A Hon, 1869. augusztus (7. évfolyam, 175-199. szám)
1869-08-03 / 176. szám
176. szám. VII. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt i 1 hónapra ....... 2 frt. 3 hónapra ..... ..6n 6 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás külinküldéseért felülfizetés havonkint............................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKÁT ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Reggeli kiadás. Pest, 1869. Kedd, augusztus 3 Szerkesztési iroda : Ferenczi eWere 7. Beiktatási lij: 7 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden beutalásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 6 hasábos petit sorért. . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - díj a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetés! felhívás a következő lapokra: HON ', évre évre 1 hóra ft kr ft kr ft kr 12 — 6 — * — Az esti kiadás postán külön küldéséért felülfizetés . 1 80 — 90 — 30 Budapesten 10 — & — I 70 postán 11 — 60 1 90 SSTÓKIS KiAíili Az előfizetési díj az illető lap czime alatt Pestre az „Athenaeum 11 kiadóhivatalába (Barátok tere 7-dik szám) ■utécendők. 3 — 1 60 — — S — 1 — — 40 PEST, AUGUSZTUS 2. A kormánypárt mumusai. (Sz.) Ha czikkíró valaha örvendhetett azon, hogy állításai igazolására az ellenfél halommal szolgáltatja az érveket, akkor e sorok írója magán kívül lehetne örömében ; — kár hogy ez érvek magukban véve igen szomorúak. A „tehetlenség politikája“ czímű czikksorozatunkban kimutattuk, mennyire okadatolatlanul korlátolt kormányunk eljárása ; mennyire téves azon felfogás, mintha a jelen közjogi állapot egy nemzet életére elég tért nyitna, s mintha tágabb korlátok mellett a dualismus és paritás elvei, az egy uralkodó alatti békés megmaradás koczkáztatva lennének. Pár nap alatt még a közös miniszterelnök gro Beust is adott nekünk igazoló választ. És e válasz abban áll, mit a jobboldali apró szentek többször hoztak föl ellenünk ; hogy a tehetlenség politikájának alapja: — a félelem. Ha a szenvedély a politikában rosz tanácsadó, bizony a gyarlóságok még sokkal roszabbak, s ezek között a politikai gyávaság talán legroszabb. Miért kell gr. Beustnak sok katona ? Miért tartja szükségesnek a közös hadsereg tiszti karának fizetését fölemelni? Mert fél „a belellenségtől“ s reméli, hogy jobb fizetés által e közös hadsereg „nyomott hangulata“ annyin megszűnik, hogy bátran lehet használni a „bel-ellenségek ellen is. Szomorú nyilatkozat! Nem tudjuk nem mondották-e el a delegatiókban is, hogy „szegény miniszterek ?“ Hát még csak odáig értünk el, hogy a forradalmi tendenciákat a repressaliákra fordított iszonyú költséggel hisszük kikerülhetőknek ? A közös premier ar annyira keleti politikát követ, hogy a gyúanyag felhalmozásától várja a jó eredményt? Vagy akként okoskodik, mint egykor Metternichhg, hogy mig én élek, bedugom a tűzhányó tölcsért, — lássa, mitesz, aki utánam következik ? Csakhogy ez egy dologban még a herczeg is csatlatkozott. A forradalmaknak határozottan constatált biztos óvszerei: a közvélemény szabad nyilvánulása és ezen közvéleménynek megfelelő kormányzat. De lehet, hogy gróf Beust, ki külveszélyek ellenében a monarchiát, biztosítottnak tartja, azon két mumus egyikét értette, melyeket a mi kormánypártunk érvek hiányában mindig kész használni: a nemzetiségi viszonyokat.. E tekintetben aztán a gróf úr, együttesen a magyar kormánypárttal az „Osten“nek lett munkatársává, mely határozottan azt állítja, hogy a magyarok „uralmát“ Magyarországon csakis a közös hadsereg biztosítja, s a mely pillanatban a közös hadsereg feloszlanék, vagy lajtláninneni és talira szakittatnék, „a magyar fajnak pusztulnia kellene a földről.