A Hon, 1866. március (4. évfolyam, 48-74. szám)
1866-03-31 / 74. szám
74 iksz. Szombat, március 31 Előfizetési díj: Postán küldve vagy Budapestet) házhoz hordva Egy hónapra........................ 1 itt 75 kr. 3 hónapra............................. 5 frt 25 kr. 6 hónapra.............................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is,mindenko’ a hó első napjától fog számíttatni Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Hjserkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám 1-ső emelet Szerkesztő lakása : Ország-ut 18-ik szám 2-dik emelet. __Negyedik fafolyam 186& Beigtatási díj : 7 hasábos ilylele petit sora ... 7 kr. Bélyegdíj minden beigtatásért . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért 25 kr. ISSP Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő. (Ferencziek tervesa földszint.) A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bementetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Előfizetési felhívás előfizetési dij: april.júniusi folyamára......................5 forint 25 kr. _______ _______ .A HON“ szerkes kiadó hivatala. P M 8 T, MARTIUS 30. Politikai Szemle. (U). A helyzet ma még harcziasbszit váltott, mint a minővel az tegnap birt. A félhivatalos „Provinzial-Korrespondenz“et és „Norddeutsche Alig. Ztg“-ot a „Neue Preuss. Ztg“ a feudalisták, a porosz-osztrák szövetség barátainak közlönye is követi, s kimondja, hogy Poroszországnak is készülnie kell Ausztria hadkészületeivel szemben. Az idézett lap, mely — mint megjegyeztük — a porosz osztrák szövetség közlönye, mindezen fenyegető körülmények között sem hagyott fel a szövetség és béke fentartása iránt táplált reményeivel, mint ez csikkének távirdai után jelentett kivonatából kitűnik. A „Kreutzig“ ugyanis ezt mondja: „Poroszországnak uralkodnia kell bármi forma szerint a herczegségekben, mivel ez szükséges a herczegségek biztonságára és Németország nyugalmára. A souverain augustenburgi kormányrendszer lehetetlen Poroszországra nézve. Mindazáltal az Ausztriával való szövetség fentartandó és megszilárdítandó, ha ez valamiképen lehetséges. Ha ez lehetlen, s a poroszellenes elemek túlsúlyban maradnak Bécsben, ennek daczára sem adhatjuk föl a herczegségeket illető jogos igényeinket, s azokhoz ragaszkodnunk kell Ausztria akaratának ellenére. De még nincs eldöntve az alternatíva. Ausztria készületeivel szemben készülnünk kell, de azért nem szükséges feladnunk a békefentartása iránti reményünket.“ Berlinből ma kapott tudósítások szerint már elrendeltetett a hadsereg mozgóvá tétele. A határozatot a király elnöklete alatt tart. 27-ikén két óra hosszat tartott miniszteri tanácsban hozták. Egyelőre a tartalékok és honvédek (landwehr) zászló alá szólítására minden készen tartatik, de a behívás napja még nincs elhatározva. Ami a hadsereg mozgósítását illeti, valószínű, hogy az a hadtestre terjed ki. Más hír szerint a testőrségi hadtest hadilábra állíttatik, a 4-, 5- és 6-ik, s tán a 3-ik hadtest is mozgóvá tétetik. A „Provinzial Korresp.“ már jelenteni akarta közelebbi czikkében a mozgósítást, de az illető sor felsőbb parancsra kitöröltetett. A „Wand.