A Hon, 1878. február (16. évfolyam, 30-53. szám)
1878-02-14 / 41. szám
Tarnóczy Gusztáv a szabadelvű párt elégedetlenei sorába tartozik. A kormány által beterjesztett adatokat nagy fáradtsággal tanulmányozta s sajnálja, hogy a miniszter nyilatkozatai után, melyek ez adatokat megbizhatlanoknak mondták, nem veheti tanulmányainak hasznát. Vidliczkay József a külön vámterületet védte föltétlenül s azt bizonyítgatta, hogy az 1878-ki törvényhozás gazdasági tekintetben ismétli a 67-ki hibáit. Perényi Zsigmond báró sem föltétlenül jóknak, sem föltétlenül rosszaknak nem tartja a javaslatokat; rájuk szavaz, mert a jelenlegin kívül nem lát possibilis kormányt, s attól tart, hogy ha létesülni találna a provizórium, annak elteltével csak ilyen , vagy még rosszabb javaslatok kerülnének a ház elé. Az ülés végét interpellációk vették igénybe. A képviselőház ülése február 13-án. Az esti lapunkban közlöttek után Perényi Zsigmond b. szólalt fel, ki az előtte szóló Tarnóczynak megjegyzi, hogy ha ő theóriában nagyon takarékos is, in praxi nem nagyon az, mert nem nagyon takarékoskodik az idővel. (Derültség a középen.) Átalán beszédében, mint az idei szüretben, kevés volt a szesz és czukortartalom. (Derültség.) Áttérve tulajdonképem tárgyára, konstatálja, hogy 1867 után csakhamar kezdte a kormány érezni a kiegyezés gazdasági részének hiányait, de azért nem kísérlette meg azok ellen tenni, pedig ott volt az öt évi felmondási idő. Vájjon miért nem tett ? Vagy mert nem akart ily kényes kérdésbe belefogni; vagy mert nem tartotta időszerűnek a kérdés akkori felvetését; vagy mert talán úgy gondolkozott az akkori kormány, hogy valamikor csak elérkezik a szabadulás órája, a tíz esztendő, majd akkor lehet tenni, vagy tegyen majd az, aki akkoron a kormányon ül. Végre tehát elérkezett a tíz esztendő, tartós, súlyos viszonyok között. A kiegyezés mikép leendő megkötésétől vártuk a szabadulást és kötöttünk ahhoz bizonyára túlzott reményeket; szorongva néztük kezdettől fogva az alkudozások menetét és ez érzés annál inkább lett szorongóvá, minél inkább láttuk az alkudozások folyamában reményeink légvárának oszladozását. Végre hosszas huzavonás után, miután a kormány beadta lemondását, de ő felsége által újabb megbízatást nyert, megszületett az alku a jelen formában előttünk fekvő részleteivel. Midőn az alkudozás eredménye ismeretes lett, már a megtámadások özöne indult a kormány fejére, s ez a jelen vita keretében érte el tetőpontját. Azon nézetnek is hallott itt kifejezést adni, hogy a kormánynak ragaszkodnia kellett volna lemondásához akkor, ha látta, hogy közgazdászati igényeinknek és jogos követelményeinknek megfelelő alkut nem létesíthet. De akadt, vagy akadt volna-e azon körülmények közt, az alkudozások azon stádiumában oly férfiú, ki magára vállalta volna a felelősséget, hogy akkor jobb alkut létesít ? Megengedhető lett volna-e akkor, a minden téren pangó viszonyaink közt, egy netaláni gazdászati vagy más krízis felidézése, mely azonban a gazdászatit is okvetlenül maga után vonta volna? Visszariadt akkor ennek még gondolatától is nem vállalkoztak. Megmaradt tehát a helyén a Tisza kormány azon súlyos körülmények közt, és ezért a parlamenttől és azon országtól nem gáncsot, hanem elismerést érdemelt. (Helyeslés a középen , ellenmondás balfelől.) Ő a jelen javaslatok mellett nem lelkesül, de nem tartja őket oly rosszaknak, mint állítják , a provizóriumra pedig nem érez hajlandóságot,mert egy-két évi adatgyűjtést a jelzett czél elérésére nem tart elégségesnek. Különben, kik ez ad"*ayujcést ma úgy sürgetik, jól tették megkezdik ezt, mikor utcnjukban állott volna. (Úgy van a középen.) Érti az önálló vámterület mellett föllépők álláspontját. De Bittóét s a provizórium mellett fölszólalókét nem, mert ez lehetővé tenné, hogy évek múlva (lehet, hogy mások) ugyanilyen vagy még rosszabb kiegyezéssel álljanak a ház elé. Ezután így szól : Az ország közvéleménye az Ausztriával szemben megindítandó kiegyezési alkudozások tekintetéből is üdvözölte a volt Deákpárt és balközép egyesülését, hogy ebből kifolyólag oly kormány jöhessen létre, melynek szava — nálunk majdnem az egész nemzet támogatására számíthatván — a másik egyezkedő féllel szemben annál nagyobb sulyával bírjon, s én, t. ház, azon kérdéseket