“ Bizony e három ugyanazt állitóról nem tudjuk , honnan e sötét rémképet ?veszi akármelyik is Mi legalább itt Magyarországon megvoltunk ugyanezen nemzetiségekkel biztos és barátságos egyetértésben, — anélkül, hogy tőlük féltünkben valamelyik nemzetiségének megsemmisítésére kellett volna törekednünk. A nemzetiségi torzsalkodások Magyarországon csak az osztrák reactióval egykorúak, mely uralmát csak a „divide et impera“ elvének alkalmazásával tudta fentartani. És még így is, mint a történelem tanúskodik, alig egy ízben tudta testvéreinket harczra állítani ellenünk, i. i. 48-ban, mert a Rákóczy ellen fölkelt ráczok ellenszenvének egészen sajátos jellege van, s mellette ép oly hévvel vívtak a ruthénok és románok. S mind e mellett támogatva a reactio hatalmas karjai által, mire mehettek ellenünk 48-ban is ? Arra, hogy a temérdek segélyforrás mellé még az oroszt is be kellett hívni s aztán együtt siratták velünk csalódásukat és az ország szabadságainak elvesztését. Nincs természetesebb, mint az, hogy a hazánk területén lakó testvérnépeket nem respressaliák , hanem a méltányos igények kielégítése s a méltánytalanoknak, veszélyeseknek férfias visszautasítása által lehet elérni.Megnyugtatni pedig az által, ha belreformok által egyre jobb és boldogitóbb helyzetbe juttatjuk, mely idegen hatalmak iránti hajlamait egyedül az édes hazához vonja vissza. Mindezek előidézésére azonban a közös hadsereg fenntartása s e miatt az adónak folytonos emelése nem juttat el. De talán gróf Beust szerint biztosítja a monarchia népeinek egymás elleni föllépését? Gróf Beust épen úgy csalódik, mint magyarországi elvtársai.Nézzék meg csak az 1848—49-ben történteket, s meg fognak győződni, hogy ezen magasabb zsolddal kielégített hadsereg teljességgel nem alkalmas az úgynevezett „ belellenségek“ fékentartására. Szintoly ferde szerintünk, a másik mumus, a muszkával való ijesztgetés is. Sőt szerintünk épen ha e hatalom csakugyan fenyegető, szükséges, hogy a monarchia fegyverei oly kezekben legyenek, kiknek szellemét a kisebb fizetés nem nyomja le, hanem a hazaszeretet és önfentartás ösztöne fölemeli. Különben sajátszerű, hogy a jobboldali sajtónak épen magyar része keresi abban a kormányhűséget, hogy a kormánynak minden tettét, legyen az téves, vagy épen hibás is, pártolja, szemben még a jobboldali német sajtóval is. E szolgaiság már annyira szállott, hogy e servilis jobbodali eszmék egyik viadora megtámadja a jobboldali német sajtót, amiért ez a magyar delegátiót felhívja, álljon szembe az osztrák katonai reactióval ? különben a kiegyezkedés műve lesz veszélyeztetve. Ebben a szegény oly iszonyú veszélyt lát, hogy utána már csak véráradat folyhat. Bizony szegény szellemtelen felfogás. Kit veszélyeztetne a67-ki szerződés felbomlása inkább ? Minket-e, kik nélkül a monarchia még képzeletben sem lehet nagy hatalom; vagy őket, kiknek magas budgetje keserves verejtékünkből telik ki, s kik az első áldozatok lennének a talán bekövetkező áramlat tengerében ? Valóban azt csak pulya lelkek nem tudják felfogni,hogy egy kormánynak még a legmalitiózussabb ellenzéki journalistika is jobb szolgálatokat