A Hon, 1865. július (3. évfolyam, 148-173. szám)

1865-07-22 / 166. szám

Előfizetési díj Pest­ra küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy h­ónapra....................................1 frt 75 kr. 3 hónapra ....................................5 frt 25 kr. 6 hónapra.........................................10 frt 50 kr. Az­ előfizetés az év folytán minden hónapban m­egkez­dltető, s ennek bármely napján történik i.", i­.n .énkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-dik szám 1-sö emelet. Szerkesztő lakása : Ország-ut 18 dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Beigtatási díj : 7 hasábos ilyféle petit sora • . . . 7 kr. Bélyegdíj minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. ÁF* Az előfizetési dija­lap tulajdonos szerkesz­tőjéhez küldendő, t gazdasági-, ipar- kert-she.dr.hpi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky ház. E lap szellemi részét illető minden közle­mény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, JUILIl­S 21. Politikai Szemle. (II.) A „Constitutionnel“ frankfurti di­plomata levelezője ismét hozzászól az ausztriai és magyarországi ügyekhez. A jövő minisztérium programmjára nézve azt mondja, hogy az egészen ellenkezni fog Schmerling program­jával. A­mi az egységes öszpontosítást illeti, az foedera­­lismus által pótoltatik. Mert minden ol­dalról hallatszik a nemzetiségek kivána­­tainak programmja. A csehek egy kan­­czelláriát, a császárnak Csehország kirá­lyává koronáztatását, felelős tartományi kormányzatot stb. kívánnak. A horvátok a lelépett minisztérium iránt ellenséges indulatu követeket küldenek a zágrábi országgyűlésre, mely azért halasztatott aug. 21-ére, hogy a jövő minisztériumnak ideje legyen a királyi javaslatok formulá­­zására. A magyarok közelebb vannak mint valaha 1848 óta, kivánataik teljesül­téhez, s örömmel és bizalommal várják az országgyűlés összeülését, mely egye­dül van fölhatalmazva programai for­­mulázására. Ezen remények mellett bi­zalmatlanság is nyilatkozik. A ruthenek Schmerling hű pártfelei feláldoztatnak-e a lengyeleknek ? Mi lesz sorsuk az erdé­lyi szászoknak, kik a magyarok és szé­kelyek daczára, követeket küldtek a Reichsrathba, egy részben odtrogált di­­aeta által? Mi jövendője lesz a német tar­tományok erkölcsi polgárosító befolyá­sának, a midőn a nyelvek egyenjogúsága akadályozni fogja a német nyelv ki­­terjesztését? Először is azt kérdezik: módosíttatik-e a februári alkotmány ? Ez elvitázhatlan dolog , csak hogy az osztrák szabadelvű párt ki akarja ke­rülni az actiogált módosítást , mert hasonló eljárások megfoszthatják őket más alk­alomjain.1 a. ulkvl.ujiiu^ Imii leglel 11 szabadelvű ígéretektől. Ha tehát a Ma­gyarországgal kibékülés az alkotmány módosítása után lehetséges , a magyarok közreműködését és a Reichsrathban meg­jelenésüket kivánják, a fenyegetett szabad­ságok megmentésére. Ezen paradoxonok nem nagy szerencsét csinálnak Pesten, s a szabadelvű pártnak nem nehéz azt meg­mutatni , hogy a magyarok mindig távol tartották magukat a februári alkotmány­tól, s hogy csupán az osztrákok illetéke­sek annak módosítására mit ők építettek. Egyébiránt ismétlik, hogy a magyarok m­indig a legőszintébb előmozdítói voltak és lesznek a szabadelvű alkotmánynak a német tartományokban. A herczegségek kérdése is érdekelve van — a „Const.