A Hét, 1992 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1992-10-22 / 42. szám
Bérleti felhívás Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Közönség! A 200 éves kolozsvári hivatásos magyar színjátszás tiszteletére A Hét alkalmi MÚLT TEÁTRUM-a négy előadásból álló bérletet ajánl szíves figyelmükbe az első száz esztendő legjobb színházi produkcióiból: 1992. OKTÓBER 22-ÉN Shakespeare: HAMLET-jének ősbemutatóját adjuk ama neves Kótsi Patkó Jánossal a címszerepben, az első Nemzeti Színjátzó Társaság előadásában. NOVEMBER 5-ÉN Katona József: BÁNK BÁN-ját mutatja be a Kassai Dal- és Színjátszó Társaság tagjaiból alakult kolozsvári társulat Egressy Gábor jutalmára. NOVEMBER 19-ÉN E. Kovács Gyula főszereplésével, adaptálásában és rendezésében először kerül színre a halhatatlan Petőfi Sándor drámája, a TIGRIS ÉS HIÉNA; DECEMBER 3-ÁN a centenáriumi ünnepségek keretén belül Ditrói Mór beállításában az erdélyi arisztokrácia tagjai két élőképet mutatnak be a ZRINYI-ből. Minden érdeklődőt, sok szeretettel várunk A Hét MÚLT TEÁTRUM-ában, a folyóirat hasábjain! Társulatát és önmagát szíves figyelmükbe ajánlja tisztelettel: DARVAY NAGY ADRIENNE m. v. „az alkalmi MÚLT TEÁTRUM alkalmi színidirektora egyébként színháztörténész „A BEESŐEDEKNEK ENGEDEEMeljBŐL HA A NEMZETI JÁTÉK TÁRSASÁG TOG ETŐADNI A TISZTELETES DOKTOR PATAKI SÁ'liEE IRAMHÁZÁNÁL, ÍöY SZOMORÚ JÁTÉKOT VI líI-VOYVSOhim HIN NEVEZET ALATT:" Hamlet A színlapon meghirdetett előadás csak hat órakor kezdődik. Még van időnk, hisz Pataki Sámuel uram új háza, amelynek emeletét a színjátszók bérlik, a Főtéren van. Közvetlenül a kezdés előtt is megválthatjuk 10-20-30 krajcár árú jegyeinket, tehát addig lapozzunk bele a Magyar Hírmondó néhány régebbi számába, és ismerkedjünk meg a társulattal! A nevezetes Hamlet magyar fordításának körülményei sem érdektelenek. A Hírmondó már 1793. január 4-én beszámolt arról, hogy az elmúlt esztendőben az 1790-ben alakult pest-budai játszókhoz hasonló színtársulat alakult Erdélyben is. Az Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság először egy héttel karácsony előtt, 1792. december 17-én mutatkozott be gróf Rhédey Mihályné házának számukra átengedett dísztermében. Hogy nem sikertelenül, azt az újság kolozsvári tudósítójának március 30-án írott sorai bizonyítják, amikor néhány előadás felsorolása mellett, részletesebb képet kapunk a színész-csapatról is: „Felállott ez, a multi December közepe tájján, sok jó szívű Hazafiak segíttségek által. A Férfiak: Fejér János (Elöljáró), Fejér István, Őry, Konti, Sáska, és Kótsi Urak. Az Asszony-személlyek pedig: Fejér Rosália, K. Terésia és egy más Terésia Kisaszszonyok. — Nem nagy a Társaság, de jól egybe van szerkesztetve, és a Közönségnek meg-elégedésével adja darabjait.“ (1793. ápr. 19. I. 528 9. p.) E társulat nevéhez fűződik az eredeti magyar színiirodalom és a világklasszikusok kultuszának megteremtése és meghonosítása. Mindezek közül — egyetemes színháztörténeti szempontból is — kiemelkedik Shakespeare drámáinak szerepe nemzeti színjátszásunkban. Természetesen nemcsak a magyarokra jellemző a reneszánsz e nagy klasszikus műveinek és az azokban foglalt, mindig időszerű tartalmaknak a felismerése. Többkevesebb késéssel minden nemzeti öntudatra ébredő közép- és kelet-európai nép rátalált Shakespeare-re. Először az oroszok, majd a magyar Macbeth- és Hamlet-fordításokkal szinte egyidőben, a csehek ismerik meg anyanyelvükön Shakespeare drámaköltészetét, de sok esetben nem eredetiből, hanem közvetítéssel vagy éppen átdolgozott formában jutnak hozzá. Nem volt ez másképpen a magyar nyelvterületen sem. A világszínpadokon talán legnépszerűbb és legtöbbet játszott Hamletet Kazinczy Ferenc is a német színész-dramaturg, Friedrich L. Schröder prózában írt és némileg átalakított fordítása alapján tárta a magyar közönség elé. Kazinczy 1786- ban látta először a Hamletet Bécsben azzal a Brockmann-nal a címszerepben, aki Schröder Hamburgban színre vitt és átdolgozott fordításának premierjén szintén a dán királyfit alakította. Mellesleg később a német fordító is a császárvárosban telepedett le, és a Burgtheaterben működött. Kazinczy Ferenc világosan felismerte a darabban rejlő politikai és színi lehetőségeket. 