A Hon, 1869. augusztus (7. évfolyam, 175-199. szám)

1869-08-03 / 176. szám

176. szám. VII. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési d­ij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt i 1 hónapra ....... 2 frt. 3 hónapra ..... ..6n 6 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás kü­li­nküldéseért felülfizetés havonkint............................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKÁT ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Reggeli kiadás. Pest, 1869. Kedd, augusztus 3 Szerkesztési iroda : Ferenczi eWere 7. Beiktatási­­ lij: 7 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij min­den beutalásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás m­el­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 6 hasábos petit sorért. . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - díj a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetés! felhívás a következő lapokra: HON '­, évre évre 1 hóra ft kr ft kr ft kr 12 — 6 — * — Az esti kiadás postán külön küldéséért felülfizetés . 1 80 — 90 — 30 Buda­pesten 10 — & — I 70 postán 11 —­­ 60 1 90 SSTÓKIS K­iAíili Az előfizetési díj az illető lap czime alatt Pestre az „Athenaeum 11 kiadóhivatalába (Barátok tere 7-dik szám) ■utécendők. 3 — 1 60 — — S — 1 — — 40 PEST, AUGUSZTUS 2. A kormánypárt mumusai. (Sz.) Ha czikkíró valaha örvendhetett azon, hogy állításai igazolására az ellen­fél halommal szolgáltatja az érveket, ak­kor e sorok írója magán kívül lehetne örömében ; — kár hogy ez érvek maguk­ban véve igen szomorúak. A „tehetlenség politikája“ czímű czikk­­sorozatunkban kimutattuk, mennyire ok­­adatolatlanul korlátolt kormányunk eljá­rása ; mennyire téves azon felfogás, mint­ha a jelen közjogi állapot egy nemzet éle­tére elég tért nyitna, s mintha tágabb kor­látok mellett a dualismus és paritás el­vei, az egy uralkodó alatti békés megma­radás koczkáztatva lennének. Pár nap alatt még a közös miniszterel­nök gro Beust is adott nekünk igazoló vá­laszt. És e válasz abban áll, mit a jobb­oldali apró szentek többször hoztak föl ellenünk ; hogy a tehetlenség politikájá­nak alapja: — a félelem. Ha a szenvedély a politikában rosz ta­nácsadó, bizony a gyarlóságok még sok­kal roszabbak, s ezek között a politikai gyávaság talán legroszabb. Miért kell gr. Beustnak sok katona ? Miért tartja szükségesnek a közös hadse­reg tiszti karának fizetését fölemelni? Mert fél „a belellenségtől“ s reméli, hogy jobb fizetés által e közös hadsereg „nyo­mott hangulata“ annyin megszűnik, hogy bátran lehet használni a „bel-ellenségek ellen is. Szomorú nyilatkozat! Nem tudjuk nem mondották-e el a delegatiókban is, hogy „szegény miniszterek ?“ Hát még csak odáig értünk el, hogy a forradalmi tendenciákat a repressaliákra fordított iszonyú költséggel his­szük ki­­kerülhetőknek ? A közös premier ar an­­­nyira keleti politikát követ, hogy a gyú­­anyag felhalmozásától várja a jó ered­ményt? Vagy akként okoskodik, mint egy­kor Metternich­hg, hogy mig én élek, be­dugom a tűzhányó tölcsért, — lássa, mi­tesz, a­ki utánam következik ? Csakhogy ez egy dologban még a herczeg is csat­latkozott. A forradalmaknak hatá­rozottan constatált biz­tos óvszerei: a közvéle­mény szabad nyilvánulá­sa és ezen közvélemény­nek megfelelő kormány­­z­a­t. De lehet, hogy gróf Beust, ki kü­lve­szélyek ellenében a monar­chiát, biztosított­nak tartja, azon két mumus egyikét ér­tette, melyeket a mi kormány­pártunk érvek hiányában mindig kész használni: a nemzetiségi viszonyokat.. E tekintetben aztán a gróf úr, együttesen a magyar kormánypárttal az „Osten“­­nek lett munkatársává, mely határozottan azt állítja, hogy a magyarok „uralmát“ Magyarországon csakis a közös hadse­reg biztosítja, s a mely pillanatban a kö­zös hadsereg feloszlanék, vagy lajtl­án­­inneni és talira szakittatnék, „a magyar fajnak pusztulnia kellene a földről.