A Hon, 1873. február (11. évfolyam, 26-49. szám)
1873-02-26 / 46. szám
43. szám. XI. évfolyam. Reggeli kiadás. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épilet földszint. Előfizetési dijszoftin killdre, vagy Judapesten hizhol hordva és esti kiadás együtt! 1 hónapra..............................2 frt —kr. 5 hónapra...................................6 n —» „ 6 hónapra.................................12 „ — „ Az esti kiadás postai kazinküldéseért felül fisét és havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, ennek bármely napján történik mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. •uA' VWUtUiái»« A • Buda-Pest, 1873. Kedd, febr. 25. Szerkesztési Irodsx : Barátok tere, Aihenaemnépiüot 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Barátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. m Előfizetési felhívás „A HON“ Xl-dik évi folyamára. Előfizetési árak . . . 12 frt 6 , WfiF' Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadóhivatala“ czim alatt Pest, Ferencziek-t®re 7. sz. , alá küldendők. A »HON« kiadóhivatala, Buda-Pest, február 24. A centralisatio átka. Az ellenzék éveken át küzdött a centralisatio tulságai ellen. Nem hallgatták meg. A kormány előtt csak jutalomkörének terjesztése állott s e czért saját pártja előtt a magyar állameszmének megszilárditási vágyával fedezte. Hagyta magát ragadtatni saját szenvedélye áramlatával mindaddig, mig saját művétől önmaga is megiszonyodott s önmagát saját fején boszulta meg. Egy bizonyos mértékű központositás szükségét az ellenzék sohasem tagadta; tulságai ellen küzdött csak s reá mutatott arra a két nagy veszélyre, melyek a merev központosítás átkait képezik: drágaságra s a közérdekeltség megszűntére. Az utóbbi nagyobb baj az előbbinél. És mind a kettő elérkezett. A jelen évi költségvetés már meghozta nemcsak a jelenségeket, hanem már a panaszokat is. „A közigazgatás rész“ hangzott minden oldalról, sőt a miniszter szájából is; „az igazságszolgáltatás jelene nem felel meg az új rendszerhez kötött várakozásoknak“ — kiáltja maga a pénzügyi bizottság s a bíróságoknál ezeréves fölhalmozódott, elintézetlenül heverő okmányok, s minden oldalról hangzó panasz e véleményt százszoros viszhangban veri vissza. És még ez nem minden. A közoktatásnál is megteremtették a centralisatió eszközeit, a nagy gépezetet, de erélyük nincs annak mozgásba hozatalára még e legjobb czélra; javarésze a költségvetésnek itt is a hivatali apparátusra megyen fel s mig a közérdekeltséggel biró autonóm testületekkel meg-meg-kisérti a harczot, megretirál egy az államon kívül centralizált hatalom nyomása előtt s a kormánypalota gyermek vesszővé válik a kezében. És mert nem mer működni ott, hol e működésre a szabadság és felvilágosodás érdekében legnagyobb szükség volna, ott buzgólkodik, a hol ezt valódi jó akaratú buzgóság legalább egyelőre feleslegessé tenné s hol a kormány buzgalma az autonom buzgalomnak előbb utóbb sírját ássa. Csak pár nap előtt egy erdélyi lap akadt kezünkbe, mely egy szomorúan jellemző esetet tüntet fel előttünk. Az „Erdélyi múzeum“ évi gyűléséről szól ez, e korábbi években oly népes és nagy részvétnek örvendő ülésről, melyen most, mint írják „alig volt a hivatalnokokon kívül pár ember.