A Hon, 1880. november (18. évfolyam, 287-315. szám)
1880-11-02 / 287. szám
287. száza. 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1880. Kedd, november 2. Szerkesztési irod»» Barátok tere, Athenaeum-építet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSÜK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Hiadó-hivatal ! Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt 1 hónapra ......................................................S Itt 3 hónapra ..„•••••••• 6» 6 hónapra ........................................................H * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint.................................1 » A* előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik ez, mindenkor a hó első napjától számittatik. tSS—SUlJ- ' V '________J-1-L'UlL«_____v— Budapest, november L —Kjeleiksáfr,hogy--a.ilskgxiczió. intézményét és tárgyalási módját azok iparkodnak most népszerűűlenitenis,akik ha nem is vehettek — koruknál és állásuknál fogva — tényleges részt annak létesítésében, de rettenetes .„Biálisan-és-sok lármával dicsérték. Most azt fejtegetik, hogy az a külpolitikát elvonja a nyilvánosság elől, és hogy a hadügyi költségvetés megszavazásában egyszerű szavazógép. Mi, kik hiányosnak és nagyon óvatosan kezelendőnek tartjuk ez intézményt, ezt soha sem állítottuk és ez állítást a legújabb fejlődés, a dualizmus átalános megszilárdulása mellett, épen nem fogadhatjuk el. Lássuk csak mi történik, és miután azt tárgyilagosan megvizsgáltuk, azután ítéljünk. Aki a külföldi parlamentek tárgyalási módját a külpolitikára nézve figyelemmel kíséri, meggyőződhetik arról, hogy nagyobb nyilvánosság, mint nálunk, a részletek és a kombinácziók, az utasítások és katonai, vagy diplomácziai jelentések tekintetében, másutt is aligvan, és, hogy amit másutt bizalmas a felvilágosítás tekintetében bizottságban vagy folyósokon, konferenczián vagy magánérintkezésben elér pl. az angol, a franczia vagy az olasz, azt Magyarország képviselői és közönsége is eléri a hírlapok előleges közleményei, az interpellácziókra adott válaszok, a delegácziók nyilvános és bizottsági tárgyalásai által. Hisz a vaskos vörös könyv az október közepéig megjelent okiratokat tartalmazza a legfontosabb kérdésekben és úgy tapasztaljuk, hogy a kormány akciója már előbb is okadatolásával együtt oly kevéssé volt titok, hogy egészen ismeretes dolgokkal és részletekkel találkozunk az okiratgyűjteményben.Tehát a közvéleménynek állandóan volt alkalma, előzetes ellenőrzést és bírálatot gyakorolni. Természetes, hogy a hivatalos tudósításnak szüksége fönforgott és erre nézve legalább a dulcignoi, dunai és szerbiai kérdésben, sőt a görög határkérdésről is legutóbbi fázisig, oly részletes hivatalos tudósítást nyertünk, hogy az ellenzék is elismeréssel emelte ki Hay merle őszinteségét. Igaz, hogy a függőben levő kérdések háttere és esélyei csak bizottságban beszéltettek meg és itt is sok átalánosságban volt burkolva a fölvilágosítás, de mi Angliában sem találtunk több nyilvánosságot. Ha pedig azt akarjuk, hogy a külügyminiszter lehető őszinte és határozott fölvilágosításokat adjon, akkor tuzvn nem üthetjük azt, dobra.»Ez sok tekintetben áll a hadügyi politikára nézve is. Könnyű ám a hadiköltségvetés 100 millióját emlegetni, de mielőtt az ember ítélne, szükséges lenne a külföldi tudósításokat is kérni, azután a költségvetés részleteibe hatolni