A Hon, 1873. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-26 / 46. szám

43. szám. XI. évfolyam. Reggeli kiadás. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épi­let földszint. Előfizetési dijs­z­of­tin killdre, vagy J­udapesten hizhol hordva és esti kiadás együtt! 1 hónapra..............................2 frt —­kr. 5 hónapra...................................6 n —» „ 6 hónapra.................................12 „ — „ Az esti kiadás postai kazinküldéseért fel­ül fisét és havonk­int . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető,­­ ennek bármely napján történik mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. •uA' VWUtUiái»« A­ • Buda-Pest, 1873. Kedd, febr. 25. Szerkesztési Irod­sx : Barátok­ tere, Aih­enaemn­épiüot 1. emelet A lap szellemi részét illető­ minden köz­­lem­ény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak­ ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­ hivatalba (Ba­­rátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. m Előfizetési felhívás „A HON“ Xl-dik évi folyamára. Előfizetési árak . . . 12 frt 6 , WfiF' Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfize­tésre a postai utalványokat kérjük használni, me­lyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések­ a „Hon ki­­adóhivatala“ czim alatt Pest, Ferencziek-t®re 7. sz. , alá küldendők. A »HON« kiadóhivatala, Buda-Pest, február 24. A centralisatio átka. Az ellenzék éveken át küzdött a cen­­tralisatio tulságai ellen. Nem hallgatták meg. A kormány előtt csak jutalomkörének terjesztése állott s e czért saját pártja előtt a magyar állam­eszmének megszilárditási vágyával fedez­te. Hagyta magát ragadtatni saját szen­vedélye áramlatával mindaddig, mig sa­ját művétől önmaga is megiszonyodott s önmagát saját fején boszulta meg. Egy bizonyos mértékű központositás szükségét az ellenzék sohasem tagadta; tulságai ellen küzdött csak s reá mutatott arra a két nagy veszélyre, melyek a me­rev központosítás átkait képezik: drága­ságra s a közérdekeltség meg­szűntére. Az utóbbi nagyobb baj az előbbinél. És mind a kettő elér­kezett. A jelen évi költségvetés már meghozta nemcsak a jelenségeket, hanem már a panaszokat is. „A közigazgatás rész“ hangzott min­den oldalról, sőt a miniszter szájából is; „az igazságszolgáltatás jelene nem felel meg az új rendszerhez kötött várakozá­soknak“ — kiáltja maga a pénzügyi bi­zottság s a bíróságoknál ezeréves fölhal­mozódott, elintézetlenül heverő okmá­nyok, s minden oldalról hangzó panasz e véleményt százszoros viszhangban veri vissza. És még ez nem minden. A közoktatás­nál is megteremtették a centralisatió esz­közeit, a nagy gépezetet, de erélyük nincs annak mozgásba hozatalára még e legjobb czélra; javarésze a költségvetés­nek itt is a hivatali apparátusra megyen fel s mig a közérdekeltséggel biró auto­nóm testületekkel meg-meg-kisérti a har­­czot, megretirál egy az államon kívül centralizált hatalom nyomása előtt s a kormánypalota gyermek vesszővé válik a kezében. És mert nem mer működ­ni ott, hol e működésre a szabadság és felvilágosodás érdekében legnagyobb szükség volna, ott buzgólkodik, a hol ezt valódi jó akaratú buzgóság legalább egye­lőre feleslegessé tenné s hol a kormány buzgalma az autonom buzgalomnak előbb utóbb sírját ássa. Csak pár nap előtt egy erdélyi lap akadt kezünkbe, mely egy szomorúan jellemző esetet tüntet fel előttünk. Az „Erdélyi múzeum“ évi gyűléséről szól ez, e korábbi években oly népes és nagy részvétnek örvendő ülésről, melyen most, mint írják „alig volt a hivatalnoko­kon kívül pár ember.