A Hon, 1872. szeptember (10. évfolyam, 201-225. szám)
1872-09-01 / 201. szám
201. szám. X. évfolyam. Reggeli kiadás» Pest, 1872. Vasárnap, sept. 1. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhol kordra reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...... 1 írt 85 kr. 3 hónapra ...... 660 n 6 hónapra . . . . . . 11 . — . Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr, Az előfizetés az év folytán minden hónapban Megkezdhető, s ennek bármely napján történik .mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda.: Ferencziek-tere 7. szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, szintúgy mint előfizetések a lsia.dl6-ill.ivtalba (ferencziek-tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás „A B 0 N“ X -dik évi folyamára. &130 físetési Árunk. ft ésa évre . . • fél évre . . • 11 ft — kr. Negyed évre . . • 8 ft 80 kr. Külön előfizetési iveket nem küldtnk azét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bementesitése tíz írtig csak 5, 10 írt-jn felül pedig ti* krba kerül. Az előfizetésűi: a 0Hob kiadó-hivatala* cim alatt Pest, f»vei4p*:ckt«re 7. sz. alá küldendők. A HÓM kiadó-hivatai». PEST, AUGUSZTUS 31. Hitelintézeteink és az állam. Minél többet gondolkozunk hitelintézeteink működése és az újabban megindult alapítási mozgalom felett, annál szükségesebbnek látszik előttünk a hitelintézetek és állam közti viszony törvényhozási szigorú, részletes szabályozása. Mert, ha a mostani állapotok megmaradnak, folytonosan terjedni fog a corruptio és a közönség nagymérvű kiszivattyúzásnak, nemzetgazdasági fejlődésünk pedig nagy válságoknak lesz kitéve. Vegyük a vállalkozási és részvénytársulatokat. Minthogy az 1840. 18-ik t. ez. 58. §-a egészen az alapítók tetszésére bizza, hogy nyilvános aláírás által mennyi részvényt bocsássanak a közönség rendelkezésére; ebből két nagy baj keletkezik. Az egyik az, hogy minden alapítási üzlet a legkisebb mérvben nyilvános üzlet, ha nem koncentrálódik néhány ember kezében, kik titkos kedvezményeket osztogatnak és az egész vállalat jövőjével és hitelével üzérkednek, kényök kedvek szerint. A másik baj, hogy épen e miatt az üzletek sok üzérkedéssel járnak, mert az alapszabályokban kijelölt alaptőke és üzletek mennyisége és minősége csak fictió, mely vállalkozási és üzleti hitelszerzés végett van kifüggesztve csak, de, hogy a kitűzött tőkéből és üzletekből mennyi legyen realizálva és mikor, hogyan, az az alapítók tetszésére van bízva, kik az alapítási költségeken kívül, a kibocsátás módjában és idejében is nyerészkednek. Nagy baj az is nálunk, hogy szabad mindent felölelni és összefogni. Ennek eredménye az úgynevezett vállalkozási üzletekkel való botrányos üzérkedés. Ugyanazon hitelintézet nem csak old hitelt, vállalkozási és fizetési (váltó) hitelt ölel fel, nemcsak pénztárjegyeket bocsáthat ki, hanem alapíthat más társulatokat, vállalhat építést, szerepelhet mint közvetítői a kormány hitelműveleteiben, ugyanazon tőkével, ugyanazon biztosítékokkal. Ez az osztrák banktól le a legkisebb hitelintézetig, a monarchia minden hitelintézetének szabadságában áll. Ezt mi veszedelemnek tartjuk és szükségesnek véljük az üzletek szabatos elkülönítését. A vállalkozási, földhitel, ipar és kereskedelmi, valamint váltóhitel elkülönítendő és csoportokba osztandó. Ha Peel 1844-ben szükségesnek