teszem fel magamnak, vájjon az időben volt-e képzelhető más kormány a mainál, volt-e képzelhető a megkezdett alkudozások folyamán, s ha körülnézek a t. házban és kint az országban, vájjon képzelhető-e más kormány ma. (Mozgás és derültség balfelől. Halljuk!) Én meghajtok a t. képv. urak meggyőződése előtt, de ugyanakkor kérem, kegyeskedjenek az én meggyőződésem iránt is megengedni. (Zaj.) Mondom, én ezen kérdésekre nemmel felelek. Lehet-e tehát hinni, hogy egy időszaki, kisérleti kormány, ha támogatva is egy jóakaratú hazafias párttól, de mindenesetre csakis egy ingatag, bizonytalan többségre támaszkodva, vagy mondjuk egy más kormány ma hason körülmények között, ha találkoznék is valaki, mit alig hiszek, ki kész volna magára vállalni a felelősséget, hogy a mai körülmények között jobb alkut képes létrehozni; mondom képzelhető-e, hogy egy ily kormány, mely nem lett volna képes, vagy nem volna képes ma latba vetni egy nagy parlamentáris többség által kölcsönzött és nem csak befelé, de kifelé is ható, mindenesetre nem megvetendő morális súlyt, hogy egy ily kormány előnyösebb, jobb alkut lett volna képes létrehozni, vagy hogy ma jobb alkut létesíthetne ? Vagy, te hát, az ajánlott provizóriumot szabad-e elfogadnunk ? szabad-e megengednünk, hogy jelen sajnos viszonyaink között, a közgazdasági életünk minden terén észlelhető bizonytalanság tápot nyerve, általunk még továbbra is kiterjesztessék ? Nem kötelességünk-e, mint Pécsy gróf. képviselőtársam tegnapi beszédében hangsúlyozó, megállapodott helyzetet teremteni, (Zaj balfelől.) véget vetni a mindenre bénítólag ható bizonytalanságnak, hogy alkalmat adjunk a fejlődhetésre annak, ami életképes. (Helyeslés a középen.) Nem érdekünk-e épen nekünk, te hát, e viszályt megszüntetni a monarchia két fele közt, nem érdekünk e, hogy az ellenségeskedés évekig kinyújtó elmérgesítését a mai közgazdasági viszonyaink és ily külpolitikai láthatár mellett, mondom, nem-e kötelességünk épen nekünk, ha kell, áldozatok árán is odahatni.(Ellenmondás balfelől,) hogy a függő kérdéseket és a monarchia két fele közti differenciákat kiegyenlítsük a végből, hogy erőnk, hatalmunk egész súlyát összegezve fordíthassuk annak idején, ha kell, kifelé ? (Helyeslés a középen.) Mert, t. hát, lehet, hogy tévedek, de én nem bírom soha elfelejteni azt, — elég sajnos, hogy úgy van,— de hogy mi vagyunk azok a monarchiában, kik esetleg mindent veszíthetnek. Meggyőződésem, tehát, hogy más időkben nem feküdnének előttünk ily javaslatok. Meggyőződésem, hogy más körülmények közt a kormány e javaslatokhoz nem ragaszkodnék oly szigorúan és rég átadta volna a tért vagy átadná ezt ma másnak, hogy méltóztassák tehát megpróbálni, vájjon képesek-e jobb alkut létesíteni. De ama szomorú közgazdasági viszonyaink és ily külpolitikai helyzettel szemben a kísérletnek nincs helye. (Helyeslés a középen.) Elfogadja a javaslatokat. (Helyeslés a középen.) Pogonyi Dénes visszautasítja, azon a nemzetnek adott szegénységi bizonyítványt, mintha más kormány hazánkban lehetséges nem volna. (Élénk helyeslés balfelől i s tagadja, mintha a keleti kérdésben, a bevégzett tények bekövetkezése után mi érdekeink megvédésére tehetnénk még valamit. (Úgy van balról.) A tárgyra áttérve, szóló az önálló vámterület hívének vallja magát (Helyeslés a szélső balról), s azon hitének ad kifejezést, hogy a kormány javaslatai által teremtendő helyzet még az eddiginél is roszszabb lesz. Nem fogadja el a javaslatokat. (Helyeslés bal felől.) Vidliczkay József szerint az 1867-ben elkövetett hibát, az ország státusgazdasági érdekeinek figyelmen kívül hagyását folytatja a czentrum s a kormány ma is. (Úgy van balról.) Két indok hozható föl komolyan a vámszövetség ellen ; egyik, hogy benne is érvényesíthető a szabad kereskedelmi politika, másik, hogy Ausztria legnagyobb konszumensünk. De e tényeknek egyike sem áll. A jelen javaslat a szabad kereskedés terén is visszalépés, s statisztikai adatok bizonyítják, hogy Ausztria kivitelünkből mily csekély részt fogyaszt. Ő a külön vámterület nélkül nem bízik hazánknak sem gazdasági, sem financziális reorganizácziójában s csak ez egy eszköz által reméli elérhetni, hogy hazánkban tőke is képződjék, melyet fölhasználva, kulturállami föladatunknak is eleget tehetünk. Cáfolja