A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-06 / 30. szám

B6. szám, IX. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7.sz.földszint. Előfizetési dlj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................1 írt. 86 kr. 3 hónapra ........................560 , 6 hónapra ........................11 „ — „ Az esti kiadás poatai elönküldéseért felülfizetés havoiurnt ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számittatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1871. Kedd, február 7. Szerkesztési Iroda: Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dijt 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . . 25 kr. kiadó hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelete csak ismert kezektől fogadtatnak el.*■ felairatók nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás H O N“ ■ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt — kr Fél évre . ...... 11 frt — kr Negyed évre .................... 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint. 30 kr. UST- Külön előfizetési íveket nem kiadünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ Madóhivtala, PEST, FEBRUÁR 4. A cultusminiszter. Azt az űrt, melyet Eötvös halála az irodalomban és államférfiaink sorában hátrahagyott, betölteni nem lehet, de a kormányban a halála által történt üresedést betölteni kell. Ezért, ha leróttuk a kegyelet adóját az elhunyt iránt, a szív fájdalmát elfojtva, gondolkoznunk kell az utódról, mert az államgépezet kérlelhetlen, érzéketlen, elhasználja a kerekeket és újakat követel. Ki lesz a cultusminiszter ? Ezt kérdé a temetésről visszatérő közvélemény, s valószínű, hogy ezzel már kormánykörökben is foglalatoskodnak. Hogy ki lesz? Azt nem tudjuk. De hogy kinek kellene lenni? Arról sokat gondolkoztunk. Lássuk a kellékeket. Eötvös működése nagy részben adatgyűjtésből, az építésre szükséges tér előkészítéséből állott, hogy ebből a szabadságnak, vagy reactionak lesz építve, az nagyrészt hivatali utódától függ. Mi elvileg a cultusminisztérium ellenségei vagyunk. Mert meggyőződésünk szerint az egyháznak a társadalomba kell visszatérnie és az állammal csak oly viszonyban kell állania, mint akármely más erkölcsi társulatnak. Ezért a következendő cultusminiszter hivatását és feladatát azon paradoxonban véljük leghívebben kifejezni, hogy annak arra kell törekednie, miszerint utolsó legyen: hivatáskörét kell megsemmisítenie, lehetlenné, fölöslegessé tennie. Ez nagy és fontos feladat. E kérdésnek egy nemzetközi és egy nemzeti oldala van. A nemzetközi , a római székkel, és a külföldi egyházakkal való viszony szabályzása, az állami önállóság, a szabadelvű haladás és demokratikus egyházi fejlődés alapján. Az egyszerű pappá devalvált pápa — mily viszonyban legyen hazánk katholikus papságával és lakóival ? Oly kérdés, melyben két szempontot kell szem előtt tartani, illetőleg kiegyeztetni. Először azt, hogy a katholicismus szabadsága úgy legyen biztosítva kifelé, mint befelé, mint akármely más vallásfelekezeté és mint azt a kor igényei követelik, és pedig biztosítva legyen úgy a világi, mint az egyházi hatalommal szemben. Csak ez az egy kérdés egymagában oly fontos, hogy alapos kifejtésére kötetek lennének szükségesek ! Második — a fenebbit kiegészítő — szempont az állam, és állampolgárok egyéni, polgári és politikai függetlenségének megóvása — kívülről jövő egyházi befolyások ellenében. E két szempont az a két sarkpont, mely körül forog a cultusminister egyik feladata: a római székkel való egyházi és állami viszonyunknak szabályzása. A feladat