tarta az angol bankban még a jegy kibocsátási és tisztánbanküzletet is elkülöníteni és külön kezeltetni, annál szükségesebb az ennél jóval különbözőbb üzletek elkülönítése. Ezt követeli úgy a tudomány, mint a gyakorlati élet fejlettsége. A közönség biztonsága érdekében főleg még két intézkedést tartunk szükségesnek. A kormánynyal szemben nem csak minden hitelintézet egész igazgatótanácsa solidárisan egész vagyonával legyen felelős, hanem az országos hitelintézetek (a mostaniaknál részletesebb) nyilvános számadásai félévenkint az államszámvevőszék által vétessenek vizsgálat alá és csak ha ez kijelenté, hogy a bilance nem hamistadassák meg a felmentés. Ha ez a számvevőszék teendőit és személyzetét szaporítná is, de legalább biztosítná a közönséget a felől, hogy miskolczi-féle dolgok nem fordulnak elő. Angliában már IV. Vilmos alatt kimondták, hogy minden bank a bélyeghivatalba küldte évnegyedenként kimutatásait, és most a „Board of trade“ ellenőrzési joga még a „Friendly societykre“ e munkás beteg és nyugdíjintézetekre is kiterjed. Mi ennyire menni nem akarunk, de a nagy országos intézetekkel szemben eljárásunk szigorúbb lenne, mert viszonyaink fejletlensége követeli azt. A nyilvánosság nem biztosít elegendő ellenőrzést e hitelintézetekkel szemben. Mert a részletes kimutatások tömkelegébe sem a közönség, sem a sajtó minden hitelintézetnél nem bocsátkozhatik, szükséges az országos, szakértő ellenőrzés. Természetes, hogy ez intézkedéseket a helyi intézetekre és a takarékpénztárakra kiterjeszteni szükségesnek nem tartjuk. Ezekkel szemben az államnak egy más kötelessége van és ez a postai takarékpénztárak felállítása. Angliában és Belgiumban a postai takarékpénztárak hatása az volt, hogy a magán takarékpénztárak kamatját leszállítá és igy ezeknek keletkezését is (mert nincs kilátás nagy dividenciákra) a szüksségnek megfelelőleg korlátozá. Korlátozd a takarékpénztárak számát és mégis óriási mérvben növelte úgy a megtakarítók, mint a megtakarított összegek számát, daczára annak, hogy a kamatot lejebb szállitá. Ez absurdumnak látszik, pedig így van. Az angol „postsaving”-kokban csak 1V*%-ot adnak és mégis 560 millió forintot halmoztak 1871. végig fel — és 1861. óta 155 magán takarékpénztár szüntette be működését, pedig ezek magasabb kamatot adnak. E hármas eredményre van nekünk is szükségünk. Mert kezdik a takarékpénztárak alapítását is üzletté tenni a nélkül, hogy a kamatláb apadna. Márpedig bárhány takarékpénztárt alapítanak is — ha ezek eredménye csak a részvények nagy dividenciája, és a szűkölködők magas kamata, akkor ez is csak üzérkedőknek használ. Egyéni és nem pártnézeteket mondunk el, nem felelnek meg ezek mindenben a szabad verseny elvének, de hazánk zavartalan nemzetgazdasági fejlődése követeli, hogy a szabadelvűségtől pénzkérdésekben egyszer-máskor eltekintsünk. Természetes, hogy ha fel lesz állítva egy önálló magyar bank és ez befolyással, irányadással lesz hitelviszonyainkra, kamatlábunkra, akkor vállalkozási és forgalmi hitelünk is sokat fog javulni — olcsóság, biztosság tekintetében. Ez legyen hát az első teendő. Azután jöjjenek a felebbi intézkedések és a kormány viszonyának szabályozása úgy a bankkal, mint a hitelintézetekkel szemben. Mert sem hitelműveleteink, sem a heverő pénzek kezelése nem válhat többé — mint most — egyes