“ Kolozsvár, e tudományos egyesület székhelye, népes és értelmes város; az er­délyi múzeum segélyezését összekötve az újon alapított egyetemmel, csak néhány hó előtt vette szárnyai alá a kormány. És már visszavonult a részvét. Nem ezen segélyezést akarjuk hibáztatni, sőt ellenkezőleg helyeseljük azt, nem is tartjuk jogosultnak a közrészvét­ele visz­­szavonulásét, — mert hiszen az egylet, mint ilyen, amúgy is megtartó autonó­miáját, de mint csótányos esetre utalunk e tüneményre s az emberi természetre, mely a­hol az államhatalom kezének be­­nyúlását látja, nagy kényelmesen azon­nal visszavonul s az egész ügyet amarra bízza, így jártunk a helyhatóságok jogainak megszüntetésével s a teljesen elkülönzött bírói hatalommal. A főispán urak, kikre e jogok nagy ré­szét ruházták, még a megyéjükben lakás ellen is tüntettek s a csekélyes, amúgy is rendezetlen ügyek senkit sem vonzanak többé az ülésekben részvételre, s be fog következni, hogy a főispáni candidationa­­lis jog kiterjesztése miatt, mely által jo­gait kijátszva látja, még a közigazgatási tisztviselők választására sem fog részt venni többé, meg is történt már nem egy megyében, hogy a választás már nem annyira választás volt, mint főispáni kinevezés. A közigazgatás és bírói hatalom teljes elválasztása miatt, mely ellen az ellenzék oly szívósan küzdött, szintén meghozta gyümölcsét. A megyei tisztviselőség költ­ségvetése és létszáma alig csökkent vala­hol, sőt általában emelkedett, de vesztet a hivatali tekintély és leszállott a munka­kör annyira, hogy alig van a közigazga­tási hivatalnoknak valami teendője. Ellenben a bagatelle-perek, melyeket eddig a közigazgatási bíró egy óra alatt tömegesen intézett el; a hagyatékok, me­lyek a közjegyzők hatáskörébe tartozná­nak, mind a bíróságok és törvényszékek terhéül estek, s miután a kormány sem a békebírói intézmény meghonosításáról, sem a szóbeliség behozataláról, sem a köz­jegyzők fölállításáról nem gondoskodott, mert minden befolyást saját kezében akart megtartani , annyira fölhalmozták a bíró­ságok teendőit, hogy ezek a közönség leg­nagyobb megterhelése mellett is nem ké­pesek az elintézésre s az igazságszolgál­tatás gyarlóbb, roszabb és drágább, mint valaha. Most aztán jó későn megvan a „szá­nom bánom.“ A jobboldali lapok a na­pokban már mind egyig autonomistákká váltak s verhetik mellüket, a miért egy­kor a merev centralisatio mellett lándzsát törtek, kiáltoznak, mint valami drámai hős, hogy „nem ezt akartam én !“ A megbánás ideje valóban elérkezett, ha még nem késő, mert ha a segély jókor nem jó, az állampénztár elviselhetlen ter­hei mellett is, semmi sem javul, s a közér­dekeltség, melyet oly nehéz újból terem­teni, végleg elvész. Akkor aztán elmondhatják,hogy „dleum et operum perdidti.“ P. Szathmáry Károly. — A belügyminiszteri tárczát S­z­a­p­á­r­y Gyula gr. elfogadta. A kinevezte­­tésére vonatkozó javaslat tegnap terjesztetett ő felsége elé; a kineveztetés hivatalos közzététele e hét folyamában várható.