A Hon, 1874. február (12. évfolyam, 26-49. szám)
1874-02-26 / 47. szám
47. szám, XII. évfolyam. Kiadó-hivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es sti kiadás együtt: 3 hónapra , 6 trt kr. 6 hónapra . . . . . • •12» » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első*napjától számittatik. Előfizetési felhivás: „A HON“ XII űik évi folyamára. iévi árak: Negyedévre.........................6 frt Egy hóra..............................2 frt Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenntesitve tiz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krhkerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „BON'* kiadóhivatala. Reggeli feladás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, febr. 25. A mérsékelt ellenzék. A jobboldali lapok sokat foglalkoznak az ország ellenzéki elemeinek jellemzésével és egyhangúlag jutnak azon következtetésre, hogy a balközéptől a szélsőbal felé irányult az áramlat, annak november 7-iki határozata következtében. Nem tagadjuk, hogy igaz és ezért kell pártunknak a november 7-iki határozatnak végre valahára értelmet adni, mert úgy a mint van, oly valami se nem hús, se nem hal, melynek az ellentétes nézetek ellenkező értelmet adnak. Mi a határozatot sem szükségesnek, sem czélszerűnek nem tartottuk soha, mert nem láttunk még alkotmányos politikai pártot, mely pártnyilatkozat tárgyává tegye a felele fenforgó véleményeket és a róla szárnyaló conbinatiokat. Főleg pedig helytelennek tartok annak a coalitionális minisztériumra vonatkozó részét. Ez a határozat lehető (és volt is) a leghazafiasabb aggodalomból fogalmazva és pártolva; de, hogy tényleg pártunknak, mint ellenzéknek ártott, azt nem fogják még azok sem kétségbe vonni, kik e határozatot, pártunkra mint leendő kormánypártra nézve tarták szükségesnek. Hogy kormányképesebbé tette azokat, kik a jobboldallal — elvi clausulák mellett — szövetségben kormányt vállalni akarnak, az igaz, mert hisz megteremtő az addig sehol sem létező alapot a coalitio eszméjét. Hogy ez mikép fog valósulni, azt a közeljövő fogja megmutatni: ha jót mivel, helyeseljük, ha roszat, bíráljuk, de életképességében nem bíztunk soha. Azonban azt határozottan konstatáljuk, hogy a novemberi határozat csakis a coalitiora nézve tette pártunk vállalkozó embereit kormányképesebbé, de sem parlamentárisabbá, sem alkotmányosabbá nem. Ezt azért emeljük ki, mert már több oldalról jön a november hetediki határozatnak az az értelem adva, hogy csak ez által vált a balközép valóban parlamentáris ellenzékké, sőt közelebbről már maga az alkotmányos ellenzék neve is csakis a coalitionális alapot elfogadó ellenzékre lön alkalmazva. Ez ellen határozottan tiltakozunk, azon egyszerű okból, mert a balközép 6 évi törekvéseire sütné az »inparlamentaris« és »alkotmányon kívül álló« bélyegét és ez tőlünk öngyilkosság lenne. A mi alapunk és törekvésünk mindig egyaránt törvényes, parlamentáris és alkotmányos volt és a mérsékelt ellenzéknek ezentúl is csak azon programm alatt van jövője, mely minden törvényt egyaránt reformálhatónak, de mindeniket csakis alkotmányos uton reformálandónak tart,mely nem választja külön a »tartogatható,« »elaltatható elveket« a »kormányképesség elveitől“, hanem mindeniknek valósítására törekszik. Tudjuk, hogy az ország legnagyobb baja most nem a közjogi kérdés, hanem a pénzügyi kalamitás; tudjuk, hogy programmunkból nem mindent egyszerre, hanem rendre, idő szerint lehet és kell valósítani; tudjuk, hogy halasztást nem tűrő és a közjogi kérdéssel