A Hon, 1866. március (4. évfolyam, 48-74. szám)

1866-03-31 / 74. szám

74 ik­sz. Szombat, március 31 Előfizetési díj: Postán küldve vagy Budapestet) házhoz hordva Egy hónapra........................ 1 itt 75 kr. 3 hónapra............................. 5 frt 25 kr. 6 hónapra.............................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is,mindenko­’ a hó első napjától fog számíttatni Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Hjserkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám 1-ső emelet Szerkesztő lakása : Ország-ut 18-ik szám 2-dik emelet. __Negyedik fa­folyam 186& Beigtatási díj : 7 hasábos ilylele petit sora ... 7 kr. Bélyegdíj minden beigtatásért . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Nyilt-téri 5 hasábos petit­ sorért 25 kr. ISSP Az előfizetési dij a lap kiadó hivata­lához küldendő. (Ferencziek terv­e­sa földszint.) A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bem­entetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Előfizetési felhívás e­lőfizetési dij: april.júniusi folyamára......................5 forint 25 kr. _______ _______ .A HON“ szerke­s kiadó hivatala. P M 8 T, MARTIUS 30. Politikai Szemle. (U). A helyzet ma még harcziasb­szi­t váltott, mint a minővel az tegnap birt. A félhivatalos „Provinzial-Korrespon­­denz“et és „Norddeutsche Alig. Ztg“-ot a „Neue Preuss. Ztg“ a feudalisták, a po­­r­osz-osztrák szövetség barátainak közlö­nye is követi, s kimondja, hogy Porosz­­országnak is készülnie kell Ausztria hadkészü­leteivel szemben. Az idézett lap, mely — mint megjegyeztük — a porosz osztrák szövetség közlönye, mindezen fenyegető körülmények között sem hagyott fel a szövetség és béke fen­­tartása iránt táplált reményeivel, mint ez csikkének távirdai után jelentett kivona­tából kitűnik. A „Kreutzig“ ugyanis ezt mondja: „Poroszországnak uralkodnia kell bármi forma szerint a herczegségek­­ben, mivel ez szükséges a herczegségek biztonságára és Németország nyugalmára. A souverain augustenburgi kormány­­rendszer lehetetlen Poroszországra nézve. Mindazáltal az Ausztriával való szövetség fentartandó és megszilárdítandó, ha ez vala­­miképen lehetséges. Ha ez lehet­­len, s a poroszellenes elem­ek túlsúlyban maradnak Bécsben, ennek daczára sem adhatjuk föl a herczegségeket illető jogos igényeinket, s azokhoz ragaszkodnunk kell Ausztria akaratának ellenére. De még nincs eldöntve az alternatíva. Ausztria ké­születeivel szemben készülnünk kell, de azért nem szükséges feladnunk a békefen­­tartása iránti reményünket.“ Berlinből ma kapott tudósítások szerint már elrendeltetett a hadsereg mozgóvá tétele. A határozatot a király elnöklete alatt tart. 27-ikén két óra hosszat tartott miniszteri tanácsban hozták. Egyelőre a tartalékok és honvédek (landwehr) zászló alá szólítására minden készen tartatik, de a behívás napja még nincs elhatározva. A­mi a hadsereg mozgósítását illeti, való­színű, hogy az a hadtestre terjed ki. Más hír szerint a testőrségi hadtest hadi­lábra állíttatik, a 4-, 5- és 6-ik, s tán a 3-ik hadtest is mozgóvá tétetik. A „Provinzial Korresp.“ már jelenteni akarta közelebbi czikkében a mozgósítást, de az illető sor felsőbb parancsra kitöröltetett. A „Wand.