A Hon, 1874. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1874-02-26 / 47. szám

47. szám, XII. évfolyam. Kiadó-hivatal : Barátok tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési díij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es sti kiadás együtt: 3 hónapra , 6 trt kr. 6 hónapra . . . . . • •­­12» » Az esti kiadás postai különküldéseért felü­lfizetés negyedévenkint . . . 1 » — * Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első*n­ap­jától számittatik. Előfizetési felhivás: „A HON“ XII űik évi folyamára. i­évi árak: Negyedévre.........................6 frt Egy hóra..............................2 frt Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenn­tesitve tiz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krh­­kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athena­eum-épület küldendők. A „BON'* kiadóhivatala. Reggeli feladás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, febr. 25. A mérsékelt ellenzék. A jobboldali lapok sokat foglalkoznak az ország ellenzéki elemeinek jellemzésével és egyhangúlag jutnak azon következtetésre, hogy a balközéptől a szélsőbal felé irányult az áramlat, annak november 7-iki határozata következtében. Nem tagadjuk, hogy igaz és ezért kell pártunknak a november 7-iki határozatnak végre valahára értelmet adni, mert úgy a mint van, oly valami se nem hús, se nem hal, melynek az ellentétes nézetek ellenkező értelmet adnak. Mi a határozatot sem szükségesnek, sem czélszerű­­nek nem tartottuk soha, mert nem láttunk még alkotmányos politikai pártot, mely párt­nyilatkozat tárgyává tegye a felele fenforgó véleményeket és a róla szárnyaló conbina­­tiokat. Főleg pedig helytelennek tartok an­nak a coalitionális minisztériumra vonatkozó részét. Ez a határozat lehető (és volt is) a leghazafiasabb aggodalomból fogalmazva és pártolva; de, hogy tényleg pártunknak, mint ellenzéknek ártott, azt nem fog­ják még azok sem kétségbe vonni, kik e ha­tározatot, pártunkra mint leendő kormány­pártra nézve tarták szükségesnek. Hogy kormányképesebbé tette azokat, kik a jobb­oldallal — elvi clausulák mellett — szö­vetségben kormányt vállalni akarnak, az igaz, mert hisz megteremtő az addig sehol sem létező alapot a­­ coalitio eszméjét. Hogy ez mikép fog valósulni, azt a közel­jö­vő fogja megmutatni: ha jót mivel, helyesel­jük, ha roszat, bíráljuk, de életképességében nem bíztunk soha. Azonban azt határozottan konstatáljuk, hogy a novemberi határozat csakis a coa­­litiora nézve tette pártunk vállalkozó embe­reit kormányképesebbé, de sem parlamentá­­risabbá, sem alkotmányosabbá nem. Ezt azért emeljük ki, mert már több oldalról jön a november hetediki határozatnak az az értelem adva, hogy csak ez által vált a balközép valóban parlamentáris ellenzékké, sőt közelebb­­ről már maga az alkotmányos ellenzék neve is csakis a coalitionális alapot elfogadó ellenzékre lön alkalmazva. Ez ellen határozot­tan tiltakozunk, azon egyszerű okból, mert a balközép 6 évi törekvéseire sütné az »inpar­­lamentaris« és »alkotmányon kívül álló« bé­lyegét és ez tőlünk öngyilkosság lenne. A mi alapunk és törekvésünk mindig egyaránt törvényes, parlamentáris és alkotmányos volt és a mérsékelt ellenzéknek ezentúl is csak azon programm alatt van jövője, mely minden törvényt egyaránt reformálha­tónak, de mindeniket csakis alkotmá­nyos uton reformálandónak tart,mely nem választja külön a »tartogatható,« »elal­tatható elveket« a »kormányképesség elvei­től“, hanem mindeniknek valósítására tö­rekszik. Tudjuk, hogy­ az ország legnagyobb baja most nem a közjogi kérdés, hanem a pénzügyi