A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-26 / 47. szám

47. szám. IX. évfolyam. Heggel! kiállás* Pest, 1871. Vasárnap, február 26. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. sz.földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................X frt. 85 kr. 3 hónapra .... . 5 „ 50 „ 6 hónapra ...... H „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. sz.. Beiktatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyeg-díj minden beigtatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beig-tatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. fila^r Az előfizetési és hirdetményidij. a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H­O N“ IX-ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt — kr. Fél évre............................... 11 frt — kr. Negyed évre .................... 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldé­séért felülfizetés havonkint. 30 kr. BBF* Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb !? a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóMutalft. PEST, FEBRUÁR 25. A posta-takarékpénztár. (A közlekedési budget tárgyalására.) Hitel és pénzviszonyaink oly zilált ál­lapotban vannak, hogy az állam nem hagyhat mindent az egyéni kezdeménye­zésre, hanem mindent meg kell tennie, mi­által hitelviszonyainkat javíthatja, és a pénzforgalmat gyorsíthatja, annak gyü­­mölcsözését előmozdítja. Hogy bank és takarékpénztári üzletünk mily gyenge lábon áll, és hogy ez utób­binak újabban megindult felpezsdülése daczára, mily drága még nálunk a pénz, és nehéz a megtakarítás, az kitűnik ab­ból is, hogy a legjobb biztosíték mellett is 6 — 7°­0-en ritkán és kevés pénzt lehet kapni. Kamatlábat az újkorban megszabni nem szabad. De az állam lenyomhatja azt, ha concurrentiába lép a hitelintéze­tekkel. Most bankügyünket nem fejtegetjük,­­ csak egy oly térre akarjuk olvasóin­kat vezetni, melyen az állam könnyen a legjobb­­eredménynyel és hatással mű­ködhet, és ez a takarékpénztári üzlet. A dolog megértésére elmondjuk egy pár szóban, mit tett e tekintetben Anglia. Angliában már 1840. óta fogad el a posta a magánosoktól pénzt megtakarí­tásra, kamatoztatásra.*) A „Post Office Savings Bank“-et főleg Gladstone szabá­lyozta és 1864 óta életbiztosításra, 1865 óta „évjáradék“ vásárlásra is kiterjesz­­ték azok működését. Az eredmény a következőkben mutat­kozott: Már 1866-ban 20,533,150 forint volt e takarékpénztárakban elhelyezve. Az 1865-ki törvény felhatalmazza a posta­hivatalt 25 millió értékéig a takarékokat évjáradékká átalakítani­ A kamatlábra oly hatást gyakorolt, hogy míg felállítása előtt (III. György alatt) maguk a takarékpénztárak 4,2-tet csak jövedelmeztek (tehát ennél jóval na­gyobb °/p-re kölcsönöztek) most ezek is *) Legyen szabad megjegyezni, hogy Kautz tanár .A társulati intézmények“ czimü legújabb művében tévesen állítja (318 1.) azt, hogy ez intézményt, Gladstone 1881. Máj. 17. törvényével honositá meg, mint ez kitünik Becher „die Arbeiter frage“ czimü és Ludlow általa is idézett müvéből, csak 3*5% -tét hajtanak és maga a posta­takarékpénztár csak 2­­7 %-tet ad- Mi azt jelenti, hogy a pénz olcsóbbá lett. Mert, ha ily kis e mellett is a postata­karékpénztárak betétele oly nagy összeg­re ment fel , az az intézet jó hatását bi­zonyítja. És az a jelenség, hogy 1863. óta a magán