összefüggésben nem lévő reformkérdésekbe a közjogi vitát belekeverni czélszerűtlen, sőt most bűnös időpazarlás lenne’; de bár mindezeket nem csak tudjuk , de reánk nézve kötelességszerű, irányt szabó tekinteteknek ösmerjük el, azért még nem fogjuk soha egy bufigetvitánál? egy hadseregi kérdésnél, egy bankügyi vagy vámügyi vitás pontnál sem „elhallgatni“ vagy »elaltatni« eddig vallott elveinket. Ez iránt ellenfeleinkkel szemben ki kell emelnünk azt, hogy ha a coalitió eszméje és pártja úgy alakul, hogy a balközép egy meghatározott időre bár, az állapot reformálására vonatkozó minden biztosíték nélkül, a közös hadseregnek újonczot szavaztasson és szavazzon, az osztrák bankot tűrje, a vámreformot ne sürgesse, akkor ezt a balközép állásával sem tartanók megegyeztethetőnek. És épen azért, mert azt hisszük, hogy a balközép mérsékelt, értelmes elemei a pillanatnyi sikerért e fontos tekinteteket szem elől nem fogják téveszteni: épen azért hisszük, hogy a szélsőségek mellett az új combinatiókkal szemben is egy mérsékelt ellenzéknek létjogosultsága van és lesz, mely abban különbözik a szélsőktől, hogy a közjogi kérdésben közös ügyeket elismer, de azokat más módon kívánja megoldani; továbbá a taktikára nézve abban, hogy a közjogi reformot csak akkor és oly kérdésben követeli, mikor a tárgy természete hozza magával és megoldását az osztrák féllel egyetértőleg, nem attól »függetlenül« kívánja keresztülvinni és másfelől (a jobboldaltól régi álláspontjánál fogva különbözvén) még a coalitionális párttól is abban tér el, hogy a közjogi elvekben nem lát akadályt sem kormányképességünkre, sem jelenben szükséges reformjaink valósítására nézve, és így azok elhallgatását, elaltatását sem tartja szükségesnek ; továbbá azzal szemben ellenzéket képez azért, mert a coalitio eszméjét inparlamentárisnak, életrevalóságát kétségesnek tartja és vallja. E szempontok alatt meg kell maradnia a mérsékelt ellenzéknek az országban is , mert ha a coalitionális kormány szélsővé teszi az ellenzéket, akkor a mérsékelt elemek szabadelvű és önállási törekvései elvesztik a fokozatos fejlődés terét, lesz egy »engesztelhetetlen« és egy kormánypárt a reactio pártja mellett, ami parlamentarismusunk rovására történnék. Maradjunk meg a balközép álláspontján, ne menjünk se jobbra, se balra. Kormányképessé alkotmányos elveinknek szerzett többség és nem a coalitio tesz. — A képviselőház osztályai közül ma a III., IV., VII. és VIII. osztályok tartottak ülést. A III.o. elvégezte az országos statistica szervezéséről, a tengeri hajók lajstromozásáról szóló tjavaslat s a belvizekre vonatkozó főrendi módosítások tárgyalását. A két utóbbit változatlanul fogadta el a statisticáról szóló tjavaslatból a 6. §., mely szerint minden törvényhatóságban állandó statisticai bizottság alakitatnék, mint felesleges kihagyatott, különben a javaslatot elfogadta az osztály. A bírói vizsgáról szóló tjavaslat tárgyalása holnapra halasztatott. — Előadók a statisticára és hajók lajstromozására Prónafcy» Dezső b., a belvizekre pedig Kondorossy ® Prgy * • * A IV. o. a statisticáról szóló tjavaslatból az 1. §., melyben az adatok gyűjtése elrendeltetik, mint felesleges, kihagyatott, a többi része elfogadtatott. A bírói vizsgáknál két tagból álló bizottság helyett négyet fogadott el az osztály. A hajók lajstromozása és a főrendi módosítások a belvizekre nézve változatlanul hagyattak. — Előadó Kvassay László. A VII. o. mind a három említett törvényjavaslatot, valamint a főrendi módosításokat, minden