A Hon, 1869. október (7. évfolyam, 225-251. szám)
1869-10-01 / 225. szám
225. száma. VII. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.az. földszint . Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házbas hordva reggeli de esti kiadás együtt: 1 hónapra « ... . , , , , 1 ért. 6 hónapra «"* « * » . . . Ss 6 hónapra «... . , 11 . A» esti kiadás különküaldéseért felülfizetve in Lvoakint..........................................30 kr. Az esőfisetés as év folytán minden hónapban aieg kezdhető, s ennek bármely napján történik és, laindenker a hó eled napjától fog esánlttatni. ................................ Reggeli kiadás. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 18B9. Péntek, od. i. Szerkesztési iroda : Ferencziefő-tere 7. u. Beiktatási *ftf. 1 hasábos Uyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden beitatáeárt . . 30 „ Tegedelmee hirdeteeek tbttbsaóri beikumU mellett kedvezőbb fUtételek sósat vetetnek fiit — Nyilt-tóri 6 hasábos petit során . . 'it kr. 00F"' As elSfisetóeí- ót -hirdetmány - dij a lap kiadó-hivatalába Miden dS. £ lap szellemi rimát illető minden ItS* remény a ceerkesztóség hamintáeendő. Bár mentetlen lévaiak esek ii csert ka*kva’ fogadtatnak el. tciftfizet í M felhívás a kanatka-fclapokra ! HON Budspesten 10 — postto H — 66 — 00 70 90 A* esti kisdia postán külön küldósent thliUf«»’A. , 1 80 — 80 — 80 m. un nSTÜKÖS m im &e éli’ treeiósi dij a* illet# lap crime alatt Pestre as tláth*uaiumu kiadó hivatalába (Barátok (ere 7 dik szám) ntósend# *1 V. évre *, évra 1 bóra kift kr ft kr lí — 6 * — 60 — -- 40 PEST, SZEPTEMBER 30. A pápai követválasztás előtt. Midőn e sorok Pápára érnek, akkorra Pápa város azon magasztos izgalom közepette lesz már, mely a legszebb polgári jog élvezetével, a legszentebb polgári kötelesség gyakorlásával együtt járni szokott. E jogot igénybe venni, e kötelességet teljesítni, nem kétkedünk, sietni fog a pápai választókerület minden választóképes polgára. Sietni fog annál inkább,mert a jelen alkalommal a pápai választókerületnek kiválóan fontos szerep jutott. Nem minden választókerületnek van alkalma egy Trefort és így Horn közt választani. Amaz egy nagyhatalmú párt diadalszekerén vonul be Pápára, mely párt soktól megfosztott bennünket, ami szent és becses volt nekünk, és sokat hozott reánk, a mit még ellenségünknek sem kivánnánk, de végre is eredményekkel kápráztatja a szemeket, csalhatlannak hirdeti magát, és hatalmára féltékeny, és kiváló férfiait minden erejével szokta előtérbe tolni. Azonfelül Trefort Ágoston publicista, kinek a múltban nagy figyelem kisérte irodalmi működését, államtudós, kinek tevékenységétől egykor sokat vártunk, pénzember, pénzügyi kapacitás, keresztyén, és egy szóval — a jobboldal jelöltje. Horn azon párthoz tartozik, mely még csak most küzd az eredményekért, — hanem ezek az eredmények a nemzeti érzület legdrágább kincsei, a haza jobblétének, a mi szilárd meggyőződésünk szerint, legértékesb biztosítékai. — Horn azon faj szülötte, melyről egykor Trefort Ágoston azt mondta, hogy nincs „becsületérzülete,“ s melyet pár év múlva mégis Trefort pártja a nemzettestbe felvön, igaz, hogy csak félig vette fel, hanem már ezzel is ugyancsak dicsekszik. — Horn a democratia tanain végezte életiskoláját, s a szabadelvüség légkörében, a haladás eszméin nőtt nagygyá. — Míg Trefort a műveit magyar nemzetet a hazából kiűzni, s annak helyébe egy barbár magyar nemzetet telepitni törekedett, addig Horn, a franczia tudományosság ítélőszéke előtt nyert pálmáját hazahozta, mert elég műveltnek találta nemzetét arra, hogy e pálmát annak körében növelje terebélyes fává. — Horn a jövő embere, kitől igen sokat, kinek