“ Bizony e három ugyanazt állitóról nem tudjuk , honnan e sötét rémképet ?veszi akármelyik is Mi legalább itt Magyarországon meg­voltunk ugyanezen nemzetiségekkel biz­tos és barátságos egyetértésben, — a­nél­kül, hogy tőlük féltünkben valamelyik nemzetiségének megsemmisítésére kellett volna törekednünk. A nemzetiségi torzsalkodások Magyar­­országon csak az osztrák reactióval egy­korúak, mely uralmát csak a „divide et impera“ elvének alkalmazásával tudta fen­tartani. És még így is, mint a történelem ta­núskodik, alig egy ízben tudta testvérein­ket harczra állítani ellenünk, i. i. 48-ban, mert a Rákóczy ellen fölkelt ráczok ellen­szenvének egészen sajátos jellege van, s mellette ép oly hévvel vívtak a ruthénok és románok. S mind e mellett támogatva a reactio hatalmas karjai által, mire mehettek elle­nünk 48-ban is ? Arra, hogy a temérdek segélyforrás mellé még az oroszt is be kellett hívni s aztán együtt siratták ve­lünk csalódásukat és az ország szabadsá­gainak elvesztését. Nincs természetesebb, mint az, hogy a hazánk területén lakó testvérnépeket nem respressaliák , hanem a méltányos igé­nyek kielégítése s a méltánytalanoknak, veszélyeseknek férfias visszautasítása ál­tal lehet elérni.Megnyugtatni pedig az által, ha belreformok által egyre jobb és boldo­­gitóbb helyzetbe juttatjuk, mely idegen hatalmak iránti hajlamait egyedül az édes hazához vonja vissza. Mindezek előidézésére azonban a kö­zös hadsereg fenntartása s e miatt az adónak folytonos emelése nem juttat el. De talán gróf Beust szerint biztosítja a monarchia népeinek egymás elleni föllépé­sét? Gróf Beust épen úgy csalódik, mint magyarországi elvtársai.Nézzék meg csak az 1848—49-ben történteket, s meg fog­nak győződni, hogy ezen magasabb zsold­­dal kielégített hadsereg teljességgel nem alkalmas az úgynevezett „ belell­enségek“ fékentartására. Szintoly ferde szerintünk, a másik mu­mus, a muszkával való ijesztgetés is. Sőt szerintünk épen ha e hatalom csakugyan fenyegető,­­ szükséges, hogy a monar­chia fegyverei oly kezekben legyenek, kiknek szellemét a kisebb fizetés nem nyomja le, hanem a hazaszeretet és ön­­fentartás ösztöne fölemeli. Különben sajátszerű, hogy a jobboldali sajtónak épen magyar része keresi abban a kormányhűséget, hogy a kormánynak minden tettét, legyen az téves, vagy épen hibás is, pártolja, szemben még a jobbol­dali német sajtóval is. E szolgaiság már annyira szállott, hogy e servilis jobbodali eszmék egyik viadora megtámadja a jobboldali német sajtót, a­miért ez a magyar delegátiót felhívja, áll­jon szembe az osztrák katonai reactióval ? különben a kiegyezkedés műve lesz veszé­lyeztetve. Ebben a szegény oly iszonyú veszélyt lát, hogy utána már csak vér­ára­dat folyhat. Bizony szegény szellemtelen felfogás. Kit veszélyeztetne a67-ki szerződés felbom­lása inkább ? Minket-e, kik nélkül a monar­chia még képzeletben sem lehet nagy ha­talom; vagy őket, kiknek magas budget­­je keserves verejtékünkből telik ki, s kik az első áldozatok lennének a talán bekö­vetkező áramlat tengerében ? Valóban azt csak pulya lelkek nem tudják felfogni,hogy egy kormánynak még a leg­­malitiózussabb ellenzéki journ­alistika is jobb szolgálatokat tesz, mint egy fejét bol­dogra és boldogtalanra bólintgató gyász­­macska-irodalom. Meghívás. A „ Népkör“ t. választmány­ tagjai kéretnek, szerdán, f. hé­t én, estel­ 7 órára a „N. F. Lloyd“ szerkesztő helyiségeiban tanácskozás végett meg­jelenni. Horn Ede. b. elnök.