A Hon, 1877. január (15. évfolyam, 1-29. szám)
1877-01-13 / 11. szám
II. szám. XV. évfolyam. i. iii*Jó-Hivatal • garáhik leró, Athenaeum-éjjülei földszint ElőfiztHlMi «t ij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt, s holnapra 0 frt ki 6 hónapra 12 * k Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... » » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás: Budapest, 1877. Szombat, jan. 13. Sseerlieszkusi Koritts Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás. HÓST ÉG XV-dik évfolyamátra. Lapunk az 1877-ik évben XV-ik évfolyamába lépett. Súlyos és változó körülmények közt tudtuk kiérdemelni és megtartani a nagy közönség bizalmát. Ez lesz törekvésünk ezentúl is, azon sokkal súlyosabb és változóbb körülmények daczára, melyek közt élünk és melyek jövőben hazánkat fenyegetik. Őszintén szabadelvűek, és a biztos, alkotmányos haladás emberi vagyunk és maradunk mindig. Politikánkat a haza érdeke, és soha nem kockáztatandó alkotmánya, haladása vezérlendő mindig. Nem tetszelgünk senkinek ; a nemzet valódi érdekeinek akarunk szolgálni híven, határozottan, őszintén. Hogy lapunk minden oldalról jól legyen értesülve, gyors és pontos tudósításokat hozzon ma végre, mint eddig, úgy ezentúl sem sajnáljuk sem a lelkiismeretes buzgalmat, sem a költséget. Olvasó közönségünk támogatása biztosít, képesít arra, hogy igényeinek lehetőleg megfeleljünk. Lapunk tárczájában folytatni fogjuk Jókai Mór »Egy az Isten« czímű regényét, s az esti lap számára már kész egy fölötte érdekes angol és egy franczia regény. Ezeken kívül színházi bírálat és tanulmányok fogják a tárcza változatosságát emelni. Rendkívüli lapokat adunk mindaddig, mig az események megkövetelik. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint....................................... frt tjhW" Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre portai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest,Ferencziek tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetőinket abban a kedvezményben részesítjük, hogy Jókai Mór »Forradalom alatt irt művei« czimü diszkötésű kötetet, melynek bolti ára 5 frt, megrendelésre 2 forintért megküldjük. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, jan. 12. Megyei bajok. Nem vagyunk mi a megyei rendszer olyan vak barátjai, kik hiányait nem látják és azokat pótolni nem akarják. Ellenkezőleg: épen azért, mert a meglevő tényezőket tartjuk csak szem előtt, mert a történelmi fejlődés fokozatos javítását, az újabb igényeknek megfelelővé tételét tartjuk egyedül biztos módnak a közigazgatás javítására — ezért kívánjuk, egyfelől , a megyei rendszer föntartását, de követeljük másfelől , annak reformálását is. És ha a területi kikerekítés, a közigazgatási bizottság, a fegyelmi eljárás reformjának létesítését ezért pártolók , távolról sem tartjuk még befejezettnek a reformmunkát , mert ezek és a közigazgatási jogszolgáltatás, a békebíróság, mezei rendőrbíráskodás szabályozása és a házi pénztár behozatala, melyek mind munkában vagy már készen vannak, erősebbé, egyöntetűbbé, biztosabbá teszik ugyan az állami közigazgatást is az önkormányzat kezeiben, de a közigazgatás és közbiztonság érdekei csak a szolgabírói hivatal és a megyei rendőrsé szervezése által óvhatók meg, illetőleg elégíthetők ki teljesen, biztosan. És épen azért, mert most rövid idő alatt már harmadik megyében kelle, a meglazult közbiztonság veszélyei miatt rögtönbíróságot kihirdetni — ezért tartjuk szükségesnek, az állami kinevezés és bureaucratia embereinek őszintén megmondani, hogy egyfelől sürgősen orvoslandó, de másfelől a megyei rendszer keretében a legbiztosabban és legolcsóbban orvosolható bajnak tekintjük azt. A szolgabirói