változtatás nélkül elfogadta. — Előadó Goszman János. A VIII. o. a három érintett tjavaslaton és a főrendi módosításokon kívül tárgyalta a keleti marhavész elleni intézkedésekről szólójavaslatot. A statistikáról szólójavaslatot lényegesen módosította. Az 1. §. kihagyatott; a 2. §-ba bevezetett, hogy az adatok gyűjtése a már létező központi statistikai hivatalt illeti; a 3. és 4. §., melyek egy országos statistikai tanács felállításáról szólnak, kihagyattak ; a 6. §-ból azon rész, mely a hatóságokban szándékolt statistikai bizottságok felállítását foglalja magában, szintén töröltetett; a szintén a statistikai tanácsra vonatkozó 7. 8. §§-ok kihagyattak ; a javaslat egyéb részét az osztály elfogadta, úgyszintén a többitjavaslatokat is. Előadók : a marhavész, statistika és hajók lajstromozására nézve Harkányi Frigyes, a bírói vizsga és a belvizekre nézve Ernuszt Sándor. A mai osztálytárgyalásoknál a tengeri hajók lajstromozása iránt Catinelli Hector oszt. tanácsos a fiumei teng. oszt. főnöke adta a felvilágosításokat. Budapest, 1874. Csütörtök, febr. 26. Szerkesztési iroda s Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, mEDETÉBKK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. A szász egyetem tiltakozási tényének bírálata. HL Menjünk tovább a tiltakozók tényelőadása bírálatában. A miniszteri rendelet megsemmisíti a királyföldnek törvények és szerződések által biztosított területi és municipalis egységét — az állott legelői. . Törvény, mely a királyföld 9 széke és 2 vidékének egy egyetemi összmunicipiumban való betetőzését biztosítja, nincs. 1849.elején gróf Stadiontól kérték ezt, ő reflectált is rá; de gróf Szapáryt, az alkotmányos magyar király miniszterét, ez nem kötelezi; sőt az 1868-iki XLIII. törvényczikk 1. §-a épen azt teszi kötelességévé, a mit az alkotmánnyal teljesen megegyezőleg tett.Szerződésekről beszél ama tényelőadás. Kivel,mikor köttettek ezek ? II. Geyza királyét emlegetik, mely mellett behívta volna e király a teutókat és flandriaiakat. Ámde ezt, az egész világirodalomban föl nem fedezhetni. Brandt, Schletzer és az Oesterreichische GeschichtsquelleD, Schuller Umrissei, Schnell és Teutsch szász története csak igen halvány reminiscentiákat képes erről nyújtani. A Leopold-hitlevél, az a mi szemeink előtt, azzá lett, a törvénybe igtatás és nemzeti kegyeleteink által, de azon egy magyar vagy erdélyi szerződő fél neve sincs, legkevesebbé a szász egyetemé. Az accordák tárgyai is a vallási illetőség, adó stb. nem a királyföldi összmunicipium biztosítása. A szerződésekre való hivatkozás is tehát képzelődés, politikai ábrándozás, nem törvényes és történelmi pozitív tény. Sem a magyar királyi szent korona, sem az ország, sem a törvényhozás e kis számú és régen nem oly követelő szász nép képviselőivel kötött valamely szerződésben a 9 szék és 2 vidéknek összmunicipium természetét és az egyetemnek mint ilyen összmunicipiumnak jogosultságát törvénykezdeményezésre, törvényhozásra, közjogi határozatok hozására soha el nem ismerte. Tehát nem létezettet a miniszteri rendelet lététől meg nem foszthatott, meg nem semmisíthetett. A miniszteri törvényjavaslat confiscálja a királyföd politikai jogait, sőt mintegy licitál a királyföld körei összeségének magántulajdonába való belemarkolásra — így szól tovább a tiltakozás. Az a kérdés: volt-e az egyetemnek törvény és törvényes gyakorlat szerint municipalis joga? Nem volt. Megvan-e ma is azoké, akiknek volt t. i. a királyföldi 9 szék és 2 vidék minden municipális és politikai