A Hon, 1874. április (12. évfolyam, 75-99. szám)
1874-04-22 / 92. szám
A tiszavidéki vasút közgyűléséről szólván, ezeket ma a NaplórTém"" tartozunk azok közé, kik valami bölcs dolognak tartanák a magyar nyelvnek tűzzel- vassal fordirozását, — az azonban mégis meglepett, hogy a tiszavidéki vasuttársulat közgyűlésén a jelentés német nyelven olvastatott fel, s a tárgyalási nyelv szintén német volt. Nem akarjuk ismételni a már annyiszor felhozott érvet, hogy ép e vasúti társulat az, mely Magyarország kellő közepén, s tisztán magyar területeken ágazik szét; sőt még arra sem akarunk reflektálni, hogy a most jól jövedelmező vasút egy ideig rendszeresen sokba került a »magyar« államnak a kamatgarantiák folytán, melyet pedig adó alakjában a »magyar« állam polgára fizet; hanem csupán azon két tényre hivatkozunk, mely épen a legközelebbi közgyűlésen lett constatálva, hogy t. i. »a 36 részvényes által deponált, s 398 szavazatra jogosító részvény közül a magyar kormány részéről 174 szavazattal 26,545 részvény tétetett le, tehát a szavazatoknak épen fele;másfelől, hogy a múlt évi 6.877,787 frt bevételből a tiszta jövedelem ■3.173,522 frt volt, tehát a nyers bevételnek ismétcsaknem fele. Végül, hogy e közgyűlésen jelen volt a kormány képviselője." Kérdjük már most, tud-e valaki felmutatni, a félbarbár népek kivételével, államot, hol az államnak, mint részvényes félnek, egy társulat ügyeiben ily mérvű befolyása mellett, még ha azon terület nyelve és nemzetisége iránti deferentiából nem kellene is tenni, mely a társulat létének alapja s mégha az ország világos törvényei nem követelnék is azt, mondom, van-e reá eset, hogy egy állam ily körülmények mellett, midőn maga 50 százalékig részvényes a közgyűlésen, eltűrje, hogy a közgyűlés nyelve nem az állam hivatalos nyelve legyen, és ez által megbotránkoztassa még azokat is, kik távol minden nemzetiségi rajongástól, csupán azt keresik az állam minden intézkedéseiben, a mi fennmaradásának legbiztosabb alapját képezi, hogy t. i. »quid juris.« Mi örömest elismerjük Nördling igazgató urnak vagy az igazgatóság bármely tagjának érdemeit, kik okszerű intézkedések által a társulat múlt évi nagyobbal jövedelmezőségét eszközölték, de azt nem ismerjük el, hogy ez által Nördling igazgató úr vagy bárki más megszűnt volna a magyar állam polgára lenni,------valamint azt sem, hogy e nemzet érzületével ilynemű daczolás oly férfiak részéről, kik fényes állás vagy tekintélyes jövedelem birtokában, már évek hosszú sora óta tagjai a magyar államnak s élvezik annak lételét, saját maguk és az általuk képviselt ügyre nézve valami opportunus dolognak hiába mondható. Az tény, hogy mindaz, aki valamely államban egy állami nyelv minél előbbi teljes megszilárdulását akadályozza, az államnak ellensége, s nem kell feledni, hogy a parliamentáris államnak mindig a módjában áll belső ellenségeivel a visszatorlás jogát átfűztetni. Cicero pro domo. . »Újhivatal« czímű czikkemben, mely a Hon 87-ik számában bírálat alá vétetett, azt állítottam, hogy az illetékek kiszabása rosszul kezeltetik, mert a bélyegtörvény homályos, mert nem is egy, hanem négy van használatban, mert a jogilletékek természete jogi, tehát a kiszabás nem pénzügyi, hanem jogi hatóságok által kezelendő; ez okból, mint fő okból elleneztem a tervezett illetékszabási hivatalokat és azon esetre, hogy ha mégis felállíttatnának, felállításuknak csak úgy volna értelme, ha a pénzügyigazgató illetékügyi számvevő osztályokat s a miniszeri illetékügyi számvevőséget megszűntetn ők. T. LKXlé ua uAviti&iujwdl.u v5.j vüvjiíméki keresztülvihetőséget, de meg nem cáfolta azokat. Hogy miért támadott, az könnyen lesz meg érthető, ha megvizsgáljuk az illetékügyi számvevőség hatáskörét és fennállásának alapját, amiből ki fog tűnni, hogy bíráló úrnak, ki mint Cicero pro domo, az illetékügyi számvevőség fentartása mellett kardoskodik, úgy kellett volna engem, támadnia akkor is, ha én az illetékek kiszabását sem a járásbírák, sem a tervezett kiszabó hivatalokra, hanem például az életbe léptetendő közjegyzőségre — teszem a franczia enregistrement módjára, ahol minden okirat, hogy jogerőre emelkedjék, a jegyzők könyveiben nyilvántartatik, azaz annak kelte bejegyeztetik (1. Parieur Traité des impôts III. 165 és IV. 77) — mindazon jogügyleteket pedig, melyek telekkönyvi átíratással járnak, a telekkönyvi hatóságokra ruházni kívántam volna. Lássuk miért? Az illetékügyi számvevőség feladata kettős: 1) vigyáz arra, hogy a bélyeg és illetékügyi törvények és szabályok helyesen alkalmaztassanak. Ez a censura. 