takarékpénztárak Angliában apadnak, azt bizonyítja, hogy a posta (majd semmibe se kerülő kezelés mellett) a pénzt magához vonja. A­hol 2­­0 % mel­lett sok pénzt helyeznek el, ott a pénz ol­csó. Ez az eredmény. Francziaországban 1865-ben intézkedés létetett ez intéze­ény tanulmányozására, de azóta nem történt semmi. Azonban épen Francziaország példája némi aggodalmat támaszthat ez intézmény ellen. Mert ott a departementi, községi és öregségi takarék összegeket az állam, mint depositarius, magához vonta és most a pénz nagyrészt elveszett. De ennek csak egy Napóleon önkényes intézkedése volt a kezdeményezője és a szerencsétlen háború a végoka. Úgy hiszem, mind a kettőtől megóvhat­juk magunkat. És ha az utóbbi bekövet­kezhet is, akkor is jobb ha pénzkészletünk van (természetesen törvényes felhatalma­zás és teljes kárpótlás mellett) mintha a szükségest viszik el. De a dolog e sötét oldala oly csapás, mely nem csak ezt az intézményt, hanem az ország jóllétét, polgárai életét semmi­­sítné meg, és amint az ettől való félelem­ből nem szűnünk meg mivelődni, erkölcsi, vagyoni állapotainkat emelni , úgy nem szabad e miatt visszariadnunk egy ily jóté­kony intézet meghonosításától se. A porosz kerületi, a svájczi cantoni, és a franczia departementi pénztárak és á­ll­a­­m­i intézmények is nagyban mozdítják elő a pénzforgalmat, vagyonosodást, és nálunk semmi ilyenféle nincsen, — de ezeket még­se lehet annyira ajánlani,mint az angol posta-takarékpénztárakat, mert részben patriarchális, részben testületi ala­pokra vannak fektetve és nem valósítják az olcsó kezelés és szabad nagybani forga­lom főkövetelményeit, miután lokalizálva maradnak. Mert a megtakarítás csak úgy gyümöl­csöző, ha mindig felkeresheti a szükséget és azonnal megfelelhet annak, ezt pedig csak egy nagy állami posta­forgalom ál­tal lehet teljesen biztosítani. Természetes, hogy az intézmény bel­­szervezete és életbeléptetése tüzetes tanul­mányt igényel, ezért jó lenne a közleke­­désügyminisztériumot, a közelebbi bud­­getvita alkalmával felszólítani, hogy küldjön ki egy egyént ez intézmény ta­nulmányozására és ennek adataiból ké­szítsen e tárgyban törvényjavaslatot. Az intézmény új, de oly czélszerű, oly hasznos, oly egyszerű, hogy minden új­sága és idegensége daczára is, igen köny­­nyen és rövid idő alatt életbe lehetne lép­tetni. TARCZA: Eppar sí n­uove! (És mégis mozog a föld!) Beffény hat kötetben. Irta Jókai Mór. Második kötet. A­mit a patvaristák tanulnak. (Folytatás.) Ebéd után rendesen minden­ ember más ember, mint ebéd előtt. Ezt a száz esztendős naptár is bizonyítja. A terített asztal kiegyenlíti az em­berek között a rang-, kor-, és pártkülönbsé­geket. Ebéd után a patvaristának szabad a princi­pálisa anecdotáin nevetni. Ha jó nevető publi­­cumot szolgáltat magában, még kedves ember­nek is fogják mondani. A gyájas alázatos excellentiás ur is kivetkő­zik az eddigi feszes hernyóbáb hüvelyéből s a fekete kávé és pipa mellett átalakul a régiekre visszaszállongó lepkévé. Diákul beszélnek, Decséry gróf Tacitus válogatott nyelven; Korcza ur annál keresetlenebb konyha la­­n­sággal. Oh milyen jól esik mind a kettőnek, hogy ki­­beszéltseti magát az édes anyanyelvén. Azon a nyelven, a melyben nevelkedett; a melyen gondolkozik, a melyen éjjel álmában beszél, a melyen az ur Istent megszólítja és viszont megérti; a mely