A Hon, 1881. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1881-04-01 / 90. szám

mert sokan még bízni se mertek a nemzet jövőjében. De a hazafiak, kik bíztak Románia jövőjében, támo­gatták a fejedelmet s a felség akarata határozott Ro­mánia sorsa felett. Ma,az egész ország lelkesedéssel és szeretettel kiáltja : Éljen a király ! Éljen a király, ki felébresz­tette a románok harczi dicsőségét, és azoknak öntu­datát, Bulgária sikjain pedig távolból visszhangzik e kiáltás : Éljen a király ! ott hazájokért elesett dicső hősöknek árnyai megrezzennek e kiáltásra. Legyetek megáldva szeretett árnyak! A ti nemes véretek által áztatott tölgy immár nagyra nőtt, és most meg jön koronázva a mű, a­melyért ti feláldoztátok élteteket. Egy vazall fejedelem vezérlete alatt indultatok oda, és ma megáldhatjátok Románia királyát !« Választási mozgalmak. Újvidékről hosszabb táviratot vettünk már­­czius 28-iki számunk azon táviratára vonatkozólag, mely Tisza Kálmán újvidéki fölléptetését jelen­tette. Az újvidéki szabadelvű párt vezetői kijelentik e táviratban, hogy a párt képviselőjelölésre újabban összehíva nem volt, s ma is mint előbb, B­e­n­d­e apát jelöltségéhez ragaszkodik. Mint már egy ízben mondtuk, újvidéki elvtársaink nagyon okosan tennék, ha torzsalkodásaik által nem nehezítnék a hazafias­ság azon diadalát, melynek városukban oly kiváló jelentősége lenne. A kormányelnökre csak megtisztelő lehet az iránta nyilatkozó ragaszkodás , de e ragasz­kodásnak legigazabb kifejezést úgy adnak, ha nem bontják meg a pártjegyességét annak oly exponált he­lyen, a minő Újvidék, s ha egyhangú lelkesedéssel karolják fel azt a jelöltet, a­kiben saját közvélemé­nyük többsége megegyezett. Bács megye almási választó­kerületéből a választók egy küldöttsége tisztelgett képviselőjüknél Rudics József bárónál és felkérték őt, hogy a kijelölést a közeledő képviselő választásra is fogadja el. Rudics a kijelölést elfogadta. Ugyan ő már négy országgyűlési cikluson át képviseli a bácsalmási ke­rületet. Kis-Kartal, márcz 31. Báró Podmanicz­­k­y Géza mára hivatott egy szűkebb körű pártérte­­­kezletet egybe, melyben a párt vezérférfiai őt, mi­nt a váczi szabadelvű párt elnökét felkérték, hogy intéz­kedjen az iránt, hogy szeretett képviselőnket gróf Ráday Gedeont, ki most egy hete érkezett meg hosz­­szabb betegsége után teljesen kigyógyulva Bécsből, a jövő választásra is megnyerjük jelöltünknek. Az érte­kezleten a vidék i­n­t­e­­­lig­encziáj­a teljes szám­mal volt­ képviselve és így a győzelem biztos­nak tekinthető. Szoczialista vita a német birodalmi gyűlésben. A német birodalmi gyűlés tegnapi vitáját a szo­­czialista törvény végrehajtása és Hamburgban a kis ostromállapot kitűzése fölött, Au­er szocziál­demo­­krata egy három órán át tartott beszéddel nyitotta meg. A­u­e­r beszédét terjedelmes panasszal kezdte, hogy a birodalmi gyűlés rezolucziójával ellenmondó­­lag a kiutasított szocziáldemokraták családjai részére való gyűjtéseket megtiltották. A kormánynak emlék­iratában a szoczialista agitáczió tovább tartamáról tett nyilatkozat megengedése annak, hogy a pártot rendőrileg nem kell elnyomni. Most »Freiheit«-já­­nak nyilatkozatait, a­melyek Pyaival a királygyilkos­ságot dicsérték, jogtalanul zsákmányolják ki a német szocziáldemokráczia ellen, mert ez Mostot 1880. au­gusztusban a wydeni kongresszuson kilökte pártjából. Az emlékiratban idézett rokon­szen­yi nyilatkozat a nihilisták iránt világosan mondja, hogy a német munkások minden országnak csak a tőke nyomásától való megszabadításra irányzott törekvéseit támogatják, de az orosz nihilisták által használt taktikát Németor­szágra nézve tekintik alkalmasnak. (Derültség.) »Önök nevetnek? — folytatja szónok — nem ünnepelték-e annak idején Poroszországban Garibaldinak forra­dalmi, győzelmi menetét Marsalába ? Munkás­párt maradunk, mely csakis a tőke által való produkálás módja ellen küzd, és minden gyilkosságot kárhozta­tunk. Más országok forradalmi pártjaiért nem szabad minket felelősekké tenni, de nem háborodhatunk fel iszonyú események fölött, melyek elementáris erővel következnek be és a kétségbeesés kitörései. Hogy illik össze továbbá az az állítás, hogy Berlin az anarchisták fészke , Folkenbeck be­szédével Viktória herczegnő bevonulásakor, hogy a királyi ház megbizhatik Berlinben?