A Hon, 1875. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1875-01-14 / 10. szám

állítása eszközeinek megszerzése végett; — miután azonban a kölcsön még erre sem elégséges, ezen új adókat pótlólag volt kénytelen előterjeszteni, és ha az ország ezen áldozatokra kész leeni, jót áll az egyensúly helyreállításáért, de m­íg ezen áldozatkész­séget nem látja, a jövőről semmi biztosítást nem adhat. Somssichnak erre adott megnyugtató válasza után M­u­z­s­­­a­y némely észrevételek után elfogadja Wahrmann nézeteit, különösen a járadéki kisebb kölcsönök iránt és az új adókkal való fedeze­tét, bár ezt sokkal nagyobb áldozatnak tartja, mint ezt Horváth L. elismerni akarná. H­o­rn a folyó év hiányainak fedezetére nézve azon főkérdésre szorítkozik, vajon az csak­is az új kölcsön által fedezendő, miután pedig az egyenes adónak 17 millióval való szaporítását a kivitelben lehetetlennek tartja, azt javasolja, hogy az indirect adók felemelése utján fedeztessék a hiánynak azon része, melyet a miniszter a jövedelmi adóval fedezni kíván. Ugyanis az 1867. 16. t. sz. 22. §-a szerint a vám- és kereskedelmi szövetség öt első évének eltel­tével, mindenik félnek szabadságában álland­ó hatá­­rozmányok változtatására alkudozást indítványozni, mely alkudozást a másik fél vissza nem utasíthat. Ha ez után az egyezség 6 hónap alatt el nem érhető, mindkét fél szabadságában áll egy évi felmondással élni; ez esetben a szerződés megújítása iránti egyez­kedés haladék nélkül megkezdendő. Jelenleg a szesz után Ausztria 8.100,000 frtot, Magyarország 6 300,000 frtot, a bor után 4 millió, Magyarország 2.900,000 frtot, a sör után 25 millió Magyarország 1.800,000 frtot, a czukor után 11 millió, Magyarország 1 millió frínyi fogyasztási adót húz, azaz Ausztria 48 milliót, Magyarország 12 millió 100.0000 frtot, holott bizonyos, hogy főleg az ausz­triai sör és czukor nevezetes részében Magyarország­­ban fogyasztatik. Ha tehát ezen 60 millió frtnyi fo­­gyaztási adó a népesség száma szerint osztatnék el Ausztriára esnék 34.171.000 frt, Magyarországra 25.829.000 frt. Ha az Ausztriára eső rész népessé­gének vangyonossága tekintetéből egy harmadával szaporittatnék, akkor Austriára 39 millió, Magyaror­szágra 21 millió esnék és így a hiány fedezésére 9 mil­lióval több fordittathatnék, azt indítványozza tehát, hogy a miniszter ezen alkudozás eszközlésére utasí­­tassék. Egyébiránt tagadja, hogy addig, míg egyenes adóhátralékok léteznek, a pontos adófizetőket új adókkal terhelni lehessen, de a miniszter ezen hátra­lékok alapján vegyen fel egy kölcsönt. Ghyczy pénzügyminiszter nem hiszi, hogy oly alapon, melyet maga az ország évek óta nem érté­kesíthet, valaki is pénzét kölcsön adná; a kereske­delmi szerződés iránt pedig arra figyelmezteti Hornt, hogy igenis a maga módja szerint ő is megvál­toztatását fogja sürgetni, de illuzióban él, ha azon nézetből indul ki, hogy Ausztria a felmondástól való félelem nyomán azonnal a fogyasztási adók más elosz­tási módozatára fog törekedni, sőt az ily rögtöni el­járás a magyar kereskedelmi világot ijesztené meg. Zsedényi az idei államköltségvetéssel csak akkor tudna némileg megbarátkozni, ha a ren­des szükséglet az eddigi rendes közjövedelmekben fe­dezetét találná, mert oly állam, mely ezt saját erejé­vel nem fedezheti, államháztartását soha rendbe nem szedheti; azonban ezen elv a pénzügyi bizottság többsége által 1875-re el nem fogadtatván, illető in­dítványát a házban fogja megtenni. Egyébiránt a pénzügyi bizottság, a­mely már az 1873. évi költ­ségvetés iránti jelentésében ezen elvet hangsúlyoz­­tatá, és miután ennek nyomán a képviselőház által 1873. emelt adók daczára az 1874. évi rendes fedezet megint egy 7 millió 700.000 frtnyi hiányt mutatott fel, a 21-es bizottság kiküldetését indítványozta, már most köteles jelentésében azon indokokat előadni, melyek akadályul szolgáltak, hogy ezen bizottság, a ház a 21-es, és a 9 es bizottság által sürgetett megta­karítások daczára, még most sem volt képes a rendes szükségletet hiány nélkül előirányozni. A jelentés további tartalmára nézve a szóló azt hiszi, hogy a­mint a miniszterelnöknek a közigazga­tási rendszer megváltoztatása iránti nyilatkozatát szóról szóra elé fogja jelentésében terjeszteni, úgy a fedezetet illetőleg a p. ti. miniszter nyilatkozata is beiktatandó, csak azon különbséggel, hogy az elsőre nézve a bizottság semmi észrevételt sem tehet, mi­után arra hivatva nincsen, de