A Hon, 1877. január (15. évfolyam, 1-29. szám)
1877-01-02 / 1. szám
mennél inkább meggyőződik valamely ország vagy nemzet arról, hogy kormánya mindent megtett arra, hogy vérét, vagyonát ne kelljen rendkívüli eszközökkel igénybe venni, annál készségesebben fogja azután meghozni az áldozatokat, mert tudni fogja, hogy ezt márnem másokon, hanem egyesegyedül és kizárólag saját érdekében kell tennie. (Zajos helyeslés és tetszés.) Hála istennek, ezen idő nem érkezett el, s van reményünk, hogy igyekezetünket siker koronázandja abban, hogy ne is érkezzék el. De ha elérkeznék, öntudatában annak, hogy elkerülésére mindent megtettünk, teljes bizalommal fogunk hivatkozni a nemzetre. (Tartós, élénk tetszés.) Ami a másik bajt, a másik bonyodalmat illeti, melyet tisztelt barátunk megemlített, ismeretes előttetek a kormánynak ez irányban követett eljárása ; ismeretes előttetek a czél, melyet magának kitűzött. E czél nem volt más és nem más ma sem, mint minden lehetőt elkövetni a végett, hogy hazánk érdekeinek megfelelőleg intéztessenek el az itt szóban levő kérdések anélkül, hogy e miatt meglazulniok kellene a tisztelt barátunk által is hangoztatott összetartozandósági érzelmeknek. Részünkről, teljes lelki nyugalommal merem mondani, hogy ez irányban minden megtörtént; merem mondani, hogy ezentúl is ezen kérdésekkel szemben, melyeknek már igen rövid idő múlva egy vagy más irányban okvetlenül meg kell oldatniok (Zajos helyeslés.) mi feladatunknak most is azt tartjuk, hogy a legnagyobb mérséklettel, kímélettel higgadtsággal, kerüljünk mindent, a mi által ama jelzett bajra okot mi adhatnánk. De érezzük másfelől ama elutasíthatatlan kötelességünket : megvédeni, megóvni hazánknak mind jogait, mint érdekeit. (Zajos helyeslés.) És én nem zárkózhatom el azon remény elől, hogy épen mivel a mai idő eseményei olyannyira fölismerhetővé teszik mindenki előtt, hogy az osztrák-magyar monarchia két állama mindegyikének érdekében van a jó egyetértés , fog egy vagy más alakban oly megoldás találtatni, mely megfelel hazánk jogainak és érdekeinek anélkül, hogy legalább hosszabb időre elidegenítené egymástól a monarchia két állama népeinek érzelmeit. (Tartós élénk tetszés.) Sikerül-e ez, arról természetesen jótállást nem lehet. A remény még csak remény, s azt a valóságtól még meglehetős kör választja el; de egyben biztos vagyok, s ez az, hogy bármint forduljon is a dolog, mi veletek tisztelt barátaim találkozni fogunk mindig és együtt fogunk haladni azon politika terén, mely feladatául sohasem a rombolást, hanem a haza érdekében való építést tűzte ki magának. (Elénk helyeslés és tetszés.) . w i i____•—/j.^1 ten kifejezzem tiszta szívből jövő köszönetünket és hogy bezárjam szavaimat azon kívánattal, melynek teljesülésétől függ elsősorban mindnyájunk jóléte: hogy adja isten, hogy hazánkra ezen új esztendő a szerencsének, a jólétnek esztendeje legyen; adja isten, hogy hazánk minden bonyodalmak daczára minél előbb felvirágozzék. (Hosszasan tartó zajos éljenzés.) tagjai, hogy önök tisztelt barátim! jövőre sem fogják elvonni tőlem azon baráti szíves érzelmeket, azon készséges közreműködést, azon kegyességet,amelylyel elnöki teendőimben eddig támogattak, amelyben,hogy enyemet továbbá is részeltetni méltóztassanak, ez alkalommal is teljes bizalommal és tisztelettel kérem, és magamat nagybecsű szíves barátságukba továbbá is ajánlom. Ghyczynél a »független szabadelvű« pártnak a fővárosban levő tagjai is tisztelegtek. A párt tagjai Földváry Mihály elnök vezetése mellett jelentek meg, ki Ghyczy Kálmánhoz a következő üdvözlő beszédet intézte: »Méltóságos elnök úr! Az új év alkalmából kegyeskedjék elfogadni a független szabadelvű párt itt időző tagjainak tiszteletteljes üdvözletét! Nem a rideg szokás vezetett ide, hanem a legőszintébb tisztelet, melylyel a képviselőház bölcs, tapintatos, és pártatlan elnöke, s a közbecsülésben álló hazafi iránt viseltetünk, ki munkás életét mindig a közügynek szentelé. Az elmúlt év kedvezőtlen viszonyok s aggasztó jelenségek közt tűnt el, a múlandóság örök folyamába, — de