hivatalra, újabban annyi teendő háramlott, hogy azt egy ember csak kisebb körben lenne képes elvégezni, mint amilyenben nálunk főleg némely megyében, a szolgabiró hatásköre, tekintve a területet, községek és lakosság valamint az ügyek számát, kiterjed. Másfelől: nem lévén helyhez kötve és nem is birván egy büreaukrata természetével e hivatal, úgy a közigazgatás teendőiben, mint a közbiztonsági előintézkedésekben vagy utólagos rendszabályokban, sok késedelem, sok mulasztás fordul elő még ott is, hol az egyének bírnak a kellő szorgalommal, készültséggel és lelkiismeretességgel azok teljesítésére. Márpedig kénytelenek vagyunk elismerni, hogy sok helyen az emberekben is annyi hiány van e tekintetben, hogy ha ezentúl a szolgabírói állást, jobb dotatiókkal és kellő kualifikácziók biztosításával, sőt — ha kell — több évre kiterjedő hivataloskodási tartammal nem emeljük, akkor közigazgatásunk javulni nem fog, de viszont, ha ezek megtörténnek, akkor nem lesz szükség, hogy az állami hivatalnokok, központi protekcióval és helybeli tapasztalatlansággal járó kinevezéséhez folyamodjunk a végre, hogy állami közigazgatásunkat gyökeresen, történelmi alapon, és kevés költséggel magjarítsuk. De a szolgabirák mellett, szükséges egy, a szolgabirói állás központján állandóan tartózkodó, a folyó ügyeket pontosan végző állás rendszeresítése is, melylyel semmi felügyeleti, ellenőrzési, fegyelmi stb. — szóval semmi exmissionális, helyszíni megjelenéssel összekötött feladat összekötve ne legyen, hanem csakis a rendes központi teendők elvégzése. Hogy ez legyen a szolgabiró-segéd vagy megfordítva: a szolgabiró maga — az másodrangu kérdés. De a szükség érezhetőbbé válik minden nap, amint a teendők szaporodnak és — úgy tudjuk — hason értelemben több megyéből felszólamlás is történt. Sogy szükséges a megyei rendőrség szervezése is. Mert most minden megyében másképen van e közegek szervezete, fizetése megszabva, nyugdíj nélkül, kevés fizetéssel oly egyének vannak felfogadva, kik a helyett, hogy kitennék éltüket a veszélynek, (hisz alig várható ez attól, kinek családja koldusbotra juthat) , kikerülik a rablót vagy épen paktálnak azzal. Megtörtént, hogy a pandúrok a befogottakat is elereszték, megtörtént, hogy orgazdaságban voltak velük és erélyesebben a pandúrok csak akkor lépnek fel, ha a rabló fejére dij van kitűzve, ez némileg kárpótolja a veszélyt. És ha ezek biztosítékot nem nyújtanak a rablók ellen, mit csináljon a szegény pusztai gazda? Beszélnek hozzá a rablók, küldjön enni, megteszi, rálőnek szállást kérni, ad marháját, pénzét követelik — egadja, hisz csak nem öletheti meg, vagy nem gyújtathatja fel magát. Szerződik, mint az olasz a Maffiával. Ez sporadikus jelenség ugyan, de időközönként előfordul. Ennek az állapotnak véget kell vetni. Ezt csak a rendőrség egyöntetű, de megyei alapon való szervezésével lehet elérni. Ha annak alapját állami utasítás képezi, ha qualifikáczió, kiképeztetés és nyugdíj tekintetében az állam biztosítékokat szerez magának és viszont, épen e biztosítékok miatt, emelkedő költségek fedezéséhez, aránylag hozzájárul — akkor (épen, mint Angliában) el lehet érni egy csaknem katonailag fegyelmezett, egyöntetű és mégis megyei kinevezés, vezetés és ellenőrzés alatt álló rendőrség szervezését, mely a modern állam és önkormányzat minden szükségének megfelel. Erre kell, rövid idő alatt, törekednünk! — Kossuth levelét esti lapunkban közöltük, oly eszméket, melyek cáfolatot provokálnának, nem vett fel, csak konstatáljuk, hogy a hazajövetelt határozottan visszautasítja, mégpedig oly okokkal támogatja ezt, melyeket csak tisztelettel elhallgatni, de cáfolni vagy visszavonatni megkísérleni sem lehet. Másfelől: kénytelenek vagyunk