A Hon, 1865. augusztus (3. évfolyam, 174-199. szám)
1865-08-04 / 177. szám
1774. sz. Péntek, augustus 4. Előfizetési díj: jPóstus 1- iletve vagy I’udapesten házhoz hordva -Egy hónapra.................................1 frt 75 kr. 3 hónapra . . ...................... 5 frt 25 kr. S hónapra . . .... 10 frt. 50 kr .Az előfizetés az iv folytán minden hónapban [megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. M.rt.len pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: hereveziek tero 7-dik szám 1-bő emelet. Szerkesztő lakása : Ország-út 13 dik szám. 2-dik emelet. Kiadóhivatal: Pest, Ferenciek terén, 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Harmadik évfolyam 1865 Beigtatási díj 7 hasábos ily fél © petit sora .... 7 kr. bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. £ 3K? A* »díjfizetési dij a lap tulajdonos szerkesztőjéhez küldendő. ! gazdasági- ipar- kereskedelmi és kfíelekedési rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky ház. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el 12 * őfthethet m.1 augustus — septemberi 2 hóra . . . augustus — octoberi 3 hóra . . . augustus — decemberi 5 hóra . . . Julius 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhat 3 frt SO kr. 5 frt 25 kr. 3 irt 75 kr. rA HON" szerk. s kiadó hivatala, PEST, AUGUSTUS 3. Politikai Szemle. (U). A „Linz. Ztg“ jelenti, hogy Császár Ő Felsége, ki jul. 31-kén este 9 órakor indult Bécsből Ischlbe, aug. 1 jén 1%, óra körül éjjel érkezett meg oda. A „Wiener Abendpost”-ban olvassuk, hogy Mensdorff gróf külügyminiszter aug. 1-jén este utazott el Ischlbe, még pedig — mint a „Pressernek távírják — ő Felsége által hivatott, a külügyminiszter Lambachtól együtt utazott Ischl felé a Gasteinból jövő Bloome gróffal,és mihelyt megérkezett Ischlbe, azonnal fogadtatott a császár által. A „Wand.“ azt véli, hogy Mensdorff gróf Ischlbe utazása nem jelentőségnélküli, mert átalánosan azt gyanítják, hogy a külügyminiszter Bloome gróf gasteini jelentése következtében parancsoltatott Ischlbe. A „Presse“ úgy hallja, hogy Bloome gróf küldetése sikertelen maradt, míg másfelől az ellenkezőt állítják. Minthogy az alkudozásokat diplomátiai fátyol borítja, a „Presse“ úgy véli, hogy az azokra vonatkozó tudósítások óvatossággal közlendők. A mai tudósítások különben úgy hangzanak, mintha a gasteini alkudozások csakugyan meghiúsultak volna. A hamburgi „Börsen Halle“ bécsi levelezője ezt írja : „Mindinkább úgy látszik, mintha Bloome gróf gasteini küldetése meghiúsult volna. Biztos helyen állítják, miként Bloome gróf már értesítette távirdai után Mensdorff grófot arról, hogy nem sikerült a porosz királyt meggyőzni, a porosz politika módosításának szükséges voltáról , a herczegségek kérdésében. Nagyon kétséges : váljon ennek következtében több kilátással bír-e a német fejedelmeknek Salzburgba, vagy Gasteinba tervezett szűkebb congressusa. Egy időre a rendes diplomatának — mely semmi eredményre sem juthatott — a rendkívüli diplomatának kell átengednie a tért, nevezetesen azon több magas fejedelmi nőnek, kiknek érdekükben áll minden erejöket megfeszíteni, hogy szakításra ne kerüljön a dolog a hozzájuk közel álló bécsi és berlini udvarok között. A napokban ily összejövetel lesz Ischlben Sophia főherczegné (Császári Felsége édesanyja) Erzsébet özvegy porosz királyné, a szász királyné és Louise bajor herczegnő között. Jóllehet ezen fenséges nők ügyessége néha kedvező befolyást gyakorolt a politikára, most nem sokat építhetni az ischli fejedelem női értekezlet eredményére.