuk, hogy csak esztétikai tartalmáért becsüljük. Mások hajlamosak rá, hogy a hanglemezben csak az árut lássák és becsüljék: a termelési tervbe iktatott, leszerződött, gyártásra kerülő, majd eladandó, a vásárlónak tetsző vagy nem tetsző ipari terméket. Rendszerint rosszalló ajkbigygyesztéssel beszélünk róluk, a zenekufárokról. Ők is torkig vannak a mi „fellegekben járó“, a piaci valósággal nem számoló óhajainkkal, igényeinkkel, bírálatainkkal. Ez, sajnos, így természetes. E vélemény-végletek hozzávetőlegesen feleútján tevékenykedik a lemezgyár zenei szerkesztője. A gyárban ő is alkalmazott, következésképpen a termelési terv az ő számára is törvény, de a gyáron belül ő az, aki mindenekelőtt a zenét, a művészet szempontjait képviseli — ez a hivatása. A művészek, a kritikusok, a zeneértők felé viszont a gyár, a termelés, a piac szempontjait közvetíti, ő a végletek egyensúlyozója, közelítője, alighanem a legfontosabb láncszem a zeneszerzők, előadóművészek, lemezbarátok, kritikusok, hangmérnökök, lemezszerkesztők, -termelők és -értékesítők sokszorosan összefüggő láncolatában. Tapintatos közelítő, többszöri beszélgetéseink során egyszer sem panaszolt a kereskedelemre, a lemezorasoló miveletlenségére, érdektelenségére, mint a korszerű, színvonalas lemezkultúra kibontakozását gátló tényezőre. De meghívott, hogy audiatur et altera pars alapon vegyek részt egy kereskedelmi értekezleten. Kolozsvárt négy megye mintegy harminc megbízottja jelent meg a magnetofonnal hangszóróval kistafírozott gyűlésteremben, hogy meghallgassa a negyedik negyedévre előirányzott lemezekből szalagra vett mintákat. A jelenlevők számbavételéből megtudtam, hogy a hanglemezt belföldön három kereskedelmi hálózat forgalmazza: a Metalo Chimica kereskedelmi vállalat, a könyvterjesztés és az IJECOOP, vagyis a fogyasztási szövetkezetek megyei gazdasági vállalata. E három szerv négy megyéből összegyűlt, különböző rangú és beosztású képviselői döntöttek arról, hogy az Electrecord október— november—decemberi kínálatából mi és mennyi jusson e négy megye fogyasztóihoz. A gyűlés lefolyása igen egyszerű volt. A cég zenei főszerkesztője minden készülő lemezt pár szóval ismertetett, majd hangszalagról lepergetett belőle néhány jellemző részletet. Ezután mindenki bediktálta, hogy a maga vállalata nevében hány példányt igényel, s így tovább, míg a huszonegyoldalas katalógusterv végére nem értünk. Amíg a népzenei lemezekről volt szó, még értettem a szempontokat. Mellbevágott ugyan, hogy Natalia Berbanescu 17 centiséből csak tízenként rendelnek, a Mia Dánéból viszont ezreket, holott az én fülem és ízlésem nem jelzett kettejük produkciója között különösebb rangkülönbséget. De megtudtam, hogy utóbbi kolozsvári, nagyon népszerű tanítónő — míg versenytársa dobrudzsai — és ez bizony szempont. A könnyűzenei felvételek licitjét már kevésbé értettem. A főszerkesztő adott esetben azt magyarázta a jelenlevőknek, hogy ha X. Y. számainak a szöveg® igényes, szép, saját költésű vers, értékesebb, mint a könnyűzene-szövegek átlaga, az nem ok a kis rendelésre. Hiába magyarázta: keveset rendeltek belőle vagy semmit. Azt is megértem, hogy láttam, milyen kelletlenül fogadják egyesek az új, gitáros könnyűzenét, például a Phoenix