“ Kolozsvár, e tudományos egyesület székhelye, népes és értelmes város; az erdélyi múzeum segélyezését összekötve az újon alapított egyetemmel, csak néhány hó előtt vette szárnyai alá a kormány. És már visszavonult a részvét. Nem ezen segélyezést akarjuk hibáztatni, sőt ellenkezőleg helyeseljük azt, nem is tartjuk jogosultnak a közrészvétele viszszavonulásét, — mert hiszen az egylet, mint ilyen, amúgy is megtartó autonómiáját, de mint csótányos esetre utalunk e tüneményre s az emberi természetre, mely ahol az államhatalom kezének benyúlását látja, nagy kényelmesen azonnal visszavonul s az egész ügyet amarra bízza, így jártunk a helyhatóságok jogainak megszüntetésével s a teljesen elkülönzött bírói hatalommal. A főispán urak, kikre e jogok nagy részét ruházták, még a megyéjükben lakás ellen is tüntettek s a csekélyes, amúgy is rendezetlen ügyek senkit sem vonzanak többé az ülésekben részvételre, s be fog következni, hogy a főispáni candidationalis jog kiterjesztése miatt, mely által jogait kijátszva látja, még a közigazgatási tisztviselők választására sem fog részt venni többé, meg is történt már nem egy megyében, hogy a választás már nem annyira választás volt, mint főispáni kinevezés. A közigazgatás és bírói hatalom teljes elválasztása miatt, mely ellen az ellenzék oly szívósan küzdött, szintén meghozta gyümölcsét. A megyei tisztviselőség költségvetése és létszáma alig csökkent valahol, sőt általában emelkedett, de vesztet a hivatali tekintély és leszállott a munkakör annyira, hogy alig van a közigazgatási hivatalnoknak valami teendője. Ellenben a bagatelle-perek, melyeket eddig a közigazgatási bíró egy óra alatt tömegesen intézett el; a hagyatékok, melyek a közjegyzők hatáskörébe tartoznának, mind a bíróságok és törvényszékek terhéül estek, s miután a kormány sem a békebírói intézmény meghonosításáról, sem a szóbeliség behozataláról, sem a közjegyzők fölállításáról nem gondoskodott, mert minden befolyást saját kezében akart megtartani , annyira fölhalmozták a bíróságok teendőit, hogy ezek a közönség legnagyobb megterhelése mellett is nem képesek az elintézésre s az igazságszolgáltatás gyarlóbb, roszabb és drágább, mint valaha. Most aztán jó későn megvan a „szánom bánom.“ A jobboldali lapok a napokban már mind egyig autonomistákká váltak s verhetik mellüket, a miért egykor a merev centralisatio mellett lándzsát törtek, kiáltoznak, mint valami drámai hős, hogy „nem ezt akartam én !“ A megbánás ideje valóban elérkezett, ha még nem késő, mert ha a segély jókor nem jó, az állampénztár elviselhetlen terhei mellett is, semmi sem javul, s a közérdekeltség, melyet oly nehéz újból teremteni, végleg elvész. Akkor aztán elmondhatják,hogy „dleum et operum perdidti.“ P. Szathmáry Károly. — A belügyminiszteri tárczát Szapáry Gyula gr. elfogadta. A kineveztetésére vonatkozó javaslat tegnap terjesztetett ő felsége elé; a kineveztetés hivatalos közzététele e hét folyamában várható. A képviselőház által a házszabályok revisiójára kiküldött bizottság tegnapelőtti ülésében azon kérdést tárgyalta: váljon az osztályok s az állandó (pénzügyi, vasúti, mentelmi stb.) bizottságok föntartandók-e továbbra is? A bizottság egy tagja azt indítványozta, hogy mind az osztályok, mind az állandó bizottságok töröltessenek el s ezek helyett minden egyes esetben szakbizottságok választassanak. A költségvetés, mint Angliában szokásban van, az egész képviselőház által, zárt ülésben tárgyaltatnék. Ezek ellen fölhozatott, hogy az osztályok arra szolgálnak, hogy