A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)
1872-10-02 / 227. szám
227. szám, X. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...........................1 frt 85 kr. 8 hónapra ...... C » SO n 6 hónapra..........................H « — n Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számittatni. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1872. Szektta, xröid 2» Szerkesztési innta: Ferencziek tere 7. szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Hérmencetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HNlIMű ffÉSEfáL szintúgy mint • Kifizetés..k a kiadó hivatalba (ferencziek tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás. „A HON' H -dik évi folyamára, árait: K rész évr* . a» ft — kr . el évre 11 ft — kr. Negyed évre . 5 ft 50 kr. UflfT* Külön előfizetési iveket nem küldtek szét, SiSafis'Jsrar posts! utalványosat kérjük hassválni, rodvek feávsventerritdie sic fetig csak 6, 10 írton telül pedig tis krbs kerül. A* olflfisstskok a „Hóti kiadó-hivatala* esim alatt Pest, frisseinek tore 7. sa. alá küldendők. A HON kladd-hivatala. PEST, OCTOBER 1. Egyházi reform-mozgalmak. A A politikus sem tévesztheti szem elől a Németországban megindult és hazánkban is viszhangra talált szabadabb irányú egyházi mozgalmat. Az ókatholikus mozgalomtól sokan sokat vártak, körülbelől két évi mozgalom után a kölni határozatokban „nascitur ridikulus mus.“ Dellinger, Schulte, Hyacinthe, Michaelis, Michaud és a többiek sok tudományos okoskodás, még több polémia után a felzavart közvéleménynyel el akarják fogadtatni a kölni határozatok által a római egyház minden zsinatának minden határozatát, kivéve az 1869-iki, a pápa csalhatatlanságára vonatkozó dogmát. Reform-eszméjük és a százados „capite et membris“ jelszó egyszerűen Schulte azon indítványára zsugorodik össze, hogy aki nem ismeri el a római zsinat határozatait, az nem tekintetik katholikusnak. Szóval, reform helyett újabb anathema. Ez természetes, mert akinek „egyedül üdvözítő dogmái“ vannak, annak okvezetlenül csalhatatlannak kell lennie, akár IX. Pius, akár Schulte a neve. Csak az a kérdés, hogy az ókatholikus mozgalom, mely kiterjedt Angliára,Francziaországra, Spanyolországra, Amerikára és az osztrák tartományokra — ki lesz-e elégítve a kölni határozat által ? Mi nem hisszük, és ha Döllinger társaival együtt csak eddig akart menni, akkor a mozgalom ki fogja őket kerülni, hogy meghaladhassa, ha ugyan magával nem ragadja, őket. Lehet, hogy „nem ó-katholikus“ néven és nem azonnal , de nem sokára mutatkozni fog az. Mert nem Hyacinthe kilépésének, nem Döllinger beszédeinek, nem Michaud leveleinek vagy Schulte értekezéseinek adott viszhangot a közvélemény, midőn az „ó-katholikus“ mozgalomnak örült, hanem a reform szükségének, a pápai hatalom tarthatatlanságának, az egyház-hierarchiai járom elviselhetlenségének érzete fordult feléjük, és, ha ők ennek megfelelni vagy nem tudnak vagy nem akarnak, másokban fog az tolmácsokat keresni. Egyébiránt nem csak a katholika egyház kebelében, hanem a protestáns felekezetekben is általános reform mozgalom van — sokféle alakban. A svájczi egyházak az egyes dogmák és Jézus személyiségének és tanainak hordereje felől vitatkoznak és több egyház már több dogmát elvetett, a franczia Coquerel oskola, a belga Reville és társai , az angol Parker , s az essayisták , a német „Protestansvereinek“ és a mi épen most gyülésező protestáns