A Hon, 1869. október (7. évfolyam, 225-251. szám)
1869-10-27 / 247. szám
247. szám f. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................................2 frt. 3 hónapra ....... 6 , 6 hónapra.........................................12 „ Az esti kiadás különküldéséért felülfizetés havonkint...............................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI'NAPILAP. Pest, 1860. Szerda,, oct. 2 Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Bolytatási díj: A hasábos ilyféle betű sora ... 7 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. —» Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, OCTOBER 26. A közvetett adók az államéletben. III. Roger Clemence (Theorie de Pimpot. 2-ikk. 38. 1.) írja: „Mi tehát tökéletesen eltérünk Montesquieutől és abban a véleményben vagyunk, hogy a személyes és egyenes adó a szabad, a reális és közvetett adó ellenben a rabszolga népek adója, mert az előbbiek tudják, hogy mit fizetnek és azt fizetni akarják, míg az utóbbiak fizetnek a nélkül, hogy tudnák azt és akarnának fizetni.“(Parce que les uns savent ce quils payent et veulent le payer, tandis que les autres payent sans le savoir et sans le vouloir.) Ez és Steuart azon felebb idézett megjegyzése, hogy az alkotmányos országokban a szegényekre vetett adók uralkodnak, ellentétben látszik lenni. De csak látszik. Mert valljuk meg őszintén, az eddigi alkotmányosság majd minden országban nem volt egyéb, mint egy ember helyett egy osztály absolutismusa, — nem vesszük itt a szót politikai, hanem nemzetgazdasági értelmében, azaz úgy, hogy az adóügyben ellenőrzés és alkotmányos eljárás van ugyan ahová fordításra nézve, de a kivetési alap a régi: a nagy tömeg válla. De ha Royer és Stewart közt megvan is e látszlagos ellentét, egyben tökéletesen egyetértenek, s ez az, hogy kormányforma és adórendszer egymás correctivuma, és a legdemocratább kormányforma is csak úgy lesz az igazi democratia megtestesülése, ha ez elvet viszi át adórendszerébe is, azaz nem téveszti szem elől soha, hogy állam és társadalom kötelessége és érdeke egyaránt a nagy néptömeg emelését parancsolja. Carey nagyszerű művének mi az alapeszméje? A nemzetgazdasági tényezők minél közelebb hozása. Nem bocsátkozunk itt abba, hogy az a szép történelmi és nemzetgazdasági adathalmaz, mellyel Ricardo tanát ostromolja, mennyiben helyes vagy nem? csak azt jegyezzük meg, hogy alapelve helyes, mert vezéreszméje mindenütt: a productivitás. És mivel indokolja a nemzetgazdasági decentralisatiót ? Többi közt azzal, hogy minél közelebbb van ipar és földmivelés egymáshoz, annál kevesebb tér nyílik a közvetett adókra. Kell-e ennél fényesebb bizonyítéka a közvetett adók inproductiv, vagy jobban mondva productivítást akadályozó természetének ? Walras Leon (Theorie critique de l‘impot) határozottan megtámadja a közvetett adókat. Hát még Girardin ? (L‘Impot.) Hisz ő mindenféle közvetett adót meg akar szüntetni, és csak egyenes tőkeadót kivetni. Történelmi és statistikai adatokkal bizonyítgatja a közvetett adóknak Francziaország cultúrájára és népére gyakorolt káros befolyását, különben ugyanezt bizonyítja Bastiat is, (Pamphletjei 2-ik kötetében) ki egy speciális esetet, a bortermelést hozza fel Francziaországban, s kimutatja, hogy a súlyos adó már a régensség idején mily káros hatással volt Francziaország szőlőmivelésére — mi érdekes történelmi adat arra, hogy a közvetett adók épen annak válnak kárára, a minek könnyitésére hozattak be: a földmivelésnek. Emlitsem-e Partent, Waldecket? Hosszas lennék. De mielőtt az auctoritásoktól eltérnék, még két jelenségre fordítom az olvasó figyelmét: Roscherre és a socialistákra. Nem annyira theoretikus, mint practicus szempontból nagyfontosságú irány a Roscher