a királynak és a nemes em­bernek a­­nyelve; a mely megkülönbözteti az urat a paraszttól, a férfit az asszonytól; a mely a corpus juris és a privilégiumok nyelve ;­­ a holtak és az örökké élők nyelve: a világnyelv, 'a­mely előtt minden nemzet meghajol, s a „senki“ nyelve, mely senkit meg nem aláz. Korcza úr csak akkor volt beszédes, akkor volt közlékeny, ha diákul beszélhetett, s De­­eséry gróf tündökölt, ékesen szóló lett, ar volt, h­a latinra fordult a beszéd, magyarul csak alá­zatosan tudott megszólalni. Ha latinul szól hoz­zá Kálmán első találkozásukkor, bizonyosan nem kerül a két garasra a sor. No de miután ez a tréfa olyan jó hangulatba hozta az urakat, Kálmán is engedelmet kért, hogy szinte latin idiómában előadja azt az előz­­t­ményt, mely a fatális két garast az asztalára hozta. Kiderült, hogy ebéd után ő neki is sokkal jobb előadása van mint ebéd előtt. Ő excellentiája nem győzte tarka zsebkendő­jével törülgetni a szemeit, oly folytonos derült­ségben tartá az a tréfás quiproquo, a mibe Tóth Máté uram Kálmán félreértése folytán került. — Ad vocem ! monda a gróf, kiverve pipáját. Azzal a Tóth Mátéval még én nekem valami vé­gezni valóm volna. — Parancsoljon velem excellentiád, monda Korcza ur, ismét nyújtva a dohány dobözt az illatos véki dohánynyal. — A neki eladott jószágomon van valami tárgy, a mit szeretnék tőle visszanyerni. Korcza ur futott fidibusért. Kálmán látta,hogy trónnal a vékony papirszeletre valamit firkant a principalis a gróf háta mögött: — Kálmán fráter! gyújtsa meg ő excellentiá­ja pipáját. Kálmán a neki nyújtott fidibuson e szót ol­­vasó „tacent!“ (hallgasson!) — Mi legyen az a tárgy? Kérdezé Korcza úr. — Egy kőfeszü­let. — Egy kőfeszület ? Korcza úr úgy tett, mint­­­ha soha hasonló tárgynak hírét sem hallotta­­ volna. — Igen egy fogadási­ emlékkereszt, melyet nagyatyám állitatott oda, midőn a pusztát do­­natióba kapta. Én bizony egészen megfeledkez­tem róla, mert már húsz éve nem voltam azon a pusztán , hanem nem, a herczegnő, annál job­ban emlékezik rá, s most egészen fel van há­borodva miatta, hogy a családi szent ereklye a jószággal együtt egy schismaticus paraszt birtokába került, s semmiképen meg nem akar­ja engedni, hogy az a kereszt kálvinista kézen maradjon. Korcza ur nagy füstfellegeket fújt a pipájából s nézett a maga alkotta ködbe. — Hja! Ez pedig nehéz dolog! Monda farizeus képpel. A szerződésben minden ingatlan át van adva, a keresztet pedig sem lábas, sem ingó bin­­gó jószágnak nem lehet nevezni, az oda van építve. Kálmán kezdte érteni Korcza urat: az meg akarja menteni Tóth Máté számára annak az ezer forintját. —• Dehogy értette ! A poéta! — De talán ide adná azt Tóth Máté uram szép szerével ? Hisz ő semmi hasznát sem veszi. — De igen is veszi hasznát. Azon szent erek­lye egyúttal bucsujáró hely; a pusztán levő csap­széknek főfő consumensei épen a bucsujárók. A kereszt eltávolítása által Tóth Máté a regáléjá­ban fog nagy csorbulást szenvedni. — Hát tudja mit ? fiskális úr: —­egyezzék ki azzal a becsületes emberrel. Én nem merek a herczegasszony szeme elé­­kerülni a nélkül a ke­reszt nélkül. Tudja, hogy e tekintetben milyen szigorú nézetei vannak, s megszoktam már, hogy minden kedvét teljesítsem. Átadok önnek e czélra egy ezer forintot. Talán enynyivel mege­légszik ? — Már nem tudom. Meg fogom kísérteni, monda Korcza