A Hon, 1866. október (4. évfolyam, 226-251. szám)

1866-10-18 / 240. szám

mányt, vájjon nem tanácsos-e, most midőn a járvány nem csak a fővárosban és hazában, de a külföldön is kisebb nagyobb mértékben pusz­tít, a jövő novemberi pesti vásárt i­­­s­­zírozni. Vannak kislelkű­ek, kik még gondolni sem mernek arról : vájjon eltart e a járvány novem­berig ? — de vannak könnyelműek is, kik azt tartják : terjeszkedik a cholera vásár nélkül is, ha neki tetszik. Nem lévén orvosok, azon alternatívát tesszük fel, hogy e járvány november elejéig vagy meg­szűnik,­­ vagy nem. Az első esetben, már azon oknál fogva sem kell a jövő országos vásárt úgy amint van, megtartani, — nehogy az ide­­gyü­lekező idegenek azt ismét behozzák , mert azt ugyancsak alig lehet hinni, hogy a novem­beri vásár kedvéért meg fog a cholera szűnni, mindazon távol vidékek és külföldön is, honnan e vásárra gyülekezni szoktak. Valódi bűn volna azon esetre, ha a város no­vemberig e járványtól megszabadul, azt a no­vemberi vásár megtartása által kitenni azon ve­szélynek, hogy a járvány újra kitörjön. De azon esetben, ha a járvány novemberig nem szűnnék meg egészen, sem kell a vásárt megtartani, mert a járvány miatt a vásár úgy sem lesz különösen keresett,"­a gyülekezet által pedig alkalmasint növekedni fog az a főváros­ban, és a vásár látogatói elhordják azt az or­szág oly részeibe is, melyek eddig a cholerától mentek voltak. A vásár kártékony befolyására nézve, mint lak­osok a tapasztalást hozzák fel. 1854-ben a cholera november elején hozatott Pestre a bécsi és felsővidéki vásári vendégek által —­midőn 1855-ben pár hónapi szünet után ápri­lis végén újra kitört épen a júniusi vásár alatt pusztitott legerősebben, — júliusban már nem annyira. Az idei cholera augustus 25-kén tört ki járvá­nyosan, — tessék megtekinteni a naptárt, hogy mikor kezdődött az augustusi vásár ? 1831 ben kiütött a cholera Pesten jul. 20 a táján, és bár aug. 15-ig roppant módon dühön­gött, sz. István ünnepekor és utána szűnni kez­dett ; mert mint hallomásból tudjuk, ez időben az augustusi vásár megtartása betiltatott. Figyelmeztetjük tehát Budapest városa lakos­ságát, miszerint e kérdést mielőbb karolja föl ; felszólítjuk különösen a sajtót a fölötti vitatko­zásra : vájjon a jövő pesti vásár felfüggesztése eléggé indokolt-e ? s ha igen, figyelmeztetjük azokat, kiknek a közegészség fölött őrködni hivataluknál fogva nem csak hatalmukban áll, hanem hivatalos szent kötelességük, a haza, a főváros — de saját érdekükben is, a czélszerű intézkedések megtételére. Mozgalmak Keleten. A londoni „Daily News“ Görögországra és a hellén népfaj mostani mozgalmaira vonatkozó­lag következő czikket közöl : „Moustier marquis már átvette új hivatalát, s azt mondják, hogy Konstantinápolyból Pá­riába utaztában a görög miniszter­­­elnöknek Athénben valóságos „sürgönyt“ mondott vol­na el. Sok nyers igazságot mondott a görög mo­narchia magaviseletéről, s ha valaki, úgy Bul­gária úr bizonyosan jogosítva volt ezen igazsá­gokat hallani. Ez a politikai egyéniség néhány évig a forradalmi vagyis anarchia­­párt élén állott Görögországban ; az ő tevékenysége siet­tette és valósította az 1862-ki felkelést, s most hivatalban van, nemcsak mint az akkor kelet­kezett új állapotok szerzője, hanem azért is, mert egy mérsékeltebb miniszter sem volt eddig képes megtámadásainak és fondorlatainak so­káig ellent állani. Ő középpontja volt ama nyug­talan izgatásnak, mely a rendszerető és ipa­ros élettől Görögország jól nevelt ifjúságának legtörekvőbb és legerélyesebb részét elvonta. De Bulgaria úr mind a mellett is a legártalmatla­nabb ember volna, ha a görög monarchia, me­lyet a három védhatalom Athénben megalapí­tott, és 1832-től 1862-ig fen­tartott, tudott vagy csak akart volna is megfelelni ama feladatnak, melyet elvállalt. Tökéletesen igaz, a­mit Moustier marquis mond, hogy Görögország megcsalta