és kimutatni, hogy mi abból a fölösleges vagy csak elhalasztható , sőt egy kissé körül kellene tekinteni a külföldön is, és látni, hogy sokkal nagyobb és sokkal költségesebb hadseregek és fölszerelések vesznek körül. Nem mondjuk azt, hogy ezeket mindenben utánozva, a terheket még fokozzuk, de a legnagyobb erőfeszítésünk árán is, legalább biztosságunkra gondoskodni kell , mert ezzel kapcsolatban áll a reánk nézve drága béke és még hitelünk is. Nem állítjuk azt, hogy e szempontok tekintetbevételével épen semmi törölni valót nem találhatni a hadi költségek közt, de bizonyára nem sok millióra fog az rúgni. Különben e tekintetben azon nagy tévedésben van a közönség, hogy a vámból és közös alapokból eddig, ha nem is nyert, de legalább előirányzott nagy bevételek megszűnését tekinteten kívül hagyja és azt hiszi, hogy a költségvetés szaporodott oly sok millióval , holott csak a fedezet apadt. Ha most nem 37 milliót, hanem a három év előtti 11 millió tiszta bevételt irányoznék elő a vámból ; ha a közös alapok jövedelméből egy pár milliót (fölhasználtatván a tőkék) nem vesztettünk volna, most a költségvetés, az eddigiekhez képest, növekedés helyett apadást mutatna. De hát azért csak próbáljunk törölni szakértelemmel és gyakorlatilag, mert különben furcsa gazdálkodás lesz 1,2 millió törlésével, 90 millió kiadást eredménytelenné tenni, így pl. várépítésekre (Priemysl és Krakkóban Oroszország ellen, Polában és a tiroli határon Olaszország ellen) 28 milliót kér a hadügyminiszter, de ez erődítések összesen 13 millióba kerülnek. Senki ne veheti magára a felelősséget ez összeg egyszerű törléséért, de a tervek és kombinácziók részletes megvitatása, a költség czélszerű felosztása mellett, a czélt is biztosítni, a költséget is apasztani lehet. Ezt azonban az Íróasztal mellől csak úgy könnyedén dekretálni nem lehet. Próbált az osztrák hadügyi bizottság más megtakarításokat is. Törölte a 2-es kapitányok lovait, ezt tette a magyar delegáczió bizottsága már előbb. Jól tették. De egyik sem merte megtagadni azt az új milliót, mely keletkezik abból, hogy a szegény baka reggel 125 krajczáros meleg levest fog kapni. Az osztrákok azt mondták a hadügyminiszternek, az újonczokat ne 12 nappal (mint eddig) hanem 3 hónappal később hívja be, így megtakaríthat 11/2 milliót. Igen ám, de mit mond a lelkiismeretes Bylandt ez indítványra, mely a magyarok közt is megbeszélés tárgyát képezte ? Hát egyszerűen azt, hogy ha 3 hóra hagyja otthon az ujonczot és ennyivel előbb elbocsátja az obsitost, akkor a hadsereg tavaszra, esetleges háború esetén, két teljesen ki nem képzett elemből, az ujonczból és tartalékosból is csak harmadára redukált képzett részből fog állmi. Tessék ezzel egy háborút folytatni! Már most mi jobb: az 1'/» milló vagy a barczraképesség ? Békésebb időben megtartanék a milliót, de most nehéz azt megtagadni, így »A HONG TÁRCIÁJA. A Toldy-emlék leleplezése. Budapest, október 31-én. Szép és megható ünnepiességgel folyt le ma délelőtt tizenegy órakor a Kerepesi úti temetőben amaz emlék leleplezése, melyet a kegyelet és szeretet Toldy Ferencznek állított. Az ünnepen résztvevők a temetőkápolna előtti téren gyülekeztek, hogy majd együtt induljanak a síremlékhez; ott voltak az egyetem rektora Berger Nép. János, a kari dékánok, Pauler Tivadar miniszter, Lónyay Menyhért gróf az akadémia elnöke, Fraknói Vilmos titkár, Gyulai Pál, Pulszky