azt tenni kell az utób­bi nyilatkozat érdemében, mert bár az új adók tár­gyában az adóbizottság teszi meg jelentését, a p. ti. bizottság azonban véleményét az iránt terjeszti elő, várjon a miniszter előadása szerint biztosítva van-e a jövő pénzügyi helyzetünk 1875., 76. és 77-re, mely biztosítás végett az uj kölcsön fölvétetett és jelenleg az uj adók terveztetnek, mert a szóló a miniszter azon nyilatkozatában, hogy ha az ország áldozatokra kész leeni, jót áll az államháztartás egyensúlyá­nak helyreállításáért, megnyugvást nem találhat Ugyanis előadása szerint 1875. végével maradt 26 millió, 1876-ra miután azonban maga is elismeri, hogy a jelen év első napján fennmaradt 44 millió f. é. július végéig ki fog adatni, a szóló meg nem fog­hatja, hogy az 1876-iki költségvetés, mely a 9-es bi­zottság számítása szerint is 8 millió hiánynyal vég­ződik, ezen 26 millió forintnyi pótlással fedezhető, annyival kevésbé, miután már az 1875. hiány 9 mil­lióval nagyobb, mint ezt a 9-es bizottság számitá. Az 1877. évről a miniszter úr nem szólott, de kötelessé­ge erről a p. n. bizottságnak szólani, várjon nyújt­hat e a képviselőháznak reményt, hogy ha a javasolt uj adókat megszavazza, akkor csakugyan az 1877-iki hiány nem lesz nagyobb, mint 876 ezer ft, mint azt a 9-es bizottság kiszámította, vagy várjon megint új adókra vagy kölcsönre szorul az ország. Az áldozatoknak van bizonyos czélja, de ha­téra is.­­ A miniszter a vasutaknál utólagos túltel­­jesítmények czimén támasztott követelésekről szó­lott, de hallgatott a 17 millió keleti vasút prioritá­sairól, a p. v. bizottság köteles e tekintetben is némi felvilágosítást adni a háznak. Végtére Wahrmann in­dítványairól szólva, a hadsereg költségeinél eszköz­­lendő megtakarításokat, a bankkérdést a jelentésben említendőnek tartja, de a járadéki kisebb kölcsönök opportunitását kétségbe veszi és az államjószágok eladása helyett, melyek legalább egynéhány milliót jövedelmeznek, az államvasutakat adná el, melyek semmit sem jövedelmeznek. Holnap folytatása a tár­gyalásnak. A képv­iselőház adóügyi bizottságából. A képviselőház adóügyi bizottsága mai ülésén jelen volt Ghyczy K. pénzügyminiszter és Márffy mint tanácsos. A jegyzőkönyv hitelesítése után Ghyczy K. pénzügyminiszter emel szót, kifejtvén nézeteit azon módozatok iránt, melyeket az 5°0os pótadó he­lyettesítésére nézve ajánl. Kijelenti, hogy a mondan­dók csak saját és nem a kormány nézetei. Nem fek­tet, úgymond, súlyt arra sem, hogy egyik vagy másik adójavaslat elfogadtassák, csakhogy bármiként fe­deztessék a defic­it. 25 millió az a defic­it, mely még a pénzügyi bizottság törlései után is fennmarad ; e hiány indirect adó útján nem fedezhető. Az egyenes adó felemelése nem látszik ajánlatosnak, mert azo­kat terheli­­ túl, kik már­is túlterhelve vannak, így azokat kell adó alá vonni, kik eddig kedvezmény­ben részesültek. Ilyenek mindazok, kik üzlet vagy más kereset­okmány alapján bírnak jövedelemmel már 1875-re, adópótlékkal lennének megrovandók. Az objectív adó kivetése több időt követel. Alapul a lefolyt év­nek kell szolgálnia minden adózó jövedelmét illető­leg, így a földadójövedelemnél a kataster szolgálhat alapul, de hozzávételével az új adó termékenyítés és a házbérben van a haszonbéri összeg fölvételével is. A házbéradónál szintén az előző év jövedelme szol­gálna alapul; a házosztályadónál a házadónak tíz­szerese lenne fölveendő. A tőkekamatnál a tavalyi bevallás. A kivetett adók ezekből levonandók lesznek, valamint a bekebelezett adósság is. Egy helyütt az adótárgyakat megróni lehetet­len. A bekebelezett adóssága az illető jószágról lenne fölveendő az adóbevallások által, hogy ne kell­jen új orgánumokat állítani. A felállítandó adóbi­zottságok fognának ítélni, kinek-kinek adómennyi­sége fölött, s akkor talán el is lehetne kerülni a föl­­szólamlási bizottságok felállítását. Csak két eset­ben lenne föllebbezés: a múlt évi jövedelemkezelés és valamely tárgynak adó alá bevonása kérdéseinél. A bevallások a múltra hatással nem lennének. Az így számított eredmény a múlt évi ház, ke­reseti stb. adók levonása után 55 millió többletet mutatna. A bekebelezet­t adósságok után még min­dig 19—20 millió többlet maradhatna. Most az idő rövidsége miatt más módozatot­­ nem tud és ismétli, hogy nem ragaszkodva az egyes javaslatokhoz, a jövedelem mindenesetre fokozandó; 12 millió lenne az államkölcsönből fedezendő, 6 mil­liót fedeznének az új javaslatok