kalamitás; tudjuk, hogy program­­munkból nem mindent egyszerre, hanem rendre, idő szerint lehet és kell valósítani; tudjuk, hogy halasztást nem tűrő­ és a köz­jogi kérdéssel összefüggésben nem lévő re­formkérdésekbe a közjogi vitát belekeverni czélszerűtlen, sőt most bűnös időpazarlás lenne’; de bár mindezeket nem csak tudjuk , de reánk nézve kötelességszer­ű, irányt szabó tekinteteknek ö­smerjük el, azért még nem fogjuk soha egy bufigetvitánál? egy hadseregi kérdésnél, egy bankügyi vagy vámügyi vitás pontnál sem „elhallgatni“ vagy »elaltatni« eddig val­lott elveinket. Ez iránt ellenfeleinkkel szemben ki kell emelnünk azt, hogy ha a coalitió eszméje és pártja úgy alakul, hogy a balközép egy meghatározott időre bár, az állapot reformálására vonatkozó min­den biztosíték nélkül, a közös hadsereg­nek újonczot szavaztasson és sza­vazzon, az osztrák bankot tűrje, a vámre­formot ne sürgesse, akkor ezt a balközép ál­lásával sem tartanók megegyeztethetőnek. És épen azért, mert azt hisszük, hogy a bal­közép mérsékelt, értelmes elemei a pillanat­nyi sikerért e fontos tekinteteket szem elől nem fogják téveszteni: épen azért his­­­szük, hogy a szélsőségek mellett az új com­­binatiókkal szemben is egy mérsékelt el­lenzéknek létjogosultsága van és lesz, mely abban különbözik a szélsőktől, hogy a köz­jogi kérdésben közös ügyeket elismer, de azokat más módon kívánja megoldani; to­vábbá a taktikára nézve abban, hogy a köz­jogi reformot csak akkor és oly kérdésben követeli, mikor a tárgy természete hozza ma­gával és megoldását az osztrák féllel egyet­­értőleg, nem attól »függetlenül« kívánja ke­resztülvinni és má­sfelől (a jobboldaltól régi ál­láspontjánál fogva különbözvén) még a coali­­tionális párttól is abban tér el, hogy a köz­jogi elvekben nem lát akadályt sem kormány­képességünkre, sem jelenben szükséges re­formjaink valósítására nézve, és így azok­­ el­hallgatását, elaltatását sem tartja szükséges­nek ; továbbá azzal szemben ellenzéket ké­pez azért, mert a coalitio eszméjét inpar­­lamentárisnak, életrevalóságát kétségesnek tartja és vallja. E szempontok alatt meg kell maradnia­­ a mérsékelt ellenzéknek az országban is ,­­ mert ha a coalitionális kormány szélsővé teszi az ellenzéket, akkor a mérsékelt elemek szabadelvű és önállási törekvései elvesztik a fokozatos fejlődés terét, lesz egy »engesztel­hetetlen« és egy kormánypárt a reactio párt­ja mellett, ami parlamentarismusunk rová­sára történnék. Maradjunk meg a balközép álláspont­ján, ne menjünk se jobbra, se balra. Kor­mányképessé alkotmányos elveinknek szer­zett többség és nem a coalitio tesz.­ — A képviselő­ház osztályai közül ma a III., IV., VII. és VIII. osztályok tartot­tak ülést. A III.o. elvégezte az országos statistica szervezé­séről, a tengeri hajók lajstromozásáról szóló tj­a­vaslat s a belvizekre vonatkozó főrendi módosítások tár­gyalását. A két utóbbit változatlanul fogadta el­ a statisticáról szóló tjavaslatból a 6. §., mely szerint minden törvényhatóságban állandó statisticai bizott­ság alakitatnék, mint felesleges kihagyatott, külön­ben a javaslatot elfogadta az osztály. A bírói vizsgáról szóló tj­avaslat tárgyalása holnapra halasztatott. — Előadók a statisticára és hajók lajstromozására Pr­ó­­n­afcy» Dezső b., a belvizekre pedig Kondor­ossy ® Prgy * • * A IV. o. a statisticáról szóló tjavaslatból az 1. §., melyben az adatok gyűjtése elrendeltetik, mint felesleges, kihagyatott, a többi része elfogadtatott. A bírói vizsgáknál két tagból álló bizottság helyett négyet fogadott el az osztály. A hajók lajstro­mozása és a főrendi módosítások