“ ezen harczias mozgalmakkal összefüggésben álló következő tudósítást közöl: „Barátságos kézből ma fontos közlendőket kapunk, s azokat egyszerűen nyilvánosság elé bocsátjuk, miután magyarázatot nem szükségesnek. Csak azt jegyezzük meg, hogy azok a szerfölött feszült helyzet jellemzésére szolgálnak, s hogy elvitázhatlanul azonos okok idézhették elő a porosz seregöszpontosítást és az Olaszországgal kötött szövetségi szerződést. A szász határokról azt írják, hogy a porosz hadcsapatoknak legnagyobb csendben eszközölt előnyomulása nem szenved többé semmi kétséget, s az elhelyezkedés után föltehető, hogy Jüterbocknál öszpontosítás lesz. Továbbá azt jelentik, hogy Beustnak déli Németországba utazása mindjárt az összes német kormányokhoz intézett körjegyzék megérkezése után történt, amelyben azok felszólíttatnak, hogy határozott állást foglaljanak az osztrák-porosz viszályban, s haladéktalanul jelentsék ki, hogy a két fél közöl melyikhez akarnak csatlakozni, úgy látszik, hogy eddigelé senki sem felelt ezen jegyzékre. Végre még azt is közöljük, hogy Berlinből biztos helyről kapott hiteles tudósítás szerint — mit azonban ennek daczára csak fentartással közlünk — néhány nap előtt egyfelől Bismarck gróf , másfelől Barai gróf olasz követ, formaszerinti véd- és daczszövetséget írtak alá Porosz- és Olaszország között, az olasz követségi palotá- ra ezáltal a két állam biztosítja egymásnak jelenlegi birtokterületét.“ A „Wand.“ által közlöttek némely pontjára egyet s mást megjegyezhetünk. E lap tudósítója azt hiszi, miként a német államok még aligha feleltek a porosz körjegyzékre. A weimari kormány a „Nordd. Alig. Ztg“ jelentése szerint már felelt , hivatkozik a szövetségi alapszerződés 11-ik czikkelyére. Hasonló feleletet várnak Berlinben Szászország részéről is, miután Watzdorff weimari államminiszter előbb Beusttal értekezett. Ami a Porosz és Olaszország közti szövetséget illeti, a „Debatte “-nak is azt írják Florenczből, hogy a két állam között nem egyezmény, hanem formaszerinti szövetségi szerződés köttetett. Mart. 29-ki florenczi sürgöny szerint is ott rendkívül komolynak tekintik a helyzetet. Jelentékeny hadkészületek történtek. (Lásd erre vonatkozólag „esti posta“ rovatunkat). A török kormány rendeletet küldött a Dunával szomszédos pasalikokba, hogy 60,000 redif tartsa magát készen a 60000 főből álló rumeliai sereg erősítésére. Amidőn azonban mindezen, a dolgok állását mutató harczias híreket megjegyezzük, nem szabad mellőznünk annak megemlítését sem hogy Oroszország, a világot európai háborúval fenyegető válság közepett, a béke olajágával integet. Bécsben ugyanis az a hír kering, hogy Oroszország európai választott bíróság elé akarja vinni a schleswig-holsteini kérdést. E hír Frankfurtban is fölmerült, alkalmasint bécsi forrás után. Azt sem mellőzhetjük, hogy a „France“ felhasználja az Ausztria és Poroszország közti viszályt, a congres- BUB eszméjének pengetésére. Mi alappal bírnak mindezen hírek? nem tudjuk eldönteni. Annyit írnak, hogy Franciaország semleges akar lenni. Ez annyit jelent — nem bánja, ha Ausztria és Poroszország hajba kapnak. Azt is tudjuk, hogy Poroszország ellene van minden conferentiának, s ha ezt mégis sürgetnék, olyatalános congressust indítványozand, mely ne csak a Schleswig holsteini kérdéssel, hanem Ausztriát közelebbről érdeklő kérdésekkel is foglalkozzék. A „Köln. Zig“ félhivatalos berlini levelezője előre tudatja, hogy Poroszország csak ily átalános congressusban veendene részt. (1) A bécsi lapok annyira elfoglalva vannak a béke vagy háború? kérdés vitatásával, hogy a belügyeket majdnem egészen elhanyagolják. Csak az „Oesterr- Zig“-nak van oly instinctusa, hogy a harcas készületek zajában is érzi, mily fontossággal bír a magyar kérdés, s pénteki számában is e tárgynak adja az első helyet. A nevezett lap ezúttal a „Wanderer“ - nek igyekszik megfelelni s a többi közt írja: „Azon korábban kimondott nézetünkre, hogy a magyar országgyűlés