“ ezen harczias mozgalmak­kal összefüggésben álló következő tudósí­tást közöl: „Barátságos kézből ma fontos közlendőket kapunk, s azokat egyszerűen nyilvánosság elé bocsátjuk, miután ma­gyarázatot nem szükségesnek. Csak azt jegyezzük meg, hogy azok a szerfölött fe­szült helyzet jellemzésére szolgálnak, s hogy elvitázhatlanul azonos okok idéz­hették elő a porosz seregöszpontosí­­tást és az Olaszországgal kötött szövet­ségi szerződést. A sz­ász határokról azt ír­ják, hogy a porosz hadcsapatoknak leg­nagyobb csendben eszközölt előnyomu­lása nem szenved többé semmi kétséget, s az elhelyezkedés után föltehető, hogy Jüterbocknál öszpontosítás lesz. Továbbá azt jelentik, hogy Beustnak déli Németor­szágba utazása mindjárt az összes német kormányokhoz intézett körjegyzék meg­érkezése után történt, a­melyben azok felszólíttatnak, hogy határozott állást fog­laljanak az osztrák-porosz viszályban, s haladéktalanul jelentsék ki, hogy a két fél közöl melyikhez akarnak csatlakozni, úgy látszik, hogy eddigelé senki sem fe­lelt ezen jegyzékre. Végre még azt is közöljük, hogy Berlinből biztos helyről kapott hiteles tudósítás szerint — mit azonban ennek daczára csak fentartás­­sal közlünk — néhány nap előtt egy­felől Bismarck gróf , másfelől Barai gróf olasz követ, formaszerinti véd- és daczszövetséget írtak alá Porosz- és Olasz­ország­ között, az olasz követségi palotá- r­­­a ezáltal a két állam biztosítja egy­másnak jelenlegi birtokterületét.“ A „Wand.“ által közlöttek némely pontjára egyet s mást megjegyezhetünk. E lap tudósítója azt hiszi, miként a német államok még aligha feleltek a porosz körjegyzékre. A weimari kormány a „Nordd. Alig. Ztg“ jelentése szerint már felelt , hivatkozik a szövetségi alapszer­ződés 11-ik czikkelyére. Hasonló feleletet várnak Berlinben Szászország részéről is, miután Watzdorff weimari államminiszter előbb Beusttal értekezett.­­ A­mi a Po­rosz és Olaszország közti szövetséget illeti, a „Debatte “-nak is azt írják Flo­­renczből, hogy a két állam között nem egyezmény, hanem formaszerinti szövetségi szerződés köttetett. Mart. 29-ki florenczi sürgöny szerint is ott rendkívül komolynak tekintik a hely­zetet. Jelentékeny hadkészületek történ­tek. (Lásd erre vonatkozólag „esti posta“ rovatunkat). A török kormány rendeletet küldött a Dunával szomszédos pasalikokba, hogy 60,000 redif tartsa magát készen a 60000 főből álló rumeliai sereg erősítésére. A­midőn azonban mindezen, a dolgok állását mutató harczias híreket megje­gyezzük, nem szabad mellőznünk annak megemlítését sem hogy Oroszország, a vi­lágot európai háborúval fenyegető válság közepett, a béke olajágával integet. Bécs­ben ugyanis az a hír kering, hogy Orosz­ország európai választott bíróság elé akar­ja vinni a schleswig-holsteini kérdést. E hír Frankfurtban is fölmerült, alkalmasint bécsi forrás után. Azt sem mellőzhetjük, hogy a „France“ felhasználja az Ausztria és Poroszország közti viszályt, a congres- BUB eszméjének pengetésére. Mi alappal bírnak mindezen hírek? nem tudjuk el­dönteni. Annyit írnak, hogy Franc­­iaor­­szág semleges akar lenni. Ez annyit jelent — nem bánja, ha Ausztria és Poroszország hajba kapnak. Azt is tudjuk, hogy Poro­sz­­ország ellene van minden conferentiának, s ha ezt mégis sürgetnék, oly­a­t­a­l­á­n­o­s congress­ust indí­t­ványozand, mely ne csak a Schleswig holsteini kér­déssel, hanem Ausztriát közelebb­ről érdeklő kérdésekkel is fog­lalkozzék. A „Köln. Zig“ félhivatalos berlini levelezője előre tudatja, hogy Po­roszország csak ily átalános congressus­­ban veendene részt. (1) A bécsi lapok annyira elfoglalva vannak a béke vagy háború? kérdés vi­tatásával, hogy a belügyeket majdnem egészen elhanyagolják. Csak az „Oesterr- Zig“-nak van oly instinctusa, hogy a har­cas készületek zajában is érzi, mily fontos­sággal bír a magyar kérdés, s pénteki számában is e tárgynak adja az első helyet. A nevezett lap ezúttal a „Wanderer“ - nek igyekszik megfelelni s a többi közt írja: „Azon korábban kimondott nézetünkre, hogy a magyar