a belvizekre nézve változatlanul hagyattak. — Előadó K­v­a­s­s­a­y László. A VII. o. mind a három említett­ törvényjavas­latot, valamint a főrendi módosításokat, minden vál­toztatás nélkül elfogadta. — Előadó G­o­s­z­m­a­n János. A VIII. o. a három érintett tjavaslaton és a főrendi módosításokon kívül tárgyalta a keleti mar­havész elleni intézkedésekről szóló­­javaslatot. A statistikáról szóló­­javaslatot lényegesen módosította. Az 1. §. kihagyatott; a 2. §-ba bevezetett, hogy az adatok gyűjtése a már létező központi sta­­tistikai hivatalt illeti; a 3. és 4. §., melyek egy or­szágos statistikai tanács felállításáról szólnak, kiha­gyattak ; a 6. §-ból azon rész, mely a h­atóságokban szándékolt statistikai bizottságok felállítását fog­lalja magában, szintén töröltetett; a szintén a sta­­tistikai tanácsra vonatkozó 7. 8. §§-ok kihagyattak ; a javaslat egyéb részét az osztály elfogadta, úgyszin­tén a többi­tjavaslatokat is. Előadók : a marhavész, statistika és hajók lajstromozására nézve H­a­r­­k­á­n­y­i Frigyes, a bírói vizsga és a belvizekre nézve E­r­n­u­s­z­t Sándor. A mai osztály­tárgyalásoknál a tengeri hajók lajstromozása iránt Catinelli Hector oszt. ta­nácsos a fiumei teng. oszt. főnöke adta a felvilágo­sításokat. Budapest, 1874. Csütörtök, febr. 26. Szerkesztési iroda s Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, mEDETÉBKK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. A szász egyetem tiltakozási tényének bírálata. HL Menjünk tovább a tiltakozók tényelőadása bí­rálatában. A miniszteri rendelet megsemmisíti a király­földnek törvények és szerződések által biztosított területi és municipalis egységét — az áll­ott legelői. . Törvény, mely a királyföld 9 széke és 2 vidékének egy egyetemi összmunicipiumban való betetőzését biztosítja, nincs. 1849.­elején gróf Stadiontól kérték ezt, ő reflectált is rá; de gróf Szapáryt, az alkotmá­nyos magyar király miniszterét, ez nem kötelezi; sőt az 1868-iki XLIII. törvényczikk 1. §-a épen azt te­szi kötelességévé, a mit az alkotmán­nyal teljesen megegyezőleg tett.Szerződésekről beszél ama tényelő­­adás. Kivel,mikor köttettek ezek ? II. Geyza királyét emlegetik, mely mellett behívta volna e király a teutókat és flandriaiakat. Ámde ezt, az egész világ­­irodalomban föl nem fedezhetni. Brandt, Schletzer és az Oesterreichische GeschichtsquelleD, Schuller Um­­risse­i, Schnell és Teutsch szász története csak igen halvány reminiscentiákat képes erről nyújtani. A Leopold-hitlevél, az a mi szemeink előtt, azzá lett, a törvénybe igtatás és nemzeti kegyeleteink által, de azon egy magyar vagy erdélyi szerződő fél neve sincs, legkevesebbé a szász egyetemé. Az accordák tárgyai is a vallási illetőség, adó stb. nem a király­földi összmunicipium biztosítása. A szerződésekre va­ló­ hivatkozás is tehát képzelődés, politikai ábrándo­zás, nem törvényes és történelmi pozitív tény. Sem a magyar királyi szent korona, sem az ország, sem a törvényhozás e kis számú és régen nem oly követelő szász nép képviselőivel kötött valamely szerződésben a 9 szék és 2 vidéknek összmunicipium természetét és az egyetemnek mint ilyen összmunicipiumnak jo­gosultságát törvénykezdeményezésre, törvényhozás­ra, közjogi határozatok hozására soha el nem ismer­te. Tehát nem létezettet a miniszteri rendelet lététől meg nem foszthatott, meg nem semmisíthetett. A miniszteri törvényjavaslat confiscálja a ki­rályföd politikai jogait, sőt mintegy licitál a király­föld körei összeségének magán­tulajdonába való be­­lemarkolásra — így szól tovább a tiltakozás. Az a kérdés: volt-e az egyetemnek törvény