Ferencz, Greguss Ágost, Salamon Ferencz, Beöthy Zsolt, dr. Poór Antal, Pesty Frigyes, Telepy Károly, Vámbéri Ármin, P. Szathmáry Károly, Bartalus István, Wenzel Gusztáv, Vadnai Károly, Tóth Lőrincz, Degré Alajos, Rákosi Jenő s vele a népszínháznak majdnem összes férfiszemélyzete, a nemzeti színház részéről Feleky, Egressy és Kovács, ezenkívül az irodalom és közélet számos más képviselője és nagyszámú fiatalság. Az egyetem bölcsészeti karának ifjúsága külön volt képviselve, egy hattagú bizottság által. Az egybegyűltek kevéssel 11 óra után indultak a síremlékhez, mely már ekkorra el volt borítva a családtagok és egyesek által ráhelyezett koszorúktól. A népszínház énekkara elékelte Kölcsey himnuszát, mely után Gyulai Pál fellépett a sír előtt rögtönzött emelvényre, és mondta a következő, megható beszédet: Tisztelt gyülekezet! Majdnem öt éve múlt, hogy egy zord téli napon Toldy Ferencz hűlt tetemeit e temetőbe kisértük. Mennyi gyász borult koporsójára, legkivált az akadémiáé, melynek már megalakulásakor tagja, évtizedeken át titkára és éltető lelke volt; az egyetemé, melynek tanszékén egy ugyszólva általa teremtett tudományt hirdetett; a Kisfaludy-társaságé, melyet alapított s mint igazgatója majd elnöke oly sokáig s annyi sikerrel vezetett; a fővárosi képviselőtestületé, melynek legbuzgóbb s legérdemesebb tagjai közé tartozott. Oly hirtelen és váratlan történt halála, hogy alig hihettük el. Hisz még azelőtt egy pár nappal élénken vett részt mindennemű munkásságban, hévvel beszélt megírandó munkáiról, mintha lélekben és testben örök ifjúsággal áldotta volna meg az ég, sőt még aznap este is egy új munkába fogott. Íróasztala mellett érte a halál, mint a hőst a csatatéren. E körülmény még fájóbbá tette veszteségünket s megsirattuk benne a tudóst, a hazafit, a barátot, a buzditót s utolsó bajnokát azon hős csapatnak, melynek irodalmunk újjászületését köszönhetjük. És most a midőn síremlékét avatjuk fel, a melyet közadakozásból emelt a Kisfaludy-társaság, ugyanazon testületek képviselői, ugyanazon részvevő közönség állja körül sírját, ugyanazon kegyelettel, de más érzések között. Akkor lelkünk olyan volt, mint a zord téli nap alkonya, mely dermesztő éjbe merül, most az őszi napfényhez hasonló, mely enyhít s megaranyozza a sírt. Akkor gyászoltunk, most emlékezünk, akkor csak Toldy koporsóját láttuk, most egész pályája tárul fel előttünk s ugyanazon eszmék és érzések rezegnek át lelkünkön, melyeknek az elhunyt képviselője volt. "Valóban Toldy pályája szép és lelkesítő pálya. Senki sem őrizte meg hivebben és teljesité buzgóbban Kazinczy és Kisfaludy hagyományát, mint ő. A nyélben és nyelv által fejleszteni ki a nemzetiséget az irodalomban, és az irodalom által szilárdítani meg mindkettőt s igy fölébresztve az álomba sülyedt nemzetet egyszersmind ujjászülni az elhanyatlott magyar államot; ez volt a szent hagyomány. Maga Toldy megjegyzi egyik önéletrajzi töredékében, hogy mindazokat, kik a huszas években s általában az akadémia megnyitása előtt, de ezután is 1848-ig a magyar írói pályán működtek, legfőkép a hazafiság vezette, életök feladata a magyar nyelv és irodalom művelése és terjesztése volt s mindkettőt nem mint végczélt tekintették, hanem mint eszközt a nemzetiség s ha lehet a magyar állam fentartására. Erre törekedtek nagyok és kicsinyek, ez tette a magyar írókat, erőseket és gyengéket testvérekké, s mint az első