hitelintézetek protectiójává, mert az ország hitele és pénze csak országos intézet, egy bank javára érvényesítendő és nem egyes consortiumok érdekében. Hegedűs Sándor: A „HOH" T ARC ZAJA. Az arany ember. Regény öt kötetben, irta JÓKAI MÓR. Ötödik kötet: Athalie. (111. Folytatás.) Zófi asszony. A szép özvegy nagyon komolyan vette a gyászt. Nem ment sehova társaságokba s nem fogadott házánál társaságot. Csak fekete öltönyben lehetett látni az utczán, sűrü fátyollal az arcza előtt. A komáromi közvélemény kiszámította, meddig kell ennek tartani ? Mely napon volt Tímárnak szerencsétlen halála ? Onnantól egy esztendeig. Az épen télre esik. Aztán jön a farsang. De bizony Timéa csak azután is megtartotta a gyászt, s nem ment el a tánczvigalmakba. Ekkor aztán más évfordulót tűzött ki a komáromi közvélemény. Bizonyosan Tímár úr temetése napjától számítja Timéa a gyász évet, mert hiszen akkor kezdődött özvegysége. Ez a határidő is elmúlt, már a tavasz is eljött és Timea még mindig nem tette le a gyászruhát, és nem fogadott magánál társaságot. A közvélemény ekkor aztán türelmetlenkedett : hát meddig fog ez már így tartani ? Legnagyobb botrány volt az, hogy férfi látogatókat épen nem fogad el. Egyszer korán reggel a hetivásáros néptömeg közt Zófi asszony őgyeleg alál fel, karján egy nagy füles kosárral, s csirkére alkuszik a kofákkal. Az az, hogy úgy tesz, mintha csirkére alkudnék, voltaképen pedig nem vásárol semmit, nagyon drágál mindent, hanem azon mesterkedik, hogy a nagy alkudozás közben hogyan osonhasson be az Angliába észrevétetés nélkül ? — Az Angliából azután, a barátságos lycium kerítés oltalma alatt egy nagyot kerül, folyvást szanaszét tekintgetve, ha nem látja-e meg valaki? míg végre egyik kijárónál hirtelen átsurran s besompolyodik egy kis magányosan álló háznak a kapuján, amire nagy kétfejű sas van festve. Ott még mindig Kacsuka úr lakik. Őrnagy korában sem hagyta el hadnagykori szállását, nem volt nagyobbra szüksége. A kapu is nyitva van, a kis szoba ajtaja, ablaka mind nyitva van. A katonatisztek nem szoktak félni a tolvajoktól, a mire két okuk van. Zófi asszony egyedül találja Kacsuka urat, ki épen nagyszerű erőditvényi munkálatok átvizsgálásával foglalkozik. — Szerencsés jó reggelt kivánok a major urnak. Engedelmet kérek, hogy olyan goromba voltam, hogy bejöttem. Véletlenül erre jártam, láttam, hogy nyitva van ajtó ablak, — ejnye, mondok, még valami tolvaj bejön, — beszólok a privadinernek, hogy zárja be az ajtót, hát a major urat találom. Köszönöm a szívességit , hát hiszen hogy el ne vigyem az álmát, egy kicsit leülök. Úgy is ezer esztendeje már, hogy beszéltünk a major úrral.Oh a major úr nagyon kegyes! Hogy ide üljek a pamlagra, maga mellé ? Csak ezt a kosarat leteszem elébb. Nincs benne semmi, csak egy kis tojás, magam vásárlok be mindent, mert ha cselédre bízza az ember, mindent drágábban számít. Aztán ezek a mai világbeli cselédek olyan rátartiak, egy sem akarja a kosarat vinni az asszony után. Ez már derogál nekik. Hát azért csak magam veszem a kosarat, s megyek bevásárolni. Nem szégyenlem én azt. Azért,aki ismer, tudja, hogy ki vagyok ? Ugye, major úr sem szól meg érte ? Dehogy szól, hiszen mink olyan régen ismerjük már egymást. — Emlékezik még rá, mikor a konyhában ott ült a major ur a vizes kannán, aztán főtt kukoriczát