s a többi fedezetére szolgálna az új jövedelmi adó. E felvilágosítás után a bizottság áttér a kere­seti adó részletes tárgyalására. Az 1. §. szó nélkül elfogadtatik; a 2. §-nál K­a­u­c­z az ellen szólal fel, hogy a munkások és napszámosok kivétessenek a kereseti adó alól. Fáik felhozza, hogy a főváros iparosai azt kérik, hogy a fővárosban egy segéddel dolgozó iparosok, mint sze­gények az első osztályba vétessenek föl. Ghyczy erre megjegyzi, hogy az egyedül dolgozó mesterem­berek eddig taksával vagy házbér után vannak meg­adóztatva. Ő ezekre való tekintetből az első fokozatba vette fel őket, de az egy vagy több segéddel dolgozók közt különbséget nem tudott tenni. Kerkapoly nem tartaná méltányosnak, hogy az engedély csupán a fővárosra terjesztessék ki. F­a­­­k a házbér ma­gasságában keresi itt a különbséget. Tisza K. elismeri a kérdés fontosságát, de annak meghatáro­zását, a megrovásról szóló szakasznál véli eldönten­dőnek. A házalók és sóvásárok megadóztatására néz­ve vita támad, végre a 3. osztályba soroztatnak. Szontagh P. a gazdasági cselédek megadózta­tása ellen szólal fel, minthogy az nem egyébb, mint ujonan megadóztatása a földadónak, mert azt min­denütt a gazda viseli, azért ezek kitörlését indítvá­nyozza. G h y c­z y K. felhozza, hogy kevés oly adó­nem van, mely áthárításánál fogva a nyerstermelőre súlyosodik, azért kéri a szöveg megtartását. P­a­­c­z­o­l­a­y azt hiszi, hogy ez a katasteri törvénybe lesz beszámítva. K­a­u­c­z Paczolayhoz csatlakozik. Ő a föld­hitelintézetek részéről szerezte azt a tudomást, hogy a földbirtok nincs annyira túlterhelve s ez osztály­nak van haszna az uj beruházásokból. A második osztály megadóztatásánál azonban 3-szoros adózta­tást lát s azt nem hajlandó elfogadni. Tisza K. nem fogadja el Szontagh indítványát. Az investitiókra megjegyzi, hogy oly ügyesen vitettek keresztül, hogy a földbirtokosoknak minél kevesebb hasznára váltak. A 1. osztályra nézve egy véleményben van Kaucz­­czal s nem hiszi, hogy a 2. osztály : föld,ház, tőke bir­tok tárgya lehetne a keresetadónak. G­h­y­c­z­y ez ellen érvül hozza fel, hogy ez osztály egy és fél milliót hoz be, s a tuhozás elfogad­ván, ez már két ízben volt kivetve. A bevételt minél inkább növelni kell, kéri azt megtartatni. Kerka­poly pártolja e tételt, mert a földbirtokos a ka­taszteri adót akkor is köteles megfizetni, ha bérbe van adva birtoka. Ez magát a haszonhajtó foglalko­zást terheli. Faik megjegyzi, hogy az osztrák tör­vény épen igy indokolja ez osztály kihagyását. T­i­s­z­a K. nem akar leszállítást, de nem akarja ezen adót a kereseti adó czime alá elbujtatni.Személyes ke­­reseti adó czimen képtelenség több helytt fizetni adót. Ghyczy nem bánja, ha a földadó 4°/v­al emeltetik föl. Az egész osztály kihagyása által a családtagok adója is elesik s igy a veszteség nem l*/i de 3 millió lenne. Tisza K. a családtagokat nem értette ide. S­i­m­o­n­y­i Ghyczyt és Kerkapolyt czáfolja. Paczolay J. mint személykereseti progressiv adót nem fogadja el. Szontagh azt állítja, hogy Ghyczy, ki 61-ben kimondta, hogy a földadó igen magas, ily után hozza be ezen adót, me­lyet egyenes adóként nem akar behozni; e pont ki­hagyását indítványozza. Faik ismétli, hogy nem 4­0/6-ról van szó, de 4/10 % -ről. Sennyey P. K. semmit sem bánt meg anyira, mint e szakasz egykori megszavazását, mert ez adott alkalmat a budgetfölemelésre. Ha már e gyűlöletes adó fenntartatik, kívánja, hogy a föld-, ház- és tőkebir­tokos se vétessék ki alóla. Erélyesen kikel Kerka­poly érvelése ellen, mert a földnek munka nélkül nincs jövedelme. Különben elfogadja ezen osztályt mint létezőt, mert nem szeretné hogy az új átalános jövedelmi adó százalék szerint vetessék ki. Kerka­poly előbbi állítását magyarázza meg. Irányi nem osztja Sennyey nézetét. A külön megadóztatás csakis a ház- és tőke­birtokosokat illeti, csatlako­zik Tiszához a kihagyást illetőleg. Ghyczy új­ból felemlíti, hogy ez osztály kihagyása a kincstárra nagy kárral járna, kéri imételve a szöveg elfogadását. Elnök azt hiszi, hogy azok, kik i­t­t elfogadni nem akarják a 2. osztályt, jelöljenek arra más he­lyet. T­i­s­z­a K. ismételve kijelenti, hogy e száza­lék az új átalános jövedelmi adónál lenne behozan­dó. Kerkapoly azt ajánlja, hogy a 11. §-nál döntessék el a kérdés. A bizottság ezt elfogadja. Kö­vetkezett a 3. §., mely azt tartalmazza, hogy a­ki többféle keresettel bír, azok után külön adót fizes­sen. Mocsáry ki