a ház minden tagjának alkalom nyújtassák minden javaslat fölött kisebb s zárt körben véleményét nyilvánítani. Azon indítvány, mely speciálisan a pénzügyi bizottság eltörlésére volt irányozva, annál is inkább ellenmondásra talált, mivel a pénzügyi kezelés az, amely legbehatóbb tanulmányozást s leglelkiismeretesebb ellenőrzést igényel. A bizottság csak akkor fog határozatot hozni, ha az illető indítvány formulázva terjesztetik be. — A VII. osztály f. hó 26-án holnap d. u. 5 órakor ülést tart. Tárgy:a dunagőzhajózási társaságra vonatkozó, és az adótörvényjavaslatok. . . A „HON“ TÁRCZAJA. Khiva földje és népe. Vámbéry Ármintól. I. Az orosz hatalom csapatai északról délnek nyomulva napról-napra egy-egy lépéssel tovább hatolnak Közép-Ázsiában s Turkesztánnak egyik részét a másik után foglalják el. Most Khivára került a sor, hogy elveszítse több ezer éves önállóságát. Ez a tartomány aránylag legkisebb és legjelentéktelenebb azon khánságok között, melyek a tulajdonképeni Turkesztánt képezik. Az Oxus partvidékein terül el, ott, ahol ez a folyam északnyugati irányban az Aral tó felé foly; az egész khánságnak hossza alig haladja meg az ötven földrajzi mérföldet, és a mivelt földnek —amely legnagyobb részt az Oxus folyamnak bal partján terül el — legnagyobb szélessége legfölebb hat földrajzi mérföldet tehet. Látni való, hogy a khánság lakosai a művelhető földnek nem igen vannak bőviben, s e tekintetben csak némi magyarázatot találhatunk abban a körülményben, hogy a tulajdonképeni, azaz a lakott Khiva csak annyira terjedhet ki és terjedhetett ki kezdettől fogva, amennyire az Oxus vize akár mesterséges, akár természetes csatornákban szerte ömölhet a tartományban. Az Oxusnak jobb partjasokkal magasabban fekszik, mint bal partja, továbbá elláthatatlan pusztasággal, gazdátlan és nem könnyen őrizhető földterülettel végződik, talán ezeknek az okoknak kell azt tulajdonítani, hogy jelenleg csak néhány nomád nyájának szolgál legelőül, amennyire a történelemből tudjuk, nem is laktak ott soha békés és művelődni szerető népek. Ha tehát Kliváról beszélünk, ezalatt tulajdonképen csak az Oxustól balra elterjedő részét kell értenünk, és itt az országnak állapota, virágzásának foka attól függ, mennyire tudták a lakosok az életszerző öntöző csatornákat országszerte szétvezetni és ezáltal földüket az elhomokosodástól megőrizni. A középkorban Khivában vagy Kharezmben az öntözőcsatornák hálózata minden bizonnyal sokkal terjedelmesebb volt és sokkal jobban viselték neki gondját, mintsem jelenleg, mert a középkorban nem csak hogy háromszor akkora volt lakosainak száma, hanem kultúrája híre is bejárta az egész keletet; ez a kultúra természetesen csak mint egy utóhatása, utóhangja volt azon szellemi életnek, melylyel már a régi Kharezm dicsekedhetett az iráni világban már az iszlám előtti korban. Miután az Oxusnak alsó folyásánál fekvő tartományt erőszakosan az iszlámra térítették, az idegen elemekkel együtt lábra kapott az országban a pártviszály is. A Tahiridák, akik idegen létükre egészen a kilenczedik század végéig tartották magukat fönn a trónuson, —fájdalom — már nagyon is sokszor föláldozták az ország javát saját terveiknek, melyeket bitvágy és uralomvágy éltetett. Még roszabbul folytak az ország dolgai a Szeldsukidák alatt, és ámbár a kharezmi fejedelmek a főiskoláknak bőkezű segélyezése által egyik másik