­ ­ A krakói karmelita kolos­tor­b­a­n a törvényszéki vizsgálat m. hó 28-án ment végbe. A „Kraj“ erről következő tudósítást hozza: A vizsgálat a kolostor minden belső ré­szére terjedt ki, mely alatt az istenfélő (?) mate­rek a kolostor kertjébe belebbeztettek. A vizsgá­ló bizottságot mindenhova elkísérte a helyettes főnöknő és még egy apácza. A vizsgálat egész napon át tartott, és a r­­ fectoriumnál (étterem) vette kezdetét. Itt az ebédlőasztalon talapzaton elhelyezve egy halál­főt találtak. A refectoriumból beléptek a „vezek­­­­lők termébe.“ E teremben csupa kínzó eszközöket találtak; ezek közt voltak többi közt egy kereszt elég nagy arra, hogy valakit felakasszanak raj­ta. Súlya 80 font. Egy másik kereszt, kisebb és könnyebb az előbbinél.Mindkét kereszt arra szol­gál, hogy a vezeklő apáczák, kik valami vétsé­­gre büntetést szenvednek, körülhurczolják há­tukon. Több hurok, melyek végében márvány­­kövek lógnak, hogy a vezeklők ezekkel mellüket verjék. Több töviskorona. Több sodronyszij, be­lül tövisekkel ellátva, melltüzőnek szánva. Több sok ágú ostort erős kötélfonadékból. Egy szóval, a kínzószerek legválogatottabb gyűjteményét találták fel, minőket, jámborul azt hittük, csak a középkor fanatikusai használtak. Innen az apáczák által úgynevezett kincstárba mentek. Itt négy koporsó áll összeaszott mumi­­fikált hullákkal. A koporsók üvegfedelesek. Az egyikben az apáczák szerint a szentté avatott Mihály tetemei fekszenek ki szerintök a kolos­tor alapítója. A többi három koporsó apáczák hulláit rejti magában. A templom aljában nagy­számú egymásra halmozottt koporsókat talál­­­­tak. Ezek közt kiválólag egy vonta a figyelmet­­ magára roppant nagysága által. A koporsó ol­­­­dalfalainak korhadása által támadt nyíláson át­­ egy nagy csontvázat láttak, melynek azonban a feje hiányzik. A derekat csuha födi. Egyéb „ne­vezetest nem találtak a kolostorban, mely úgy látszik nem annyira az istenfélőségnek, mint inkább a borzalomnak volt csarnoka. ”A vizsgá­ló bizottság a talált irományokat, a főnöknő le­veleit, orvosi recepteket lepecsételve magával vitte. A bizottság a kolostorból Piontkiewicz káplán lakására ment. A motozásnál a zárda­főnöknővel folytatott levelezéseit és egy czédu­­lát találtak, melyben a főnöknőt arról biztosít­ja, hogy az elzárt apácza fölfedezésében nem volt részes. A czernai kolostorból Lewkovicz pater ne­hány irományát vitték el, ki a karmelita apá­czák viszonyaiba különösen be volt avatva. Lewkovicz pater épen Czernában időzött, midőn Ubryk Borbála feltalálásának hírét vette. E hírre, mint mondják, annyira megijedt, hogy né­­óra múlva meghalt.