különösen a legszegényebb ipa­rosokat látja terhelve, figyelemmel kíván azokra len­ni. Kívüle szól még Kerkapoly, Irányi után na Ghyczy, kinek nincs kifogása, ha a bizott­ság figyelemmel lesz a szegény iparosokra, de itt a szöveget kéri megtartatni. A 4. §. változatlan maradt, az 5. §-nál Sennyey a 16 éven aluli és a 60 éven felüli családtagokat kívánja az adó alól kivenni. Paczolay a pandúrok nyug- és kegydíját kíván­ja kivonni. Mocsáry helyesli, de fizetéseiket, mint más cselédét adó alá vonná. A bizottság Paczo­lay indítványát elfogadja, Mocsáryét elveti. Szóltak még , a a­­­z ki a nyilvános taninté­zetekbe járó ifjakat és képezdei tanulókat kéri az adó alól kivonatni; Kerkapoly pártolja, Tisza a 4. §-nál véli behozan­dónak, ez különben inkább a vagyonos osztály előnyére válnék csak; Irányi és Paczolay szintén pártolják Kautz indítvá­nyát ; Szontagh est­e a képezdék növendékeit kéri kivétetni, mit a többség elfogad. A h) pontnál Faik az idegenekre nézve a kölcsönösség elvét kívánja alkalmaztatni. E §. többi része a 4. osztályig csekély módosí­­tásokkal elfogadtatott. Jövő ülés holnap d. u. 5 órakor. Castelar a latin fajokról. Közöttük volt nem rég Castelarnak a latin né­pekről a »Biécle«-ben közlött czikkének második felét azon megjegyzéssel,hogy a most említett franczia lap azon száma, melyben a czikk első része megjelent, eltévedt a postán, nem kaptuk kézhez. Most miután a »Siece« illető száma megkerült, közöljük Castelar czikkének első részét is, a­­mint következik: »Ösztönöztetve a »Siecle«-nél levő régi jó ba­rátunk által, hogy némi részt vegyek én is munkás­ságukban, kötelességemnek tartottam, habár mun­kásságom tisztán csa­k irodalmi lehet, közreműködni a jó egyetértésre, mely mai napság a latin népek kö­zött fennáll és szoros egységükre, mely jövő fejlődé­sünk nélkülözhetlen törvénye és ragyogó eszménye uj és nagyobb mérvű haladásunknak. Ezelőtt a természet s a történelem egyesítet­tek minket; jövőre a politikai szervezetek, melyek társadalmi helyzetünkből folynak, kell hogy egye­sítsenek szilárdabban és szorosabban. A gyűlölet csírái, melyeket elhintettek közöttünk a királyok és császárok, el kell hogy tűnjenek a demokrátia és a köztársaság befolyása alatt De hogy egymást sze­rethessük, kölcsönösen ismernünk kell egymást. E tanulmány tehát arra van szánva,hogy tanuljuk meg­ismerni múltunkat és készüljünk a jövőre. Egység a változatosságban: a művészet, tudo­mány, természet és társadalom törvénye. Az embe­riség egységének változhatlan elve mellett vannak kü­lönböző fajok, melyek különbségei physiologiai jelle­müktől eszméik s a dolgokról alkotott fogalmaikig terjednek. Az Ó-világban főleg két faj: az áriás és sémita az, melyek életünk egész útját megnyitották. Egyik próféták és papokból, a másik hősök és tör­vényhozókból állt; ezek egyöntetűek és mozdulatla­nok, mint pusztáik; azok különbözők, sokalakuak, mint sze­nt erdeik lombozata,vagy mosolygó tengereik hullámai; az előbbiek jogunk és művészetünk, az utóbbiak theologiánk és morálunk atyái — daczára, hogy áttörhetlen korlátok és örökös gyűlölet által voltak elválasztva, előkészítették a templomokban és szentélyekben az isten eszméjét, a műhely­ekben, ago­­rákon, fórumon pedig az ember eszméjét. De ezen két, egy-egy fajba elszigetelt eszme a modern törté­nelem kezdetén fölkeresi egymást, szövetkeznek, egye­sülnek, kiegészítik egymást, hogy megalkossák pol­­gárisodásunk, a keresztény polgárisodó lényegét, mint a­hogy a legény egyesül az élőnynyel, hogy meg­alkossa légkörünket. Az európaiak legnagyobb részben áltaiak. Ti­tokzatos Viharok, ismeretlen katastrophák , belső ösztön,­a harcz tüze és a kereskedelem követelményei nem sokára elterjesztették az India erdeiben született, a Ganges, Rajna, Tibet, Földközi és Északi tenger, a Duna, Guadalquivir partjain és az Alpok és Apen­­ninek oldalain nevekedett népeket, hol benépesítve hagyták a természetet, istenekkel nyílt ellentében a jezsuiták egyetlen istenével, benépesítve oly istenek­kel, melyek a történelemben az eszmék ép oly ragyogó, ép oly szép barázdáját képezik, mint a tér megmérhet­­lenségében a világokból alakult téjut. És ez óriái faj Európában négy fő népcsaládot, népfajt alkotott: a szláv, germán, szász és görög-latin fajt, melyhez büsz­kék vagyunk tartozhatni és melyhez az európai törté­nelem öt legrégibb és legnevezetesebb népe tartozik: a görögök, olaszok, francziák, spanyolok és portugal­­lok, melyek