úr, ott hagyva heverni az aszta­lon az előkerült ezerest. Hanem egytől óvom excellentiádat, nehogy személyesen érintkezzék ezzel a paraszttal, mert a paraszt nagyon fur­fangos ! Ha észreveszi, hogy excellentiád micso­da pretium affectionist helyez abban az ereklyé­ben, hogy a kegyelmes asszony azt minden áron vissza akarja szerezni, majd tízszer anynyival sem elégszik meg. Oe azt csak én tudom milyen furfangos a paraszt ? A gróf tehát ráhagyta Korcza ura, hogy ke­rülje körül azt a furfangos parasztot, s ígérte, hogy kedvező siker esetén ő sem lesz háladatlan e nagy szivességéért. Kálmán most már többet kezdett érteni. A discursust és negociatiót félbeszakitó azon jelenet, hogy az ajtón benyitott Tóth Máté uram. Most már minden bejelentés és alázatos koczog­­tatás nélkül. Hja, ő is ebéd után volt már, s olyankor Tóth Máté uram is más ember. Szemei ragyogtak s fél bajusza ki volt pödör­ve, a másik fél csurgóra állt. — Jelentem a lássan, megjöttem. Ő excellentiája fel is kerekedett mindjárt s igyekezett mentül távolabbra retirálni Tóth Máté uram elől, nehogy abba a kellemetlen helyzetbe jusson, hogy valami szót kelljen váltani személyesen azzal az emberrel, a ki­nek a jószágát eladta. Háttal ment kifelé a pipázó szobáitól az irodába , a­hová Kál­mán kikisérte. Korcza urat nem engedte ma­ga után jönni ,csak marad jól, végezzen azzal a furfangos paraszttal! A excellentiáját az irodá­ban szépen felöltöztető Kálmán az ötgallérú kö­pönyegbe : az ócska redőnyös hintó n­evén szür­ke négyessel már ott várt a kapu előtt; ő excel­­lenciája hetvennégy éve daczára könynyedén szökött fel a magas hintóba s még egyszer biz­­tositá Kálmánt a felöl, hogy alázatos szegény szolgája marad. Mire Kálmán visszatért az irodába, már ak­korra Korcza ur készen is volt az egyezményi irattal, melynek értelmében a kérdéses kőkeresz­tet Tóth Máté uram Decséry grófnak vissza adja; az pedig saját költségén elhorhatja v­­­onnan. — Nehéz dolog volt ezt kicsinálni! monda Korcza ur, vállára veregetve az örömtől tüz­­lő Tóth Máté uramnak. — De meg is szolgálom az urnak. Mond... •A boldoggá tett férfiú, mihelyt hazamegyek, küldök az urnák egy süldő malaczot. S azzal ő is sietett a fakó szekerére felkap melyet három szilaj mén vitt hegyen völgy odább. Mikor aztán Korcza ur és patvaristája egy dal maradtak, az ügyvéd igy szólt patvar­­jához: — No domine fráter. Vegye elő naplóját s írja be sub rubro „sportulák, accidentiák—­­„a szent kereszt ügyéért Decséry gróftól 1 forint, Tóth Mátétól 1000 forint.“ Kálmán összeharapta az ajkait; Korcza észrevette nem­tetszését. — Hát maga mit tenne ez esetben ? — Én? Visszaadnám az egyiknek is az ezer forintját, a másiknak is az ezer forintját s kíván­nám tőlük a honoráriumomat. — S akkor aztán kapna a paraszttól egy süldő malaczot; a gróftól pedig azt a két gars sóst, a mit a patvaristája adott neki. Oh maga poéta! Biz úgy volt az, Tóth Máté uram megkül a malaczot; de biz az is csak olyan nyársra való malacz volt. A gróf pedig oly módon fejezi ki Korcza ur fáradozásáért való háladatossá­gát, hogy a herczegné sajátkezű köszönő let küdldé el neki sajátkezüleg czimezett bor­ok­ban, — hanem a két garas nem volt hozzá mel­lékelve. A levelet pedig el sem olvasta Ko­ Csm úr, mert németül volt írva s valahányszor m net I levelet kellett neki elolvasni, mindig úgy érezte I