Korizmics, Széll Kálmán és Jókai beszédét ; ez utóbbival szemben arra utal, hogy legkevésbé vannak megterhelve az ázsai és afrikai sivatagok. Nem fogadja el a javaslatot s azon külön véleményre szavaz, mely az önálló vámterület alapján áll. (Helyeslés balról.) Ezután a vámügyi vita megszakíttatott s Heidl és Simonyi Ernő nyújtották be esti lapunkban közölt interpelláczióikat. Legközelebbi ülés holnap 10 órakor. Tárgya : a vámügyi javaslat folytatólagos tárgyalása. IX. Pilis és az 1848-ki olasz forradalom. (Diplomácziai adatok.) Az olasz negyvennyolcz története képezvén egy időben kedvencz tanulmányom tárgyát, szorgosan kutatom mindazon adatokat, melyek ama nevezetes korszakra fényt deríthetnek, s rendelkezésemre állván a nápolyi állami levéltár gazdag gyűjteménye, különösen az akkori diplomácziai levelezésekre fordítom figyelmemet, így jutottam birtokába a nápolyi királyi kormánynak az angol, ausztriai, franczia, orosz, római, turini s flórenczi udvarokkal 1846— 1849-ig folytatott nagy fontosságú levelezései hű másolatainak, melyek most annál több becscsel bírnak, miután az 1875-ben életbe lépett új olasz levéltári szabályzat szerint amaz iratok csak a jövő század elején fogják a történelmi kutatás tárgyát képezhetni. E gyűjteményből szakítom ki a következő adatokat. Az olasz negyvennyolczas mozgalom, mint tudva van, 1846-ban IX. Pius pápa trónraléptével vette kezdetét. Gioberti, D’Azeglio, Mamiam, Garibaldi, sőt maga Mazzini »Dio e Patria« (Isten s haza) jelszavával az uj pápától, ki a XVI. Gergely által sújtott politikai foglyok amnestiájával s nagymérvű reformokkal kezdette meg uralkodását, várták Itália AUSZlYlä Vtill/jii kliSOu Cl v/i Alvix" róffióconvero "ilruvii egész Olaszországban. Róma jön ezentúl főhadiszállása a Giovine Italia s valamennyi olasz forradalmi secta legmerészebb szóvivőinek. Itt kerültek ki sajtó alól a leglázitabb forradalmi röpiratok, innét kaptak parancsokat a mindenfelé elágazott forradalmi comiték, s Ludolf gróf, Nápoly követe, Rómában egy 1846. szeptember 5 -én kelt titkos jelentésében keservesen panaszkodik a pápai kormány közönyössége, vagy tán tehetetlensége ellen. Bolognában annyira ment a IX. Pius iránti rajongás, hogy amnestia-törvényét márványtáblára vésvén s azt egy köztéren kiállítván, kényszeriték az előtte elmenőket, hogy kalapot emeljenek. Jesiben XVI. Gergely szobrát végig hurczolták az utczákon, s aztán darabokra törték. Camerinoban a jezsuitákat bántalmazták , s magában Rómában Gavazzi barát a Santa Maria degli Angioli templom szószékéről hirdette Itália újraébredését, míg Chernacchio , a híres római népvezér nyílt tereken irtó háborúra buzdítá a népet a haza zsarnokai ellen. Örök emlékezetűek maradnak IX. Pius szavai : »Be ne d i te, o grandio, Italia«— az első s egyszersmind utolsó áldás, mely a Vatikánból Itáliára mondatott. Mindazonáltal Po Nono nem volt annyira olasz, mint katholikus; ő csak úszott az áradattal s a nápolyi követ már uralkodása első napjaiban állitá, miszerint »nagyban fognak csalódni azok, kik szabadelvüséget várnak, nem mondom a pápától, a mi lehetetes, de államtitkárától is. A testvériség és szabadság e folytonos hangoztatása különben — mond a követ — inkább arra van számítva, hogy a pápa compromittáltassék.« (Ludolf gróf 1846. okt. 8-ki jelentése.) Már 1848 elején, midőn óriási néptömeg gyűlvén össze a Quirinál-téren, hangosan éltetve a pápát, követelve újabb reformokat. IX. Pius a palota erkélyéről erélyes szavakat intézett a tüntetőkhöz, s fölemlítvén mindazt, mit már addig népéért tett, még többet is ígért ; de csak ne kívánjanak tőle oly reformokat, — mondá — melyek az egyház intézményeivel és saját lelkiismeretével ellenkeznek, mert ez esetben nem maradna egyéb hátra, mint visszavonulnia s átengednie népét az anarchiának ; első és legszentebb kötelessége lévén érintetlenül megőrizni utódjai számára a reábizott letéteményt. IX. Pius meg is tartotta szavát, engedélyezett újabb reformokat, alakított nemzetőrséget, világi minisztériumokat egy Mamiani s egy Rossi elnöklete alatt; megengedte az olasz szövetség (Lega 11 aiana) megalakulását, s képviselőinek Rómában való gyülésezését; de midőn látta, hogy a Mamiani-miniszterium egy egységes olasz köztársaság megalapítása után