keresztyének bátorították, lelkesítették egymást azon büszke önérzetben, hogy végre is ők fogják a nemzetet életben tartani, míg első politikai ébredése sütt a felszabadulás órája. Az óra ütött s egy uj korszak került Magyarországra, de egy gyásznapon minden, egy egész félszázad munkája veszendőnek látszott. S ekkor Toldy állott először a romokra hirdetni a régi hitet. A forradalom után megjelent első magyar könyv előszavában vigasztalja és bátorítja elcsüggedt nemzetét. »Minden egyéb fensőség ingatag — kiált fel — csak a szellemé biztos és maradandó. Ebben van nemzetünk jövője és semmi egyébben.« Saját lakására gyűjtötte össze az akadémia szétriadt tagjait, megindította Új magyar múzeumát, e sokat kifejező jelmondattal: Peragit tranquilla potestas quae violenta nequit, élére állott a történetirodalmi mozgalmaknak, hogy a nemzet múltjából merítsen erőt jövőjére, az egyetemen mint magántanár lépett fel irodalomtörténeti felolvasásaival, hirdetve az ifjúságnak, hogy nemzetünknek nemcsak politikai múltja van, hanem irodalmi is, s jövőjének is kell lennie. Azonban Toldy, Kazinczy és Kisfaludy hagyományához még egy új törekvést is csatolt; amazok inkább csak a nemzeti irodalmat igyekeztek megalapítani. Toldy a magyar tudományosság megalapítása felé is fordítá a nemzet figyelmét. Ifjúságától egész haláláig izgatott a mellett, hogy a tudomány minden ágát művelés alá vegye a magyar. Maga jó például ment elől, előkészítette az akadémia reformját, tudományos vállalatokat és egyesületeket alapított s buzdította négy-öt rrói nemzedék ifjú tehetségeit. Sokoldalú fogékonysága, buzgó tevékenysége bámulatos volt, s mindvégig a magyar tudós példányképe maradt, ki a tudományt erős nemzeti érzéssel párosította. Fennen vallotta, hogy a tudomány főczélja ugyan maga a tudomány, s ez nemcsak egy nemzeté, hanem az egész emberiségé, de minden tudós elsősorban hazájának szolgál -s dicsőségét nemzetével osztja meg. Buzgón hirdette, hogy a politikai rendszabályok egymagukban meg nem védik, ki nem fejlesztik s még kevésbé terjesztik a nemzetiséget. A tudomány súlya s a művészet varázsa az mi biztosit, fejleszt és hódit. Mélyen hitte a nemzeti műveltség államalkotó erejét, s abban a reményben hunyt el, hogy küzdelmeinket siker koronázta. Nyugodjál csendesen kifáradt bajnok, s álmodozzál reményeidről. Ringassanak szép álmokba barátaid Kölcsey és Vörösmarty himnuszainak hangjai! Álmodozzál arról, hogy megbünhödte már e nép a múltat és jövendőt, álmodozzál azon jobb kor teljességéről, mely után buzgó imádság epedez százezrek njakán. Az a koszorú, melyet im sírodra teszünk, nemcsak a kegyeletes emlékezet jelképe, hanem a lelkesedésé is, hogy azt a hagyományt, melyet te Kazinczytól és Kisfaludytól örökölve ránk szállítottál , hiven megőrizni és buzgón teljesíteni törekszünk. Gyulai után Beöthy Zsolt tartott beszédet. Nem gyászünnep ez — mondá — tisztelt hallgatók, melyet ma itt, a gyász helyén ülünk. Egy emléket avatunk, vagy mondjuk szentelünk föl, mert ez emlék. Csokonaival szólva, »szent lesz a nyugvó tisztelt hamváért.