evett a sipkájából? Mikor annak a bohó leánynak arról beszéltem, hogy milyen lesz a keresztelés ? De nem arról beszéltünk ám, hanem egészen másról, mikor az őrnagy úr, még akkor csak hadnagy úr, betoppant. Het ha tudná, hogy miről beszéltünk ?Hanem annak már épen egy ezer egy száz esztendeje, s azóta sok nagy dolog történt a világban! No már micsoda rettenetes eset volt ennek a Levetinczy urnak a halála! Szegény Tímeának azóta se éjjele, se nappala. Én azt hiszem, az az asszony utána megy a férjének , pedig de kár érte, de áldott jó teremtés. — Nem fogad el semmi férfi látogatót. Napjában százszor is odaáll Levetinczy ur nagy arczképe elé s elnézi sokáig , azután meg előveszi a legutolsó levelét, amit azzal a nagy hallal küldött s végig olvassa. Néha nekem is elolvassa. S aztán azt kérdezi tőlem: „te Zófi mama, nem találsz te abban valami különöst, hogy ez a levél oly vig hangon van írva ? Még azt is megírja, hogy tánczolt!“ Jaj, szegény szép fiatal asszony, de sokat töprenkedik miatta, úgy szánom szegény asszonykát, úgy kívánnám neki, hogy szánná el magát valami jó becsületes férjnek kezét adni. Tessék elhinni, magamnak is van egy kis érdekem benne. Tudja, major úr, az Athalie leányom mindig azt mondja, hogy ha Timea ahoz az emberhez találna férjhez menni, akit ő gondol, hát ő akkor egy napig sem maradna tovább annál a háznál, hanem férjhez menne a legelső emberhez, aki megkéri. Nem nézné úr-e, vagy paraszt ? fiatal-e, vagy vén ? nyalka-e, vagy ripacsos ? Egyszerre hozzá menne. Jaj de senki se kívánná azt jobban, mint én. Nem azért, mintha akkor én elmennék a leányommal. Nem én, mert en akkor is Tímeával maradnék. És ha Athalie lenne még egyszer valaha gazdag, és Timéa lenne szegény, én még akkor is Timeával maradnék. Mert tessék elhinni, nem tudom már kiállni tovább leányommal az együttlételt. Nem szép úgy az, hogy egy anya panaszkodik a tulajdon leányára. De én tudom, hogy ki előtt beszélek ? Igaz, hogy én vagyok az anyja, én hoztam őt a világra. Jó gyerek is volt, míg a kezemből ki nem vették, mig az apja el nem kényeztette, mig a világ el nem forgatta a fejét. De most már csak olyan az életem vele, mintha a pokolban volnék. Minthogy senkije sincs a világon rajtam kívül, akin a mérgét kiönthesse, engem üldöz egész nap. Csip, rúg, üt, ahol rám talál, alig merek már a konyhából előjönni miatta. Ha szólok hozzá akármilyen szépen, úgy tesz, mintha nem hallaná. Az asztalnál kinézi a számból a falatot, úgy hogy leejtem a villáról az ételt, mikor a szemét rám veti. Egész nap varrnom kell, amit a ruhám készakarva eltép, hogy rongyosnak lássék. Éjjel meg nem hagy aludni. Odateszi a szemembe a gyertyát 8 reggelig olvas. Aztán nem hogy egyszerre kimetélné a könyvet, hanem minden lapot külön vág ki, úgy hogy ha én százszor elszunditok százszor fölébredek a pipirosserczegésre, s ha könyörgök neki, még kiölti rám a nyelvét.Egyszer aztán bedugtam a fülemet pamukkal, hogy alhassam tőle, akkor meg,kapta magát, a reszelt tormát, amit magának csináltatott a migraine ellen, ahelyett, hogy a saját nyakára tette volna, felkötötte az én talpamra, úgy hogy az csupa hólyag lett, mire fölébredtem rá. De még mást is tett velem. Reggelre hol az egyik, hol a másik czipőmnek az orrába egy csomó csepűit dugott, úgy hogy estére már majd a körmöm esett le, csak úgy