“ szerint — a Bécsben kifejlődő uj politikai törekvésben. Kez­detben azt állították, főként Berlinben, hogy az uj osztrák minisztérium kedve­zőbb lesz, mint Sehmerlingé, a porosz igé­nyek iránt; most már e tekintetben a magyarok érdekét érvényesítik. Ezek — a „Const.“ szerint — valóban független­ségük biztosítékát látják az osztrák tarto­mányok legbensőbb szövetkezéseiben Né­metországgal, s örömmel támogatnak min­den oly lépést, mi Ausztriának, mint né­met nagyhatalomnak, állását erősiti. A „Const.“ levelezője végül megjegy­zi, hogy mindezen különböző véleménye­ket nem valódi beesőkért,mint inkább azért közli, hogy lássák mivel foglalkozik a közvélemény Bécsben. Pest, 1865. j u 1 i u s 21. © Legnehezebb feladatuk lesz a magyar kormány férfiaknak a teendők tárgysoro­zatának elkészitése, vagyis annak a meg­határozása, hogy a függő kérdések közül m­elyiknek a fonalvégéhez nyúljanak elébb, hogy arról az egész, előre nem látható eredménynyel, de a maga rendén egymás után legombolyítva legyen. Hiszen nem az ő hibájuk, ha egy te­kintetben nincsenek oly szerencsés hely­zetben, mint volt az 1860-diki kormány, hogy egy tökéletes tabula vasat találja­nak maguk előtt, s a­mihez akkor csak a szándék és elhatározás kellett mindannak végrehajtásához, most még új módszerek megválogatása is szükséges. Íme így állnak a függő kérdések egy­más mellett. Legelsőnek látszik mindenesetre az or­szággyűlés összehívása , de eléje tolako­dik e föladatnak a választási ügy. A vá­lasztási rend létrehozása oly testületek feladata, a­miket még alkotni kell, s a­mely orgánumok ezeknek alkotásába be­folyni rendeltetnék, azok csak proviso­­riusok. Tehát itt a feladat egy országgyűlést létrehozni, mely a megyéket definitive rendezze, de melynek létrehozására nor­mális alapon álló megyék hivatják. Hol kell e kérdés kezdő fonalához nyúlni, hogy csomóra ne hurkolódjék? Azután, (vagy azelőtt) az ország terri­toriális kiegészitése. Hogy Magyarország képviseil­tk*"­ , nyelet tárgyalhasson , szükség , hogy­ Magyarország minden része képviselve legyen abban. Az 1860-ks kormánynak csak egy meghívó levelébe került volna az, a mostaninak rontani bontani kell a vályogkerítéseket, miket egy más rend­szer a járt utakon keresztül kasul vont; — vis­szavezetni uj tényeket régi ala­pokra és meddig ? hol állni meg velük ? Nem lesz-e Erdély meghívása előfel­­tétele a magyar országgyűlés meritoriális tárgyalásainak ? És mindezek felett a jogkontinuitás kérdése, melyet kétféle álláspontból is szoktak magyarázni. És az a kényes helyzet, hogy tenni semmit sem lehet, mindent vezetni kell; tenni nem azt, a­mit a kényszer, de nem is azt, a­mit a kényszerültség parancsol, hanem a­mit a bölcseség javall. A tapasztalás bebizonyította, hogy az oly államrend, mely az érdekek ellenére alakult, nem rend, hanem csak jegyrend­­tartás. Azért e függő kérdések irányában két­féle rendszert lehet követni, vagy egy­szerre megmozdítani valamennyit, vagy eltalálni a helyes sorozatot, a­­miben azok egymás után bevezethetők. Mint kormány­körökből transpirál, irányadó helyeken ez utóbbi nézethez hajlanak: nem egymás által egyszerre, de egymásból csendesen bonyolítani ki a függő kérdéseket. A