együttesét, holott tudjuk (a főszerkesztő is így konferálta), sok fiatal nagyon szomjazik err® a zenére. A szimfonikus- és kamarazene „árverése“ volt számomra a legtanulságosabb. Ekkor értettem meg, miért volt a meghívás, miért utaztam ezer kilométert csakhogy egy kereskedelmi értekezleten részt vegyek. Amikor a szimfonikus- és kamarazenére került a sor, a kereskedelem négy megyéből jött küldötteinek túlnyomó többsége felállt és elment. Mindössze heten maradtak: két besztercei és egy dési, akik bár maradtak, rendelni csak nem rendeltek, és négy kolozsvári, aki közül három mindenből rendelt valamennyit, míg a negyedik csak ebből-abból válogatott, ímmel-ámmal, keveset. Szilágy, Beszterce-Naszód és Fehér megyében nem lesz kapható Carlo Zecchi és a bukaresti Rádiózenekar Mozartlemeze, az odavaló zenebarátok legfennebb Kolozsvárt kereshetik majd Emilia Petrescu új, Pergolese—Scarlatti—Vivaldi kantátaműsorát, Corelli és Vivaldi Concertóit. Maria Fotino Haydn-lemezét, a Teljes Turandotot Spiessel, Slatinaruval, Floreijel. A kereskedelem felelős megbízottai e három megyében lakó százezrek nevében mindezt meghallgatás nélkül utasították vissza. Mert — úgymond — a közönség nem veszi a komoly zenét. A fellegekben járó kritikusnak pedig fogalma sincs arról, micsoda óriási felelősség terheli a lemezkereskedelem felelőseit. LÁSZLÓ FERENC allegro a per to 8 Nem kívánok részleteiben kitérni a Kolozs megyei kórusok visoarai ünnepének jelentőségére, művészi szintjére. Csupán megpróbálom néhány gondolatban összefoglalni a találkozónak azokat a momentumait amelyeket nagyon lényegesnek tartok: 1. Hat Kolozs megyei műkedvelő kórus első ízben rendezett közös zenei fesztivált. 2. A találkozón részt vett a kolozsvári Capella transilvanica Pop Dorin karnagy vezette együttese, amely sok-sok falusi kórustag számára először nyújtotta a professzionális karének hangzás-ideál élményét. 3. A találkozót a Kolozs megyei Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság szervezete, az RKP egy zenész megyei bizottságának messzemenő támogatásával. A fesztivál zenei életünk nagy tekintélyű képviselői előtt zajlott le. Jelen volt dr. Sigismund Toduta, a művészet érdemes mestere dr Romeo Chircoiagiu, a G. Dima Zenekonzervatórium rektora, Márkos Albert zeneszerző, főiskolai tanár és sokan mások. Mindez — úgy gondolom — már eleve ékesszóló bizonyítéka annak, hogy vezetőszerveink és zenei életünk személyiségei méltán szívügyüknek tekintik a megye kóruskultúrájának fejlődését. 4. Amint az a találkozót követő megbeszélésből (dr. Sigismund Todula, Dorin Pop, Márkos Albert, Jagamas János, Szabó Csaba, dr. Romeo Chircoiagiu hozzászólásaiból) kiderült, Kolozs megyében, mely országunk egyik fontos zenei csomópontja, a kórusmozgalom tekintetében még sok a tennivaló. .. És kerestetett és találtatott számos „modus vivendi“. E sorok írója számára Jagamas János gyakorlati megoldása bizonyult a leghasznosabbnak: a sziszifuszi aprómunka vállalása, amelynek legfőbb bizonysága a mérai kórus szereplése. A „sziszifuszi aprómunka” kifejezés egyébként Vitányi Iván egyik kiváló tanulmányából való. Bocsásson meg nekem a sok-sok kórustag, karvezető, kórusokat patronáló szakember, hogy mindanynyiuk közül ez alkalommal csak Jagamas