második fölirata nem annyira a kiegyezkedést, mint a merev jogfolytonosság követelését tűzi czélul , a „Wanderer“ megbotránkozik. Nem polemizálni akarásból, s hogy mienk legyen az utolsó szó , de mert a tárgy nagy fontossággal bír, felelnünk kell. „Annak idejében mondtuk, hogy a kiegyezkedésnek a mostani status quo-ból kell kiindulnia. (Azaz, hogy Magyarország elfogadjon előbb minden rá adrogált terhet és igazságtalanságot, s aztán kezdjen alkudozni és kinyerni valamit, ha tud.) „A „Wanderer“ ellenkező nézetben van. Szerinte a kiegyezkedésnek a jogszempont megállapításából kell kiindulnia Megengedjük, hogy minden kiegyezkedési ügyben, ha sikert remélünk, legelébb is a jog álláspontját kell szabatosan meghatározni, de csak azért, hogy a felek előre tudják, mennyit kellene abból elengedni ? De a szabatos meghatározás és a helyreállítás között nagy a különbség. „A kiegyezkedési műtétel lényegesen különbözik a pörlekedési eljárástól. A polgári ügyekben a bíróság ítél, az internationális viszályokban a had szerencséje határoz. A kiegyezkedési processusban többre becsülik a czélszerűség tekintetbe vételét, mint a formaszerinti jogot. Kölcsönösen engeditek egymásnak, mert érzik szükségét, hogy ki kell egyezkedniük. A pörlekedés csak azután következik, ha a kiegyezkedési kísérlet meghiúsult. Azt hittük, a magyar országgyűlés előbb demarcationalistvonalt fog húzni, az ország mostani tényleges helyzetét, valamint a kormány állását a vállalat sikeréig helyben hagyandja. Azonban senki sem szokott egy erős várat kiadni azon a reményben, hogy a békeelőzmények meg- köthetését előmozdítsa. Ily esetekben a status quo szokott kiindulási pontul fel- s vétetni. „A monarcha, a trónbeszédben kimondá ugyan, hogy az 1848 -i törvények formaszerinti létrejöttének helyes voltát elismeri , de hasonló határozottsággal kimondá, hogy ezen törvények változatlan helyreállítása, tekintve a birodalom hatalmi állását, saját uralkodói jogait,s a többi tartományok jogos igényeit, a lehetőség körén kívül esik. Ugyanezen eszmét tartalmazza a kir. leirat is, s azért nem látjuk okát, mert hathatott a leirat oly leverőleg, mig a trónbeszédet átalános örömzajjal fogadták. Ezen nyilatkozatok a kiegyezkedés szellemét hirdetik , nem így a második fölirat, mely az 1848-ks törvények változatlan helyreállítását követelik. „A „Wanderer“ kívánja, hogy mind a lajthán inneni, mind a tuli jogfolytonosság elismertessék. Többet kíván , hogy mind a két alkotmány, a Lajthán innen és túl gyakorlatilag helyre álljon. Tegye kezét szívére, s vallja meg, megállhat-e a teljes Reichsrath egyszerre a magyar országgyűléssel? Vajjon a kormány, mely azon eszmét vallja, hogy csak egy és csakis egy osztrák állam létezik, ezen eszméről bár csak ideiglenesen is le tudna mondani? „A kiegyezkedés czélja, mint mi értjük azt, az osztrák állameszmét megszilárdítani , de ezt nem erősítjük meg akkor, ha munkánkat ezen eszme felfüggesztésével kezdjük.Szerintünk a kiegyezkedés czélját másként kell definiálni. Visszavinni a monarchiát azon állapotra, melyen felépült. A szerződő felek, különösen Magyarország, elfogadta ugyan a külön oszthatlanság elvét , de sem nekünk, sem őseinknek nem jutott még eszünkbe a „birodalom“ ba beolvadni, és magát röviden osztráknak nevezni. A midőn az ausztriai császárság fölállíttatott, ki volt mondva (de a nélkül is magától értetett volna) hogy e czímváltozás Magyarország viszonyait nem alterálja. Hogy mi magyarok, a velenczei olaszok, a valódi csehek és lengyelek amolyan centralisticus osztrákoknak csaptunk