2) vigyáz arra, hogy a kiszabott illetékek a kellő időben és a kincstár minden megkárosítása nélkül az adóhivatalok által beszedessenek és elszámoltassanak, minek elmulasztása esetében szigorú testvérileg bizalmas volt. Nem ismert más viszonyt, vagy igen közelit, vagy egész idegent. Mindezt Richard adta elő így nekem, és majdnem megijedtem, hogy Annettát oly állandóan megfigyeli. De anyjának is igazat kelle adnia, mikor ez mondá : »Az, hogy mind arra nézve, mi őt foglalkoztatja, részvétet kíván, ártatlan gyermekiesség. Gyermekek mindig azt hiszik, hogy ostoruk vagy bűbájuk állapota is kiválólag érdekel másokat. Aztán nem szabad elfelejteni, hogy Annetta minden esemény iránt részvéttel van, és azt magára nézve másoknál is föltételezi.« Annetta az iskolaházból látogatóba ment József unokatestvéremhez, ki Annetta bátyjával, a fővárosi ügyészszel barátságban állt. Jól berendezett szobákra talált itt és néhány nap múlván házunkból a Józseféba költözött. Nyíltan beismerte, hogy ő házunkra nézve nagyon nyugtalan és jobb, ha csak néhány órára jön el hozzánk. Józsefnél csakhamar máskép helyeztette el a bútorokat, a fölöslegest kitétette, és másnap, mikor intézkedése folytán szobáiban gyalultak és kalapácsoltak, a városba kocsizott a kerületi igazgató családja körébe, melylyel régebben baráti viszonyban volt. Este visszatért annak legidősebb leányával, kit már most társalgónőnek magánál kívánt tartani. Utánna nem sokára egy nagy szekér jött meg, himbáló székekkel és mindenféle kényelmi bútorzattal. Annetta itt nyugodt és szemlélődő életre készült, de a nap minden részében a faluban lehetett találni; gyorsan beletudta magát annak minden viszonyaiba, és valamint a bútorokat máskép helyezte el szobáiban, melyek már most csakugyan ízlésesek és lakhatók voltak, azonkép akart a favágók házaiban is — mert a jómódú parasztasszonyok tartózkodók voltak tőle — átalakítólag működni. Ha valakivel találkozott a faluban, előzékenyen köszönt és nagyját apraját kérdé, mit ettek ma délre; azt állitá, ez a legfontosabb. Az emberek pedig úgy tréfálták meg, hogy merészen meghazudták. A tanító nejével gyorsan megbarátkozott, a lelkész-lak ellenben visszataszító volt reá nézve. (Folytatása következik.) felelőségre vonhatja a számadókat. Ez a számviteli ellenőrzés. Szóljunk először a censuráról. A censura fenállása jelenleg kettős okból szükséges, azért,mert az 1868-iki bélyegtörvény homályos és kívüle még más három alkalmaztatik, és azért, mert az illetékek jogi természetűek, az adóhivatalok pedig nem bírván a szükséges jogi ismeretekkel, a törvényt helyesen nem alkalmazzák. Ön az első két körülményt tagadja, és azt állítja, hogy az 1868-iki bélyegtörvény hatályon kívül helyezte az 1850, 1859 és 1862 törvényeket és novelláris módosításokat. Ez nem áll. Bíráló úr elfelejtette megmondani, hogy a 68-iki törvénynek nincsen visszaható ereje, mert igaz, hogy kizárólag alkalmaztatik a 68 óta megkötött és censura alá jövő jogügyleteknél; de az 1850—59, 1859—62, 1862—68 években létrejött jogügyletek bírálatánál most is, a jogügylet kelte szerint, az 50, 59 és 62 törvények és novelláris módosítások az irányadók. Tagadja a második körülményt is,midőn állítja, hogy az 1868. bélyegtörvény csak azok előtt homályos, kik azt eléggé nem tanulmányozták. Már engedelmet kérek, én úgy tudom, bíráló úr, hogy a törvények nem egyesek számára, nem is csupán tisztviselők, vagy »tanulmányozás« végett hozatnak, hanem a nagy közönség érdekében, mely pedig azt kívánja, hogy a törvény szövege egyszerű és világos és mindenki által »tanulmányozás« nélkül is érthető legyen. Kérdezze meg csak a járáshítákat ügyvédeket, adóhivatalokat, mily véleménynyel vannak e törvény világossága felett, és e szakemberektől aligha fog hymnust hallani a nevezett törvényre. De hogy ön is mennyire bebizonyította a bélyegtörvény, egyszerű és világos voltát,annak kitüntetésére álljanak itt saját szavai. Ön szerint tehát kétségtelen, hogy a bélyegtörvény világos, ezt