egyletünk is a dogmák merevsége, a fegyelem absolutismusa ellen, a szervezet decentralisatiója, demokratizálása mellett küzdenek különböző néven, különböző alapon, különböző nyelven, de egy czéllal, mely abban öszpontosul, hogy a vallás minél inkább egyéni, minél inkább kebeli dolog legyen, és menten minden külső pressiótól, erkölcsi alapon szabadon fejlődjék azzá, amire az egyes egyéneknek és a különböző társadalmaknak előrehaladottságuk fokozata szerint benne szükségük van. Mint politikusok : mi nem fogjuk pártját egyik felekezetnek se, és így azoknak se, melyek újabban keletkeztek az „orthodox “-ok elleni küzdelemben ; mi nem fogunk tollat sem az „ó-katholikusok sem a „protestánsok“ és más új iskolák tanainak védelmére ; de minden olyan törekvést, mely a lelkiismeretet felszabadítja, mely az egyén szabadságát fejleszti, akár a dogmák, akár az egyházi hatalmak, akár a felekezeti hatóságok ellenében, örömmel jegyezzük fel, mint korunk igényeinek kifejezését, kisebb-nagyobb mérvű kielégítését és az erkölcsi szabadsággal együtt, az erkölcsiség terjedését és győzelmét. Tehát ha az „ó-katholikusok“ legalább a csalhatatlanság ellen küzdenek, ha a protestánsok e küzdelmet merészebben viszik át az egyházi dogmák és szervezet egész területére, mi mindebben politikai vívmányt és haladást látunk, anélkül, hogy egyik vagy másik küzdelem híveivé lennénk vagy tollunkat azok szolgálatába adnék. Nem vagyunk gépészek, de minden gépben politikai tényezőt látunk, mert a nemzetgazdasági fejlődést mozdítja elő; tanárok nem vagyunk, de minden iskolának örülünk, mert minden iskola egyszersmind politikai erő is — ép úgy nem vagyunk theológusok, sőt egy felekezet harczosai sem, de minden egyházi szabad mozgalomban politikai vívmányt látunk, mert az egyéni szabadságot, a társadalmi erkölcsiséget és felvilágosodottságot mozdítja elő. — Az osztrák delegatió budgetbizottsága ma d. e. ülést tartott, melyben tárgyalás alá került az 1870-ik évi zárszámadás. Brestel előadó előrebocsájtja, hogy itt nem a számok megvizsgálása, ami a legfelsőbb számszék dolga, hanem az egyes összegek fölhasználásának megítélése forog fen. Az előadó a XII-dik czimig rendben találta a zárszámadást. A XII-dik czimnél (katonai építészeti igazgatóságok) az 1870-dik évi őszszel dühöngő viharok által okozott elemi károk következtében 18,209 frt 44 kruskiadás van; a múlt évekből származó kiadások átvétele által 195,200 frt 220, kr tulkiadás eredt. E czimnél Herbst indítványozza, hogy csak az elemi károk által okozott 18,209 frt 44 krnyi tulkiadás szavaztassák meg, a további összegre nézve azonban szólttassék fel a minisztérium, hogy a tulkiadást számonként, részletesen mutassa ki. Herbst indítványa 12 szavazattal 5 ellenében elfogadtatik. A XVIII-dik czímnél (katonai határőrvidék) előadó indítványozza, hogy a hadügyminiszter által a magyar kormányra eső 311,428 főt meg ne szavaztassák, hanem a hadügyminiszter hivassák föl, hogy a magyar kormányt ez összeg megtérítése iránt megkeresse. Ez indítvány elfogadtatott. A rendkívüli és rendes költségvetés többi tétele megszavaztatik. A tengerészeti költségvetésnél jelentékeny túlkiadások vannak, úgy hogy a megszavazott összegnek majdnem 10% -a ,(816000 frt) túlkiadás. Az előadó, mert Tegetthoff, aki feleletre vonható volna, már nincs életben, csak a jövőre nézve indítványozza, hogy hasonló kiadások jövőre ne tétessenek a hadügyministérium