tesz, mint egy fejét boldogra és boldogtalanra bólintgató gyászmacska-irodalom. Meghívás. A „ Népkör“ t. választmány tagjai kéretnek, szerdán, f. hét én, estel 7 órára a „N. F. Lloyd“ szerkesztő helyiségeiban tanácskozás végett megjelenni. Horn Ede. b. elnök. A krakói karmelita kolostorban a törvényszéki vizsgálat m. hó 28-án ment végbe. A „Kraj“ erről következő tudósítást hozza: A vizsgálat a kolostor minden belső részére terjedt ki, mely alatt az istenfélő (?) materek a kolostor kertjébe belebbeztettek. A vizsgáló bizottságot mindenhova elkísérte a helyettes főnöknő és még egy apácza. A vizsgálat egész napon át tartott, és a r fectoriumnál (étterem) vette kezdetét. Itt az ebédlőasztalon talapzaton elhelyezve egy halálfőt találtak. A refectoriumból beléptek a „vezeklők termébe.“ E teremben csupa kínzó eszközöket találtak; ezek közt voltak többi közt egy kereszt elég nagy arra, hogy valakit felakasszanak rajta. Súlya 80 font. Egy másik kereszt, kisebb és könnyebb az előbbinél.Mindkét kereszt arra szolgál, hogy a vezeklő apáczák, kik valami vétségre büntetést szenvednek, körülhurczolják hátukon. Több hurok, melyek végében márványkövek lógnak, hogy a vezeklők ezekkel mellüket verjék. Több töviskorona. Több sodronyszij, belül tövisekkel ellátva, melltüzőnek szánva. Több sok ágú ostort erős kötélfonadékból. Egy szóval, a kínzószerek legválogatottabb gyűjteményét találták fel, minőket, jámborul azt hittük, csak a középkor fanatikusai használtak. Innen az apáczák által úgynevezett kincstárba mentek. Itt négy koporsó áll összeaszott mumifikált hullákkal. A koporsók üvegfedelesek. Az egyikben az apáczák szerint a szentté avatott Mihály tetemei fekszenek ki szerintök a kolostor alapítója. A többi három koporsó apáczák hulláit rejti magában. A templom aljában nagyszámú egymásra halmozottt koporsókat találtak. Ezek közt kiválólag egy vonta a figyelmet magára roppant nagysága által. A koporsó oldalfalainak korhadása által támadt nyíláson át egy nagy csontvázat láttak, melynek azonban a feje hiányzik. A derekat csuha födi. Egyéb „nevezetest nem találtak a kolostorban, mely úgy látszik nem annyira az istenfélőségnek, mint inkább a borzalomnak volt csarnoka. ”A vizsgáló bizottság a talált irományokat, a főnöknő leveleit, orvosi recepteket lepecsételve magával vitte. A bizottság a kolostorból Piontkiewicz káplán lakására ment. A motozásnál a zárdafőnöknővel folytatott levelezéseit és egy czédulát találtak, melyben a főnöknőt arról biztosítja, hogy az elzárt apácza fölfedezésében nem volt részes. A czernai kolostorból Lewkovicz pater nehány irományát vitték el, ki a karmelita apáczák viszonyaiba különösen be volt avatva. Lewkovicz pater épen Czernában időzött, midőn Ubryk Borbála feltalálásának hírét vette. E hírre, mint mondják, annyira megijedt, hogy néóra múlva meghalt. A krakói esetre vonatkozólag Giskra belügyminiszer a galicziai helytartóság vezetőjéhez következő rendeletet intézte : Azon botrányos esemény, mely a krakói karmelita női zárdában napfényre került, és az ez által okozott közmegbotránkozás, mely a bűntény színhelyének lakói ellen nyilvánul, a cs. kormány kötelességévé teszik komolyan fontolóra venni mittevő legyen első sorban e zárdára vonatkozólag. Legelül azon kérdés tolul fel, váljon e zárda meghagyassék-e az évi 1800 frtnyi subventió élvezményében ? Azonban a cs. kormány nem állhat meg e kérdésnél; tekintve