czikke elején határozottan hangsúlyozza is, közepe táján azonban gyermeki ártatlansággal azt mondja, hogy e szakmamaga oly bonyodalmas tudomány (!), hogy daczára annak, miszerint az illetéket körülbelül 23 év óta fizetjük, még pénzügyi tisztviselőink is aránylag kevés (sic!), a többi honpolgárok közt pedig, csak itt-ott találkozhatik egy, ki azt alaposan érti« !! Quod erat demonstrandum.» Hogy az illetékügy jogi természetű s az adóhivatalok jogi ismeretekkel nem birnak, azt ön is elismeri, midőn mondja, hogy »az ezen szakmával foglalkozóknak jogi ismeretekkel kell birniok, tehát oly előkészültségüek legyenek, melyet adóhivatali tisztviselőinktől méltányosan nem követelhetünk, sőt e téren nálamnál még tovább megy és az illetékügyet valóságos tudománynak decretálja. Míg én azonban ezen fentebbi nézetből azt következtettem, hogy ha az illetékügy jogi természetű, tehát bizassék jogi ismeretekkel bíró joghatóságokra, ön ugyanazon alapelvből azon nevezetes eredményre jut, hogy az illetékek kiszabása azért nem bízható járásbíróságokra, mertezen felette fontos jövedéki ág a kellő szakismerettel épen nem bíró hivatalra bízatnék« de azért sem, mert ez a bírósági személyzet szaporításával járna. Hogy is van csak ? Ha a »jogi ismeretet« megkívánó illetékszabás a »jog«-gal foglalkozó járásbiróra bizatik, akkor »a szakismerettel épen nem biró hivatalra« van bízva. T. bíráló úr én ugyan bámulom szikrázó espritjét és geniális logicáját, de ha meg nem haragszik, azon szerény tanácsot adhatom, hogy írjon ön máskor inkább rövidebb czikket, de solidabb logicával. Egyáltalában önnek igen kétségbeesett nézetei vannak ,vogta, mi a igen magfrontos fölfogása az illetékügyről, mint tudományról. Pedig az illetékügyi törvény azért, mivel igen bonyodalmas, min egy jó törvény által segíthetni, mindjárt tudománynak elkeresztelni, igen emlékeztet a falusi kántor képzelt tudományára, és én legalább nem hiszem, hogy egyelőre az 1868. bélyegtörvény »tanulmányozására« négy évi egyetemi kursus nyittatnék; az sem megy a fejembe, miért értené jobban a jogot, a jogot nem is végzett illetékügyi tisztviselő, mint a jogvégzett járásbiró ? Önt azonban az is aggasztja, hogy azon esetre, ha a bírák jogilletékeket szabnának, személyzetük szaporítandó lenne. Attól nem kell tartania. Azt tudja, bíráló úr, hogy e kiszabás alá eső darabok száma évenként és adóhivatalonként 400— 3000 darab közt ingadozik, azt is fogja tudni, hogy a járásbíróságok száma csak a szoros Magyarország és Erdélyben fölülmúlja a 400-at, miből nem nehéz kihozni, hogy egy járásbíróra naponta 1,5 kiszabandó darabnál több nem esnék, ami ha a bélyegtörvény egyszerű, épen nem embert ölő munka, tekintve járásbiráink arkadiai foglalkozás idejét. Ön azonban azért tagadja a bélyegtörvény homályos voltát és a járásbírák illetékügyekbeni alkalmazhatóságát, mert ha volna világos bélyegtörvényünk és ha az illetékkiszabás jogi ismeretekkel bíró közeg által kezeltetnék , akkor a censurát meg kellene szüntetni. De ha a censura megszűnik, akkor az illetékügyi számvevőség e cikk elején említett kettős feladatának egyike elesik. Azért nem kell önnek az illetékszabási hivatal sem, mert tudja, hogy ha megvannak az illetékszabáshoz szükséges adatok, melyek községi elöljárók által benyújthatók, akkor a kiszabást eszközölheti úgy az illetékszabási hivatal, mint a bíró, s kiállítva a fizetési meghagyást, előírás és beszedés végett az adóhivatalnak elküldheti, mely utóbbi a kiszabás helyességének megbírálásába nem is bocsátkoznék. Ön azonban azt mondhatja, hogy a censura csak másodrendű hivatása az illetékügyi számvevőségnek, s meglehet, hogy jó bélyegtörvény és jogismerettel biró kiszabó közegek mellett egészen mellőzhető is — de az illetékügyi számvevőségnek főfeladata nem annyira a censura, mint a kiszabott illetékek pénztári kezelésének számviteli ellenőrzésében áll s e miatt nem lehet feloszlatni. Igazán e miatt? Ezen ellenőrzés abban áll, hogy az adóhivatalnál kiszabott, kiszabandó és befizetett és törlött illetékek, az adóhivatalok havonkénti és évnegyed kimutatásainak alapján az illetékügyi számvevőségnél kényvehetnek, és csakugyan, ha a kiszabott összegek a kellő időben be nem folynak, a számvevőség nyilvántartási jegyzékeinek alapján egész szigorral