és törvényes gyakorlat szerint municipalis joga? Nem volt. Meg­van-e ma is azoké, a­kiknek volt t. i. a királyföldi 9 szék és 2 vidék minden municipális és politikai joga; ő intézi-e saját háztartását, tisztviselőit s országgyű­lési képviselőit választja-e, felírhat, kérhet, tör­vényalkotásban képviselői által részt vehet-e ? Igen. Ott van 22 képviselőjük a pestis országgyűlésen. Jó­­hiszeműleg, a politikai jogfogalmak, a competentiák és tények szándékos összezavarása nélkül lehet-e még­is a miniszterre fogni a jogconfiscatió megbélyegző bűnét ? Nem lehet. A király föld magántulajdonába markolás . .. Mit akar ez jelenteni ? Előbbi czikkünkben ki volt mutatva, hogy a korona és kormány egy századnál tovább intézkedett a királyföldi törvényhatóságok közvagyona miként kezelése, hová és hogy fordítá­sa, miként gyarapítása, a számadások ellenőrzése fe­lett ; hogy az adományleveleket bekérte, megbirál­­tatta, a jószágok természete felett részben határozott, részben bíróság elé utasította. így például 1791-ben azt határozta a kormány, hogy a fogarasi inscriptio­­nalis uradalmat haszonbérbe adva, a bér egy meg­határozott részét a királyföldi törvényhatóságok adósságai törlesztésére kell fordítni mindaddig, míg az egészen kifizetve lesz; mikor a 100-dik év — az inscriptio végső éve — kitelik,az érette a fiskustól ka­pandó összeget valamely közalapba tőkésitni kell, s kamataiból a törvényhatóságok költségei fedezése után fenmara­­dó részből szegény szász és oláh köz­ségekben épitsenek templomot és iskolákat. A szász nemzet­ megkapta e váltság­összeget­ a magyar állam­tól, így intézkedett-e az egyetem ? Minő közalapba tette le azt ? Hány román iskolát és templomot épí­tettek belőle ? Hogy ama kormányi intenzió bölcs és igazságos volt, hogy a román népnek nevelésére töb­bet kellene ama pénzekből fordítni, az elvitázhatlan igazság. Ugyan 1791-ben a kormány az erdélyi közügy­igazgatóság véleménye nyomán két nagy fontosságú intézkedést tett volt. Megképeztetvén t. i. az már korábban az iránt: mi a véleménye a hajdani k­e­r­­tzi apátság és Szent-László-pré-l postság 9 faluja és 2 részjószágáról, melyeket­­ Szeben községe magáénak tart? A közügy igazgató­­­­ság a felkért adománylevelek megbirálása­ után azt felelte, hogy abban bíróságnak kell ítélni. S a dolog törvény útjára utasitatott. Ugyancsak a sze­­beni község Talmács és Szelistye ura­dalmakat a VII furákéinak tartván, a kormány fel­hívására a közügy-igazgatóság az adománylevelek alapján azt véleményezte, hogy ö úgy az 1453-ki V. László-féle adománylevél, mint az Approbata Consti­­tutio V. része 81. edictuma szerint ama jószágokat a királyföld összes polgárai tu­lajdonának tartja, s ennek folytán ez irány­ban mind az elsőre, mind az utóbbira nézve pert is indított, mely részint kedvezően, részint a kir. fiskus veszteségére dőlt el. De a midőn a nagy absolutis­­mus 1850-ben beállott, a szász nép kormányon ülő férfiai a magánosokéval együtt a fiskusnak is ősiségi s gyökérjog iránt függőben levő pereire nézve az is­meretes osztrák elévülési pátenst kieszközölték, s evvel azt a jogát a királyföldi románoknak, magya­roknak s más nemzetiségűeknek, valamint több füg­gő peres ügyekben a királyi fiskusát is örökre elhall­gattatták. De a románok a Talmács és Szelistye uradal­mak ügyében a I­II |biráktól szenvedett jogsérel­meikért folyvást panaszolnak, most is évek óta tár­gyalás alatt van az és e panaszok tárgyát sem a szász egyetem mint érdekelt fél, sem a szász ispán sőt még a miniszter is közigazgatási uton megnyug­tatóig el nem intézheti. Bíróságokra bízni