történelmi iskolája. Ő nagy művének csak két első kötetét adta még ki, és így pénzügytan tőle nincs. De ha látja az ember, mint fejlődnek a közvetett adók a görög és római birodalmakban akkor, midőn a társadalmi egyenlőtlenség a legmagasabb fokon van ; mint tűnnek el az olasz köztársaságokban és fordulnak elő megint, mihelyt a reactio beáll, legyen bár e reactio neve: Medicis, vagy Visconti — ha látja, hogy a XIV. Lajosok és Napóleonok mint szaporítják azokat, és 1789. és 1845 hogy akarja apasztani: — akkor lehetetlen kételkedni a történelmi adatokat és törvényeket számba vevő oskola ítélete felől. A másik, a mire olvasóinkat figyelmeztetni akartuk, — a socialisták. Ne gondolja alaki, hogy Fourier phalansterét vagy akár csak Louis Blanc eité ouvrecerjét pártolnám. A socialistákat csak a negatió terén ismerem el auctoritásnak, — de itt aztán meghajlok előttük. Mert Plato vagy Morus Tamástól elkedve St. Simonon, Fourieren, Pierre Lerouxon,— Proudhon-on át egész Louis Blancig, a társadalmi bajok bírálatában sok elmeélt, mély belátást és emberszeretetet tanúsítottak. És honnan van az, hogy ez emberek, kik rendszerben, módszerben egymásnak tökéletes ellentétei, megegyeznek egyben, s ez : a közvetett adók kárhoztatása ? Egy latin bölcs az igazságot úgy határozd meg : „quod ab omnibus in omni tempore approbatum est.“Ha ennek ellenkezője áll , a közvetett adók ellen nagy gyanú emelkedik, annyival inkább, mert a socialisták nemzetgazdaságilag ugyan többnyire hibás kézpontokból indultak ki terveikben, de bírálatukban mindig egy : a nép érdeke vezette őket. Hát még az a nagyszerű eszmeharcz, melyet Lassale fejtet ki, frankfurti fellépésétől, vagy akár a „System der erworbenen Rechte“-től kezdve, addig, míg egy golyó ki nem éltá életét? Mi alapja küzdelmének? A munkásosztály nyomora. És mire viszi azt vissza? A közvetett adókra. Ismétlem, sem a franczia socialistákat, sem Lassalet nem azért hozom fel, mintha auctoritásokat akarnám elfogadtatni, hanem csak jelenségül, vagy ha úgy tetszik, ómenül. Quousque — egész Kautzig. Ezt már csak pártérdekből is el kell fogadni auctoritásnak. Van neki egy eredeti, szép mondása, s et: A fogyasztási adó ipari után nem pótolható. (L.Nemzetgazdaságunk és a vámpolitika.) Már pedig csekély felfogásom szerint egy adórendszernek mentöl kevesebbszer kell oda nyúlni, hol ürességet hagy maga után, hanem ellenkezőleg mindig arra kell törekedni , hogy serkentőleg, sürgetőleg hasson, és a forgalmat élénkítse, az alvó tőkét felkeltse és munkára kényszerítse, hogy így nem csak végeredményében, a productiv adóbefektetés által, hanem még útjában is mindenütt, ahelyett, hogy pusztitólag futna végig mint a tűz, kovásznak kell lennie (sit venia verbo), mely savanyus ig van, de érlel, mozgásba, működésbe hoz. S ha már itt vagyok, felhasználom Kautz könyvét. Hoztak fel a „Napló“ bölcsei statistikai adatokat arra, hogy az indirect adók annál nagyobbak, minél mivel több egy ország. Én Kautz után, nem épen az indirect, hanem azok legveszélyesebb és nagyobb fija: a fogyasztási adókra hozok fel ellenkező adatokat. Ugyanis fogadjuk el a felosztást: forgalmi adó és fogyasztási adó, akkor az arány a következő: Angliában Francziaország. forg. adó 65 V2 fogyasztási S42/s „ „ 51 V2 „ 48 V2 Poroszországban „ „ 554/s „ 44Vs Ausztriában „ „ 29y, „ 70% Oroszországban „ „ 28 y5 „ 714/s Tehát minél hátrább van civilisatióban az ország, a fogyasztási adók annál nagyobbak, és minthogy mikor Kautz adatait egybeállitá, (1863.) még az öszmonarchiának nem volt két neve, mi is Ausztria neve alatt foglaljuk el az utolsó előtti díszes állást e téren. Mit mond erre a „Napló“ ? Hegedűs Sándor. A baloldali kör szerdán f. hó 27-én d. u. 5 órakor értekezletet tart saját helyiségében. Van-e szükség uj pártalakításra? (Sz.) A jobboldal liberálisabb érzelmű tagjait meg megszállja a szent lélek , és ilyenkor rendesen sürgetésekkel állanak elő, egy uj „reform párt“ alakítására nézve. Legújabban a ,,Pester L1.