országgyűlés második fölirata nem annyira a kiegyezkedést, mint a merev jogfolytonosság követelését tűzi czélul , a „Wanderer“ megbotrán­­kozik. Nem polemizálni akarásból, s hogy mienk legyen az utolsó szó , de mert a tárgy nagy fontossággal bír, felelnünk kell. „Annak idejében mondtuk, hogy a ki­egyezkedésnek a mostani status quo-ból kell kiindulnia. (Azaz, hogy Magyaror­szág elfogadjon előbb minden rá ad­rogált terhet és igazságtalanságot, s aztán kezdjen alkudozni és kinyerni valamit, ha tud.) „A „Wanderer“ ellenkező nézetben van. Szerinte a kiegyezkedésnek a jog­szempont megállapításából kell kiindul­nia Megengedjük, hogy minden kiegyezke­dési ügyben, ha sikert remélünk, legelébb is a jog álláspontját kell szabatosan meg­határozni, de csak azért, hogy a felek előre tudják, mennyit kellene abból elen­gedni ? De a szabatos meghatározás és a helyreállítás között nagy a különbség. „A kiegyezkedési műtétel lényegesen különbözik a pörlekedési eljárástól. A polgári ügyekben a bíróság ítél, az inter­­nationális viszályokban a had szerencsé­je határoz. A kiegyezkedési processusban többre becsülik a czélszerű­ség tekintet­be vételét, mint a formaszerinti jogot. Kölcsönösen engeditek egymásnak, mert érzik szükségét, hogy ki kell egyezked­niük. A pörlekedés csak azután követke­zik, ha a kiegyezkedési kísérlet meghiú­sult. Azt hittük, a magyar országgyűlés előbb demarcationalis­tvonalt fog húzni, az ország mostani tényleges helyzetét, valamint a kormány állását a vállalat sikeréig helyben hagyandja. Azonban sen­ki sem szokott egy erős várat kiadni azon a reményben, hogy a békeelőzmények meg-­­ köthetését előmozdítsa. Ily esetekben a­­ status quo szokott kiindulási pontul fel- s vétetni. „A monarcha, a trónbeszédben kim­on­­dá ugyan, hogy az 1848 -i törvények formaszerinti létrejöttének helyes voltát elismeri , de hasonló határozottsággal kimondá, hogy ezen törvények változat­lan helyreállítása, tekintve a birodalom hatalmi állását, saját uralkodói jogait,s a többi tartományok jogos igényeit, a lehe­tőség körén kívül esik. Ugyanezen esz­mét tartalmazza a kir. leirat is, s azért nem látjuk okát, mert hathatott a leirat oly leverőleg, mig a trónbeszédet átalá­nos örömzajjal fogadták. Ezen nyilatko­zatok a kiegyezkedés szellemét hirdetik , nem így a második fölirat, mely az 1848-ks törvények változatlan helyreállítását kö­vetelik. „A „Wanderer“ kívánja, hogy mind a lajthán­ inneni, mind a tuli jogfolytonosság elismertessék. Többet kíván , hogy mind a két alkotmány, a Lajthán innen és túl gyakorlatilag helyre álljon. Tegye kezét szívére, s vallja meg, megállhat-e a teljes Reichsrath egyszerre a magyar ország­­gyűléssel? Vajjon a kormány, mely azon eszmét vallja, hogy csak egy és csakis egy osztrák állam létezik, ezen eszméről bár csak ideiglenesen is le tudna mondani? „A kiegyezkedés czélja, mint mi ért­jük azt, az osztrák állameszmét megszilár­dítani , de ezt nem erősítjük meg akkor, ha munkánkat ezen eszme felfüggesztésé­vel kezdjük.­­Szerintünk a kiegyezkedés czélját másként kell definiálni. Vissza­vinni a monarchiát azon állapotra, melyen felépült. A szerződő felek, különösen Ma­gyarország, elfogadta ugyan a külön oszt­­hatlanság elvét , de sem nekünk, sem őseinknek nem jutott még eszünkbe a „birodalom“ ba beolvadni, és magát rövi­den osztráknak nevezni. A midőn az ausz­triai császárság fölállíttatott, ki volt mond­va (de a nélkül is magától értetett volna) hogy e czímváltozás Magyarország vi­szony­a­it nem alterálja. Hogy mi magya­rok, a velenczei olaszok, a valódi csehek és lengyelek amolyan centralisticus osz­trákoknak