“ A „Revue Contemp.“ mely közelebbi számában részletesen beszél a porosz államférfiak regensburgi értekezletéről, kétli hogy a porosz kabinet változtatta volna programmját Ausztria irányában. A „Revue“ ezt mondja: „Állíthatjuk , miként a király komolyan vitatta azon kérdést, váljon háború-esetül volna-e tekintendő, ha Ausztria elveti a februári 22-ki jegyzékben foglalt javaslatokat ? s ezen kérdés — üdvözleni kell érte I. Vilmos király tanácsosait — tagadólag döntetett el. Azonban egyhangúlag elhatározták, ha tudósításaink alaposak, hogy engedményt csak némely részletes pontokra nézve lehet tenni, s hogy a Bismarck úr jegyzékében felállított követelések lényege szilárdan fentartandó. A porosz kormány ennélfogva csak forma tekintetében mutatja magát békülékenynek, következőleg nem tagadhatni, hogy a szakítás mindig lehetséges a két német nagyhatalom között. Tegnap érintettük , hogy az orosz kabinet is foglalkozni kezd a schleswig-holsteini kérdéssel. Gorcsakov herczeg hosszas értekezletet tartott az osztrák követtel, mielőtt ez szabadsággal elutazott, s feltűnő buzgósággal védelmezte Péter oldenburgi nagyherczeg kijelöltetését. Tudomás szerint Poroszország is határozottan az oldenburgi nagyherczeg örökösödését pártolja, az augustenburgi herczegé helyett. A „Gen. Corresp.“ következő czáfolatot közli: „A florenczi kabinet a „Neue Fr. Pressernek egy távirata szerint visszautasitotta Párisban átnyújtott jegyzéke által azon föltételeket, melyektől függesztette föl Ausztria az uj olasz kormány elismerését. Mi állíthatjuk, hogy illetékes helyen ily lépésekről semmit sem tudnak.“ Kis tájékozás. III. Brüssel, jul. 29 kén. A főkanczellárnak, tárnoknak vagy inkább az alakulandó—miat.i. megalakul — a magyar minisztereknek nem kell közigazgatási rendszereket keresni és tanulmányozni, mert a magyar megyei önkormányzati rendszernél jobbat nem fognak találni. Ha Európa alkotmányos népei,— az angolokat sem véve ki ■— a magyar autonóm megyei közélet mozgalmait normál állapotában tanulmányozhatnák, a megyerendszer volna azon reform, melyet minden reformpárt haladási zászlójára írná. Felteszem hogy a megyerendszer egykori bajnokai a kormányra jutván, nem fognak megye-autonómia elleni álláspontot elfoglalni, miután az 1848-ai törvény sem terjesztette ki a miniszteri felelősséget a megyei önkormányzat határai felé. Mindamellett hogy a megyei autonóm igazgatás úgy mint a magyar felelős minisztérium működése az alkotmányos lét egyik leglényegesebb orgánuma, visszaállítását nem tekintem kérdésnek, mert századok tapasztalása eldöntötte és érvényesítette. Pár hét sem kell igazgatási kerekeinek beillesztésére és a mű rendesen járni fog. De igen, legnagyobb életkérdésnek tartom a megyei igazgatást a Lajthán túli tartományok közigazgatási szervezésében. Úgy innen mint túl a bureaucratiát és centralisatiót csak az autonóm közigazgatás fegyverével lehet legyőzni és feltámadását jövőre megakadályozni. A magyar törvényhozás akkor fogta fel legjobban az ország komoly helyzetét, mikor Ausztriávak szövetséges internationális viszonyát és ősi alkotmányos közéletét legérvényesebben biztosíthatónak kijelentette, ha