A Hon, 1865. július (3. évfolyam, 148-173. szám)
1865-07-01 / 148. szám
r 148-ik sz. Szombat, julius 1. Síradóhivatal: Pest, Ferenczirk terén, 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Harmadik évfolyam 18657 Előfizetési díj : Beiktatási díj : I stán küldve vagy Budapesten házhoz hordva "fölidnapra . . .... 1 frt 75 lr. ö aánapra......................................5 frt 25 kr. 11 hónapra ... .... 10 frt 50 kr. A.. . Kifizetés az év folytán minden hónapban megkezdheti, s ennek bármely napján történik .1 mindenkor a hó első napjától fog számíttatni-Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-dik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása : Ország-ut. 18-dik szám. 2-dik emelet. ■M, 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr Bélyeg-díj minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerkesztőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipar- ke ■-■ [UNK]l-rdrfmi és közlekedési rovat szerkesztőjének ...____ lakása :V p »/; 1,1 TPP1!■ 1 K I ( Szervita-tér, gr. Teleky ház. BVElöOiSI tf Vt f,(jiET J ÖNVVTAiU Q'Z'# ^'IL. sz szám. E lap szellemi részét, illető minden közigény a szerkesztőséghez intézendő. Bórmentetlen levelek csak ismert kezektől ragadtatnak el. julius — decemberi folyamára.. Előfizetési ár j uli us — decemberi félévre . . . XO frt SO kr. ulius — September i évnegyedre . Sírt 25 kr. rA HON“ ezerk. s kiadó hivatala. PEST, JXN 1 UI. 30. Politikai szemle. (II.) Gondolni lehetett, hogy a Bécsben történt változások, ha valahol, Berlinben fognak legélénkebb benyomást tenni ottani irányadó körökre. Ez okból némi érdekeltséggel vártuk az onnan érkező jelentéseket, melyek az első benyomásról tudósítanak. Az „Oest. Zig“-nak egy berlini távirata azt jelenti, jan. 29-kéről, hogy a bécsi miniszteri változás nagy figyelmet gerjesztett ottan; nem hiszik, hogy a herczegségek kérdésében engedményeket fognának tenni Poroszországnak. A „Köln Zig“ berlini levelezője azt írja, hogy miután annyiszor volt szó Schmerling visszalépéséről, hitelt sem akartak adni a most egész bizonyossággal jelentett hírnek, mely okból az meglepetést is okozott. Ezen eseményt a nevezett lap levelezője szerint kétségkívül belső mozzanatok, nevezetesen a magyar kérdés idézte elő. Még nem lehet belátni, hogy minő visszahatást szül kifelé, ha Schmerling és társainak lemondása elfogadtatik. Belcredi gróf, Schmerling kijelölt utóda, mindig oly személyiségül tekintetett, kinek az ügyek élére állása kedvező benyomást fog porosz részen előidézni. Ezen kedvező benyomás jelei tűntek ki Bismarck lapja, ,a „Norddeutsche Alig. Zug“ első nyilatkozatából. Az idézett félhivatalos lap örömét fejezi ki Schmerling elbocsáttatása fölött, s reméli,hogy oly személyiségek visszalépése, kik lényeges politikai feladatul tekintették az Ausztria és Poroszország között állítólag létező antagonismus lehető élessé tételét, nem másként mint előmozdítólag hatnak a schleswig-holsteini kérdés megoldására.“ A „Köln. Zig“ szerint azonban mégis nagy merészség volna ezen kérdés remélt megoldására következtetni a bécsi változások után. Ugyanis ausztriai császár Ő Felségének egy nyilatkozatáról beszélnek, mely szerint mindaddig, míg ő uralkodik, a bécsi kabinet soha sem fogja megengedni egy Poroszországtól függő állam alakítását, a porosz részről felállított februári feltételek értelmében. Ennyi az, mit porosz lapok után ma megjegyezhetünk a Berlinben okozott első benyomásról. Ezek után annyit már is mondhatunk, hogy az uj miniszteri combinatio