magát, mintha uj szűk csizmát kellene kijárass. ! (Folytatjuk.) Hatása pénzforgalmunkra és főleg sze­gényebb osztályaink anyagi emelésére jó­tékony lenne. Kisértsük meg! Hegedűs Sándor. — E percz­ben vett távirati értesítés szerint Téténynél a Duna jege mai nap délután 2 óra 45 perczkor megindult, a rácz­­kevi és a nagy Dunán pedig délután 2 órától fog­va a­ jég folytonosan megyen s igy Pest váro­sára nézve a vizáradás veszélye megszűnt. Pesten 1871. febr. 25. d. u. 1 25 órakor. Thaisz Elek, főkapitány, mint az árvizv. biz. elnöke. — Több kath. congressusi kép­­viselő a következő felhívást teszi közzé : Az országos kath. gyűlés márczius 9-re ismét össze­­hivatott, az általa az önkormányzati szervezet kidolgozására megbízott 27 -es bizottság­i munká­latának tárgyalása végett. Ezen tárgyalások eredménye fog e fontos ügy felett dönteni, mely­nek megoldására nézve a bizottság kisebbsége külön véleményt terjesztett elő. A magy. kath. egyház képviselőin fekszik a nagy feladat — megvitatni s elfogadni azt, mely a magyar kath. egyház valódi önkormányzatát lehetővé s bizto­san fenmaradóvá teendi. De e czélra mellőzhet­­lenül szükségesnek találandja, hisszük, az egész magyar kath. egyház-közönség, hogy elválasz­tott képviselői nem felében, mint a m. é. October 26-án, a congressus megnyitásakor, d­e t­e­l­­jes számban jelenjenek meg, mert az elfogadott megbízásnak voltakép meg­felelni, — elengedhetlen polgári kötelesség, s ily életbevágó fontos ügy feletti elhatározásnál csak egy választó­kerületet is képviselet nélkül hagyni azon kerület jogainak megsértésével lenne azonos — mire nézve nem hihetjük, hogy­­ a felelősséget bár­melyik képviselő is magára venni akarja. A főváros és az árviz. A mi már néhány nap óta állandó rovatot képeze­tt a lapokban, bekövetkezett. A jég meg­indult s most midőn e sorokat írjuk, minden perezben lehet félni attól, hogy a Duna ellepi a fővárost. Kitör-e valóban ? — Öten tudja. Ko­moly aggályokra elég okot ad, hogy a jég köz­vetlenül a főváros alatt megrekedt s hogy csak a soroksári kis mellék ágon zajlik tovább ; en­nek folytán magasabbra s magasabbra nő foly­tonosan a Duna a főváros között. Hogy félnünk lehet is, kell is, mutatják azon előkészületek, me­lyeket a rendőrség tesz,­­ a tereken felhalmo­zott csolnakok nagy száma, mentő eszközök fel­halmozása, s más hasonló intézkedések­­, s me­lyek megrémítették a főváros lakosságát. Bízunk a sors kegyességében, hogy ez alka­lommal el fog vonulni az ár, anélkül, hogy pusztítana körünkben. De reánk nézve megdöbbentő maga azon egy­szerű tény, hogy Magyarország fővárosát félte­nünk kell a Duna kiáradásától. Túl a Lajthán azt éneklik : „Es gibt nur a Kaiserstadt, — es gibt nur a Wien.“ Nekünk még drágább Pest, minden piszokja és szemetje, és minden élvez­­etlensége daczára, mert hát mégis van benne valami, ha nem sok is, a­mi fővárosi jelleget kölcsönöz neki; s ez a kevés azért drága ne­­künk, mert nem egyes mecaenások, nem művé­szet­pártoló fejedelmek, nem is az udvar körül öszpontosuló magasabb körök adták nekünk, — hanem fővárosunk díszei, a nemzet közrészvéte és lelkesedése által emeltettek, nehéz keserves időkben; s ha összeszámítjuk hogy mennyivel járult ezekhez a gazdag és mennyivel a szegény, — bizony kisül, hogy többet áldozott a szegény, a­kinek van oka megszámolni filléreit. Hogy Párist