Európa várakozását , ámde Európa túlságosan magasra feszítette várakozását. A három hatalom mm ismerte vagy ignorálta azon despotismusnak erkölcsölő következményeit, melyet maguk se­gítettek felforgatni ; azt várták, hogy a törökök felszabadított rabszolgáiban Perikies korának görögjeit fogják találni. A szabadság bűvereje nem kevésbé csodás átváltozásokat eszközöl ugyan, mint a minőt a védhatalmak vártak, de nem képes azt egy nap, vagy egy nemzedék alatt eszközölni. Egy másik, nem k­evésbé komoly tévedést is ki kell emelnünk. Valamint minden nagy válság gyakran oly tulajdonokat tüntet fel egyesekben, melyek őket a közönséges színvonal felett ma­gasra emelik, úgy azon erkölcsi magasztaltság alatt, mely a hosszas függetlenségi harczot kisér­te, a görögök oly erényeket fejtettek ki,melyeket rendes időkben hasztalan volna náluk vagy bár­mely más nemzetnél keresni. Az emberi természet nem birja meg az örökös magasztalt kedélyálla­potot , s nem képes mindig ama magasságon maradni, melyet néha elér. A görög nép ócsárlói megfeledkeztek ezen és még sok más körül­ményről, minek az lett következése, hogy a túl­zott philhellenismus az ellenkező túlságba esett. Tíz évig kisérlették meg a görögökből néme­teket csinálni, s egy nagyon is alkalmas sze­mélyzet által oly kormányrendszabályok vétet­tek foganatba, melyek talán tű­rhetők voltak volna Hessen-Kasselben. Az 1843-as felkelés szabadelvű alkotmányt csikart ugyan ki Otto királytól, de gyakorlatilag ez is csakhamar fél­retétetett. A választások meghamisittattak, a miniszteri felelősség kijátszatott ; a szabad mu­­nicipális intézményeket egy franczia mintákról másolt bureaucratiai szervezet váltotta fel ; az által, hogy egy egész légió hivatalnok támadt, s hogy az ország szükségeit nevetségesen meg­haladó hadsereg és tengerhad állíttatott, az ipar­tól tömérdek agy és kár vonatott el, melyeket az ország nem nélkülözhetett. A törökök kiűzetése és javaik elkobzása rend­kívül szaporította a korona jószágait. Ámde az ország jövedelmeit, melyeket a felesleges és gyümölcslétén polgári, katonai és tengerészeti kiadások emésztettek fel, nem fordíttathattak közmunkákra. A kormány saját földjeit, érez- és kőbányáit sem eladni, sem használni nem akar­ta. Az országutak hiánya nem semmisítette ugyan meg, de késleltette a földművelés haladását.­­ Mindezen akadályok daczára a művelés alatt levő föld és a termelés még az előbbi monar­­­chia alatt is jelentékeny szaporodást mutatott, és a népesség 30 év alatt 730,000-ről 1.140,000-re növekedett. A kereskedés és hajózás roppant mérvben terjedett. Mindezek mellett is Görögor­szág anyagi állapota épen nem kielégítő , s e sajnos állapot nem engedte, hogy az ország mindazon előnyökben részesüljön, melyeket egy más tárgyban követett józanabb politikából me­rített. Az ismeretek átalános elterjedése nem csak becsületére válik az előbbi monarchiának, hanem a közoktatás előmozdítása egyetlen di­cséretes vonás Ottó király kormányának történe­tében. De az eredmény nem volt egészen ked­vező. Az értelmiség és erély, minthogy igen cse­kély törek van otthon, oda hagyják Görögor­szágot.­­ A gazdagság, a vállalkozási szellem és az is­meretek, melyeket minden áron otthon kellene tartani, külföldre kényszeríttetnek kiköltözni. Nemcsak a Levante­s európai és ázsiai Török­ország valamennyi városaiban találhatni görög gyarmatokat, de a déli orosz tartományokban is, hova a Fekete-tenger felől nyomulnak be. — Moustier marquis igen bölcsen és nagy eredeti­­séggel tanácsolta Bulgária úrnak, hogy Piemont példáját kövesse. Nem lehet nagyobb ellentét, mint mely a Görögországban és Sardiniában követett politika közt létezik. Míg Piemont arra törekedett, hogy egész Olaszország legjobb elemeit magához von­ja, Görögország, a­mint láttuk, saját legjobb ele­meit egész Keleten szétszórta. Ezen elszórtság, kivált az európai török birodalomban, kecseg­tető