él keblünkben a hit, hogy az életképes magyar államot, hazafias szilárd akarat, kitartó erélyi áldozatkészség virágzóvá, boldoggá teheti. — Méltóságod adja a követendő példát, a midőn fárasztó elnöki teendői közepette sem szűnik meg soha, lelke egész hevével felkarolni minden jót és nemest, a mit a szeretett haza érdekében üdvösnek vél. Kérjük a gondviselést, hogy méltóságodat hazánk s az emberiség javára, még számos éven át a legjobb egészségben éltesse! Fogadja kegyesen jó kivánatiak ezer tiszteletteljes kifejezését, s engedje kérnünk, hogy tartson meg minket, sokszor tapasztalt nagy becsű jóindulatiban. Élénk éljenzés kisérte ez üdvözletét. Ghyczy Kálmán igen szívélyesen megköszönvén a párt tagjainak iránta tanúsított kitüntető figyelmét s rövid válasza folyamában megemlíté, hogy meg van győződve, hogy a fenforgó nehéz kérdéseket államférfiaink bölcsessége közmegelégedésünkre fogja megoldani és Magyarország vitális érdekei meg fognak óvatni. A képviselőház elnökének válasza után, mely rokonszenves tetszésnyilatkozatokkal fogadtatott, a párt tagjai szívélyes búcsút véve eltávoztak. Ghyczynél a ház jegyzői kara külön is tisztelgett. Beöthy Algernon tolmácsolta a szerencsekivánatokat s Ghyczy szívélyes barátsággal mondott azért köszönetet. A szabadelvű párt ezután a képviselőház elnökének üdvözletére sietett, itt is Gerve István szólott, a következőleg : Mélyen tisztelt elnöke a képviselőháznak ! Megjelenünk előtted az országgyűlési szabadelvű párt, hogy ez újév kezdetén meghozzuk neked legmelegebb szerencsekivánatainkat. A lefolyt év egy újabb bizonyítéka annak , hogy bizalmunk irántad törhetetlen, tiszteletünk, változatlan. Az év, mely leáldozott, sok nehézségnek, sok küzdelemnek éve volt, tapintatos, bölcs vezetésed csak könnyité nekünk azokat. A kélő év nem hozza nekünk a hitet, hogy e nehézségek kisebbek leendőnek; de ha mi egyfelől készek vagyunk kötelességünknél fogva ezek súlyát viselni, úgy másfelől jól esik lelkünknek, hogy magunk előtt s magunk között látunk tégedet, dús tapasztalásaiddal, érett megfontolásoddal s ernyedetlen szellemed világával. Köztünk s velünk léted a nemzetben csak megerősíti a reményt s hitet, melylyel e nehézségek között jövője mellett küzd. A te érdemeid évről évre szaporodnak s nő velők a nemzet elismerése s tiszelete személyed iránt. Ezért kell kifejeznem a mindnyájunk szivéből eredő óhajtást, hogy Isten sokáig tartsa meg életed a hazának s azon kérést, hogy te tartsd meg nekünk jó s nemes szivedet. Ghyczy Kálmán meghatottan igy felelt: Nagy megtiszteltetés reám nézve, melyben ez alkalommal azon állásomnál fogva részesülök, melyet a képviselőház többségének, s kiváltképen önöknek nagybecsű bizalmából elfoglalni szerencsém van. Fogadják e megtiszteltetésért hálás köszönetemet s az új év bekövetkeztének alkalmából szívből eredő őszinte jó kivánataimat. Az országgyűlés megnyitásától kezdve, mindez ideig oda volt irányozva legfőbb törekvésem, hogy elnöki kötelességeim hit teljesítésével feleljek meg a várakozásnak, melyet megválasztatásom fejezett ki, érdemeljem meg a bizodalmát, mely irányomban nyilvánult. Ha e czért nem érhettem el minden alkalommal a múltban, legyenek kegyesek ezt nem akaratom, hanem tehetségem hiányának tulajdonítani , s ha eddig is megtörtént, hogy nem győzhettem le minden alkalommal a helyzet nehézségeit , mindazon megnyugtatás mellett, melyet önöknek eddigi eljárásom fölött, imént hallott, kegyes nyilatkozataikból meríthetek, mégis komoly aggodalommal kell néznem a jövőbe, előérzetében azon nagyfontosságú tanácskozásoknak, melyek ezen országgyűlés tartamának hátra levő részét a hazának úgy bel mint külügyi viszonyaira vonatkozva elfoglalandják, s az ország jólétére, sőt — amitől isten minden veszélyt kegyelmesen távolítson el — fönnállására is esetleg döntő befolyást gyakorolhatnak. Ha a jövőnek ezen nehézségeivel szemben mindemellett el nem csüggedek, ennek alapját azon 1 ITDB reményem képezi, hogy a képviselőház tisztelt ? *■- .. - -- - A szabadelvű kör elnökénél. A szabadelvű párt tagjai Bánó