csaptunk volna fel, e gondolat csak egynémely Ober- vagy Niederös­terreich herczegségben született patrióta dicsvágyó agyában fogamzhatott meg.) — A czikk vége így hangzik : „Váljon nem ismerte el az egész vi­­lág (!) kivéve Magyarországot, hogy az 1848-iki törvények helyreállítása a mo­narchiát tönkre tenné ? Azonban az egész­séges kiegyezkedés fog találni egészséges eszközöket is, melyek a formák nehézsé­geit legyőzendik, még pedig a jogfolyto­nosság elvének lehető legnagyobb kímé­letével. Legyen kiegyezkedés, de nem re­stitutio in integrum : az előbbit mindenki akarja, az utóbbi csak némelyeket elégí­tene ki, mindenütt zavart okozna.“ Nagy­héten III. Nem tagadhatni, hogy nagy átalakulá­sok kérdéseinél országgyűlési egyezkedé­seknek a korona és nemzet köze helyök van ; de midőn oly alapelvről van szó, mely egyrészt az uralkodás legitimitását, másrészt a nemzet politikai lételét képe­zi, az alapelv felett egyetértésnek s köl­csönös elismerésnek kell uralkodnia ; ily alapelv feletti alkudozás az egymás iránti méltányosság és bizalom megrázkódá­­sa nélkül hosszasan egyátalán nem foly­tatható.­­ Ilyen a sanctio pragmatica, ilyen a nemzet önállósága, önkormány­zati joga, s a koronázott fejedelem által szentesített törvények sérthetlensége. Nem értjük itt a törvények átvizsgálásának és változtatásának jogát, mert ez megtörtén­hetik, s meg kell történnie mindannyi­szor, valahányszor az ország körülmé­nyei a nemzet és királya egyetértésének hozzájárulásával azt követelik. Nincs al­kotmány , melynek minden ágazatát a trónra lépett fejedelem kifogás nélkül fen­­tartani óhajtaná, de talán nemzet sínes, mely a törvényhozás másik felének, mely egyszersmind végrehajtási joggal is bir, minden jogát úgy szeretné fentartani, mint megírva van. De a törvénynek ter­mészete és rendeltetése épen abban áll, hogy uralkodó és nemzet korlátlan aka­ratának határt szabjon, a kölcsönös jog­­tisztelet, és engedékenység elvein az ön­kény és túláradat hatalma megtörjék. Ha tehát van törvény, melynek változta­tását a fejedelmi jogok és kötelességek igénylik, és ezek változtatására a tör­vényhozás rendes útjáni készségét a nemzet a fejedelemnek biztosítja, a ki­egyenlítési őszinteségnek morálja hozza magával, az adott szót elhinni épen úgy, mint annak idejében beváltani, addig pe­dig a kölcsönös biztosítékot magában fog­laló jogalapot, h­a hibás volna is, tiszte­letben tartani és érvényesiteni. Helyzetünkben egyedüli helyes s szaba­tos eljárást követünk, midőn a kiegyenlités nagy műve felett egyenesen a fges uralko­dóval érintkezünk, mert hiszen elvégre is ez a legbiztosabb itt : meggyőzni az ural­kodót őszinteségünkről. — Ámde a felsé­­gi jog, a parlamentáris elvek ily közvet­len érintkezés állandó fenmaradását le­­hetlenné teszik. Mit tehát a körülmények logikájánál fogva hosszas s nem ritkán bizalmatlanságos, vagy aggályt gerjesztő alkudozások és felterjesztések után fn­g adni a jog, igazság, méltányosság kivánand­ják,azt a kölcsönös bizalom s közeledés első tanúságaként a nemzetnek, mint elidege­­nithetlen sajátját visszaadni, szerintünk a felségi politikának legnemesebb, legszebb feladatává vált. — Ezen, előttünk elvitáz­­hatóan igaznak lát­szó elvnél fogva tehát nem is lehet kételkednünk, hogy a népei boldogítására törekvő felség, feliratainkat foganatosítani fogja. Ha felirataink oly elvitázhatlan igazsá­gokat nem foglalnának, mint valóban tar­talmaznak, s ha hinnünk kellene, hogy ő Felsége kormányán levő férfiak ezek­től eltérő nézetektől vezéreltetnek, két­ségtelenül hinnünk kell, hogy azok jogos­sága, életrevalósága, korszerűsége felől a