egy észrevételt kockáztatni, a lapunk bankügyi czikkeire tett megjegyzésére. ő kiszámítja, hogy a dualisztikus bankkal nem 29—30 millió (mint állítók), hanem csak 6 millió 250 ezer forintig fogna szaporodni hitelforgalmunk- Igen, mert ő az építés, üzleti haszon stb. czímen kiment jegyeket leüti az osztály alá eső összegből. Pedig nem egy régi bankról, hanem egy új bank összes jegyforgalmáról van szó és ebben már eleve üzleti haszon (mely csak eredmény) és üzleti költség nem szerepelhet. Ha tehát a 30% után járó összeget akarjuk kiszámítani, ezeket a passivákat tekintetbe nem vehetjük. Különben e vitát nem folytathatjuk, mert nem időszerű. Csak enynyit akartunk Kossuth ellenünk felhozott számítására — egész tisztelettel megjegyezni. — A kiegyezés tárgyában a napokban úgy látszik döntő fordulat fog bekövetkezni. A magyar kormány körében legalább az utolsó eshetőségre is megtörténtek az intézkedések. Befolyásos képviselői körökben azt hiszik, hogy e fordulat a magyar kormány lemondásában fog állani. E tárgyra vonatkozólag, úgy látszik előbbi dispositiók befolyása alatt, a következőket írják Bécsből a »P. Ll.«-nak. A monarchiának minden körét a legélénkebb módon foglalkoztató eme kérdés jelenleg hivatalosan nyugodni látszik. Ez azonban csak látszik, mert megbízható részről hitelesnek állított tény az, hogy a bankigazgatóság alkalmat vett, az átala elutasított bankstatutumokkal szemben saját ellenjavaslatait formulázni, s azt mindenesetre nem hivatalos, hanem egész bizalmas módon a legközelebb érdekeltek kezébe juttatni és tény, hogy ez ellenjavaslatok eddig nem csak a bécsi, de a magyar miniszterek előtt sem ismeretlenek. Ugyan e tárgyban a »N. Fr. Pr.» a következőket írja: A kiegyezési kérdés egy lépéssel sem haladt előre, daczára annak, hogy a birodalmi gyűlés megnyitása közeleg. A dolgok már hosszabb idő óta úgy állnak, hogy a két minisztérium közül egyik sem hiszi magát feljogosítva vagy kötelezve a tárgyalások ismét megkezdésére az initiatívát megragadni. Az impulzust erre nézve még mindig a közös uralkodó részéről várják. E tekintetben némi reményt kapcsolnak a hírhez, hogy a császár 14 napra számított budapesti tartózkodását félbeszakítja s a hónap,közepén Bécsbe jön. A bankkérdés állásáról érdemlegeset csak ennyit hallani, és hogy a valuta kölcsönös helyreállítása előtti provisorium eszméje ismét mindinkább háttérbe lép. — Illetékes helyről vettük a következő sorokat: A »Kelet Népe« i. é. január 11-ei számában megjelent vezérczikkben említés tétetvén arról, hogy nem rég az összes kataszteri igazgatók közreműködésével a jövőben eszközlendő kataszteri munkálatok tárgyában tartott nagyobb értekezleten egy központi felügyelő által készített munkálat került tárgyalás alá, — a czikkbe e czikk további folyamában e munkálatot kormánymunkálatnak nevezi, s azt állítja, hogy az ezen munkálatban feltüntetett tiszta jövedelmi összegek irányadók lesznek a kataszter elkészítésénél, amiből végre azon következtetést vonja ki, hogy mily alapokból indulván ki a kormány a kataster revíziójánál, világos, hogy a czél, mely előtte lebeg, nem az egyenlőtlenségek megszüntetése, hanem kiegyenlítés ürügye alatt egy nagy mérvű adóemelés.