ezen része inkább negatív természetű : a jus piaceti és püspökeink viszonya a római székkel, a pápa bírósági fóruma, oly kérdések, melyek akkor oldatnak meg legszabadelvükben, ha a régi kötelékekből minél több szakittatik szét és minél kevesebbet köttetik. A kérdés, másik, nemzeti vagy jobban szólva , benső része : az egyházi autonómia létrehozása és az államnak ehez való viszonya. Ez annál is fontosabb, mert minden jel arra mutat, hogy a katholika egyházban a nemzeti irány fog felemelkedni, és mi amily üdvösnek tartjuk a római szék befolyása alól való emancipatiót, és oly károsnak tartanók, ha valami gallicanismus,avagy csak Josefinismusféle mozgalom indulna meg Magyarországon, mert a Bossuet programmja csak a pápával szemben önálló, de a nemzettel szemben reactionárius, és József császár törekvése a pápától felszabadította volna ugyan az egyházat, de az állam kizárólagos befolyása alá vonta volna azt, mi egyaránt ártalmas. Ezért kell oda működni, hogy az autonómia minél demokratikusabb alapra legyen fektetve és az egyházi elem abban minél kisebb befolyással bírjon — legyen a pap a nép lelki szolgája, lelkiszükségeinek kielégítője, de ne ura és vezére nem csak az egyházban, hanem a társadalomban és politikában is, mint eddig sokszor volt. Ezekből kitűnik, hogy Eötvös utódának határozottan világi embernek, a hyerarchia határozott ellenségének,s a jezsuitismus alól teljesen emancipált független egyénnek kell lennie, ki e mellett bir a kérdés nagyságához mért emelkedettséggel, világos, a jövőt és jelent felölelő fővel és vasakarattal, melyet sem papi, sem egyéni befolyások meg ne ingassanak , kitűzött czélja keresztülvitelében. Úgy, hogy meggyőződésünk szerint (bár absurdumnak látszik) egy atheista lenne a legjobb cultusminiszter. Legyen továbbá államférfi, de az állam befolyását a minimumra redukálja, legyen világi, nem csak abban az értelemben, hogy tonsurája nincs, hanem főben, gondolatban, akaratban, hogy a világi elem, a világi szellem uralkodjék az egyházi viszonyokban, mert csak ekkor lesz biztosítva a vallásszabadság és polgári függetlenség egyaránt. Ez a mérték, ehez kell az ember. Hegedűs Sándor. Egy felmerült hír szerint Benst grófnak sikerült volna a romániai viszonyokat illetőleg a párisi szerződést aláírt hatalmak közt oly egyességet létrehozni,mely szerint biztosíttatnék Romániában a statusquo. (xv.) A katonáknak a szolgálaton kívül való fegyverviselési szabadalma szőnyegre hozatott a delegatióban Ernuszt Kelemen interpelláte a folytán. A képviselőházban P. Szathmáry Károly interpellált e tárgyban. A delegatió tegnapi ülésében a hadügyminiszter képviselője válaszolt az e tárgyban hozzá intézett kérdésre, tisztán kijelentvén, hogy bizony a hadügyminisztériumnak nincs szándékában a közös hadseregre nézve a szolgálaton kívüli fegyverviselést eltiltani. S ugyan mivel indokolja az ehhez való ragaszkodást a hadügyminiszer? „A fegyver a katonánál nem csekély mérvben járul ahhoz, hogy a katonában meglegyen a szükséges öntudat, mely a bátorságot is fokozza.“ Köszönjük alásan! Hiszen épen az a baj, hogy a katona midőn fegyverét oldalánál érzi, nagyon is bátor-------a fegyvertelen és védtelen polgárral szemben. A katona legyen bátor ott a hol kell, a csatatéren, az ellenséggel szemben, s ott lelkének utolsó végvonaglásában se hagyja kicsavarni kezéből a kardot. De itthon legyen polgár mint a többi, s tartsa meg bátorságát akkorra, ha majd dörg az ágyú és cseng a kard. Mert úgy , mint jelenleg van, a hadsereg mindig csak kaszt lesz, s a fegyverviselés külön szabadalmú eszköz, hogy