városnaktekintélyt szereztek: az örökös háborúskodások következtében az országnak állapota általában nagyon is rosz és kedvezőtlen viszonyok közt maradt, s a mongoloknak vad hordái tűzzel-vassal rontva és pusztítva az országot csakhamar kitörölték Turkesztán nevezetesebb fejedelemségeinek sorából.A nyugtalan, harczias élet korszakát, melynek kezdetét a Csengizidáknak tulajdoníthatjuk, ezeknek törzsrokonai, az özbögek kezdettől fogva egészen a legújabb korig csak nagyon ritkán szakították meg. Az országot pusztító háborúk majd kívülről támadtak, azaz Bokbarától, — mikor ez a khánság elég erősnek érezte magát, hogy hódító hadaival megtámadja azt a nyugati szomszéd tartománykát, — majd pedig a belvillongások vonták maguk után az országnak folytonos pusztulását. Ahol a kultúrát ápoló népséget minden oldalról úgyszólván bekerítik, elzárják kalandkereső nomádoknak többségben levő csapatjai, ott nyugalomról és békéről természetesen soha sem lehet szó. A jószág és gazdaság, munka és foglalkozás nélküli ember — köztudomású dolog — sokkal bitvágyóbb, mint a békés szántóvető, és minthogy henye életemódjának nélkülözéseit szomszédja munkája gyümölcsei által törekszik pótolni: a fosztogatásoknak, rabló megrohanásoknak, sőt egész kerületek erőszakos elfoglalásának szükségképen napirenden kell lenniök. Az egyszerű rablótámadásokból azután sokszor az eredeti népségnek teljes meghódítása lett, s így azt találjuk, hogy Khivának utolsó három századában kalmükök , kozákok, karakalpakok, jomutok és özbögek váltogatták egymást a trónuson. És csakis a jelen század eleje óta tarthatta meg szakadatlanul egy uralkodó család az uralom gyeplőit. Ez az uralkodó család pedig tősgyökeres özbög származású, még pedig a Kungrat törzsből való, és ezen háznak két legkiválóbb fejedelme csakis az által tehette magát híressé, hogy az egyik szerencsésen vert vissza egy orosz beütést, a másik meg a perzsák ellenében állta meg a sarat és valamennyi turkománt engedelmességre kényszerített. Igazi műveltségre való törekvéseket Khiva utolsó fejedelmei épen oly kevéssé ismertek mint Középázsiának minden egyéb uralkodója. Kharezm történetének tarka kaleidoszkópjában tükröződik néprajzi viszonyainak képe is. A mai napság uralkodó özbeg faj derék, szerény munkás népség, mely jellemének előnyeit illetőleg egész Ázsiában nem találja párját. Kevert népség létére — mert később turáni elemek járultak hozzá, — a khivai özbeg mutat néhány olyan fizikai jelleget, melynél fogva egyébb középázsiai népektől könnyen meg lehet különböztetni. Arcza színe feltűnőleg fehér, különösen a nőnél, akit — leszámítva némileg mandola formaszeme alakját — nagyon könnyen lehetne valóságos német nőnek tartani. Különbena férfinál csontos és kifejezett jellegű a testalkat, nagy fejjel, széles homlokkal és csak ritka szakállal. Súlyos lépésével, nehézkes testi mozgásával és félig álmok tekintetével teljes összhangzásban van eszejárása és egész világnézete. És csak magunk elé kell képzelnünk az özbeket irdatlan nagy prémes süvegével, két, három, sőt gyakran négyszeresen bélelt hállókabát-alakú ruhájában és több rős vászonnal vagy pedig szalmával kitölmött idomtalan csizmájával, hogy azonnal felismerjük benne a nyugati, európai iránynak egyenes ellentétét, azaz a valóságos keletűt. Ills egész-ben véve mégsem lehet az özbeg népről azt mondani, hogy lusta. Tisztelt olvasómat