nagyján kezdeni s onnan menni át a részletekbe. Mi jobbnak találjuk az ellenkezőt: a nagy közjogi vita kérdéséig mindent a folyó jog értelmében úgy elintézni, hogy akkor azt semmi bevégzetlen nyomasztó helyzet ne alterálja. (Reméljük, hogy azok az idők elmúltak, a­mikor az állam vezér­bölcsei csak azért figyeltek a független nyilatkozatokra, hogy a­mit azok taná­csolnak, annak az ellenkezőjét tegyék.) Ámde a sok nagy passivum mellett, a­mit a mostani kormány a lelépett kor­mányférfiaktól átvesz, egy nagy aktiv tő­kének jut birtokába, a­mivel az 1861-iki magyar államférfiak nem rendelkeztek, s ez a tőke az, hogy a merev centralisatio rendszerét erőszakoló peremtorius vissza­utasítások többé nem várhatók. Perthaller ur tolla örökre pihen, ő maga egy jobb világban, mestere egy jobb bureauban nyugszik, s az elvek, miknek amaz tol­lát, emez szellemét kölcsönözte, han­got nem fognak adni többé, s Mailáth Györgynek nem kell azon jelszóval lép­ni a nemzet képviselőteste elé, a­mivel elődének : „flecti, vei frangi!“ E nagy capitalis birtokában sokat mer­het a szabadelvű concessiók terén a ma­gyar kormány vezetője, a­mit előtte nem merhetett, a­ki előre meg volt felőle győ­ződve, hogy akármennyit engedjen is a részletekben,­­ a nemzet a végtárgya­láskor, midőn állam életéről való lemon­dását kellene aláírnia, inkább minden en­gedélyezett positióból ellene fordul, in­kább mindent visszabocsát, minthogy arra önként ráálljon. A febr. charta alkotójának visszavonu­­lása^^eJ.1 évtől felszabadná a magyar kör­ök könnyebben vitorlázhatnak oly szél­ben, a mi elődeikre nézve már viharnak látszott. A bécsi lapok legújabb hírei a miniszter-válságról. (f) A „Debatte“ szerint a találgatások, hogy ki lesz miniszter, ki nem? oda fajultak, hogy a combiírálók egymást akarják az újdonságok érdekességével legyőzni. Vannak a­kik ál­ltják, hogy elintéztetvén az 1865-ki budget Ugye, az uj minisztérium azonnal föllép, és első teendője lesz szorgalmazni az 1866-ki budget megszava­zását. Okul adják, hogy ha létre is jöne a ki­egyezkedés Magyarországgal , az alkotmány­kérdéssel összefüggő budget-kérdést úgy is csak 1867-re lehetne (a jövő évben) elintézni, azért a minisztérium ba csak 1866 ban nem akar meg­szavazott budget nélkül kormányozni, sürget­nie kell az 1866-ki költségvetés elrendezését. A sok nevetséges újdonság közöl legszebb amit a (hivatalos) „Laibacher Zig“ nak táviratoznak Bécsből: „Az uj minisztérium jul. 18-ban pro­gramúját Ő Felsége elé terjeszté.“ — Oh ó­­modorú hivatalosság! kiált fel a „Debatte“. Addig kellett Ő Felségén­ek várakozni, hogy megismerkedhessék az uj programmal, mig e dolgot a laibachi hivatalos lapnak nem távira­­tozzák !“ — Az „Ost. D. Post“ hosszú, de sok ismétlé­sekkel teli czikket hoz Pálffy Móricz gróf föl­­mentetéséről. Azt mondja, hogy ez Schmerling ur alatt is megtörtént volna, azon különbséggel, hogy nem Sennyei bárót, hanem más valakit, nevezett volna ki tárnokmesternek.