betölthetlen ttz legyen polgár és katona között. Rendet és biztonságot követelünk, s miután azt nem tehetjük, hogy a polgárokat is nyakig felfegyverkezzük, hogy biztosítva legyenek a katonaság garázdálkodásai és támadásai ellenében, követelnünk kell, hogy a hadseregre nézve szüntettessék meg a szolgálaton kívüli fegyverviselési szabadalom. Ha elvesszük az eszközt, megszűnik az okozat is, s bizonyára sokkal kevesebb elkeserítő, sajnos és kellemetlen jelenet fog előfordulni polgár és katona között. Egy kis ország, mely nagygyá szeretne lenni. (Sz.) A közelebbi távsürgönyök fentartás nélkül jelentik, hogy a Duna-fejdelemségek politikai láthatára egyre sötétül;hogy Károly herczeg helyzetét nem igen tartja többé tarthatónak, Ghyka herczeg pedig csakis a vörös párt segélyével tudja tárczáját megtartani, amely párt aztán mindent elkövet hogy az Al-Duna partjait fegyveres lábra állítsa. Mire mutat mindez? Arra, hogy a két kis tartomány, melyből az európai nagyhatalmak egy kísérleti államot képeztek, nem tudja magába fogadni úgynevezett, vagy úgy vélte nagy embereit ; ezeknek pedig szűk az ország, kicsiny a haza, hogy fényes álmaiknak és képzelt képességeiknek elegendő tért találjanak benne. Nem új jelenség a világtörténetben, de a vége is mindannyiszor ismeretes és szomorú. Mi czélja volt Európának a Dunafejdelemségek consolidatiójában ? — igen könnyű kitalálni. Az, hogy a Duna és Balkán természetes határain kívül egy élő védfalat is emeljenek a kelet két százados ellensége közé, mely által legalább a mindennapi békefenyegető súrlódásoknak, összeütközéseknek eleje legyen véve. A román népfaj épen alkalmatosnak látszott e czélra való vagy igényelt származásánál fogva, amely szerint mint latin faj nem tartozott sem egyikhez, sem másikhoz a két ellenséges nagyhatalom közül. Feladata lett volna, kivált miután egy hatalmában iszonyú mérvekben emelkedő uralkodó házból nyert fejedelmet, s az elfoglalt helyzetben egy kis, békés cultur államot képezni; megmutatni Európának, hogy a benne helyzett bizalomnak megfelel s nem válik a két malom közötti őrledékké, hanem a csontok ízületét összefoglaló organikus izommá, melynek a súrlódások között is csak életereje emelkedik. Szervezve belügyeit, eljuthatott volna még honvédelmi rendszerében is odáig, mely a nélkül, hogy valakit fenyegetni akarna, egy jó középállam tekintélyét szerezte volna meg neki. Minket Románia sorsa, mint közvetlen szomszádunké, élénken érdekel s komolyan és teljes szívből kívántuk volna, hogy ezen államczélokat elérje. Minket Románia soha sem fenyegetett, még akkor sem, ha akart volna. Mi ismerjük Romániát, Károly herczeg idehelyezése sem ellenünk volt intézve. —■ az csak a „nagy* Austriát fenyegette. Ami pedig némely nagyszájú hazafiak fenyegetéseit és földabroszkészítési hajlamait illette, a nélkül, hogy elbizakodással vádolhatnók magunkat, nevetségesnek tűnt fel előttünk. Mi Romániát önmagáért sajnálnék. Nekünk Romániára szükségünk volna, mint a nyugati műveltség előőrsére, mint jó szomszédra, melyet minden veszély velünk egyszerre, sőt előzetesen fenyeget, és komolyan sajnálnék, ha Románia ezen hivatását félreismerné. Hiszen Románia most is könnyebben intézheti önsorsát, mint mi. A porta souzerainitása nem korlátozza külügyi szervezésében,nem szellemi és anyagi ügyei rendbehozásában. Az ő feladata: nem fenyegetni az európai békét, hanem föltételhető megnyugtatást ajánlani Európának; hivatása még ha erős lenne is, azon irányba térni ki állomásait, mely felől ellenségeit várhatja, — nem azellenkezőben. Felénk hiában emelgeti