­­ A krakói esetre vonatkozólag Gisk­­ra belügyminiszer a galicziai helytartóság ve­zetőjéhez következő rendeletet intézte : Azon botrányos esemény, mely a krakói kar­melita női zárdában napfényre került, és az ez által okozott közmegbotránkozás, mely a bűn­tény színhelyének lakói ellen nyilvánul, a cs. kormány kötelességévé teszik komolyan fonto­lóra venni mittevő legyen első sorban e zárdá­ra vonatkozólag. Legelül azon kérdés tolul fel, váljon e zárda meghagyassék-e az évi 1800 frtnyi subventió él­­vezményében ? Azonban a cs. kormány nem áll­hat meg e kérdésnél; tekintve az indokolt izgal­­­mat, melyet ez esemény mindenütt keltett, meg kell gondolni, váljon e kolostor további fenállá­­sát a közérdek megengedi-e? Ennélfogva felkérem önt, hogy haladéktala­­­nul tegye magát érintkezésbe Galecki püspökkel, és vegyen tőle nyilatkozatot az iránt, váljon e zárdallenállását csak egyházi érdekben is kívána­­tosnak tekinthetni­e. A püspök nyilatkozatát az ön saját véleményezésével terjes­sze fel mielőbb elém. Mindenekelőtt azonban arra nézve kérek vá­laszt, váljon az említett subventió azonnal való megszüntetése ellen hozhatók-e fel okok, mert ha nincsenek ilyenek,a cs. kormány kötelessége a subventiót azonnal megszüntetni.“ Giskra, ki mint látjuk a közvélemény óhajai­nak eleget tenni kész, az osztrák püspököket fel szándékozik szólítani, hogy a világi hatóság se­gédlete mellett rendelje el a kolostorok megvizs­gálását, és hogy az ezekben javítás alatt levő tagok száma és hogyléte cenetatáltathassék. Ha a püspökök vonakodnának ennek eleget tenni, el van határozva a miniszter rendelet útján a reichsrath utólagos jóváhagy­ása mellett hatósági vizsgálatot eszközöltetni. A „Narodni Listy“, mely lap ellen a karo­­linenthali eset közlése miatt bünfenyítő vizsgá­lat indíttatott, továbbá jelenti, hogy az osztrák igazságügyminisztériumban tárgyalások folynak oly törvényjavaslat felett, melyben a kolostorok állami felügyelet alá, és tagjai, habár szerzetesi fogadalmat tettek is, az állami alaptörvények­ben mindenkinek biztosított személyes szabad­ság védve alá helyeztetnek. A magyar delegatió külügyi albi­zottságának jelentése a közös külügyminisztérium 1870 re e­l­ő­i­r­á­n­y­­zott költségvetéséről. „Az albizottság mielőtt bele­ereszkedett volna az elébe adott költségvetés tárgyalásába, köte­lességének érezte tájékozni magát a felől , hogy az 1868-ik évre a fentnevezett czimen megsza­vazott költségvetés összegei mi módon kezeltet­tek, eszközöltettek-e megtakarítások és mennyi­ben ? A számadó hivatalban azonban azon m­­eggyő­­ződésre jutott az albizottság, hogy még az 1868- ik év számadásai végleg lezárva nincsenek, s így csak is a kézhez vett kezelési kimutatásból sze­rezhetett magának némi tájékozást a­nélkül, hogy a véglegesen megtakarított összegeket szá­mokkal kifejezhetné. Annyi mindazonáltal már­is kitűnt, hogy az 1868-ik évi költségvetéssel szemben közel 48.000 frt. megtakarítás mutatkozik, s a szám­adás végleges lezárásakor remélhető, hogy a megtakarítandott összeg körülbelül 60.000 frtra fog rúgni. Ezt azonban számításba venni csak­is majd akkor lehetet­. Addig az átvett kimutatá­sok, mint a jelen költségvetés egyes tételei meg­ítélésére segítő adatok, voltak némileg a bizott­ság által felhasználva. Az előterjesztett költségvetés tárgyalását nem kevéssé­­ egyszerűsítette a közös kü­lügyminiató­­riumnak úgy a költségvetését kisérő emlékira­ta, melyben felmutattatván az 1869 ik évre megszavazott költségvetéssel szemben a jelen előirányzatban változtatott tételek, e változtatá­sok indoka előadatik, mint továbbá a beadott költségelőirányzatnak azon helyes összeállítása, hogy minden hivatal összes segédszemélyzetével — pótlékaival stb. — egy-egy rovatot képez, s így minden ágnak reá vonatkozó kiadásai első tekintetre szembe­ötlenek. Az albizottság örvendetes tudomásul vette s kötelességének tartja jelezni, hogy míg egy­fe­lől az államháztartásban oly szükséges lehető megtakarítás