engedélye és felelőssége nélkül. Mivel azonban a hadügyminiszer nem volt jelen, a vita e tárgyban félbeszakittatott. A külügyminiszer egy télkiadása megszavaztatik, a pénzügyminiszter egy megtakarítása indokoltnak ismertetik el. Ezzel az ülés véget ért. A „Szibszki Národ“ szerint Majthényi mellé Újvidékre Popovits György királyi tanfelügyelő érkezik. Majthényi Újvidéken fog tartózkodni, alárendelt hivatal személyzete azonban mindekkoráig még nincsen szervezve. a „HON“ TARCZAIA. Menhelyek szegények számára. Pest nagyvárosi adását alig lehet más tekintetben oly világosan látni, mint a lakásviszonyokból. De mily kevesen ismerik e nyomort a maga valóságában. Harminczezer egyén él itt a magyar fővárosban, kik mint szobatársak vagy ágyra járók idegen családokkal egy-egy szobában élnek ; ezek közül csak 1.443 esetben lakik egy szobában vagy csak férfi vagy csak nő, míg 17.358 férfi és 10.358 nő az őket befogadó családokkal együtt egy-egy szobában él. S még több. Az egész lakosságnak 2,-e, azaz 78.727 egyénre megy azok száma, kik az egészség és erkölcsiség veszélyére túltömötten élnek, — 15.664 lakik pinczékben, tized magával és még többen együtt egy szobában, tizenháromezer ember lakik Pesten, buszával és még sűrűbben tizenkétszázmig azok száma, kik több mint 8 társsal egütt laknak egy szobában, megközelíti a 30,000-et. S akik olvassák is ez adatokat, tudhatják avagy csak sejdíthetik-e mindannyian az óriási bajt, mely ebből múlhatatlanul következik ? A düzhödt levegő, a menthetetlenül megszaporodó piszok még némileg — szabad legyen r e szót használnunk — fényoldalait képezik ezen állapotnak, melyet az erkölcsi sülyedés, az értelem bénulása elkerülhetlen árnyként követ. Az ártatlan csecsemő öntudatlanul szívja be e mérget, minél nagyobb lesz, annál jobban kifejlődik benne az állatiság, annál nagyobb, annál kiolthatatlanabb leend a földhöz kötött rög uralma fölötte. S mégis mily boldogok mindezek azon szerencsétlenekhez képest, kik napról napra hasztalan keresik a nyugvóhelyet, kiket a zápor és zivatar ellen nem óv meg a békés hajlék! — Ezrekre megy e szegények száma. Önhibájok nélkül sodortatnak gyakran a legtiszteletre méltóbb jellemek e helyzetbe s ha egyszer elestek, oly nehéz, csaknem lehetetlen a visszatérés. Elhagyott temetők, nyilvános kertek, az országutak barátságtalan árkai nyújtanak egy ideig menedéket, csakhamar azonban ezek sem. Elrongyolódott öltözetök eltakarja a felületes vizsgálók előtt jellemüket, rettegve kerüli őket mindenki s az azelőtt bizalmas barát borzadva csapja be ajtaját a csavargók előtt. A társadalom megvetése üldözi őket, s megmételyezi még azon csekély örömet is, amit a nyugodt önérzet adhatott. Borzadva beszél az agg történelem az ind páriákról, kiket halálbüntetés fenyegetett, ha egy magas születésű brahmin árnyékát megszentségteleniték, kiket üldözni s megrabolni nem tartozott az erkölcstelen tettek közé, és mégis minő boldogok voltak ők ! Az erdők mélyében független társas életet alkothattak, barátaikul fogadhatták a mező vadjait, kik nem ismerték a kaszt-különbséget s szűk határukon belül megszerezhették mindazt, a mire szükségük volt. A mai társadalom páriái ide vannak kötve az uralkodó osztály körébe, napról-napra tengetett életök azok kegyelmétől függ, kik tőlök borzadnak s ha könyöradományért nyílik meg ajakuk, azokhoz kell fordulniok, kik őket gyűlölik, a kiknek szivében a szánalom legkisebb jelét