képviselőház néhány — a kormányzati férfiakhoz közel álló tagjai a házat meg­győzni, legalább is megkísértenék, hiszen túl vagyunk azon elfogultságon , meghal­­hatatlanul kárhoztatni azt, mi a kormány részéről mondatik, hiszen mi mindnyájan azon vagyunk, hogy parliamentáris fele­lős kormányunkat erőssé, szilárddá te­gyük, s alkotmányos működéseikben sza­vazatunkkal támogassuk s a kormányzati szédelgéseknek káros következményeit el­­­ hárítsuk ; — ugyanezen intenziót a mos­tani férfiak szándékai felderitésére nézve a ház némely tagjaitól szivesen vennék, s bár agt hihetjük, hogy alapelveink meg­ingatásain legkisebb befolyást vívhatná­nak ki, legalább a negatiók terét határo­zott vallomások és felvilágosításokkal lát­hatnék betelepítve. És ime, hogy vagyunk jelenleg? A képviselőház minden tagja, tehát azok is, kik a kormány nézeteibe b­eavatvák , egyhangúlag megszavazzák a feliratot — és­pedig feltétlenül, módo­­sítvány n­élkül, — következik ebből, hogy­ ő felsége kormányán és tanácsában levő férfiak vagy teljesen e­gyértelemben van­nak a képviselőházzal, vagy pedig oly távol térnek el attól, hogy a ház tagjai, kik a kormány nézeteibe tekinthetnek, azon nézetek ismertetésébe bocsátkozni sem tartják czélszerűnek. — Lehetlen, hogy ily állapot soká tarthasson. — Ha az ország törvényes kormánya a fejede­lem és nemzet bizalmától környezve a kölcsönös felvilágosítások s megny­ugtatá­­sok érvényesítésére köztünk ülne, s nyilt határozott előadásával a kiegyenlítés nagy munkájának befejezését elősegíllené, a le­folyt három hónap is már több gyümöl­csöt hozandott vala, mint hozott eddig, midőn magunkat még mindig a bizony­­tal­aság érzetével kell lehangolnunk. fEl tekintsük a külföld, és az örökös , tartományok sajtóját, hanem ritkán irigy­ség, féltékenység, és szűkkeblűség hang­­­­jaira találunk is, de a nemzet elidegenít-­­ hetlen jogának ellenében jóravaló egész-­­­séges és igazságos vedveket felhozni nem­­ látunk, sőt világos előttünk, miszerint a szabad közvélemény naponként megerő­södik azon hitben, hogy ami alkotmányos tételünk biztosítása egyedül képes a lajthán­túli országok és örökös tartományok alkot­mányos lételét megalapítani, és fentartani, mert át vannak hatva, azon gondolattól, hogy nemzet, mely ezer éves alkotmányának visszaszerzésében fáradozik, s mely a vele egy uralkodó alatt lévő országok és népek szellemi és anyagi jobbléte iránti rokonszen­­vét és erkölcsi támogatását oly erősen han­goztatja, mint a magyar, ennek hinni, ebben bízni, s ennek feltámadásában szebb jöven­dőt remélni kell. Végre nem kell feledni , hogy egy nemzet alkotmányos jogának visszaál­­lításái — és egy másik absolut kor­mányzott nemzetnek alkotmányos jog­ba léptetése dicsőségében, erejében, fényé­ben és hatalmában akkor nyer legtöbbet, ha azt, nem emberi szeszély, nem játszi kedvtöltés — és egyátalában nem a poli­tikai és külföldi ha­­zon ingatagsága, ha­nem az emberi és polgári jogok átgon­dolt elismerése, igazságszeretet, a né­pek megelégedésének és boldogságának fogalma és állandósága — és mindezeket magában egyesítő korona fénye, dicső­sége, hatalma, és az égiek­től vett köteles­sége sugalla, s létre­hozza. Múlt évi húsvét óta ily irányban lát­juk a nemzet fejedelmét gondolkozni és cselekedni — tehát ez évi húsvéti jelsza­vunk legyen: bízzunk! D. Zs. A minimum és ősiség. A hazai gazdászat zászlóján, melyet már vagy fizetőt év óta lobogtatunk, e jelszó áll : „Hoz­zunk mezőgazdaságunkba mielőbb helyes ará­nyokat,“ e jelszó alatt küzdöttünk eddig, és ez­után is kell küzdeni mindazon gazdáknak, kik valami eredményt elérni akartak -, most azonban