János munkájáról írok. Meggyőződésem, hogy a Kolozs megyei kórustalálkozó létrejöttében Jagamas Jánosnak olyan érdemei vannak, hogy bízvást képviselheti ennek a fontos kultúreseménynek minden részvevőjét. * Jagamas Jánossal először középiskolás diákként találkoztam, több mint másfél évtizeddel ezelőtt egy, a kolozsvári Zenei Középiskolában rendezett népdalversenyen. (Akkoriban még ilyen is volt, hála Demény Piroska tanárnő lelkes munkájának.) Ő, mint a helyi Folklórintézet vezetője s a konzervatórium folklór tanára látogatott el hozzánk, nyilván attól az érdeklődéstől buzdítva, hogy megismerkedjék azzal a generációval, amely előbb-utóbb keze alá kerül. Valóban, sokan közülünk előbbutóbb a keze alá kerültünk. Megismertük Jagamas Jánost, a folklór tanárt és a formatan tanárt. Visszagondolva rá, lényeges különbséget nem látok a kettő között: akár a népzenéről, akár a formatanról volt szó — a kifejezés legnemesebb értelmében vett — fanatikus, önfeláldozó nevelőmunkával találkoztam, amely a legelemibb zenei fogalmakból indul ki, s a szaktudásával azt a végcélt szolgálja, amit legtisztábban talán így fogalmazhatnék meg: a művészettel szembeni alázat. Munkamódszere pedig éppen a Vitányi által megfogalmazott „sziszifuszi aprómunka“. Óráin alig hangzik el egy-két szó, de annál több zene. Ha véletlenül idegen tévedne be egy órájára, nem is igen értené, miről van szó. Tapasztaltabb növendékei már a szeme villanásából értik a kérdést, és egyetlen szóban válaszolnak. Irtózik a zenével kapcsolatos bombasztikus körmondatoktól is példátlanul szerény. Ezt a jellemvonását később, mint kollégája, mint munkatársa, s — mikor barátságával kitüntetett — barátként is tapasztaltam és tapasztalom mindmáig. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy ennek a kórustalálkozónak a létrejötte elsősorban az ő érdeme. 1971 tavaszán az ő javaslatára alakult meg az a munkaközösség, amelynek célja a kalotaszegi kórusmozgalom fellendítése volt. Saját gyűjtésű dallamait a munkaközösség rendelkezésére bocsátotta azzal a kitűnő elgondolással, hogy falusi kórusaink olyan népdalok feldolgozásait is énekeljék, amelyek az ő vidékükről származnak. Utóbb született meg a gondolat, hogy a munkaközösség tagjai maguk segítsenek megyénk kóruskultúrájának méltatlan lemaradásán személyesen alakítva új kórusokat vagy irányítva a már meglevőket — s ennek az újabb „sziszifuszi aprómunka“-nak az eredménye be is következett A Jagamas irányította, mintegy hét hónapja működő mérai kórus kimagasló teljesítménye a bizonyíték: a szolmizáló, kottaolvasó földművesek teljesítménye, akik olyan igényes műveket szólaltattak meg, mint Kodály Köszöntője, Jeligéje és Jagamas János népdalfeldolgozásai. Igen. És ez nemzetiségi zenekultúránk jelentős művészi eseménye. Nemcsak azért, mert Jagamas János végre ismét zenét szerez, és ezt hallhatjuk is. Hanem (és most szinte hallom, amint megrovóan mondja: „Te, ez túlzás, ezt nem kellett volna...