“ közöl ilyszerű felszólítást, mely gyaníthatólag a miniszterelnöknek, pártja legutóbbi értekezletén tartott megdöbbentő előadásából vette életét azon mindinkább előtérbe lépő érveken kívül, melyek a kormány és pártjának álláspontjából származnak. Ezen érvek egyike, hogy a párt józanabbjainak és személyileg nem érdekeltjeinek, vagy ami egyre megy: liberálisabb és függetlenebbjeinek lassanként be kellett látni, hogy a kormánytól valódi és beható reformokat hasztalanul várnak, miután az folyvást lefelé hezitál. Másik: ezen oknak természetes okozata, hogy a kormány és pártja csaknem napról napra jelezhető quadraticus arányban száll a közvéleményben; és pedig az ország értelmiségének közvéleményében is, mely többé — bármit tartsanak is róla ott a jobboldal szélső padjain — nem oly együgyü többé, hogy tetszetős külszínnel,imaginalis mennyiségekkel, s azon többször ismételt állítással, hogy az ország függetlenebb és boldogabb alig lehetne, megelégedjék. Magában a párt kebelében vannak férfiak, kik belátták, mennyire veszélyes lehet az a játék, mely legégetőbb nemzeti szükségleteink és a kor követelésével szemben, palliativ eszközökkel és homeopathicus adagokkal áll elő, s egyetlen nagy eszmét sem bír nem hogy tovább vinni, de legalább zászlójára tűzni, félvév e nagy eszmék hódító lelkesítő erejétől és a reactiót megrendítő hatásától. Most már nehéz lesz valamivel együtt tartani oly pártot, mely a határozott reactió embereitől kezdve, az ó conservativek táborán és a mindentől félők túl óvatos sergén keresztül azon férfiakig terjessze kapcsait, kik előtt egykor a párt alapja olyannak mutattatott fel, melyre a nemzet közjogainak terjedtebb épületével ez égető belügyek reformjának osztályai is megférjenek. Az alap kezdet óta egyre összébb zsugorodott, az épületet nem bírjá meg, és igen sokan érzik, hogy az épület inog, a nemzetélet nincs alatta biztonságban s a menekvés szorongó érzetével néznek segély után. Most már sokan belátják, hogy a szűkkeblűség és opportunitás politikája, mellyel a közjogi megoldás történt, nem annyira a parancsoló viszonyok, hanem a kormányon ülő férfiak általános felfogásából származott, s elragad minden belügyi kérdésre is, melyek megoldása körül félénk tapogatózás és menthetlen retrograd eszmék az irányadók. Az a félénkségi politika, mely kétségbeesve a nemzet jövendőjén, alkuját a nemzet önállóságára nézve oly szűkre szabta, ép oly őzikének mutatkozik belügyi kérdéseinkben is. A Forgácsok pénzadóit nem törli el, nehogy megharagudjanak a pensionatusok (bocsánat, itt épen egy megvakult tanító kéregetése akasztja meg tollamat); a szentszékeket nem merjük eltörölni, mert félünk az ultramontánoktól; az ország integritását nem merjük helyreállítani, mert félünk a reactiótól; a nemzeti hadsereg eszméjét elejtjük, mert félünk a soldatescától és a revolutiótól; a bírói választás jogát eldisputáljuk saját nemzetünktől, mert félünk a vármegyétől stb. stb., így megy ez igen hosszú és díszes sorozatban. — Ily politikával bizony nehéz zöld ágra vergődni. Mi következik mindezekből? Az-e, hogy azok hagyják el pártállásukat, kik kimondák ugyan, hogy a kényszerítő körülményeknek, ha csakugyan ilyenek vannak, a közjogi kérdésekre nézve, ad hoc meghajolnak, anélkül azonban, hogy azok lényegéből csak legkevesebbet is feladnának; ellenben a belügyi kérdésekben a határozott liberalismus parancsolta reformok útját követni felvették programmjukba ? Vagy pedig az, hogy pártállásukat azok hagyják el, kik látják, hogy ultramontán és reactionarius