József, a képviselőház alelnökének vezetése alatt Gorove Istvánt, az országgyűlési szabadelvű kör elnökét is fölkeresték lakásán, hol Bánó meleg szavakban tolmácsolta az őszinte tiszteletet és szeretetet, melylyel a párt iránta viseltetik, kifejezést adva azon töprengésnek, melylyel minden magyar ez uj év elébe néz. Várjon mit hoz az uj év ? hoz-e háborút, hoz-e békét ? ha háborút, olyat-e milyet a nemzet érdeke kiván ? s ha igen hoz-e dicsőséget, hoz-e kárhozatot a magyar névre ? Ha békét, meghozza-e a mindenhatónak áldását a mezőkön, vagy egy további rosz termés által pénzügyünket újra nem rendezhetjük úgy mint azt kivánnók. FivánságoTikaltáM'afun¥,°elo. TiszÍgorubV°fakarakosság az állam és család háztartásában , a közvagyon tiszta kezelése, önfeláldozás, ha kell nélkülözés, és azon vezéreszme, hogy aki kötelességét bármi csekély körben ez országban híven teljesíti, egy egész nemzet megmentésén fáradozik. Végre meleg szív és higgadt fej: ezek azon polgári erények, melyekre nekünk szükségünk volt, van és különösen lesz. Ezeket kéri ő megvalósulni s azt kívánja, hogy mindaz, amit Gorove mint a szabadelvű párt elnöke határozatul kimond, ezeket mozdítsák elő. Végre ép testi és lelki erőt és hosszú életet kiván neki. Gorove István e beszédre következőleg válaszolt: Tisztelt barátim és képviselőtársaim! Mindenek előtt szívből fakadó köszönetet mondok kegyességükért s egyszersmind hangsúlyozom azt, hogy szives megjelenésüket nem tulajdonítom egyébnek, mint azon személyes jóindulatnak, mely keletkezni szokott egy hosszú pályán azok közt, kik egy lobogó alatt, egy elv mellett küzdenek, mely kihat egy egész életre, s mely örömest ragadja meg az ily alkalmat, hogy igy talán melegebben is nyilatkozhassék. Igen tisztelt barátunk, a szónok kérdéseket vetett fel, melyek reánk, mint képviselőkre kötelességszerüleg nehezednek, s melyek megoldásához isten adjon nekünk türelmet s férfias keblünkben találjunk hozzá erőt. (Helyeslés.) De bármi legyen is lefolyása ez évnek, melynek képét előttünk feltüntette, sorsunk legközelebb bármi alakulást vegyen is, mint szövetnek előttünk a történelmi tapasztalások világa áll, áll az, hogy valahányszor baj közelgett a nemzet elé, mindig megtalálta az összetartás érzetét. (úgy van ! Helyeslés.) Valahányszor baj közelgett a nemzet felé, mindig kész volt a legnagyobb áldozatokra. (Helyeslés, úgy van) Ily bajok közt az értelem, az akarat sok eszközt képes felkutatni, de nehéz feladataink megoldására hatályosabbakat azoknál az egyszerű igazságoknál, melyeket a történelem nyomról-nyomra irányunkban kimutat, hiában fogunk keresni. (Helyeslés.) A nemzet komoly perczekben önmagához soha hűtelen nem volt, még kevésbé voltak azok, akiket képviseletével megbízott. Lehetnek mindig a nemzet s a képviselők közt eltérések, de ez eltéréseket indokolja majd a történelem, s isten adja, hogy mi felelősségünk érzetével állhassunk a történelem elé, hogy azt tettük meg az országért, a hazáért, a mit elménk a hazára nézve legüdvösebbnek, szivünk legjobbnak talált. (Élénk helyeslés.) Ily érzetek közt fogadom azon nyilatkozatot, melyet tisztelt barátunk tett, és ily érzetek után ismét rámutatva azon kegyességre, azon baráti indulatra, melyet ez alkalommal irántam tanusítottak, engedjék meg, hogy még egyszer köszönetemet fejezzem ki szivességekért, s engedjék meg, hogy egy érzésnek adjak kifejezést, annak, hogy hazánkat, — melyért szivünk tán soha melegebben nem dobogott, mint ez időkben —, tegye isten örök időkre boldoggá, éljen a haza! (Élénk hosszas éljenzés.) A kormány tagjai: Tisza, Széll, Perczel, Szende, Trefort, a szabadelvű párt tisztelgései után előbb Ghyczy Kálmánnál, aztán Gorove Istvánnál, szintén megjelentek, jó kivonataikat tolmácsolandók. A független szabadelvű párt elnökénél. A független szabadelvű párt tagjai (Ghyczytől) Földváry Mihály lakására mentek, hol mint a párt elnökét egyszerűen baráti szívélyességgel üdvözölték, mit Földváry meleg szavakban megköszönvén, kölcsönös kézszoritások után eloszoltak a párt tagjai. A Petőfi társaság első