közelget az idő, midőn a törvénybezó hatalom­nak is feladata lesz e czél elérésére megkönnyí­teni az eszközöket, vagyis elintézni az­ öröklési és minimum-kérdést. Hogy minő fontos közgazdászati kérdések ezek, azt tudja mindenki, ha csak fölületes foga­lommal bír is a mezei gazdaságról, de amennyire fontos, annyira kényes is e tárgy, tehát megér­demli, hogy a napisajtó hasábjain tér nyittassák jó előre annak higgadt és alapos megvitatása vé­gett. Egy országgyűlési képviselő-jelölttel vitatkoz­tunk nem­rég e tárgy felett, s bár a birtok vég­telen eldarabolásának nemzetgazdászatilag ká­ros következéseit illetőleg szor­os vélemény­ben voltunk , az óv­szerek és ezeknek rész­letes alkalmazására nézve nagyon is ellenté­tes nézetek nyilvánultak. -- Egyik azt mond­ja, hogy bármennyire kívánatos is gazdasági szempontból e kérdések megoldása, de minthogy az a tulajdonnak kisebb-nagyobb mérvű be­avatkozását föltételezi, tehát a lehetőségig óva­kodni kell a „ne nyúlj hozzám virág“ érintésétől a másik tíz, a harmadik húsz holdat óhejt mint minimumot törvényesen megállapítani. Én megvallom , hogy e nézetek közül föltétle­nül egyiket sem osztom, mert azt hiszem, hogy a törvényhozó hatalomnak nem csak föladata de kötelessége is a társadalom egyes osztályainak előítéleteit és hibás szokásait ha az az egész­re károsnak mutatkozik, korlátozni és akadályoz­ni, sőt a lehetőségig előmozdítani azt, hogy a munka­fölosztás elve szerint alakuljanak a társa­dalom egyes rétegei, miután hazánk még sok ideig túlnyomóan földmivelő ország marad, tehát mint ilyen egyszersmind minden más kereset ágak­nak is alapja, méltán megérdel­ mit, hogy fölvirág­zására minden, a törvény által megengedhető eszközök által gyámolítassék. Minthogy minden kétségen felül áll az, hogy egy térileg alkalmas nagyságú földbirtokkal, te­hát egy vagyonos és így független középosztály képezése nemzeti fejlődésünk és jobblétünk egyedüli alapja, azonban mivel ennek létesítésé­nél előtérbe lép az egyéni jog, a társas életi vi­szony, politikai és államgazdászati érdekeink igényei, tehát ezen érdekekkel kiegyenlíthető oly öröklési törvény létesítése a fő feladat, mely egyrészről a szabad birtok elvét nem sérti, más­részről az örökösök között a családi viszonyok figyelembe­vételével a természetes igazság és így a jogegyenlőség alapjában gyökeredzik. Negyvennyolc­adiki törvényeink a jogegyen­lőség mellett a szabad birtok elvét szentesítet­ték, ha ezen elv alapján, de tekintettel a nép jogtudata, és nemzetgazdászati fejlődésünk igé­nyeinek megfelelő magyar polgári törvénykönyv létesítetik, elmaradt volna azon tömérdek hát­rány és fölszámíthatlan kár, melyet az osztrák p. t. k. behozatala által egyesek, és az egész nemzet szenvedett. E törvény kivetkőztetett min­den nemzeti sajátságainkból, a nő és fivérek kö­zött foganatba vett egyenjogú örökösödés bár első tekintetre a fölületes vizsgáló előtt igazságosnak látszik is, de ha hagyományos szokásaink és saját­ságos fölmivelési viszonyainkat tekintjük, arról győződünk meg,hogy a jogegyenlőség ezége alatt alkalmazott törvény szerint az osztály­os­ok között többnyire igazságtalanul lett az osztozás elren­delve, és így a nemzet­család egyik nagy facto­­rának , a telkes gazdáknak majdnem végel­szegényedését idézte elő. De állításunk igazolására lássunk az életből példát. Egy elaggott féltelkes gazda negyven hétben huszonnégy éves fiát megházasított­a, e fiú nyolcz év alatt nemcsak föntartotta apjával a gazdaságot, de ahhoz még férjeiket szerzett is , és három ifjabb nőtestvérét segített föl­nevelni és férjhez adni , kielégítvén azokat

Next