kölönczeik miatt e reformokra nem lehet kilátásuk,s a mellett hogy a nemzet rokonszenvébe s napról napra alább szállnak, esetről esetre mind gyakrabban jutnak azon kényelmetlen helyzetbe, hogy saját lelkük sugalatát meg kell tagadniok, s tényezőkké válniok csupán pártfegyelemből, oly politikában, mely az országnak nem hogy szebb jövőt ígérne, de még lételét sem biztosítja ? Mi ez utóbbit hisszük. Mi meg vagyunk győződve, hogy a pártunk által követett politika a magyar nemzet politikája. Ez biztosítja a nemzet részére azt, hogy lépésről lépésre a nemzet sarkalatos közjogait vissza- s illetőleg megszerzi; a 48-i demokrat vívmányokhoz azok következményeit csatolni bír elég bátorsággal, és szabadelvű reformok tekintetében a kor szellemét és parancsoló szavát követi. Azok, kik válaszúton érzik magukat, tudhatják mit kell cselekedniök. Horn a zárszámadásokról. Azon hírre, hogy a pénzügyi bizottmány az 1868 -i zárszámadások vizsgálatát a leendő számvevőszékre akarja hagyni. Horn Ede a „N. fr. Lloydban“ igy ír: „Már kifejeztük volt aggodalmunkat, a pénzügyi bizottmánynak tulajdonított azon szándékra nézve, hogy a Lónyay 1868-ról szóló zárszámadását egészen félreteszi és a leendő főszámvevőszékre bízza. Minél közelebbről vizsgáljuk e kérdést, annál kevésbé elfogadhatónak tűnik fel előttünk ez eljárás. Lónyay előterjesztményei a legszorosabb összeköttetésben állnak egymással; csak az 1868-iki zárszámadás szolgálhat az 1876-iki budgetnek valódi alapul. A bizottmány tehát nem ítélheti meg az utóbbit, anélkül, hogy, az előbbit megvizsgálta volna. Az 1870-iki budget kiadásaiban és fedezésében egészen máskép fog kiütni, ha Lónyay exposéja igazat mond és 1868 ban a rendes bevételek 110 milliót hoztak és 3 millió fölösleg van, mint akkor, ha — mint Lónyay okmányainak egyes számai bizonyítják — az 1868-iki év, ellenkezőleg 85 milliónyi (régi és uj) adóhátralékokkal van bezárva és így a jövő évre nem használható fölösleget, hanem fedezendő deficitet ad át. Ha a pénzügyi bizottmány e colossalis különbségről, ami oly döntő az ország adóerejére és pénzügyi állására, nem szerez magának és az országnak positív tudomást, akkor az 1870-iki budgetet komolyan nem tárgyalhatja. Mert véleménye és a kamara előterjesztése tisztán a levegőben állanának akkor. Az 1868-iki zárszámadást beható vizsgálat alá kell venni, és pénzügyeink e közelmúltjára teljes fényt kell vetni, mielőtt a bizottmány és utána a kamara a közeljövőre vonatkozó előterjesztmények, az 1870-ki budget vizsgálatára mehetne át. Egyébiránt a fogalmak és functiók nagyon különös felcseréléséből származik az, ha a bizottmány általában a reá bízott 1868 diki zárszámadást, bármely számvevőszékre háríthatni véli. Ha léteznék is ilyen már Magyarországon, azért az országgyűlés a zárszámadások megvizsgálására vonatkozó jogától és kötelességétől egyáltalában nem lenne megfosztva. A főszámvevőszék functiója tisztán mathematikai ; ő azt vizsgálja, hogy a számadások öszhhangzanak-e, ha váljon mindenbe- TÁRCZA. Előszó: Laboulaye „Az egyesült államok története“ czimü művéhez. (Megjelenik Ráth Mórnál 3 kötetben.) (Folytatóé.) Az alkotmány történelme, mely nem kevésbbé tanulságos, mint a gyarmatoké s a forradalomé, 1849 ben különös érdekkel birt. Valamint Francziaország, úgy Amerika is sokat szenvedett az anarchiától, és e baj kétféle okból származott: egy szilárd alapokra fektetett végrehajtó hatalom hiányából és egy egyetlen gyülekezet mindenhatóságából. Meg kell vallanunk, hogy a leczke megdöbbentő volt. Amerika meghazudtolván múltját, és engedvén egy illusiónak, melyet Franklin is osztott, a kormányt egyetlenegy kamra kezébe tette le, és ez elég volt ahhoz, hogy elmerüljön az anarchiában, és remegjen a felkeléstől ugyanazon pillanatban, midőn