törekszik, s midőn az ezt követett minisztérium elnöke Rossi gróf, mérsékeltebb elvei miatt a nép által meggyilkoltatott (1848. nov. 16-án,) a pápa is beváltotta szavát s nov. 24. éjjelén titokban eltávozott Rómából, Gaeta felé vevén útját. Kisérték őt, vagyis inkább megelőzték útjában Franczia, Spanyolország s Portugália követei, kiket nyomban a nápolyi is követett IX. Pius a következő sajátkezű levelet hagyta hátra háznagya Lacchetti őrgróf számára : »Bölcseségére s becsületére bízzuk önnek, hogy Gallett miniszter urat eltávozásunkról értesitse s úgy neki mint a többi miniszternek a paloták személyzetét, s a mi még inkább szivünkön fekszik, a város rendét s nyugalmát melegen ajánlja. — November 24-én 1848. IX. Pius« November 27-én ismét Mamiani Terentius vette át a külügyminiszteri tárczát, míg IX. Pius Gaetaból ugyanez napon bocsátó világgá ismert tiltakozását, tudatván a hatalmakkal, hogy a történt merényletek után szükségesnek látta ideiglenesen elhagyni az örök várost, hogy szent személye biztos legyen a néperőszak merénletei ellen, s teljes szabadsággal gyakorolhassa apstoli tiszteségét. IX. Pius, ki mindégy következetes maradt elveihez, az olasz forradalom teljes leveretése után 1851. ápril 12 én tért visza egy ünnepélyességgel Rómába. (váry Lipót: A vámügyi vita az oszták képviselőházban — febr. 13. Az osztrák birodalmgyors tegnap folytatván a vámtarista tárgyalását a va mindinkább olyan jelleget kezde ölteni, mely azt mutatja, hogy ott a védvámos és szabadkereskedő irány vt harczol egymással. Négy szónok beszélt kettő a védvám ,kettő a szabadkereskedelmi irány melett. Az első szónok Paclev, a klagenfurti kereskedelmi kamra követe, ismeetes védvámos agitátor, beszédében a következőjét mondá: Vámpolitikánk eddig utánzása volt a néninek, csak törekszik, hogy az összes kereskedelmi cikeket lehetőleg kisszámú vámtételekbe sorozza. Amity egy rovatban sorozott czikkek azonban igen küűböző értékűek. E differencziák az egységes vámtételen egy bizonyos finomsági fokig kiegyenlíttettek ,de amint a tariftaművészek az ipartól a védelem sükségességét elvitatták, annál alacsonyabb lesz a mnomsági hatás minden rovatban, s annál mélyebbe nyomatott le Ausztriában az átlagos gyártás. A szóló itt hosszat tárgyalja Ausztria productionális föltételeit, szembe a külföldéivel, és az országnak e téren való hazamaradottságát. Tagadja, hogy a kormány jelenlegi tariffapolitikája alkalmas volna a bajokon segíteni. Kiemeli, hogy a kormány- előterjesztésben egyátalás nem foglaltatnak elégséges elemek az egyes tarifatételek kiszámítására, holott pedig, amíg ez így nem lesz, a vámkérdést végleges és szerencsés megoldásra juttatni nem lehet. Azon nézetben van, hogy Ausztriának és Magyarországnak jól felfogott érdke nem az, hogy egymással kölcsönösen szembe álljanak. A szónok így végzi szavait: »Most a kérdés politikai oldala nyomul előtérbe, s a nép javára való minden tekintetnek félre kell ez elől állni. Ma arról van szó, hogy a kiegyezés akadályai vasseprővel elsöpörtessenek. Itt a kormányhoz azt a komoly kérdést kell intéznem, várjon az ipari vámokat valóban kompenzationális tárgyakat tekinti-e a kiegyezési alkuban? Az osztrák ipar ebbe soha és semmikor bele nem egyezhet. Vagy lehet egyesíteni a birodalom lét felének érdekeit a vámközösségben s akkor azt, ami nekünk szükséges, nem lehet compenzatiónak tekinteni, vagy pedig a magyaroknak szabad kereskedés kell, a mint nekünk a védvám, és akkor a közös vámterület ki van zárva. (Helyeslés.) Magyarországnak persze jobban kell a mi 70°/o-ünk, mint nekünk az ő 30°/o-juk. Az osztrák iparosok azonban tiltakoznak az ellen, hogy egy elhibázott kiegyezés bűnbakjául tekintsék őket. T e u s c h 1 határozottan ellene nyilatkozik a monarchia gazdasági szétválásának. Az iparosok azon kívánsága, hogy egy minimális tarifra állíttassák föl, mely ne a produktiót, hanem a producrenseket védje. Nagy Frigyes egy rendeletére emlékezteti őt, ki midőn az általa franczia mintára fölállított porczellángyár nem akart boldogulni, parancsot adott ki, hogy minden zsidó, aki házas ember, tartozik a a porczellángyárból 100 tallér ára porczellánt vásárolni. A szabadelvű irány a cultura életében mindenütt tért nyert már, s a gazdaság terén is a jóllét forrásául