volna fel, e gondolat csak egynémely Ober- vagy Niederösterreich herczegségben született patrióta dicsvágyó agyában fogamzhatott meg.) — A czikk vége így hangzik : „Váljon nem ismerte el az egész világ (!) kivéve Magyarországot, hogy az 1848-iki törvények helyreállítása a monarchiát tönkre tenné ? Azonban az egészséges kiegyezkedés fog találni egészséges eszközöket is, melyek a formák nehézségeit legyőzendik, még pedig a jogfolytonosság elvének lehető legnagyobb kíméletével. Legyen kiegyezkedés, de nem restitutio in integrum : az előbbit mindenki akarja, az utóbbi csak némelyeket elégítene ki, mindenütt zavart okozna.“ Nagyhéten III. Nem tagadhatni, hogy nagy átalakulások kérdéseinél országgyűlési egyezkedéseknek a korona és nemzet köze helyök van ; de midőn oly alapelvről van szó, mely egyrészt az uralkodás legitimitását, másrészt a nemzet politikai lételét képezi, az alapelv felett egyetértésnek s kölcsönös elismerésnek kell uralkodnia ; ily alapelv feletti alkudozás az egymás iránti méltányosság és bizalom megrázkódása nélkül hosszasan egyátalán nem folytatható. Ilyen a sanctio pragmatica, ilyen a nemzet önállósága, önkormányzati joga, s a koronázott fejedelem által szentesített törvények sérthetlensége. Nem értjük itt a törvények átvizsgálásának és változtatásának jogát, mert ez megtörténhetik, s meg kell történnie mindannyiszor, valahányszor az ország körülményei a nemzet és királya egyetértésének hozzájárulásával azt követelik. Nincs alkotmány , melynek minden ágazatát a trónra lépett fejedelem kifogás nélkül fentartani óhajtaná, de talán nemzet sínes, mely a törvényhozás másik felének, mely egyszersmind végrehajtási joggal is bir, minden jogát úgy szeretné fentartani, mint megírva van. De a törvénynek természete és rendeltetése épen abban áll, hogy uralkodó és nemzet korlátlan akaratának határt szabjon, a kölcsönös jogtisztelet, és engedékenység elvein az önkény és túláradat hatalma megtörjék. Ha tehát van törvény, melynek változtatását a fejedelmi jogok és kötelességek igénylik, és ezek változtatására a törvényhozás rendes útjáni készségét a nemzet a fejedelemnek biztosítja, a kiegyenlítési őszinteségnek morálja hozza magával, az adott szót elhinni épen úgy, mint annak idejében beváltani, addig pedig a kölcsönös biztosítékot magában foglaló jogalapot, ha hibás volna is, tiszteletben tartani és érvényesiteni. Helyzetünkben egyedüli helyes s szabatos eljárást követünk, midőn a kiegyenlités nagy műve felett egyenesen a fges uralkodóval érintkezünk, mert hiszen elvégre is ez a legbiztosabb itt : meggyőzni az uralkodót őszinteségünkről. — Ámde a felségi jog, a parlamentáris elvek ily közvetlen érintkezés állandó fenmaradását lehetlenné teszik. Mit tehát a körülmények logikájánál fogva hosszas s nem ritkán bizalmatlanságos, vagy aggályt gerjesztő alkudozások és felterjesztések után fng adni a jog, igazság, méltányosság kivánandják,azt a kölcsönös bizalom s közeledés első tanúságaként a nemzetnek, mint elidegenithetlen sajátját visszaadni, szerintünk a felségi politikának legnemesebb, legszebb feladatává vált. — Ezen, előttünk elvitázhatóan igaznak látszó elvnél fogva tehát nem is lehet kételkednünk, hogy a népei boldogítására törekvő felség, feliratainkat foganatosítani fogja. Ha felirataink oly elvitázhatlan igazságokat nem foglalnának, mint valóban tartalmaznak, s ha hinnünk kellene, hogy ő Felsége kormányán levő férfiak ezektől eltérő nézetektől vezéreltetnek, kétségtelenül hinnünk kell, hogy azok jogossága, életrevalósága, korszerűsége felől a