a békekötés saját sorsának urává tette Ekkor történt, hogy a halhatatlan Hamilton és Lay és Madison, és a szabadság minden barátja egyesült a haza megmentésére és megalkotá azon 1787-ki Conventet, mely az alkotmányt szerkesztette. Mennyi bölcsesség e tárgyalásokban ! Mily becsületes törekvés a szabadságot a nép összeségének igazságosságára és törvénytiszteletére alapítani . És később mennyi bátorság annak kivitelében, hogy e közös törvényt az ezer különböző szenvedély által szétszaggatott tizenhárom állam elfogadja ! Ezen önfeláldozás a történelem által ismert legtökéletesebb, és máris legrégebben fennálló alkotmányok egyikét eredményezte. Két kamra, melyeknek tagjai nem túlságosan számosak ; egy senatus, mely bölcsen össze van kötve a közigazgatással; egy csekély attribútumokkal bár, de tágas cselekvési szabadsággal biró elnök, és végre az, amit mi soha sem ismertünk : egy valóban független birói hatalom, mely elég hatalmas még magukat a kamrákat is fentartani kötelességeik korlátai közt, és megakadályozni azokat az alkotmány megsértésében , mily tanulság rejlik reánk nézve e törvényben, melynek szellemét oly kevéssé ismerjük ! És a különböző államhatalmak eme bölcs és hosszas tapasztaláson alapuló megosztása mellett, mily kímélése az egyéniségnek, mily tisztelete azon jogoknak és biztosítékoknak, melyek nélkül a politikai szabadság csak üres szó ! A vallási szabadság, az egyéni szabadság, a sajtószabadság, a nemzetőrség, az esküdtszéki intézmény a megsérthetlen jogok sorába van helyezve; mindenütt kirí ama féltékeny gondoskodás, mely a gyülekezetek bitorlásától vagy gyengeségétől retteg. De nem ezen intézkedések voltak azok, melyek engem leginkább megleptek; Francziaország gyakorta ismételte mindezt alkotmányaiban, hol azonban minden; csak holt betű maradt. De az Egyesült Államokban ez erkölcsök támogatják a törvényeket; ezen intézkedések élnek, mert minden polgár ismeri értékeket és kész azokat védelmezni. Létezik ezenkívül egy éber őr, mely sohasem engedi, hogy a nemzet elszunnyadjon fenyegetett szabadságain ; ezen éber őr a sajtó, a köz- és magánjog nélkülözhetlen őre. Francziaországban könnyű dolog veszett hitét kelteni a sajtónak, sokat szenvedtünk általa, túlcsapongásai vakokká tettek bennünket azon szolgálatok iránt, melyeket csupán maga tehet. De nem szokott e az ember visszaélni a rendelkezése alatt levő erőkkel, és mindenek előtt nem él-e vissza a legbecsesebbel,saját életével? A sajtó a társadalmi test élete, bármily visszaéléseket kövessenek el vele, szükségességét sohasem lehet megsemmisíteni. Ezt belátták Amerikában, és minthogy ez fiatal ország, mely érzi magában az életerőt, sehol sem használták nagyobb mértékben a sajtót, és sehol sem húztak abból nagyobb hasznot. Ott azt hirdetik, hogy a tudatlanság azon nyavalya, mely a demokratiák vesztét okozza, és hogy egyedül a sajtó egészíti ki a nép nevelését; egyedül ez képezi a szabad országok fölényét,mert a szellemet felelevenítvén, a szabadság mellett a közvagyonosodást is előidézi : régi axiómák ezek, de Amerikában még nem változtak. Ez volt előadásaim tárgya, ez volt a kép, melyet ecsetelni iparkodtam. Nem egyszer úgy rémlett előttem, hogy a hallgatóság csatlakozott tanulmányaimhoz : én részemről Csak e feladatnak éltem ; meg voltam győződve, hogy semmiféle munka sem lehetett hasznosabb, mint egy könyv, melyben Amerika beszél Francziaországhoz, és közli vele tapasztalatait. A szerző érdeme mellékes dolog volt, a főczél csak az lehetett, hogy műve magában foglalja az amerikai eszmék lényegét, és e részben, mely csupán munkát igényelt, képesnek hittem magamat az olvasó kielégítésére. Sajtó alá akartam adni könyvemet,midőn 1851- ben az alkotmány revisiója foglalkoztatta Francziaországot. Amerika