felléphet az adóhivatal felelős számadói ellen. Az ellenőrzés tehát szükséges. De itt nem ez, hanem az a kérdés: váljon szükséges-e az illetékügyi számvevőség ellenőrzési szempontból akkor is, ha az illetékek kiszabása elvétetik az adóhivataloktól és teszem egy megyei illeték szab.hivatalra vagy a járásbíróságokra ruháztatik ? Erre határozott nemmel lehet felelni. Az illeték-számvevőség most azért teljesíti az ellenőrzést, mert az adóhivatal nemcsak az illetékek pénztári kezelésével, hanem egyúttal azoknak kiszabásával is foglalkozik; mihelyt azonban a kiszabás a pénztári kezeléstől elválasztatnék, az adóhivatal a kiszabási közeg által (legyen az járásbíróság, kiszab, hivatal, közjegyzőség, telekkönyvi hatóság) volna ellenőrizhető. Mégpedig azért, mert nem létezik semmiféle akadály, mely miatt a kiszabott és befolyandó összegeket és azon módon nem lehet könyvelni a kiszabó közegeknél, mint ahogyan könyveltetnek jelenleg az illetékügyi számvevőségnél. Világos, hogy az adóhivatalok kimutatásaikat nem a pénzügyigazgatóságok által az illetékügyi számvevőséghez, hanem a kiszabási közeghez küldenék, hol azok elkönyveltetnének és így az adóhivatalok számbelileg a kiszabó közeg által, pénztárilag pedig mint jelenleg, forgalmi naplóinak és a kiszabó közegek által időnkint készítendő kimutatásaiknak alapján volna ellenőrizhető. Biráló úr tehát pro domo beszélt, de épen azért nem bocsátkozhatott a »részletekbe« mert a részletezés, amint a mondottakból kitűnik, épenséggel nem szolgál kedvencz közegének támogatására s állításaim megczáfolására. Szólhatnék még egyes megjegyzéseiről, teszem arról, hogy az illeték szab.hivatalra vonatkozó statistikai adataimat azzal még meg nem czáfolta, hogy már a priori elfogadta a megyék 61-es számra való kikerekítési tervezetét, annyi mint a meg nem lőtt medve bőrére alkudni; vagy arról, hogy a bíróságoknak csak a megtámadott jogok védelmét imputálja, pedig tudvalevő dolog, hogy a bíróság hivatása a polgári és büntető igazságszolgáltatáson kívül, még jogrendészeti is, melybe a jogilletékek is beleesnek (lásd Pfeiffer, die Amtseinnehmen I. 302.) vagy a pénzügyi igazgatóságoknál illeték ügyben alkalmazott személyzetről, melyet határozottan 5-re teszi, pedig vannak igazgatóságok hol a személyzet 10-re is rúg stb. ... de ezek vagy nem tartoznak szigorúan a tárgyhoz, vagy oly mellékkörülmények, melyek a megpendített főeszmék fejtegetésénél különös tekintetbe nem jönnek. Hedry Bertalan, Országgyűlési tudósítás, Budapest, ápril 21. A képviselőház tegnapi ülését két rendkívüli esemény teszi emlékezetessé; egyik Pauler igazságügyér első parlamenti győzelme, melyet a közjegyzői intézmény általános védelmében szerzett; második az első komoly és valóban hazafias szónoklat, melyet az úgynevezett nemzetiségi képviselő tartott. Az elsőt illetőleg kevés mondanivalónk van. Mi a közjegyzői intézményt hazai körülményeinkhez alkalmazva, mindig szükségesnek és behozandónak tartottuk a Paulernek egész beszédében csak arra nézve nem adunk igazat, mintha sürgősebb és behozhatóbb javaslataink nem lennének. Ott vannak a polgári házasságra, felekezeti teljes egyenlőségre s legkivált a főrendiház átalakítására vonatkozó törvények, melyek nélkül a törvényhozásnak sem szabadelvű irányát, sem annak érvényesitését képzelni nem lehet. Bones Döme szónoklata a hazafiság oly meleg hangján volt elmondva, milyenhez hasonlót e részről még nem hallottunk, pedig minél többször és örömestebb szeretnénk hallani. Jó volna, ha az ő szavait különösen azon hamis próféták vésnék emlékezetökbe, kik az értelmetlenebb nép kegyeit a magyar állam és nemzet elleni agitatiókban keresik s épen e miatt magokat mind a parlamentben mind pedig — hála Isten — a nép józanabb része előtt lejárták. Példát adott ő arra, miként lehet valaki jó magyar állampolgár s emellett nemzetét is forrón szerető férfiú. Ha e kettő századokon át megfért egymással, azt hisszük megférhet ma is, magánérintkezésben használhatják. Bármennyire kielégítők vagy ki nem elégítők legyenek ezen nemzetiségi törvények az illető egyes nemzetiségek követelményeire nézve, én ítészemről a még maigsan is felmerülő egyes viszályokat és súrlódásokat nem annyira ezen nemzetiségi törvény ki nem elégítő voltában, mint inkább azon igen