« A mint egyszerű szépségében, komoly szilárdságában emelkedik előttünk, tele a kegyelet koszorúival, hogy drága hamvakat őrizzen, a mint dicső küzdelmeinek és kiküzdött dicsőségének egy részét hirdesse minden jövendőknek a nevet, mely rávésve van: nem támasztja-e föl képzeletünkben azt magát, nem annak emelő képéül mutatkozik-e, kinek tiszteletére emeltetett ? Toldy Ferencz, a magyar ész történetének íróját, az ő egyszerűen nemes életét, törhetetlen kitartását, szívesen osztogatott koszorúit és eszményi igyekeztetét, kapósul szolgálni a múlt és jelen szelleme közt. De nemes«!», kép az emlék:szava is van, mint az irás beszélő köveinek. Fenhangon hirdeti, kiknek köszöni létét. íme tervezői, alkotói, állítói ugyanazok az eszmék melyeknek ébresztésén, erősítésén, terjesztésén Toldy hosszú félszázadon át fáradt s vele hosszú félszázad alatt nem fáradt el: a kegyelet, a mivelődés és a magyar nemzetiség eszméje. Valóban a kegyelet az, mely az emléket hálával tervezte, a mivelődés iránt való fogékonyság az, mely büszkeséggel állította föl. Ők áldoztak együtt e helyen, e ma felszentelt oltáron a magyar nemzeti szellem dicső emlékezetű és halhatatlan érdemű munkájának. Ezeket mondja a kő, erős és örvendetes bizonyságul hogy a Toldy hirdette eszmék a nemzetben élnek és halnak. Hatásának gyümölcse e síremlék. Állításának első terve családi körben pendült meg. Méltán említem itt ezen a néven a Kisfaludy-társaságot, mely Toldyt ismeri és tiszteli atyjának, bár más nevet visel. Mikor alapította, úgy tett, mint az atyák, kik gyermeküket annak nevére keresztelik, ki az életben szivükhöz legközelebb állt. A veszteség első benyomása alatt, az 1875. évi deczemberi ülésen, Gyulai Pál, az akkori másodelnök indítványára, elhatározta a társaság, hogy alapítójának és elnökének síremléket állíttat s e czélra felszólítást intéz adakozásra a magyar közönséghez. Az emlék létesítésére bizottságot nevezett ki. Az emlék elkészülvén s a jelen év tavaszán felállittatván, szükségesnek mutatkozott hogy kőlappal láttassék el s vasrácsozattal vétessék körül. Ezek költségeire a főváros tudományos testületeihez uj és eredményes felszólítást intézett a társaság. Az összes költségek 3470 írtra rúgtak, melyből — tagjainak másfélszáz forintra menő adományán kívül — 600 irtot maga fedezett. Ez története a síremléknek, melynek ma felavatására gyűltünk össze. Toldy Ferencz, az örök érdemű tudós számára emeltetett, de nem maga nyugszik alatta. Hamvainál nem csak az az emlék jelképezi mindazt, a miért életében lelkesedett: áldott porai mellett porlik az is, kit életében oly bő szeretettel s annyi büszkeséggel ölelt. A Kisfaludy társaság átszállította a sírboltból fiának, Toldy Istvánnak hamvait. Ő mutatta meg neki, atyai szivének büszke reménységével, a halhatatlanság útját, melyen a kitűnő fiatal vigjátékiró ifjúi hévvel s zajos diadalok között indult meg. Atyja azt hitte, ő lesz az, ki a 87\«« »S3 Előfizetési felhívás H OU X Vili. évi folyamára. Előfizetési árak: Fél évi.o . . . . 12 frt Évnegyedre , . . . 6 » Egy hónpra .... 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az elfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó-hivatalba (barátok-tere Athenaeum-épület) küldendő. A »Hont szerk. ) kiadóhivatala. megy 7. pontról pontra. Többet az osztrákok sem tudtak törölni. Megfontolja lest az a szegény delegáczió jól, mit tesz. Nem azt kell nézni,, hogy szavazatából mily nagy összegek kerülnek ki, hanem azt,hogyel lehet-e veszély nélkül kerülniama kiadásokat ? Midőn a magyar delegáció ezt fontolgatja, épen nem szavazógép ! — A magyar delegáczió hadügyi albizottságának tagjai dr. Majthényi László elnöküknél ma este összegyűltek a hadügyi költségvetés rendkívüli