« Ezen, a tényállást elferdítő állítások ellenében azon kijelentésre vagyunk fölhatalmazva, hogy : 1- er, az említett munkálat semmi tekintetben kormánymunkálatnak nem nevezhető, mert sem a munkálat maga sem annak egyes mellékletei a pénzügyminiszter bírálata és elhatározása alá még nem is kerültek. Sor, az abban felsorolt tiszta jövedelmi tételek semmi tekintetben nem lesznek irányadók a jövő kataszter elkészítésénél, mert ezen kísérleti munkálat csak a becslésnél követendő alaki eljárás egyik módozatának előtüntetése czéljára, az érdemleges becslés eredményének helyességére való minden tekintet nélkül dolgoztatott ki több tisztviselő által, és a pénzügyminiszter által e munkálat még sem alaki, sem érdemleges tekintetben meg nem vizsgáltatott, sőt hozzá e czélból még csak ezután és megállapítása után terjesztetik fel. Azon adatok pedig, melyeket a »Kelet Népe” a tiszta jövedelem kiszámítására nézve idézett, pusztán exemplificatió czéljából foglaltatnak a kérdéses munkálatban : az idézett magas tista jövedelmi tételek kertileg művelt parcellák jövedelmeként szerepelnek. A külső tisztviselők bevonásával tartattak és most is tartatnak értekezletek, de ezen értekezletek megítélése alá a kérdéses munkálatnak csak azon részei bocsáttatnak, amelyek az alaki eljárásra vonatkoznak, a kérdéses munkálatban példakép fölhozott tiszta jövedelmi számítások megbírálása azon tanácskozás czélját nem képezte. Ez értekezletek azért tartottak, mert az új kataster készítésének nagy fontossága megköveteli, hogy a végrehajtandó nagy terjedelmű műveletnél követendő eljárási módozatok minden irányban megfontolás alá vonassanak, és csak oly eljárás fogadtassák el, mely a kataszteri műveletnek a törvénynek megfelelő eredményét biztosítja. Miután mindeddig az ebbeli eljárási módozatra nézve még semmi megállapodás nem történt és az ebbeli tárgyalások még folyamatban lévén, az egész kérdés még csak az első előkészítés stádiumában áll : a kérdéses munkálat nemcsak kormánymunkálatot nem képez, de a tárgyalások eredményei, a pénzügyminiszter elé még nem is kerülhettek, és így nyilvános megvitatás alá sem vonhatók, az abból levont és a czikk végén említett következtetések egyrészt semmi alappal nem bírnak, másrészt a czikkírónak a törvényben való járatlanságáról tesznek tanúságot, melylyel olvasóival a földadó szabályozásáról szóló 1875. évi VII. törvényczikk rendeleteivel ellentétben el akarja hitetni, hogy a kormány dolgozza ki a kataszteri tiszta jövedelmet, holott a törvény a tisztajövedelem megállapítását legnagyobb részben földbirtokosokból alakított bizottságokra bízza, s ezen bizottságoknak oly hatáskört és oly szabad mozgást enged, mindhez hasonlót más országok törvényeiben alig találhatni. — A külpolitikai helyzethez. Ignatieffnek azon legújabb diplomatiai »remeklését,« mely szerint a conferentián Andrássy reformjavaslatait a »legmelegebben« pártolja, mérvadó körökben is igen gyanúsan fogadják. Ilyen muszka »közeledés« aligha barátságos kézszorítás végett történik. Sokkal valószínűbb, hogy az támadás. A portától nem épen ügyetlen fogás volt, hogy ráállott Andrássy javaslatának alapjára. Ezt egyik konferenczia-megbízott sem utasíthatta vissza, mert hisz külügyérünk reformjegyzékét annak idején minden hatalom elfogadta, így Ignatieff is kénytelen volt jó arczet vágni a gonosz játékhoz. A portának ezt a sakkhúzást oly oldalról sugalmazták és ajánlották, honnan Ignatief legkevésbé hitte volna, hogy a szél fű. De épen, mert Oroszország a zöld asztalnál teljesen meg van már verve, lehet attól tartani, s a legújabb pétervári fenyegető hangok is ezt látszanak igazolni, hogy más után fogja érvényesíteni törekvéseit, vagy legalább azok érvényesítését megkísérleni. A conferenczia még mindig végvonaglásban szenved. Egy konstantinápolyi sürgöny jan. 11-től jelenti, hogy a hatalmak megbízottai egyhangúlag saját propositióikhoz ragaszkodtak, a porta pedig nem engedett. Szombaton nem lesz ülés, hétfőn talán. A szakadás nagyon könnyen lehetséges. Törökország kijelentette, hogy ha a szerbek tovább folytatják a határsértéseket, maga sem fogja respectálni a demarcationális vonalakat. Az orosz fővárosból a legharcziasabb hangulatról tudósítanak. Igen