joga; ő intézi-e saját háztartását, tisztviselőit s országgyűlési képviselőit választja-e, felírhat, kérhet, törvényalkotásban képviselői által részt vehet-e ? Igen. Ott van 22 képviselőjük a pestis országgyűlésen. Jóhiszeműleg, a politikai jogfogalmak, a competentiák és tények szándékos összezavarása nélkül lehet-e mégis a miniszterre fogni a jogconfiscatió megbélyegző bűnét ? Nem lehet. A király föld magántulajdonába markolás . .. Mit akar ez jelenteni ? Előbbi czikkünkben ki volt mutatva, hogy a korona és kormány egy századnál tovább intézkedett a királyföldi törvényhatóságok közvagyona miként kezelése, hová és hogy fordítása, miként gyarapítása, a számadások ellenőrzése felett ; hogy az adományleveleket bekérte, megbiráltatta, a jószágok természete felett részben határozott, részben bíróság elé utasította. így például 1791-ben azt határozta a kormány, hogy a fogarasi inscriptionalis uradalmat haszonbérbe adva, a bér egy meghatározott részét a királyföldi törvényhatóságok adósságai törlesztésére kell fordítni mindaddig, míg az egészen kifizetve lesz; mikor a 100-dik év — az inscriptio végső éve — kitelik,az érette a fiskustól kapandó összeget valamely közalapba tőkésitni kell, s kamataiból a törvényhatóságok költségei fedezése után fenmaradó részből szegény szász és oláh községekben épitsenek templomot és iskolákat. A szász nemzet megkapta e váltságösszeget a magyar államtól, így intézkedett-e az egyetem ? Minő közalapba tette le azt ? Hány román iskolát és templomot építettek belőle ? Hogy ama kormányi intenzió bölcs és igazságos volt, hogy a román népnek nevelésére többet kellene ama pénzekből fordítni, az elvitázhatlan igazság. Ugyan 1791-ben a kormány az erdélyi közügyigazgatóság véleménye nyomán két nagy fontosságú intézkedést tett volt. Megképeztetvén t. i. az már korábban az iránt: mi a véleménye a hajdani kertzi apátság és Szent-László-pré-l postság 9 faluja és 2 részjószágáról, melyeket Szeben községe magáénak tart? A közügy igazgatóság a felkért adománylevelek megbirálása után azt felelte, hogy abban bíróságnak kell ítélni. S a dolog törvény útjára utasitatott. Ugyancsak a szebeni község Talmács és Szelistye uradalmakat a VII furákéinak tartván, a kormány felhívására a közügy-igazgatóság az adománylevelek alapján azt véleményezte, hogy ö úgy az 1453-ki V. László-féle adománylevél, mint az Approbata Constitutio V. része 81. edictuma szerint ama jószágokat a királyföld összes polgárai tulajdonának tartja, s ennek folytán ez irányban mind az elsőre, mind az utóbbira nézve pert is indított, mely részint kedvezően, részint a kir. fiskus veszteségére dőlt el. De a midőn a nagy absolutismus 1850-ben beállott, a szász nép kormányon ülő férfiai a magánosokéval együtt a fiskusnak is ősiségi s gyökérjog iránt függőben levő pereire nézve az ismeretes osztrák elévülési pátenst kieszközölték, s evvel azt a jogát a királyföldi románoknak, magyaroknak s más nemzetiségűeknek, valamint több függő peres ügyekben a királyi fiskusát is örökre elhallgattatták. De a románok a Talmács és Szelistye uradalmak ügyében a III |biráktól szenvedett jogsérelmeikért folyvást panaszolnak, most is évek óta tárgyalás alatt van az és e panaszok tárgyát sem a szász egyetem mint érdekelt fél, sem a szász ispán sőt még a miniszter is közigazgatási uton megnyugtatóig el nem intézheti. Bíróságokra bízni szintén nem lehet azért, mivel az ügyekben már több itélőszékek, legfőbb kormányhatóságok, sőt némelyekben a korona is határozott. Itt egyedül