­­ Ezután dicsérni kezdi a volt helytartót, a kinek ősapja a pragmatica sanctiót elfogadtatta a rendekkel. Említi, hogy Pálffy gróf védte a magyarok nem­zetiségi jogait, sőt e nemzet suprematiáját is más nemzetiségek fölött. A direct reichsrath vá­lasztásokat hevesen ellenzette volna. A románok panaszkodtak a nyelv-tekintetbeni kényszer miatt (1) A „szlovák“-ok Bécsbe kényszerültek futni, hogy papjukat Hodzsa tisz­teletes mat az ellene emelt panalavismus vádja alól kimentsék. Állítja az „Ost. D. Post“ hogy egyszer heves jelenet folyt le azon okból, mert Pálffy gróf nem hirdetett ki egy oly felsőbb rendeletet, mely meghagyta, hogy a törvényszékek a folyamodók által használt nyelven adják ki ítéleteiket. Szó­val, könnyedén odaveti az „Ost. D. Post“, hogy az 1862 ki legfelsőbb kézirat a nemzetiségek egyenjogúságáról, még Pálffy és Zichy grófok alatt is holt betű (sic) maradt. Még többet is tud. Pálffy gr. alatt Buda fővárosa mind 3 szin­házát egy „m­a­g­y­a­r t­á­r­s­a­s­á­g“ nak adta ki, pedig Buda egészen német, s ezeken kivül még szerbek laknak benne. (Mindezt az „0. D. P.“ azért hozza fel, hogy megmutassa, si haec inarido quid in viridi? azaz: ha igy folyt a magyarisatio Pálffy és Zichy grófok alatt, mi lesz a világból, ha Mailáth és Sennyei urak veszik kezökbe a kormány gyeplőjét? Ré­szünkről válaszoljuk, hogy a magyarok, minden pártból szívesen fogadnak el leczkét csak azok­tól nem, a­kik nem rég valósággal megkísérték az összes 36 milliót tetőtől talpig germanizálni, s e munkát még ma is folytatják a hova csak kezük eljuthat.) — A „Wanderer“-t némely lap helyre igazí­totta, a miért azt mondta, hogy a tárnokmester lesz a mágnások táblájának elnöke. A „Wan­derer“ áll ma is szava mellett, jól tudja, hogy 1848-ig a felsőházi elnökségben az országbíró megelőzi a tárnokmestert, de hozzá­teszi, hogy az 1848 -i törvények a felsőház elnöksége kér­désében egészen szabad kezet engednek a kor­mánynak, s így fog megtörténni az, hogy Sen­nyei báró lesz a mágnások táblájának elnöke.“ (1861-ben egy publicista azon tréfás kívá­nattal lépett fel, bár nyomatnának az illetők az 1848-ki törvényekből egy oly módosított és javí­tott kiadást,melyből a be nem avatott olvasó tisz­­tán látná, minő czikkek. §- ok, alienák és hetük 37AJU3 ^Ir.­­^lí lléil* _ joI.5 ot­ finT­n Ao noínftl?' nínAnA*.Ak eclecticus modor, melynél fogva kényelem te­kintetéből, majd 1847-re majd 1848-ra hivat­koznak. A bécsi lapok a rendszerváltozásról. (f.) A „Wanderer“ írja : „Ha Mailáth úr, aki legügyesebb és legszellemdúsabb vezére az ó-conservativeknek, nem lehet a mi pártunk embere, akkor Sennyei báró a tősgyökeres óconservatio még kevésb­­bé az. Azonban egészen másodrendű kér­dés ma, hogy mint vezetendi Sennyei báró uj hivatalát. Előttünk a tárnok ki­nevezése főleg azt jelenti, hogy a provi­­sorium korhadt törzsökének egy ágát me­gint lemetszettek, s a kiegyenlítés remé­nye uj alapot nyert. A provisorium teljes apparátusának jüáhagyásával lehetlenség volt az országgyűlést megnyitni. A kine­vezés újabb biztosíték, mely az ország­gyűlés közeledtét hirdeti.