az örökös tartományokra is az alkotmányosság kiterjesztetik, de nem bureaucratial és csak a parlament gúnyleplével takart centrális adóval, hanem községi, kerületi és koronatartományi önkormányzattal. Ha mindenki otthon lesz elfoglalva, ha az önkormányzat joga és gondja a Lajthántúli népeket saját tűzhelyükhöz fogja vonni, nem a bureaucratic is, hanem az alkotmányos kormányrendszer viszonylagos támaszaivá válandnak. Egy kis visszapillantás a múltba, jobban felvilágosítandja a mondottakat. Valahányszor az osztrák beolvasztási gépezetnek valamelyik rugója használhatlanná lett, vagy fegyvere megtompult, mindannyiszor históriai tárházából, ha nem is újat, de új alakbelit hozott elő. Elhallgatva a Horvát , Tót- és Dalmátországoknak i ső Leopold alatti kiszakítását, a Kloska és Hóra világot, csak a törvényes korszak egy momentumára hívom fel hazámfiai emlékezetét. 1832-ben az akkori kormány a régi oppositiót megtörendő az úrbéri törvényt választotta fegyverül. A régi oppositio nem értette, nem akarta a veszedelmet érteni, de megértette vele Deák az akkoron fiatal zalai követ, ki jeles testvére Antalnak helyét oly dicsőn elfoglalta volt. — Deák fényes érdeme, hogy meg nem engedte a kormánynak azon álláspontot venni támaszul, melyből csak a nép és nemes osztály közti konkoly felsarjadhatott. Deáknak leginkább köszönheti a nemzet, hogy azon zászló, melyet a kormány támadás eszközéül kiválasztott, védjele lett a reformpártnak, kinek sikerült foganatosítani, a minek Deák alapját vetette. E fegyvert Bach sem használhatsn többé, felidézte a politikai és territoriális magyarhoni nemzetiség ellenében a nyelvi nemzetiség vagy a hírhedt Gleichberechtigung zavarszerű nomádhadát a monarchia minden zugából. Jött az octoberi kísérlet és ennek antidotául a februári alkotmány. Magyar törvényes, de még politikai szempontból sem helyeselhető az octoberi kiindulás alapja; mindazonáltal nem lehet a viszonyokat nem venni számításba, és belső meggyőződésem, hogy igen igen messzelátó politikusnak Columbus tojása volt a históriaiig jogosult politikai egyéniségek mély eszméje. Igaz, a historico-politikai egyéniség cs k műszó, de oly jellemzetes, hogy ne assumálja egész alkotmányos, szövetséges, és internationális államéletünk mint múlt, úgy jövő biztosíték alapját. Ha a jogfolytonosság elvénél fogva törvényeink új életre ébresztetnek,sértetlen fentartásuk és haladási iránybani kifejlődésük érdekében alig található hatalmasabb védálláspont mint lajthántúli életbeléptetése a jellemző és szerintem csodaszerű műszónak. Ha államférfiainknak sikerül e műszót a Lajthán túl megértetni, és vezényszóként az octoberi diplomából kiszakasztva a Gleichberechtigung, Interessen Vertretung és Reichsrath-féle zavargépezet helyébe a zászlóra feltűzni, a galicziai lakos nem fog sem Varsó sem Bécs felé sóhajtozni, a cseh nem fog a panslavismus ördögével zavarkodni. Tyrol sem fogja azon törni fejét, miképen szállítsa hegyeit a magyarhoni rónára. Azon nép, melynek figyelme, érdeke és működési buzialma saját tűzhelyére van irányozva, az nem kalandoskodik szomszédja ügyeiben. El kell szigetelni a Decsi neicnsrain íeie bureaucratiát s a centralista álomjárókat, és politikailag Hannibal elvét követni : mindenkit otthon elfoglaltatni, hogy ne támadjon kedve szomszédjánál kotorászni. De akkor a félhivatalos