fogták fel azt. Azért sajnálja, hogy a szédaink iránt évek óta ápolt jogviszonyokat egyszere megszakítja. Dr. Peer: Az Ausztria és Magyarország közti viszonyok fejtegetésével foglalkozik, s különösen Ausztriának Magyarországhoz való kereskedelmi viszonyaival. Az osztrák ipar átlag 2/s ét viszi Magyarországra terményeinek. De Ausztria vásárol Magyarországból is. A magyar kivitel föllendülése épen azon időtől datálódik, mikor a vámsorompók Ausztria és Magyarország közt lehullottak, 1851-ben. Akkor az a magyar közmondás, hogy Magyarország saját zsírjában fulad meg, alkalmat adott azon elmélkedni, hogy nem az osztrák mezőgazdaság fulad-e meg Magyarország zsírjában. A magyar talaj bizonyára van annyiban előnyben az osztrák fölött, mint az osztrák ipar a magyar fölött. Magyarország mezőgazdasága még ma is tetemes befolyást gyakorol Ausztriáéra sok vidéken. Felhozza ezután a magyar kivitelről szóló statisztikai adatokat, melyekből kimutatja, hogy a kivitel épen 90 milliót tesz, mely összeg épen megfelel a Magyarországba vitt osztrák gyártmányok értékének. Azon ellenvetésre, hogy az Ausztriába szállított magyar termelvények nincsenek megadóztatva, felhozza, hogy ők a magyar terményeket nem veszik megadóztatatlan, mivel a magyar földadó 1868-tól 1877-ig 24 millióról 36 millióra emeltetett, melynek jelentékeny része Ausztria direct adóira háríttatott át. A magyar iparról szólván, azt mondja, hogy ez egyátalán nem oly jelentéktelen, mint feltüntetni törekesznek. Ez áll elsősorban a magyar vasiparról, mely évenként 3 millió mázsát importál Ausztriába s azonkívül még tetemes mennyiségű vas- és aczélárut. Magyarországnak azon kívül olcsó nyersterményei vannak, s ipara igen gyorsan fejlődnék, ha a Chauvinismus (!) akadályozólag ellene nem működnék; mert »magyar« ipar, úgymond a szóló, nem lesz soha (?), hanem igen is »magyarországi«, mivel az iparnak kosmopolita jelleget kell viselnie. — Ez ipar megléte következtében tagadja a szónok, hogy Magyarország, ha gazdasági önállóságra jutand, szabadkereskedelmi politikára adja magát, mivel az a magyar gyáripart rögtön tönkre tenné. A szóló határozott védvámos politikát követel Ausztria részére, mert, úgymond csak ez tarthatja meg és fejleszheti tovább az osztrák ipart, melynek tétele nélkül Ausztria nem vállalhatta volna el a terhes 70%-nyi quóta-arányt. Granitsch hosszasan nyilatkozik a védvámosok törekvései ellen. Az autonóm vámtarifta csak nagy iparágak romjain épülhet föl. Ők, kik a vámszerződés mellett s az autonóm tarifta ellen a küzdenek, fenn akarják tartani az ipart s védeni a beruházott tőkét, s egy leendő ipar kedvéért nem akarják a fennállót veszélyeztetni. Felhozza, hogy a fonóknak sikerült a középfaju fonalra vetett vámot 2 írttal fölemeltetni s miért ? azért mivel ez a fonal Ausztriában nem gyártatik. Hogy tehát a fonóknak kedvök legyen e középfinomságú fonalat készíteni, elvonták azt a takácsoktól, kiknek mindennapi kenyerüket képezte. A szónok tud képzelni jólétet Ausztriában akkor is, ha a finomabb fonalat nem a belföldön készítik. Az iparosok nagy része korántsem kiabál úgy a vámemelés mellett, mint állítják. Erre vonatkozólag a következő tényt hozza fel: Csehországból tekintélyes iparosok felkérték őt, hogy lépjen fel az autonóm vámtarifa ellen. Kijelenték a mellett neki, hogy nem bízván abban, mikép az átalános érdek és a védvámot ellenző iparosok érdeke a birodalmi gyűlésben elég méltánylást nyerjen ,a magyar parlament egy tagjához fordultak, hogy az osztrák érdekeket a magyar parlamentben képviselje. (Nagy sensatio.) Íme ily eredményei vannak a túlhajtott védvámos mozgalomnak. A pánszláv irány ellen. Zólyommegye nagynevű alispánja, Grünwald Béla »A felvidék« czim alatt hazafias érzület által sugalt élénk s lelkes röpiratot bocsátott ki a felvidéken uralkodó pánszláv irány ellen. Melegebb hangon, nagyobb őszinteséggel s tárgyismerettel írott mű magyar nyelven rég jelent meg. Költői felhívás, lelkes kiáltó szó ez, mely kétségkívül mély hatással lesz mindenkire, ki elolvassa s mely még a jelen időben sem fog eredménytelenül elhangzani. Grünwald a pánszláv áramlatot, ha jelenleg veszélyesnek nem tartja is, oly társadalmi s politikai sebnek tekinti, melynek megorvoslása a legégetőbb feladatok közé