közülése, Budapest, jan. 1-én. Az új szépirodalmi társaság, melynek létrejöttét, alig számbavehető ellenzékkel szemben, az uralkodóháztól le az egész ország örömmel üdvözölte, ma d. e. 10 órakor tartotta meg első közülését az akadémia nagy termében fényes s nagyszámú közönség előtt. A Petőfi társaság 50 tagja közül a helybeliek csaknem kivétel nélkül megjelentek, a vidékiek E. Kovács Gyula, K. Papp Miklós s Szász Gerő Kolozsvárról, Szabados János Szegedről tisztán ezen ünnepély kedvéért jöttek fel a fővárosba. A vendégek közt ott voltak : Szász Károly, Lukács Móricz, Greguss Ágost, Arany László, Tóth Lőrincz, Fraknói Vilmos, Dux Adolf s számos más kitűnőség s igen sok előkelő hölgy. A nagy terem minden része megtelt s oldalt számos egyetemi polgár s fiatal író állott az egész idő alatt. A társaság tagjai megjelenvén, a közönség által zajos éljenekkel fogadtattak. Ezután Jókai Mór olvasta fel következő elnöki megnyitó beszédét: Tisztelt közgyűlés! Az Élet a minden bírák és törvényszékek legszigorubbika. Aki nem tudja előtte igazolni, hogy létrejövetelének »oka« volt, hogy fönmaradásához »joga« van, az az elutasító válaszban halálítéletét kapta meg. Ez ok, e jog előadását kísértem meg társaságunk nevében. Ha az volna az előttünk lebegő czél, hogy a magyar szépirodalmat a maga önkényt fejlődött korszakában egy társulat keretébe gyűjtve fölmutassuk, hogy a hazai- és a külirodalom kiválóbb terményeinek kiadásával a közönség közvetlen pártolását ébren tartsuk; úgy e feladatot már teljesítve kellene látnunk a Kisfaludy-társaság működésében , melynek teljes elismerésünkkel adózunk s annak sem versenyt, sem vele szemben álló ellentétet támasztani nem akarunk. Az sem lehetett legtávolabbról is szándékunk, hogy a társulat alakításával bárminő ambitiók kielégítésére szolgáló czimet szerezzünk, mely kétségtelenül igen nemes ambitióknak jogosult kielégítésére legfényesebb s legilletékesebb hely a magyar tudományos akadémia, mely a komoly tudományok fejlesztésének magas feladata mellett a szépirodalom emelését is czéljául ismeri s az e téren szerzett érdemeket koszoruzni tudja. E czélra nagyon roszul is választottuk volna a Petőfi nevét társaságunk cziméül. Azt a nevet, mely semmi czimet maga előtt és után nem tűrt soha; aki inkább akarta a költőt semminek tartatni, hogysem elfogadva a valamit, lemondjon arról az öntudatról, hogy az minden. Az megtörténik sokszor, hogy egy zászlót a fegyvertársak, nehogy idegen kézre kerüljön, széthasogatnak, s darabjait keblükbe rejtve viselik; de ha azért hasogatnák szét a lobogójukat, hogy darabjait gomblyukaikba tűzve viseljék rendszalag gyanánt, sértenék vele a megtisztelőt és a megtiszteltet egyaránt. Ilyen zászló Petőfi neve. Ő maga semmi kitüntetést osztó társaságnak tagja nem volt. Előleges fölszólításokra azt felelte, hogy ő semmi megválasztást el nem fogad. Azonban a »társulás« eszméje nem volt tőle idegen. Ő, aki a nagyok, a magasak irányában oly daemoni büszke volt, azon pályatársai iránt, kiket megszeretett, kikben a tehetséget elismerő, valódi jó barát tudott lenni. Lánglelke felsőbbségének tudata nem vont le semmit a szeretetből és a pályatársi elismerésből. Tudta, hogy az ő gyémántporával az olcsó chalcedonból is lehet művészi camarát faragni, s akkor az is klenodium lesz. Egyszer (ezelőtt harminczegy évvel) kilencz iALfctl S&lij ct hihhEi ACgJVJU UcXll iUAUIJO/iCU Txvsx szólta, hogy alakítsanak vele együtt egy irodalmi társulatot. Ez meg is alakult, a »tizek társaságának« czime alatt. S ennek az elnöke volt Petőfi. Czélja ugyanaz volt a tizek társaságának, a mi a most alakult Petőfi-társaságnak. A szépirodalmat, mint életpályát emanczipálni és önállásra juttatni. ,E társaság életbe lépett, de nem élt tovább. Az Élet elítélte azt s ez ítélet indokai ismeretesek. A mint e társulat a legelső életjelt adó, rögtön ott álltak előtte a kiadók, a lapszerkesztők, készséggel ajánlkozva mindazt létesíteni, amit e társaság föladatául kitűzött. — S küzdeni tovább egy czélért, mely önkényt helyünkbe jön, annyi lett volna, mint