ugyan egy konstantinápolyi görög biroda­lom álmára nézve, de késlelteti ama szerényebb eszme valósulását, miszerint Görögország mos­tani határai közt minél előbb egy szabad és gya­rapodó állam létesüljön. De hiú dolog arra in­teni a görögöket, hogy mondjanak le ama nagy eszméről, mely őket annyi viszontagságokon át vigasztalta, és szenteljék erejöket anyagi érde­keknek. Némely nemzet oly furcsán van alkot­va, hogy teljességgel nem képes puszta kenyé­ren élni, és okvetlenül nagy eszméket kiván táplálékul. Ámde az út, mely a nagy eszme valósulásá­­hoz vezet, nem vonul ármányokon és erőszakos berohanásokon keresztül, hanem egy szabad és gyarapodó hellen nemzetiség kifejlődésén vezet át ama terület határai közt, melyet Europa kí­­sérletkép adott a görögöknek. Mikor ez meg fo­gott történni, akkor és teljességgel nem előbb, fogja majd a görög eszmék elszóródása Keleten a hellen fajt képessé tenni a görög nyelv uralma, a görög irodalom elterjedése és a görög népes­ség elszaporodása által politikai alakba önteni azon értelmi felsőbbséget, melyet máris elért. Moustier marquis kétségkívül ilyesmit értett, mi­kor kijelentette, hogy a császár, noha részben elismeri a görögök óhajtásainak jogosságát, a többi Európával együtt el van határozva, a sta­tus-quot Keleten fentartani. Ha csakugyan ez szavainak igaz értelme, úgy Moustier marquis helyesen fogta fel a megoldandó csomó felté­teleit.“ Az „Examiner“ egy, a candiai felkelésre vo­natkozó czikkben azt sugallja, hogy Candia kor­mányát egy keresztény kormányzó, vagy épen egy keresztény fejedelem kezébe kellene adni, s véget vetni ama török zsarlásoknak, melyek czélja eddig nem volt más, mint minden keres­kedést, főleg a külfölddel, és minden ipart meg­ölni. Azt is szükségesnek tartaná, hogy a porta a szerződések által megállapított vámszabályok megtartására kényszeríttessék. A „Herald“ szerint a keleti kérdés megoldá­sa, hála a nagyhatalmak törekvésének, még a távol jövőben fog csak bekövetkezhetni, de hogy a megoldás nem állhat másban mint az ottomán birodalom feloszlásában, ő is belátja, míg a hellének örökségi igényeivel megvetőleg bánik el. Egészben véve, a bizonytalanság állapotá­ban van a kérdés, és a közönséget óvni kell hogy a kabineti tervek és összeesk­üvésekről szóló görög és brüsseli eredetű híreknek ne adjon nagy hitelt. Ő nem hiszi, hogy a krétai zavarok és a Törökország szárazföldi tartományaiban rejlő forrongás Sz. Pétervárból vagy Páriából szitáz­­­nék. Az izgatás bölcsője csak Görögország. Azt mondja : Kandia szigetét a törökök rendkívül nagyra becsülik, és a görögök ép oly természetes mó­don sóvárognak utána. Helyzeténél fogva onnan az egész Levantet és nevezetesen a Dardanel­lák bejáratát őrszemmel lehet tartani. Kétsé­­gen kívü­l süllyedt a sziget ; megerősített pontjai, kikötői és utai nagy elhagyottság állapotában vannak, de gazdag talajjal bir, mely talán felér a jóni szigetcsoport értékével , és mégis a tö­rök birodalomra nézve mindig költséges teher volt. Hogy mégis mért innak a törökök érte, annak hadászati és politikai oka van. Ha Kan­dia elnyeri függetlenségét vagy a görög király­ságba kebleztetik, európai birtokuk feletti ha­talmukat lazítják meg és egyszersmind termé­szetes ellenségüknek jövő támadó hadművele­tekre alapot szolgáltatnak. A görögök pe­dig. ... oly játékot űznek, melyben csak nyer­hetnek, mindegy váljon az egész betéteit vagy csak egy részét teszik zsebre. Rájuk nézve min­den vereség vagy diadal fensőbb jelentőségű. Ők gyűlölik a törököket és pedig mélyebben mint az olaszok gyűlölték az osztrákokat. Az olaszok­ként hasonlóul nem voltak elég erősek arra, hogy ellenségüket fegyvererejével elűzhessék, és ember­emlékezet óta hrtják a világot zajjal se­gélyükre. Megengedjük, hogy a világ nagy része rokonszenvez velük. A török kormány, legjobb pillanataiban is rész, a nyugat érzelmei és