­­ A „Wunde­rer“ most már Sen­­yei báróban a mág­nások táblájának elnökét is üdvözli. (A 47-es szokások szerint a főrendek elnöke a nádor, ennek akadályozása esetében az országbíró. A tárnok csak ezután követ­kezik.) Ellenben sajnálattal tapasztalta a „Wanderer“, hogy Pálffy Móricz grófnak fölmentetését az azon napról szóló „Wie­ner Zig “-ban nem olvasta, bár úgy tud­ta, hogy ezen­ változásnak is be kell kö­vetkezni, mert a tárnák teendői épen azok lesznek, melyeket eddig a helytartó vég­zett, s így a „definitivum“ mellett a provisoriumnak helye nem lehet. — A „Press­e“-b­en olvassuk: Ha az uj minisztérium azt hiszi, hogy a régi minisztérium képes volna a Reichs­­raihtól felhatalmazást nyerhetni az uj kölcsönre, vagy annak legalább egy ré­szére , akkor nagyon csalatkozik. Termé­szetes és igen motivált jog az, megkíván­ni, hogy a­kinek kezére új összegek ho­­vafordítását bízzuk, azokat legalább is­merjük. Óhajtának tehát hallani az uj program­mot. A Reichsratb ugyan már búcsúzóban van, de azért érdekében fek­szik, hogy szétoszlása előtt még elvileg is nagy vitába bocsátkozzék. És ha az uj minisztérium el is ismeri a német-szláv tartományok jogfolytonosságát, s ha mint erősítik, tartózkodni fog minden petrogá­­lástól : könnyen érthető, hogy megtörtén­vén a kiegyezkedés Magyarországgal, a februári pátenst nem csak egy kicsit re­videálni, hanem igen­is gyökeresen refor­málni kellene. „De ki tudná megmondani, minő né­zetben van a mostani Reichsratb, a ma­gyar kérdés kiegyenlítése, s az alkot­mány módosítása ügyében? Senki sem tudhat e tárgyban határozottan felelni. Ha sikerül a kormánynak kiegyezkedést hozni létre Magyarországgal, a mostani Reichsrath azonban ezen javaslatokat félrevetné, nem marad egyéb alkotmá­­n­yos út nyitva, mint feloszlatni a Reichs*­rathot, s minden tartományi gyűlést, s elrendelni az uj választásokat, s­ogy igy a „közvélemény“ akarata nyilvánul­hasson. A magyar kérdést. pilHto­­n rathban nem igytelt házának tűlny­omó többsége három esztendeig, folyvást za­jos lelkesedéssel helyeselte Schmerling urnak azon kijelentését, hogy a magya­rok, ősi alkotmányukhoz való jogaikat verbirkolták. Ilyen peremtorius nyi­latkozat után minden vita fölöslegessé vált. A legutóbbi évben lágyultak a bu­rok, s csak maga a mester Schmerling úr maradt meg borzalmat szülő doctri­­nája mellett.) „E pillanatban nem lehet szó egy uj szerződés szövegének készítéséről. Csak az alappontokat kell kijelölni, s minden lehetőt concedah­i , föltéve hogy Reich sein bei­t eszméje fenumrad. a Deák, a húsvéti békeczikkekben kimondó, hogy a monarchia föntartása a főczél. A­­ „Presse“ e nyilatkozatot eltette legszebb emlékei közé, s előálland vele, ha a ma­gyar országgyűlés, minden várakozás el­lenére, oly követelésekkel lépne fel mely a „Reichseinheit“ot fenyegetné“ (Tehát sze­rinte e két szó Reichseinheit és monarchia a „Presse“ előtt ugyan azonos fogalom, pe­dig régi közmondás: „qui bene distinguit, be ne docet.) ” Az „Ost D. Post“ a többi közt í­r­ja: „A követek házában jutt-ott ugyanazon indítvány merült föl, hiogyjígy, > minisz­ TARCZA. A magyar királyi egyetem jogi karának jelen állapota. A napokban a prágai egyetem ezévi tanrende és névjegyzéke jőve kezeimbe; minthogy pedig a né­met centralisatio korában saját egyetemün­ket épen a prágaival szokták hivatalosan pár­­huzamosítani és tettleg is ezével egyenlő színvo­nalon tartani; tehát összehasonlítást tevék e két egyetem j­el­en állapotai közt, melynek ered­ményeit azon meggyőződésben íme közzéteszem, hogy igen komoly méltatást érdemelnek és köz­ügyeink valahára ismét szabályosb és erélyesb vitelének hajnalán találni is fognak. A hittani, orvos-sebészi és bölcsészeti karok iránt azon egyelőre megnyugtató