a czélt magunk előtt kergetni. Az akkori szépirodalmi lapok szerkesztői elvül fogadták el, hogy csak eredeti műveket közöljenek, s egy később keletkezett szépirodalmi lap, mely külföldieskedni akart, rövid időn kénytelen volt a sajtó összes megtámadásai s a közönség által cserben hagyatás miatt megszűnni, pedig elmés és jól szerkesztett lap volt. De közönségünk puritanizmusa annyira ment azon időkben, hogy az akkoriban megkezdett külföldi regénytár, daczára kitűnő termékeinek, részsikert aratott, míg az eredeti művek bizonyos kiadóra s kielégítő anyagi jutalomra számíthattak. És igy az akkori szépirodalmi nemzedék a társulás nélkül is szabad kifejlődési tért talált maga előtt. S még egy kiváló oka volt, mely a szépirodalmi társulás eszméjét Petőfi korszakában korán szülötté mutatta be: az akkori politikai irodalom csekély mérve. Csak két irány küzdött egymással: a conservativ és a szabadelvű; egy-egy lapban elfért az egész csatatér. Még másik két lap is volt, amely számlálta a napokat, de elvet, melyért valaki fölmelegedjék, nem képviselt. Nehéz is volt a küzdelem, meg könnyű is. Nehéz, mert a támadást gátolta a censura, de könnyű, mert a védelem csak doctrinákra szorítkozott. A szabadelvű politikának akkori vezérférfia K. Eötvös József azt mondá: »a mi programmunk mindennap kész s költsetek fel éjfélkor, akkor is megmondjuk : »parlamenti felelős kormány« S ebben benne volt minden. Parlamenti felelős kormány. Ez volt a part. Az a hírlap, mely e part felé vezetett, volt a hajó, s azon mind valamennyien elfértünk, kiknek az volt a kivánságunk, hogy ezen a parton kikössünk. S minthogy ez a haj sem volt hadi gálya, elég volt rá egy kapitány, a szerkesztő , egy kormányos, a külföldész ; egy pilóta, a belföldi rovatkezelő ; egy szakács, az újdondász, aki egyúttal műbiláló és színházi tudósító ; meg egy matróz, aki a sajtóhibákat kisepri. Ha nagy dolog jött, maga az utazótársaság segített a vezérczikkek vitorláit kifeszíteni s vidéki tudósítások evezőivel siettetni a haladást. A munkatársnak is csak minden másodnap volt dolga. Még akkor nem volt ismeretes az önkénytes gályaraboknak azon részvétre méltó osztálya, mely a jelenlegi három árboczos hírlapok gőzkatlanát éjjel-nappal fűti. Nem lehetett tehát panaszunk arra, hogy a politikai irodalom a tehetségeket fölszívja. Válogathattunk a múzsák között tetszésünk szerint. De amióta Apolló, a Musagetes, a politikára adta magát, azóta a nyolc Pierida testvér valamennyi mindiót szolgálja a »hírmondót«. És az rögtön bekövetkezett, amint eljutottunk az elérni szándékolt partig. Amint a parlamenti felelős kormány szárazföldére kiléptünk, az eddig előttünk lebegettt czél a hátunk mögött volt, a doctrinák egyetlen hajója kiszállított bennünket a gyakorlati alkalmazás Ígéret földére, ennek aztán annyiféle útja, ösvénye, dűlő útja és (fájdalom) vasútja is van, hogy az egy hajó népe ahány utat lát maga előtt, annyifelé indul meg, s minden útnak saját vehiculumra, hírlapra van szüksége: a legsubtilisabb véleményárnyalat, mely társaitól eltér, jogot követel magának, hogy külön orgánumot alapítson s abban azért az egy szemernyi külön véleményért, mind azt a tenger (homoktenger) napihírt, a mit tizenkét hírlap ugyanazon szavakkal elmondott, elmondja ugyanazon szavakkal tizenharmadszor is, s a hírlapok alakja abrosz: tiz munkatárs foltoz rajta, míg összevarrja. Egész szellemi táborunk benne van az ecclesia ephemeridisansban. De mindez nem volna baj; ha olyan nagy nemzet volnánk, melyben mind e szétágazó hírlapirodalom elfér: az esetben a hirlapok sokasága erőnk bizonyítéka volna. Most azonban ez inkább korjel. S amit jelez a baj mind anyagi, mind szellemi tekintetben észrevehető. Anyagi baj az, hogy mind a közönség, mind a kiadók a napi sajtó által lévén igénybe véve, a hazai szépirodalom iránt már már a kialvásig hanyatló részvétet tanúsítják. Ugyanott, ahol ezreket áldozni van készség hirlapalapítási ösztönből, hiányzik a hajlandóság filléreket adni ki a hazai költészet emelésére. Másik anyagi baj, hogy a nagyszámú politikai