az indokolt izgalmat, melyet ez esemény mindenütt keltett, meg kell gondolni, váljon e kolostor további fenállását a közérdek megengedi-e? Ennélfogva felkérem önt, hogy haladéktalanul tegye magát érintkezésbe Galecki püspökkel, és vegyen tőle nyilatkozatot az iránt, váljon e zárdallenállását csak egyházi érdekben is kívánatosnak tekinthetnie. A püspök nyilatkozatát az ön saját véleményezésével terjessze fel mielőbb elém. Mindenekelőtt azonban arra nézve kérek választ, váljon az említett subventió azonnal való megszüntetése ellen hozhatók-e fel okok, mert ha nincsenek ilyenek,a cs. kormány kötelessége a subventiót azonnal megszüntetni.“ Giskra, ki mint látjuk a közvélemény óhajainak eleget tenni kész, az osztrák püspököket fel szándékozik szólítani, hogy a világi hatóság segédlete mellett rendelje el a kolostorok megvizsgálását, és hogy az ezekben javítás alatt levő tagok száma és hogyléte cenetatáltathassék. Ha a püspökök vonakodnának ennek eleget tenni, el van határozva a miniszter rendelet útján a reichsrath utólagos jóváhagyása mellett hatósági vizsgálatot eszközöltetni. A „Narodni Listy“, mely lap ellen a karolinenthali eset közlése miatt bünfenyítő vizsgálat indíttatott, továbbá jelenti, hogy az osztrák igazságügyminisztériumban tárgyalások folynak oly törvényjavaslat felett, melyben a kolostorok állami felügyelet alá, és tagjai, habár szerzetesi fogadalmat tettek is, az állami alaptörvényekben mindenkinek biztosított személyes szabadság védve alá helyeztetnek. A magyar delegatió külügyi albizottságának jelentése a közös külügyminisztérium 1870 re előirányzott költségvetéséről. „Az albizottság mielőtt beleereszkedett volna az elébe adott költségvetés tárgyalásába, kötelességének érezte tájékozni magát a felől , hogy az 1868-ik évre a fentnevezett czimen megszavazott költségvetés összegei mi módon kezeltettek, eszközöltettek-e megtakarítások és mennyiben ? A számadó hivatalban azonban azon meggyőződésre jutott az albizottság, hogy még az 1868- ik év számadásai végleg lezárva nincsenek, s így csak is a kézhez vett kezelési kimutatásból szerezhetett magának némi tájékozást anélkül, hogy a véglegesen megtakarított összegeket számokkal kifejezhetné. Annyi mindazonáltal máris kitűnt, hogy az 1868-ik évi költségvetéssel szemben közel 48.000 frt. megtakarítás mutatkozik, s a számadás végleges lezárásakor remélhető, hogy a megtakarítandott összeg körülbelül 60.000 frtra fog rúgni. Ezt azonban számításba venni csakis majd akkor lehetet. Addig az átvett kimutatások, mint a jelen költségvetés egyes tételei megítélésére segítő adatok, voltak némileg a bizottság által felhasználva. Az előterjesztett költségvetés tárgyalását nem kevéssé egyszerűsítette a közös külügyminiatóriumnak úgy a költségvetését kisérő emlékirata, melyben felmutattatván az 1869 ik évre megszavazott költségvetéssel szemben a jelen előirányzatban változtatott tételek, e változtatások indoka előadatik, mint továbbá a beadott költségelőirányzatnak azon helyes összeállítása, hogy minden hivatal összes segédszemélyzetével — pótlékaival stb. — egy-egy rovatot képez, s így minden ágnak reá vonatkozó kiadásai első tekintetre szembeötlenek. Az albizottság örvendetes tudomásul vette s kötelességének tartja jelezni, hogy míg egyfelől az államháztartásban oly szükséges lehető megtakarítás szorosan szem előtt tartatott, addig másfelől, mind a fizetések rendszeresebb