szo­kásaihoz sohasem tudott alkalmazkodni ; ő gaz­dag keresztyén tartományokat, úgyszintén egip­­tomi tartományokat is fölemésztett súlyos adóival — de mi történjék a törökök elv­űzetése után ?.... S váljon jobb-e a görög kor­mány a töröknél ?... A törökök elűzetése után Krétából valószínűleg Epirus, Thessalia, Thra­­cia és Macedonia fölkelése, más szóval az anar­chia következnék be. . . A dolgok mostani ál­lása megérdemli a fentartást, már azért is, mert egy politikai űr keletkezését megakadályozza vagy legalább kitölti. Ezen nézet ellen minden alkalommal azon nyilatkozattal állnak elő a „Star“ a „Spectator“ és legújabban az „Economist“ is , hogy a görög tö­bet ér a töröknél , sőt a sokat ócsárolt görög kormányzás is jobb a töröknél. A mért a hu­szas években a helléneket Perikies geniális és romlatlan utódainak tekintették, nem kell most az ellentétes véglethez átugorni és őket bíb­ba­­roknak kikiáltani. Függetlenségi harczuk alatt valóban oly szellemet fejtettek ki , mely a­egnagyobb várakozásra jogosított fel. A béke idejében hanyatlottak, mert egy nép sem marad­hat mindig azon paleton, melyre magát a lelke­sedés pillanataiban felküzdötte. Végre elfelejtik, mit mindent tett a keresztyén diplomatia, hogy e kis államnak életét megnehezítse és minden fejlését majdnem lehetetlenítse. Mindennek da­czára Görögország 38 év óta jelentékeny fejlés­nek indult ; lakossága és kereskedelme gyara­podott, iskolaügye szépen halad és minden osz­tály, ifjúságának tudványa oly képzőtehetségre mutatnak, melyet nemcsak a töröknél, hanem némely polgárisait és hatalmas éjszaki népnél is hiába keresnénk. Görögország bizonyára mos­t jobb jövőnek néz elébe. A Kisfaludy-Társaság legújabb alap­za­­bályai. (Folytatás.) Negyedik czikkely. Jutalmak. 29. §. A jutalmak tárgyai : 1. A művészetek, kiválóan a szóló művésze­tek elméletét, történetét, s ezzel kapcsolatos kér­déseket illető érdekes feladatok. 2. A szóló művészetek bármely ágához tartozó művek. 3. Ugyanazon körbeli jeles munkák műfor­dításai. 30. §. A pályamunkák megbirálás végett há­rom tagnak adatnak ki, kik róluk úgy a feladat felvilágosítására, mint a munkák jellemzésére szolgáló fejtegetést terjesztenek elő, melynek alapján a társaság a pályázati ügyben határoz. 31. §. A jutalom a­kárcsak viszonylag legjobb munkának is kijár, ha csak a pályadíj hirdeté­sében világosan más nem volt kikötve. 32. §. A pénztár kedvező állapotában, bármely feladathoz másodjutalom is csatolható. 33. §. A jutalommal kitüntetett pályamunkák a szerző tulajdona maradnak , a társaság azon­ban fenntartja magának, hogy azokat Évlapjaiba díjtalanul felvehesse. 34. §. A pályamunkák kéziratai a társaság levéltárában maradnak. 35. §. Minden jutalomért a társaság tagjai is vitatnak, ha csak a pályázati hirdetés őket egyenesen ki nem zárja. Ötödik czikkely. Nyomtatások. 36. §. A társaság közzétételei sorába tar­toznak : 1. Hivatalos évi jelentései munkálkodásáról, a jutalmak ügyéről, s pénztári állapotáról ; 2. Évlapjai, melyek egy részben a társaság alapszabályait és személyzetét, folyó eseményeit és működését, könyvkiadványait, elhunyt tagjai és alapítói jegyzékét, más részben a tagok szék­foglaló előadásait, s egyéb ide szánt munkála­tait, valamint jutalmazott pályamunkákat fog­lalnak magukban. 3. Magyar szépirodalmi folyóirat, a körülmé­nyekhez képest kisebb nagyobb füzetekben ; 4. Kisfaludy Károly munkái, valamint egyéb jeles széptani és szépirodalmi munkák, külö­nösen ó és újkori remekművek jó fordításai is. 5. Szépirodalmi naptár, mely a naptári része­ken kívül szépirodalmi műveket és könyvészetet, a társaság alapszabályait és személyzetét, mun­kálkodása rövid áttekintését, s alapítói jegyzé­két foglalja magában. Hatodik czikkely. A társaság bevételei és kiadásai. 37. §. A társaság pénzforrásai : 1. Az alaptőke kamatjai; 2. Alapítványok és kamatjaik; 3. A pártolók évi adalékai ; 4. Mindenféle adományok. 