hírlap, nem lévén eléggé dotálva arra, hogy az eredeti szépirodalom fényűzését megengedje magának, irodalmi olvasmányul a k a litteratura termékeihez folyamodik, amik ingyen megkaphatók. Az ekkrit, csekély fordítási díj- ’ért megszerzett szépirodalmi termékek, a lap kész szedéséből lenyomatva viszont oly mértékben alásülyesztik az eredeti szépirodalmi művek bolti árát, hogy mindazon kiadók, akik eddigelé a hazai szépirodalom emelésére vállalkoztak, az eddigi kiadványaikkat harmadrész áron vetik tömegestől, a vásárra s újabbak kiadására vállal-l kozni nem hajlandók. E prózai anyagi hát- rányhoz szegődik aztán az a szellemi hátrama-radás, ami származik abból, hogy minden kiváló tehetség a hírlapirodalomnak biztos, bár sanyarú napszámmal biztató mezejére siet, ott oly szakmát mivel, mely hajlamaival ellenkezik, mely nagyobb conceptióju költői műveknél gátolja a kellő belemelegedést, múzsájához csak fél lelkesülést visz, phantásiáját szétzilálják a hétköznapi tények, a folytonos, kötelezett, egyhangú munkával irályát elpongyolosítja, a magasröptű eszméket belefojtja a pártok és klubbok sivár üzelmeibe, a kritikát összezavarja a pártpolemiával, s miután lapjának létezése többnyire egy-egy politikai pártszinezet éles különválasztásával jár együtt, annak szolgálni kénytelen; a vezető szerepe helyett a követőét fogadja el; hódol, a helyett, hogy hódítana; s míg a hajdankori vándor poéta a maga maecenásának csak a nevenapját tartozott megénekelni, a mostani* hanthoz kötött siró a pártmaecenasnak a politikáját énekli meg mindennap. * És igy egy napon arra virradunk föl, hogy van politikai hirlapunk, annyi, mint Európában senkinek, de nincs többé szépliteraturánk. S azzal együtt nincs kritikánk. Ez a helyzet az, mely okot ad a Petőfi-társaságnak életbeléptetésére. Nem Petőfit a sírból föltámasztani a mi czélunk, oly óriás szellem szüléséhez nem elég az adományozó ég, ahhoz az elfogadó föld is kell. Lángészt, minő Petőfi volt, adhat még valaha az ég e nemzetnek; de azt a korszakot, amelynek ő csillaga volt, nem idézheti többé elő. Nappal van. A n lóf «V wiUAvf n vqjingoH,, vtvlóvá lettek. A szenvedélyek, a miket ő tolmácsolni olyan erős volt, kibékültek. A költő nem megvetett osztály, hogy a mai kor költője panaszoljon miatta; a nemes ember nem kiváltságosul többé a hazában, hogy a gúny ostorát ellene emelje; a nép nem szolga többé, hogy lánczait tördelje; ha sötét napok jönnek e hazára, nem vár ennek semmi néposztálya Tirtaeusára, hogy védelmére fölkeljen. Honfiérzetétől át van hatva minden ember. Nem kell a költőnek a zászlóval előre rohanni: az egész nemzet mozdul. Ha villámok sújtanak országezimere fölé, a korona védi azt azoktól. Petőfi fölébreszthetetlen. De az eszme, az irány, melyet ő megállapított életben tartandó. A költészet szabadsága, mely önmagából támad, önmagáért él, és senkinek nem szolgál. Ez önálló léte a költőnek, Petőfi hagyománya. Petőfi nem volt kizárólagos jellem. Szerette az egyenröptű szellemeket, az idegen nemzetben is: Berangerban a francziát, Shelleyben az angolt, fienneban a németet (teljesen leírta mindegyik nyelvét); szerette a megelőzött korszak íróit, Vörösmartyt, Csokonait; szerette a vele egyvivásúakat; szerette azokat, akik a babérkoszorúért vele versenyeztek ; és azokat, akikben a jövő kor új ivadékát látta. Ez a jogfolytonossága a költészet alkotmányának, ez az öszszekötő lelkesülés a múlt és a jövő között, ez a féltékenység nélküli hírre törekvés, a clique-uralom nélküli szövetség a talentumok érvényesítésére, továbbfejlesztésére: ez a Petőfi hagyománya. Talán nem vétettünk nagyot, ha e hagyomány örököseinek tekintik magunkat. Társaságunk nem ismer kizárólagosságot, mindenki részt vehet benne, aki e hagyományból osztályt követel magának. Tagjainak eddigi összesége nem képez zárt kört, csupán kezdeményező előhadat. Csodákat nem ígérünk, ragyogó talentumokkal nem dicsekedhetünk, de hiszszük, hogy azt a mink van, ez után tökéletesíthetjük. Meg tudjuk különböztetni a társulati összetartozást a clique-szövetkezéstől, a tehetségek