sokszor előforduló körülményben találom, hogy az nem híven, nem őszintén, nem jó akarattal hajtazik végre, részint a kormányközegek, különösen pedig a municipális közegek részéről. Én tehát nem akarok alkalmat szolgáltatni arra, hogy a törvény félremagyaráztassék, én azt kívánom, hogy a törvény minél tisztább legyen; minél tisztábban van kifejezve a törvényhozás intenziója a törvény szerkezetében, annál kevésbé nyílik tér annak ellentétes vagy némelyekre nézve talán káros interpretátiójára, így van a 2-dik §-ban is. Ha összevetjük a 7-ik §sát, kétséget nem szenved, hogy annak oly értelem lesz tulajdonítható, oly intézkedés követtetnék a kinevezéseknél, hogy az egyes vidékek nem magyar nemzetiségei ki lennének zárva e törvény jótékonyságából, ha nem lesz arra figyelem fordítva hogy a közjegyző a vidék nyelvét értse, és ha az igazságügyminiszer nem fogja megkövetelni a kinevezendő közjegyzőtől, hogy azon vidék nyelvét teljesen értse, azon vidéken lakó polgárok saját nyelvükön kiállított közhitelességű okmányt nem fognak bírhatni. Ez világos. Ha ez bekövetkezik, azt hiszem, hogy e törvényhozás legnagyobb következetlenségbe fog esni, azért, mert ha már az 1868. 44. tezik megengedte a nem magyar ajkú nemzetiségeknek azt, hogy a municipalis, hogy a községi téren használhassák saját nyelvüket; sőt ha már a bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvény 6. §-a megköveteli és qualifikatiová teszi a bírónak azt, hogy az illető vidék nyelvét bírja, kérdem tehát, hogy ne essék következetlenségbe a törvényhozás akkor, ha ugyancsak ez intézménynél hasonló qualificatio a közjegyzőtől nem követeltetnék, és pedig annyival inkább, mert a közjegyzőség nem hivatal, a közjegyző rem fog bizonyos állami functiókat gyakorolni, mint inkább arra való, hogy a polgárok magánjogi viszonyait rendezze. Tehát! Én azt akarom, hogy az állam hivatalos nyelve mellett kifejezve legyen ez is, és nem azért szólalok fel, mintha nem kívánnám én is azt meg,hogy az illető közjegyző az állam hivatalos nyelvét teljesen bírja, sőt engedelmet kérek,én tovább megyek, én nemcsak a közjegyzőktől, hivatalnokoktól, bíráktól, hanem megkívánom minden tényezőtől, aki egyáltalában az államélet viszonyaiban bizonyos nyilvános állást elfoglal, hogy a magyar nyelvet értse. Megkívánom pedig ezt, nemcsak az állam érdekében és szempontjából, hanem megkívánom épen a nemzetiségek érdekében, hogy az állam nyelvét értse. Miért ? Én azt hiszem, hogy az, ki az állam nyelvét nem búja, az nem emelkedhetik a közműveltség azon fokára egy bizonyos országban, melyben felemelkedik az, ki az állam nyelvét bírja. Annálfogva tehát, ez lévén kiindulási pontom, ezen kérdésben, részemről megvallom, nem bántam volna, ha ezen §-ban nem egyedül csak az mondatnék, hogy az állam hivatalos nyelvét, hanem az illető kerületbeli többi nemzetiség nyelvét is tudja. Különben elmaradhatott volna e szakaszból az is, hogy az állam hivatalos nyelvét bírja. Mert én az állam hivatalos nyelvét olyannak tekintem, melyet nem kell parancsolni, mely önmagától értetődik, amely benne van a tényekben, az állam létezésében. És ebből kifolyólag az a nézetem, hogy a magyar nyelv Magyarországban nem szorulhat oltalomra, annak nem kell oltalom, ha valaminek oltalom kell, úgy a nemzetiségek nyelvének kell, hogy annak használata a meghatározott törvényes korlátok közt ne akadályoztassék. Én sem vagyok barátja, miként előttem szóló, annak, hogy mindenből nemzetiségi kérdést csináljak, és nem is azért szólalok fel, mert amennyire lehet, én is szeretem azt kerülni, de ha már nyelvről van szó, kijelentem, amint a t. ház előtt is ismeretes is, hogy a mellett, hogy mindenekelőtt Magyarországnak és a magyar politikai nemzetnek fia vagyok, egyidejűleg más nemzetiségnek szülöttje vagyok. Én ezt nem restellem kimondani annyival inkább, mert a nemzetiségek lételét össze tudom egyeztetni a magyar állam lételével, a magyar nyelv felsőségével és uralmával. Tudom azt s méltánylom,hogy a magyar nemzet nyelve kell, hogy Magyarországon uralkodással bírjon. Mert hiszen végre is a történelemre tekintve, el kell ismernie minden nemzetiségnek e hazában, ki nem elfogult, hogy az államot a magyar nemzetiség alkotta, beismerni, tudni kell azt is, hogy ez államot, a hazát 800 éven