megállapítása, mind a diplomatiai kar és a consulsági személyzet beosztásánál határozott haladási irány észlelhető, és hogy a bizottság múlt alkalmakkor kifejezett óhajtásainak nagy részben elég tétetett. Amennyiben azonban ez még némi részletekre vonatkozólag nem történt volna meg, vagy a tárgyalások folytán újabb okadatolt kívánságok merültek volna fel, azok az egyes czimeknél elő fognak adatni. Áttérve az egyes tételekre, azokat az albizottság a következő összegekben véli megszavazandóknak: I. czim: Központi vezetés. 1. rovat : Ministerium költségei. Tétel-szám 1—31-ig — a 3-ik tétel kivételével — változatlan elfogadandók ; a 3-ik tételre vonatkozólag a külügyministerium a bizottsághoz intézett s annak elnöke által az albizottsághoz áttett átiratában (melyből kiderülvén, hogy időközben egy udvari s ministeri tanácsos fokozatos előléptetés utján a 4200 írttal megállapított 2. osztályból az 5250 írttal díjazott 1. osztályba lépett által, s ennélfogva ma a 3. számú tétel czímen 5 első és 1 másod osztályú tanácsos van alkalmazásban a végett keresi meg a bizottságot, hogy az igy mutatkozó 1050 1 frt "szükségleti többletet állapítaná meg. Az albizottság indokolva látván e kívánságot, az említett többletet megszavazandónak véleményezi, minek folytán az 1 —31 tételszámok alatt megszavazott összeg 231,448 frtnt teend. II. rovat: Elnöki osztály kiadásai. 32—47-ik tételszámok az előirányzat szerint megszavazandók 68,981 írttal. III. rovat. A jegyirási és fordítási munkálatok számára fennálló osztály költségei. 48—55-ik tételszámok szintén az előirányzat szerint megszavazandók 22,550 írttal. IV. rovat. A házi udvari és állam levéltár költségei. 56—67. tételszámok változatlanul elfogadandók 25,814 írttal. V. rovat. A miniszteri fizető hivatal költségei. 68—73. tételszámok elfogadandók 7497 írttal. VI. rovat. A keleti akadémia költségei. 74—77. tételszámok, miután a múlt évi javadalmazás felett kért 360 forintnyi többletet indokolja az élelmiszerek magasabb ára, a kívánt összegben megszavazandó 19,002 írttal. VII. rovat Titkos kiadások. 78. tételszám Az 1869-re engedélyezett összegnél 50,000 írttal kevesebb állíttatott be e czímen, az albizottság csak örvendetes tudomásul veheti a minisztérium abbeli törekvését, hogy mentől kisebbre szorítsa e számadás alá nem vonható összeget, s a most kért összeget egészben megszavazandónak véleményezi 500,000 frtban, oly megkötéssel azonban, hogy az kizárólag külügyi czélokra fordítandó, s ez összeg az átruházási jog alól teljesen kivettnek tekin TÁRCZA. Purkyne. (y.) A prágai egyetem e hires élettanára, ki Palaczkyval együtt a cseh tudományos irodalom legfőbb díszét képezte, oly egyéniség vala, kiről nemcsak saját nemzete, hanem az egész művelt világsajtója tisztelettel emlékezhetik meg. Azt az érdemet, melyet folytonos természettani kutatásai és mély elmű bölcselkedései folytán az orvostudományok, főleg az élettan terén szerzett magának, csupán szaktudósok méltányolhatják a maga nagyságában. Ő mindenesetre a tudomány egyik nagy hőse volt, ki kora ifjúságától kezdve egészen aggastyán koráig, (mert 82 évet élt,) folyvást szaporitá ismereteinek kincseit, s ki nemcsak bírta, hanem egyszersmind terjeszteni is tudta tapasztalásait és tudományosságát, annyira, hogy egymaga képes volt igen nagy vonzerőt kölcsönözni az egyetemnek, melynél működött. A természetet — az embertől kezdve a legkisebb