pártjától mindent várhatunk. — Horn nem vitt sem hatalmat, sem pénzt, sem kápráztató ígéreteket, sem parancsul szolgálható ajánlatokat Pápára, csupán egy ember karján ment oda, ki öt elvtársainak egyszerűen bemutassa ,de az az egy ember — Jókai. Ily két egyén közt választ oct. 2-án a pápai választókerület. Mi nem ismerjük egyénenkint Pápa város választópolgárait, de két jelből ítélve, azt kell hinnünk, hogy körükben méltán számítunk Horn választatására.Egyik jel az, hogy egy oly kitűnő egyén, mint Nagy Ignácz, ki az országgyűlés múlt ülésszakán a balközép elveit oly hathatósan és elismerésre méltón támogatta, Horn javára lemondott, és az ő megválasztatása mellett buzgólkodik; másik jel azon megtisztelő fogadtatás, melyben Horn, egy alább olvasható távsürgönyünk szerint Pápán részesült. — Mindamellett is, — választási esélyekről ember előre jót nem állhat, — nem lehetlen, hogy Horn e választásnál többséget nem nyer. Hanem ez esetben nem Horn lenne a vesztes, ki a magyar képviselőháznak úgyis mulhatlanul tagjává lesz, — hanem a pápai választó kerület, mely elmulasztotta a kedvező alkalmat, hogy Horn Ede tehetségeivel a magyar képviselőházat megajándékozza. Kunsági. A határőrvidék lázas állapota. ~r—*-----------— Pest, sept. 30-án. Mikor minisztereink a kormányt átvették, az egész ország osztatlan rokonszenvével találkoztak. A faj és pártviszálynak sehol sem mutatkozott nyoma. Bizalommal üdvözölte a minisztériumot a bel- és külföld. A határőrvidék várta megszabadulását a katonai zsarnok rendszer alól. Nem igényelt a nemzet mást, mint hogy a kormány az 1848-dik évi reform és nemzeti önállás alapján haladjon, gyógyítsa a múltak sérveit és hozza helyre a 19 évi mulasztások hibáit és bűneit, miszerint országunk kultúrája elérhesse a haladás azon fokát, melyet a nyugöt nemzetei, a reánk nézve kárhozatos 19 év alatt elértek. Nem mondhatnék, hogy a miniszteri tárczaosztás napjaiban nem szállta volna meg aggály számos hazánkfiainak lelkét, de azért készek voltak a minisztériumot, lelkük egész hevével támogatni. De alig történt meg a tárczaosztály és máris látni kellett, hogy a kormány nem a jogbiztosítás, hanem a jogfeladás útjára tévedt, és hatalma feletti örömében, minden öntájékozás és széttekintés nélkül pártszakadást idézett elő. Oda vitte a dolgot, hogy most a határőrvidéken, lázitó proclamatiokban álnoksággal, ravaszsággal és vérboszuval vádoltatik nemzetünk, melyre a czigányfaj czimét adják. Pedig azon nép három év előtt Zágrábra és Pestre tekintett, hogy jöjjön meg ereá nézve is a megváltás országa. És nem múlik nap, hogy kormányunk tehetlenségének újabb még újabb szomorú eredményeit nem kellene tapasztalnunk. Azt hitte, ha kétes bécsi barátokra szert tett és ha egy hivatal-seregre támaszkodhatik, az ellenzék hazafias figyelmeztetéseit szélnek bocsáthatja. Közepette vagyunk a reactónak. Terjesztik a lázító proclamatiókat, és megint hangzanak ellenünk a feledékenységtől megőrzött Jellasich-dalok. Nincs hosszú vége a felizgatott határőrvidékről jövő híreknek. Az agitatió már külföldi lapokba is átmegyen; fő refrainje az , hogy a határőrvidék sorsáról más nem intézkedhetik, mint ő maga, hogy le nem teszi a fegyvert, mellyel jogait és érdekeit védelmezheti. Most egy más, jellemzőbb hang is vegyül az izgatásba,mely elárulja, hogy nem a Száva vidékéről, hanem az Ens és Duna mellől jön. A legfőbb hadúrnak, mondják, egyedül áll jogában a határőrvidékről rendelkezni, mert az hódítás jogán jött birtokába. Máskor megint halljuk, német véráldozattal foglaltatott vissza a töröktől, és róla az intézkedik, kinek tényleges birtokában van, és természet szerinti gyámja és kormányzó közege a határőrvidéki