által végtére is a magyar nemzetiség tartotta fenn mindenféle viszályok és megtámadások ellen, habár a többi más ajkú nemzetiségek hozzájárulásával, segítségével is, de mindig a magyar nemzetiség ezége és formája alatt tartotta és védte meg azt; következéskép nagyon természetes dolog, hogy tulajdonképen a vezérszerep csakis a magyar nemzetiséget illeti. Szükségesnek tartottam ezen szempontból is felszólalni ezen dologhoz, mert arról is meg vagyok győződve, hogy sokan eddig sem, de még most sincsenek tisztában azon állásponttal, melyet ezen kérdésben, én és több elvtársam elfoglal. Én elismerem, hogy vannak némely nemzetiségi tényezők, kik a nemzetiségi követelményekben nem mozognak a mérséklet és belátás azon a terén, amelyen talán én és több elvtársam mozog. Szükségesnek tartom tehát és elérkezettnek találom az időt arra, hogy jelezzem azon álláspontot már csak azért is, miszerint ne tekintessék mindenki, aki egy nem magyar nemzetiséghez tartozik, hogy mindaz azon bizonyos némely tényezők irányát követi. Sok félreértés és sok fogalomzavar keletkezett azon dologból, akik azt mondták, hogy »nemzetiségi képviselő.« Tehát én részemről azt hiszem, hogy ezt nem úgy kell definiálni, mint sokan definiálják és azt nekik betudják, hanem azt hiszem, hogy úgy kell definiálni, hogy mi mindnyájan akik itt vagyunk, elsősorban országos képviselők vagyunk és aki azt mondja, hogy nemzetiségi képviselő, ezt csak úgy értheti és ezt csak úgy lehet értelmezni,hogy egy nemzetiségnek érdekét mint egy bizonyos speciális érdeket van hivatva képviselni és védelmezni, épen úgy mint más valamely képviselő, aki valamely vidéknek speciális érdeket van hivatva képviselni. Így értem és ez az értelme a nemzetiségi képviselőnek, de nem az, hogy minden kérdésből nemzetiségi kérdést csináljanak, mint Bésán képv. úr mondja. Vannak oly képviselők is, kik a követelésekkel túlmennek, azok maguk be fogják látni, hogy végre ezért nem fognak érni, tehát mi haszna ezen túlzásnak? Nekem részemről nem kell nemzetiségi előny a magyar állam, a magyar alkotmány romjain, mert én azokat a nemzetiségi érdekeket és jogokat csakis a magyar alkotmány keretében óhajtom élvezni. (Helyeslés.) T. hát! Midőn azon szempontból, amidőn nyelvről volt szó, jeleztem azon álláspontot, melyet a kérdésben elfoglalok, és miután praktikus szempontból is, hogy t. i. nem akarhatom, miszerint egy jótékony törvény élvezéséből a nem magyar ajkú nemzetiségek kizárva legyenek, melynek jótékonyságát elismerem, melytől igen sok jót várok, azért pártolom, és ajánlom a t. ház figyelmébe Bésán képviselőtársam indítványát. (Helyeslés.) A Képviselőház ülése Tegnap esti tudósításunkat a részletes tárgyalásnál hagytuk el. A törvényjavaslat általánosságban nagy többséggel elfogadtatván : Szeniczey Ödön jegyző. (Olvassa a törvényjavaslat címét és az első szakaszt, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Azután olvassa a második szakaszt.) Kapp Gusztáv: E szakaszhoz egy módosítványt kíván benyújtani. Nem ismer az országban vidéket hol a közjegyző képes lenne hivatásának megfelelni, ha egyesegyedül csak az állam hivatalos nyelvét érti. A viszonyok ily helyzeténél fogva szükséges, hogy a törvény megfelelően gondoskodjék, mert a viszonyokat nem szabad teljesen ignorálnunk, a közjegyzőnek más nyelvet is kell értenie; a második szakasz szerint pedig a közjegyzőség elnyerésére egyedül csak az állam hivatalos nyelvének tudása van feltételül kitéve. Tekintettel nevezetesen a közlekedési, ipar, gyári és kereskedelmi viszonyokra, úgy a bel mint a külföld irányában szükségesnek tartaná, hogy ezen kellékeknek hozzátétessék a német nyelv, és más részben tekintettel a vidéki lakosságra az illető vidékeken divatozó nyelvek közül legalább egyben való jártasság. Ennek következtén indítványozza, hogy a 2. §. negyedik sorsának e szavai után : az állam hivatalos nyelve, tétessenek e következő szavak :§ a németnyelv (Derültség) és az illető vidéken divatozó nyelv. Besány Nikita ugyane szakaszhoz a következő módosítványt nyújtja be,hogy a közjegyző tartozzék az állam hivatalos nyelvén kívül ismerni még azon nyelvet is, mely az ő kerületében általános használatban van. (Helyeslés). Indokolja azt azzal, hogy a közjegyzőség nem annyira állami, hanem oly