ázalékig — alig egy-két ember ismerte annyira, mint ő ; mindamellett nem maradt száraz szaktudós ; sőt ellenkezőleg oly átalános fogékonysága és nézetköre volt, mely őt ritka bölcselmi magaslatra emelé. Mély elméjével meleg költői szív párosult. Többi közt ő forditá le cseh nyelvre (s ki is adá Boroszlóban, hol egyetemi tanár volt.) Schiller lyrai költeményeinek legszebbjeit. Lelkesült ő minden szépért és nemesért, s szerette az emberiséget, valamint az egyes embereket. Egy valódi példakép lett arra nézve, hogy a tudomány folytonos bírálata közt is mint lehet megtartani a szellem frisseségét, s a szív ifjúságát egyfelől a testi erő ápolása, másfelől a költői szép művelése által. A tudomány e nagy mestere már 62 éves volt, midőn két évtized előtt a prágai egyetem tanszékére lépett.De bár már akkor is tudományos hírneve tetőfokán állt, ő szülőhonának fővárosában mintegy újon születve fogott a tevékenységhez. 1651. október 6-dikán, midőn a prágai élettani intézetet megnyitá, lelkesülten beszélt ez intézet nagy horderejéről, mint amelynek czélja az emberiség egyik legfontosabb tudományát teljes virágzásba hozni, a kutatások eredményei által egyre biztosabb alapot adni a gyakorló gyógyászatnak, s a vívmányokat terjeszteni tanszékekről és a gyakorlati életben a szenvedők korágyánál. S ő maga mindent megtett arra nézve, hogy ez az intézet csakugyan díszére váljék a tudománynak s hasznára az embereknek. Az ifjúság tódult tanszékéhez, melyről nem a pápaszemes tudósság szárazságával hirdeté az igét, hanem humorral fűszerezve. E tekintetben sok közös vonás volt benne és a mi feledhetlen Balassánkban. Igen szeretetreméltó modorral bírt, s tanítványait úgy tekinté, mint barátait és munkatársait. Kedélyes és szerény vala, s mindig valami derűjét környező. Purkyné Jánosnak már külseje is elárulá a szív és szellem kitűnő vonásait. Középnagyságú, erős testalkatú férfi volt, nagy és kifejezésteljes fejjel, melyet ősz haj borított, magas boltozatos homlokkal és élénk szemekkel. Tekintése a mély gondolkodóra, mosolygása a kedélyes társalgóra mutatott. Arcza szakás és bajusztalan volt, a mint ezt hajdan rövid hittani pályáján megszokta. Öltözetében is valami primitiv egyszerűség látszott. Átalában minden pompát s fennhéjázást került. Volt neki sok rendjele, de e „parade-stück“ökbül, a mint nevezd, soha egyet sem tűzött kabátjára. Egyszer egy tanítványa, neki akarván ajánlani munkáját, kérdezte tőle czimjeit. Purkyne — sok mai tudós e hiúságán egyet mosolyogna — mondá : „írja csak ön igy, Purkyne barátomnak ajánlva ; ez elég; én nem szeretem,ha valaki magával hurczolja rendjeleit és kitüntetéseit, mint valami amulettet. Előre igyekező embereknél ez természetes és szükséges is lehet, de nem az a tudomány érett emberénél. Purkyne elmés ember is volt. Sokszor egy-egy életczel nyitá meg előadásait, melyek igen szellemdúsak voltak, s tanítványai oly szeretettel hallgaták, mint atyjukat. Ő nem sértett senkit meg, csupán az önteltséget szerette ostorozni. Midőn az országgyűlésen ült, a gyönge és mégis szerepelhetném szónokokra szúrós epigrammokat csinált: latin, görög, német és cseh nyelven. Néha a képviselőházból egész füzérkét vitt haza. Minden óráját tanításra s tanulásra használta. Ismert valamennyi jó könyvet, s mindig olvasva, vagy mikroscopjai mellett lehetett találni. Akusztikai tanulmány végett néhány év előtt el kezdett hegedülni