tartozik. Erőteljes nemzeti politikát sürget s kárhoztatja a volt magyar kormányokat, hogy e tekintetben nemcsak nem léptek föl kellő erélylyel, de valóban megbocsáthatlan közönyt tanúsítottak. Vádjai ellenében nem célunk most a kormányt védeni, hiszen azok — legalább a jelen kormánynyal szemben inkább a részletekre vonatkoznak — s egészben bizonynyal maguk a vezérférfiak is osztoznak szerző nézetében. Csak rá akartunk mutatni e jelentékeny műre, mint olyanra is, mely a felvidék nemzetiségi viszonyait legalaposabban ismerteti. Mert nem lehet tagadnunk, hogy e viszonyokat eddig nem ismertük — legalább a fővárosban. Mindenki azt hitte itt, hogy a Matica s a három pánszláv gymnázium beszüntetése után a viszonyok jelentékenyen megjavultak s ma már komolyabb baj alig van. Grünwald műve adatokat hoz elő, melyek az ellenkezőt bizonyítják. Csak egy pár számot említünk föl : A felvidék tiz megyéjében a pánszláv párthoz tartozik 268 r. kath. és 99 ev. lelkész; 730 római kath. és 263 ev. tantó; 1 mérnök, 5 orvos, 68 ügyvéd, 4 megyei tisztviselő, 98 községi jegyző; 30 egyén a bíróságoknál bírói s más minőségben :2 kir. közjegyző; 1 kir. adófelügyelő ; 8 gymnáziumi, 4 képezdei tanár; 10 távirász ; 11 postamester stb. A felvidéken legfontosabb 5 távirdaállomáson van egy német, három nyilt pánszláv s csak egy magyar érzelmű hivatalnok. A felekezeti iskolákban 1631 tanító közül 993, tehát felénél több áll a pánszláv párt szolgálatában. Különösen az esztergomi érsek s nyitrai püspök megyéje van a métely által megtámadva, de leginkább a lutheránus egyház. Tíz megyében az ágostai hitvallásnak 178 papja közül 99 pánszláv s csak 79 magyar érzelmű, 361 tanítója közül pedig 263 a pánszlávizmus hive. A viszonyok még sötétebbek, ha a magyar nyelv uralmának hanyatlását veszszük szemügyre. Bars és Nyitra megye között harminczhat szép magyar község tótosodott el. Pozsonymegyének egész vidéke, mely Nagyszombattól kezdve a Vág s az úgynevezett érsekujvári vagy Kis-Duna között terül el,egykor teljesen magyar volt, ma pedig tiszta tót. Sárosmegye nagyobb része szintén magyar volt egykor s ez is tettá lett. Nem írjuk ugyan alá Grünwald minden adatát, mert hiszen a politikai meggyőződések után statisztikát készíteni — bármily adatok álljanak is az illető rendelkezésére — kétségkívül igen nehéz, de azon férfiú, ki ily határozott számokat mer közleni, ki egyes intézeteket név szerint is megnevez, igy a bécsi Pasmaneumot, a prímás nagyszombati tanítóképző intézetet stb., az olyan férfiú végül, ki évek óta úgy semfitmflj jagjpsk.politika zászlóvivye a meg legyünk győződve szava után, hogy a pánszlávizmus — az orosz rubelek által segíttetve, mint adatok által bizonyítja — még most is virágzó s hatalmas pártot képvisel. E párt tagjainak legnagyobb része szerző szerint is tehetetlen s tehetség nélküli egyénekből áll, mig a tótság zöme határozottan hazafias irányú, de maga azon tény, hogy a papok s tanítók között (devalváljuk bár az általa közlött számokat) a pánszlávok pártja oly nagy, méltán megdöbbentő lehet. Grünwald — mint említők is— erélyes nemzeti irányú politikát követel. Elsass s Lothringia példájára hivatkozva, utal e politika nagy hatására, nem feledvén el felemlíteni azon ismert bajokat, melyekkel nemzetünknek önfentartássa érdekében megküzdenie kell. Sajnos azonban, hogy pozitív rendszabályokat nem ajánl s még a felekezeti autonómia czélba vett korlátozásának módját sem részletezi. Műve átalában inkább a baj megismertetése s a figyelem felhívása. S még egy pár szót Grünwald könyvéről, mint irodalmi műről. Grünwald kész író, műve az első sortól az utolsóig szép költői nyelven van írva, itt-ott pathoszszal, mely azonban sehol sem túlzott. Minden fejezet előtt egy-egy idézet áll Zrínyi hazafias műveiből s itt-ott szép kitérések. Az egész, mint irodalmi mű, igen kedves olvasmány. A főváros vízvezetéke. A fővárosi vízvezeték ügye a belügyminiszter legújabb leirata által eldöntetett. A közmunkák tanácsának határozott ellenzése daczára, engedett a miniszter a városi képviselők sürgetésének, s megengedte a jelenlegi állomásnak bővítését. Sőt ezen építés szokatlan gyorsasággal már meg is kezdetik. Én nem tudom aggodalmamat leküzdeni, hogy ezen eldöntés kárára fog válni a főváros egészségügyének. Ezen