szózatok ne zavarják a megyei rendezést, egyezményes és kényszeritett provisorium gyakorlatiatlan theoriáival. A kormánynak, ha czélt akar érni, mind azon akadályokat melyei ez a rendszeresített részakarat a nemzet anyagi és szellemi elhaladásának útjába vetett, el kell gördítenie. Arra pedig a legegyszerűbb, legkielégítőbb módszer az, mely nem okoz nem okozhat megrázkódtatást, és mely nem más, mint a nemzeti érzületben meggyökeresedett törvényesség és önkormányzat útja, mely provisoriummal össze nem egyeztethető. A késedelmezés csak a bureaucratiának malmára hajtja a vizet, oly káposzta és kecske közti egyezményes provisorium pedig csak késleltet minden rendezést. Csak a gyors és törvényes rendezés tarthatja fen a magyar kormányt és csak az teszi lehetővé, hogy túl a Lajthán is komolyan hozzáláthassanak az önigazgatás előnyeinek és — reánk nézve —■ derivativumának életbe léptetéséhez. Azért látom én amaz octoberi varázsszerü szóban, akárhogy forduljon a közel történeti események koczkája, e jóslati intést: „in hoc signo vinces. L . . . . gh. lom különböző részei között, a mit nem lehet föltenni. Mi pedig részünkről ellenkezőleg azt mondjuk, hogy az amnestia-hirdetmény egészen correctül van fogalmazva és csak is a nem magyar tartományokra szól. Magyarországon jun. 31-ével a provisorium megszűnt, s azóta, tudtunkkal új sajtóperek nem kezdettek meg, így tehát el sem lehetett ítélve senki, és e szerint nem is lehetett a büntetést elengedni senkinek. Ami pedig az elitéltetések következményeit illeti, hogy nevezetesen aki egyszer katonai törvényszékek által el volt marasztalva, vagy csak bizonyítékok hiányában elbocsátva, az többé polgári jogait nem élvezhette, sem választó, sem választható nem volt, elvesztő hivatalviselési képességét, hirlapot nem szerkeszthetett stb.; mindezek az osztrák perrendtartásban benne vannak, de ezekről a magyar alkotmányos élet semmit sem tud, s törvényességi szempontból ennek, mint jogi rendszabálynak, minden fogalma hiányzik. És így az amnestia-hirdetésnek épen a jelen alakából kell azt következtetnünk, hogy a kormány szeme előtt tartá az alkotmányosságról való fogalmakat Magyarországon, midőn bennünket kihagyva az amnestiából, helyet adott azon nézetnek, mely szerint a provisorium katonai törvényszéki ítéleteinek a provisorium határidején túl terjedő hatásuk nem is lehet. És így az amnestia hirdetmény így volt correct, ahogy szó szerint félhivatalosan közzététetett, nem pedig úgy, ahogy azt a „G. C.“ magyarázni törekedik. (f) — Larisch gróf azon megtámadásokra, mikkel a centralista részről nehány nap óta illettetik, Ügyesen felelt meg. A „Debatte“ szerint ami uíuijüum. ---- ----------, -- OJ —dig új pénzforrást teremtsek és új kölcsönöket valósítsak, hanem hogy a meglevő jövedelmekből jól gazdálkodjam. — Az „Ost D. Post“ tegnap Larisch gróf pénzügyminiszter súlyos helyzetét rajzolta, ma Belcredi grófot ijesztgeti, hogy körlevelét Pesten és Prágában kedvezőleg fogadták, de azt egyszersmind oly módon magyarázták, a minő értelemmel ezen okmány nem birhat. E lap szerint Pesten és Prágában a körlevél azon kitételét „közigazgatási decentralisation egészen úgy értették: politikai decentralisatio. A nevezett két városban nem azért gratulálnak Belcredi grófnak, mert mint főparancsnok újabb rendszabályokat bocsátott ki alárendeltjeihez, mint