5. Széptani és szépirodalmi tárgyú nyilvános felolvasások jövedelmei. 6. A társaság által kiadott munkák jövedelme. 38. §. Kiadásaiban a társaság csak jövedel­meire szoritkozik, s alaptőkéjéhez hozzá nem nyúl. 39. §. Minden alapítvány az alaptőkéhez csa­tolandó. Hetedik czikkely. A társaság alapítói és pártolói. 40. §. A társaság alapitója lesz, a­ki legalább száz forintot tesz le pénztárába, akár készpénz­ben, akár biztos árkeletű kamatozó papírokban, akár végre alapító levélben, úgy, hogy az összeg ötös kamatjai fizettetnek be évenként, mindad­dig, míg maga a tőke le nem tétetik, vagy az alapító hagyományából a társaságnak ki nem adatik. Az alapított tőkét részben is le lehet tenni, s ez esetben a le nem tett tőkerész ötös kamat­­ai fizetendők. 41. §. A társaság alapítóinak időnként az Év­lapokkal kedveskedik, hol nevüket megörökíti. Ezenkívül az alapítók részesülnek mindazon könyvilletményekben, melyek a pártolóknak járnak. 42. §. A társaság pártolói három három évre kötelezik magukat egy öt forintot meg nem ha­ladó évi adalék befizetésére, a­miért a társaság számukra évenként legalább ötven évnyi szép­­irodalmi tartalmú könyveket ad ki, melyeknek mintegy harmada komolyabb eredeti műveket és műfordításokat, két harmada pedig regényféle könnyebb olvasmány­t foglal magában. 43. §. A társaság, ha jónak látja, valamely három éves pártolói folyam lejártával, új folyam megindítását elhalaszthatja. (Vége következik ) Külföld. Holland. Ha aga, oct. 12. (Uj válasz­tásokra vonatkozó királyi pro­cla­mat­io.) A mai „Staats Courant“ a következő királyi proclamatiót teszi közzé : „Mi Vilmos stb. Szeretett honfiak s alattvalók ! Szükségesnek tartottam alkotmányos jogommal élni, s feloszlatni a rendek második kamaráját. Ha azt akarjuk, hogy drága hazánkban a rend és egyetértés folyton folyvást megőriztessék s ennek folytán nyugalmat és jólétet kívánunk élvezni, akkor a kormánynak azon középpont­nak kell lennie, amely felé bizalommal fordít­hatja tekintetét a nép. E nélkül egy kormány se teljesítheti kötelességét, ha nincs meg közte és a népképviselet között azon egyetértés, mely nélkül lehetetlen az alkotmányos erők összetar­tó közreműködése — a­mi a nemzeti közügy fentartásához oly elkerülhetlenül szükséges. Az utóbbi idők tapasztalatai eléggé meggyőző­­leg bebizonyíttoták, hogy a rendek második ka­marájával, úgy a­mint az most van összeszer­kesztve, lehetetlen volt egyetértést s közremű­ködést elérni ; felelős tanácsadóimnak folytonos változtatása, huzamosabb időre folytatva lehe­tetlen hogy károssá ne váljék a nemzetnek úgy erkölcsi mint anyagi érdekeire nézve ; megzsib­­bad annak következtében a kormány ereje, mig a megállapított iránynak tartóssága csak erősiti azt czéljaiban s ezek kivitelében. Ennek elérhe­tése tekintetéből szeretett népeimet hivom fel, hogy nyilatkoztassa ki nekem óhajtásait. Né­metalföldiek­­ a közelgő oct. 30-át úgy tekintsé­tek, mint a mely nap nagyfontosságu a ti nép­­életetekben. Királytok a választó urnákhoz szó­lít mindnyájatokat, a kiket az alkotmány vá­lasztási joggal felruházott, mutassátok meg hit megjelenéstekkel, hogy tudjátok király­tok hívá­sának becsét méltányolni. Kelt Loo­n, oct. 10-én 1866. V­il­m­o­s.“ Ezután következik az ezen proclamatio köz­zétételére vonatkozó királyi rendelet, ellenje­gyezve Heemskerk belü­gy- és Borret igazság­ügyminiszterek által. Olaszország. (Persano pere.) Olaszor­szágban most leginkább Persano pere veszi igénybe a közfigyelmet. Az olasz királyság se­­natusa f. hó 11-dikén gyülekezett össze, mint törvényszék, hogy ítéljen Persano tengernagy felett. Casani gróf elnökölt. Az ülés fél 3 kor nyittatott meg. A miniszterek padján Borgatti igazságügyminiszter, mellette a vizsgáló bíró Trombetta fő­auditor és Nelli lovag a luccai fellebbezési törvényszék kir. ügyésze. A karzatok tömve vannak. Számos