a parlamenti legfensőbb államhatalmi tényező képes közmegnyugvást előidézőig intézkedni, annyival inkább, mivel az 1791-ki erdélyi 11. t. sz. az országgyűlési tárgyak sorrendjében harmadik helyre az egyes nemzetek panaszai orvoslását tette azt rendelve, hogy ha fontos az, rendszeres bizottság kinevezendő, melybe minden nemzetből választandók követek. Erdélyi lévén a kérdés és múlt időből eredő, tán alkalmazható a közjogi törvények elhatározásánál. Szintén 1791-ben határozta meg az akkori kormány azon arányt, melyben a királyföld törvényhatóságai a VII bírák jószágai jövedelméből osztozzanak, t. i., hogy Szeben város és szék kapja az egésznek Vs részét t. i. 1200 frtot, Segesvár 1000 frtot, a többiek nyolcz-nyolczszáz frtot. És ez életbe is lépett s gyakorlatban volt 1848-ig. De 1850. elején Erdély alkotmányo s egész közigazgatási rendszere, tehát a municipális igazgatás is megszüntettetvén s az ország az osztrák egységes birodalomba a szászok hathatós közreműködése mellett beolvasztatván, császári államtisztviselők vették át a közigazgatást, a szászok a VII birák és a fogarasi uradalom közigazgatásra rendelt jövedelmeit, sőt másfélmillió törzstőkéjük évi kamatait is egyéb czélokra rendelték forditatni; igy például a szász gymnasiumok, népiskolák, esperesek stb. állandó segélyezésére évenkint 52500 osztr. frtot ajándékoztak, az ennek megfelelő tőkéről az ajándéklevelet az ev. lutheránus főegyháztanácsnál tették le; a 11 municipiumnak eddig közigazgatási költségekre évről évre rendszeresen s kormányi megállapítás szerint kiadni szokott 22.000 frtot viszszatartották, ezen kiadásokat az államra tették át ás az hordozta megnégyszerezett mennyiségben t. i. 86,000 frt erejéig 1862-ig, akkor pedig a 24,000 frt helyett, mit a szász főpénztár kellett volna hogy fizessen, b. Rosenfeld, b. Reichenstein és gróf Nádasdy alatt kieszközöltek az állampénztárból 180,000 frtot, mit 1867 óta a magyar állampénztár is fizet; a szász VII birák és a fogarasi uradalom váltsági tőkéje s az amazokból gyűlt másfél millió szász törzstőke kamata elmegy a szász tanodáknak, gazdasági és ipartanodáknak s más intézeteknek; sőt az egyenesen szász nemzeti pénzalapból s pénzalapra alapított szebeni jogakadémia 32.000 forint kiadását is az államra tették át, holott Erdély alkotmányos közigazgatási rendszere szerint minden városi municipium maga tartozik közigazgatási költségeit fedezni, a municipiummá lehetősnek ez lévén sarkalatos alapfeltétele. Kolozsvár, Maros-Vásárhely, Fejérvár, Szamosujvár s a többi magyar városoknál áll is ez elv, ők maguk fedezik administrativ költségeiket, de a szász városok 1850. óta csak részben. Nem irigyeljük iskoláik gyarapodását, sőt örvendünk rajta; csak az bánt, hogy ha az állampénztárra illetéktelen terhek hárutlatnak. Megfontolást érdemel az is, hogy a királyföldi 11 törvényhatóság vagyonának csak egy része adó - A „HON“ TARCZÁJA. Olyan ünnepnek, minő a tegnap esti volt, ritkán volt még tanúja színház. Minálunk nem az ünnepelt embernek diadala volt az csupán, hanem diadala a fölébredt nemzeti kultúrának is, mely az emlékezetes »huszonöt év« folyamán fölserkenvén lethargikus álmából, a köröskörül talált szomorú pusztaságon teremteni és alkotni kezdett. Egyszere megindult az élni kezdő nyüzsgés a társadalomban, politikában, közgazdaság, tudomány, irodalom és művészet mindazon ágában, melyek nélkül egy nemzet se nemzet többé, midőn tömegek láttak ahhoz a teremtő munkához, mely alatt az egyesek ereje megtörött, lángesze