képviselőház néhány — a kormányzati férfiakhoz közel álló tagjai a házat meggyőzni, legalább is megkísértenék, hiszen túl vagyunk azon elfogultságon , meghalhatatlanul kárhoztatni azt, mi a kormány részéről mondatik, hiszen mi mindnyájan azon vagyunk, hogy parliamentáris felelős kormányunkat erőssé, szilárddá tegyük, s alkotmányos működéseikben szavazatunkkal támogassuk s a kormányzati szédelgéseknek káros következményeit el hárítsuk ; — ugyanezen intenziót a mostani férfiak szándékai felderitésére nézve a ház némely tagjaitól szivesen vennék, s bár agt hihetjük, hogy alapelveink megingatásain legkisebb befolyást vívhatnának ki, legalább a negatiók terét határozott vallomások és felvilágosításokkal láthatnék betelepítve. És ime, hogy vagyunk jelenleg? A képviselőház minden tagja, tehát azok is, kik a kormány nézeteibe beavatvák , egyhangúlag megszavazzák a feliratot — éspedig feltétlenül, módosítvány nélkül, — következik ebből, hogy ő felsége kormányán és tanácsában levő férfiak vagy teljesen egyértelemben vannak a képviselőházzal, vagy pedig oly távol térnek el attól, hogy a ház tagjai, kik a kormány nézeteibe tekinthetnek, azon nézetek ismertetésébe bocsátkozni sem tartják czélszerűnek. — Lehetlen, hogy ily állapot soká tarthasson. — Ha az ország törvényes kormánya a fejedelem és nemzet bizalmától környezve a kölcsönös felvilágosítások s megnyugtatások érvényesítésére köztünk ülne, s nyilt határozott előadásával a kiegyenlítés nagy munkájának befejezését elősegíllené, a lefolyt három hónap is már több gyümölcsöt hozandott vala, mint hozott eddig, midőn magunkat még mindig a bizonytalaság érzetével kell lehangolnunk. fEl tekintsük a külföld, és az örökös , tartományok sajtóját, hanem ritkán irigység, féltékenység, és szűkkeblűség hangjaira találunk is, de a nemzet elidegenít- hetlen jogának ellenében jóravaló egész-séges és igazságos vedveket felhozni nem látunk, sőt világos előttünk, miszerint a szabad közvélemény naponként megerősödik azon hitben, hogy ami alkotmányos tételünk biztosítása egyedül képes a lajthántúli országok és örökös tartományok alkotmányos lételét megalapítani, és fentartani, mert át vannak hatva, azon gondolattól, hogy nemzet, mely ezer éves alkotmányának visszaszerzésében fáradozik, s mely a vele egy uralkodó alatt lévő országok és népek szellemi és anyagi jobbléte iránti rokonszenvét és erkölcsi támogatását oly erősen hangoztatja, mint a magyar, ennek hinni, ebben bízni, s ennek feltámadásában szebb jövendőt remélni kell. Végre nem kell feledni , hogy egy nemzet alkotmányos jogának visszaállításái — és egy másik absolut kormányzott nemzetnek alkotmányos jogba léptetése dicsőségében, erejében, fényében és hatalmában akkor nyer legtöbbet, ha azt, nem emberi szeszély, nem játszi kedvtöltés — és egyátalában nem a politikai és külföldi hazon ingatagsága, hanem az emberi és polgári jogok átgondolt elismerése, igazságszeretet, a népek megelégedésének és boldogságának fogalma és állandósága — és mindezeket magában egyesítő korona fénye, dicsősége, hatalma, és az égiektől vett kötelessége sugalla, s létrehozza. Múlt évi húsvét óta ily irányban látjuk a nemzet fejedelmét gondolkozni és cselekedni — tehát ez évi húsvéti jelszavunk legyen: bízzunk! D. Zs. A minimum és ősiség. A hazai gazdászat zászlóján, melyet már vagy fizetőt év óta lobogtatunk, e jelszó áll : „Hozzunk mezőgazdaságunkba mielőbb helyes arányokat,“ e jelszó alatt küzdöttünk eddig, és ezután is kell küzdeni mindazon gazdáknak, kik valami eredményt elérni akartak -, most azonban közelget