tanulni, s a haladó magyar irodalom iránti szeretetből magyarul is. E rokonszenve jeléül egyszer Pozsonyban természetvizsgálóink nagygyűlésén is megjelent. Testileg szintén folyvást edté magát, s tornászati készletek voltak szobájában. Hogy keze s lába erejét fentartsa, ólomgolyócskákkal megtöltött érmelegítőt és kamáslit horda, s hogy nyakizmait erősítse, koronaszerü föveget, s abban egy ólomgolyót. Ezért aggkorában is igen erőteljes volt, ha járt, és mindig vidám. A mi őt megtörte: lelki bú volt, fia halála miatt. — Hat év előtt egy homályos kapualjban a nyitva feledt ajtón át pinczébe esett s eszméletlenül ott feküdt; de midőn föleszmélt, minden támogatást elutasítva, önerejéből ment haza.Betért egy ismerőséhez is, s régi ebronometerét mutatva kérdés „Mint lehetne ezt az órát megjavíttatni ?“ „Hát , hogy törte el tanár úr?“ „Egy pinczébe esett.“ — „Hogyan?“ — „Velem együtt!“ S az ismerős akkor vette észre, hogy arczán zúzódások vannak, s kérte, hogy feküdjék ágyba s hívjon orvost. Dehogy tette, Purkyne sohasem szerette az orvosok segélyét, s este már ott ült rendes zártszékén a színházban, s szomszédnőjével kedélyesen táma gott. Másnap pedig előadást tartott, pedig a lába ugyancsak meg volt ütve. S amily erős a teste , oly gyöngéd volt a szive. Mindenkin segített, s azért nem is maradt vagyona.E mellett lelkes cseh hazafi volt, ki folyvást működött azon is hogy a prágai egyetem tannyelve a cseh legyen. Átalában ez agg tudósban oly egyéniség tűnt el az élet szinpadáról, ki a legjobbak egyike volt, nem csak a tudományban, melynek kevés van ilyen csillaga, hanem minden tekintetben. A kolostori rendszabályok. (g. y.) A hirek, melyek tiz napon át mindig újabb meg újabb adatokat szolgáltattak a krakói „mezitlábas szüzek“ embertelenségéről , s egy álló héten keresztül lázas izgatottságban járták a világot. Az undor és iszony e napjaiban nem annyira a higgadt ítélet, mint inkább a méltó felindulás hangoztató szavát. Ma azonban már, midőn tudjuk, hogy ez embertelenség fölött világi törvényszék fog és pedig kellő szigorral ítélni, valamivel nyugodtabban beszélhetünk e botrányról, mely iegbélyegezte századunkat. De bármily higgadtan elemezzük is a krakói bűneset okait és körülményeit , az eredmény nem lehet egyéb, mint a méltó felindulás követelő felkiáltása, hogy t. i. el kell törölni az apácza-kolostorokat. Az a fordulat, mely egy hét múltán a véleményekben beállhatott, csak megerősíti a korszellem e követelését. Az első napokban ugyanis minden ellenszenv egy személy : t. i. Wenryk Mária fejedelemasszony ellen fordult; ma pedig ezeren meg ezeren osztozunk egy lengyel lap amaz állításában, mely szerint: a főbb nős itt a kolostori rendszabály. Mennyire jogosult állitás ez , mutatta már az is, hogy ama klerikális lapok, melyek —az emberi érzés szégyenére — e bűntettet legyezgetni vagy kisebbitgetni törekszenek, mind oly szépitgetésekkel állnak elő, melyek sajátlag a legnagyobb vádak az apácza élet természetien intézményére. Azt mondják, hogy Wenryk Mária fejedelem asszonyt egykor mindenki úgy ismerte, mint gyöngéd szivűi hölgyet, ki szeretettel volt mindig felebarátai iránt. Mi tette tehát e lágy női szivet irgalmatlan fenevaddá, hogy részvét éskönyör nélkül tudja nézni, sőt eszközölni egy szegény társnője rettenetes szenvedéseit ? Semmi egyéb nem tehette, mint az a természetlenség, mely a kolostori rendszabályban feküdt.