A Hon, 1870. szeptember (8. évfolyam, 207-236. szám)
1870-09-16 / 222. szám
222. szám VIII. évfolyam. Reggeli kiadás. Pest, 1870. Péntek, nepie bér 16 Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint. E I f i 7. e t év i díj: Postán küldve, vagy Budapesten hásbol hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.......................1 írt. 15 kr. 3 hónapra.......................5 „ 50 „ f1 hónapra . . . . 11 „ — „ Az e»ti kiadás postai különküldéseért felülf Bzetés havonkint ......................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZAIT NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere 7. sz. Beiktatási dij: S hasábos ilyféle betű sora . . 9 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 „ Terjeddíj »hirdetések többszöri beiktatás n.el lőtt kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri e hasábos petit sorért . . 25 kr. A*elfütetési- és hirdetmény - dij a l.v kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza Előfizetési árak vA HON 1870. II. félévére. i September hóra ....................1 frt 85 kr September—decemberre (4 hóra) 7 „ 35 „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint 30 „ Pest, junius hóban 1870. A „HOB?“ kiadóhirat*!*. PEST, SEPTEMBER 15. Pest, sept. 15. A legközvetlenebb hatása ennek a mostani szerencsétlen háborúnak az, hogy ránk nézve úgy összezavarta az érdekeket és fogalmakat, hogy akármely adott helyzetből induljunk ki, mindegyik képes bennünket a következményeivel a magával ellenkező pontra elvezetni. Franczia köztársaság, népszabadság: ez rokonszenvünket bírja; következik belőle, hogy ha győz, keleten is megkívánják a népek a szabadságot; ha veszt, az orosz szövetség karjaiba veti magát, a keleti kérdést már tolják előtérbe, s az orosz délszláv mozgalom kapcsolatban a francziával minket kezd fenyegetni. Most forduljunk másfelé. A poroszok győznek, Németország egyesülése elmaradhatlan, ez rokonszenvünket bírja ; következik belőle, hogy az osztrák német elem, feltüzelve a Nagy Németország diadalaitól, hallani sem akar többé concessiókról holmi apró nemzetek, csehek, lengyelek irányában, minket is közéjök ért. Az osztrák német elem a nagy német fényétől ragyogva minket kezd el fenyegetni. Ennek ellenében a szorongatott panszlavismus volna szövetségesünk , hanem az meg minket szorongat. A román elem épen úgy fenyegetve van, mint mi, fejedelme és kormánypártja a poroszszal szövetkezett, a törökkel jó barát; nekünk természetes szövetségesünk volna, de ellenünk izgatja a magunk népét. Törökországgal egyetértésben kellene maradnunk, de Szerbiát nem szabad ellenségünkké tennünk. Védenünk kellene a cseheket, lengyeleket a német elem elnyomása ellen , de az orosz hangok panszlavismust hirdetnek Cseh és Lengyelországban s az nekünk megint nem jó. Örülnünk kellene rajta, hogy a Reichsrath nem tud összeülni, mert ezzel bizonyítja be közös ügyes alkotmányunk absurdus voltát, s a helyett nekünk kell aggódnunk és sürgetnünk, hogy bár öszszeülne már s látnók minél elébb azt a delegatiót, amit nem szeretünk, hogy ▼an a világon. Sürgetjük a békét és tudjuk előre, hogy az vagy újabb elnyomatást, vagy újabb háborút fog hozni az egész világrészre. Tiszteljük a törvényeket, royalisták vagyunk idehaza, és borzadunk attól a gondolattól, hogy a poroszok visszahelyezik Napóleont Párisba; minő rendet, minő törvényt fog akkor látni megint a társadalom, ha Európa