jó hatást szült ottan, s nyilván hirdetik, hogy a Belcredi gróf vezetése alatt álló „conservativ“ minisztérium törekedni fog az Ausztria és Poroszország közti barátságos sőt bensőbb viszonyok fentartására. S ha ezt előre föltehetni, annál kevésbbé lehet föltenni, hogy Bécsben más érzelemmel viseltetnének . Oroszország irányában, már csak Poroszország iránti tekintetből is. A „Neue Fr. Presse“ is érdekesnek tartja az Ausztria és Poroszország közti viszonylatok eshetőleges alakulását közelebbről venni szemügyre. E lap ezt írja tegnapi „széttekintésé ̋ ben: „Ha megvalósulna azon Párisból június 28-káról vett távirati tudósítás, miként Drouyn de Lhuys kijelentette volna az osztrák nagykövetnek, Napóleon császár megbízása folytán, hogy Francziaország kész pártolni a schleswig-holsteini ügy végleges szabályozását, a szövetségi határozatok értelmében, ha Ausztria Olaszországhoz akarna közeledni, attól tartunk, hogy a franczia külügyminiszter roszul választotta a pillanatot ily nyilatkozatra: Belcredi minisztériuma nehezen fogja azt végrehajtani, mit Schmerling minisztériuma meg nem tett. Fogadni azonban nem mernénk reá. Auerswald-Schwerin-Schleinitz minisztériuma Poroszországban sem eszközölhette az olasz királyság elismerését, melyet Schleinitz utóda, a sokkal conservativebb Bernstorff gróf mindjárt játszva végzett. A conservativek ugyan nem kormányoznak már szabadelvűleg, de hogy elérhessék renctionarius czéljaikat benn, forradalmi eszközöktől sem riadnak vissza künn — ezt mutatja Bismarck példája. Úgy látszik, hogy ma nem elvek, hanem opportunitási tekintetek szolgálnak a conservativ állambölcsesség iránytűjéül.“ A „Köln. Zig“ jun. 24-ki florenczi levelére támaszkodva, ragaszkodik előbbi állításához: hogy Vegezzi alkudozásainak meghiusulása Ausztria diplomatiai befolyásának tulajdonítandó. Maga Vegezzi is lemondott azon reményről, hogy az alkudozásokat még tovább lehetne folytatni. Július 1-én szűnik meg a katonai törvényszékek hatásköre Magyarországon s a sajtó új viszonyok közé lép. Igaz, hogy az uj sajtótörvényi függelék igen szigorú, de e tekintetben nem az a fő kérdés, hogy mi büntetés van egyes criminalitásokra szabva ? tíz forint-e, vagy ezeregy hónap-e vagy öt esztendő? ez, ép felfogással bíró emberre nézve tökéletesen mindegy, miután azokat a kriminalitásokat legkisebb büntetéstől való félelem nélkül is tartózkodnék elkövetni, hanem az, hogy a sajtó kezelőinek fejére midőn komoly közjogi vitatkozásba elegyednek, ne olvastassanak valami olyan §-sok, melyek szólnak az utczási verekedőkről, s a biró csak tények felett, ne pedig felfogások felett tartson vizsgálatot. Helyzetünk nehézségeit inkább az erkölcsi felelősség képezi, mellyel annyi oldalra vagyunk elkötelezve. Ismerjük a jelszót: „A haza minden előtt. “ De ezt a jelszót minden pártnézet híve magáénak követeli s ellentétbe állítja vele a különböző érzelműeket, s saját eszközeit vallja a haza jövőjét biztosítónak. Engedjük ezt a jogot másnak, de megtartjuk magunknak is. A mi politikánk útja, alapja, eszköze, volt és marad a szabadelvűség, minden azt követő consectáriumokkal, minden abból folyó eredményekkel, minden attól követelt institutiókkal. Mert abban látjuk hazánknak üdvét, biztos jövőjét, ha ezt mintaképéül állíthatjuk fel az alkotmányos szabadelvű állami létnek, nem csak Ausztria népei, de egész Európa előtt. E felfogáson alapszik hazaszeretetünk és lojalitásunk, legforróbb érzelmeink, s leghidegebb anyagi számításaink. Egy szabadelvű Magyarország, a minőnek mi