rövid idő alatt dőlni kell a dolognak jobbra vagy balra. Ezt a bizonytalanságot és feszültséget mindenrol megunta már: ellenség úgy mint barát. — Vilmos német császár, mint porosz király trónbeszéddel nyitá meg a porosz országgyűlést, de a trónbeszédben a külpolitikáról, nevezetesen a szokott békebiztosításokról mélyen hallgatott, —mi által igen sokat mondott. — A keleti vasút ügyében az igazságügyminisztérium és királyi főügyészség most az okmányok alapján, (melyek 600 ívre is terjednek), a vádpontok megalapításával és a vád alá fogandók osztályozásával foglalkozik. Továbbá a kezdeményezési eljárás, illetőleg az illető fórumok, melyeknél a kezdeményezés történik és annak sorrendje képezik a tanácskozás tárgyát. Egyátalában érthetetlen a »közvélemény« azon felszólalása, hogy mi dolga van a minisztériumnak ez ügyben. Hisz a királyi főügyészségről szóló törvény értelmében ez a minisztérium közege, melynek eljáráséért ő felelős. Ez magyarázza meg, hogy miért kell a vádeljárásban és nem az ítéletnél, mely a bíróság dolga, az igazságügyminisztériumnak érvényesíteni szakilá, meretét, miután az országgyűlés határozata értelmében maga a kormány van megbízva ez ügyben. Az erdélyi választókerületek kiigazításáról szóló törvényjavaslat a befejezéshez közel áll. Alapelve, mint értesülünk a területi kikerekítés igényeinek megfelelni, a képviselők számának abnormis felosztását megszüntetni, mégpedig a választók és lakosság kombinált számaránya alapján. E szerint Szamosújvár és Erzsébetváros elvesztenék egyik képviselőjüket. Berecz, Ilyefalva, Oláhfalu, Vízakna és Abrudbánya a vidék által kiegészítve lennének, az összes erdélyi képviselők száma azonban csak kettővel apadna. — A bosnyák és herczegovinai menekültek havonként közel 200.000 írtba kerülnek monarchiánknak — mégpedig jelentékeny idő óta. És mi a köszönet? Az, hogy a ragályos betegségeken kívül, melyeket — habár akaratlanul — terjesztenek, szélben azt hirlelik a segélyzettek, hogy ők tulajdonképen orosz pénzt kapnak, hogy Oroszország az ő segélyezésükre bizonyos összegeket bocsát kormányunk rendelkezésére s kormányunk csak épen kiosztja köztük a muszka pénzt, így hozzunk aztán áldozatokat a menekülteknek! Hogy a menekültek csakugyan ilyesmit híresztelnek, oly tény, mely iránt a »P. Lt.« teljes kezességet vállal. — íme ismét a muszka kéz. Oroszország, nehogy a menekültek a nekik hozott tetemes áldozatok következtében e monarchia iránt lekötelezve éreznék magukat, s nehogy ezáltal az orosz nymbus valamit veszítsen a délszlávok előtt, azért terjesztet, azért hoz forgalomba ügynökeivel ily híreket. Az orosz »szövetségestől« nem is igen várhatunk egyebet. Félévre , Negyedévre Egy hóra 12 frt 6 frt 2 frv A „HON* TÁRCZÁ.TA az Isten." — Regény. — Irta: Jókai Mór. MÁSODIK RÉSZ. Történet, melynek noha sincsen vége. Negyedik kötet. II. (4. Folytatás.) — Mindjárt meglátjuk a vén »f e c s e gőt« mondá a kalauz, a mint az ösvényről a puszta város felé letért. — Fecsegőt ? Az a neve a gazdának ? kérdé Manassé. — Az a tulajdonsága. Egész nap fecseg. — De ez igen rosz tulajdonság. — Olyan nyelven fecseg, amit nem ért senki. Ötven esztendeje él már itt a sziklák között egyedül. Senkije sincs, mint a kecskéi. Az alatt csinált magának egy olyan nyelvet, amit semmi emberi teremtés meg nem ért. Azon beszél a hozzá betérő utasokkal, s ha maga van, a láthatatlan emberekkel egész nap. Egyszer nagy összeütközés volt ebben a völgyben a csempészek és a vámőrök között s a fecsegőt is fölvitték a törvényszékre tanúnak. Felelt is az minden kérdésre bőségesen. De könnyebb lett volna azt leírni, amit egy szarka beszél az ágon, mikor jóllakott és ejtőzik, mint az ő válaszait. Voltak tudós urak, akik