uralkodói ilyen szörnyen tisztelik egymást! Mindenki iránt jó barátságot kell éreznünk: a szomszéd németek iránt, s a magunk németjei iránt; valamint a franczia nemzet iránt; a szabad köztársaságok, a szláv és román szomszéd államok; Olaszország egysége, s a katholicismus praestigiuma, valamint a protestantismus és gondolatszabadság diadalai; Ausztria megerősödése, a népek kielégítetése mind, mind jó barátaink. Hanem aztán e mostani zűrzavarban ne csak diplomata, de próféta legyen az a magyar államférfi, aki meg tudja mondani, hogy e sok jó barátunk közül — egy év alatt — melyik nem lesz ellenségünk ? Ez a mi nyereségünk Bonaparte Lajos úr jelen vállalatából. Jókai Mór. Adakozások. A honvédmenházra. A nádudvari olvasóegylet küldött 25 ftot. A helyzet Ausztriában. (xy.) Ma kell megnyittatni Bécsben a birodalmi tanácsnak. Éjjeli távirataink valószínűleg hírt hoznak már az ünnepélyes megnyitásról, a császári trónbeszédről, azon hatásról melylyel ez fogadtatott. De a helyzet olyan hogy megtörténhetik, miszerint a birodalmi tanácsnak megnyitása egyszersmind annak berekesztése. Meg sem alakul jóformán, hímem határozatképtelenné tétetik, hogy feloszoljon. A császár, midőn a lajthántali tartománycsoportoknak képviselőtestületeit összehívta, utalt az európai helyzet válságos voltára, mely uralkodói kötelességévé teszi hogy maga köré gyűjtse országainak törvényes képviseletét. A válasz a császári szózatra az, hogy Ausztriának ez idő szerint egyedül törvényes képviselőtestülete pártmachinatiók folytán határozatképtelenné tétetik és a belső bonyodalom épen fokoztatik, épen most ér tetőpontot, midőn Európa helyzete valóban válságos. De azért beszélnek Ausztriában folyton lojalitásról, honszeretetről, valódi osztrák érzelmekről és bölcs politikáról. Ma a kir. tanács megnyitásának napján vessünk egy futó pillantást a lajthántali helyzetre. A Hasner-Giskra-kabinet elbocsátása után,úgy kellett felfognunk a helyzetet, hogy a tisztán német-osztrák politika elejtetett, noha e kabinet elbocsátása nem volt indokolva, mert az egyedüli volt, mely a parlamentben majoritásra támaszkodhatott — az alkotmányhívekkel való szakítást úgy tekintettük, mint a nemzetiségi és autonóm követelésekhez való közeledést, s az őszinte szándékot hittük láthatni benne a csehekkel és lengyelekkel való kibékülésre. Azonban Potocky grófnak miniszterelnökké hivatása gyorsan kiábrándított mindenkit e hitből. E férfi maga politikai programmot nem képviselt, kormányra léptekor sem adott, és az ember nem tudta, hogy mi értelme van általában Potocky gr. miniszterelnökké kineveztetésének. Ő az alkotmány viszály megoldására látszott hivatva lenni; az a nagyszerű szerep várt reá melyet elejtett már előtte nemsegy államférfidé a mely hitünk szerint még sem megoldhatatlan, hogy consolidátióra vezesse az osztrák tartománycsoport egymás közti s a koronához való viszonyait. És hogy kezdett hozzá e szerephez? Először is feloszlatá a kir.tanácsot,a melynek támogatására nem számolhatott k[többés mindenféle ellentétes elemekből összetákolt kabinetje ,aztán uj választásokat rendelt el a tartományi gyűlésekre nézve, kivéve Csehországot. S ez uj elemekből új birodalmi tanácsot kívánt alakíttatni. Azonközben beborult Európa láthatára. Potocky fgr.J arra számolhatott, hogy ittaz alkalmas pillanat, midőn veszélyes alternatíva elé teheti Csehország majoritását. Hivatkozván a válságos helyzetre, feloszlatá