belezavarodott volna. A levegőben függött-e, a sokáig elnyomott tetterőnek önkénytelen, de titáni megfeszítése volt-e, az akaraton kívül eső, ösztönszerű sugallat, ami akkor tenni késztetett? avagy talán az öntudat is vezetett valakit ama nagyok közül ? tervszerűség ? talán még remény is a sikerre ? Akármint van is, annyi bizonyos, hogy ha ama kezdeményező nehéz munka megindítása a mai korra és a mai kor gyermekeire lenne bízva, a nemzet hívő geniusa nem találná meg akkori követőit sehol, sem az egyesek között a nagyokat,sem azt a tömeget, mely számával pótolta a szellemi nagyságot. Mi nem teremtenők meg Magyarországot újra.. bárcsak a már megteremtettet is el ne veszítsük!... Mindig megszállnak ezek a kísértői gondolatok, valahányszor ama korral, vagy ama kor kiválóbb egyéneivel jut alkalmam foglalkozni. Pedig sokszor jut, hisz minden jelentékenyebb emberünk abban az időben kezdett élni, élni a köznek, mindnyájunknak. Akik azóta termettünk, a legnagyobb is köztünk alig ér fel évéig amaz embereknek. S ha kegyelettel emlékezünk meg róluk, bizony mondom imádkozunk. . . . Milyen bohó egy ember lehet az olyan, aki ilyeneket beszél, mikor csak egy szerény, igénytelen muzsikusról van szó, aki megtanult jól zongorázni, tanulta a generálbassust, meg a contrapunktot, azután leírta a papírra azokat az érthetetlen ákombákomokat. Ezért ugyan nincs mit elérzékenyedni s rögtön ódákat énekelni elmúlt időkről, nemzeti ébredésről, titánokról. Mi van abban oly különös. Nincsen semmi! Az embernek csak úgy eszébe jut, hogy ide jön az elátkozott ország valamely zugából az elátkozott fővárosba egy szegény, ismeretlen zongoramester, álmodozva nézi, hogyan raknak az emberi hangyák követ köre, téglát téglára s elgondolja, hogy ebből templom lehet, honnan jövendő nagyság és boldogság igéit fogják talán hangoztatni, aztán titkos vágy keletkezik szivében, hogy abban a templomban ő is imádhassa azt a közös istent, oda áll a többi lelkesültek közé, tehetsége hevét, lángeszét egyesíti a többiekével, szítja az oltár Vesta tüzét, Orpheus szerepére vállalkozik, hogy érzést, életet öntsön kőbe, fába és emberi szívben dicsőséget talál abban, hogy éhezhetik és fázhatik, mikor másutt hírneves, nagy, gazdag, ünnepelt lehetne egyszerre, s megmarad konokul, talán a siker kilátása nélkül ifjúsága hálátlan istenének szolgálatában, hinti a magvat, mely sziklára is hullhat, és teszi azt álló negyven esztendőn keresztül. Mienk egyedül és senkié másé. Milyen szánalomra méltó az ilyen ember! És akad olyan bolond ember, aki élete boldogságát oda tudná adni azért a néhány perczig tartó érzetért, mely a szegény zongoramester keblét tegnap este a sírvafakadásig elfogta. A jó öreg Erkel, hogy jelent meg a szinpadon azzal a fejér hajával! Bizony szüksége volt arra a két nemzőre, kik jobb és balfelől támogatták. Nem tudott mit csinálni a tapsviharral szemben, mely minden felülről (mert a színpadon álló összes pályatársaitól is) ősz fejére szakadt. Egy megfordított Lear, kinek jótékony verőfényben facsarodik a szíve össze. Igyekezett illendően meghajtani magát, ami neki sehogy sem sikerült, azután megállt olyan szelíden kérlelő szemekkel, könyörgő, tisztes képpel, melyről mindenki leolvashatta tisztán, ami arra felírva volt: »hisz én nem vétettem ellenetek semmit, mért bántok így velem?