intézmény, melynek közbejöttével és segélyével az állampolgárok magánjogi ügyeiket rendezik, helységek és vidékek szerint. Ő úgy van meggyőződve, hogy a módosítás e törvény kivitelének útjában nem áll, sőt azt épen előmozdítja, azért kéri annak elfogadását. (Helyeslés.) Benes Döme: Magam is hasontartalmú módosítványt szándékoztam beadni. De miután az. előttem szólott képviselő úr hasontartalmú módosítványt adott be, csak annak támogatása végett szólalok fel. Mielőtt azonban ezt tenném, engedje meg a t. ház, hogy az előbb szólott igen. Kapp Gusztáv képviselő úr előadására egy igen rövid megjegyzést tegyek. A t. képviselő úr módosítványa azt kívánja, hogy a közjegyző az állam hivatalos nyelvén kívül, a német nyelvet is bívja, és azon kívül az illető vidék nyelvét is. Ebből az következik, hogy a t. képviselő úr a német nyelvnek ugyanazon kiváltságot, előnyt és uralmat kívánja tulajdonítani mint az állam hivatalos nyelvének. Én részemről tehát csak egy nyelvnek uralmát ismerem el Magyarországon, és ez a magyaré. (Helyeslés.) Ha ezt elismerem és midőn a többi más nyelvet beszélő nemzetiségek érdekében saját életviszonyaikban a saját nyelvükön való érintkezés szempontjából felszólalok, ezt csak úgy teszem és tehetem, hogy a többiek az általuk élvezhető jogokban tökéletesen egyenlők legyenek, és a kivétel, amelynek a többit kell megadni, az állam szempontjából csak a magyar legyen. (Helyeslés.)" A második §. szerint az állam hivatalos nyelve a magyar. Engedje meg t. hát, elmondanom, mért nem fogadhatom el e szakaszt azon szerkezetben, a mint van. Az 1848. törvény megadta a mindenrangu és nemzetiségű polgároknak az egyenjogúságot. Az 1868. 44. t. sz. szabályozza azon viszonyokat, a melyek szerint az egyes nem magyar nemzetiségű polgárok e hazában nyelvüket a hivatalos téren és a Hedry Ernő sem Besan, sem Kapp módosítását el nem fogadja, mert erről a 7-ike gondoskodik s mert egy közjegyző sem folyamodik oly vidékre, melynek nyelvét nem érti. Itt csak az általános qualificatióról van szó s erre elég a hivatalos nyelv ismerete. (Helyeslés.) Elnök. Szólásra még többen lévén följegyezve, az ülés kezdetén történt megállapodáshoz képest az ülést bezárom. Holnap délelőtt 10 órakor a tanácskozást folytatjuk. Ülés vége 11 óra 40 perczkor. A főrendiház ülése április 21-dikén dela 12 órakor. Elnök : Majláth György , jegyzők : Nyáry Gyula b., Dessewffy Aurél gr. Tombor Iván a képviselőház jegyzője átnyújtja kihirdetés végett a métermérték behozataláról és az erdélyi katonai kórházak bértöbbletének fedezéséről szóló szentesitett törvényczikkeket. — Kihirdettetnek. Elnök: jelenti, hogy az államszámvevőszék elnöke beküldötte az 1872. évi zárszámadás mellékleteit. Ki fognak osztatni. Ezzel az ülés 11 óra 50 perczkor eloszlott. A pánszláv gimnáziumok, Zólyom megye beküldte hozzánk alanti feliratát, melyet a pánsláv gimnáziumok ügyében intézett a kormányhoz s köröztet a hatóságok közt. Hazafias szellemű és irányú okmány ez, melyet ajánlunk magyarul érző hatóságaink figyelmébe. — A felirat igy hangzik: Nagyméltóságu magyar királyi minisztérium ! A nemzetiségi agitatio, melyet az ország minden részében tapasztalunk, kétségkívül nagy veszély a magyar államra nézve, mert egyenesen a magyar állam fenállása ellen van irányozva. — De még aggasztóbb jelenség, s még nagyobb veszély a magyar államra nézve az a közöny és tétlenség, melyet kormányaink mind ez ideig a nemzetiségi agitatioval szemben tanúsítottak. Meg vagyunk ugyan győződve, hogy kormányzó államférfiaink a legjobb szándékkal voltak eltelve s leghőbb vágyuk volt a magyar állam megszilárdulásának biztosítása. De az úgynevezett nemzetiségi mozgalom természetének nem ismeréséből eredő téves nézet, hogy e mozgalom bizonyos jogosultsággal bir, s az ezen a nézeten alapuló végzetes tan, mely szerint a nemzetiségi izgatás legbiztosabban kímélet és engedékenység által csillapítható le, s az elégedetlen elemek ily módon legbiztosabban nyerhetők meg, megbénította kormányaink tevékenységét s tétlenül nézték a legvakmerőbb merényleteket, amint néhány izgató által nemzetiségi igények leple alatt intéztettek a magyar állam ellen, s némi jogosultságot tulajdonítottak nekik még akkor is, ha az illető nemzetiség túlnyomó többségének hangulata és