a cseh landtagot is, s új választásokat rendelvén, felszólitá őket a birodalmi tanácsba való belépésre, hogy ő felsége körül legyen összes tartományainak képviselete. Ez az alternatíva állt a csehek előtt: vagy bemennek a birodalmi tanácsba , s akkor elvesztik ellentállásuk élét; vagy renitensek maradnak továbbra is, s ekkor azt a vádat vonják fejeikre, hogy a legnehezebb körülmények közt is apró házi érdekeket föléje helyeznek nagyobb öszérdekeknek. A újonnan alakult cseh landtag majoritása hű maradt régi álláspontjához. Megtagadta a kir. tanácsba való választást. Sőt törvénytelennek nyilvánító az új landtagot is, — mindazonáltal föltételesen hajlandóknak mutatkoztak a maguk részéről bizonyos számú képviselőket választani egyenesen a lajtbántúli tartománycsoport delegációjába,hogy a monarchia összesérdekei védtelenül ne hagyjanak, föltéve hogy összehivatik előbb a törvényes cseh országgyűlés. Ezen eljárást megbírálni nem a mi hivatásunk. Mi nem szólhatunk ahhoz,hogy van-e joga Csehországnak épen annyit és azt követelni, amennyit és amit követel?Az Csehországnak a dolga, hogy drágábban vagy olcsóbban alkuszik-e meg. Mi egyszerűen el kell hogy fogadjuk a tényt, hogy Csehország nem megy be a birodalmi tanácsba. E miatt ugyan összegyűlhetne a birodalmi tanács, mert már ülésezett a kir. tanács a cseh majoritás nélkül is.De most előlép az alkotmányhívek tábora az osztrák-német párt, mely ugy látszik a porosz diadalok után fokozott erőt nyert, és a maga részéről is megtesz mindent, hogy teljes legyen a zűrzavar. Úgy látszik a német-osztrák párt a Potocky kabinet eljárása által mellőzőnek hiszi magát, — s mert a csehekkel szemben Arkolay kartácspolitikája az ő politikája is — igyekszik a helyzet bonyodalmait kizsákmányolni. Az alkotmányhívek tegnap tartott értekezletükön, nem határozták ugyan el, de megállapodtak abban,hogy határozatképtelenné teszik az új birodalmi tanácsot. G istra az exminiszter, aki ezen magánértekezleten elnökölt, kifejtvén a maga nézeteit, elmondá, hogy a képviselőház megalakulásáról , a parlamentáris működés megkezdéséről szó sem lehet addig, míg nincs kimerítve minden törvényes eszköz, melyek segélyével behozható volna a cseh királyság a kir. tanácsba. Ebben a nézetben voltak valamennyien, kik jelen valának ezen értekezleten , s ha kötelező határozat nem hozatott,ennek valószínűleg az az oka, hogy meg akarják várni párthíveiknek nagyobb számban megjelenését, miutána 14-iki értekezleten még csak 36 an valának jelen. Hogy mit értenek az alkotmányhívek „minden törvényes eszköz“ alatt, fölösleges magyarázni, kényszeríteni akarják azáltal, hogy határozatképtelenné teszik a birodalmi tanácsot arra, hogy rendelje el a kormány Csehországban Schmerling politikai rendszerének hatványozott bölcs remédiumát, az egyenes választásokat. Mert hát tudják, hogy a kormány a jelenlegi körülmények közt inkább hajlandó lesz erre, mintsem hogy da capo kezdje az alkotmányos kintornát. Ez a helyzet Ausztriában, ma a kir. tanács megnyitásának napján. Hanem még akkor is, ha Csehországra nézve elrendeltetnek az egyenes választások, s teljesülvén az alkotmányhívek föltétele, határozatképessé válik a kir. tanács, aligha képes lesz megválasztani ez évben de leg a tióját. Mi történik tehát azzal az institutióval, melyet a modern státustudomány quintessentiája gyanánt állítanak fel ? Mi bizony legkevésbé bánjuk, akármi történik vele. De azt lelkünk mélyéből fájlaljuk, hogy ily életképtelen institutióra bízatott életérdekeink képviselése. TÁRGYA. „Az emberek városa.