szükséglete még elintézetlen részének megbeszélésére. Határozatok — miután csak értekezlet volt — nem hozattak. — Egyesült ellenzéki körökből a következő értesülést közli az »Egyetértés« : »Az egyesült ellenzék s a pártonkivüliek vezérférfiai mindez ideig semmi megállapodásra nem jutottak sem a pártelemek szorosabb egyesülésére, sem a kabinettel szemközt s különösen a költségvetés tárgyalása közbeni maguk tartására nézve. B. Sennyey Pál, Széll Kálmán, Bittó István között folytak ugyan bizalmas eszmecserék, részint személyes érintkezés, részint levél útján, de mind ez ideig minden pozitív eredmény nélkül. Sennyey barátai határozottan állítják, hogy Sennyey a költségvetés átalános tárgyalásánál fel fog szólalni s a pénzügyi helyzet tarthatlanságának kiemelése mellett egyúttal hangsúlyozni fogja, hogy kell gondoskodni módokról, melyek szerint bizonyos közjogi intézmények az állam anyagi szükséglete szerint átalakítandók volnának. Ezenkívül főleg belpolitikai intézményeink kritikájával akar foglalkozni. Nem kisebb határozottsággal állítják azt is, hogy oldala mellé egy nem nagy számú, de tekintélyes párt fog sorakozni már legközelebb.« E közleményhez a nevezett lap a következő észrevételt fűzi: Mi látunk bizonyos esélyeket, melyek b. Sennyey Pált arra indíthatják, hogy a küzdőtérre kilépésével várjon még tovább, tán a tavaszig. De az ellenkezőre is van elég indok. Minden esetre tisztán kell látnunk, hogy a lajthántuli mozgalommal szemközt mit ért a nemes báró ama bizonyos közjogi reformok alatt ? — Az osztrák delegáczió költségvetési bizottságának jelentése a közös fő számszék előterjesztéséről 1881-re: Előirányoztatik 126,320 frt; 1880-ra engedélyezve volt 126,400 frt; tehát 1881-re kevesebb 80 fttal. Az előterjesztés szerint személyváltoztatások terveztetnek a közös főszámszéknél, de ezek sem most, sem jövőre nem okoznak többletet, miután a főszámszék elnöke határozottan biztosítá a bizottságot, hogy addig, amíg a számszék jelenlegi hatásköre nem változik, a létszám fölemelését nem fogja javaslatba hozni. A bizottság változatlanul elfogadta az előterjesztést. — Az osztrák delegáczió költségvetési bizottságának jelentése a közös államháztartásba 1881-re fölvett vámjövedék fedezetéről. A jelen előterjesztés abban különbözik a tavalyitól, hogy ebben nemcsak Ausztria és Magyarország, hanem az okkupált tartományok vámbevételei is részletezve vannak. Tiszta bevételül előirányoztatik: a reichsrarkban képviselt királyságok és tartományokra nézve . . . 3.908,460 frt a magyar korona tartományaira nézve................................................. 326,895 frt Bosznia és Herczegovinára nézve 134,258 frt Összesen: 4.369,613 frt Ebből levonva az 1879. deczember 20-diki törvény alapján meghatározott .................................................. 600,000 frt összeget, marad tiszta bevétel . . . 3.769,613 frt Az osztrák pénzügyi miniszter által beterjesztett kimutatás szerint nem jogtalan az a föltevés, hogy a praeliminált bruttó bevétel nincs magasan fölvéve. A tényleges bevétel 26.649,000 ftra javasoltatik. 