kiölte a csavargókról szájról-szájra járó félelem. Minden egyes, kivel érintkeznek, ellenségük, a társadalmi rend, a túlnépesedés korlátok közé fogja őket s e korlátokban elfeledik csakhamar, hogy bennük is megvan még az emberinek szikrája. Mire vezet e nyomor ? A gyenge, erőtlen férfiú kifáradva a küzdelemben öngyilkosságban keresi a nyugodalmat, — a marezona kedély még inkább fellázad s a bűn szolgája lesz, — s ama nő, ki egyszer megérezte a nyomor kenyerét, kétségbeesetten dobja oda magát a kisértőnek s csakhamar a társadalom megmételyezőjévé lesz. Folytassam-e tovább? Emlékeztesselek reá, midőn hideg téli éjeken az utczakapuk alatt láttátok a rongyokba burkolt didergő gyermeket? rajzoljam-e le a kint, midőn a vidékről bejött, tapasztalatlan egyént ezen idegen helyen gyanutalan arczok rabolnak meg, midőn azok éhezve szekhely nélkül látják bekövetkezni a rettenetes nyomort ? mondjam-e el, hogy egy családapa hirtelen halála, egy szívtelen házi ur kalmári számadása évről-évre százakat taszít ezen örvénybe, hol nincs többé nemesebb gyönyör, hol csak egy út lehet előre, a bűn útja s ez útról lehetlen a visszatérés. Elég legyen ennyi. Ki nem látta, avagy nem érzi a lakásnélküliek nyomorát, az nem tanulhatja meg az ilyesmit a holt betűkből sem. Én emberekhez szólok, emberekhez, kik elbukott társaikban is fölkeresik az erkölcsi alapot. De ezen embereknek hangsúlyozni is akarom, hogy a baj nagy s hogy e nyomor a nagy városok megváltozhatlan szervezete szerint napról-napra növekedni fog, mert növekednie kell. Ma már mintegy háromezer egyén — s elég nagy szám ez van e veszélynek kitéve, holnap ismét növekedni fog a proletárok száma s holnapután, midőn a legnyugodtabb philister is meglátja már a feje felett függő Damocles kardját, a megerősödött erkölcstelenség, a kiapadhatlan nyomor fogja elébek kiáltani: most már késő! most már csak az élethalál harczának útja áll fel s e harcz végén, hol csak állati szenvedély küzd, a ledöntött társadalmi rend romjain a nagy tömeg fog diadalmaskodni. Segíteni kell, míg lehet. S e segítség egyik, habár Csekély, de mindenesetre egyik legégetőbb eszköze az, amit jelen czikkünk czímére írtunk: alkossunk a szegények számára menhelyet, adjunk oltalmazó fedélt azoknak, kiket szomorú sorsuk attól megfosztott. Alig néhány évvel ezelőtt pendült meg ezen eszme újabban a német birodalom császári székhelyén, ma mind ott, mind Európa más nagy városaiban fennállanak a menhelyek s kész oltalmat nyújtanak a szegények számára. Ne kicsinyeljétek ez áldozatkész tettet. Minden egyes egyénnel egy harczost nyertünk meg társadalmunknak , egyúttal egy bűnt gyilkoltunk le. Berlinben, melynek intézete alapításától kezdve tanulmányozhatom, az áldásos sikert — különösen a nőkre vonatkozólag — eltagadni senki sem akarja. S mégis ? A csavargóknak, a bűn gyermekeinek készítsük meg az oltalmat, az ő jólétükért fáradozzunk akkor, midőn önnön gyermekeink üdve, szellemi boldogsága még nincs biztosítva ? Igen is, a nyomor elébni való s a bűn útját meggátolni önmagunk érdekében van. Tegyük meg, amit tehetünk. Enyhítsük a fájdalom sebét, töröljük le a nyomor kényeit s támogassuk az eltántorodókat addig,amig segélyünk nem jövendésőn.A magyar főváros lakossága napról napra jobban közeleg ama szólnom dicsőséghez, hogy a paloták fényei ezer meg ezer proletár könyeinek árán létesüljenek; a jelen kor gyermeke siket, hogy meghallja az intő szózatot, mely