“ (y. y.) Bármennyire össze-vissza bolondozták is a berlini chauvin-lapok Hugo Viktort a mért Páris ostroma előtt egy áradozó, de nemes szellemű kiáltványt intézett a németekhez: abban igaza van, hogy „Páris nem csupán a francziák, hanem az emberek városa.“ Íme most, hogy a porosz hadoszlopok ez új Babylon váröve alá nyomultak: a szélrózsa minden irányában millió meg millió szív szorul öszsze a gondolatra, hogy az ízlés fény, irodalom és művészet világvárosát halomra lőhetik ! S ez az átalános aggodalom természetes. Berlint tisztelettel, Londont bámulattal, Párist pedig mélabús hangulattal hagyják el az utazók. Amazoktól megválnak örökre, ennél jól esik a búcsút azzal fejezni ki viszontlátásig! Mert ki ne szomorkodnék el arra a gondolatra, hogy e pezsgő boulevardokat, e remek templomokat, (a Notre-dame-ot és Madelainet) e szökőkutas kerteket, e csillogó elűzéi mezőket, ez ódon emlékeket (a vén Jacques-tornyot és városházát) a boulognei erdő tavait és e szeretetreméltó víg népet soha sem fogja többé látni! Berlin komolyságát megunjuk, London nézésébe belefáradunk, míg Párisba bele szeretünk. Amott az ész van érdekelve csupán, itt a szív. Maguk a németek is, kik most fogukat fenik a „kankán“ városára, s kígyót békát kiáltanak rá: bizony nem Hamburgba vagy Münchenbe, hanem csak ide utaztak mindig, ha kellemes napokat akartak csinálni maguknak, mert találtak ott valami egyebet is, mint kankánt, cocatte-at és absynthet. S milyen mogorva lehet most ez a víg város! Színházait, melyek tele voltak hullámzó élettel minden este, Keratry bezárató, mivel a haza gyászban áll, s a polgároknak nem illik mulatni is a „Porte Saint Martin“, a kék és fehér zubbo- i nyok kedvencszínháza előtt nem balltszik a citromvíz árusok csöngése és a csemegés lányok víg kiabálása, a café chactante okban „elfogyott a nóta“ ; a Pré-Catelan-ból nem csak a fényes fogatok, fürtös dandyk és hamis Circék tűntek el, hanem a tarka „Galérie des jeux.“ „Theatre de Magie“ a repkényes svájczi házak kedélyes világa is,mert hisz a boulognei ligetből mező lett, melyen nyájak legelnek; a cirkusokból kaszárnyákat csináltak ; a Louvre-ból, hol milói Vénust és Veronese „Rácai menyegző“ jét bámulták s az aranyrácsos Tuilleriákból, hol a „cent garde“ theatrális pompájú lovagjai büszkélkedtek, lazarethek lettek s ormukon császári zászló helyett vörös keresztes fehér lobogók lengedeznek ; s az a nép, mely többet dalolt mint beszélt, s többet tánczolt, mint sétált, daczos védeereggé vált, vállán puskával, szemében szégyennel, szivében haraggal. Mi, kik a Szajna mellett egyszer másszor oly édesdeden vetettük magunkat a gondtalan vidámság régi árjába, mely hol a nagy operába vitt, hol egy-egy „fête de nuit“be, hol a „chateu des roses“ tűzjátékaihoz, vagy a versaillesi „grands eaux“hoz , bizony el sem bírjuk képzelni Páris mai mogorva arczulatát. Akkor egyetlen egy fekete pont volt a városban : a Morgue, egy-egy kiterített öngyilkossal, oly kis épület a Szajna partján, hogy csak az vette észre, aki minden áron látni akarta. Most az egész város gyászban, meglehet pár nap múlva már lángban és lőporfüstben áll. Nem tudjuk, hogy az erődökön kívülről menynyire lehet belőni a városba, de azt tudjuk,hogy akárhová hulljon a golyó , mindenütt jajgatni fognak bele a