lakosságnak. Az izgatás ma sem más természetű, mint 1848-ban volt. Nem a birtok és elvczim változott, hanem csak az álarcz. Most ezen álarcz az erdőségek kérdése, amely a reactiónak egy uj fegyvere ellenünk. Horvát társaink elhitették volt magukkal, hogy Bécsben a magyar-horvát viszályt nemzetiségi és függetlenségi érdeküknél fogva támasztották. Most is kormányunkkal együtt abban a tévedésben vannak, hogy a határőri katonarendszer szigora csak lassanként megszüntethető, miszerint a határőrök a kenyérkeresetre módot találhassanak és a polgári foglalkozást megszokhassák anélkül, hogy kicsapongásokra vetemednének. Hiszen nyilván állították, hogy ha a határőrök a katonai fegyelem szigora alól felszabadulnak, vagy Zágrábot, vagy a bán állítólagos mondata szerint Gratz városát megrohanják és kifosztják. Mit fognak most a proclamatióra mondani? Nagyobb vádat a katonai rendszer ellen, melynek szárnya alatt a polgári hatalom ellen a lázitás üszkét elvetik, csakugyan lehetlen emelni, és a hadi kormány, midőn az őrvidéket ily fegyelmetlennek mondja, akaratlanul az önvádban czélját is elárulja, mert ha századok alatt a határőrt katonai kormányzattal polgárosítani nem tudta, azt néhány év alatt még kevésbbé fogja tehetni. Maga az erdőségügy izgatási és halogatási eszköz, és ha a dolgok csakugyan arra megérnek, hogy a reactiónak a határőrvidékből ki kellene vonulni, ne találjon ott mást a magyar-horvát kormány, mint szegénységet és fellázadt népet. Soha sem érjük el azon szerencsét, hogy a magyar kormány eljárásában mást látnánk mint tehetlenséget és tájékozatlanságot. Azt mutatta leginkább a határőri ügyben is. Szadova napjai után a határőri ezredek feloszlatására nem kellett egyéb, mint egy horvát és magyar kormánybiztos kiküldése. A katonai kormányzat megszüntetése nem igényelt volna több időt, mint az erdélyi határőrség feloszlatása. A naponként támadó új nehézségek egyedül a halogatás elmaradhatlan következményei, azon után pedig, melyen a kormány eddig tévedez, jövőben sem várhatunk oly eredményt, mely területünk egységét biztosítaná. Ha az való, ami a magyar-horvát kormány képviselőiből alakult vegyes bizottságról a határőrvidéki erdőségek eladása ügyében hallatszik, hogy a két küldöttség, t. i. a magyar és horvát, a határőrvidéki lakosság szempontjából követelte, miszerint egy darab fa se adassék el, mielőtt a lakosságnak az általa élvezett és azt megillető faizási jogot egy erdőrész kihasításával nem biztosítja, és mielőtt a magyar törvényhozás az ország tőkéjének hova fordítására nézve nem határoz, ily eljárását a magyar-horvát kormány küldötteinek csak helyeselni lehet; ellenben nem helyeselhető, hogy hallgatásukkal a faeladás katonai manipulátiójába beleegyezni látszanak. Az erdőeladás, községi erdőtagosítás és általában egy állami jövedelem bármely részének kezelése nem katonai, hanem tisztán polgári és államgazdászati ügy, és így még azon esetben is, ha a faeladásból bekerülendő összegek kizárólag a határőrvidék javára fordítandók, az államgazdászat minden törvénye ellen van, hogy más kezelje mint a finánczminiszter. Első teendője a minisztériumnak a láthatlan, de ismeretes bécsi kézben tartott lázadási szálakat kettémetszeni, az erdőügyet a katonai kezelés alól kivenni, és egy erdörészt a határőrvidéki községeknek faizásul kihasítani. Ludvigh, Pest, sept. 30. (xg.) A lengyel mérsékelt párt kiadta programmját s e programúi kivonásaiban már e rovat alatt is volt ismertetve. E párt ur. Ziemialkowski köré csoportosult, Smolka és a federalistákkal szemben, akik a lembergi tartományi gyűlésen kisebbségben vannak; programmja az e párt által most alapított „Dziennik Polski“ czimű lapban jelent