ezen irány ellen küzd; de siket maradhat e, midőn egyedül a szív, egyedül az érzelem hangján szólnak hozzá, mint szólották már oly sokan: Adjátok,adjátok össze filléreitek, s építsetek egy nyugvó helyet azoknak, kiknek nincs hol fáradt fejeket lehajtani, szerezzetek otthont azoknak, kiktől megtagadta a sors a boldog nyugalmat s a kik mégis a ti ,embertársaitok! A középkor vallásos hite zárdákat alkotott szegényei számára, a jelen tisztább erkölcsisége részvét nélkül haladjon-e el e nyomorultak között, a kiknek száma most oly annyira megszaporodott? György Aladár: Vegyes apróságok. Úgy értesülünk, hogy tegnap, midőn b. Simonyi Lajos ama kemény sétániát ráolvasta a baksai terület elnökének fejére, nem engedve neki más választást, mint épen a butaság és gazság között. — Tóth Vilmos belügyminiszter is oda lépett a szólóhoz s a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott erélyes felszólalásáról. Mint halljuk, tökéletesen oszta a szónok nézetét s kifejezte óhajtását, hogy bárcsak annak kellő erkölcsi hatása lenne az országban, miután, úgymond, csakugyan botrány ama önkénykedés, amelyet néhány választási elnök a közelebbi választások alatt elkövetett, nagy veszedelem rejlik ebben, mert „hódié mihi,“ eras tibi,“ ennek pedig elejét kell venni. Elismerésre méltó a belügyminiszter e felfogása kétségkívül, de jobban szerettük volna, ha fentebbi meggyőződésének nem magán után, hanem a miniszteri székről ad nyílt szavakat, hogy hallja meg azokat az ország. Csakhogy persze nagyon kényes dolog egy belügyminiszternek hangosan is meginni és elkárhoztatni a választási elnököknek a világos törvény ellen elkövetett vétkét, mikor ő neki magának a legnagyobb joggal vetheti szemére bárki is, hogy vétke még nagyobb, mert míg a választási elnökök a törvénynek legfeljebb egy s más részletét sértették meg önkénytileg, addig ő a választási törvénynek az összeírásokra vonatkozó egész részét önkénytileg hatályon kívül helyezte, s állított helyébe törvényül egy rendszabályt, a törvényhozó testület mellőzésével. Ez aztán az önkény, en gros. Hanem hát itt is kiderül annak a mondásnak az igazsága, hogy a törvény olyan pókháló, melyen a szúnyog fennakad, de a dongó keresztül szakít.* A belügyminiszter úrnak a borsod-miskolczi kiházasító egyletre vonatkozó beszéde is sok érdekes részletet tartalmaz. Ilyen például az, hogy a belügyminisztérium számvevősége, melyhez az egylet alapszabályai ki voltak osztva, az egyletet közhasznú egyletnek találta. Nem jó volna azt a számvevőséget, aztán az érte felelős belügyminiszer urat is, egy kicsit megosztoztatni abban a közhaszonban? Az ellene intézett „méltatlan“ hírlapi támadásokra meg azért, nem válaszolt, mert eszébe jutott, hogy majdilletékes fórumon meg fogja tenni észrevételeit. Addig hadd raboljanak azok az ártatlan kiházasítók. A belügyér úr azt ír föl méltóztatott említeni, hogy ama hírlapi méltatlan támadások nem igen voltak alkalmasak emelni az általa épen akkor élvezett tengeri fürdők hatását. Hja, ezt bizony ama hírlapi közlemények lelketlen írói meg se gondolták, ez a nevezetes körülmény nem jutott eszükbe. Ha ezt ők akkor fontolóra veszik, lám akkor a borsod-miskolczi kiházasító egylet talán még ma is folytathatná virágzó üzletét. Jó lesz máskor több regarddal lenni a minister urak fürdősaisonja iránt. * Végtelenül gyönyörködtünk egy szép reményekre jogosító ifjú mameluk az előtt ellenzéki hírlapíró