múzsák is ! A Louvre műkincseit biztos helyre rakták ugyan , de elrakhatnak-e mindent, miután az egész Páris egy múzeum. A város külső szélein is, hová a gólyók legjobban érhetnek, van elég becses, amit el lehet rontani. A „Pére du Chaise“ben egy szobor erdő áll, s bizony szomoru lenne, ha például Abelard és Heloise ódon siri kápolnáját, vagy a Balzac vasfejét, mely repkényekből feketét ki, porosz ágyuk zúznák össze. Vagy a másik végén a nagy diadalívet, melynek belső falára van jegyezve a sok franczia dicsőség annyi helyneve, köztük „Raab“ is (a mi Győrünk.) Jéna nevét bizonyára szeretnék letörölni róluk a poroszok! S ott van a sok lovagszobor a tereken, a sok fontaine, köztük Pradier Moliére-je, az obeliszk, a corps legislativ, az academie des beaux arts balbatlanjai, kőalakokban, a városok szobrai a Concordepiaczon, s más oldalon a Luxembourg-kert melynek virágai, ligetei, tava és szoborkoszorúja közt oly kedvesen folytak az órák. Ott állnak Isaure Clemence, M-lle Montpensier és Jeanna d'Arc is, eszményítve a véső által, szabad ég alatt, kitéve nemsokára a kíméletlen bombáknak. Ez mindig a csöndesebb világ, a merengők, álmodozók kedvencz sétahelye volt. A turkók, kik a csatatéren oroszlánok, itt valódi arszlánok voltak, segítve a dajkáknak vigyázni?a békékre. Különös, hogy a németek annyira fölfortyantak e broncz arcza katonák ellen, kiknek egyéb nevük sincs most ajkukon, mint „wilde Bestien.“ Pedig jobb lelke van némelyiköknek, mint sok keresztyén felebarátunknak, ki égreforgó szemmel szokta emlegetni az istent, s arcza belett a lelke fekete. Elmondunk egy történetet. Több év előtt a „Moulin Vert“ben (nyári étkezőhely a boulognei liget mellett) aláírási ív keringett egy derék katona számára. Adni akarván mi is valamit, megkérdeztük, hogy mit tett ez a derék katona ? Elmondták. Lovakat vásároltak egy kaszárnyában (akkor indult épen Garibaldi Repremonte-hoz), s e kaszárnya előtt szép tér fekszik fasorokkal szegélyezve. Sok dajka gyűlt oda akkor is, körülvéve zuávokkal, bouchardokkal, egy-egy tarkóval. Egyszerre lárma támad, mert a kinyílt kapun busz harmincz nekiszilajult ló vágtat a térnek, hol a dajkák ácsorognak a gyerekekkel. Sikoltanak, s aki középen áll, annak nincs ideje sem félreszaladni. Egy katona látja azt, s hirtelen kirántva egy szép kis csecsemőt dajkája kezéből, leteszi a földre, s maga gyöngén ráhajlik mint egy eleven bolthajtás, hogy a lovak rajta gázoljanak át: ő elég erős, elbírja. S egy ló valóban nagy sebet is rúgott a hátán és vállán, és kórházba kellett vinni. De a gyermek épen maradt s a m megsebesült katona fölemelte és megcsókolt. Másnap a lapok leírták e történetet, s a polgárok sokfelé gyűjtöttek a megsebesült részére. És ez a katona egy turkó volt — „eine wilde Bestie“, ahogy most Königsbergtől Kehnig mondani szokták. Bizony most a „hotel des Invalides“ esplanade-ja is bus lehet. Máskor a vén rokkantak (a hosszú kabátban vagy vörös frakkban) mily jókedvű arczcal üldögéltek a fák alatt, s ha asszonyszemély mellé juthattak, mennyire igyekeztek kimutatni, hogy valaha nekik is nyilt a virág. Mily büszke önézettel jártak a palota sánczainál, hol az ellenségtől elvett ágyuk állanak mint diadaljelek. Most arra gondolhatnak, mennyi van az övékből is Berlinben! Eddig mindig oly teljes elégültséggel mutattak a mauzóleumra, melyben I. Napoleon pihen, velük egy telken osztozva, s nevét nem is említvén, csak ezt mondják : „c‘est la tombeau de Pancien.