szintén nem lehet azért, mivel az ügyekben már több itélő­­székek, legfőbb kormány­hatóságok, sőt némelyekben a korona is határozott. Itt egyedül a parlamenti leg­­fensőbb államhatalmi tényező képes közmegnyug­vást előidézőig intézkedni, annyival inkább, mivel az 1791-ki erdélyi 11. t. sz. az országgyűlési tár­gyak sorrendjében harmadik helyre az egyes nemzetek panaszai orvos­lását tette azt rendelve, hogy ha fontos az, rendszeres bizottság kinevezen­dő, melybe minden nemzetből vá­lasztandók követek. Erdélyi lévén a kérdés és múlt időből eredő, tán alkalmazható a közjogi törvények elhatározásánál. Szintén 1791-ben határozta meg az akkori kor­mány azon arányt, melyben a királyföld törvényha­tóságai a VII bírák jószágai jövedelméből osztozza­nak, t. i., hogy Szeben város és szék kapja az egész­nek Vs részét t. i. 1200 frtot, Segesvár 1000 frtot, a többiek nyolcz-nyolczszáz frtot. És ez életbe is lépett s gyakorlatban volt 1848-ig. De 1850. elején Erdély alkotmányo s egész közigazgatási rendszere, tehát a municipális igazgatás is megszüntettetvén s az ország az osztrák egységes birodalomba a szászok hatha­tós közreműködése mellett beolvasztatván, császári államtisztviselők vették át a közigazgatást, a szá­szok a VII birák és a fogarasi uradalom közigazga­tásra rendelt jövedelmeit, sőt másfélmillió törzstőké­jük évi kamatait is egyéb czélokra r­endelték fordi­­tatni; igy például a szász gymnasiumok, népiskolák, esperes­ek stb. állandó segélyezésére évenkint 52500 osztr. frtot ajándékoztak, az ennek megfelelő tőké­ről az ajándéklevelet az ev. lutheránus főegyházta­­nácsnál tették le; a 11 municipiumnak eddig közigaz­gatási költségekre évről évre rendszeresen s kormányi megállapítás szerint kiadni szokott 22.000 frtot visz­­szatartották, ezen kiadásokat az államra tették át ás az­­ hordozta megnégyszerezett mennyiségben t. i. 86,000 frt erejéig 1862-ig, akkor pedig a 24,000 frt helyett, mit a szász főpénztár kellett volna hogy fizessen, b. Rosen­feld, b. Reichenstein és gróf N­á­d­a­s­d­y alatt kieszközöltek az állampénztár­ból 180,000 frtot, mit 1867 óta a magyar állampénz­tár is fizet; a szász VII birák és a fogarasi uradalom váltsági tőkéje s az amazokból gyűlt másfél millió szász törzstőke kamata elmegy a szász tanodáknak, gazdasági és ipartanodáknak s más intézeteknek; sőt az egyenesen szász nemzeti pénzalapból s pénz­alapra alapított szebeni jogakadémia 32.000 forint kiadását is az államra tették át, holott Erdély alkot­mányos közigazgatási rendszere szerint minden vá­rosi municipium maga tartozik közigazgatási költsé­geit fedezni, a municipiummá lehetős­­nek ez lévén sarkalatos alap­fel­tétele. Kolozsvár, Maros-Vásárhely, Fejérvár, Szamosujvár s a többi magyar városoknál áll is ez elv, ők maguk fedezik administrativ költségeiket, de a szász városok 1850. óta csak részben. Nem irigyel­jük iskoláik gyarapodását, sőt örvendünk rajta; csak az bánt, hogy ha az állampénztárra illetéktelen ter­hek hárutlatnak. Megfontolást érdemel az is, hogy a királyföldi 11 törvényhatóság vagyonának csak egy része adó - A „HON“ TARCZÁJA. Olyan ünnepnek, minő a tegnap esti volt, ritkán volt még tanúja színház. Minálunk nem az ünnepelt embernek diadala volt az csupán, hanem diadala a fölébredt nemzeti kultúrának is, mely az emlékezetes »huszonöt év« folyamán fölserkenvén lethargikus álmából, a köröskörül talált szomorú pusztaságon teremteni és alkotni kezdett. Egyszere megindult az élni kezdő nyüzsgés a társadalomban, politikában, közgazdaság, tudomány, irodalom és művészet mind­azon ágában, melyek nélkül egy nemzet