mindenképen meg akarták tudni, hogy miről van szó ? s egész nap szőről-szóra jegyezték a mondásait. De két egyforma szó nem fordult azokban elő. Csak amikor elvégezte a mondanivalóját, akkor ismétle ezeket a szavakat: »rare mityi nofiti« ez a végszó. De annak sem akad gazdája. Már messziről lehetett a pergő discursust hallani, amit a puszta templom sekrestyéjében támasztott valaki. Mintha egy kocsmáros perlekednék odabenn egy egész tele csapszék vendéggel, akik megitták a sok bort s nem akarnak fizetni. Nem volt ott se bor, se vendég. A tűzhelyen pattogott a boróka bozót lángja. (Abból állt a hegyoldalt terítő erdő.) S a körül sürgölődött egy csodálatos emberi alak. Kecskebőrből, tarka daróczrongyokból, összecsapzott emberi hajból és szakállból összeállítva. Csak a szája és a két szeme számára volt nyílás a gubanczban. Főzött valamit egy cserép fazékban a tűz mellett. Amint a kalauzt meglátta az ajtajában, a két utazóval, egyszerre abba hagyta a perlekedést az eddigi vendégeivel s csupa üdvözlet és bókolat lett minden szava; s a mivel sorba mind a háromnak hosszú lélekzet alatt felszolgált, az valószinüleg mind megannyi teljes czimü titulus volt. A következő beszéd pedig, a ki értette azt a nyelvet, világosan azt fejezé ki, hogy mit parancsolnak a nagy uraságok? hány szobát ? milyen ágyakat ? hogyan akarnak étkezni? »a carte?« vagy »a table d'hôte?« parancsolnak osztrigát? burgundit? van minden. — Jól van már öreg! »Rere mityi nafiti«. Nem kell az uraságoknak semmi, csak rőzse a tűzre, aztán meg friss moha fekhelynek. Enni inni valót magunk hoztunk magunkkal. A gazda megértette a kívánságot, mert hallani tud olaszul is, meg illyrül is, csak beszélni nem. Csinált ágyat az uraságoknak a tűzhely mellett és szép lobogó tüzet, melyet azok körülültek s előszedive az iszákból a magukkal hozott lakomát, elkezdtek restelizni. A gazdát is kínálták, de az világért meg nem kóstolt volna semmit. Ellenkezőleg elkezdte magasztalni azt a valamit, ami az ő egyetlen fazekában rotyogott. (Láthatólag kecskesavós zsendicze.) A szavakat nem értette senki, de a hang, a mosolygás, a szuppantás az összecsücsörített ajkakhoz vitt ujjhegyek mimiája elmondá azt bőségesen, hogy abban a fazékban meg van minden, ami csak emberi ínynek drága és kedves: az olasz olla potridája, a chinai fecskefészke, a török piláfja, a magyar gulyáshusa, a zsidók mannája! Lucullus szakácsa annál jobbat nem főzött. S mikor azt látta, hogy a kalauz mindezekben kételkedik, fogott egy nagy főzőkanalat, megkavarta vele a fazék tartalmát s kihúzott annak a fenekéről egy óriási hosszú kigyót! A férfiak felkurjantottak, a hölgy felsikoltott a rémület miatt a szörnyű eledel láttára, a mire aztán a gazda azt mondá, hogy »rore mityi, nofiti.« S nagyon elszomorodott, hogy az ő fejedelmi lakomáját, igy megvetik az idegen barbárok, s aztán motyogott magában; pedig ez az ő csemegéje: delicatesse, a mivel a minden állatok táplálója bőségesen ellátta őt, a sziklák egyedüli lakóját. Mindennap küld a számára egyet az útjába. S a kígyó jó izű állat, jobb, mint az angolna. A kígyó szelidebb a galambnál, mert nem repül el. Hazugság minden rész, amit rá fogtak. Hanem hát »rére mityi nófiiti.