­­ A képviselőház által a házszabá­lyok revisiójára kiküldött bizottság tegnapelőtti ülésében azon kérdést tárgyalta: váljon az osz­tályok s az állandó (pénzügyi, vasúti, mentelmi stb.) bizottságok föntartandók-e továbbra is? A bizottság egy tagja azt indítványozta, hogy mind az osztályok, mind az állandó bizottságok töröltessenek el s ezek helyett minden egyes esetben szakbizottságok választassanak. A költ­ségvetés, mint Angliában szokásban van, az egész képviselőház által, zárt ülésben tárgyaltatnék. Ezek ellen fölhozatott, hogy az osztályok arra szolgálnak, hogy a ház minden tagjának alka­lom nyújtassák minden javaslat fölött kisebb s zárt körben véleményét nyilvánítani. Azon in­dítvány, mely speciálisan a pénzügyi bizottság eltörlésére volt irányozva, annál is inkább ellen­mondásra talált, mivel a pénzügyi kezelés az, a­mely legbehatóbb tanulmányozást s leglelkiis­meretesebb ellenőrzést igényel. A bizottság csak akkor fog határozatot hozni, ha az illető in­dítvány formulázva terjesztetik be. — A VII. osztály f. hó 26-án holnap d. u. 5 órakor ülést tart. Tárgy:a dunagőzhajózási tár­saságra vonatkozó, és az adótörvényjavaslatok. . .­­ A „HON“ TÁRCZAJA.­­ Khiva földje és népe. Vámbéry Ármintól. I. Az orosz hatalom csapatai északról délnek nyomulva napról-napra egy-egy lépéssel tovább hatolnak Közép-Ázsiában s Turkesztánnak egyik részét a másik után foglalják el. Most Khivára került a sor, hogy elveszítse több ezer éves önállóságát. Ez a tartomány aránylag leg­kisebb és legjelentéktelenebb azon khánságok között, melyek a tulaj­donképeni Turkesztánt képezik. Az Oxus partvidékein terül el, ott, a­hol ez a folyam északnyugati irányban az Aral tó felé foly; az egész khánságnak hossza alig haladja meg az ötven földrajzi mérföldet, és a mivelt földnek —a­mely legnagyobb részt az Oxus folyamnak bal partján terül el — legna­gyobb szélessége legfölebb hat földrajzi mérföl­det tehet. Látni való, hogy a khánság lakosai a művelhető földnek nem igen vannak bőviben, s e tekintetben csak némi magyarázatot találha­tunk abban a körülményben, hogy a tulaj­don­képeni, azaz a lakott Khiva csak annyira ter­jedhet ki és terjedhetett ki kezdettől fogva, a­mennyire az Oxus vize akár mesterséges, akár természetes csatornákban szerte ömölhet a tarto­mányban. Az Oxusnak jobb partja­­sokkal ma­gasabban fekszik, mint bal partja, továbbá el­­láthatatlan pusztasággal, gazdátlan és nem könnyen őrizhető földterülettel végződik, talán ezeknek az okoknak kell azt tulajdonítani, hogy jelenleg csak néhány nomád nyájának szolgál legelőül,­­ a­mennyire a történelemből tudjuk, nem is laktak ott soha békés és művelődni szerető népek. Ha tehát Kliváról beszélünk, ezalatt tulajdonképen csak az Oxustól balra elterjedő részét kell értenünk, és itt az or­szágnak állapota, virágzásának foka attól függ, mennyire tudták a lakosok az életszerző öntöző csatornákat országszerte szétvezetni és ez­által földüket az elhomokosodástól megőrizni. A közép­korban Khivában vagy Kharezmben az öntözőcsa­tornák hálózata minden bizonnyal sokkal terjedel­­mesebb volt és sokkal jobban viselték neki gond­ját, mint­sem jelenleg, mert a középkorban nem csak hogy háromszor akkora volt lakosainak száma, hanem kultúrája híre is bejárta az egész keletet; ez a kultúra természetesen csak mint egy utóhatása, utóhangja volt azon szellemi életnek, melylyel már a régi Kharezm dicse­kedhetett az iráni világban már az iszlám előtti korban. Miután az Oxusnak alsó folyásánál fek­vő tartományt erőszakosan az iszlámra térítették, az idegen elemekkel együtt lábra kapott az or­szágban a pártviszály is. A Tahiridák, a­kik idegen létükre egészen a kilenczedik század vé­géig tartották magukat fönn a trónuson, —fájda­lom — már nagyon is sokszor föláldozták az or­szág javát saját terveiknek, melyeket bitvágy és uralomvágy éltetett. Még roszabbul