1790-re befejezi a magyar fordítást. A július 1-jét megelőző héten készül el a kötet borítója Kassán, s Strohmayer budai könyvárus kirakatában máris megjelenik a kinyomtatott magyar Hamlet. Kazinczy Ferencnek az eredetitől eltérő, prózában írott fordítását több utód bírálta ma már megmosolyogtató félrefordításai miatt (például „Magas időd van", vagy „Hány a harang?", amit ő igyekezett lábjegyzetben megmagyarázni). Ám minden korabeli és későbbi kifogás ellenére több mint két évszázad elteltével is megállapíthatjuk, hogy az első teljes magyar Hamlet nemcsak kitűnő színpadi anyag volt, hanem néhány félreértésének helyesbítése után ma ugyancsak játszható szöveg! Az eredeti angol drámát ismerve szintén elismeréssel kell beszélnünk róla, de a magyar adaptáció alapjául szolgáló Schröder-változatról is. A német dramaturgnak természetesen a kor színpadi szokásaihoz és — rendező lévén — saját társulatának viszonyaihoz kellett igazítania az általa Prágában látott Heufeld-féle változatot. Wieland fordítása a „szalonképessé tett" angol anyagból származott, amiből kihagyták az „ízléstelennek“ tartott sírásó-jelenetet. Schröder viszont nem irodalmi csemegét, hanem előadásra szánt nyersanyagot látott a műben, s a különböző változatokat felhasználva egy érdekes adaptációt hozott létre. Néhány szereplőt — nyilván a társulat száma miatt — kihagyott, mások neveit németesítette, így került Kazinczy fordításába is Oldenholmként Polonius, Gusztávként Horatio stb. Mindketten megtartották a sírásók jelenetét, de a közönség igazságvágyának megfelelően életben hagyták Hamletet, aki kibékül Laertesszel, csak a „gaz király" és királyné pusztulnak el, sőt az utóbbinak egy tirádára is futja, mielőtt kilehelné lelkét. Még annyit, hogy a magyar Hamlet példányai feltehetően a Kazinczy-testvérek gyakori Királyhágón túli utazásai nyomán jutottak el Kolozsvárra. De ideje elindulni Pataki Sámuel háza felé, hisz sok az érdeklődő, ismerik, szeretik is már Shakespeare-t Erdélyben! Sokáig úgy hitték, hogy a Hamletet legelőször 1794. január 27-én mutatták be Kótsiék, ugyanis ennek az előadásnak maradt fenn a színlapja. Azonban olyan szorgalmas kutatók, mint Enyedi Sándor — aki egyébként a legelső kolozsvári bemutatkozás valódi dátumát is felfedezte — mélyebbre ástak a fennmaradt dokumentumokban. A Magyar Hírmondó 1793. december 13-i száma december 2-i tudósítást közöl Kolozsvárról: „Vasárnap múlt egy hete, hogy néhai Gróf Bethlen Sándor ő Nagyságának utolsó földi tisztessége tartata itten. (...) Nem nyittatottmeg a Teátrom is a gyászos napon, hanem előtte való estve ama híres Hamlet nevű szomorú játék jádzodtatott." Ennek alapján Enyedi 1793. november 23-ra helyezi az ősbemutatót, amin picit javítanék, mert november 23-án a gróf temetése volt, és a Hamletet előző este, azaz 22-én adták. Persze az is elképzelhető, hogy a drámának volt ezt megelőzően előadása, hiszen a tudósító „híres Hamlet"-et emleget, de ez vonatkozhat a könyvre is. Mindenesetre színházi előadásáról ez a legkorábbi forrásunk, szereposztásáról pedig az említett színlap árulkodik. Egyébként az 1794. január 27-i előadás fogadtatásáról is van hírünk a Magyar Hírmondó 1794. 