óhajtjuk azt fénni, ki tudja fejteni saját erejét minden versenytéren s nem szorul senki bölcseségére, pénzére, még rokonszenvezésére sem; meg tudja adni a mit igér, s meg tud felelni annak, a mi feladata. Hanem a szabadelvűség definitiója perse különböző. Schmerling úr is szabadelvűnek vallotta magát, s a magyar conservativek orgánumai is szabadelvűeknek vallják magukat. A „Pesti Hírnök“, pártját „liberális intézményeket conservaló“ pártnak vallja be. Schmerling úr szabadelvűségéből keveset épültünk: mit használt az osztrák szabadelvűségnek, azt ítéljék meg a Lajthán túl; mi itt Magyarországon nem tudunk a nevével egyéb emléket kapcsolatba hozni, mint a négy éves katonai provisoriumot, egy tőlünk mesterségesen elszakított testvérországot s egy félbenmaradt vasutat, mely ellen két ország összes közvéleménye protestált. A jövő minisztérium mindenesetre szabadelvűebb kend. Még ugyan a tagjait nem ismerjük, de kénytelenek vagyunk e föltevéssel, minthogy az ellenkező lehetetlen. Annyit az előzményekből sejthetünk, hogy a jövendő kormány valami járt utat akar kivetni, s gyakorlatibb felfogással használandja fel a népek reális kívánalmaiból elvont tapasztalatait, s fictiókkal nem fog experimentálni. Részünkről véleményt mondani „filius ante patrem“ volna. Addig is, amíg megtudnék valódilag, mit nyertünk: üdvözlendő nyereségnek találjuk hazánkra nézve azt, ami már nincs. A bécsi lapok hírei a miniszter-válságról. (f) Az „Ost. D. Post“ az uj kabinet szervezéséről írván, azt tapasztalja, hogy az uj kormányba beillő egyéniségeket nem könnyű feltalálni. A magán értekezlet, mely 28-án Mensdorff grófnál tartatott, még nem vezetett eredményre. Beszélik, hogy Ő Felsége kivánata, miszerint teljes miniszteri névsorozat nyujtassék be, még pedig egy egy helyre több név ajánlásával.Emellett az uj kanczellár néhány napra jószágaira (Zavarra) utazott, s így a (szóbeli) közlekedés vele meg van szakítva. Állítják, hogy Majláth nr Dessewffy Emil grófot szeretné a pénzügyi tárcza elvállalására bírni. Másfelől az osztrák földhitelintézet elnökét Almásy Móricz grófot szemelik ki. Szóval, eddig az áll, sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak. Ezen utóbbiak közé eddigelé csak Belcredi gróf tartozik. Thun Leo j gróf legfelsőbb helyen kihallgattatásban részesülvén, némelyek a volt közoktatási miniszternek is helyet készítenének az uj kabinetben. Mások ezt tagadják, érvül hozván fel, hogy Majláth ur elveit Thun gróf absolutisticus hajlamaival összeegyeztetni legtávolabbról sem lehet. A „Presse“ már történelmi leírását véli adhatni a kitört válságnak. Schmerling úr a magyar kérdés napirendre tűzését a Reichsrath ülésszakának végére akará halasztani, azonban az ülésszak szertelenül hosszúra terjedvén, Ő Felségének Pestre utazásával az uj aera hajnala felderült. A gazdasági egyletben a felség meghívása tárgyában még kétség támadt, mert úgyis csak részletes kiállítás, e téren sem bírt különös jelentőséggel , de a midőn Festetics gróf közvetítésére Ö Felsége a leutazásra hajlandónak mutatkozott a hatás oly nemű volt, hogy a legszívesebb és a legfényesebb fogadtatás biztosítva lett Pesten, ahol a dolgok czélját jobban tudták , mint Bécsben. Majláth György, tárnoksága óta a Monarchia előtt kedvező emlékben maradt, miután bátor és nyílt fellépései a legjobb benyomást idézék elő. Ezen időben Majláth úr egy csehországi fürdőben iulatott, de aztán Bécsbe hivatott, a nélkül, hogy a minisztérium előtt megjelenése feltűnt volna. Ekkor formulázá igen szabatosan