egy haviba kell vezetnem, azaz egy özbeg gazdaságba, és meg kell ismertetnem az egyes részletekkel. Először is kérem, csodálja meg a fáknak buja zöldjét, a kúszó-mászó növényeket. Ez nem csak a természet műve, mert az özdög is nagyon sokkal járult hozzá az által, hogy tikkasztó forróságban és fagyasztó hidegben ásta kezdetleges ásójával a csatornát, mely az áldáshozó nedvet elvezeti földjére és kertjébe. Van ugyan egy-két rabszolgája is, aki meghajtott fogpiszkálóhoz hasonlító ekéje mögött jár a mély homokbeli barázdában, aki a tevéket vagy a juhnyájat elkíséri a legelőre, de ebben a könynyebbségben csak a tehetségesebbnek van része; a parasztember nyáron általában napkeltével hagyja el szúnyoghálóját, csekély megszakítással öt-hat hónapig dolgozik egymás után, és csak a vén családapa teheti azt, hogy a tó partjain, az árnyékos szilfák alatt, a major falain kívül nyugalomnak adja magát s a vallásos kötelességek teljesítése mellett megmaradó idejét a gyermekekkel és unokákkal való játékban tölti el. Ezek az öreg pater familias-ok voltak azok, a kiknek társaságában az özög nép jellemének tanulmányozásakor legkellemesebb s legtanulságosabb óráimat töltöttem. Képzelj magadnak, kedves olvasóm, egy ötven, sőt bár hatvan évet meghaladott tisztes öreget, a ki higgadt minden tettében és szavában, sőt testének minden mozdulata szinte tiszteletet parancsoló ; a ki csak akkor szól, ha már háromszor megszólítottad; a ki soha föl nem indul, soh’se nevet és minden harmadik sava után neked, mint idegennek az özeg erkölcstan vagy életbölcseség egy-egy velős mondatát idézi — nem azért, hogy avval parádézzon, hanem mert az ő kora és a tisztességtudás úgy kívánja. Milyen régiesnek, sokszor milyen bizarrnak találtam ezeknek az embereknek gondolkozása módját, akiknek mindég szemük előtt lebeg elmúlt századok élete folyása, s akiknek beszéde módjában egy szikrája, sőt egy paránya sem vehető észre az európai befolyásnak! Mert gondoljuk meg jól, hogy Ázsiának belsejében vagyunk és a khinaiakról, japániakról, malájokról ezt már régóta nem mondhatni. Csak itt-ott érintik társalgás közben, egyik vagy másik vallási tárgyat, különben pedig mindig a földmivelésről és a termékekről van szó vagy az állattenyésztésről, politikai napi kérdésekről, például a turkoncánok fölkeléséről, egyik-másik karavánon történt támadásról stb. Társalgás közben pedig kedves olvasóm, egyik crésze teát a másik után kell meginnod. Zöldes ital ez czukor nélkül, forrón adják föl, de fújni nem szabad, hanem addig kell rázni, míg el nem hal, és minthogy az emésztésre jó hatása van, bátran ki lehet inni akárhány csészét. Néha az abroszt is fölterítik, s ilyenkor a közönséges étkeken kívül nyáron friss,télen aszalt gyümölcs kerül az asztalra. Ha nem eszel, megsérted őket, s amíg óvatosan szedegetsz a piantálból vagy a gyümölcsös kosárból, az öreg ezt leirhatatlan örömérzettel nézi.A kis gyerekek is, akik tarka dinnyealaku sipkájukkal régi szabású ruhácskájukkal az öregnek térdéhez és vállához simulnak, szemmeresztve rád bámulnak, s ha dervis vagy mint én voltam, olvasóddal is játszanak, ha már a hosszabb ott tartózkodás bizalmat szült. Sőt még más észrevétlen nézőid is vannak, a menyecskék és lányok, akik a fák mögül vetnek félig lopva egy-egy kiváncsi tekintetet az idegenre. Olyan ember, akinek nincsen mandolaszabású szeme, kiülő pofacsontja és