sántítottam. El nem tudtam gondolni, hogy vándorol a sántítás az egyik lábamból a másikba, míg rájöttem az okára. Ő meg csak nevetett. Aztán tudja jól, hogy én félek a kísértetektől, azért este felöltözteti a poroló fát, a seprűnyelet ijesztő alakoknak, odaállítja az ajtó mögé, hogy engem majd 'a nyavalya tör ki, mikor benyitod. A cselédek előtt úgy bánik velem, hogy azoknak semmi respectusuk nem lehet irányomban. Mindig a szakácsnénak fogja pártját ellenemben. Óh mennyi mindent kell nekem kiáltanom! Legkeservesebben esik, mikor egy-egy nagy ünnepnapon előveszem az imádságos könyvemet, hogy majd imádkozom belőle, ő meg aztán odaül az asztalhoz átéli énben, felteszi a két könyökét s az én imádkozásom közé ilyeneket mond: „ördög, pokoltűűz, gyehenna, döghalál, mirigy, pokolvar, rákfene, tűzvész, orgyilok, méreg, pusztulás, gyalázat, veszedelem, kárhozat, éjjeli kisértet szálljon le erre a házra, ámen!“ Ez az ő imádsága az ő jóltevőiért. És azután mikor szemben van Timeával, akkor meg olyan édes, olyan hizelkedő, úgy selypit, mikor vele beszél, olyan alázatos. Uram, én félek már Athalieval egy szobában aludni. Szeretném már, ha beteljesülne egyszer az, hogy férjhez megy a legelső emberhez, aki megkéri. S most épen volna neki egy szerencséje. Biz az csak Fabula János uram, akinek tavaly meghalt a felesége s most özvegy ember. Biz az már nem valami fiatal ember, de derék jó módú férfi, most vicecurátor lett: van negyvenezer forint értéke, el tud tartani egy aszszonyt tisztességesen j a gyerekei,mind nagyok már, egy sincs a háznál. Azzal bizony meglehetne Athalie nagyon jól, olyan szép háza van a megyercsi utczán, mint akárkinek. Aztán esztendőn át nyolcz hónapig nincsen odahaza. Bizonyos vagyok felőle, hogy Athalie rögtön hozzá menne, csak boszúból is, ha Timéa ahoz menne, akit én gondolok. Hej de megnyugodnám akkor magam is. Én Tímeánál maradnék. Hanem hát ebből persze nem lesz semmi, ha az „egyik“ nem jön ki a házból, a „másik“ meg nem jön oda a házhoz, az egyik ott szomorkodik, a másik itt búslakodik. No már hiszen én nem azért jöttem ide, hogy fairt hordjak, Isten mentsen, az nekem nem szokásom. De valamit, amit a napokban megtudtam, mégsem hallgathatok el. Tetszik tudni, én vetem meg minden reggel Timeának az ágyát. Ezt nem engedem másnak, azokat a szép fehér csipkés vánkosokat dehogy engedném cselédkéznek érinteni. Hát valamelyik nap reggel, mikor a legalsó vánkost felemelem, mit találok alatta ? Egy kardmarkolatot, az eltört pengével. Timea ezúttal bizonyosan ott feledte azt. Bizonyosan minden éjjel ott Mai számunkhoz egy féliv melléklet van csatolva. Szertartás a magyar országgyűlés ünnepélyes megnyitásakor. Kedden sept. 4-én délelőtt 11 órakor a magyar országgyűlés mindkét házának tagjai a badai királyi várban megjelennek és a mennyire a várkápolna térfogata megengedi, lemennek oda, az isteni szent tiszteletet meghallgatandók, a többi tag ez alatt a nagy teremben marad. A császári és apostoli kir. felsége az említett szent misére minden nyilvános kiséret nélkül az udvari kápolnának oratóriumába megyen, mely alatt a püspök az apostoli kereszttel állani fog. A nagymise után ő felsége termeibe távozik, s ott időrend, a mig az egyházi méltóságok átöltözködnek és longisban az udvari kápolnából a felső terembe értek, hol is ez alatt a