viseljék magukat , hanem azért örvendenek, hogy Belcredi grófot a legjobb útra térni látják, arra nézve, hogy akarva nem akarva teljesítse a decentralizáló párt kívánságait. Sajnos — mondja tovább — hogy a körlevél óvatos kifejezései mellett is, bir oly éllel, melyhez ily remények tapadhatnak. Mi az „igazolt mértékig“barátjai vagyunk az autonómiának, sőt szívesen engedünk Magyarországnak annyi külön jogot, amennyi az osztrák államegység eszméjével nem ellenkezik, hanem hogy Bécstől elvegyék a súlypontot, s megosszák azt a „Kronlandok“ fővárosaiban, szóval hogy politikailag is decentralizáljunk, az ellen határozottan tiltakozunk! „Kívánjuk tehát, hogy amennyiben ezen körlevél a nemzetiségi pártokat nem jogosított reményekre ébresztette volna, legközelebb a minisztérium oly tényeket kövessen el, melyek az ily felfogást rendre utasítsák. „Mert könnyű a szellemeket fölidézni, de nehéz ismét elűzni , s azért az államminiszter vegye figyelmeztetésnek azt, hogy mint magyarázták körlevelét Pesten és Prágában, s valamely nyilt ténynyel mutassa meg, hogy a politikai centralisatiót föntartja s csak a közigazgatási decentralisatiót adja meg . A bécsi lapok szemléje. (1). Jeremiád a bureaucratio sorsa fölött. Alig kell mondanunk, hogy az „Oesterr. Ztg“ az, mely keserű könyeket hullat a minden oldalról megtámadott bureaucratia sorsa fölött. A többi közt írja: „Belcredi gróf, átvevén a rendőrminiszterséget is, igy szólott az ottani hivatalnokokhoz . Az uj kormány távol van attól, hogy a nyilvános élet szabadságszerű kifejlődését bármely körben akadályozni akarná. Ez újabb ígéret, hogy a kormány nem fog reactionarius lenni. Csak köszönettel kell fogadni az ily nyilatkozatot, ha máskülönben meg is kell vallani, hogy szükségünk van rá, hogy a mélyen alászállott bizodalmát megerősítse s a magasra feltajtékzó bizalmatlanságot mérsékelje. „Azonban hogy épen a rendőrminiszterium tisztelt hivatalnokai választattak ki médiumul arra, hogy ezen ígéret a nép széles köreiben szives fogadtatásra találjon, alig lehet a legjobban választott ut. Azon izgatás után, mely a hivatalnoki kar ellen rendszeresen fizetik, a bureaucratia köréből, úgy a magas, mint az alárendelt osztályokból származó biztatások egyáltalában nem találnak hívőkre. A közvélemény corruptiója ezen téren a legfényesebben sikerült. A bureaucratiát az állami társalomban páriává tették. Hogy bizonyos irányok érdekében egész az őrjöngésig vitt lelkesedést szerezzenek , a hivatalnokokat helotáknak, s a szabadságszerű élet megtestesült ellenségeinek kiáltják ki. Némely lap addig nem adja hasábjait sajtó Iá, teljes nyugalommal, míg egy pár beamtett kedve szerint fel nem négyeit. „A hivatalnoki kar e pillanatban bizonyára nem a legalkalmatosabb közvetítő elem arra, hogy a népet a kormány szándékairól informálja. Ám fogadják a hivatalnokok az ily nyilatkozatokat saját okulásukra, hogy így meggyőződéseiket megállapítsák: a városi és vidéki közönség előtt mindez tartós siker nélkül marad mindaddig, míg a nép előtt a kormány czélja és utai titkot képeznek. Annál inkább kötelességünk e tárgyban figyelmeztetőleg szólalni fel, mert épen most a közvélemény elferditése és meghamisitása, a dolgok uj fordulata óta raffinirozott buzgalommal folytattatik. (Azok, akiket itt az „Oesterr. Ztg“ vádol, mind független lapok, akik pedig a dolgok uj