se nemzet többé, midőn tömegek láttak ahhoz a teremtő mun­kához, mely alatt az egyesek ereje megtörött, láng­esze belezavarodott volna. A levegőben függött-e, a sokáig elnyomott tetterőnek önkénytelen, de titáni megfeszítése volt-e, az akaraton kívül eső, ösztön­­szerű sugallat, ami akkor tenni késztetett? avagy talán az öntudat is vezetett valakit ama nagyok közül ? tervszerűség ? talán még remény is a si­kerre ? Akármint van is, annyi bizonyos, hogy ha ama kezdeményező nehéz munka megindítása a mai korra és a mai kor gyermekeire lenne bízva, a nem­zet hívő geniusa nem találná meg akkori követőit sehol, sem az egyesek között a nagyokat,­sem azt a tömeget, mely számával pótolta a szellemi nagy­ságot. Mi nem teremtenők meg Magyarországot újra.. bárcsak a már megteremtettet is el ne veszítsük!... Mindig megszállnak ezek a kísértői gondolatok, valahányszor ama korral, vagy ama kor kiválóbb egyéneivel jut alkalmam foglalkozni. Pedig sokszor jut, hisz minden jelentékenyebb emberünk abban az időben kezdett élni, élni a köznek, mindnyájunknak. Akik azóta termettünk, a legnagyobb is köztünk alig ér fel évéig­ amaz embereknek. S ha kegyelettel emlékezünk meg róluk, bizony mondom imádkozunk. . . . Milyen bohó egy ember lehet az olyan, a­ki ilyeneket beszél, mikor csak egy szerény, igény­telen muzsikusról van szó, aki megtanult jól zongo­rázni, tanulta a generálbassust, meg a contrapunktot, azután leírta a papírra azokat az érthetetlen ákom­­bákomokat. Ezért ugyan nincs mit elérzékenyedni s rögtön ódákat énekelni elmúlt időkről, nemzeti éb­redésről, titánokról. Mi van abban oly különös. Nincsen semmi! Az embernek csak úgy eszébe jut, hogy ide jön az elátkozott ország valamely zu­gából az elátkozott fővárosba egy szegény, ismeret­len zongoramester, álmodozva nézi, hogyan raknak az emberi hangyák követ köre, téglát téglára s el­gondolja, hogy ebből templom lehet, honnan jöven­dő nagyság és boldogság igéit fogják talán hangoz­tatni, aztán titkos vágy keletkezik szivében, hogy abban a templomban ő is imádhassa azt a közös istent, oda áll a többi lelkesültek közé, tehetsége hevét, lángeszét egyesíti a többiekével, szítja az oltár Vesta tüzét, Orpheus szerepére vállalkozik, hogy érzést, életet öntsön kőbe, fába és emberi szív­­ben dicsőséget talál abban, hogy éhezhetik és fázhatik, mikor másutt hírneves, nagy, gazdag, ünnepelt lehet­­ne egyszerre, s megmar­ad konokul, talán a siker ki­látása nélkül ifjúsága hálátlan istenének szolgálatá­ban, hinti a magvat, mely sziklára is hullhat, és teszi azt álló negyven esztendőn keresztül. Mienk egye­dül és senkié másé. Milyen szánalomra méltó az ilyen em­ber! És akad olyan bolond ember, aki élete boldog­ságát oda tudná adni azért a néhány perczig tartó érzetért, mely a szegény zongoramester keblét teg­nap este a sírvafakadásig elfogta. A jó öreg Erkel, hogy jelent meg a szinpadon azzal a fejér hajával! Bizony szüksége volt arra a két nemzőre, kik jobb és balfelől támogatták. Nem tudott mit csinálni a tapsviharral szemben, mely minden felülről (mert a színpadon álló összes pálya­társaitól is) ősz fejére szakadt. Egy megfordított Lear, kinek jótékony verőfényben facsarodik a szíve össze. Igyekezett illendően meghajtani magát, ami neki se­hogy sem sikerült, azután megállt olyan szelíden kérlelő szemekkel, könyörgő, tisztes képpel, melyről mindenki leolvashatta tisztán, ami arra felírva volt: »hisz én nem vétettem ellenetek semmit, mért bántok így velem?