többi, ő felségének kíséretére hivatalos cs. kir. udvari főméltóságok, testőrkapitányok, a m. kir. ministerek, a herczegprimás, a zászlós urak és a püspök a kettős kereszttel a kihallgatási teremben (a felső várnégyszög oldalán összegyűlnek. Mihelyt minden elrendeztetek, ő felségének a császári királyi főkamarás által jelentés tétetik , erre ő felsége fölkelvén a belső termekből a nagy terembe a következő rendben távozik. Egy cs. k. kamara-irnok. Két rendi biztos. A m. kir. főajtónálló helyettese. A herczegprimás. A m. kir. ministerek. A cs. kir. első főudvarmester a pálczával. A m. kir. főlovászmester helyettese, mint helyettese a cs. kir. udvari főmarschallnak, a fölfelé tartott meztelen királyi karddal. Jobbján a püspök az apostoli kereszttel. Ő császári és apostoli királyi felsége. Oldalt s hátul a m. k. testőrkapitány, a cs. kir. gyalog testőrök és a cs. kir. lovas testőrök kapitánya, a cs. kir. udvari főkamarás és a cs. kir. főhadsegédek képezik a kíséretet. A terembe érve ő császári és apostoli királyi felsége a trónra lép, leül s kalpagját felteszi. Kisérete a kijelölt állásokat foglalja el a trón oldalán. Most beszédet tart ő cs. és apost. kir. felsége a magyar országgyűlés mindkét házának egybegyült tagjaihoz. E beszéd végeztével ő felsége felkel, leveszi kalpagját s az előbb megjelölt rendben a belső termekbe vonul. A „Szibszki Národ“ a szerb congressusi ügyre vonatkozólag a mai körülmények között a leggyakorlatibb és legkorrectebb eljárásnak találná, ha a kormány a szerbek egyházi és iskolai autonómiáját felfüggesztené, és ideiglenes statútumot hozva, a rendet ismét helyreállítaná. Mindenekelőtt tudjuk — úgymond czikkbre — hogy a föloszlatott congressus az érsek-patriarcha választás végett hivatott össze, minthogy azonban az egyházzsinat nemcsak hogy nem bocsátkozott a választásba, hanem azt egyenesen visszautasította — ebbeli jogáról lemondott; ilyeténkép ez oldalról is a koronára ruháztatott a jog, érsek-patriarchának azt nevezni ki, kit a görög keleti klérusban a legméltóbbnak és legképesebbnek tart. Mihelyt az egyháznak feje lesz, a synodus is azonnal megtartható. A synodus az üresedésbe jött püspöki megyéket betölti, s haladéktalanul azt fogja kivárni, hogy az összes egyház-közoktatási statutumok megszüntessenek, melyek — mint az eparchialis gyűlések, az eparchialis szentszékek (consistoriumok) a szerb egyházi községek, a congressusi választási szabályzat — megerősítést nyertek. Mihelyt ezen kibúvók felfüggesztetnek, azonnal jobb lesz a fegyelem a lelkészek s a tanitók között, s Dr. Av ram (Mileticset érti) missiójának is vége szakad. Meg van nekünk az 1864-65-dik évi leirat. A mi a körülményeknek megfelel, a szerint rendeztessék, ami nem egyez meg vele — itt a synodus, itt a kormány. Ha majd aztán úgy három év múlva magukat kiszellőztették, a papok s a könnyelmű tanítók sorai megritkittatnak, az arczátlan tanfelügyelők, kik mint agitátorok egyik helyről a másikba mennek — elbocsáttatnak ; ha majd a zombori tanitó-képezde, mely kígyókat küld a nép közé, s az újvidéki középtanoda a vizsgálatnak magukat alárendelik, s a szükséghez képest határozatlan időre bezáratnak , egészen más szellem fog a nemzetben s az uj nemzedékben uralkodni, az egyház s a király irányában mindenki lojalitással fog viseltetni, az emberek mai