ujjait; nekünk Románia a szövetséges igen hasznos társ a czivilisatio érdekében. Románia mint ellenség, nem zavarja álmainkat, csak részvétünket kelti fel bekövetkezhető tragédiája iránt. Hogy állításunk való, nem kell messze keresni a történelmi példát; ott van a velük szomszédos Erdély. Épen ezen bőrében nem férő politikával vesztette az el e XVII. század végén államiságát. Nagyhatalommá akart dagadni, férfias királyi, nádori ingósággal kecsegtették magukat s egy zernyesti csata fölrázta őket fényes álmukból, a megsemmisülésre. Azt mondják, rész közvitéz, ki generálissá nem akar lenni. Ez állhat az egyénre, nem áll az országokra. Itt az erők kellő latravetése a fő teendő. Fájdalom, nem egy ifjú (egyén és nemzet) túlbecsüli erőit és megszakad a könnyelműen fölvett teher alatt. Ifjú életünk első éveiben a mi költőink is úgy énekeltek: „adja isten, hogy hazánknak, mint a „nagy“ király alatt, három tengernek határ alkosson határfalat.“ Most „paulo minora canamius.“ Néha még „minima“ is. Néha még nagyon is pad alá vonják nemzetünk fejét. Mi pedig az arany középszer emberei vagyunk, s újabb költőnkkel éneklünk. „Csak ez a kis enyhe fészek. Ez maradjon mindig épen.“ Tegyétek ezt románok ti is! Az erdőtörvényjavaslatról. il. (R.) A törvényjavaslat 53, 54 és 55. §. az erdei termékek szállítását tárgyazza, még pedig a két első a száraz után való szállításról intézkedik, mig az 55. § vizi szállításra a következőket mondja: „Az erdei termékek folyó vizeken szállítására nézve addig is mig az ezzel kapcsolatban lévő vizjog tekintetében a törvényhozás részletes intézkedésekről gondoskodand, az eddig szerzett magánjogok sértetlen fenhagyása mellett, a vizekről és csatornákról fennálló 1840. 10-ik törvényczikk továbbra is fentartatik.“ Nézetünk szerint ezen §-al sem a fának kiúsztatása, sem az épületfának tutajozhatása nincsen kellően biztosítva. Akinek pedig eszébe jut az, hogy a főbb közlekedési utaktól, és folyóktól távolabb eső erdőségek fája ezen szállítási vonalakra általában véve inkább erdei patakokon és vizeken szállítható ki, annak bizonyára igen feltűnő, hogy az erdőgazdálkodás ezen egyik igen lényeges főtényezőjének szükségszerű biztosításáról a törvényjavaslatban kellően gondoskodva nincs. Avagy hogy példákkal bizonyítsuk az erdészeti vízjogi kérdés megoldásának szükségét: ki nem olvasta e lapokban is azon elszomorító verekedést, mely a múlt évben Nyitramegyében a fát úsztató földes ur emberei és az usztatásnak ellenszegülő nép illetőleg partbirtokosok közt történt ? — és azon országos hirű perkérdésről se hallott volna senki, melynek busás árát Kolozsvár város hazafias közönsége fizeti ? — midőn azért, hogy Eszterházy főispán usztatási különös előjogánál fogva nem engedi meg, hogy a magyar királyi kincstár a saját erdejében termelt fát az ő birtokterületén át folyó Szamos vizén Kolozsvárra szállítsa; minek aztán az a gyönyörűséges következménye van, hogy Kolozsvár közönsége, addig mig szomszédságában az erdőben rothad el a sok fa, az Eszterházy-féle fának ölét 18—24 frttal fizeti a régi 6—8 frtos ár helyett s még igy sem kap akkor a mikor kell. Kifogásunk van a törvényjavaslatnak az erdei rendőrséget illető azon részére,mely a bíróságot és eljárást tartalmazza. Nálunk az erdőpusztítás, károsítás és a fáknak megrongálása, fájdalom, igen is átment a nép vérébe, melyet nem csupán jó tanítás, de gyors és példás büntetések által is vélünk kiirtani. Szerencsétlen azért az egész gondolat, hogy az erdőkárokban a békebírák ítéljenek s hogy ezek ítélete ellen a fellebbezés a királyi táblához