folytak az ország dolgai a Szeldsukidák alatt, és ámbár a kharezmi fejedelmek a főiskoláknak bőkezű se­gélyezése által egyik másik városnak­­tekintélyt szereztek: az örökös háborúskodások következ­tében az országnak állapota általában nagyon is rosz és kedvezőtlen viszonyok közt maradt, s a mongoloknak vad hordái tűzzel-vassal rontva és pusztítva az országot csakhamar kitörölték Turkesztán nevezetesebb fejedelemségeinek so­­rából.A nyugtalan, harczias élet korszakát, mely­nek kezdetét a Csengizidáknak tulajdoníthat­juk, ezeknek törzsrokonai, az özbögek kezdettől fogva egészen a legújabb korig csak nagyon rit­kán szakították meg. Az országot pusztító háborúk majd kívülről támadtak, azaz Bokbarától, — mikor ez a khánság elég erősnek érezte magát, hogy hódító hadaival megtámadja azt a nyugati szomszéd tartománykát, — majd pedig a bel­­villongások vonták maguk után az országnak folytonos pusztulását. A­hol a kultúrát ápoló népséget minden oldalról úgyszólván bekerítik, elzárják kalandkereső nomádoknak többségben levő csapatjai, ott nyugalomról és békéről ter­mészetesen soha sem lehet szó. A jószág és gaz­daság, munka és foglalkozás nélküli ember — köztudomású dolog — sokkal bitvágyóbb, mint a békés szántóvető, és minthogy henye élete­­módjának nélkülözéseit szomszédja munkája gyümölcsei által törekszik pótolni: a fosztogatá­soknak, rabló megrohanásoknak, sőt egész ke­rületek erőszakos elfoglalásának szükségképen napi­renden kell lenniök. Az egyszerű rablótá­madásokból azután sokszor az eredeti népség­nek teljes meghódítása lett, s így azt találjuk, hogy Khivának utolsó három századában kal­mükök , kozákok, karakalpakok, jomutok és özbögek váltogatták egymást a trónuson. És csakis a jelen század eleje óta tarthatta meg szakadatlanul egy uralkodó család az ura­lom gyeplőit. Ez az uralkodó család pedig tős­gyökeres özbög származású, még pedig a Kung­­rat törzsből való, és ezen háznak két legkivá­lóbb fejedelme csakis az által tehette magát hí­ressé, hogy az egyik szerencsésen vert vissza egy orosz beütést, a másik meg a perzsák elle­nében állta meg a sarat és valamennyi turko­­mánt engedelmességre kényszerített. Igazi mű­veltségre való törekvéseket Khiva utolsó feje­delmei épen oly kevéssé ismertek mint Közép­­ázsiának minden egyéb uralkodója. Kharezm történetének tarka kaleidosz­­kópjában tükröződik néprajzi­ viszonyainak képe is. A mai napság uralkodó özbeg faj derék, szerény munkás népség, mely jellemének előnyeit illetőleg egész Ázsiá­ban nem találja párját. Kevert népség létére — mert később turáni elemek járultak hozzá, — a khivai özbeg mutat néhány olyan fizikai jelleget, melynél fogva egyébb középázsiai né­pektől könnyen meg lehet különböztetni. Arcza színe feltűnőleg fehér, különösen a nőnél, a­kit — leszámítva némileg mandola forma­­szeme alakját — nagyon könnyen lehetne valóságos né­met nőnek tartani. Különben­­a férfinál csontos és kifejezett jellegű a testalkat, nagy fejjel, szé­les homlokkal és csak ritka szakállal. Súlyos lé­pésével, nehézkes testi mozgásával és félig álmok tekintetével teljes összhangzásban van eszejá­­rása és egész világnézete. És csak magunk elé kell képzelnünk az özbeket irdatlan nagy pré­mes süvegével, két, három, sőt gyakran négysze­resen bélelt hállókabát-alakú ruhájában és­­ több rős vászonnal vagy pedig szalmával kitö­­l­mött idomtalan csizmájával, hogy azonnal felis­­­­merjük benne a nyugati, európai iránynak egye­nes ellentétét, azaz a valóságos