« Nem is maradt ott a társasággal, mely lakomáját igy megvető, hanem a mint tökéletes lett a főzemény, vette a fazekát, kiült vele az ajtó elé egy nagy kőre, ott költötte el a mannáját s a közben haragosan kergetett egy csoport vásott suhanczot, a kik bele akartak torkoskodni. Ellenben igen bőkezüleg kiosztá a maradékát szegény koldus asszonyok között s a csontokra össze s hívta a kutyákat. Nem volt ott rajta kivül senki: se koldus asszony, se suhancz, se kutya, csak a kövek, a kövek, meg a kövek. .. . Aztán csak kibékült megint magától s elkezdett a vendégeinek vidám történeteket mesélni: csodálatos adomákat, amiknek felét elnevette. Olyan jó izűen tudott kaczagni, hogy utoljára azok is együtt nevettek vele: nagyon vidám történetek voltak azok , csakhogy nem értette senki. Mikor aztán a vendégek aludni készültek, még egyszer megrakta a tüzet, (a hegyek tetején a novemberi éjszakák hidegek) s aztán magukra hagyta őket, maga a kalauzzal együtt lement a templomba, melynek félig megmaradt boltozata alatt tanyáztak a kecskéi. Ott előbb egy hosszú értekezést tartott a kalauznak, valószínüleg az időjárás változandósága felől. Azután elmondott neki egy pár rémséges történetet, bizonyosan dugárusok beleseteiről, vámőrök megsebesültéről, de amint végül azt mondá, hogy »rare mityi nofiti« a szája elé tette a mutató ujját, hogy ebből aztán egy szót sem szabad ám odábbmondani. Mikor aztán a kalauz elaludt, nem hallgatott rá többet, akkor odament a kecskéihez s tekintve azt, hogy a többiek már alszanak, halk hangon, suttogva kezdett el nekik kegyes oktatásokat tartani, szemrehányásokat tett nekik számtalan gonoszságaikért, megfedde, megdorgálta a keményebb szivüeket, a kik a többieknek rosz példát adtak s a ki egy »me-e-e« szóval visszafelelni bátorkodott, azt lehordta méltó haraggal. Végre ő is ledült alulni a kecskebőrrel térített mohágyára. Ott még egy kis ideig nevezetes vitája volt egy képzelt házastárssal, aki szeret a férjébe minden áron belekötni s nem engedi békével elalulni. • Vissza feleselt neki. Embertől nem érthető nyelven. Mégsem birt vele. Az asszony kifogyhatatlan volt a perpatvarban, utoljára is »az okosabb enged.« Neki kellett elhallgatni. »Rere mityi nófiti.« Hátat fordított a képzelt perlő társnak és horkolni kezdett. Blanka oly édesdeden aludt a hevenyészett mohágyon. A kővilág pusztaságának közepette. Ahol az egyetlen ember egyetlen vada a kígyó. A Cagliari palotában egyszer sem volt ilyen édes, nyugodalmas álma. Korán reggel felköltötte a harangszó. A kecskék csengetyű szava. Itt az a hajnali harang. A gazda lopótva osont a sekrestyén keresztül. Most nem fecsegett. Blanka utána nézett az ajtó hasadékán keresztül, hová megy? A templom előtt állt egy kő kereszt. Az egyik ága már le volt törve s az idvezitő testéből csak a jobb kar és a két lábszár volt még rajta. A fecsegő odatérdelt a csonka jelvény elé s el kezdett egy hosszú imádságot mondani, azon az érthetetlen, senkihez nem szóló nyelven. »Rere mityi nófiti.« Ez volt az ámen. — Az a kihez beszélt, bizonyosan megértette azt. Azután körült fordult, nem sokára visszatért egy tál tiszta vízzel, a mit a borókáról lerázott zúzmarából olvasztott a tűznél s azt nyájas mosolygással ajánlá fel Blankának. Tudta, hogy az asszony olyan teremtés, aki boldogtalan azon a napon, a melyen arczát és kezeit meg nem moshatta. Azután megtanitá őt a kecskét megfejni. Szép tudomány az egy asszonynak, a ki szereti reggelire a maga fejtét inni. Aztán még ki tudja, hogy »rere mityi nefiti ?.... (Folytatása következik.) A berlini sajtó. Neményi Ambrustól. II. Holmi demokratikus udvari lap-félét képez a »Vossische Zeitung«, vagy a mint hivatalos czime hangzik: »Az állami és tudós dolgoknak királyilag szabadalmazott berlini újsága.« Ez azon lap, amely Berlinben leginkább »frondeur« és e mellett mégis a legbensőbb összeköttetést bírja föntartani az udvarral. A lap minden száma azzal kezdődik, hogy: »király ő felsége . . .«, s ha »ő felsége a király« csakugyan kegyeskedett valami távoli vidéki városka egyik másik kereskedőjének megengedni hogy pl. a san-marinói köztársaság valamelyik érdemjelét viselhesse, ezen újságnak okvetetlenül a lap élén kell helyet foglalni és