szorosan szem­ előtt tartatott, addig más­felől, mind a fizetések rendszeresebb meg­állapítása, mind a diplomatiai kar és a consulsá­­gi személyzet beosztásánál határozott haladási irány észlelhető, és hogy a bizottság múlt alkal­makkor kifejezett óhajtásainak nagy részben elég tétetett. A­mennyiben azonban ez még némi részletekre vonatkozólag nem történt volna meg, vagy a tárgyalások folytán újabb okada­­tolt kívánságok merültek volna fel, azok az egy­es czimeknél elő fognak adatni. Áttérve az egyes tételekre, azokat az albizott­ság a következő összegekben véli megszavazan­­dóknak: I. czim: Központi vezetés. 1. rovat : Ministerium költségei. Tétel-szám 1—31-ig — a 3-ik tétel kivételé­vel — változatlan elfogadandók ; a 3-ik tételre vonatkozólag a külügyministerium a bizottság­hoz intézett s annak elnöke által az albizottság­hoz áttett átiratában (melyből kiderülvén, hogy időközben egy udvari s ministeri tanácsos fokoza­tos előléptetés utján a 4200 írttal megállapított 2. osztályból az 5250 írttal díjazott 1. osztályba lépett által, s ennélfogva ma a 3. számú tétel czímen 5 első és 1 másod osztályú tanácsos van alkalmazásban a végett keresi meg a bizottsá­got, hogy az igy mutatkozó 1050 1 frt "szükségleti többletet állapítaná meg. Az albizottság indokolva látván e kívánságot, az említett többletet megszavazan­dónak véle­ményezi, minek folytán az 1 —31 tétel­számok alatt megszavazott összeg 231,448 frtnt teend. II. rovat: Elnöki osztály ki­adásai. 32—47-ik tételszámok az előirány­zat szerint megszav­azandók 68,981 írttal. III. rovat. A jegyirási és fordí­tási munkálatok számára fenn­álló osztály költségei. 48—55-ik tételszámok szintén az előirányzat szerint meg­­szavazandók 22,550 írttal. IV. rovat. A házi udvari és ál­lam­ levéltár költségei. 56—67. tételszámok változatlanul elfogadandók 25,814 írttal. V. rovat. A miniszteri fizető hivatal költségei. 68—­73. tételszá­mok elfogadandók 7497 írttal. VI. rovat. A keleti akadémia költségei. 74—77. tételszámok, miután a múlt évi javadalmazás felett kért 360 forintnyi többletet indokolja az élelmi­szerek magasabb ára, a kívánt összegben megszavazandó 19,002 írttal. VII. rovat Titkos kiadások. 78. tételszám Az 1869-re engedélyezett összeg­nél 50,000 írttal kevesebb állíttatott be e czí­men, az albizottság csak örvendetes tudomásul veheti a minisztérium abbeli törekvését, hogy mentől kisebbre szorítsa e számadás alá nem vonható összeget, s a most kért összeget egész­ben megszavazandónak véleményezi 500,000 frtban, oly megkötéssel azonban, hogy az kizá­rólag külügyi czélokra fordítandó, s ez összeg az átruházási jog alól teljesen kivettnek tekin­ TÁRCZA. Purkyne. (y.) A prágai egyetem e hires élettanára, ki Palaczkyval együtt a cseh tudományos iroda­lom legfőbb díszét képezte, oly egyéniség vala, kiről nemcsak saját nemzete, hanem az egész művelt világ­sajtója tisztelettel emlékezhetik meg. Azt az érdemet, melyet folytonos termé­­szettani kutatásai és mély elmű bölcselkedései folytán az orvostudományok, főleg az élettan te­rén szerzett magának, csupán szaktudósok mél­tányolhatják a maga nagyságában. Ő minden­esetre a tudomány egyik nagy hőse volt, ki ko­ra ifjúságától kezdve egészen aggastyán­ koráig, (mert 82 évet élt,) folyvást szaporitá ismeretei­nek kincseit, s ki nemcsak bírta, hanem egy­szersmind terjeszteni is tudta tapasztalásait és tudományosságát, annyira, hogy egymaga képes volt igen nagy vonzerőt kölcsönözni az egye­temnek, melynél