« — Aztán meglepetten nézett az öreg, Szigligetire, kinek épen olyan fejér haja van, mint neki s aki őt egyszerre legrégibb pályatársának szókta. Azt hiszem, mikor ifjúkori barátja ősz hajára nézett, arról gondolkozott, hogy az a haj egykor fekete volt, ő olyannak ismerte, milyen különös az, hogy most fejér s arra hallgatott, amit az a fejér haj beszélt és nem arra, amit viselője. Pedig Szépet beszélt az is. Elmondá neki, hogy a nemzeti színház ma őt ünnepeli, — az opera és dráma, e két testvérművészet képviselői, tisztelők, szerető testvérekként veszik körül, a jó magyar közönség előtt, mely annyiszor kisérte riadó tapsokkal az ő lángesze diadalait. Ezt mind úgy kellett megmondani Erkelnek, mert nem látszott róla tudni, saját kényeitől nem látta meg a másokét's midőn azt mondák neki, hogy teremtő lángesze egyik szülöttének kétszázadik előadása van ma, annak a műnek, mely 30 év után ifjú erőben, ragyogó varázsfényben, hóditó üde bájjal, milyennel csak égi lények, halhatatlan müvek térnek vissza, és ma is: talán arra, milyen hamar elröpül harmincz év, kivált ha a dicsőség is siet rövidebbé tenni azt. Mintha álmában — úgy hallgatott Szigligeti meghatott szavaira: »Másutt az idők csendes folyamában merülnek fel a remekművek, mint hosszú kezdet, lassú fejlődés, gondos ápolás s kedvező időjárás után az ősznek későn érő gyümölcsei; de a te remekműved hirtelen tűnt fel, mint villám, de nem tűnt el mint a villám ; ragyog most is, világit, gyújt; s míg a müizlés el nem idegenül, mig a magyar hangok s magyar érzések magyar szivekben viszhangzani képesek, nem fog leáldozni soha. Ez a zeneszerző érdeme; a zeneigazgatóé nem kisebb. Mi boldogtalan, kegyetlen, dúló harczokban pajzsa voltunk más nemzetek művészi s irodalmi fejlődésének ; s midőn a hosszú, átéit álomból felriadtunk, csak az láttuk, hogy mindennel elkéstünk, s ha újra élni akarunk, mindent rögtönöznünk kell. Téged a jó szerencse adott nekünk, téged jó szellemed sugall, midőn társa lettél ez intézet szellemi és művészi alapítóinak. Áldás emlékökre kik a múzsáknak e templomot épitették ; de légy meggyőződve, a bölcsek tudják, hogy a fényes csarnok a művészeteknek csak az, mi a porhüvely volt Prometheus emberének az égi szikra nélkül. Te az égi szikrával akkor voltál éltető szelleme ez intézet operájának, midőn maga az intézet is a lét vagy nemlét kérdése volt. De több is voltál: igaz hazafi, arról tanúskodnak nemzeti szellemű műveid, s műveidnek hazafias tárgyai. Híve voltál nemzetednek , s mert érezted, hogy rád itthonn vala szükségünk, köztünk maradtál, a hírt, dicsőséget itthon kerested s itthon találtad meg. Ezért ünneplünk mi téged müvedben,ezért koszoruzunk meg, s meg vagyunk győződve : a meg nem hamisított közvéleménynek s a nemzeti közérzületnek vagyunk tolmácsai. Fogadd ez emléket társaidtól: tegye értékesebbé az, hogy az opera és dráma, a két testvérművészet együtt adja — szeretete és tisztelete jeléül, de nem bucsuemlékjel, mert bár a sok gonddal járó s kevés elismeréstől követett igazgatásról lemondtál, közreműködésedet sem az intézettől, sem derék utódodtól nem vonod meg. — Ne is pihenj jól kiérdemelt határaidon; de szenteld legtöbb idődet, szenteld még mindig ifjú szellemi erődet a zeneirodalomnak; mert midőn múzsádnak áldozol, hazádnak s nemzetednek is áldozol. Hogy ezt tehesd, örvendj az életnek, hitben, dicsőségben folyvást növekedj. Isten tartson meg ! Isten áldjon meg!