tompa álla és még sincs olyan hosszúkás, fekete szakálk képe, mint a perzsának : ez nagyon nevezetes fiziognomikus tünemény az özög nő szemében, és a jó Isten tudja, micsoda mesés és csodálatos dolgokat fest elébe szive messze földekről és idegen vidékekről. Néha a nőies szemérmet egy neme a merészségnek váltja föl, s ha megszólít és te jól érthető hazai nyelven válaszolsz neki, akkor aztán vége-hossza sincs a legtarkább kérdéseknek. A kíváncsiság Éva leányainak az egész földkerekségen tulajdona, de minél kezdetlegesebb az erkölcsi állapot, annál kifejezettebb ez a tulajdonság s annál terhesebb az idegenre nézve. Országgyűlési tudósítások. A mai gyűlésen a vallás- és közoktatásügyi miniszérium költségvetését kezdték tárgyalni. T r e f o r t egy kissé szaggatottan, de élénk részvétet s gondot tanúsítva beszélt. Sajnos, hogy a közoktatásügyi miniszer háttérbe szorult a kormány tagja mellett s ő inkább csak azt védelmezte, miért kellett a jelen alkalommal egyes pontokra nézve többletet előirányozni. Védelme itt-ott lapos s általánosságokban mozgó volt, mind a mellett egy pár elvi kérdést is megpendített. Kimondotta ugyanis, hogy az egyetemre külföldről akar egy pártanárt behozni; elmondotta, hogy a gymnasium s reáltanoda különbségét ő nem tartja nagyfontosságunak s ezért a két tanárképezdét egyesíteni fogja a már fennálló intézetben. Melegen szólott a jogakadémiák s rajztanár képezdékről. A középtanodai törvényjavaslat beterjesztését ez alkalommal is megígérte s szólott a reáltanodák reformjáról. Szerinte az alreáltanodák a polgári iskolákkal helytelenül vannak összetévesztve, mert az előbbiek a polytechnikumra készítenek elő, az utóbbiak pedig a népoktatást fejezik be. A miniszter ezen nyilatkozatai egyáltalában nem adnak tiszta képzetet felfogásáról — minthogy ő egyátalában nem tartott programmbeszédet —, de egyes helyeiből látszik, hogy a minister a középtanodákat s általában a felsőoktatást különös előszeretetben részesíti. A népoktatás ügyére nézve hosszasan időzött a népoktatási törvény revisiójának kérdésénél s teljes semlegességét kimutatta. A néptanítók nyugdíjazásának kérdését is égetőnek mondta, sőt kinyilatkoztatta, hogy ez ügyre vonatkozó terveket, ha másonnan jönnek is, szívesen elfogadja. Az egyes kérdéseknél megelégedett az általános ígéretekkel. Csak azt emeljük ki, mint igen figyelemreméltó tényt, hogy élénken hangsúlyozta az Eötvös által megpendített nagy eszmét, miszerint a tanítónők tömegesebben alkalmaztassanak az elemi oktatás terén, hogy a tanítóhiányon elvégre segítve legyen. Feltűnő volt mindenesetre,hogy Trefort ezen hosszas beszéde alatt a közművelődési czélokat csak futólag említette meg s az egyházi ügyekről egyetlen Szóval sem szólt. Szándékosan ez nem merjük eldönteni, habár egyes részleteknél a mellőzés igen is feltűnt s Prileszky interpellációja nyíltan felhívta őt erre. Beszéde végén azt hittük, hogy az oly sokszor emlegetett államkölcsönt is szőnyegre hozza, de kitűnt, hogy az emlegetett 10 millió összeg leginkább az egyetemi építkezésekre vonatkozott. Általában Trefort ezen első beszéde teljes korrectséget mutatott s ellenei sem nyilatkozhatnak roszul felőle, habár másrészt senki sem lehetett megelégedve, mert mindenki programmbeszédet várt. A miniszter után dr. Oláh Gyula szólalt fel különösen a népoktatás érdekében. A népoktatási törvény revisióját ő