történjék. Ügyvédek, kik szeretitek a kis perből a nagyot megcsinálni, melynél a költség a kár értékének nem csak százszorossává de ezerszeressévé is válhatik, —• hálafeliratot intézzetek azokhoz, kik a törvényjavaslat eme részét készítették, hogy oly bámulatos módon megszaporitották a perlekedők számát. Hiszen olvassátok csak: aki levág egy 2—mond két krajczáros abroncsot s ezért megbüntetik, akkor ha tetszik a királyi táblához fellebbezheti ügyét, örüljetek turisták a kir. táblai ülnökök száma az eddiginek legalább is kétszeresévé válik s igy még százakra menend a kinevezendők serege. Mitől egyébiránt úgy hisszük, hogy a vakon szavazó cortes haja szála is felborzad. Szigorú és erélyesen végrehajtandó büntetést kell az erdőpusztítók és fatolvajok ellen alkalmazni. Ezt azonban a törvényjavaslat nem biztosítja, miután pedig nálunk az erdőtulajdon tiszteletben nem tartatik, ennélfogva a bíráskodási részt teljes nyugodtsággal mondhatjuk olyannak, mely ha úgy marad miként most van, az erdők fenntartását célzó törvényt egészen illusóriussá teszi. Részünkről a czélt tévesztő előbbi, bíráskodási eljárás helyett, a most fennálló mezei és erdőrendőrségi törvényt is jobbnak tartjuk és elvárjuk a kormánytól, hogy ha ennél jobbat nem tud adni, legalább ezt tartsa meg s ne irtózzék tőle, ha az még a 40-es évekből is származik. Az erdőtörvényjavaslatnak egyik része az erdei hatóságok és közegekről szól. E szakaszra igen fontos megjegyzésünk van. A 116. §. b) pontja azt tartalmazza, hogy országos erdőfelügyelő csak az lehet, aki elméleti szakképzettségét erdőakadémián, vagy felsőbb államvizsgán nyert bizonyítvány által igazolja s legalább öt évi szolgálatban szerzett gyakorlati képzettséggel bír.“ Először is megjegyezzük, hogy az „országos erdőfelügyelő“ czímmel, mint Y. ur is a Pesti Naplóban igen helyesen kimondotta, nem érthetünk egyet. Véleményünk szerint, hogy az erdőtörvény papiroson ne maradjon, megfelelő számú szakértő közeg felállítása szükséges arra, hogy annak végrehajtása felett őrködjék. Magyarország és Erdély területéhez viszonyítva, pedig azt gondoljuk, hogy legalább is 30 ily felügyelőt kell alkalmazni, miből az következik, hogy egy-egy felügyelő hatásköre körülbelül az ország egyharmincad részére terjed ki, tehát, hogy az épen nem országos felügyelő, helyesebb azért a királyi erdőfelügyelő nevezet. E némileg mellékes megjegyzésünk után áttérünk a fennebb megjelölt §. b. pontjára, s azt kérdjük az illetőktől, kik a törvényjavaslat ama helyét szövegezték: mire szükség az erdőakadémia ? ha a felsőbb államvizsgát — értem az erdészeket — a nélkül is letehetni — ez esetben kár az akadémiára menni, s ott költeni, hanem készüljön mindenki magánúton és tegyen államvizsgát. És ugyan, kinek juthatott eszébe azt mondani, hogy az akadémiai képzettség elég ? Ha tudnék kicsoda — bizony szeme közé nevetnénk, hiszen ma már állami erdész — akit egyébiránt, miként hallottuk, mindenben parászon vezetnek — sem lehet senki, ha állam vizsgát nem tett. Nem oda urak, ne rántsátok az erdészetet oly könnyedén az egyszerűbb mesterségek sorába, melynek jelszava a tompa ész és éles fejsze; többet kívánjatok attól kire a milliónyi pénzértéket és közvagyont képező kincset bízzátok. Vegyetek példát a külföldről és minden tekintetben tudományosan mivelt erdészeket alkalmazzatok, mert csak ezek képesek az erdők nagyszerű hivatását felfogni; alkalmazzatok tehát olyanokat, kik a kellő akadémiai képzettség mellett az ennek próbakövét képező államvizsgát is letették. A földművelési minisztériumot pedig felkérjük, hogy a