tapasztalást szereztem, hogy azokra nézve egyetemünk a prágai egyetemmel jelenleg is még meglehető­sen egyensúlyoz, valamint hogy amaz 1860 óta, midőn nemzetiségének s autonómiájának vissza­­adaték, a nevezett karok tanerőiben nem csök­kent, tanulókban pedig épen gyarapodott is, mi azon karok tanártestületeinek annál nagyobb érdeme, mennél nehezebb vola az 1860-ban el­távozott idegen tanárokat épen az orvos sebészi és bölcsészeti karokban gyorsan s mégis kielé­­gien kipótolni. De valóban szomoritólag megható eredmény­hez vezetett az egyetemünk leglátogatottabb, t. i. j­o­g­i kara iránt tett összehasonlítás. Ugyanis a prágai egyetemet a lefolyt tanév­ben 508 jogtanuló látogatá, oktatott pedig ott ugyanakkor 16 nyilvános (fizetéses) és két ma­gán jogtanár, összesen 18 docens, kikhez 19 ül egy legújabban kinevezett rendes jogtanár já­rult. Tehát 508 jogtanuló mellett 19 jogtanár, vagy a négy évi tanfolyamra osztott jogtanul­mányt tekintve, egy egy évi tanfolyamban csak­nem 5 jogtanár. A mi egyetemünket ugyanekkor 1000 (olvasd ezer) jogtanuló látogatá, tehát két annyi, mint a prágai egyemet, tanított pedig — 7 (olvasd = hét) jogtanár, kikhez nyolczadikul egy legkö­zelebb kinevezendőt számíthatni. Tehát: 1000 jogtanuló mellett 8 jogtanár, vagy a négy évi tanfolyam mindegyikében csak két-két jogta­nár ; más szavakkal: még egyszer annyi jogta­nuló mellett még csak félannyi jogtanár sem, mint amennyi félannyi jogtanuló mellett Prágá­ban tartotik. E számok csakugyan leverők. De csaknem szintoly nagy sülyedés mutatko­zik, ha egyetemünk jogi karának jelen á­l­­lapo­tát az arra nézve bizonyára mostohának nevezhető német centralisatio alatt létezett állapotával hason­lít­j­u­k össze.Ugyanis 1860 előtt csak 500 (hato­dik évtizedünk első éveiben 250) jogtanuló láto­gatá egyetemünket, és mégis ugyanakkor taní­tott ott 12 nyilvános és 2 magánjogtanár; mi­nélfogva egyetemünk isméti megmagyarosodása óta jogtanulóinak száma ugyan kétszer nagyobb mint előbb volt, de az e még egyszer annyi jog­­i­­ tanulónak oktató jogtanárok száma még csak­­­­nem felével kevés­b, mint az előbb félannyi jog­tanulóknak tanítóié. Mi okozhatta egyetemünk jogtanárainak ezen sajnos megkevesbültét? Nem más, mint az, hogy nyugalmazott magyar és eltávozott idegen jogtanárok tanszékeit részint ismét be nem töl­tötték, részint más tanszékekkel egyesítették, így a jogbölcseletet, büntető jogot és eljárást 1860 előtt két külön tanár tanította egyetemün­kön, 1861-ben pedig az egyik nyugalomba lé­pett s tanszéke még ma sincs betöltve; igy 1860 előtt a római jogot, nagy fontosságának és terjedelmének megfelelőleg két külön tanár (mellesleg még egy harmadik is) tanitó egyete­münkön s jelenleg e szakmánál is egyetlen ta­nárral vélik beérhetőnek; igy, miként e szakok fontossága és terjedelme valamint egyetemünk méltósága igényli. 