működött. A természetet — az embertől kezdve a legkisebb ázalékig — alig egy-két ember ismerte annyira, mint ő ; minda­mellett nem maradt száraz szaktudós ; sőt ellen­­­kezőleg oly átalános fogékonysága és néz­etköre volt, mely őt ritka bölcselmi magaslatra emelé. Mél­y elméjével meleg költői szív párosult. Töb­bi közt ő forditá le cseh nyelvre (s ki is adá Boroszlóban, hol egyetemi tanár volt.) Schiller lyrai költeményeinek legszebbjeit. Lelkesült ő minden szépért és nemesért, s szerette az em­beriséget, valamint az egyes embereket. Egy va­lódi példakép lett arra nézve, hogy a tudomány folytonos bírálata közt is mint lehet megtartani a szellem frisseségét, s a szív ifjúságát egyfelől a testi erő ápolása, másfelől a költői szép művelé­se által. A tudomány e nagy mestere már 62 éves volt, midőn két évtized előtt a prágai egyetem tanszé­kére lépett.De bár már akkor is tudományos hír­neve tetőfokán állt, ő szülőhonának fővárosá­ban mintegy újon születve fogott a tevékenység­hez. 1651. október 6-dikán, midőn a prágai élet­tani intézetet megnyitá, lelkesült­en beszélt ez in­tézet nagy horderejéről, mint a­melynek czélja az emberiség egyik legfontosabb tudományát teljes virágzásba hozni, a kutatások eredményei által egyre biztosabb alapot adni a gyakorló gyógyászatnak, s a vívmányokat terjeszteni tanszékekről és a gyakorlati életb­en a szenvedők korágyánál. S ő maga mindent megtett arra néz­ve, hogy ez az intézet csakugyan díszére váljék a tudománynak s hasznára az embereknek. Az ifjúság tódult tanszékéhez, melyről nem a pápaszemes tudósság szárazságával hirdeté az igét, hanem humorral fűszerezve. E tekintetben sok közös vonás volt benne és a mi feledhetlen Balassánkban. Igen szeretetreméltó modorral bírt, s tanítványait úgy tekinté, mint barátait és munkatársait. Kedélyes és szerény vala, s mindig valami derűjét környező. Purkyné Jánosnak már külseje is elárulá a szív és szellem kitűnő vonásait. Középnagysá­gú, erős testalkatú férfi volt, nagy és kifejezés­­teljes fejjel, melyet ősz haj borított, magas bol­tozatos homlokkal és élénk szemekkel. Tekin­tése a mély gondolkodóra, mosolygása a kedé­lyes társalgóra mutatott. Arcza szakás és ba­­jusztalan volt, a mint ezt hajdan rövid hittani pályáján megszokta. Öltözetében is valami pri­mitiv egyszerűség látszott. Átalában minden pompát s fennhéjázást került. Volt neki sok rendjele, de e „parade-stück“ökbül, a mint ne­vezd, soha egyet sem tűzött kabátjára. Egyszer egy tanítványa, neki akarván ajánlani munká­ját, kérdezte tőle czimjeit. Purkyne — sok mai tudós e hiúságán egyet mosolyogna — mondá : „írja csak ön igy, Purkyne barátomnak ajánl­va ; ez elég; én nem szeretem,ha valaki magával­­ hurczolja rendjeleit és kitüntetéseit, mint vala­­­­mi amulettet. Előre igyekező embereknél ez természetes és szükséges is lehet, de nem az a tudomány érett emberénél. Purkyne elmés ember is volt. Sokszor egy-egy életczel nyitá meg előadásait, melyek igen szel­­lemdúsak voltak, s tanítványai oly szeretettel hallgaták, mint atyjukat. Ő nem sértett senkit meg, csupán az önteltséget szerette ostorozni. Midőn az országgyűlésen ült, a gyönge és mégis szerepelhetném szónokokra szúrós epigrammo­­kat csinált: latin, görög, német és cseh nyelven. Néha a képviselőházból egész füzérkét vitt haza. Minden óráját tanításra s tanulásra használta. Ismert valamennyi jó könyvet, s mindig olvas­va, vagy mikroscopjai mellett lehetett­ találni. Akusztikai tanulmány végett néhány év