képviselő a részükre fentartott helyeken (Crispi Tamaso, Piancani, De Luca és mások), a diplomaták páholyában a török követ és a különféle követ­ségek négy titkára. Az elnökség a titkárokkal együtt feketébe van öltözve. A jelenlevő senatorok száma : 120 (közöttük sok tábornok : Durando, Della Rocca, Giannotti stb.). Továbbá a hírneves senator Gino Capponi Des Ambrois senator társaságában. Az elnök szót enged az igazságügyminisz­ternek. Borgatti (igazságü­gyminiszter) felkel a leg­mélyebb csendben és olvassa a kir. rendeletet, melynek erejénél fogva a senatus ítélethozatalra jogosíttatik Persano senator és tengernagy fölött, ki felségárulással és gyávassággal van vádolva. A kir. rendelet letétetik a ház asztalára. Elnök. Én bizonyítom a kir. rendelet elfoga­dását, melynek folytán a senatus mint felsőtör­vényszék egybehivatott, hogy társunk Persano- Pellion Károly gr. felett törvényt üljön. Felhívom a titkár urat, hogy a névleges fölszólítást eszkö­zölje. A fölhívás rangfokozati rendben történik. Elnök: Senator urak ! Immár egybe vagyunk gyűlve, hogy azon kötelességünk egyikét gya­koroljuk, melyet méltóságunk tett azzá. Mind­egyikünk a jelen cselekmény fontosságától át van hatva, és én meg vagyok győződve, hogy önök kötelességüket a lehető buzgalommal és lelkiismeretességgel fogják teljesíteni ; ne aka­dályozza önöket semmi tisztjök gyakorlásában, mely tiszt, ha kínos természetű is, de annál in­­kább nagy lelkiismeretességet kíván- Emelke­dett igazságérzet legyen tetteink ösztönzője, mely ne nélkülözze a súlyos felelősséget. Minden nemzet szeme elügg rajtunk és én meg vagyok győződve, hogy a senatus igazságszolgáltatásá­ban az általános várakozásnak teljesen meg fog felelni. Kérem a senator urakat vonuljanak ta­nácskozási termeikbe. Evvel a nyilvános ülés délután 3-kor felfüg­­gesztetett és a senatus titkos bizottsági ülésre a tanácskozási termekbe vonult. A titkos ülés három órán át tartott. A senatus pénteken oct. 12 én ismét nyilvános ülésre fog egybegyülni, hogy tanácskozási kamarává ala­kuljon. (A római ügyekről) a „Kreu­zzeitung“ ama párisi levelezője némi felvilágosításokat közöl, melyek figyelmet érdemelnek azért, mi­vel a tényeknek megfelelni látszanak. így ir : A félhivatalos olasz lapok egy idő óta nagy buz­galommal igyekesznek megnyugtatni a római udvart a császári kormány azon erős határoza­tát illetőleg, hogy a szeptemberi szerződést lel­kiismeretesen keresztül viszi. Föl lehet tenni, hogy őszinték. Fiorenczi levelekből kitűnik , hogy az olasz kabinet a legtávolabbról sem kételkedik , mikép ki fog egyezni a római udvarral, mihelyt a Francziák elhagyták Rómát. A kabinetben és a képviselők között két véle­mény merült föl. A kisebbség azt akarja, hogy már most alkudozzanak a pápával, a többség ellenben azon nézetben van, hogy be kell várni Róma kiürítését. Ha a pápa magára lesz hagy­va, azon meggyőződésre kell jutnia, hogy kény­telen Olaszországhoz közeledni. Souverainitását biztosítják, ha községi szabadságokat enged és elismeri a király védnökségét. Bizonyosnak te­kintik ily módon a kiegyezést, mivel a pápa és az olasz bíbornokok legnagyobb része csak ré­mülettel gondolnak a kivándorlásra.­­ Alapta­lan a német lapok híre Mortier marquis állító­lagos körleveléről egy izlandi légió alakítását illetőleg. A „Times“ élénk aggodalmakra talál okot az antibesi légió alakításában. A September­ szer­ződés rejtett megsértésének tekinti. Levelezései nyomán a „Times“ következőleg ír e légió ka­tonáiról : „A franczia veteránok, kikből e légió áll, egy­általán úgy akarnak föllépni, mint Francziaor­szág, és nem mint a pápa katonái ; nem eléged­vén azzal, hogy egyenruhájuk csak egy sötétkék nadrág esik és arany helyett ezüst vállbojtok által különbözik a francziákétól, frivol életeket csinálnak a pápai zászlóra, s bosszankodnak zászlónyélre tűzött Mihály arkangyalra ; nem­­kell nekik arkangyal, hanem fran­czia sas. Azt beszélték, hogy a légió a fran­czia helyőrség 200—300 kiszolgált embere ál­tal fogna erősbíttetni. Montebello Ibk biztosí­totta a pápát, hogy a császár szándéka a légiót 5000 emberre emelni lovassággal és tüzérség­gel, s a légió élére egy a pápa által választandó franczia tábornokot állítani. A „Times“ e több oldalról jelentett híreknek kénytelen hitelt ad­ni. A légiót a franczia őrködés közvetett folyta­tásának lehet tekinteni.