nem elégedve meg azzal, hogy a Föld­közi tenger partjait istenek templomává, művészek iskolájává, költők fészkévé és bölcsészek akadémiá­jává tették, elvetődtek Ázsia partjaira, a múlt világa felé, összekötötték azt a jövő világával, Amerikával, és tökéletessé tették bolygónkat,mintha meg akarták volna mutatni, hogy a mi fajunk a leguniversálisabb és leghumánusabb a föld minden népfaja között. Sok ellenvetés létetett a hellén-latin fajok egységes alapja és közös jellemének eszméje ellen, így azt mondják közönségesen a spanyolok­ról, hogy csak igen csekély mértékben latinok, hogy a celta és az iber mintegy gránitját képezi a mi né­pességünknek, a vevőknél fogva is idegen celt-iberek foglalják el félszigetünk központját, északon a kan­­tabriai soha sem vetette magát alá a római járom­nak és a baszk még most is oly nyelvet beszél, mely­nek eredete a történelem előtti korszakokban vész el; az asturiai megtartotta eredeti halványságát, melyet még Strabo fedezett föl rajta és jegyzett föl, míg a lusitaniai azzal kérkedik, hogy ő nemzette Viriathot, ki hires és halhatatlan lett a római légiók ellen folytatott harczai által. Legszebb déli városaink most is phönicziai neveket viselnek, mint Cadix, Malaga, Cordona és Calpa. Carthagena és Barcelona kikötői pun és karthagói eredetűek. — Rosas, Sagunt, Denia, Ibiza görög gyarmatok ; a nagy római városok majd­nem eltűntek a barbárok áradására: a visigoth egy birodalmat alapít Toledoban a vandál kiterjeszkedik Andalusiára és Afrikára, a szév hatalmába keríti Galicziát és midőn úgy látszott, hogy nem fog més megmaradni, mint a régi forradalmak által alkotott és a Duna és Rajna partjairól jött spanyolok, me­lyek három századon keresztül élnek egymás mellett a nélkül, hogy összevegyülnének, a hegyszorosak ka­pui rögtön megnyílnak szabad menetet engedve a bagdadi és damaskusi araboknak, a tangeri és tunisi tribunoknak, aztán az almora vidéknek, a puszta s az Atlas almohadjainak és benime­injeinek , kikből még látható néhány fekete sarjadék Niebla grófság­ban, — roppant halmaza a népfajoknak, melyeknek mint különböző geológiai rétegeknek egymásra he­lyezett csontvá­zból semmi sem mutatja azt, mit ad­hatott nekünk szelleméből és véréből egy oly régi város, mint Róma. És a­mit mondanak a spanyolokról, azt mond­ják a francziákról is. A cella alatt, ki gyorslábú harczos, vidor kedélyű és oly önhitt, hogy azt hiszi, miszerint dárdájával az eget támogatja, tartja fenn és a tengert hívja ki kardjával, ki nagy szónoki tehetségű volt, mint Elien meséli; ki annyira megveti az életet, hogy eladja, vagy föláldozza egy serleg borért, mint Polidonius Írja; a szerényi­ bér alatt, ki földjéhez volt kötve és hegyeiben elszórva, ki ép oly kevéssé volt nagyravágyó, mint képtelen az ellenállásra; a társias és közlékeny gallok s a mogorva és elszigetelt vaskonok alatt; az alpok har­­czias allobragjai között, kiknek tribusai a skótokéi­hoz hasonlított; miután a góthok Aquitaniában, a burgundok a Jura nyugoti részében megtelepedtek. Attila és hunjainak betörése után, miután a frankok a római clerus által hivatva Galliába jöttek, a lon­gob­ardok győztesen követik nagy Károlyt s ennek halála után a normánnak, mint sötét tengeri kalózok lepik el a lapályokat — igen kevés nyoma maradha­tott a hellén-latin fajnak Francziaország földjén és lakosai között. Még Olaszországban se — igy szólnak azok, kik tagadják a latin faj lételét — még Olaszországban se keressétek Latium egyenes utó­dát, mert itt egymásra következtek az iberek és ligu­­rok, a celták és cimberek, a pelasgok és etruskok, a cis- és transalpini gallok és samnitek, carthagoiak és teutonok. Alarik visigóthjai és Odoaker ostro­­góthjai, Genserich vandaljai, Rothan longobárdjai, Nagy Károly frankjai, Rőt szakállú, Frigyes németei III. Pedro aragonjai, Anjou Károly francziái, a si­­ciliai arabok, V. Károly katonái és még annyi más népfaj, melyek Olaszország egén kerestek fénysu­­gárt, művészetében ihletet és történelmében halha­tatlanságot. Görögország hasonló viszontagságo­kon ment keresztül. Ázsiaiak veszik körül minden oldalról és vegyítik össze a despoták vérét a tribuno­­kéval. Nagy Sándor a kelet négy pontja felé dobja szétszórt tagjait. A barbárok jobban összevegyülnek az ő holt teteme fölött, mint a római birodalom hul­lája által. A zsarnokok elviszik nejeit serailjok szá­mára, gyermekeit a rabszolga piaczokra és négy szá­zadon keresztül a törökök uralkodnak rajta, mig va­lami keleti család­félévé teszik Görögországot, mely­nek kezében nem fog feltűnni többe' Phidias vésője s melynek homlokáról nem fog több lesugározni Plato világországa: hires család, mely elfeledte hajdani művészetét és dicső történelmét.