keletűt. Ills egész-­­­ben véve még­sem lehet az özbeg népről azt­­ mondani, hogy lusta. Tisztelt olvasómat egy­­ h­a­v­­­i­b­a kell vezetnem, azaz egy özbeg gazdaságba, és meg kell ismertetnem az egyes részletekkel. Először is kérem, csodálja meg a fáknak buja zöldjét, a kúszó-mászó növényeket. Ez nem csak a természet műve, mert az özdög is nagyon sokkal járult hozzá az által, hogy tikkasztó forróságban és fagyasztó hidegben ásta kezdetleges ásójával a csatornát, mely az áldáshozó nedvet elvezeti földjére és kertjébe. Van ugyan egy-két rabszolgája is, a­ki meghaj­tott fogpiszkálóhoz hasonlító ekéje mögött jár a mély homokbeli barázdában, a­ki a tevéket vagy a juhnyájat elkíséri a legelőre, de ebben a köny­­nyebbségben csak a tehetségesebbnek van ré­sze; a paraszt­ember nyáron általában nap­kel­tével hagyja el szúnyoghálóját, csekély megsza­kítással öt-hat hónapig dolgozik egymás után, és csak a vén családapa teheti azt, hogy a tó part­jain, az árnyékos szilfák alatt, a major falain kívül nyugalomnak adja magát s a vallásos kö­telességek teljesítése mellett megmaradó idejét a gyermekekkel és unokákkal való játékban tölti el. Ezek az öreg pater familias-ok voltak azok, a kiknek társaságában az öz­ög nép jelle­mének tanulmányozásakor legkellemesebb s legtanulságosabb óráimat töltöttem. Képzelj magadnak, kedves olvasóm, egy ötven, sőt bár hatvan évet meghaladott tisztes öreget, a ki higgadt minden tettében és szavában, sőt testé­nek minden mozdulata szinte tiszteletet paran­csoló ; a ki csak akkor szól, ha már háromszor megszólítottad; a ki soha föl nem indul, soh’se nevet és minden harmadik s­­ava után neked, mint idegennek az öz­eg erkölcstan vagy élet­­bölcseség egy-egy velős mondatát idézi — nem azért, hogy avval parádézzon, hanem mert az ő kora és a tisztességtudás úgy kívánja. Milyen régiesnek, sokszor milyen bizarrnak találtam ezeknek az embereknek gondolkozása módját, a­kiknek mindég szemük előtt lebeg elmúlt szá­zadok élete folyása, s a­kiknek beszéde módjá­ban egy szikrája, sőt egy paránya sem vehető észre az európai befolyásnak! Mert gondoljuk meg jól, hogy Ázsiának belsejében vagyunk és­­ a khinaiakról, japániakról, malájokról ezt már­­ régóta nem mondhatni. Csak itt-ott érintik tár­­­­salgás közben, egyik vagy másik vallási tár­­­­gyat, különben pedig mindig a földmivelésről és a termékekről van szó vagy az állattenyész­tésről, politikai napi kérdésekről, például a tur­­koncánok fölkeléséről, egyik-másik karavánon történt támadásról stb. Társalgás közben pedig kedves olvasóm, egyik crésze teát a másik után kell meginnod. Zöldes ital ez czukor nélkül, forrón adják föl, de fújni nem szabad, hanem addig kell rázni, míg el nem hal, és minthogy az emésztésre jó hatása van, bátran ki lehet inni akár­hány csé­szét. Néha az abroszt is fölterítik, s ilyenkor a közönséges étkeken kívül nyáron friss,télen aszalt gyümölcs kerül az asztalra. Ha nem eszel, meg­sérted őket, s a­míg óvatosan szedegetsz a p­i­­­a­n­tálból vagy a gyümölcsös kosárból, az öreg ezt leirhatatlan örömérzettel nézi.A kis gye­rekek is, a­kik tarka dinnyealaku sipkájukkal régi szabású ruhácskáj­ukkal az öregnek tér­déhez és vállához simulnak, szemmeresztve rád bámulnak, s ha dervis vagy mint én voltam, olvasóddal is játszanak, ha már a hosszabb ott tartózkodás bizalmat szült. Sőt még más észrevétlen nézőid is vannak, a me­nyecskék és lányok, a­kik a fák mögül vetnek félig lopva egy-egy kiváncsi tekintetet