14. számában: „Az Erdélyi Nemes Magyar Jádzó-Társaság majd szinte olly tökélletes megelégedésig jószotta tegnap Hamletet, mint kevéssel az előtt Rómeót és Júliát. Többnyire számos hallgatókhoz vagyon szerencséje ezen buzgó iparkodású Társaságnak. Már ezentúl, a nevezetesebb játékokon való megjelenésért előre fog fizetődni." Hát megérkeztünk. Fizessük be a 30 krajcárt a „Fő néző helyre", hiszen ha elfeltűnik „a meghalt királynak 3 lelke" Verestói Mihály maszkjában. Többen állították, főként Boér Sándor úr, akivel Kótsi Patkó János ismert szangvinikus természete következtében alaposan összekülönbözött, hogy a kolozsvári színészek az ún. síró-deklamáló színjátszó iskolát alkalmazzák. ..Legnagyobb hiba mind asszonyában, mind férfiában, egyet sem vévén ki, hogy magukat oly beszédre szoktatták, mint amnyennel élnek a gyermekek, mikor rigmust mondanak." Nem is lehetne ezen az előadói stíluson csodálkozni, hiszen a református kollégiumban a színjátszás a retorikus beszéd oktatásának része volt, és a kantáté, elnyújtott beszédmodor az erdélyi református lelkészek jellemzője marad két évszázad múlva is. Ám Shakespeare Hamletjének előadásakor nincsen így! Lehet, hogy a kritikus magánlevelező a leírtakat tapasztalta klasszicista drámák kolozsvári bemutatóján, de a dán királyfi történetet az a Kótsi Patkó János rendezte, akinek a színjátszásról alkotott elképzelései és követelményei messze meghaladták korát, és az utána jövő korokat is. Ennek az elméletnek az alapja pedig nem más, mint William Shakespeare és a Hamlet. Mert mit is követel a rendező Kótsi Úri Filep Istvántól, aki ebben az előadásban a királyt alakítja, de volt már Romeo is? Vagy a fiatal lányt és zsémbes öregasszonyt egyként játszó, de itt Hamlet anyját alakító Keszegh Teréziától? Hogyan magyarázza meg Oldenholm nehéz megszemélyesítését az alapító Kontz Józsefnek, Laertest Sáska Jánosnak, vagy Ophélia őrülését a Pestről Kolozsvárra szerződtetett Járdos Anna Máriának? Hogy legyen természetes, keresse meg a szerep jellegzetességeit saját egyéniségében! Játsszon lelke szerint, és dobjon félre mindent, ami „a természettel ellenkezik"! De ahhoz, hogy az igazi alakot eltalálja, ismernie kell a képzőművészetet, amelynek alapján „a természet remekké formált“ szépségeit megtalálhatja és felhasználhatja. (Tehát Kótsi Patkó Jánosban az első „színházikonográfust" is tisztelhetjük !) Milyen elvek szerint rendezte meg Kótsi a Hamletét? 1808-as „Beköszöntő beszédeiben ezt is megírja: „A színjátszónak illetlen mindenkor feszeskedni, lármázni, indulatba lenni, mert a természetbe grádus van az indulatokba is, nekie tehát fel kell keresni az indulatok forrását, és azt követni úgy, amint az a természetbe vagyon, még a legnagyobb indulatba se jöjjön ő dühössége, mert ez a jó ízlést sérti, és csömört okoz, nem hat a szívre. (...) az ő játszása könnyű, természetes, mozgásai, gesztikulációi nem dugattak, nem cikornyásak, nem restek, és lármájával a legnagyobb affektusokban is fösvény, és ha néha dühösségbe jön, akkor is csak egy néhány pillantásig." . . . Elkezdődik a negyedik felvonás. A díszletkép „egy játszószínné változtatott palota". A Pataki-féle ház színpadán ott áll az apró növésű Jantsó Pál mint Gusztáv (az eredeti mű Horatiója), egy általunk ismeretlen színjátszó és a címszerepet alakító Kótsi Patkó János. A c.rektor fekete, egyszerű öltözetben van, ami saját tulajdona. Haja is úgy van fésülve, mint hétköznapokon, ahogy Láng Ádám János színész (az Ophéliát alakító színésznő későbbi férje) megörökítette az utókornak. Az indulatos, szangvinikus természetű Kótsi, aki magánemberként a tettlegességig el tudta ragadtatni magát — nyugodtan áll. Markáns vonásait rendezi, hiszen most Hamlet, dán királyfi, aki az Egérfogó-jelenetet