« (Folytatása és vége következik.) Az Ofenheim­-per. Bécs, jan. 13. Az üléstermet ma csak igen kevesen látogat­ták. A köd miatt a terem ki van világítva. E­l­n­ö­k 10 órakor megnyitván az ülést, tu­datja, hogy Krezanovits tanú az iránt kérelmez, miszerint vallomását írásban tehesse meg, először mivel beteg, másodszor mert attól tart, hogy maga előtt látva vádlottat, zavarba találna jönni. Elnök azt mondja, hogy semmi sem állja útját, hogy e kér­vénynek hely adassék, egyébk­ént nyilatkozzék az államügyész, nincs­ ez ellen valami kifogása. Államügyész a kérvényben kifejtett okokat nem tartja kielégítőknek s ezért szóbeli val­lomásra kívánja szorittatni az emlitett tanút az es­küdtek előtt. — Erre a biróság azt határozza, hogy a tanúnak személyesen meg kell jelenni. Felolvastatnak ezután az oláh vasúti conces­­sióra vonatkozó okmányok. Az ezen ügyből támadt remuneratiók fölött hosszas vita és szóváltás fejüilt ki, melynek végeztével felolvastatik C o g e­­ n i­­c e a n u volt oláh miniszter írásbeli vallomása, anely oda megy ki, hogy az oláh kamarák soha nem adtak volna concessiót egy szomszéd állambeli anonym tár­sulatnak, ezért az Ofenheim, Giskra és az angol részvényesek consortiumát meg kellett alapít­­ni. — Hasonló értelmű G­h­i­k­a herczeg, volt oláh miniszter válasza is. V­á­d­­­o­t­t előadja, hogy a felolvasott vallo­mások teljesen megerősítik azt, mit ő a tegnapi ülés­ben mondott e tárgyról. Azon vád ellenében, hogy az oláhországi vonalra nézve nem történtek előtanul­mányok, előmutat egy füzetet, mely a bessarabia-odes­­sai vonalra vonatkozik, s melyekre Todtleben, stb. is közreműködött. Hasonló tervezet-példányok vannak a czár és Helena nagyherczegnő kezei között, kik élénken ér­deklődtek e vonal iránt. — E nyilatkozatok általá­nos feltűnést okoznak a publicumban. Erre az állam­ügyész paralysálni akar­ván a vádlott előadása által keltett hatást,, mondja, hogy egyáltalában semmi előtanulmányok nem lé­tettek az odessai vonalra nézve. Ez mondatik a vád­levélben, de ez mást jelent, mint ahogy azt a vádlott értelmezi.­­ Erre a védő és vádlott replikáznak. Hasonlólag tegnap szóharczra adtak alkalmat a pályavonalzási költségek. E vitában az államügyész és a vádlott vesznek részt. Erre folytattatik az ok­má­­nyok felolvasása. Vádlott végül megjegyzi, hogy megelégedéssel tapasztalja, miszerint az államügyész visszavonja állítását. Gerne­rth azon sajátságos körülményre figyelmeztet, hogy az oláh kormány Straussberg pá­lyázatánál azt jelentette ki, hogy nem adhat conces­­siót egy szomszéd állam anonym társulatának, és ez ürügygyel nem élt az Ofenheim-consortiummal szem­ben.­­ Erre vádlott azt feleli, hogy az osz­trák törekvések győzedelmeskedtek az idegenek fö­lött. Azonban a lemberg-czernoviczi pálya sequestra­­tiója ismét paralysálta e győzelem gyümölcseit, mi­után az oláh vasútnak az osztráktól való elkülöní­tését eredményezte. Elnök: Hogyan van mégis, hogy a lemberg-csernoviczi vasút subventióra szorul. V­á­d­­­o­t1 bevallja, hogy ebbeli reményeiben csa­lódott. Reményei igen vérmesek voltak s ezt mon­dotta Holzgethan miniszter is egy alkalommal vád­lottnak, megjegyezvén, hogy még jó darab időnek kell letelni, mig a vasút kielégítő eredményt fog fel­mutathatni.­­ Erre elnök 12 órakor fél órára fel­­függeszti az ülést, előtt azon szakn­­ők részesültek előnyben, kik a he­lyi viszonyokat ismerik. Felolvastatik ezután minden egyes pályázatra felhívott szakférfi ajánlata, kik kö­zül az albizottság a következőket ajánlja : D­a­r­f­­m­a­n­n J. Hamburgban, L­i­n­d­­­e­y Vilmos Lon­donban, Durand Clay és Mille Párisban, L­e­c­h­n­e­r Lajos , Vogler József és B­o­­d­o­k­y Lajos Budapesten. Ezeknek a bizottság a helyszínének és a tervnek megvizsgálására a kívánt díjat megadatni, a budapesti 3 szakértőnek pedig, miután ezek semmi díjt sem kívántak működésükért, a tervnek megbírálásáért 100—100 frt tiszteletdíjat indítványoz. Az építészeti bizottság az albizottság e tervét ajánlja az elfogadásra, és az annak kivite­lére szükséges összeget a jövő évi budgetbe felvé­tetni kéri. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatik s a költségek a jövő évi budgetbe fel fognak vétetni. Szentkirályi ez alkalommal indítvá­nyozza, hogy a közgyűlés figyelmeztesse a taná­csot, hogy a végleges vízvezeték terveit minél előbb terjeszsze elő. M­a­t­y­u­s azt hiszi, hogy ez indítvány most nem időszerű a most letárgyalt indít­vány alkalmából. Szentkirályi maga is kijelenti, hogy indítványa inkább figyelmeztetés akart lenni a tanácshoz, az általa említett munkálat minél gyor­sabb elkészítésére. Dobos, a tárgyat mindamellett is a jegyzőkönyvbe kívánja venni; ezt a közgyűlés sza­vazás útján dönti el, mely szerint Szentkirályi indít­ványa nem fog jegyzőkönyvbe vétetni. Ugyanazon bizottság előterjesztést tesz a Gel­lérthegy alatt tervezett kelenföldi kikötő és párhu­­zammű tárgyában a közlekedési miniszterhez teendő felterjesztés iránt. A bizottság a megejtett vizsgála­tok alapján meg van győződve a kelenföldi kikötő lehetetlensége fölött. A párhuzamma költségeit a miniszter (180,000 frtot) a fővárossal akarja visel­tetni. E jelentés tudomásul vétetik, de az utóbbi pont miatt egy új felterjesztés fog a miniszterhez létetni, annak kiemelése végett, hogy miután a Dunaszabá­­lyozásnak meg van a maga alapja, melyből a párh­u­­zam műi költségei fedezhetők, azért annak költségeit a főváros nem vállalja magára. Podmaniczky Frigyes dr. és Baumgarten Fü­­löp az iskolatanácsi tagságról lemondván, a jövő köz­gyűlésen ez állomásokra új választás fog elrendel­tetni. A belügyminiszter jóváhagyta a tanácsnak az 1876-iki év I. negyedére a jövedelmek és kiadások tekintében adott meghatalmazást. Tudo­másul vétetik: Városi közgyűlés, Budapest, jan. 13. A közgyűlést Ráth Károly főpolgármester 4 órakor nyitja meg. A napirendretérés előtt a főpolgármester je­lenti, hogy a király a budapesti szegényeknek 2000 frtot adományozott, Sina Simon dr. ugyane czélra 1000 ftot adományozott. A jelentés éljenzéssel véte­tik tudomásul, s a nagylelkű adományozóknak jegy­zőkönyvileg köszönet szavaztatik. Szlávik József árvaszéki ülnök felesketése, mi­vel az ülnökök múltkori felesketésekor még egyéb hivatalától nem volt felmentve,­­ most megtörténik. Takács Gyula a polgármesterhez interpella­­tiót intéz m utczák és sétányok tisztátalansága miatt. Kammermayer polgármester az interpellatióra rögtön felelvén kijelenti, hogy ő az egyes kerületek elöljá­róit az e tekintetben való intézkedésre felhívta. Mint­hogy azonban még eddig e tekintetben gyökeres in­tézkedés nem történik, azért a polgármester ígéri, hogy e tárgyban legközelebb felhívást fog intézni a tanács útján. — Az interpelláló a válaszszal meg­elégszik, s csak azon kérést intézi a polgármesterhez, hogy az egyes kerületek elöljáróit a legnagyobb erély­­lyel kényszerítse a szigorú eljárásra. Egyéb interpelláció nem lévén bejelentve, a gyűlés napirendre tér. Tárgyalás alá vétetik a pénzügyi bizottság és a tanács előterjesztése a fővárosi javadalmi díjjegy­zékek megállapítása tárgyában. E tárgyban M­á­­t­y­u­s indítványára határoztatik, hogy a kereske­delmi, a pénzügyi albizottsági előterjesztések minél­­előbb ki fognak nyomatni, s a legközelebbi gyűlés napirendére fognak kitüzetni. Több jelentéktelen tárgy elintézése után fel­olvastatik a Batthyányi-emlékbizottság elnökének, Horváth Mihálynak a főváros hatósághoz intézett köszönő irata az emlékügyben áldozatkész támogatá­sáért. Tudomásul vétetik. Felolvastatik a budapesti összekötő vaspályák ügyében kiküldött bizottság elnökének jelentése a tárgyalások végbefejezéséről. A jelentésből kitűnik, hogy a kormány és a vá­ros ez ügyben még nem jutott végmegállapodásra. Ez csak akkor fog megtörténhetni, ha a kormány sa­ját elhatározásáról a fővárost értesíteni fogja. Horn Ede figyelmezteti a közgyűlést, hogy a pénzügyi bi­zottság a híd költségeiből az összekötő vasút költ­ségeit törölte, így tehát most azon helyzetben van a főváros, hogy lesz összekötő hídja, de nem lesz azon vasút Indítványozza tehát a szót, hogy e tárgyban a fővárosi bizottság folyamodjék az országgyűléshez a vasút költségeinek megszavazásáért. Horn indít­­ványa egyhangúlag elfogadtatik, s a folyamodvány elkészítésére az előbbi bizottság bizatik meg Horn hozzájárulásával. Tárgyalás alá vétetik a középítési bizottság és a tanács előterjesztése a főváros csatornázási rend­szerének megállapítása iránt kü­l- és belföldi szakér­tők meghívása tárgyában. Az előterjesztés, melyet az albizottság dolgozott ki, elmondja az ügy törté­netét, felemlíti, hogy a középítési