­­ Az olaszok előtt már az antibesi légió 1205 embere is megsértése az 1864 ki septemberi szerződésnek. Az esti „Moniteur“ meghazudtolja azon több ap által közlött hírt, hogy az Antibesben alakí­tott római légió a franczia háromszinű kokárdát horolja, miután az, mint a pápai sereg többi csa­­patai, a pápa kokárdáit és zászlóit viseli Francziaország. Pária, oct. 13. (A me­xikói császárné elmeháborodásá­­nak régibb jelei.) A mexikói császárné beteg állapota Biarritzban nem hatott meglepő­­en, miután Sarolta császárné már Francziaor­­szágban léte alatt adá jeleit annak, hogy ezen szomorú eset bekövetkezése várható. Miután ugyanis Roucher és Fould miniszterek világos nyilatkozatai folytán Sarolta császárné vérmes reményeiből kiábrándult, a császárral­ két óra hosszig tartott értekezése alatt oly korlátlan he­vességgel tört ki, hogy Napóleon császár elején­te egészen elálmélkodott a jelenet felett, de csak­hamar kezdi átlátni, hogy itt az értelemben tör­tént megháborodás , mindazáltal a jelenetnek utófájdalmait a császár is megérezte, mert egész­ségi állapota nyomban roszabbra fordult. Az is kedvezőtlenül hatott Sarolta császárnéra, hogy testvéreitől öröksége kiadatását sürgetvén, ezek azt megtagadták tőle, atyjok végakaratára hi­vatkozván, ki úgy rendelkezett, hogy a mexikói császárné a reá eső örökségrésznek csak jöve­delmét húzza. Ide járultak a concordatumra vo­natkozó értekezések a pápával Rómában, a­hol hasonló indulatossággal lépett fel a szerencsét­len császárné, mint Napoleon császárnál. Pár­is, oct. 13. (A „France“ czikke; Szászország Ügye ; Metternich hg.; Beust bjacsászári család kirándu­lása; Doupanloup püspök körleve­le.) A „France“ egyik legközelebbi czikkében azokat támadván meg, kik a népben aggodal­makat iparkol—u „ jöve iránt ébreszteni, töb­bek közt ezeket mondja : Csak Francziaorszá­­got kell megkérdeni, akarja e a maga és Euró­pa jövőjét koczkáztatni azért, hogy Belgiumot és a Rajnát elfoglalja, hogy az olasz egységet megrontsa, vagy hogy a német egység fejlődé­sét akadályozza. Francziaország erre bizonyára azt fogja felelni, hogy sok tennivalója van neki belgazdagságának haladása, lakossága jólété­nek kifejlesztése,és intézményeinek állandósítása érdekében ; hogy nyugalomra s biztonságra van szüksége, és hogy sokkal többre becsüli a béke áldásait a háború fájdalomdús koc­káztatásainál. Úgy hallani, hogy a szász király intő figyelmez­tetést kapott volna innén, hogy ne húzza halasz­­sza tovább az alkudozásokat. Szászország be­­kebleztetése kellemetlenül fogna ugyan­itt hatni, azonban minden arra mutat, hogy még ezen eset se venné ki a császárt visszatartózko­dó állásából. Egyébiránt legújabb szászországi hírek alapján föltehető, hogy a béke Szász- és Poroszország között már meg lesz kötve, mi­előtt a franci­a követ berlini állomására visz­­szaérkeznék.­­ A „Mémorial diplom.“ alapta­lannak nyilvánítja a Metternich­ig visszalépé­séről elterjedt hírt. Ugyan e lap annál marad, hogy Beust báróval folynak az osztrák császár részéről az alkudozások, s csak a császárnak Bécsbe érkezéséig napoltattak el.