szűz beszédében, aki beható érveléssel bizonyítgatta, hogy az országgyűlési balközép, nem különben a szélsőbaloldal mennyire eltért egykori elveitől, mennyire megtagadta eddigi álláspontját s mily rettenetes módon elárulta zászlaját. De ebbeli kedvtelésünk még fokozva jön, midőn elolvasták Schwarz Gyulának, a reformpárt vezérének beszédét, ahol azt fejtegeti, hogy a baloldal elvei nem is elvek, hanem csak vágyak, mondjon le az ellenzék e vágyakról, adja fel. Könnyű volt neki ilyen tanácsot adni, mert neki vajmi kevés megerőltetésébe került megtenni ennek épen az ellenkezőjét, amikor az elvet: — egy ország állami függetlenségét — a vágyért, — hogy pártvezér lehessen , oly fényes sikerrel feladta. Umgekehrt ist auch gefahren. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése. Az esti lapunkban közlöttek után napirendre került az 1870. évben létesített előlegezési hitelművelet költségeinek födezéséről szóló törvényjavaslat. Széll Kálmán, a központi bizottság előadója, ajánlja ama törvényjavaslatnak oly szerkezetben elfogadását, amint azt a közp. bizottság megállapította. A tárgyalás további folyamán a ház átalánosságban elfogadja a javaslatot. A részletes tárgyalásnál elfogadtatik a köz-. és pénzügyi bizottság szövegezése. Egyúttal azt az indítványt teszi, hogy a követelés fedezésére az olasz kormánytól visszafolyandó összeg, mint közösactiva is beszámítassék ugyan, mint a minister mondja, de ezzel a közös activák kérdésének ne anticipáltassék. Következik ezután a triesti Lloyd-társulattal kötött szerződésről szóló törvényjavaslat. Széll Kálmán bizottsági előadó ajánlja a központi bizottság által megállapított szövegezésben elfogadását. Simonyi Lajos dr.: Először az ellen van észrevétele, hogy az osztrák-magyar monarchia czimezése a magyar szövegben igen sokszor tévesen használatik; de másodszor megjegyzése van a szerződés megkötésének módozata ellen. Az 1867. szerződés a trieszti Lloydot a külügyminister hatáskörébe helyezi, ez azonban csak a felügyelet könnyítésére vonatkozhatik. A szerződést nem lehet a külügyministernek, azt a két állam ministeriumának kell kötnie. Az ellenkező az, hogy a külügyminister kötötte a szerződést, oly anomáliába hozta a házat, hogy íme javaslat van ide terjesztve, a külügyminiszer egyedüli aláírásával, aminek folytán az voltakép tárgyalható sem lenne. Fő czélja azonban felszólalásának az, hogy nem felel meg az osztrák Lloyd által Magyarországnak tett szolgálat a Magyarország által teljesített fizetéseknek. A cözp. bizottság által ajánlott egy határozati javaslat arra indítványozza a keresk. miniszert utasíttatni, hogy gondoskodjék a magyar postaáratoknak megfelelő postautak eszközléséről. Ezzal elismeri,a bizottság is, hogy e tekintetben sok a hiány. Ő csak elismeréssel szólhat a bizottság e kezdeményezéséről, de ez mint kívánság magában nem elég; kell, hogy a ház olyan határozatot hozzon, amely ennek kivitelét is biztosítsa. Ő tehát egy pótczikket hoz indítványba, amelyhez köttessék e szerződés érvénye. Maga elleni szerződés ellen nincs kifogása; a subventiót sem óhajtja megvonni, s a Lloydot kívánja azzal felruházni. A Lloyd különben már múlt deczember óta szerződés nélkül teljesíti a postajáratokat; teljesítheti azokat még egy pár hónapon át, ha indítványozott pótczikke folytán a szerződés megkötése még elhúzódnék. Számít javaslata támogatásában különösen Fiama város képviselőjére, mert nagy érdekében van az, hogy egyetlen kikötőjét lehetőleg emelje és érdekeit előmozdítsa. Az általa indítványba hozott pótczikk így hangzik: 1. §. Az osztrák magyar Llyod gőzhajózási válalat kötelezi magát arra, hogy Fiume Cattaróval és a többi Dalmát kikötővel évenként legalább 52 közvetlenül Fiuméból kiinduló menet által, egyenes összeköttetésbe fog hozatni. 