biz. és a tanács KÜLÖNFÉLÉK. — Ő felsége a király jövő hét­főn, azaz folyó hó 18-án a budapesti királyi vár­iakban általános kihallgatást ad. Előjegyeztetések a mondott napig a kabineti irodában eszközöltetnek. — A két másodosztályú jegy­zői állomásra a fővárosi bizottság mai köz­gyűlésén választás történt. Ki voltak jelölve első he­lyen : Rózsa Péter, Lung György. — Második he­lyen : Stankovics György, Nagy Lajos. — Harmadik helyen: dr. Pézel István, Jurkovits Ottmár, Horváth Gyula, Hegedűs Béla Horovitz Béla és Bartha Ignácz. Megválasztottak Rózsa Péter 154 és Lung György 151 szavazattal. — Vadászati hírek. Tátraegye­­r­e­n gr. Károlyi Lajos birtokán ez évben 3000 da­rab vadat lőttek és pedig 1500 db nyulat és ugyan­annyi fáczánt; Tatán, Csákvárott, Bián, Bajnán és Gödöllőn összesen 600 darab szarvast. — Az egész országban a lefolyt évben körülbelül — írja a »Ma­gyar Híradó« 750,000 darab nyulat ejtettek, melyek­nek több mint fele Bécsbe, egy harmadrésze pedig a szomszéd országokba vitetett ki. — Baleset. A »Kálvin«-tér és az ország­út érintkezésénél a tűzoltók kocsijukkal ma egy éh­tes asszonyt elgázoltak. Szerencsére azonban az asz­­szony nem szenvedett nagyobb sérülést, úgy hogy kevés segítséggel maga ment el józsef utczai la­kására. — S­z­a­b­a­d-B­atthyány fehér me­gyei község, mely eddig Csikvárnak is nevez­tetett, a belügyminiszter rendele folytán a hivatalos használatban jövőre kizárólag »Szabad-Batthyány« valódi nevén fog neveztetni, és ezzel a névvel fog megjelöltetni az ottani postahivatal és vasúti állo­más is. — Gyémánt menyegző. Soprony mel­lett egy nyugalmazott falusi tanító, a 101 éves Man­­heimer Salamon, közelebb tartó gyémánt menyegzőjét nejével, ki 94 éves. — Szerelmi tragédia. Kecskemét­ről írják a »N. P. J.« nak f. hó 10-éről. Tegnap bor­zasztó eset történt nálunk, mely váro­sunkban közbe­széd tárgyát képezi. Egy helybeli körökben szivesen látott fiatal ember nemrég beleszeretett egy hely­beli földbirtokos leányába, és szerelme nem is ma­radt viszonzás nélkül. Körülbelül egy hét előtt a fia­tal­ember néhány napra elutazott és midőn vissza­tért, megtudta, hogy kedvese mással van eljegyezve. Ezt a szerencsétlen szerelmes annyira szivére vette, hogy tegnap a leány ablaka előtt agyonlőtte magát. A szerencsétlen azonnal halva maradt.­­ Az »országos kisdedóvóegye­­sület« a múlt évben oly fényesen sikerült forin­tos közvacsoráját február 4-én az egylet és az orsz. cholera-árvaház javára ismételten megtartja. Az egylet elnökei Tisza Kálmánné és gr. Szapáry Gyulá­­né mindent elkövetnek, hogy e kedélyes estélyre men­nél szebb hölgykoszorut nyerjenek meg. A szép pin­­czérnek a legegyszerűbb és legolcsóbb egyenruhá­ban fognak megjelenni. — Bírói zár­törők. A főváros köz­vetlen közelében, Vácztól egészen Ráczkevéig lakó földmivesek egy része ellen tömeges bünper indítta­tott birói zártörés miatt. Ezek ugyanis adóhátr­alé­­kait nem voltak képesek fizetni, és igy boruk, gabo­nájuk, mustjuk, a szekerek, lovak, borjuk stb. birói zár alá helyeztetett. A szegény nép, melynek alig ter­mett valamije csekély búzájából, rozsából kenyeret sütött, és a malaczait, mert úgy sem táplálhatta, maga ette meg. A hiányról az adóbizottságok jelen­tést tettek, mely jelentésnek következménye az, hogy számtalant bünperbe fogtak. — Ráczkevén egy 74 éves magánosan élő anyának bútorait zár alá he­lyezték, az asszony erre olyannyira felhevült, hogy a bizottságot szidalmazta és azzal fenyegetődzött: ki csak egy darabot elvisz innen, halállal lakói. Sze­génynek most meggyűlt a baja. Mindez esetek a leg­utóbbi időben történtek, és számuk a hatvant túlha­ladja. — Castelarról írják Madridból, hogy a legújabb spanyol események következtében mint­egy 10 nap alatt elhagyja hazáját és G­e­n­f­b­e költözik. Innen egy manifestumot fog közzétenni, melyben a köztársaságot, a septemberi forradalmat és önmagát igazolni fogja. — Ha Castelarnak önma­gának némi igazolásra van szüksége, az nem lehet más, minthogy Pavia államcsínye (1874. jan. 3.) után egészen elnémult, tökéletesen félrevonult és nem igyekezett más fordulatot, irányt adni az események­nek. Holott nagy tekintélye és befolyása nem ma­radt volna eredménytelenül, így kénytelen volt meg­érni, hogy a fejére nő a restauratio és vele a reac­­tió. Castelar egyébiránt nem azon szándékkal megy Genfbe, hogy állandóan ott maradjon.­­ Mikor az időt eljöttnek ítélendi, ismét visszatér hazájába.

Next