készíti elő. Hamlet első életrajzírója, CsokonaiVitéz József súgó megírta — „különösen tulajdon tollei közé tartozott." De Döbrentei Gábor szerint is „úgy játszott, hogy a németek között egy sincs, aki oly pszichologishh tudná ezt a rolit felvenni." És a Hamletté vált Kótsi Patkó János elkezdi Shakespeare-Kazinczy szövegét: „Mondd úgy, kérlek, amint én mondottam, minden erőltetés nélkül, azzal a hanggal és akcentussal, amellyel közönségesen beszélünk. (...) A kezeddel se hadazz úgy, mintha a levegő eget akarnád fűrészelni; mozgasd azt lassan, mert indulataidnak leghevesebb fellobbanásában és szélvészében is mindig úgy kell alkalmaztatnod mozdulásaidat, hogy azok az illendőséget meg ne sértsék, s valóságos érzést mutassanak. (...) (...) Alkalmaztasd az akciót a szókhoz, a szókat az akcióhoz, s csak arra vigyázz, hogy a természet határán túl ne lépj. Az, ami erőltetett, ellenére van a játékszín céljának, mely nem egyéb, hanem a természetnek mintegy tükröt tartani ebbe (...)“ Hallgatjuk Hamlet-Kótsi Patkó János szavait néma csodálattal, mert ritka az, amikor elmélet és gyakorlat, ember és szerep ennyire eggyé válik, mint itt, Kolozsváron, Pataki Sámuel uram főtéri házának színháztermében, majdnem kétszáz évvel ezelőtt. DARVAY NAGY ADRIENNE • A HÉT 1992. október 22 Kétszáz éves a kolozsvári színjátszás Kazinczy valódi tervei a Prónay Lászlóhoz küldött tiszteletpéldányt kísérő levélben körvonalazódnak: „Nem ismerek semmi darabot, kegyelmes Uram, amely inkább érdemlené meg a játszást, mint Hamlet. Tudjuk, hogy a rémítő borzadás, amelyet a Hamlet személye és a kísértet támaszt a nézőkben, nagyon analogizál nemzetünknek mostani nem rózsaszínű érzéseivel, és még az a szerencse van benne, hogy két asszonyi tollnál, azaz a királyné és az Ophélia rabjánál több asszonyi tolla nem fordul elő, pedig nehezebben lehet asszonyi magyar játszókat találni, mint férfiakat." A fordítás II. József halálakor már csaknem elkészült, márciusban sajtó alatt volt; akkor, amikor az összehívandó országgyűlés előtt Kazinczy a magyar játékszín megalakítását sürgeti. A Csanád megyei főispánnak küldött ajánlás 1790. július 1- jén kelt, október 25-én pedig a pest-budai első hivatásos magyar színtársulat bemutatkozik a Várszínházban. De nem Shakespeare drámájával! Kazinczy reményei lassan szertefoszlanak Az országgyűlés nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ahogy az úttörő színjátszók is csak két előadást mutathattak be, hogy aztán másfél évig a hamleti mondás érvényesüljön: „A többi néma csend ... Ocsóbb, másod- vagy harmadik helyre kérünk bilétát, a még gyenge gyertyavilágításban nem sokat látunk az előadásból. A díszletek és a jelmezek nem ígérnek különleges látványosságot. A színlap jelzi, hogy összesen öt színpadkép fog váltakozni: a „király palotájának a grádits alja", „a királyné szobája", „az Oldenholm szobája", „a templom kerülete", azaz a temető, meg „egy játszószínné változtatott palota". Ezt típuselemekkel, hátterekkel meg lehet oldani. A lll-V. felvonás végig egy díszletben játszódik, az első és az utolsó felvonás egy, a II. pedig két változást igényel, amit négy kulisszapárral gyorsan el lehet végezni. De csitt! Elkezdődött az előadás. A királyi palota „grádits alján" vagyunk, éjjeli sötétség honol a színpadon. A Frenzowra átkeresztelt Francisco és Ellrich szerepében „Egy idegen", azaz műkedvelők lépnek fel, az őrök dialógusa indítja a felvonást. A második jelenetben azonban hivatásos művészek lépnek színre: a volt „elöljáró" testvére, Fejér István Bernfieldként, Jantsó Pál pedig — a későbbi nagy komikus, aki azonban most a többiekhez hasonlóan minden szerepkörben jeleskedik — Gusztáv öltözetében jön be a színpadra. Hamarosan