megrongálták néhol a porosz bombák, — hogy Bécs egy csekély része szintén ki van téve a Dunacsatorna áradásainak, — az még nem lehet elég ok arra, hogy a sajtó hall­gatag megnyugvással fogadja a főváros veszé­lyeztetését, bízva a jó istenben, hogy talán még­sem fog fejünk fölött összecsapni az áradat. De hátha a jó isten megfeledkezik arról, hogy mi­lyen nagy erőfeszítéssel és milyen keserves verí­tékkel emeltük mi fel ezt a Pestet,­­ és reánk engedi jönni a Dunát? A főváros sorsa­­ma a véletlen kezében van; mindenkit, a­ki élő tanúja volt fejlődésének, ke­serűséggel tölthet el az a tudat, hogy a főváros, a felelős kormány fenállásának ötödik évében ve­szélyeztetve van a Duna netaláni kiáradása­­ál­­tal s ha­ nem frgalmaz meg a lakosságnak a vé­letlen, a magunk erejéből még csak ott állunk, hogy ismét megélhetünk egy 1838 at.­­ És ilyen körülmények között csinálunk s­u­­g­á­r­u­t­a­t! Ilyen körülmények között költjük a pénzt, melyet felvettünk a Dunának a főváros melletti szabályozására, hogy a főváros biztosít­tassák az elemi csapások ellen — boulevardra. Az első, az életföltételt reá bízzuk a sorsra, a véletlenre, a jó isten irgalmára és kegyelmére, hanem a helyett csinálunk szép utat, hogy ki­sétálhassunk a városligeti homokbuczkák közé. Hagyjuk, hogy a Duna rakonczátlankodjék, s hogy veszélyeztessen mindennap millió vagyont, évtizedek erőfeszítése folytán teremtett közérté­ket, emberéletet,­­— aztán vásárolunk és ela­dunk házakat, — a­mely közmunkatanácsi mű­ködésnek legelső üdvös hatása az, hogy a ház­­bér a jelenlegi évnegyedben általában csak 30­0 - kat hágott. Katalin czárnővel történt, hogy Potemkin mindenese festett városokon vitte át, hogy lássa, mennyire haladt az ország fejlődése az ő kor­mányzása alatt; a festett színfalak mellett pedig nyomor, szegénység, szóval valódi muszka élet volt; de hát azt nem látta a czárnő. Adja isten, hogy ne járjunk mi is úgy a mi boulevardunk­­kal! — A József nádor korából szóló esetet pe­dig mindenki tudja, hogy mikor beutazta az országot, minden bokorból nyulat ugrattak ki, hogy meggyőződjék a nádor arról, mily­­gazdag­­ ez ország vadakban. Félek, hogy ismétlődni fog ez­ az eset s a közmunkatanács minden tettéből — egy-egy vad fog kiugrani. Ilyen körülmények közt nem tehetünk mást, mint hogy ajánljuk a főváros lakosságának, jár­jon szorgalmasan a templomokba s imádkozzék sokat buzgón és áhitatosan az ur istenhez és minden szentéihez, hogy bárittassék el fejünk felöl a csapás, melylyel fenyegettetik a főváros.­­xy.­ Mai szállitunkh­oz egy félív melléklet van csatolva. Az országháziból. Pest, febr. 25. 1871. (Sz.) Az igazoló-bizottság mai előterjesztése az udvarhelyszéki választásra nézve igen nagy résén sust költött fel, — csaknem minden ol­dalon. Nem annyira az eljárást illetőleg, mely a szokott volt, hanem ez eset újdonságánál fogva, hol a házszabályok eddigi, szokott értelmezése, összeütközésbe jött egy új törvénynyel, mely megtiltja a bíráknak a politikai pártkü­zdelmek­­be elegyedést. A választott — Török — benyújtotta ugyan utólagosan lemondását bírói állomásáról, de ekként értelmezni a birói függetlenségről szóló törvényt — képtelenség. Ennek csak azon egyetlen kizáró magyaráza­ta lehet, ha a biró, mielőtt jelölt­ségébe beleegyeznék, benyújt­ja lemondását, különben az egész füg­getlenségi intenzio ki van