föltételeit, mik alatt kész volna hivatalba lépni, s e föltételek el is fogadtattak. Feltételeinek alapeszméje a jogfolytonosság elismerése, a magyar korona integritása, a birodalom két felében felállítandó képviselet paritása, mindez azonban alkotmányos úton legyen behozva. Ha ez így van, az erdélyi kanczellári hivatal bajosan lesz egyhamar betöltve, sőt az alkanczellár Reichenstein báró is más alkalmazást nyerhet. — Belcredi gróf elutasít minden retrograd irányt magától Tény, hogy az államminiszteriumban nem is sejték, a válság ily közellétét és Schmerling több magyar „notabilitáss al értekezett. Megértvén Majláth úr kinevezését, benyujtá lemondását, s ez alkalommal Ő Felsége igen elismerőleg nyilatkozott az államminiszter jóakaratáról és hűséges szolgálatáról, de megjegyzé, hogy az uj pálya, melyre Austria javára lépni akar, megkívánja, hogy az ingadozásnak minden jele a régi és uj rendszer között elkerültessék, így beszélik ezt az államminiszter barátai, és így jelentik a „Pressernek a magyar ügyekben járatos egyének. —A „Botschafter“ méltóságán alulinek tartja a válság részleteiről szóló híreket lapjába felver*»— A „Debatte“ a cseh „Narod listy“ czikkéből idézi: „Schmerling ur nagy a prebensio val mondá, hogy nem a magyarok, hanem ő mondhatja el : várhatunk ! És ime, mégis mi vártunk,és ezalatt elértük azt amit vártunk, tudniillik az ő bukását. Pest 1865. julius l-tn. © A czikkünk fölé irt kelet egyúttal czimnek is jó. Hírek az uj minisztérium programjáról. Mint a „P. Ll.“-nak írják Bécsből, Belcredi, a leendőnek jelölt államminiszter azt a föltételt kötötte ki Mensdorfnál, hogy a budget-levonások a kormány által elfogadtassanak ; viszont Mailáthtal következő pontokban egyeztek ki: — a szűkebb Reichsrath fentartassék; — a kért 117 milliónyi kölcsön elejtessék; megállapodván a megszavazott 13 milliónál; — az 1866-iki budget addig ne tárgyaltassék, mig az 1865-ki pénzügyi törvény létre nem jött; — és hogy az 1861 ben életbeléptetett erdélyi állapotok ignoráltassanak. Kormány .személyváltozások hírei. A magyar k. udv. canczelláriai személyváltozások híreiből csak azokat soroljuk elő, melyek némi hitelességgel bírnak. Mert ezen a téren most nagyon sok a hir. Tárnoknak Sennyei báró, országbírónak Apponyi György gróf vannak kijelölve; ezt ma már meglehetős bizonyossággal lehet állítani. A jelenlegi második udv. canczellár, Privitzer titkos tanácsos, valószínűleg vissza fog lépni, s helyét az előbbi első alcanczellár, Károlyi László foglalná el. Beke jelenleg alelnök, megtartja hivatalát; váljon Pápay udv. tanácsos, mint a helytartótanács alelnöke, fog-e Budára jönni, mint a „Debatte“ jelenti, még bizonytalan, miután erejét a politikai kérdésekben a cancellária most még nehezen nélkülözhetné. Ellenben Dobrzanszki udv. tanácsos kilépése meglehetős bizonyosnak és közel kilátásba helyezettnek tekintetik. Ezek természetesen az előtérben álló személykérdések. Ami a rendszabályokat illeti, ezekről még semmit sem hallani. Azok, kik jelen voltak, az új főcancellár fogadtatásánál, különös fontosságot tulajdonítanak annak, hogy az „Ő Felsége határozott parancsára“ kifejezést oly annyira hangsúlyozta, miután ebben a programmpontokra való vonatkozást vélnek észrevenni, melyek már a főcancellári állás elfogadása alkalmával állapíttattak volna meg. Mensdorff gróf nem miniszterelnöknek, hanem csak a minisztertanács elnökének neveztetett ki, ami igen nagy különbséget tesz. A miniszterelnök alkotmányos fogalom egy centrális az államban ; ez választja