fordulata előtt hamisitgaták és elferditék a közvéleményt, csak egy pár subventionált lap volt , az egyik már beadta a kulcsot, a másik már csak félerővel füti katlanját.) — Tegnap a „N. fr. Presse“ czikkét közöltük, melyben alig palástolható kárörömmel rajzolja a pénzügyi állapotokat, új rendszer helyet ad a nem sikerülvén, emiatt az nem sokára összedől , s schmerlingianismusnak. Az „Ost. D. Post“ mintha összebeszélt volna centralista collegájával, épen ily irányú czikket hoz. A többi közt írja : „Ausztriában tulajdonkép a pénzügyminiszternek kellene a minisztérium vezetőjének lenni. A régi kormány, mint állították, azért bukott meg, mert a Magyarországgal való viszály a pénzügyi kérdés megoldását lehetlenné tette. Tehát az új rendszernek fő kötelessége, hogy a pénzügyek érdekében mindent elkövessen. Azonban az új rendszer által megnyerendő javulás csak egy igen hosszú lejárati időre adott váltó, míg a pénzügyminiszternek, nehány hét sőt tán néhány nap múlva készpénzre lesz szüksége. Larisch grófnak a harczot épen ott kell folytatni, ahol Plener ur félbeszakította. „Hol van azon álláspont, melynél Plener ur kezei elzsibbadtak? Plener ur több apró, de terhes kölcsön után azon meggyőződésre jutott, hogy a pénzügyi labyrintből csak egy hatalmas nagy kölcsönszerzés által szabadulhat ki. Felhatalmazást kért erre a Reichsrath-tól anélkül, hogy kijelentette volna, minő tervei vannak ezen kölcsön valósíthatása tárgyában. „A nagyszerű kölcsön megijesztette a közönséget, de az észszerű finanderek átlátták ugyan, hogy más után nincs menekvés, de kételkedtek benne, hogy ily nagy összeg beszerezhető legyen, miután Plener úr kezdetben szerencsével, később nyomorúságos sikerrel kötött korábbi kölcsöneivel a pénzvásárt gyökeresen megrontotta. „Larisch gróf tehát egyenesen arra van utalva, hogy előde nyomdokait kövesse. Lássuk egyenkint azon összegeket, mik e pillanatban kérdésbe vannak téve. A 11.000,000 ft kifizetése, melyet az állam a banknál teljesíteni tartoznék, elhalasztatik. Hasonlóképprelongáltatik a 7.700,000 ft, melyet Plener ur 1863-ban a Hitelintézettől,rögtöni szükség idejében, felvett. A 3.300000 forintra menő utólagos fizetés, a kamat biztosítást élvező vasutak számára, szintén elmarad, miután az idevonatkozó szerződéseket a kormány el nem fogadta. A tiz krajctáros papirpénz és jelzálog jegyek beváltásának ügyét mellőzhetjük; ez nem sürgetés. „De a méldatlanul szükséges, és el nem halasztható fizetések összege a következő P es 1865. augustus 3. © A tegnapi bécsi távsürgöny, a „Gén. Corr.“ hajdani félhivatalos kőnyomatú lap magyarázatát közli velünk a legújabb sajtóamneszia dolgában. Legelőször is egy ugyancsak tizenhatszarvú szóhibát kell kiigazítanunk a telegrammban, mely szerint e passus: „ungleichartige Behandlung verschiedener Reichstheile mind a két magyar reggeli lapban igy van visszaadva „a különböző birodalmi részekkel való magyarszerű bánásmód“, ahelyett, hogy „egyenlőtlen eljárás.“ Azonban a távirati sürgönyben, mely lapjainkhoz küldetett, világosan igy volt kitéve „ungarnschartige. “ Tehát a „Gen. Corr.“ azt iparkodik bebizonyítani, hogy az amnestia-hirdetmény (melyet még ugyan hivatalos alakban közölve nem láttunk) valami tévedésre szolgáltathat alkalmat; sokan azt hiszik, hogy az Magyarországra nem szól, s így egyenlőtlen eljárást követ a biroda