az idő, midőn a törvénybezó hatalomnak is feladata lesz e czél elérésére megkönnyíteni az eszközöket, vagyis elintézni az öröklési és minimum-kérdést. Hogy minő fontos közgazdászati kérdések ezek, azt tudja mindenki, ha csak fölületes fogalommal bír is a mezei gazdaságról, de amennyire fontos, annyira kényes is e tárgy, tehát megérdemli, hogy a napisajtó hasábjain tér nyittassák jó előre annak higgadt és alapos megvitatása végett. Egy országgyűlési képviselő-jelölttel vitatkoztunk nemrég e tárgy felett, s bár a birtok végtelen eldarabolásának nemzetgazdászatilag káros következéseit illetőleg szoros véleményben voltunk , az óvszerek és ezeknek részletes alkalmazására nézve nagyon is ellentétes nézetek nyilvánultak. -- Egyik azt mondja, hogy bármennyire kívánatos is gazdasági szempontból e kérdések megoldása, de minthogy az a tulajdonnak kisebb-nagyobb mérvű beavatkozását föltételezi, tehát a lehetőségig óvakodni kell a „ne nyúlj hozzám virág“ érintésétől a másik tíz, a harmadik húsz holdat óhejt mint minimumot törvényesen megállapítani. Én megvallom , hogy e nézetek közül föltétlenül egyiket sem osztom, mert azt hiszem, hogy a törvényhozó hatalomnak nem csak föladata de kötelessége is a társadalom egyes osztályainak előítéleteit és hibás szokásait ha az az egészre károsnak mutatkozik, korlátozni és akadályozni, sőt a lehetőségig előmozdítani azt, hogy a munkafölosztás elve szerint alakuljanak a társadalom egyes rétegei, miután hazánk még sok ideig túlnyomóan földmivelő ország marad, tehát mint ilyen egyszersmind minden más kereset ágaknak is alapja, méltán megérdel mit, hogy fölvirágzására minden, a törvény által megengedhető eszközök által gyámolítassék. Minthogy minden kétségen felül áll az, hogy egy térileg alkalmas nagyságú földbirtokkal, tehát egy vagyonos és így független középosztály képezése nemzeti fejlődésünk és jobblétünk egyedüli alapja, azonban mivel ennek létesítésénél előtérbe lép az egyéni jog, a társas életi viszony, politikai és államgazdászati érdekeink igényei, tehát ezen érdekekkel kiegyenlíthető oly öröklési törvény létesítése a fő feladat, mely egyrészről a szabad birtok elvét nem sérti, másrészről az örökösök között a családi viszonyok figyelembevételével a természetes igazság és így a jogegyenlőség alapjában gyökeredzik. Negyvennyolcadiki törvényeink a jogegyenlőség mellett a szabad birtok elvét szentesítették, ha ezen elv alapján, de tekintettel a nép jogtudata, és nemzetgazdászati fejlődésünk igényeinek megfelelő magyar polgári törvénykönyv létesítetik, elmaradt volna azon tömérdek hátrány és fölszámíthatlan kár, melyet az osztrák p. t. k. behozatala által egyesek, és az egész nemzet szenvedett. E törvény kivetkőztetett minden nemzeti sajátságainkból, a nő és fivérek között foganatba vett egyenjogú örökösödés bár első tekintetre a fölületes vizsgáló előtt igazságosnak látszik is, de ha hagyományos szokásaink és sajátságos fölmivelési viszonyainkat tekintjük, arról győződünk meg,hogy a jogegyenlőség ezége alatt alkalmazott törvény szerint az osztályosok között többnyire igazságtalanul lett az osztozás elrendelve, és így a nemzetcsalád egyik nagy factorának , a telkes gazdáknak majdnem végelszegényedését idézte elő. De állításunk igazolására lássunk az életből példát. Egy elaggott féltelkes gazda negyven hétben huszonnégy éves fiát megházasította, e fiú nyolcz év alatt nemcsak föntartotta apjával a gazdaságot, de ahhoz még férjeiket szerzett is , és három ifjabb nőtestvérét segített fölnevelni és férjhez adni , kielégítvén azokat