előtt el kezdett hegedülni tanulni, s a haladó magyar irodalom iránti szeretetből magyarul is. E rokonszenve jeléül egyszer Pozsonyban termé­szet­vizsgálóink nagy­gyűlésén is megjelent. Testileg szintén folyvást edté magát, s torná­szati készletek voltak szobájában. Hogy keze s lába erejét fentartsa, ólomgolyócskákkal meg­töltött érmelegítőt és kamáslit horda, s hogy nyakizmait erősítse, koronaszerü föveget, s ab­ban egy ólomgolyót. Ezért aggkorában is igen erőteljes volt, ha járt, és mindig vidám. A mi őt megtörte: lelki bú volt, fia halála miatt. — Hat év előtt egy homályos kapualjban a nyitva feledt ajtón át pinczébe esett s eszméletlenül ott feküdt; de midőn föleszmélt, minden támogatást eluta­sítva, önerejéből ment haza.Betért egy ismerősé­hez is, s régi ebronometerét mutatva kérdé­­s „Mint lehetne ezt az órát megjavíttatni ?“ „Hát , hogy törte el tanár úr?“ „Egy pinczébe esett.“ — „Hogyan?“ — „Velem együtt!“ S az isme­rős akkor vette észre, hogy arczán zúzódások vannak, s kérte, hogy feküdjék ágyba s hívjon orvost. Dehogy tette, Purkyne sohasem szeret­te az orvosok segélyét, s este már ott ült rendes zártszékén a színházban, s szomszédnőjével ke­délyesen tám­a gott. Más­nap pedig előadást tar­tott, pedig a lába ugyancsak meg volt ütve. S a­mily erős a teste , oly gyöngéd volt a szi­ve. Mindenkin segített, s azért nem is maradt vagyona.E mellett lelkes cseh hazafi volt, ki foly­vást működött azon is hogy a prágai egyetem tannyelve a cseh legyen. Átalában ez agg tudósban oly egyéniség tűnt el az élet szinpadáról, ki a legjobbak egyike volt, nem csak a tudományban, melynek kevés van ilyen csillaga, hanem minden tekintetben. A kolostori rendszabályok. (g. y.) A hirek, melyek tiz napon át mindig újabb meg újabb adatokat szolgáltattak a kra­kói „mezitlábas szüzek“ embertelenségéről , s egy álló héten keresztül lázas izgatottságban járták a világot. Az undor és iszony e napjai­ban nem annyira a higgadt ítélet, mint inkább a méltó felindulás hangoztató szavát. Ma azon­ban már, midőn tudjuk, hogy ez embertelenség fölött világi törvényszék fog és pedig kellő szi­gorral ítélni, valamivel nyugodtabban beszélhe­tünk e botrányról, mely i­­egbélyegezte száza­dunkat. De bármily higgadtan elemezzük is a krakói bűneset okait és körülményeit , az ered­mény nem lehet egyéb, mint a méltó felindu­lás követelő felkiáltása, hogy t. i. el kell törölni az apácza-kolostorokat. Az a fordulat, mely egy hét múltán a véle­ményekben beállhatott, csak megerősíti a kor­szellem e követelését. Az első napokban ugyan­is minden ellenszenv egy személy : t. i. Wenryk Mária fejedelemasszony ellen fordult; ma pe­dig ezeren meg ezeren osztozunk egy lengyel lap amaz állításában, mely szerint: a főbb­ nős itt a kolostori rendszabály. Mennyire jogosult állitás ez , mutatta már az is, hogy ama klerikális lapok, melyek —az em­beri érzés szégyenére — e bűntettet legyezgetni vagy kisebbitgetni törekszenek, mind oly szé­­pitgetésekkel állnak elő, melyek sajátlag a leg­nagyobb vádak az apácza élet természetien in­tézményére. Azt mondják, hogy Wenryk Mária fejedelem asszonyt egykor mindenki úgy ismerte, mint gyöngéd szivűi hölgyet, ki szeretettel volt min­dig felebarátai iránt. Mi tette tehát e lágy női szivet irgalmatlan fenevaddá, hogy részvét és­­könyör nélkül tudja nézni, sőt eszközölni egy szegény társnője rettenetes szenvedéseit ? Sem­mi egyéb nem tehette, mint az a természetlen­­ség, mely a kolostori rendszabályban feküdt.

Next