1879-ben ez 21.375,436 frtra ment; a folyó év első 8 hónapjában befolyt 16.331,856 frt, tehát 4.997,836 fttal több az 1879-ik év megfelelő időszakában elért 11.334,020 ftnál. Szeptember hónapról i hiányzik a kimutatás, s a tengerparti tartományok, és Dalmácziából sincsenek beérkezve az adatok a pénzügyminisztériumhoz: ezekre nézve az augusztusi eredmény vétetett alapul, s így a szeptemberre eső quota is magasabbra vezetett, mint a múlt évi. A mellékjövedelmek is többre rúgtak az idén januártól augusztus végéig, mint tavaly A fogyasztási adók restituciója cimén hiányzanak az adatok, amelyek alapján az összeg számítandó. Előirányoztatik: a bíród, tanácsban képviselt királyságok és tartományokra nézve 20.900.000 frt a magyar korona országaira nézve.................................................. 2.550,000 frt Összesen 23.450,000 frt Az 1881. évi tiszta bevétel csekélyebb összegbe van előirányozva, mint a múlt évben, midőn 1880 ra csak 21 millió irányoztatok elő. Az általános vámbevételt a bizottság 3.769.600 frtrra javasolja előirányozni. — A »Pesti H irlap« f. évi október hó 29-én megjelent reggeli számában azon kérdésre »Miért késik nálunk az uzsora törvény« »egy ügyvéd« azon feleletet adja: »Vagy talán igazuk van azon uzsorásoknak, kik azt állítják, hogy az uzsorások közül két-három matador oly egyezségre lépett az igazságügyminister két főhivatalnokával, hogy addig nem bántják őket, míg az uzsoratörvényjavaslat a képviselőházban elő nem terjesztetik. Ezen czikk folytán az igazságügyministérium miniszteri tanácsosai nyílt levélben felszólították a »Pesti Hírlap« szerkesztőjét, nevezze meg azon két főhivatalnokot, kik állítólag ezen egyezségre léptek. Egyúttal közöltetett a szerkesztővel az igazságügyminisztérium miniszteri és osztálytanácsosainak névsora. A felszólítást a »Pesti Hírlap« ugyan közzétette, de sem azon két főhivatalnokot nem nevezte meg, kik állítólag az uzsorásokkal az említett egyezségre léptek, sem pedig az egyezségre vonatkozó állításának valódisága iránt bizonyítékot nem szolgáltatott, mert azon állítás, hogy valamely hivatalnok ellen végrehajtás van folyamatban, ily visszaélésre bizonyítéknak nem tekinthető. Illetékes helyről felkérettünk annak kijelentésére, hogy az uzsoratörvény-javaslat előkészítése és tárgyalása körül az igazságügyminiszériumban semmiféle késedelmezés nem történt. Ezek után nyugodtan a közönség ítéletére bízható, mit kell tartania »Pesti Hírlap«-nak semmivel sem bizonyított állításáról és azon eljárásáról, hogy felszólítás daczára az illetőket meg nem nevezte. • Tisza Kálmán kitüntetése még mindig nem hagyja nyugodni a kabarékokat, kikre az úgy hatott, mintha leforrázták volna őket és kiknek lapja a »Magyarország« eddig számtalanszor csépelte és ventillálta a thémát, hogy Tisza Kálmán »kegyvesztetté« jön, mondta ezt a habarék lap pt. mikor Szávy közös miniszterré neveztetett ki; majd mikor Tisza legutóbb fürdőre ment, megjegyezvén, hogy a király rendkívül hidegen és mereven fogadta, minél fogva vége felé kezéig a Tiszaregime. — Persze, mindezen irányzatosságból egy szó sem volt igaz; csupán csak jámbor habarék óhajtások voltak, számítva arra, hogy miután a parlamentben semminő habarék erőlködésnek nem sikerült Tiszát megbuktatni, hátha — a sok czélzatból neki bátorodva— maga a király teszi meg ezt a rendkívül nagy szolgálatot az egyesült ellenéknek, melynek lapjai tehát ilyen parlamentáris módon akarák letaszítni Tiszát a hatalmi pólozról. Fájdalom, a habarék óhajtásoknak épen ellenkezője következett be! Minő fatum ! Most meg midőn kormánypárti lapok Tisza kitüntetése alkalmából joggal és igen természetesen azt demonstrálják az egyesült ellenzéki sajtónak, hogy