méltányos elismerését, a pajtáskodók kölcsönös egymást megbámulásától, s a működési tér előkészítését nem teszszük annak egyedárusító elfoglalásává. Jó akaratú s egymással közvetlenül közlött bírálás rendszerét követve, egymásban az irodalmi modor hibáit kölcsönösen kijavítani törekszünk. Az irótárs figyelmét felhívjuk oly tárgyakra, melyek az ő genreéhez tartoznak. Nem tömjénezünk senkinek, ellenben mindenkit arra ösztönzünk, hogy írói alkotásaiban mindig nagyobb tökély felé törekedjék. A nemzeti szépirodalom önmagából kifejlesztését a külföld költői iskoláinak ismertetése által előmozdítani vállalkozunk. Pihenő tehetségeket uj tevékenységre buzdítunk s ifjú pályatársaknak baráti kézzel segítünk pályatörésük kezdetét megkönnyíteni. Ez is Petőfi hagyománya, így tett ő, és azok akiket baráti szövetségbe maga körül gyűjtött. Feladatunk czélját megérti mindenki, aki helyesli azt, hogy a magyar szépirodalom, midőn arra a pontra eljutott, hogy mindent az elején kell kezdenie, miként Petőfi korszakában, forduljon az önsegély, a társulási önfentartás eszközéhez, melyet Petőfi kezdeményezett, de melyre akkor szükség nem volt, most pedig van. Talán megérti társulatunk czélját, szándékát a hazai közönség, talán megérti a hazai irodalom : — talán erősebb kezek a mieinknél átveszik azt tőlünk s egyetemessé téve a törekvést, kivihetővé is teszik azt. Mi egy mulaszthatlan faladatot véltünk általa megkezdeni. Vannak, kik társaságunknak egyéb feladatot is akarnak tulajdonitani. Hogy legyen az gyűjtője, commentatora, dicsőítője Petőfinek és irodalmának. Gyűjtse össze az adatokat, a melyek költői egyéniségét kiegészítik. — Ez is működésünk kö■ rébe tartozik. Társaságunk tagjai közé kívánja megnyerve látni mind azon írókat, kik a hazában és külföldön Petőfi ismertetésével foglalkoztak s az utána maradt ereklyéket gyűjteni fogja szorgalmásán. De Petőfi neve nem kér tőlünk világosságot, s Ő megalkotta magának a halhatatlanságot, függetlenül a halandó ivadék ébrentartott emlegetésétől. Alakja, mentül messzebbre halad, minden természeti törvény ellenére, annál nagyobbnak tűnik fel, annál fényesebb lesz. Társulatunk az ő fényét nem rabolja meg, s nem dicsekszik vele, hogy hozzáad valamit. Szívem szerint kívánom, hogy Isten kegyelméből, a közönség részvétéből és írótársaim buzgalmából, az eszme, melyet ő kezdeményezett, gyümölcsöző valóvál erősülhessen meg. Én, kit a társaság szószólójául választott, tartoztam a lánglelkű pályatárs emlékének e kísérlettel: a jó barátnak tartoztam egy könynyel. E könyetet hoztam. Adja Isten, hogy ne a múlt és jelen közötti összehasonlítás okozta köny legyen az. A zajos éljenzésekkel fogadott elnöki megnyitó beszéd után Szász Gerő tag olvasta fel saját költeményét *Az ideál.« A hangulat teljes költői mű, szónok szép előadásával nagy hatást okozott. Ezután az uj társaság egyik legtekintélyesebb tagja, Pulszky Ferencz olvasta fel »Petőfi és a kritika a negyenes években« czímű értekezését. Fölösleges említenünk is, hogy ezen értekezés is telve volt szellemdús megjegyzésekkel. Szerző különösen arra fektette a fősúlyt, hogy kimutassa, mily sok nehézségekkel kellett Petőfinek megküzdeni míg a régi classikus modortól oly annyira elütő irányát megérthették, mely modor akkor egészen parasztosnak tetszett. Művei jóformán csak élete utolsó szakában váltak népszerűekké. A kritika vele, s ő a kritikával sehogy sem tudott megbarátkozni. Irmodorának néhol túlnépies iránya, s a helyenkint előforduló durva kitételek folytonos szálka voltak kritikusainak szemében. Ennek oka azonban nemes törekvésekben keresendő. Századunk elejétől kezdve a magyar nemzet legforróbb törekvése volt művelődésünket nyugat-európai színvonalra emelni. A népek műveltsége pedig legkivált irodalmukban nyilvánul, s így honfiaink mindent elkövettek irodalmunknak minél szebb alakban leendő fejlesztésére. Ekkor lépett fel Petőfi népdalaival, azokkal a tőrül metszett magyaros dalokkal, melyekben hiába keresünk külformát és szabályt, nem találunk. Amint szive diktálta, úgy írta meg, s bizony sok