« Szegény öreg Erkel nem értett mindezekből semmit, ha megértette volna, milyen nagyon csodálkozott volna rajta, hiszen az előtte mind új dolog , de meglátszott rajta, hogy se nem lát, se nem hall, hol a közönségre nézett, hol Szigligetire, de legtöbbször maga elé s mikor az öreg pályatárs beszéde végeztével megszokta kezét, a túláradt érzelem kicsorditá szeméből a könyüt s az végig futott fejér szakállán. A mi még egy csepp viz a szemében maradt, azt igyekezett kitörülni onnan szabadon maradt balkezével, a fejér keztyüjével, olyan megható esetlenséggel, oly szinpadiatlanul, annyira minden plastika nélkül, oly tiszteletreméltó ügyetlenséggel, hogy az embernek kedve támadt oda menni hozzá megragadni azt a kezet és megcsókolni azon a helyen, a hol kényes.* Erkel Ferencz született 1810. nov. 7-én Békés megyében Gyulán. Atyja a Wenckheim grófok gazdatisztje maga is zeneképességgel bíró ember volt, ép úgy, mint Liszt Ferenczé. Maga oktatta fiát a zongorázás elemeiben,de elfoglaltsága nem engedé, hogy tanítására elég időt szenteljen, azért már 12 éves korában a gyermekben élő élénk vágyra bízta a művészeti hajlam további fejlesztését. Iskoláit Nagyváradon és Pozsonyban végző , azonban ösztöne visszavezette őt a zongorához. Lassankint legyőzte a kezdet nehézségeit, s kedve a zenéhez egyre növekedett, minél inkább volt alkalma a zenei remekművek szellemébe hatolni. S mire megismerő a zene tündérbirodalmát, lemondott az előbb választott iskolai pályáról s minden igyekezetét a zenének szentelé. Már fiatal korában hire ment művészetének s gr. Csáky József felszólítására Kolozsvárra ment hol Brassai, Gyergyai Ferencz, Ruzicska György, Deáki és mások műértő körében művészete uj lendületet nyert. Brassai már akkor is kitűnő zenei rész volt s Ruzicska József már akkor megirta volt »Béla futását,« mely ugyancsak kísérletnek tekinthető, de már magában rejté a magyar dalmű eszméjét, melyet később Erkel Ferencz lett hivatva megteremteni. Mintegy hat évet töltött Kolozsvárott, mikor aztán Pesten megtelepült. Itt nemsokára a legjobb zongoratanító s ügyes karvezető hírében állott. Pesten akkor csak egyetlen egy színház volt, az is német volt. Ennek igazgatója Schmidt Sándor másodkarmesterül szerződtető zenekarához. De ő nem sokáig maradt ez állomáson. 1837-ben augusztus havában zendült meg az első magyar szó a kerepesi úti színházban s az első magyar drámai társaság állandó tűzhelye lett. Még az év elején megnyíltak a csarnok ajtói az opera előtt is. Akkor lépett fel először e szinpad későbbi büszkesége, a már külföldön akkor ünnepelt magyar születésű énekesnő, Schódelné, s még ugyanaz évben hivatott meg Erkel mint első karnagy a magyar szinházi opera vezetésére s a zenekar új szervezésére. Az idő fényesen igazolta e választást: a nemzeti színház zenekarát olyanná teremté, melyre a külföld, mint a legkitűnőbbre hivatkozott, s világhírű zeneszerzők ide jöttek előadatni nagyobb szabású zeneműveiket. De Erkel működése más és nálunk új jelei által nyert hírt és népszerűséget. A teremtő géniusz oda állitá őt a zene terén nekünk, ahova ama kor többi nagyjait más tereken. Az eredeti magyar dalmű megalkotóját üdvözlé benne a közönség. 1840. aug. 8-án adták nagy operáját »Bátori Máriát,« melyhez a szöveget a zenében is jártas Egressy Béni irta. 1844. jan. 27-én, tehát harmincz éve, került színre második operája »Hunyadi László,« szinte Egressy B. szövegezésével. Ha már a »Báthory Mária« is tetszést aratott, ez új, teljesen eredeti nagy zenemű a lelkesedés viharos kitörését idézte elő. Mint a láng, úgy terjedtek el a »Hunyadi« erőteljes, zengzetes hanghullámai széles az országban. Minden körben e dalműről beszéltek, mely páratlan esemény volt a magyar zene történetében. Mindjárt az első előadás után történt, hogy a fővárosi felsőbb