provizórius bővítés útját, fogja állani a helyesebb, végleges vízvezetéknek. Egy tál lencséért eladjuk ma a reményt is, hogy egyhamar javulhasson vízvezetékügyünk. Igaz, a miniszter elrendelte, hogy egyszersmind azonnal lépések tétessenek a végleges vízmű kiépítésének tanulmányozására is. Azonban azt hiszem, hogy a miniszter jó szándéka eredménytelen fog lenni. Hol legyen kedve a fővárosnak újra vízvezetékre pénzt kiadni, ha most kiad ugyanarra 300 ezer irtot ? A bővítéssel, a provizóriummal megelégesznek; a seb be lesz tapasztva; arra pedig lesz mód, hogy 25—30 év előtt, míg a jelenlegi generátió él, ne kelljen többé vízre költeni. Hisz a jelenlegi provizórium 10 évnél hosszabb tanácskozásba került, mennyit lehet tanácskozni egy végleges terv fölött! Pedig alapos javítás e terén okvetetlenül s mielőbb szükséges. A jelenlegi vízvezeték, a tervezett bővítéssel együtt — ugyanis — nemcsak teljesen elégtelen köztisztasági szempontból, de egyszersmind igen veszélyes is az egészségügy szempontjából. A jelenlegi vízállomásnak, a tervezett bővítéssel együtt azon legyőzhetlen hiánya van, hogy teljesen képtelen az elégséges mennyiségű vizet szolgáltatni. A főváros jelenlegi czélszerűtlen csatornázási rendszere mellett egy dolog van, ami ennek ártalmasságát, utálatosságát némileg csökkenthetné: a bőséges víz. Ha minden házban már jelenleg vagy mielőbb, legalább 200 liternyi víz használtathatnék el naponta minden egyes lakos által, akkor a csatornákban a sárlerakodás, ennek rothadása, már most is jelentékenyen szüntethető volna. Mennyit nyerne a főváros egészsége, mennyit kellemessége, hisze ily gazdag vízelhasználás mellett. Lehetséges volna nyáron utczáinkat is nemcsak felöntözni, de egyenesen fölmosni. Mi azt gondoljuk, ha utczáinkra párisi minta szerint nagy »kandeláber«-eket, meg »pixroir«-okat állítunk föl, akkor hasonlítunk Páráshoz. De Párásban a közkényelemnek s tisztaságnak nem ezek a jellegzői, hanem a bőséges viz, amelylyel minden reggel az utczák fölmosatnak. Nem annyira a párisi fényűzést, hanem inkább az ottani tisztaságot kellene utánoznunk. S mit teszünk mi ? Mellettünk a fenséges Duna, s mi majd megfutunk a porban, szennyben. Fukarkodunk a vizzel, alig 50, s a bővítés kiépítésénél talán 80, legfölebb 100 liter viz jut egy-egy lakosra; s ezen csekély vizelhasználást is még pazarlásnak tartjuk s magas dijakkal, zaklatással, vízórákkal igyekszünk azt korlátozni! Abderita gazdaság. Bőséges s olcsó viz az első szükséglete egy nagy városnak; e nélkül piszkos, egészségtelen nagy falu marad. És én ismétlem, a tervezett bővítés kiépítése után reményünk sem lehet egyhamar bőséges vizet nyerhetni! Egy más szint oly komoly hiánya a jelenlegi vízállomásnak, valamint a tervezett bővítésnek is, hogy vize egészségi szempontból veszélyes lehet. A vízvezeték éptésének fő czélja mindenütt, s Budapesten is, hogy a lakosság megoltalmaztassék azon veszélytől, amit egészségére hozhat a beszenynyezett talajból vett ivóvíz. Városaink talaja mindenütt — s egy értekezésemben kimutattam, hogy Budapesten is — be van szennyezve a csatornákból, árnyékszékekből, piszkos udvarokból a földbe szivárgó rohadó anyagok által; a kutyiz ezen anyagokat magába veszi, s ez által — a nélkül hogy szine, vagy ize, szaga, vagy hogy vegyi tulajdonsága azt elárulná — veszélyesen fertőzötté válik. Különösen veszélyes, ha typhus- és cholera-betegektől jut a vízbe szennyező anyag. Az orvosi tapasztalás számos typhus- és cholerajárványt ily módon fertőzött víztől származtat. Fővárosunk jól tudta mindezt, tudta, hogy talaja s ivóvize fertőzött, tudta, hogy alig van város Európában, amely oly magas typhus- és cholerahalálozással bírna, mint Budapest*), azért határozta el vízvezeték építését. S a hely, ahonnét jelenleg nyerjük vizünket, s amerre azt bővíteni kivánják, ezen hely szerencsésen lett választva? Technikai, gazdasági szempontból, még talán vegyi szempontból is e hely czélszerű lehet, egészségi szempontból azonban teljesen hibás, veszélyes az. Menjünk oda s nézzük meg. A régi »flottila«házból éppen azon irányban futott azelőtt éveken keresztül egy nyitott, piszkos csatorna a Dunába, ahol jelenleg a szülőkutak vannak. A Dunapart pedig, fel a Margit-hidig, ott ahová most az uj szülő