példája által felvilágotsíttatva, én voltam a legelsők egyike , kik az ország figyelmét e kényes problémára felhívták, és én az Egyesült Államoktól kölcsönzött megoldást ajánlottam ; ez volt az egyetlen mód elkerülni az erőszakos rendszabályokat, melyek alatt a szabadság szenved még akkor is, ha a közvélemény helyeslésével találkoznak. Amerikát, e gyakorlati és józan országot tanulmányozván, azon kérdést intéztem magamhoz : valjon mi lehet a bűne azon alkotmányszerző gyülekezeteknek, melyek nálunk csak azért jelennek meg, hogy a kezdetben felébresztett reményeket végül meghiúsítsák ? És azon meggyőződésre jutottam, hogy ezen alkotmánysértő gyülekezetek, melyeket mi minden hatalommal felruházunk , nem egyebek , mint puszta agyrém ; — mintha oly rendszert alkalmaznának, az orvostanban mely felfüggesztené a beteg életét, hogy felfrissítse az elcsenevészedett véralkatot. Mire a gyógyszert megtalálnák, a beteg már régen meg lenne halva. Az alkotmányszerző gyülekezetek, melyeknek mi kezükbe adjuk a kényuralmat, hogy megalapítsák a szabadságot, és oly őrült dolgok,mint a kör négyszögetése; ellenben Amerikában megoldották e problémát: hozzányúlnak az alkotmányhoz, anélkül, hogy az ország ügyeinek menetén változtatnának, anélkül, hogy a kamrákat rendkívül hatalommal ruháznák fel, anélkül, hogy felzavarnák a kedélyeket, anélkül, hogy megakasztanák az ügymenetet, és alig van év, melyben az Egyesült Államok valamely pontján ne gyűlne egybe convent. E gyászos emlékű név ott igen értetlen név, mert ezen gyülekezeteket még mindig be tudták szorítani a tüzetesen előírt kötelességek szűk határai közé. Nem tudom, váljon röpiratom, melyben Amerika példáját idéztem, oly természetű volt, hogy hatást idézzen elő, de egy nyugtalan és elégedetlen nép szemeit nem lehet egy nap alatt és egyetlen egy könyvvel felnyitni; oly nemzet, mely szenved, nem igen szokott olvasni és mielőbb sajtó alá rendeztem az Egyesült Államok történelmét, melynek rendeltetése volt olvasóim meggyőződésére döntőleg hatni. Francziaország új forradalmat csinált, és megváltoztatá a kormányt. E változás oly természetű volt, hogy elhalasztom könyvem közrebocsátását; nem mintha meggyőződésemet megingatta volna azon esemény, melyet nagyon is könnyen lehetett előre látni, *) nem mintha Washington lángelméje és barátjainak hazaszeretete iránti tiszteletem csökkent volna; soha sem éreztem nagyobb mértékben ezek nagyságát, de azt hittem, hogy senki sem fog reám hallgatni a legelső pillanatban. Francziaország szenvedéses ország , ott minden a divat és a felhevülés dolga. A február 24-ike utáni napokban számos embert láttam átmenni a baloldalra, kiket oly régóta ismertem a jobb oldalon, hogy teljességgel nem sejthettem őket köztársaságiaknak; ma ime, ismét visszatértek régi helyeikre, híven követvén azon elveket, hogy a hatalmat mindenkor támogatni és szolgálni kell. Némelyek kárhoztatják őket, én bámulom, mert ők megoldották a legkényesebb problémát, kötelességeket és érdekeket kiegyeztetvén egymással. (Vége következik.) *) „A történelmi iskola,“ ezt írtam 1848-ban, „azt hiszi, hogy a politikát átalakította positiv tudománnyá,és ha elvei valók, merészen azt jósolja, hogy mulhatlanul a demagógia dictatorságába sodornak bennünket, akkor, midőn a hagyományokkal szakítva, az öröklött eszmékkel és szokásokkal ellentétes forradalmi alkotmányt erőszakolnak reánk.Nem birok kifáradni annak ismétlésében és szeretném, ha e kiáltási egész Francziaország meghallaná , vagy e tudomány szerint (és óhajtanám, hogy úgy legyen) vagy az örvénybe sodornak bennünket. Az uj alkotmányt elfogadva, elvesztik a köztársaságot, holott semmi se lenne könnyebb, mint azt tartós alapokra fektetni, stb. Mai számunkhoz félig melléklet van csatolva. Eil