« — Aztán meglepetten nézett az ör­eg, Szigligetire, kinek épen olyan fejér haja van, mint neki s a­ki őt egyszerre legrégibb pályatársának szók­ta. Azt hiszem, mikor ifjúkori barátja ősz hajára nézett, arról gondolkozott, hogy az a haj egykor fekete volt, ő olyannak ismerte, milyen különös az, hogy most fejér s arra hallgatott, a­mit az a fejér haj beszélt és nem arra, a­mit viselője. Pedig Szé­pet beszélt az is. Elmondá neki, hogy a nemzeti színház ma őt ünnepeli, — az opera és dráma, e két testvérművészet képviselői, tisztelők, szerető testvé­rekként veszik körül, a jó magyar közönség előtt, mely annyiszor kisérte riadó tapsokkal az ő lángesze diadalait. Ezt mind úgy kellett megmondani Erkelnek, mert nem látszott róla tudni, saját kényeitől nem látta meg a másokét's midőn azt mondák­ neki, hogy teremtő lángesze egyik szülöttének kétszázadik elő­adása van ma, annak a műnek, mely 30 év után ifjú erőben, ragyogó varázsfényben, hóditó üde báj­jal, milyennel csak égi lények, halhatatlan müvek térnek vissza, és ma is: talán arra, milyen hamar elröpül harmincz év, kivált ha a dicsőség is siet rö­­videbbé tenni azt. Mintha álmában — úgy hallgatott Szigligeti meghatott szavaira: »Másutt az idők csendes folyamában merülnek fel a remekművek, mint hosszú kezdet, lassú fejlődés, gondos ápolás s kedvező időjárás után az ősznek későn érő gyümölcsei; de a te remekműved hirtelen tűnt fel, mint villám, de nem tűnt el mint a villám ; ragyog most is, világit, gyújt; s míg a müizlés el nem idegenül, mig a magyar hangok s magyar érzések magyar szivekben visz­­hangzani képesek, nem fog leáldozni soha. Ez a zeneszer­ző érdeme; a zeneigazgatóé nem kisebb. Mi boldogtalan, kegyetlen, dúló harczokban pajzsa voltunk más nemzetek művészi s irodalmi fejlődésének ; s midőn a hosszú, átéit álomból felriadtunk, csak az láttuk, hogy mindennel elkés­tünk, s ha újra élni akarunk, mindent rögtönöznünk kell. Téged a jó szerencse adott nekünk, téged jó szellemed sugall, midőn társa lettél ez intézet szellemi és művészi alapítóinak. Áldás emlékökre kik a múzsáknak e templo­mot épitették ; de légy meggyőződve, a bölcsek tudják, hogy a fényes csarnok a művészeteknek csak az, mi a por­hüvely volt Prometheus emberének az égi szikra nélkül. Te az égi szikrával akkor voltál éltető szelleme ez intézet operájának, midőn maga az intézet is a lét vagy nemlét kérdése volt. De több is voltál: igaz hazafi, arról tanús­kodnak nemzeti szellemű műveid, s műveidnek hazafias tárgyai. Híve voltál nemzetednek , s mert érezted, hogy rád itthonn vala szükségünk, köztünk maradtál, a hírt, di­csőséget itthon­ kerested s itthon találtad meg. Ezért ün­neplünk mi téged müvedben,­­ezért koszoruzunk meg, s meg vagyunk győződve : a meg nem hamisított közvéle­ménynek s a nemzeti közérzületnek vagyunk tolmácsai. Fogadd ez emléket társaidtól: tegye értékesebbé az, hogy az opera és dráma, a két testvérművészet együtt adja — szeretete és tisztelete jeléül, de nem bucsuemlékjel, mert bár a sok gonddal járó s kevés elismeréstől követett igaz­gatásról lemondtál, közreműködésedet sem az intézettől, sem derék utódodtól nem vonod meg. — Ne is pihenj jól kiérdemelt határaidon; de szenteld legtöbb idődet, szen­teld még mindig ifjú szellemi erődet a zeneirodalomnak; mert midőn múzsádnak áldozol, hazádnak s nemzetednek is áldozol. Hogy ezt tehesd, örvendj az életnek, hitben, dicsőségben­­ folyvást növekedj. Isten tartson meg ! Isten áldjon meg!