múlhatatlanul szükségesnek tartja; részletezé a gymnasiumok s fensőbb tanodák egyes bajait s végül reményét fejezi ki, hogy Trefort kezdeményező fog lenni a cultus és közoktatásügy elkülönítésében. Tarnóczy Gusztáv hosszas és sok phrasissal telt beszédében szintén sürgeti a népoktatási törvény revisióját, s azt okadatolja is, különben részletekbe nem igen hatol. A mai nap legfontosabb eseménye volt azonban Ghyczy Kálmán felszólalása, ki egy velős beszéd után határozati javaslatot nyújtott be, miszerint a miniszter jövő évi költségvetésébe vegye be a vallási és tanulmányi alapokról szóló részletes jelentést. A ház Trefort felszólalására ezen határozati javaslatot kinyomatni s még ez ülésszak alatt tárgyaltatni határozta. Magától érthető, hogy ezen esetben élénk vitára számíthatunk. Ghyczy beszéde után, melyet egész terjedelmében közlünk, egy kis mulatságos intermezzo volt. Nem akadt szónok, s pár hang már a szavazást is követelte. Parlamenti szokás szerint egy jobboldali következett volna, de a sorrendben feljegyzett Schwarz Gyula a baloldaliak biztatása daczára nem akart jobboldali lenni s végül Körmendy beszélt majd másfél óráig igen sok jóakarattal s apró részletezéssel, de olykor-olykor egészen naiv megjegyzésekkel is. A ház látható türelmetlenséggel hallgatta ezen szónoklatot. Sokat beszélt a népoktatási törvény hiányairól, a tanfelügyelőkről, a felekezeti súrlódásokról stb. Az ülés 3 óra után végződött be. A képviselőház ülése febr. 24. Az esti lapunkban e közlött tudósítás befejezése után, a vallás és közoktatásügyi miniszter költségvetésének tárgyalásában felszólalt Trefort Ágoston. Igen örvendetes jelenségnek tartja, hogy az ország a népoktatás, tudomány s a művészetek terén többet követel mint eddig, másrészt azonban elkerülendőnek tartja a túlzást, a ködös aspirációkat, s a kormány feladatának tartja, tudnia,mit akar és mit akarhat a létező társadalmi viszonyok között(élénk tetszés). Az idei költségtöbbletet elsősorban az egyetem okozza. Nézete szerint egyforma fontosság helyezendő a nép-, közép-, és felsőoktatásra, mert ezek sikere egymástól függ. A pesti egyetem kiadásaival jövedelmei is növekednek az idén, s így az állam által pótlandó összeg a tavakinál csak 840 eárttal nagyobb, főleg a tanszékek szaporítása s fölszerelése folytán. De nézete szerint ez összeg évről évre nagyobbodni fog, mert, ha egyetemünket a külföldiek színvonalára akarjuk emelni, új tanszékeket s paralell tanszékeket kell felállítanunk. Már az idén 3 új tanszéket akart felállítani a bölcsészeti facultáson, mikor azonban a pénzügyi bizottság azt a kérdést veti fel, rendelkezik-e kellő tanerőkkel, ő nem tudott erre is igenlőleg válaszolni. S erre nézve ki kell mondania legbensőbb meggyőződését. Hogy a tudományokban való elmaradottságunkon segítsünk, azt kell tennünk, amit tettek annak idején más nemzetek is:oly tanszékekre, melyekre tanerőket nem bírunk, külföldről kell meghívni tanerőket. Mondhatják, hogy ez a germanisatiora vezet, ő szerinte ép annak állja útját. A műveltség elégtelensége, a tudomány hiánya s a pénzszegénység ad nálunk alapot a germanisatióra. Minden,amit ezek bármelyike ellen teszünk, aquisitio leend a magyarságnak. Ha fiatalabb tanerőket hívunk be, ezek megtanulnak magyarul; ha idősebbeket sikerülne megnyernünk, ezek német előadásai sem ártanának annyit a nemzeti nyelv ügyének, mint az