bolondságaikra nem is fognak gondolni, s azok is, akik netán még megemlékeznek, szégyelleni fogják, hogy a „víg czimborákkal“ egykor egy körben jártak. A „cause célébre“ hez,. Alább vesznek olvasóink egy hozzánk illetékes helyről beküldött czikket, mely az általunk közelebb szellőztetett nagykátai dohánycsempészet tárgyalására akar cáfolat lenni. Szívesen közöljük e czikket,egyrészt, mert bizonyítja, hogy e tárgyat a kormánynál is elég érdemesnek tartják, hogy foglalkozzanak vele, másrészt, mert korábbi értesülésünk némely adatát (mint pl. a külföldi kereskedők a nagykátai termelőknek nem 50 krt, hanem 2 ttot igértek a dohány mázsájáért, ami azonban szinte igen kevés) csakugyan helyre igazítja. De nem hagyhatjuk minden megjegyzés nélkül a cáfolat felfogását. Előbbi czikkünk ugyanis korántsem akarta a csempészetet pártfogása alá venni, hanem felmutatott két köztudomásra jutott példát azokból, amikhez hasonló száz meg száz képzelhető, s mely mindegyik fényesen illustrálja egy fenálló törvény tarthatatlanságát. Nem azért, mert áthágója szigorúan büntettetik, hanem — egyéb fontos s lapunkban ismételve elmondott okokat mellőzve — azért is, mert az áthágó elleni büntetés oly súlyos, hogy csak igen ritkán hajtható végre s a legtöbb esetben kénytelen a bíró a törvény szigorától eltekinteni. Amint eltekintett az általunk idézett esetekben is. Hogy aztán mennyire alkalmas tiszteletet vívni ki maga iránt az olyan törvény, melynek szigora annál kevésbé alkalmazható, minél nagyobb az áthágás, azt egyáltalában nem értjük. Egyébiránt ismételjük, hogy ez csak egyik s nem is a legfontosabb érv a dohánymonopólium eltörlése mellett. Megelégedéssel veszszük tudomásul a kormány javaslatának előterjesztését, de örömünk majd csak akkor lesz teljes, ha a javaslatot megismerjük, s nem csak jogosnak,de méltányosnak is találjuk. Azt azonban sajnáljuk, hogy a nagykátai lakosok speciális ügyében az iránt nem nyertünk felvilágosítást, vájjon a kormány csakugyan érvényesíti ellenök követelését s nem lesz-e hajlandó számba venni a felhozott enyhítő körülményeket. Mert az 1867-iki tömeges dohányeladás körül a rész hiszem csakugyan fen nem forog,s a czáfolat, ha állítja, tartozott volna azt bizonyítani is. A későbbi csempészkedés már aztán természetesen más tekintet alá esik. Hogy pedig a czáfolat egy egész nagy községnek törvény utján való esetleges tönkretételét nem találja „cause célébre“-nek, arról nem tehetünk. Angliában, Belgiumban vagy akármely más cultur államban bizonyára annak tartanák, s egész Európa sajtója foglalkoznék vele. Különben az már nekünk régi bajunk, hogy egy, a külföld kis fizetésű strkelő munkásaiért, az amerikai szerecsenekért lelkesülünk s egy, kóbor angolon véletlenségből megesett malbeur extasisba hoz ; de ha a mi földünk népét halálra botozzák, adóba kenyerét, sóját elexequálják,perköltségbe megnyúzzák s egy a kormány által is tulszigorunak elismert törvénynyel virágzó községek kipusztulása kilátásba helyeztetik , az aztán nem „cause cél élere.“ Különben e tárgyat, miután legközelebb Pest megye közgyűlésén is szóba kerül, még lesz alkalmunk szellőztetni s meg vagyunk felőle győződve, hogy maga a kormány is be fogja ismerni lassanként, hogy senkitől tízszer húszszor annyi követelés be nem hajtható, mint amennyit összes mindene kitesz. Törs Kálmán.