törvényjavaslat fennebb idézett helyét kiigazítani es ne mulassza, ami csupán annyiból áll, hogy a „vagy“ helyett „és“t vesz fel. Mit mondjunk még a 119 §-ról, melynek első pontja lényegére nézve oly megérthetlen „gallimathias“ hogy kénytelenek vagyunk szó szerint is ide írni: „Erdészséget vagy a szab. kir. városok és a holtkéz erdeiben erdőkezelő tisztséget csak az nyerhet, ki az erdőakadémiai tanfolyamot teljesen és sikerrel végezte, vagy valamely alsóbb rendű hazai erdészeti tanodát végzett és ez utóbbi esetben az alsóbb osztályú államvizsgát is kiállotta.“ Ezen szavak szerint azt a nevetséges dolgot teszi a törvényjavaslat, hogy az erdőakadémiát, tehát a felsőbb tanintézetet, mely a 116 §. értelmében királyi erdőfelügyelői állomásra is képesítene, — tehát egy pár fokkal fennebb álló hivatalra mint erdészségre, — egy sorba helyezi az alsóbb rendű „hazai“ erdészeti tanodával, amaz egyébiránt csekély megkülönböztetéssel, hogy aki ezt végezte, az még tegye l e az alsóbb rendű államvizsgát is, melyet a jelenlegi gyakorlat szerint olyanoktól kívánnak meg, kik erdőőrök, tehát az erdőre felügyelő szolgák akarnak lenni. Arról, a „hazai“ alsóbb rendű erdészeti tanodáról pedig, melyről a törvényjavaslat szól, csak az a nevezetes, hogy Magyarországon olyan egyetlen egy sincs, s azok felállítása a törvényjavaslatban sem terveztetik. Végezetre egyik nagy hiánya az erdőtörvényjavaslatnak az is, hogy a compossessorális vagyis a közbirtokossági erdők ügyéről egyetlen árva szóval sem intézkedik. Bizony aki ezt a javaslatot elolvassa, még arra is jöhetne, hogy Magyarországon nincs közbirtokossági erdő, vagy pedig azon csalóka álomban merülhetne, hogy hazánk birtokügyi kérdéseinek megoldása a legpompásabban haladván , annyira fejlődtek állapotaink, hogy még a közbirtokossági erdők is megszűntek s a törvény határain belől kezeli kiki a maga erdejét épen úgy, a mint saját érdeke legjobban kívánja. Hát azoknak a kik e törvényjavaslatot készitették, csakugyan nem jutott eszükbe, hogy Magyarországon közbirtokossági erdők is vannak ? — Boldog földmivelési ministérium ! minő jól ismered azt, hogy hol fájhat , avagy minő szépen tudsz felejteni ha akarsz. Mi azonban nem hagyhatjuk a dolgot úgy suttyomban elsiklani,mert ám mi hallottunk a liptói, máramarosi, erdélyi stb.elpusztult közbirtokossági erdőkről, a közbirtokosok közt az erdő használata felett felmerült peres kérdésekről s az erdei sequestrumokról, szóval a közbirtokossági erdőknek általában véve szomorú állapotáról, mely állapot természetszerű kifolyása annak, hogy mindenik birtokos óhajt az erdőből minél több hasznot venni s abba minél kevesebb tőkét befektetni. Hogy a közbirtokossági erdők ügyének az erdőtörvény által való szabályozása kétségtelenül szükséges, erről annyira meg vagyunk győződve, miszerint hisszük, hogyolvasóink az e részben felhozható és általánosan ismert gyakorlati példák idézését velünk együtt nem tartják szükségesnek. A fennebbiek valának azon főbb pontok, melyeket a törvényjavaslat kiváló hiányainak tartunk, s melyeknek az előadottak értelmében való kiigazítását a kormánynak, a képviselő uraknak és az erdészeti közönségnek is beható és komoly figyelmébe eléggé melegen nem ajánlhatjuk. A magyar delegátió ülése febír. 