“ De hajh, az „újnak“ nedani dolga árnyat vetett e büszkeségre! Bizony e minden nagy utczájában megújult, megifjult Párisra szinte roszul esik gondolnunk. A nyaralók, melyek az „avenue de l‘ imperatrice (most már „de la republique“) hosszan pompáznak, pár hét alatt füst és hamuvá lehetnek. Ha egyszer aztán a falakon bejut az ellenség, a barikád nem lesz többé akadály. Nem úgy van most már, mint régen volt. Napóleon kiegyenesíté a görbe utczákat, úgy hogy a kaszárnyáktól és indóházaktól hosszú vonalra lehet lődözni, mint valami várakból. Ő a forradalom ellen csinálta ezt, s íme, az invasio veheti hasznát! De az ágyak, melyek itt fognak rombolni, nemi csak a FSO francziák vagyonát tiprandják, hanem milliók szép emlékeit is világszerte. Ez bizonyára a legellenszenvesb tények egyike lesz, mely a francziában bosszút, másokban pedig méltatlankodást fog ébreszteni. Mert Páris kedves még az élőit is, aki nem látta. Nem csak ehignont, kankánt krinolint, operettet és demi-monde-dámát kapunk onnan, hanem eszméket, világosságot, valódi művészetet és nagytalálaráti okát is. Pánsának csak egy része Babylon, a nagyobb része méhkép. Sehol sem imák és olvasnak többen. A kis lányka kezében mindig ottvan az „Ami de l‘enfence“ a szakácsnőében a „Pisse-Temps“ a kis gaminéban a „Conten mer veul eux“ , a „bouffe“ egydióhéj a Moliére és Racine „tteatre francais“ je mellett. Ami pedig a „Mabille“-t illeti, minden kankánja mellett is, (melyet ott ugyan sok harcban járnak, mint quondam a népszínházban) sokkal tisztességesebb hely, mint a berlini alte Jacobs-Strasse .Orpheumája, ahol grace nélkül vigyorog a szemtelenség, úgy hogy e zsebmetsző szőke nőkkel szemben az ember már a második perczben nem tud németül , vagy mint az ötemféle London Alhambrája, melynek folyosóin a syrének igazi út,önállókká válnak s egy nagy részük a csöndes Hannoverából került e csalfa tengerre. Valamint minden nagy folyamnak sok az iszapja, valamennyi világvárosban szintén sok a förterem. Egyik alig vethet a másik szemére. Párisnak annyiban volt nagy hátrása, hogy ő magának a Tuilleriák udvarának laza erkölcsei rontották a börzét, a Bomnpadot, a szalonokat is. De ez a forrás nem létezik többé, s valószinű, hogy utána Páris nagyobb lendületet fog nyerni, mint nyert valaha. Rothadásra jön a leggazdagabb tenyészet, ha maga a fő d jó termő talaj. Sedanból az lehet, a mi ,volt a porosznak a tilsiti béke: fölrázatl haz aléltságból s uj élet. És Páris — löjjék vagy nem a poroszok — megint a dicsőség és fény városa lesz, hová vágyva sietnek az emberek mindaddig, mig a szellem és báj vonzerővel fognak bírni. Adalékok. — Mac Mahon marsalból a következő levél érkezett a hadügyminiszterhez: Pourrn au-Bois, sept. 8. Miniszter úr! Van szerencsém önnel tudatni, hogy engedélyt nyertem a porosz katonai hatóságoktól átszállíttatni magamat egy Pourriau Bois nevű kis városkába, néhány mennyi távolságra Sedantól, Belga területen. Hadifogoly lévén, a kapituláczió határozatai szerint nem ajánlhatom fel szolgálatomat e hadjárat alatt, azonban mint a katastrófa által sújtott hadsereg parancsnoka, én, ép úgy, mint hadseregem tisztjeinek legnagyobb része, osztani akarván katonáim akaratát, mihelyt sebeim állapota megengedi átszállíttatásomat, ami az orvosok szerint öt vagy hat hét múlva lehetséges , kérni fogom a porosz hatóságot, hogy engem Németország valamely