politikai magatartása határozott ellentétben állott az izgatók politikai törekvéseivel s határozottan kárhoztatta a nevében megbízás nélkül fellépő izgatók eljárását. A szomorú következmények világosan kimutatták az engedékenység és kímélet politikájának káros voltát. Ma alig van az országban valaki, aki be nem látná , hogy az engedékenység a nemzetiségi izgatásokkal szemben, csak nagyobbra növelte a bajt, s hogy a mi néhány év előtt csak szikra volt, melyet könnyű szerivel el lehetett volna oltani, ma már nagy láng, mely akadálytalanul harapódzik tovább, folyton nagyobb mérvet ölt s komoly veszélylyel fenyegeti a hazát. Nem tagadhatjuk ugyan s elismeréssel kell kiemelnünk, hogy a belügyminiszter az utóbbi időkben erélyes magatartást tanúsított a magyar állam egysége és méltósága érdekében, de egészben véve kormányunk eljárásában mégis hiányzik a kellő következetesség s az egész országra, a kormányzat minden ágára kiható ,összhangzó tervszerű tevékenysége különösen a nemzetiségi izgatásokkal szemben követett eljárásra nézve egész nyíltsággal ki kell jelentenünk , hogy kormányainkf intézkedései] inkább a baj symptomáinak,mint a baj [okainak elhárítására voltak irányozva. Ily eljárással talán azt lehet elérni,hogy a nemzetiségi izgatás következményei demonstratív vagy erőszakos módon ne nyilvánuljanak, de a bajon gyökeresen segítve nincs, mert ha a baj okai megmaradnak,megmarad maga a baj is és tovább dúlja nemzet testében s csak alkalom kell, hogy annál nagyobb erővel s pusztítóbban törjön ki. Semmi sem igazolja annyira ez állításunkat, mint a nagy rőczei, turócz-szent-mártoni és znyói pánszláv szellemű gymnasiumok létezése. Köztudomású dolog, hogy e nem régóta fennálló gymnasiumok oly czélból alapíttattak, hogy a panszlavismus a felvidék hazáját szerető tót lakossága között a közép tanodák útján nagyobb sikerrel terjesztessék; tudja mindenki, mily hazaellenes szellem uralkodik ezekben a tanintézetekben; tudja mindenki, hogy e tanintézetek mennyire nem bírnak a kellőleg berendezett középtanodák kellékeivel, s hogy bennök a tanuló ifjúság szellemi kiképeztetése teljesen el van hanyagolva s csak a panszlavismus terjesztésére van bennök a fő súly fektetve; tudja mindenki, hogy az az ifjú, a ki a nevezett tanintézetek egyikében csak néhány évet töltött, onnan, mint a magyar haza elkeseredett ellensége kerül ki. S mégis mindezek daczára ezen tanintézetek sohasem vizsgáltattak meg alaposan az állam közegei által, és sohasem tétettek intézkedések kártékony működésök megakadályozására. Pedig a veszély nagy, mely ezen tanintézetek működésében rejlik. Az államok főereje azon ragaszkodásban fekszik, melylyel, polgárai iránta viseltetnek. A ki az állam polgáraiból a ragaszkodást öli ki, s a gyűlöletet ébreszti föl az állam iránt, az az államot léterében támadja meg. Ezt tudva, öntudatosan s tervszerüleg alapították a felvidéki pánszláv izgatók a nevezett három gymnasiumot, hogy a leghatalmasabb eszközzel, az iskola segélyével csöpögtethessék az ifjúság fogékony kebelébe a gyűlölet mérgét s mesterséges eszközökkel szaporíthassák a magyar haza ellenségeinek számát. Aggodalommal tekintettük mi mindig a nevezett tanintézetek működését s azt vártuk, hogy az ország kormánya nem fogja tovább tűrni, hogy a nevezett tanintézetek tanárai tovább is folytathassák hazaellenes működésüket, s meg fogja szüntetni az oly tanintézeteket, melyeknek fennállása komolya® veszélyezteti a magyar állam érdekeit. Reményünk azonban, fájdalom, nem teljesült. Azt nem tudjuk, mily tekintetek lehettek irányadók eddigi kormányunk kebelében, midőn ily rendkívüli elnézésben részesítette a nevezett három tanintézetet, de nézetünk az, hogy mihelyt kétségtelen volt az, hogy az ifjúságot e három tanintézetben hazaellenes szellemben nevelik, mihelyt meggyőződtünk , hogy e három tanintézet a magyar állam érdekeit veszélyezteti, nincs oly tekintet a világon,melylyel elnézést és kiméletet igazolni lehetne, még abban az esetben sem, ha e három gymnasium fentartását az egész felvidék óhajtaná is. De ez az eset nem forog fenn, de sőt ellenkezőleg a felvidék tót ajkú lakosságának kilenc- tizedrésze örömmel és lelkesedéssel fogadná a kormánynak oly intézkedését, mely a három pánszláv szellemű gymnasium megszüntetését