az ide­genre. Olyan ember, a­kinek nincsen mandola­­szabású szeme, kiülő pofacsontja és tompa álla és még sincs olyan hosszúkás, fekete szakálk képe, mint a perzsának : ez nagyon nevezetes fiziognomikus tünemény az öz­ög nő szemében, és a jó Isten tudja, micsoda mesés és csodálatos dolgokat fest elébe szive messze földekről és idegen vidékekről. Néha a nőies szemérmet egy neme a merészségnek váltja föl, s ha megszólít és te jól érthető hazai nyelven válaszolsz neki, akkor aztán vége-hossza sincs a legtarkább kér­déseknek. A kíváncsiság Éva leányainak az egész föld­kerekségen tulajdona, de minél kez­detlegesebb az erkölcsi állapot, annál kifeje­zettebb ez a tulajdonság s annál terhesebb az idegenre nézve. Országgyűlési tudósítások. A mai gyűlésen a vallás- és közok­tatásügyi miniszé­rium költségve­tését kezdték tárgyalni. T r e f o r t egy kissé szaggatottan, de élénk részvétet s gondot tanú­sítva beszélt. Sajnos, hogy a közoktatásügyi mi­niszer háttérbe szorult a kormány tagja mellett s ő inkább csak azt védelmezte, miért kellett a je­len alkalommal egyes pontokra nézve többletet előirányozni. Védelme itt-ott lapos s általánossá­gokban mozgó volt, mind a mellett egy pár elvi kérdést is megpendített. Kimondotta ugyanis, hogy az egyetemre külföldről akar egy pár­­ta­nárt behozni; elmondotta, hogy a gymnasium s reáltanoda különbségét ő nem tartja nagyfontos­­ságunak s ezért a két tanárképezdét egyesíteni fogja a már fennálló intézetben. Melegen szólott a jogakadémiák s rajztanár képezdékről. A középtanodai törvényjavaslat beterjesztését ez alkalommal is megígérte s szólott a reáltano­dák reformjáról. Szerinte az alreáltanodák a polgári iskolákkal helytelenül vannak összeté­vesztve, mert az előbbiek a polytechnikumra készítenek elő, az utóbbiak pedig a népoktatást fejezik be. A miniszter ezen nyilatkozatai egy­általában nem adnak tiszta képzetet felfogásá­ról —­­ minthogy ő egyátalában nem tartott programmbeszédet —, de egyes helyeiből lát­szik, hogy a minister a középtanodákat s általá­ban a felső­oktatást különös előszeretetben ré­­szesíti. A népoktatás ügyére nézve hosszasan időzött a népoktatási törvény revisiójának kér­désénél s teljes semlegességét kimutatta. A nép­tanítók nyugdíjazásának kérdését is égetőnek mondta, sőt kinyilatkoztatta, hogy ez ügyre vo­natkozó terveket, ha másonnan jönnek is, szíve­sen elfogadja. Az egyes kérdéseknél megelégedett az álta­lános ígéretekkel. Csak azt emeljük ki, mint igen figyelemreméltó tényt, hogy élénken hang­súlyozta az Eötvös által megpendített nagy esz­mét, miszerint a tanítónők tömegesebben alkal­maztassanak az elemi oktatás terén, hogy a ta­­nítóhiányon elvégre segítve legyen. Feltűnő volt mindenesetre,hogy Trefort ezen hosszas beszéde alatt a közművelődési czélokat csak futólag em­lítette meg s az egyházi ügyekről egyetlen Szó­val sem szólt. Szándékosan­ e­z nem merjük el­dönteni, habár egyes részleteknél a mellőzés igen is feltűnt s Prileszky interpellációja nyíltan felhívta őt erre. Beszéde végén azt hittük, hogy az oly sokszor emlegetett államköl­csönt is sző­nyegre hozza, de kitűnt, hogy az emlegetett 10 millió összeg leginkább az egyetemi építkezé­sekre vonatkozott. Általában Trefort ezen első beszéde teljes korrectséget mutatott s ellenei sem nyilatkozhatnak roszul felőle, habár más­részt senki sem lehetett megelégedve, mert min­denki programmbeszédet várt. A miniszter után dr. Oláh Gyula szólalt fel különösen a népoktatás