« Szegény öreg Erkel nem értett mindezekből semmit, ha megértette volna, milyen nagyon csodál­kozott volna rajta, hiszen az előtte mind új dolog , de meglátszott rajta, hogy se nem lát, se nem hall, hol a közönségre nézett, hol Szigligetire, de legtöbb­ször maga elé s mikor az öreg pályatárs beszéde végeztével megszok­ta kezét, a túláradt érzelem ki­­csorditá szeméből a könyüt s az végig futott fejér szakállán. A mi még egy csepp viz a szemében ma­radt, azt igyekezett kitörülni onnan szabadon maradt balkezével, a fejér keztyüjével, olyan megható eset­lenséggel, oly szinpadiatlanul, annyira minden plas­­tika nélkül, oly tiszteletreméltó ügyetlenséggel, hogy az embernek kedve támadt oda menni hozzá meg­ragadni azt a kezet és megcsókolni azon a helyen, a hol kényes.* Erkel Ferencz született 1810. nov. 7-én Bé­kés megyében Gyulán. Atyja a Wenckheim grófok gazdatisztje maga is zeneképességgel bíró ember volt, ép úgy, mint Liszt Ferenczé. Maga oktatta fiát a zongorázás elemeiben,­­de elfoglaltsága nem en­­gedé, hogy tanítására elég időt szenteljen, azért már 12 éves korában a gyermekben élő élénk vágyra bízta a művészeti hajlam további fejlesztését. Iskoláit Nagyváradon és Pozsonyban végző , azonban ösztöne visszavezette őt a zongorához. Las­­sankint legyőzte a kezdet nehézségeit, s kedve a ze­néhez egyre növekedett, minél inkább volt alkalma a zenei remekművek szellemébe hatolni. S mire meg­ismerő a zene tündérbirodalmát, lemondott az előbb választott iskolai pályáról s minden igyekezetét a zenének szentelé. Már fiatal korában hire ment művészetének s gr. Csáky József felszólítására Kolozsvárra ment hol Brassai, Gyergyai Ferencz, Ruzicska György, Deáki és mások műértő körében művészete uj len­dületet nyert. Brassai már akkor is kitűnő zenei rész volt s Ruzicska József már akkor megirta volt »Béla futását,« mely ugyancsak kísérletnek tekinthető, de már magában rejté a magyar dalmű eszméjét, me­lyet később Erkel Ferencz lett hivatva megterem­teni. Mintegy hat évet töltött Kolozsvárott, mikor aztán Pesten megtelepült. Itt nemsokára a legjobb zongoratanító s ügyes karvezető hírében állott. Pes­ten akkor csak egyetlen egy színház volt, az is né­met volt. Ennek igazgatója Schmidt Sándor másod­karmesterül szerződtető zenekarához. De ő nem so­káig maradt ez állomáson. 1837-ben augusztus havában zendült meg az első magyar szó a kerepesi úti színházban s az első magyar drámai társaság állandó tűzhelye lett.­­ Még az év elején megnyíltak a csarnok ajtói az ope­ra előtt is. Akkor lépett fel először e szinpad későb­bi büszkesége, a már külföldön akkor ünnepelt ma­gyar születésű énekesnő, Schódelné, s még ugyanaz évben hivatott meg Erkel mint első karnagy a ma­gyar szinházi opera vezetésére s a zenekar új szer­vezésére. Az idő fényesen igazolta e választást: a nemzeti színház zenekarát olyanná teremté, melyre a külföld, mint a legkitűnőbbre hivatkozott, s világ­hírű zeneszerzők ide jöttek előadatni nagyobb sza­bású zeneműveiket. De Erkel működése más és nálunk új jelei által nyert hírt és népszerűséget. A teremtő géniusz oda állitá őt a zene terén nekünk, a­hova ama kor többi nagyjait más tereken. Az eredeti magyar dal­mű megalkotóját üdvözlé benne a közönség. 1840. aug. 8-án adták nagy operáját »Bátori Máriát,« melyhez a szöveget a zenében is jártas Egressy Bé­ni irta. 1844. jan. 27-én, tehát harmincz éve, került színre második operája »Hunyadi László,« szinte Egressy B. szövegezésével. Ha már a »Báthory Má­ria« is tetszést aratott, ez új, teljesen eredeti nagy zenemű a lelkesedés viharos kitörését idézte elő. Mint a láng, úgy terjedtek el a »Hunyadi« erőtel­jes, zengzetes hanghullámai széles az országban. Minden körben e dalműről beszéltek, mely páratlan esemény volt a magyar zene történetében. Mindjárt az első előadás után történt, hogy a fővárosi felsőbb

Next