1860 előtt egyetemünkön kü­­lön külön tanára volt a peres és perenkivüli eljá­rásnak és az ausztriai polgári törvénykönyvnek; de azóta e két egészen heterogén tárgyú tan­székek egyetlen tanárra bizták. Ezen bizonyára magának egyetemünk jogta­nári testületének kezdeményezése folytán köve­tett, valóban megfoghatatlan tanügyi politika, mely magát ezen tanártestületet egyetemhez nem illő parányiságra devalválta, annyival ke­­vesbbé nevezhető ildomosnak, mivelhogy egye­temünkön tanszabadság és evvel szük­ségkép kapcsolatos tandíjfizetés van gyakorlatban, amaz héttanáros facuitás mellett merő illusie, emez pedig a tandijfizetők oly roppant megszaporodása mellett inkább az­­ abban osztozkodó jogtanárok megszaporitását, nem, mikép történt, még felére való leszállítását igénylő vala. Ha pedig meggondoljuk, hogy az egyetemün­ket látogató jogtanulók száma leginkább azért szaporodott oly nagyra, mivel annak m­egma­­gyarosodása és hazai jogunk visszaállítása óta jogtanuló hazánkfiai a bécsi egyetemet, melynél az előtt számra mintegy négyszázan tartózkod­tak, tömegesen odabaggták, úgy egyetemünk jogtanári testületének ezen tetemes aszálya két­­szere sajnos. Mert a kétannyi jogtanuló hazafi által nemcsak egyszerűn, hanem egy nagyszámú és kitűnő jogtanárokkal ellátott idegen egyetem örvendetes odahagyásával fel­keresett magyar egyetemnek szent köteles­sége, ezen nagybecsű nemzedék használatára legalább is csak annyi jogta­nárt tartani, mint mennyit egy, a bécsi egyetem vonzerejét fo­kozni kívánó idegen kormány egyetemün­kön fel annyi jogtanulónak tartott volt, — nem pedig azt eredményezni, mi már ténynyé jön, hogy t. i. az ausztriai birodalom leggazdagabban dotált s legtöbb joghallgatóval biró egyetemének, azaz a magyar egyetemnek jogi kara épen abban, mi tanintézetek virágzásának első és legfőbb föl­tételezvénye: tanerők dolgában még az utosórangu, legszegényebb és leggyérebben látogatott osz­trák-német egyetemek színvonalá­nál is sokkal mélyebbre a­l­á­s­ü­­lyedjen. A legkétségtelenebb adatok s a bajnak ha­laszthatatlan orvoslást igénylő volta egyedül készth­etnek ezen csaknem hihetetlen állításra. Köztudomás szerint a grátzi és insprucki egyetemek a legjelentéktelenebb osztrák-német egyetemek, az utóbbi épen csak u. n. három­­fertályos egyetem. Az inspruki egyetemet ez idén 153 jogtanuló látogatá, s ezek számára tarta­nak ott 11 nyilvános­ é­ 1 3 magánjogtanárt, te­hát 153 turol jogtanuló használatára csaknem kétannyi jogtanárt, mint mennyit dúsgazdag egyetemünkön 1000 magyar jogtanuló használ­hat. A grátzi egyetemnél a jogtanulók száma 200 körül szokott lenni, tartanak pedig ott 14 nyilvános és 2 magán jogtanai­t. A bécsi, azaz az elsőrangú osztrák német egyetemmeli összehasonlítást nemi­ merészlem, habár nincs kétség, hogy egyetemünk sokkal nagyobb vagyona és már most szinte nagyobb joghallgatósága mellett alkotmányos kormá­nyunk buzgó és ügyértő intézkedések által egyetemünknek épen jogi karát rövid idő alatt oly magas szinvonalra emelhetné, mely a bécsi jogi karét is megütné. Az egész haladás tehát, melyet egyetemünk jogi kara 1860 óta tőn, a joghallgatóság, azaz az oktatást igénylők számának megkétsze­rezésére szorítkozik, mely szép eredmény azon­ban a jogtanárok, azaz az oktatási igényt k­ie­­l­é­g­i­t­ő­k számának felényire való leszállítása által 200 perczentes deficitté devalválódott. Mert habár nincs kétség, hogy 8 jó jogtanár többet­ ér 16 rosznál, s habár nem kételkedünk, hogy jelen­­leg is 7 és leendő 8 egyetemi jogtanárunk egy szálig kitűnő tudós és tanár , úgy mindazáltal az is bizonyos, hogy 16 jó jogtanár többet ered­ményezne, mint 8 eredményezhet, hogy 16 jog-

Next