meg, s természetes, a federalista lapok részéről heves ostromnak van kitéve, el „Ausztria sem nem adhat, sem nem vehet tőlünk jogokat — mondja a mérsékelt párt, s roszul cselekszünk, ha idegen nemzetekhez való tartozóságunkat hangsúlyozzuk és formulázzuk. Nem értjük tehát, miként lehetett a federatió és resolutió nagy kérdését egy nemzeti dogma magaslatára emelni azon magasztos elvek sorába, amelyek mélyen be vannak vésve minden lengyel szívébe. „Mindenekelőtt számoljunk a jelennel ! — folytatja. Nem tudhatjuk, hogy a jelenlegi kormányrendszer bukásával minő jut uralomra Austriában. Nem látunk oly szabadelvű pártot, mely elég hatalmas volna átvenni az országlás gyeplőit a jelenlegi quasi liberális centralista kormányférfiak kezéből. Ellenben reactió és absolutismus csak a jelenlegi állapotok összetdltlésére lesznek, hogy ismét garázdálkodjanak épen úgy nálunk, mint egész Ausztriában széltében, hosszában. A deczemberi alkotmány fentartása annyiban érdekünkben van, amennyiben autonómiánk érdekében revisióját csak alkotmányom után kívánhatjuk, s mindent el kell kerülnünk, ami következményeiben az alkotmányos rendszer fenállását veszélyeztetné.“ A program a következő szavakkal végződik: „A birodalmi tanácsban választás mellett fogunk küzdeni és nyilatkozni; kivánni fogjuk, hogy a gal’cziai tartományi delegatiónak a birodalmi tanácsban tökéletesen szabad kéz adassék a decemberi alkotmány-tartományi gyüléseink programmja szerinti revisiójában, mert a resolutió nem a lengyelek jogainak kifejezése, egyszerűen némely reformok elősorolása, melyek országos érdekeink kifejtését czélozzák. Nemzeti jogainkért való küzdelmünkben nem ismerünk transactiót, de ahol csak pillanatnyi segélyről van szó — nagy merészség volna koczkáztatni azt, amivel már birunk, azért, amit azonnal még nem birhatunk. A birodalmi tanácsba választás megtagadása, vagy a tartományi gyűlés delegatiójának [utasítás általi megkötése: épen annyi mint feladni a már kezünkben levő előnyöket egy bizonytalan nyereségért. — De midőn a revízióban óvatosságot akarunk, nem mondunk le a kormánnyal szemben ellenzéki álláspontunkról, s nem mondunk le azon törekvésünkről, hogy Galiczia autonómiája kiszélesbittessék Oly tárgyakban, melyek törvényhozásunk jogköréhez tartoznak, a határozott haladás és czélszerű reform álláspontján leszünk. Különösen sürgetni fogjuk a vá- TARCZA. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Kórtól. Hatodik kötet. (Folytatás.) A kérő. Richard egész nyugodtan és kedélyesen lépett be Plankenhorsték teremébe, mint aki régi ismerősök közé érkezik. Nem látta meg a két Plankenhorst úrhölgy arczán a kisértetlátó elrémülést; csak azt látta, hogy Edith az öröm kétségbeesésével rohan eléje és a túlvilágról jött önfeledés mámorával borul keblére, átöleli nyakát karjaival, őrjöngő erőszakkal szorítja magához és lélekvesztett felmagasztaltsággal rebegi: „Richard,[[kedves Richard !“ Most már tud sírni. Idő kell hozzá, míg magához bír mindenki térni az első indulatrohamból. Míg Edith karjai lefoszlanak kedvese nyakáról , míg Alfonzine meggyőződik felőle, hogy ez csakugyan élő ember és nem kísértet, akit maga előtt lát. Hanem még azután is, hogy Edith Richard kebléről lebontakozik, ott marad mellette, s jobbját két kezébe fogva tartja, mintha el volna nála határozva, hogy azt soha többé el nem toeszti. Richard mindezt olyan természetesnek találja. A leány mennyasszonya. A vőlegény halottaiból támadt fel. Itt van ok rendkívüli örömre, az öröm szokatlan kitöréseire. Azt is hiszi kitalálhatni, hogy Alfonzine miért oly sápadt? Palvicz nem terheli lelkét. Becsületes harcz volt közöttük. Aztán semmi köze annak ahoz a házhoz. Hajó