csatornát kivánják lefektetni, szemétlerakodó, nyilt pöcze-gödör volt évek óta s részben ma is az. Ez a talaja a tervezett vízvezetéknek! Nézzék csak meg! — De ez nem minden. Azt is tudnunk kell, hogy a Dunaparton, a leendő vízszűrő mentén csupa szegény népesség lakik, kiknek lakásai, házai, udvarai a piszoktól visszataszítók, s ezen házak, udvarok talaján át szűrődik a leendő vízvezeték vizének nagy része. Sőt még ez sem minden. Én jegyzőkönyveim, térképeim nyomán évek óta figyelemmel kísérem Pest minden utczájának, házának egészségi viszonyát. Ezen térképek nyomán, amelyeket szakértőknek bármikor bemutathatok, meggyőződhetik bárki, hogy épen azon tája a fővárosnak, amelyen a vízvezeték jelenleg, s a bővítés következtében a jövőben is vizét nyeri, a legveszélyesebb typhus- és cholerafészkek egyike. _ A „„„ „11 1, oll AW. Vi A «jr A 0911 pnlril f Q 17 Q Dunából nyerik a vizet, s nem a talajból, de ez nem egészen áll. Én folytonosan vizsgálom vegyileg a főváros különböző ivóvizeit, igy a Duna vizét, a vízvezeték vizét, s egy közeli kút vizét (újépület-kaszárnya, 7-ik pavill. kútja), s azon meggyőződésre jöttem, hogy a vízvezeték vizének jelentékeny része nem filtrált Dunaviz, de talaj, viz,**) még pedig oly talajvíz, amely ama szennyes, typhusos, cholerás házak földjét mosta ki, — amely az egész külső Lipót- s Terézváros talaja alatt elfolyva, jut a szűrőkhöz, s amely ezen külső városrészekben is bőségesen találhat alkalmat a fertőzésre. Ez Budapest vízvezetékének állapota s jövője egészségügyi szempontból. Én nem hiszem, hogy szakértő hygenikus található volna, aki mindezek tudta s megfontolása után tagadni merné, hogy a vízvezeték a tervezett bővítéssel együtt nemcsak elégtelen a köztisztaság szempontjából, de hogy az egészségügyi szempontból veszélyes is lehet. A főváros egészségügyének s tisztaságának felelős őrei ne veszítsék ezt szem elől, s ha már valóban elégtelen tanulmányok miatt egyelőre csak a bővítés építhető ki azonnal, tegyenek egyszersmind komoly lépést egy kielégítőbb végleges vezeték mielőbbi megvalósítására is. Egészségügyi viszonyaink s a vízszűrők jelenlegi helye nem tűrnek meg 20—25 éves tanácskozást, hacsak folytonos fertőzés és járvány veszélyének nem akarjuk a lakosságot kitenni. Dr. Fodor József: KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi hírek. Báró Wenckheim Béla miniszter ma reggel Bécsbe utazott. Gróf Szapáry Gyula volt miniszter, fivére gyászos halála miatt, tegnap délután Jászberénybe utazott. Báró Fiáth Ferencz veszprémi főispán és Szőgyényi-Marich László fehérmegyei főispán a ma reggeli postavonattal haza utaztak. A török bazár ügyében a török sebesülteket s menekülőket segélyező bizottsága nőegyesületek elnökeivel együtt ma d. u. 4 emkor értekezletet tarott az uj városház épületében Földváry Mihály s Damjanich Jánosné kettős elnöklete alatt. A nők 14-en jelentek meg a fővárosi nőegyesületek részéről. A török bazár eszméje helyesléssel fogadtatott s ki jön mondva, hogy annak szervezése egy nagyobb női bizottságra bizassék. E bizottság elnökéül Tisza Kálmánná fog felkéretni s e végett az értekezlet kebeléből Damjanichné, Veres Beniczky Hermin, Ráth Károlyné, Kralovánszkyné s Bischitz Dávidné küldettek ki. A bizottságot az elnöknő e tagokkal egyetértőleg állítja össze. * Typhusten meghal évenkint 100,000 lakosból a legújabb időben : Londonban 39, Párisban 49, Hamburgban 80, Berlinben 96, Bécsben 114, Budapesten 123. — Cholerában meghalt a különböző idejű nagy járványok alatt 100,000 lakosból: Londonban : 600, 428, 183, — Párisban : 2300, 1700, 500, 366. — Berlinben: 900, 80, — Bécsben: 770, 510, 440, mig Budapesten: 2330, 1600, 1380, 1110 **) 1877-ben a Duna. —, vízvezeték szűrt s részben szűrt vizének, valamint az említett kútnak fontosabb vegyi alkatrészei havonkinti háromszori elemzések átlagai szerint e következők voltak : 1 liter viz tartalmazott. Légénysavat: Chlórt: Dunaviz . . . 0.80 milligrammot 17.78 milligrammot Szűrt vízvezetéki viz. 7.06 » 23.00 » Dunavizzel kevert vízvezetéki viz . . . 4.21 » 21.15 » Kútviz .... 50.70 » 39.30 » A vízvezeték vizében tehát mindig több a légénysav s dhlór, mint a Dunavizben, épen úgy, mint a kútvizben, s igy a vízvezetéki viz sem tisztán Dunaviz, hanem részben talajvíz.