művét ez irányban meglehetős hanyagság jellemzi. Ezért folytonos súrlódás volt Petőfi és a kritika közt. A szellemes tanulmányt, mely szerzőnek megérdemlett éljenzéseket szerzett, Pulszky a következő intéssel végzi: Gondolja meg a fiatalabb nemzedék, hogy Petőfi költeményeit elismerni, szeretni és bámulni lehet — de aki utánozni akarná, az a sikerről előre lemondhat. A következő felolvasó Szabados János volt. »Petőfiről« czímű költeménye, ezen régóta hallgató költőnk legszebb művei közé tartozik, átalában a jelen ünnepély egyik fénypontjának tekintetett. A Petőfi társaság hatása, hogy nemcsak ifjabb írókat buzdít, de az irodalom kárára már rég hallgató jeleseinket is megszólalásra bírja, e példában fényesen igazolta magát. Óhajtjuk, hogy ezt minél gyakrabban legyen alkalmunk elmondani. Balázs Sándor elbeszélését »Az özvegy férje« E. Kovács Gyula olvasta föl. Ezen elbeszélés, vagyis inkább rajz, egy papucskormány alatt nyögő férj keserveit ábrázolja telve humorral s életerős vonásokkal. Megoldása abban áll, hogy az asszony régi napló jegyzeteit fölfedezve az által annak nyelvét megfékezi. A gondosan kidolgozott s ügyesen előadott rajz folyvást felkeltötte a hallgatók figyelmét. Paulay Ede lépett ekkor a szószékre s kivonatosan felolvasta Kertbeny Károly, Petőfi derék ismertetőjének, kivált egyes részletekben gazdag emlékiratait »Petőfi és budapesti barátai« czím alatt. Ezen visszaemlékezések nem annyira az irodalmi viszonyokra vonatkoznak, mint inkább a társadalmi életre. Leírja Petőfi lakását, szokott életmódját, ismerkedését a »tizek«-kel, különös részeességgel szól Bakody Tivadar és Beck Károly imet költőkkel való összeköttetéséről. Többek k idéz egész terjedelmében egy német levelet, mely igen sok »vastag nyelvtani hiba« is volt, de a mről Jókai azonnal az előadás végén kinyilatkozta hogy Petőfi inkább csak a németet akarta vele vicczelni. Az utolsó tárgy Ábrányi Emil :A zász czimű emelkedett hangú szép költeményének e adása volt. Elszavalta Komócsy József. A nagy hatást okozott költemény után Jób Mór elnök mondott el néhány zárszót. Köször fejezte ki úgy a megjelent tagok, mint a közös iránt, óhajtván, hogy minden megújuló közgyük támadjon fel Petőfi s az ő szelleme, s hogy azon me, mely ezen uj társaságot megteremtette, éljen virágozzék. A közönség megelégedve s az uj társaság na hordereje fölött társalogva oszlott szét. Az egész ünnepély méltán sorakozhatik a legszebb társadalmi mozzanatok közé, sőt felülemelkedhetik azon is, mert új év napján történt, midőn a végnélküli üdvözletek s házi bajok miatt ezelőtt ily ünnepély tartására senki sem gondolhatott. Ha van egy körülmény, melyet ezen ünnepély fényének árnyoldalául lehet kiemelni, az csak abban áll, hogy a szolgák ügyetlenlensége folytán a »Petőfi-társaság lapjá«-nak első számát, melyben a felolvasott dolgok nagyobb része meg volt, nem az ülés végén, mint először tervezve volt, hanem az ülés elején osztották szét s igy a hallgatók az előadásokat nem oly osztatlan figyelemmel kisérték. Azonban ezen alsóbbrendű incidens sokkal jelentéktelenebb, semhogy komolyan tekintetbe vehető volna. A közülés után az »István szállodá«-ban bankot tartatott, melyen — néhány vendéggel együtt — mintegy 50 en vettek részt. Magától érthető, hogy a toasztok nem hiányoztak. A legelsőt Lauka Gusztáv mondta Jókaira s azután egymás után következtek a többiek. Jókai a »Petőfi-társaság« fiatal tagjait, később Petőfi fordítóit s végül gr. Zichy Gézát éltette. Balázs Sándor Szigligetit, Szabados Arany Jánost köszöntötték fel, Pulszky Ferencz a királynéért ürített poharat. Szigligeti a társaság lapja fönmaradásáért kaczintott, kívánván annak tízezer előfizetőt. Lauka Szemeréért ivott, kiemelvén, hogy az irodalom pártkülönbség nélkül tiszteli jeleseit. Szász Gerő az erdélyiek nevében ürített poharat a társaságra. Szóltak még P. Szathmáry Károly, Komócsy s mások számosan, éltetve a társulatot, Éjszaki Károly alelnököt, Szana titkárt stb. Igen érdekes mozzanat volt ezen barátságos s végtől végig vig kedélyű lakomában, midőn Hefy