és horgony elszakadtak egymástól. Plankenhorstné az első, kibeszélő tehetségét visszanyeri. Edithhez intézi szavát. — Edith kisasszony! Nem látom át, miért ez önfeledség az elragadtatás egy idegen férfi irányában ? Mi tetszik önnek, uram ? szól aztán Richardhoz fordulva. Edith pirulva ül vissza helyére, de most már gyönyörrel nézi a varrott gyászruhát, míg Richard előbbre lép s őszinte,rosszaság nélküli szivélyességgel fordul Alfonzine baronessehez. — Legelőször a nála kötelessége hozott ide. Én ma hajnalban halálra ítéltettem s még azon órában kegyelmet kaptam. A kormányzó, ki teljesen fölmentett , szabadságomat visszaadta, lelkemre köté, hogy legelső kötelességemnek tartsam e szabadulásomért nagysádnak hálámat kifejezni. Nagysád közbenjárulása nélkül legalább tizenöt évi fogságot kaptam volna. Fogadja értté hálámat! Megannyi sarokkal tapodás egy kígyó fejére! Hálát adni a megszabadulásért PlankeDhorst Alfonzinenak! Köszönet attól az embertől, akinek elvesztéséről álmodott, amin töprengett, amiért fáradott annyi idő óta. És aki kulcsával bír a talánynak, melyet senki sem ért, az Alfonzine. Ő már érti egészen. Hiszen megtörténik sokszor, hogy a földből visszaüt a villám az égbe. Vak Sámson magára rántja a filiszteok karzatait, akik játszani akarnak vele. És ő most látja, hogy mit cselekedett? Maniacus dühében megszabadítója lett annak az embernek, kit elveszteni akart. Ha ő hagyja azon az éjszakán fejgörcseive vesződni azt az embert; ha hírt nem visz neki az őt fenyegető fordulatról; ha engedi a dolgokat a maguk szomorú következetességében lefolyni, akkor Richard ott marad fogságban. Nem hal meg, de tizenöt évig el lesz temetve. Mire onnan előkerül, kész öreg ember és Edith agg hajadon. Itiis ezt ő rontotta el. Ő vetette ki sarkából annak a kriptának az *helybe Richard el volt temetve, mert nem érte be vele, hogy ott feküdjék a koporsóban, azt is akarta, hogy halva feküdjék ott. És ezzel szabadította ki. Nincs hátra egyéb, mint a nyájas, üdvözlő arcz előtt porrá lenni. Plankenhorstnéra került a sor, hogy helyt álljon. Neki hideg vére volt már — Uram. Ön félreérthetett valamit, ami önnek tán nem komolyan mondtak. Azon szolgálatot, melyet ön említ, családunk egyik tagja sem tehette önnek, azon csekély oknál fogva, mert mi ez ügybe nem avatkoztunk soba. Mi minden közélettől visszavonultan élünk, senkivel nem érintkezünk s országos ügyekbe nem ártják magunkat. Termeink zárva vannak a társaság előtt. Ezt ön előtt is kénytelen vagyok határozottan kijelenteni. Úgy hiszem, ön elég világbeli jártassággal bír, azt megérteni. — Teljesen értem, bárónő, se mostani látogatásom, biztosítom önt, utolsó. — És reményiem, rövid. — Az is meglehet. Azt három szóval elvégezhetem. Ön tudni fogja, hogy másfél és előtt Edith kisasszonyt eljegyeztem. — Annak a következményeire most már gondolni sem lehet. — Miért nem ? — Azt jobb lesz, ha ön nem magyaráztatja meg magának. — De azt tudnám okvetlenül szükség. — Tehát meg is hallhatja tőlem, ha épen önmagától nem akarja megkérdezni. Mikor ön Edith húgomat eljegyezte, akkor ön kapitány volt, ur volt és nemes ember. Most pedig egyik sem. Rangját elvesztette, vagyonát, nemességét a tábornagy nem adhatta vissza, mert ahoz nem volt joga. Ő csak élet és szabadság fölött rendelkezett. Ön tehát jelenleg nem tiszt, nem ur, nem nemes ember. — De még mindig Baradlay Richard vagyok! Monda az ifjú, önbecsének egész férfi érzetével. Plankenhorstné ajkát pittyeszté megvetőleg, s félvállról nézett le rá fitymálóan. — Szabad, mint a madár. De a másik nem szabad, mint a madár. Liedenwall Edith kisasszonynak családja van. S e családnak joga van válogatni; — joga van elutasítani, és