“), mert eszményi népdalfeldolgozásokat hallhattunk, amelyeknek minden hangja, dallamfordulata, prozódiai megoldása a folklorista Jagamas illetékességét árulja el. A művek formai egyensúlya, a gregorián énektől a Bartókig terjedő hatalmas anyagot felölelő, formatani tudás eredménye. Az ügyszeretet, a demagógiát nem ismerő, gyökerében demokratikus művelődéspolitikai elvek „aprómunkás“ gyakorlata alkotóművészetté érett.VERMESY PÉTER © A Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács munkaértekezletet szervezett az opera, a balett és az operett időszerű kérdéseiről. A zeneszerzők, színműírók, díszlettervezők, táncmesterek, kritikusok, előadóművészek, opera- és operett-igazgatók előtt Nicolae Calinoiu, a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács Zenei Igazgatóságának igazgatója elemezte az alkotómunka és a színházi gyakorlat helyzetét. A tanácskozás végső kicsengése az időszerű hazai dal- és táncművek serkentésének szükségessége volt: a nép évszázados harcát, a kommunisták hősi küzdelmét, a szocialista valóságot ábrázoló művekre van szükség. A megbeszélés szorgalmazta a szakemberek, a művészek alkotó együttműködését. Marosvásárhely! Zenei Napok. Június 24-én, szombat este nyolckor tartják a marosvásárhelyi zenei fesztivál megnyitó hangversenyét. A rendezvénysorozat keretében Zoltán Aladár, Szabó Csaba, Csíky Boldizsár, Kozma Mátyás, Metz Albert, Zeno Vancea, Trózner József, Chovan Richard, Lámi Oszkár, László Árpád, Kozma Géza, Maximilia Costin, Chili Miklós és Végler Gyula egy-egy műve is elhangzik, vagyis — ha nem tévedünk — minden marosvásárhelyi zeneszerző szerepel a műsoron, az idősebbek, az elődök is. Bukarestből a Madrigal, Ion Voicu, a Philharmonia vonósnégyes, Dan Grigore, Aureliu Diaconu, Valentin Teodorian és Gheorghe Crasnaru, Kolozsvárról a Filharmónia szimfonikus zenekara és Ruha István, Brassóból Eckart Schlandt, külföldről Djura Jaksic, Roger Pierrat gitárművész, a Szófiai Szólisták kamarazenekara és a londoni the Purcell consort of voices csatlakozik a helyi előadóművészet képviselőihez. Egy-egy hangverseny műsora Segesváron és Székelyudvarhelyen is elhangzik, jelképes bizonyítékaként annak, hogy a Marosvásárhelyi Filharmónia szívén viseli a közelében fekvő, saját zenei intézményekkel nem rendelkező városok sorsát is. Zenei és Képzőművészeti Napokat tartott a szebeni művészeti líceum. Az ünnepi hangversenyeken az iskola együttesei, tanárai, legjobb növendékei és jelenleg főiskolákon tanuló végzettjei léptek fel. Közreműködött a szebeni Filharmóniai is, Heinz Acker zenetanár vezényletével. Az Erzse Jenő zenetanár vezette, Villaneila nevet viselő kamarakórus reneszánsz madrigálokat és mai román kórusműveket énekelt: a kórusszámok között az iskola szavaiéi Bellay, Tyard, Ronsard, Petrarca, Michelangelo, Lorenzo de Medici és Shakespeare szonettjeiből adtak elő. Sajnálnunk kell, hogy csak utólag értesültünk az eseményről, hogy nem számolhatunk be olvasóinknak élményeinkről is. Két kolozsvári elsődíjas Bécsben! Az előadóművészek ez évi bécsi versenyén az énekesek között Emil Gherman, a kolozsvári Román Opera tenoristája, a hegedűsök között Ágoston András lett az első. Gyászzene. Május 27-én múlt egy éve, hogy a halál elszakította tőlünk Karácsonyi Ferencet, a zongoraművészt. Hans Peter Türk kolozsvári zeneszerző szimfonikus művet komponált az évfordulóra. Lamento in memoriam Ferenc Karácsonyi címmel Aradon, Karácsonyi szülővárosában mutatta be filharmónia, N. Branzel vezényletével. (1) A HÉT, III. ÉVF., 25. SZÁM