6-án. (Folytatólagos tudósítás esti lapunkból.) A hadügyi albizottság előadója Bujanovics Sándor azon kérvényekről referál, melyek a hadügyi albizottsághoz utasíttattak, s melyek többnyire a Skene-társulattal kötött szerződésre vonatkoznak. Az albizottság e kérvényekre nézve azt javasolja, hogy azok figyelembe vétel végett adassanak ki a hadügyminiszternek. Ez ügyre vonatkozólag Wahrmann, Szeniczey és Petrovay indítványokat adtak be,melyek szintén a hadügyi albizottságnak adattak ki tárgyalás végett. Az albizottság azonban azon okból, hogy a hadügyminiszer kijelentette, miszerint szigorúan fogja követelni a társulattól kötelezettségének teljesítését, egyik indítványt sem ajánlja elfogadásra. (helyeslés.) Wahrmann szerette volna ugyan, ha ez ügy behatóbban tárgyaltatik, mivel azonban reménye, hogy a jövő delegációk részletesebben és szigorúabban fogják e kérdést tárgyalni, beleegyezik az albizottság indítványába. Ennélfogva az albizottság javaslata egyhangúlag el is fogadtatott. Erre a hetes bizottság jelentése került napirendre a két delegáció különböző határozatainak kiegyenlítését illetőleg. A jelentés nem lévén kinyomatva, Ürmény a tárgyalást elhalasztatni kéri, atöbbség azonban a rögtöni tárgyalás mellett szavaz. Az általános vitát Ürményi nyitja meg. A hetes bizottság által javasolt törlésekben a harczképesség csorbítását látja, s azért e jelentést még általánosságban sem fogadhatja el. Szeniczey szerette volna, ha a tárgyalást elhalasztják, hogy megtudhassa az indokokat, melyek a hetes bizottságot s különösen a had- ügyministert arra bírták, hogy a kért 60 millió helyett 40 millióval is megelégszik. Azt hiszi, hogy a fegyver maga nem elég, s hogy a vasutasra, az eperjesi, krakkói és komáromi erődítésekre szükségelt összegek törlése által a védképesség szenved, miért is kéri a delegatiót, maradjon meg saját határozatai mellett. Wenkheimb., Kemény K., Éber N.és Wahrmann M. helyeslik a hetes bizottság eljárását. Hogy egyesség jöhessen létre, a bizottságnak is kellett engednie, valamint az osztrák delegatió is engedett egyes tételekben, különösen az elvi kérdésekben. Ernuszt K. csak úgy fogadja el a 7-es bizottság jelentését, ha a hadügyminiszter kijelenti, hogy a harczképesség e törlések által nem szenved. Több szóló nem lévén, a többség általánosságban elfogadja a hetes bizottság jelentését a hadügyi költségvetést illetőleg. A részletes vitánál az egyes tételek majd mind az osztrák delegátió határozatai szerint fogadtatnak el. E szerint az ezredesek, alezredesek sat. fizetésfelemelése töröltetett; az 1. czimben (központi vezetés) 2667.350 ft. — a 2. sz. (főbb pogok) 1450.000 ft; — a 3. ez. (hadtestek ált. költségei) 22 millió ft; — a 12. ez. (műszaki csapatok) 2.100000 ft; — a 14. ez. (egészségügy) 3017557 ft; — a 17. ez. (különféle kiadások) 190000 ft; — a 18. ez. (határőrvidék 200000 ft; —■ a 19. ez. (természetben élelmezés) 13.500.000 ft; — a 20. ez. (legénységi élelmezés) 9.600000 ft; — a 21. ez. (ruházati és ágyneműek) 6.450.000 ft; — a 22. ez. (felszerelés) 917802 ft; — a 23. ez. (szolgálati időn túl maradó altisztek jutalma) 1.981.000 ft szavaztatott meg. Az első rendkívüli szükségleti, czimére (hadi károk) 2854 ft. szavaztatik meg. — A 4. czim 2 tételénél (Werndl fegyverek beszerzésére) 283000 ft. — Az 5. czim 1. tételére (Komárom vára) 200,000 ft; 3 tétel (Krakkó) 100,000 frt.; 10. tétel (budai kórház) 300000 ft; 11. tétel (cattarói puskaporraktár 12000 ft; 21. tétel (josephstadti puskaporraktárra) a kért 22000 ft. töröltetik ; 22. t. (komáromi puskaporr.) 25000 ft, 31. t. (gyakorló terek szerzésére) 50000 ft; a 33. tétel (állatgyógyintézetek) töröltetik. A 13. czimben (a számfelettiek illetményeire) 1 millió ft. engedélyeztetik. A második rendkívüli szükségletben a 2. és 3. czímre (a tartalékcsapatok rendezésére és a felszerelési készletek helyes beosztására) 1 millió szavaztatik meg.