más választani. Liedenwall Edith kisasszony még mindig a Plankenhorst család tagja, és annak fennhatósága alatt áll. — Én Liedenwall kisasszonyt kérdezem, úgy van-e ez? Edith csak némán rázta fejét, de még nem szólt. Plankenhorstné ketté akarta vágni a tárgyat. — Edith követni fogja azt, amit mi határozunk felőle.Azt megítélni, hogy jövendő sorsa miként intéztessék, a mi jogunk, és a mi kötelességünk. Ön uram, elkésett a leánykéréssel. Nagyon is magasról akart hozzánk leszállni, s most nagyon is alacsonyul kéredzkedik fel. — Én nem kéredzkedem önökhöz! Tudok nőmnek nevet adni, és szivet és kenyeret! szólt bele Richard határozottan. Én nőt kérek, aztán megszűnünk egymással törődni. — Ön csalatkozik. Mi nem szűnhetünk meg Edithtel törődni soha. Vagy azt hiszi ön, hogy tizenöt évig hagytuk volna Edithet ön után várni. Mi gondoskodtunk már róla. Ön el volt temetve. Edithnek szerencséje akadt. Edith már el van ígérve. Richard kérdő bámulattal tekinte Edithre. A leány arcza tudatlan csodálkozással felelt kérdésére. •— Kinek van elígérve ? — Ön igen kiváncsi. Azonban nem tartok titkot. Ön emlékezni fog azon fiatal titkárra, kivel tavalyi estélyeinken gyakran találkozott. Az most előkelő úr. Megyefőnök. Edithre nézve az nagy szerencse. — És Edith beleegyezett ? — Ne hívja ön keresztnevén uram! Az nagy szabadság. Liedenwall kisasszony! — Liedenwall kisasszony kezét annak fogja adni, akit én vezetek elé. Most aztán Edith felállt a helyéből és szólt. — Liedenwall Edith nem fogja a kezét másnak adni, mint akit szeret. Plankenborstné nem jött ki önmérsékletéből. — Edith kisasszony. Semmi theatrális productiót! Itt indulatoskodásnak nincs helye. Ön gyámleányom. Nekem jogot ad ön felett a törvény. Edith most már nem hagyta magát elhallgatni vj. Bele fogott a harczba. Küzdött. — Én nem kívánok önnek gyámleánya lenni Elmegyek cselédnek. Az ön házánál bele tanultam abba. Mint cseléd, mint szolgáló annak adhatom a kezemet, a kinek akarom. — Gondoskodva van róla, kedvesem, hogy ön el ne mehessen cselédnek; higgje el ön, hogy igen jó gondviselés alatt áll. Minden úri renddel fog egymás után következni, egész odáig, ahol az oltár előtt le kell térdepelni. Ha ön sírni fog azalatt, mig a lelkész az esketési formát felmondja ön előtt, az a szent czerimoniának csak kiegészitő része lesz. — De én nem fogok sírni! Szólt a leány, előlépve hevesen. Hanem valamit mást teszek. Ha csakugyan akadna olyan ember, aki engem szívem, akaratom ellen nőül akarna venni önök parancsára, annak én a menyegző előtti napon elmondom, hogy én megszöktem egyszer a zárdából, elszöktem éjnek éjszakáján a táborba a kedvesemhez, ott töltöttem a szeretőm szobájában fél éjszakát. Láttak a katonák a bivouacon, látott a singerutezai markotányosné. Tudják az apáczák mind a Brigitta kolostorban ; tudja soror Remigia, hogy megszöktem, és kedvesemnél voltam. Itt van a vállamon most is a korbácsok nyoma, ahogy megvertek értte. És azzal leránta válláról az öltönyt; az élő fehér bársony haván ott látszott most is két éles korbácsltté8 rózsaszínű vonása. — Akarja ön, asszonyom, hogy e verések nyomait más is meglássa rajtam, mint a kiért megvertek ? Plankenhorstné meg volt némulva az elszörnyedéstől. Edith folytatá : — És ha akadna mégis oly nyomorult, silány ember, ki ily felfedezés után az oltárig elkísérne, én ott az egész násznép előtt azt kiáltom, mikor térdepel : „nézzétek ezt a gyávát! A ki tudja, hogy menyasszonya egy éjt a kaszárnyában töltött a szeretőjénél mint apáczanövendék, s mégis nőül akarja venni.“ S akkor úgy ütöm arczul az oltár előtt, hogy elmúlik a kedve örökre szemébe hazudni az istennek és az ő szentéinek! (Folytatjuk.)