2. §. Ezen pótczikkek elfogadása után lép a főszerződés életbe. E javaslat és a bizottság javaslata közt csak az a különbség, hogy míg az csak óhajt ez, Magyarország érdekei betöltésétől teszi függővé Magyarország terheltetését Ajánlja indítványát (Helyeslés balfelöl.) P. Szathmáry Károly: Két szempont iránt igyekezett magának e szerződéssel szemben tájékozást szerezni; az iránt először: fen fog-e állani a Lloyd társulat ezen szerződés és subventió nélkül is, s másodszor: megér-e a szolgálat, mit a társulat hazánknak tesz, annyit, mint e subventió. Az elsőre nézve azt a meggyőződést szerezte, hogy a társulat igenis fen fog állani, s teljesíteni fogja eddigi járatait továbbra is. A második szempontra nézve nem bírt meggyőződést szerezni, nem legalább a benyújtott indokolásból, csak egy adatot merít onnan, s az sem vonatkozik sem Fiuméra, sem a, bár csak jogilag hozzánk tartozó dalmát partokra, hanem Triesztre, illetőleg az onnan kiszállított szállítmányok honnan való eredetére; más oldalról vett értesülései szerint azonban a Magyarországnak a Lloyd által tett szolgálatok alig képezik ama társulat működésének tized vagy század részét. A keleti kereskedés a Dunán, Oláhországon és a dunai fejedelemségeken keresztül vezet. Erre történik tavaszszal, nyáron és őszszel a magyarországi kiviteli kereskedés, s abban a Lloyd épen úgy nem vesz részt,mint a kereskedelmi üzenetek nagy részét nem e társulat, de a távírdák közvetítik. Egyetlen egy érdek, a brazíliai lisztkereskedés, igazolta volna e szerződést, pedig a pénzkülönbözet miatt elmaradt a tervezett brazíliai rendes hajójárat. Meggyőződött tehát, hogy a Lloyd teljesíteni fogja a mi subventiónk nélkül is azt, amit teljesített ; meggyőződött továbbá arról, hogy a Lloyd közlekedési vonalait csak akkor használja a magyar forgalom, ha a dunai közlekedés lehetetlen, ez pedig az összes forgalomnak csak 4,5 percentje; s mindebből azon következtetésre jutott, hogy csak mint szükséges rész fogadható el, mert nincs egy magyar érdekeket támogató ilyszerű társulat; reméli, hogy mire e szerződés letelik, arra a subventiót nem idegen érdekekre pazarlandjuk el. (Helyeslés a baloldalon). Gubody Sándor: Már 1867-ben volt vita e kérdés, a subventió s a szerződés továbbra megújítása iránt, s már akkor azt követelte az ellenzék, hogy a társulat további segélyezése fejében az ország érdekei nyerjenek legalább istápolást. Akkor nem adott semmit a szavakra a többség ,talán hogy a már megkötött szerződés megtagadása ne tessék illegalitásnak. Akkor a pénzügyminiszter is azt mondta e szerződésre, hogy rész, csak hogy meglevő rész, majd ha lejár, segítünk rajta. A szerződés lejárt, várjon segítettek e rajta? Először is nem helyén levő a társulat czime: osztrák-magyar Lloyd. E társulat czime egyedül csak triesti Lloyd. Még botrányosabb, hogy a társulat szerződését a külügyminiszterrel kötötte meg, mintha valami idegen potentát lenne. Világos tehát, hogy a szerződés megkötése módja alkotmányellenes és így alakilag el nem fogadható s visszavetendő, nehogy ami tavaly