a minisztereket, azaz cabinetet alakít. Ily küldetése Mensdorff grófnak nincsen. Ellenben áll az, hogy Mensdorff gróf és Majláth magy. udv. kanczellár egyesülve fognak javaslatokat tenni a miniszteri állomások betöltését illetőleg és ők fognak legtöbb befolyást gyakorolni a minisztérium alakításánál. TÁRCZA: Anglia mint Menhely. Üdvöz légy Bridgwater, bolygó országom angol fővárosa! Háládatlan volnék,ha valamennyiszer britániai életem tapasztalatai jutnak eszembe, feléd nem röpülne legelső gondolatom is. Nélküled tán meg se szerettem volna a hatalmas birodalmat,melynek oly kisded pontja vagy. Arra ugyanis, hogy valaki az előitéletek tömkelegéből a tisztult németek világába juthasson ki, idő kell és vezérfonal s e kettőt én szívélyességedtől nyertem, mely elfeledtetó velem néha, hogy nem otthon vagyok s visszatartott gyöngéden midőn az idegenlétüség érzetének lázszerü rohamai alatt odább menni, más földre vándorolni nyugtalankodáni, mielőtt Albiont megismerni elég ultimám lehetett volna. Abádném üdvözlégy értekezletben „a német boc ezőleg ítéli meg a számíthatlanul elégtelenebbnek kell akkor lenni az elsőnek magára! Valamely jellemet lét- és titkos szerkezetében felfogni már az egyéni embert illetőleg is bölcsész kívántatik; rajzolni azt híven és megragadólag a költő feladata. Hogyan bírna tehát ily tárgyról nekünk fogalmat adni egy-egy unalom sújtott földes ur, avagy félfizetésen elmélkedő kapitány ? Miképen tudjon valaki, a kinek minden jellem megannyi zártkönyv, melynek csak czimét és kötését látja, ki betűzni, lefesteni részünkre s utikocsijából egy nemzet jellemét ? Lefesti igenis merészen, saját káprázatait és feljegyzi, hogy ez és ez mily megfoghatatlan s egy másik mily potom egy dolog, s elmondja sokról hogy jó, sokról hogy rósz s a legtöbbről, hogy egyik sem. — És igy egy pár folyékony vonással, elkészit egy képet, amely — ha mindjárt semmi lehető tárgyhoz se hasonlít is e világon — nemzeti ábrázolat gyanánt akar otthon elfogadtatni. És a csalást felfedezni nem is nagyon könnyű... s biztos színezéssel ismétli elődjét minden uj képiró ... mig végre az ő értelmezésük szerint mutattatik be, értékeltetik és könyvesittetik az idegen nép, melyről az ezredik tökfilkó épen úgy fog írni mint itt az első tökfilkó.“ Midőn e sorokat először olvastam, hazánkra gondolok azonnal, mert héj! Hungáriáról is elég torz képet mázolt össze a szerep az maga Anglia, amelynek lángeszei besugározzák az egész mivelt világot, s amelyről mégis oly ferde, elfogult és nevetséges ítéleteket halunk és olvasunk naponta mindenfelé úgy a bálványozók mint a lerángatók, táborában. A feladat józanul fogni fel Angliát, nehéz is kétségtelenül. Reánk , kontinensi emberekre nézve ez az elszigetelt nagy hatalom nem annyira egy más ország,mint egy más világrész, ahol magunkat tökéletesen dépaysé, idegennek érezzük, sajátszerü lévén benne a lég, gyep, állat, ház, ember, létmód, minden. Itt az utazóra nem vár soha azon kellemes meglepetés, melyet a franczia földre lépő Heine élvezett, midőn lelkesülten kiálta fel: „lám, lám ! hiszen itt is csak olyan minden mint nálunk ! még a kutyák, ökrök és szamarak sem különböznek a derék német kutyáktól, ökröktől és szamaraktól!