játszva. Mert tegyük föl azon esetet, hogy a biró föl­lépvén képviselőjelöltül, megbukik. Ez mi történik ? Az ellenkező értelmezés szerint, visszatér hivatalába, úgy de akkor azonkívül,, hogy megszegte biró létére —a törvényt, bele is elegyedő pártviszályokba és nem nyújthat garantiát a • leknek arra nézve, hogy a bekövetkező időkbe'« pártatlanul és elfogulatlanul fog ítélni. Ne szaporítsuk az inconvenientiakat ét *­. összeférhetlenség elvének megsértését, — csi­pán pártszempontokból. íme az ellenzék soraiból kinevezett két bíró (Bónis és Jankovics) első kötelességüknek tartot­ták azonnal kilépni a képviselők sorából, míg oda túl az incompatibilitás elvét sehogy r­á akarják a gyakorlatban is valósítani. Ha ily világos törvénynyel szemben is a fő­szabályok és a leszavazás védbástyáir­a bújnak el, akkor komolyan lehet félteni a vényhozás tekintését. Nézetünk szerint a kormánynak magá­ak kellene ez iránt az első lépéseket tenni, ezáltal mutatná meg, hogy az annyiszor fennen hangoz­tatott „törvény tekintélyének fentartása“ több valamivel, mint puszta hang. Országgyűlési tudósítások. A mai ülésben Török Albert megválasztatása felett támadt heves és zajos vita, valamin­t, napirendre tűzött kérvények feletti határozás után a ház,folytatá a honvéd lovagszázadok sza­porítására vonatkozó tvjavaslat feletti vitát, melyet ma Német Albert nyitott meg, rés magához a tárgyhoz szólván, részint és főleg fiatal Pulszky beszédére tévén életes megfr­zéseket, melyekkel a ház nagy részének derült­ségét idézte elő. Az ellenzék részéről még Jókai Mór szólt a szőnyegen levő tárgyhoz;­­beszédét az ellenzék lelkes éljenekkel fogadé. A kormány részéről Ernuszt K. és Kerkap­oly K. szálltak síkra ; előbbi tisztán, tárgyilagosan a kérdést* * szólt, Kerkapoly nagyobbára az ellenzéki sz­kok beszédeinek czáfolgatásába bocsátkoz-­­Beszédét a jobboldal szintén zajosan me­jenezte. A képviselőház 297. ülése febr. 21 . Az indemnityre vonatkozó jegyzőkönyv hite­lesítése után a kérvények tárgyalása következett. Szögyényi László előadja az előleges k­r­vényeket: Mármaros megyei verh­ovinai lako­sok kérvénye telekkvi osztály felállítása­­, irattárba tétetik. Velete és Kirva kérvénye a huszti túszékhez való csatoltatásuk tárgyában a bel- és­­igazságügyi minisztériumnak avta­tik ki. Az izraelita congressus ellen intézett kérvé­nyek tudomásul vétetnek ; a tűzkár mentésíte irántiak a kereskedelmi minisztériumhoz úti­tatnak. Sárosmegye — Kassa, Szatmárnémeti, Koraá­rom város és megye, — Nyitra megye­­— -­rom és Miklós vár szék — Gömör megye kérvé­nyei a honalapitás ezredéves ünnepének tárg­yán, használat és intézkedés végett a belügyim­niszteriumhoz áttétetni véleményeztetik. Azok kérvénye, kik mint volt honvédek se­gélyért folyamodtak, a belügyminisztériumhoz tétetnek át. Krisztinkovich Ede,­­ Fischl Mózes, — Kauner András,— gr. Haller Ferencz,— czik Ferencz, — Kovács Sándor az 1848/49 év­ben szenvedett károk megtérítése iránti kén­­nyé elintézés végett a pénzügyminisztériumon áttétetni véleményeztetik. Gon­da László melegen szólal fel Kovác­s­ Sándor érdekében, ki 48-ban 6000 frtig károso­dott. Kérvényét oly utasítással kivánja a p. v. minisztériumhoz áttétetni, hogy kártérítési ala­pot szerezzen és mutasson ki. Csihi Sándor pártolja Gondát s reflectálva még más, hozzá e tárgyban intézett kérvényre

Next