ime, mennyire volt igaza, midőn Tisza állítólagos kegyvesztettségével bolondította a publikumot s mennyire inparlamentáris eszközhöz nyúlt, midőn az uralkodóra nem egyszer a jelzett módon apellálva, őt a pártharczokba vonni nem átallotta : egyet csavarint a köpenyén a »Magyaroszág« s egy szánalmas Frankenbewegunggal ezeket mondja: »És hogy miért figyelmeztettük mi a koronát is ama veszélyekre, melyeket a Tisza regime okoz ? Egyszerűen azért, mert tudtuk, hogy a Tiszakormány ezekre a veszélyekre a koronát nem figyelmezteti. És mikor mi ezt tettük, akkor ezáltal mi nem azt akartuk elérni, hogy a korona sans frase küldje el Tisza Kálmánt, hanem azt (halljuk!!) hogy ne legyen igaz az a mivel Tisza Kálmán emberei (kik? és mikor?) a pártban korteskednek, sőt korteskednek másutt is, hogy ne legyen igaz az, miszerint a korona még akkor sem ejtené el Tisza Kálmánt, ha a parlamentben leszavaztatnék, hanem engedélyt adna neki a parlament feloszlatására; hogy ne legyen igaz az, hogy Tisza Kálmán, daczára hibáinak és mulasztásainak, melyeket a saját pártja sem véd, daczára imbecilis minisztereinek, mégis oly szükséges embere a koronának, hogy őt a korona elejteni nem akarja.« Istenem, de szánalmas igazolás ez! Hát hiszen ha csak attól tartott a kakarékpárt, hogy »a korona még akkor sem ejtené el Tisza Kálmánt, ha a parlamentben leszavaztatnék« — ime ezennel megteszszük — és ha ezt tudjuk vóla, megtettük volna régebben is — a megmásithatlan nyilatkozatot,— hogycsak tessék, bátran az egyesült ellenzéknek, pártonkivülieknek és a szélsőbalnak egyesült erővel leszavazni Tisza Kálmánt — ha t. i. lehet — és akkor Tisza abban a szent pillanatban ott hagyja a vörös bársonyszéket melybe némelyek oly nagyon óhajtoznak. Tisza, kit önök annyit ócsároltak, akkor is meg fogja mutatni, hogy több parlamentáris érzéke és szelleme van, mint önöknek, kik nem átallották ellene még az uralkodó nevével is hívatlanul korteskedni. Ha önöknek sikerül leszavazni Tiszát, ne féljenek, bizonyosan menni fog, még akkor is, ha, mint önök most híresztelik, a »korona nem ejtené el.« Csak előbb szavazzák le! — Az igazságügyminisztériumban a tengeri magánjogról szóló törvényjavaslat van jelenleg tárgyalás alatt. E törvényjavaslat az Ausztriával kötött kereskedelmi szerződés értelmében ugyanazonos tartalmú lesz a monarchia mindkét felében. A közjegyzőkről szóló törvény módosítása tárgyában közelebbről ül össze az enquet az igazságügyi minisztériumban. A törvény novelláris után fog módosíttatni s a módosítás alapjául, valamint a közjegyzői díjak végleges megállapításában is a gyakorlat alapján eddig szerzett tapasztalatok fognak irányadókul szolgálni. Budapest, nov. 1. Francziaország nagyban el van foglalva a nem autorizált egyh. rendek tagjainak kiutasításával. Izgalom s némi kis tüntetés volt ugyan mindenütt, de figyelemreméltó zavargás, vagy épen zendülés sehol sem fordult elő. Mint érdekes incidenst föl említjük különösen azt, hogy Macincourtban Buffet, a volt kormányelnök is a luteranisták kolostorába zárkózott, honnan őt is ki kellett utasítni, miután a rendfőnök egyházi átkot (!) mondott a republikánus hatóságokra. Dalcigno még mindig napirenden. Most erre vonatkozólag az a jelentés érkezik, hogy ez a pasa azt tudatta a montenegrói kormánynyal, hogy most már ő is útnak indul Romába, az átadás iránti szerződés megkötése végett. Másfelől Bozso Petrovics, mon