— Doupanloup püspök az idők szerencsétlenségei s baljóslatú jele­ivel foglalkozó körlevelet bocsátott ki me­gyéje papságához , melyben minden az idén elő­fordult szerencsétlenségnek, a francziaországi árvizeknek stb. stb. okozóiként bélyegeztetnek nagy hevességgel az úgynevezett solidairek, a szabadkőmivesek, a szabadon gondolkozók, a lüttichi diákok congressusának és genfi munká­sok congressusának tagjai, az olasz forradalmá­rok, a positivisták­, az atheisták, materialisták stb. Gyógyírként a körlevél írója az igaz hivők szakadatlan buzgó imádkozását ajánlja, s külön utasításokat ad megyéje papságának az általuk tartandó ájtatosságokhoz. A „Montteu­“ Biar­­ritzból i. h. 13 jól jelenti, hogy a császár, csá­szárné és a cs. hg d. u. 3 órakor a Bayonne alatt horgonyzott „Chamois“ gőzösön tengeri kirán­dulásra indultak Lavalette és Duruy kíséreté­ben, a hajó Fontarabláig ment, esti 7 órakor tértek vissza. A császár okt. 20-án jön vissza Párisba. (Vegyes h­i­r­e­k.) A „Französische Corr.“­­nek írják Biarritzból, hogy a császár Nelaton rendelményeivel nem lévén megelégedve, egy Párisban nagyrabecsült orvosra, Guillon tudorra bizta magát, ki egy hét előtt igen könnyű műté­tet vitt végbe, mely annyira sikerült volt, hogy ennek tulajdoníttatik a császár egészségi álla­potában tapasztalt határozott jobbulás. Most természetesen dr. Guillon a nap hőse, aki hatá­rozottan állíta, hogy a császárt egészen meg fogja menteni bajától, s a császár orvosául ki­­neveztetése nemsokára bekövetkezendőnek tar­­tatik. Az új minisztériumról szállongó hírek nem szűnnek meg, melyek szerint így állana a com­­binatio : Vuitry pénzügy, Vehic tengerészeti, Hausmann középítkezési (a párisi építések fő­felügyelőségének megtartása mellett), végre Forcade de la Roquette államtanácselnök fogna lenni. — A „Monde“ már nyíltan bevallja az ag­godalmat, melyet dec. 15-ének közeledése miatt a katholikus (jobban mondva clericalis) világ kezd érezni. „Jól tudják azt a katholikusok — mond az idézett lap — hogy az anyaszentegyház ele­nyészhettek mindazáltal lehetetlen borzalom nélkül gondolniok arra, hogy a vértannuság és ca­­tacombák uj korszaka közeleg, s ha mondják is nekik, hogy ilyféle szörnyűségeket a mai polgári­­sült világ el nem tűrne, mindenkinek a lengyel­országi kath. egyház szomorú sorsa jut azonnal eszébe. A „Monde“ maga sem hisz egy új keresz­tyének üldöztetésében á la Nero vagy á la Dio­cletian, hanem még hatályosabb eszközök alkal­mazásától retteg, melyek ügyes kormányzat, erős centralizálás és furfangos rendőrség által hozathatnak mozgásba. Róma úgymond — a kath. világ fővárosa, azért fogott annak ostrom­lásához a forradalom, s nem a rómaiak érdeké­ben, a­kikkel legkevesebbet sem törődik, hogy ha egyszer ez a trón fel van forgatva, akkor az igazságnak nincs többé hol megállnia, a jognak nincsen oltalmazója, a lelkiismeret szabadság­nak nincs menhelye. — Tehát élet halál­­harcz forog kérdésben. — A „Patrie“ va­­ót,annak mondja azon hirt, minha a török kormány már ott állott volna, hogy Gö­rögország követének kiadja útleveleit ; mert Del­­gani úr inkább mindenkor nagy mérsékletet ta­núsított, mindenkor Francziaország bölcs taná­csait követte s Athenebe küldött sürgönyei és jelentései rendesen nagy hatást gyakoroltak a jellen kabinetre. Esti posta- Bécs, oct. 16. (Olasz ügyek; a han­noveri király, Orosz-Lengyelor­­szág uj hely­tartój­a.) A „N. fr. Presse“ írja : Az olasz kormány addig, mig véglegesen nevezne ki követet, Oppizoni grófot volt frank­furti követét nevezte ki a bécsi olasz követség ügyeinek vezetőjéül. Még egyre úgy hallani, hogy Florenczbe Kübek b. fog osztrák követül küldetni, Bécsben pedig Menabrea­tbk képvise­­endi Olaszországot. Az osztrák alattvalók ér­dekeit Olaszországb­an eddigelé még folyvást Heidevier, a németalföldi követ képviseli. Egy grätzi lap azon állítása, hogy Menabrea­thk Ri­­­asoli miniszter meghagyásából Bécsben kinyi­­atkoztatta volna, miszerint az olasz kormány különös beeset tulajdonít annak, hogy magát Bécsben követség által képviseltethesse, alap­talannak bizonyul. Holnap és oct. 18 án vonul­nak ki az osztrák csapatok Velet­­zéből. — A „Corr. Schweizer“ írja : A hannover­i király.

Next