vidékére internáljon. Fogadja szívesen, miniszter úr nagyrabecsülésem őszinte kifejezését. — De Mac Mahon Francziaország marsallja. — Jules Favre külügyér a következő levelet intézte Kernhez, a svájczi szövetség párisi miniszteréhez: Páris, sept. 9. Uram ! Azon levéllel, melylyel engem más keleti, szerencséltetni szíveskedő, értésemre akarta adni azon rokonszenv jeleit, melyeket Strasburg lakosainak helyzete Svájciban felköltött, valamint a szövetségi kormány azon határozatát, mely szerint segélybizottságok alakulását és a magán könyörült törekvéseit segíteni kívánja. A nemzeti védelem kormánya mélyen aeg van hatva a közlemény által a a benne támadt érzelmeket bizonyára egész Francziország osztani fogja; nem kisértem meg kifejezni, hogy a svájczi nemzet e nemes eljárása, a a szövetségi tanács nagylelkű határozata mennyire fogja lelkesíteni Strassburg hősi lakosságát. Ily cselekedetek becsületére válnak annak, a ki kezdeményezésüket megtagadja. Ezek a legértékesebb bizonyítékai Svajcz barátságos érzelmeinek s mi sem járulhat inkább, mint ezek, azon vonzalom lerösbitéséhez, mely oly régóta egyesíti Svájczot Francziaországgal s kivált Elszaszszal. Kérem önt, legyen hálás elismerésünknek tolmácsa a szövetségi tanács s mind azok előtt, a kik a bizottságok munkájában részt vesznek. — Olozaga, Spanyolország párisi követe a következő levelet intézte a külügyminiszterhez. Páris, sept. 8. Miniszter úr! E hó 6 én este kaptam meg excellentiádnak 5 évős sezóló körlevelét; van szerencsém önnek értésére adni, miszerint indíttatva éreztem magamat azt posta útján kormányommal közölni, ugyanakkor értesítvén őt távirati utón is. Spanyolország külügyminisztere, mielőtt megkapta volna a körjegyzék másolatát, távirati utón megküldte számomra a szükséges utasításokat, hogy excellentiáddal közvetlenül hivatalos összeköttetésbe lépjek, s fejezzem ki kormányom határozatát, mely szerint a Spanyol- és Francziaország közt fennálló jó viszonyt fenntartani óhajtja. Feleslegesnek vélem kijelenteni, miszerint minden törekvésem, mint mindig, ezentúl is arra lesz irányozva hogy mindinkább erősbítsem a viszonyt a két ország boldogulásának érdekében. — S. de Olozaga. E levélre Jules Favre külügyminiszter a következőleg felelt: Páris, sept. 10. Képviselő úr! Élénk örömmel fogadtam a levelet, melylyel engem szerencséltetni s arról értesíteni méltóztatott, hogy Spanyolország külügyminisztere önnek távirati után megküldte a szükséges tudósításokat, melyek szerint a nemzeti védelmi kormánynyal közvetlenül hivatalos összeköttetésbe lépjen. Nagyon szerencsésnek érzem magamat, hogy a barátság és bizalom e tanújelét megnyertem azon ország képviselője részéről, mely nemrég megmutatta a szabadság felé vezető utat. Reményem, hogy együtt fogunk e szabadság felé haladni, szorosan egybefűzve érdekeink és óhajtásaink közös volta által. Felette nagy becseset bír Francziaországra nézve e borzasztó órában, hogy fényesen kiviláglik ama politika fölcsesége, mely egy testté fűzi a három valóban testvérnépet, melyek családuk ugyanazonossága feltalálására nem várnak egyébre, mint a szabadság feladására. Engedje meg képviselő úr, mind magma, mind társaim nevében kijelentenem, nagyrabecsülésemet s egész tiszteletemet. — Trochu tábornok a következő irattal rendelte el a Párist környező erdőségek felgyújtását: A nemzeti védelem kormányának elnöke, Páris kormányzója, s a helyőrség parancsnoka.