érdekében. A nép­oktatási törvény revisióját ő múlhatatlanul szük­ségesnek tartja; részletezé a gymnasiumok s fensőbb tanodák egyes bajait s végül reményét fejezi ki, hogy Trefort kezdeményező fog lenni a cultus és közoktatásügy elkülönítésében. Tar­­n­ó­c­z­y Gusztáv hosszas és sok phrasissal telt beszédében szintén sürgeti a népoktatási tör­vény revisióját, s azt okadatolja is, különben részletekbe nem igen hatol. A mai nap legfontosabb eseménye volt azon­ban Ghyczy Kálmán felszólalása, ki egy velős beszéd után határozati javaslatot nyújtott be, miszerint a miniszter jövő évi költségvetésébe vegye be a vallási és tanulmányi alapokról szóló részletes jelentést. A ház Trefort felszólalására ezen határozati javaslatot kinyomatni s még ez ülésszak alatt tárgyaltatni határozta. Magától érthető, hogy ezen esetben élénk vitára számít­hatunk. Ghyczy beszéde után, melyet egész terjedel­mében közlünk, egy kis mulatságos intermezzo volt. Nem akadt szónok, s pár hang már a sza­­­vazást is követelte. Parlamenti szokás szerint egy jobboldali következett volna, de a sorrend­ben feljegyzett Schwarz Gyula a baloldaliak biztatása daczára nem akart jobboldali lenni s végül Körmendy beszélt majd másfél óráig igen sok jóakarattal s apró részletezéssel, de olykor-olykor egészen naiv megjegyzésekkel is. A ház látható türelmetlenséggel hallgatta ezen szónoklatot. Sokat beszélt a népoktatási törvény hiányairól, a tanfelügyelőkről, a felekezeti súr­lódásokról stb. Az ülés 3 óra után végződött be. A képviselőház ülése febr. 24. Az esti lapunkban e közlött tudósítás befeje­zése után, a vallás és közoktatásügyi miniszter költségvetésének tárgyalásában felszólalt Trefort Ágoston. Igen örvendetes jelenség­nek tartja, hogy az ország a népoktatás, tudo­mány s a művészetek terén többet­ követel mint eddig, más­részt azonban elkerülendőnek tartja a túlzást, a ködös aspirációkat, s a kormány fel­adatának tartja, tudnia,mit akar és mit akarhat a létező társadalmi viszonyok között(élénk tetszés). Az idei költségtöbbletet első­sorban az egyetem okozza. Néz­ete szerint egyforma fontosság he­lyezendő a nép-, közép-, és felső­oktatásra, mert ezek sikere egymástól függ. A pesti egyetem kiadásaival jövedelmei is nö­vekednek az idén, s így az állam által pótlandó összeg a tavakinál csak 840 eárttal nagyobb, főleg a tanszékek szaporítása s fölszerelése folytán. De nézete szerint ez összeg évről évre nagyob­bodni fog, mert, ha egyetemünket a külföldiek színvonalára akarjuk emelni, új tanszékeket s paralell tanszékeket kell felállítanunk. Már az idén 3 új tanszéket akart felállítani a bölcsészeti facultáson, mikor azonban a pénzügyi bizottság azt a kérdést veti fel, rendelkezik-e kellő tane­rőkkel, ő nem tudott erre is igenlőleg válaszolni. S erre nézve ki kell mondania legbensőbb meg­győződését. Hogy a tudományokban való elma­radottságunkon segítsünk, azt kell tennünk, a­mit tettek annak idején más nemzetek is:­­oly tanszékekre, melyekre tanerőket nem bírunk, külföldről kell meghívni tanerőket. Mondhatják, hogy ez a germanisatiora vezet, ő szerinte ép annak állja útját. A műveltség elégtelensége, a tudomány hiánya s a pénzszegénység ad nálunk alapot a germanisatióra. Minden,a­mit ezek bár­melyike ellen teszünk, aquisitio leend a magyar­ságnak. Ha fiatalabb tanerőket hívunk be, ezek meg­tanulnak magyarul; ha idősebbeket sikerülne megnyernünk, ezek német előadásai sem ártaná­nak annyit a nemzeti nyelv ügyének, mint az

Next