“ — Angliában ut az eb, barom és csacsi is annyira, hogy a futólagos látogató gyakran hajlandó felsőbb lénynek venni azt, ami utoljára sem egyéb faj változatnál kisebb nagyobb foggal, szarvval vagy füllel. Mellőzve a természettani részletezést, mely tárgyamtól messze vinne, az angolhoni különösségek ösmertetésére csak egy pár köznapi tényt említek. Az olvasó tán el se fogja hinni s azt gondolja, hogy csak gúnyolódom, pedig szent igaz a mit mondok, hogy t. i. Angliában az idetlennek nincs jobb barátja a rendőrnél, akit beilin két ir Palmerstonról, sőt — ha épen kedve tartja — magáról a királynőről is. Ez nem az angol rendőr dolga ! Nem bizarr egy teremtés-e ez? Hasonló, bár kevésbé feltűnő, eredetiséget észlelünk egyébiránt a brit fajlényeg többi megtestesüléseiben is. Az angol sajtó és posta páratlan nagyszerűségéről nem is szólva, — van-e ember, aki, ha látott valaha ottani vasutat, ne sóhajtoznék indóházaik után valahányszor continensi pályához kiséri barátját, kedvesét, anyját ? Itt mindenféle ellenállhatlan és mondhatatlan hivatalnok, őr, felügyelő és cerberus áll mindenféle ajtó előtt s utasít vissza könyörületlenül, sőt kötelessége szerint mindenkit, a kinek jegye nincs, de óhajt az indulás perczeig maradni a szeretett távozóval, a megválás egy drága lénytől fájdalmas és aggasztó lévén nagyon, mert hiszen, ki tudja mikor s vállon szoríthatjuk e kezét, ölelhetjük-e, csókolhatjuk-e még a búcsúzót ? És hiábavaló minden rimánkodás: a rendszabály csak utast ösmer, fiút, szülök , szív vér- és szellemrokont nem. — A előtt tilos a bemenet, kivéve ha csiptethető jegyet mutat elő. Orestes tán soha se látja többé Pyladest, s Julia tán csak halva R<useot, de azért mégis elszakasztatnak egymástól, mielőtt az együttlétes tér és idő akadályozná. Az elmenő szomorún ül kocsijában öt vagy tiz perczig; a maradó keservesen álldogál künn, mig a sivitó indulást nem hallja; s a kettő közt csak egy váralmi terem néha csak egy ajtó van, és mégis külön kell már lenniök, mintha elrobogott volna a vonat, oly egyik fogoly volna egy erős fűzött sriMft Bárkia k .alatt. I tik oda és addig menni a hova s a meddig, mások kára és sérelme nélkül, menni kedve van. Az angol vasúton magunk keressük ki szeretteinknek a legjobb kocsit, a legkényelmesebb helyest s aztán beültetjük őket szépen avagy őgyelgünk velünk a vonat előtt mig csengetnek az indulásra. „Helyre! helyre kiáltanak az örök, a mint csukni kezdik az addig nyilt ajtókat. „Megy asszonyságod? beül uraságod? kérdezted k itt is ott is egy-egy állongálótól, ki mosoly alá rejti bánatját. Az asszonyság nem megy az ur sem. Az ör nem kérdez egyebet. Neki semmi köze ahoz, hogy miért áll ott valaki ha utazni nem akar. Pedig gyakran útjában is tolong a bucsuzók serege, sőt vigyázni is kell nehogy a kerék alá érzékenyükön valamelyik elhagyott; de azért egyik pálya igazgatóságának sincs esze ágában is, hogy állomásait elzárja a jegyetlen látogatók előtt, s elválassza a barátokat és szeretőket, mielőtt a válás elkerülhetlen lenne vagy legalább az illetők elhatározása s nem idegen és idétlen siettetés által idézi tetnék elő. Ilyes kitiltás lehetőségéről az angonero is álmodik mig a continensre nem jön. Nála már indulóban van a kocsisor, s ő mégis a pallózaton áll,még egy kézszorítást nyerni, még egy édes szót váltani. S ha aztán leszáll — mert a mozdony siet, s neki maradni kell — a „hideg“, a „nyers“, a „szívtelen“ angol gyorsítja lépteit tán épen fut is („ügyetlenül“ — mondaná a franczia tánczmester, kötéltánczos vagy czimeres szolga) a vonal mellett, mikép egy perczczel tovább maradhasson annak közelében, kitől még egy utolsó pillantást cserélni fájdalmasan jól esik. Ab! kedves brit ing ház, mennyire imádom nyíltságodat, szabad t, emberségedet, a mely mellett nincs t^vall kárt senki,s még, int a más országgánybörtö