« A törvény szigorú alkalmazásának bizonyitékaképen szónok föl­hozza egy béna vendéglős kiutasítását Weissenseeből, a ki egyedül helyiségét kölcsönözte a szoczialistáknak gyülhelyül s a kinek most Németországon végig kol­dulnia kell, mert­ nem dolgozhatik és nem gyűjthet­nek részére. Miért utasítják ki most, midőn a s­z­o­­czializmust szalonképessé kezdik tenni, azokat, a­kik azt nemcsak állami raisonból, hanem meggyőződésből vallják, csak azért, mert azt hiszik, hogy Bismarck nélkül is megtehetik ? Tettünk-e valaha rosszabb dolgot, mint a birodalmi kanc­ellár, a­ki most a szegény emberről, a kitagadottról s a »szegény ember türelméről« beszél? Ha a szegény ember türelméről beszélünk rala, néhány évre Plöt­­zenseebe kerültünk volna. Ellenben Stöcker-, Ruppel- és Henrickre nem alkalmazzák a szoczialista törvényt, a­kik társadalmi osztályokat uszítanak egymás ellen. A szocziáldemokráczia sose tett olyat, mint ezek. Hogy ily izgatásokat nem üldöznek, abból a körülményből magyarázható ki, hogy Henrici és társai gyűléseikben képesek felolvasni táviratokat a birodalmi kanczellártól. (Bismarck: Nem igaz.) Szó­nok ezután egyes eseteket ró meg s végül főleg a kis ostromállapot kitűzése ellen Hamburgban kel ki és számos példával kimutatni igyekezett, hogy a szo­­czializmus egy bizonyos faját a kormány támogatja és lapokat idézett, melyek a szoczialista munkáspárt programmját világosan terjesztik és megtüzetnek, mert egyúttal arisztokratikus agrárius programmo­­kat közölnek. Hivatalos rendőrügynökök még Most »Freiheit«-jának elterjesztéséről is gondoskodtak és az által korrumpáltak, hogy szoczialistákat tobor­zottak rendőr­kémekül. Végül hivatkozik szónok a birodalmi gyűlésre, az egyetlen helyre, a­hol a szo­cziáldemokraták beszélhetnek. Megsemmisíteni nem kell őket. »Tegyenek a­mit akarnak, mindenre készen vagyunk.« Puttkamer miniszter, mint a szövetségtanács meghatalmazottja, mindenekelőtt A­u­e­r panaszaira tér át s kijelenti, hogy számos állítása nem való. Pél­dául a weissenseei kiutasított vendéglősről szóló eset egészen el van ferdítve. A­mi a gyűjtések megtiltását illeti, a kormány ezt a kiutasítottak családjai részére való gyűjtésekre nézve nem tartja megengedhetőnek, ezért rendeletet bocsátott ki, hogy ily gyűjtéseket engedjenek meg ; az altonai rendőrség egy ezzel el­lenkező tilalmát még Eulenburg gróf törölte el. A kormány rendszabályainak igazolásaira ezután Puttkamer behatóan jellemzi a szocziál­­demokrácziát. Két részre osztja: Marat-párt­­ra, mely egyenesen a felforgatás mellett dolgozik és Robespierre pártra, mely lappangóbb rendszerű. Mostot, aki az elsőhöz tartozik, A­u­e­r ugyan kár­hoztatja, de iránya a német szocziáldemokrácziában sokkal hatalmasabb, mint a Bebel-Liebknecht-párt. (Bebel: Nem igaz!) Ezután számos szocziáldemo­­krata nyilatkozatot idéz a miniszter M­o s 11 -­­ stb., melyek, mint Puttkamer előrebocsátotta, oly ne­műek, hogy kénytelen világosan szövetség­ biztosi és képviselői immunitására hivatkozni, különben a ház elhagyásánál bizonyosan elfogná őt a rendőrség. A miniszter idézi Hasselmannak is a szentpéter­vári merénylet alkalmából New­ Yorkban mondott beszédét s ezzel együtt tudatja a birodalmi gyűléssel, hogy legközelebb indítvány fog hozzá érkezni, hogy Hasselmann felségárulás miatt perbe fogassák. — Mostot a szoczialisták nem rázhatják le, mert pártjuk kiegészítő része. Különben az u. n. mérsékelt irány se sokkal jobb. Szónok ezt a wydeni kongresz­­szusról irt jelentésekkel indokolja, melyen Au­er, Bebel és Liebknecht is részt vettek. A szo­cziáldemokráczia Európa minden for­radalmi pártj­ával szövets­égb­en áll és hivatalos lapja van neki, a zürichi »Social-Demokrat,« mely szintén egyenesen a felforgatást hirdeti. Végül ezt mondta Puttkamer: Ha eddigi­ronkonabá­­lyainkkal nem sikerül elérni a czélt, a szövetséges kormányok nem fogják átallani e rendszabályokat más városokra is kiterjeszteni. (Bebel: Lipcse!) Igen, a szász kormány, minthogy a veszély Lipcsére nézve növekszik, fontolóra vette hasonló rendszabályok es­hetőségét, Lipcsére nézve is, mint a­minek a berlini és hamburgi ő­rülményből a fiatal festő hanyatlására kellene követ­keztetni. Örvendetesebb eredményt konstatálhatunk a szintén Bécsben élő, de állítólag szegedi szülétsű Petrovics László Jenő képeinél, melyek a árvízre vonatkoznak, s melyeknek metszetei­­ német képes­lapokban megjelentek. Mindhárom aa­a'­rozottan csak illusztráczió, mely a szeged'anya ,roma részleteit, a város nevezetesebb épületi , a néptö­meget lehető híven mutatja be az olvaénak, s épen azért érdeklődést kelt. De az illusztráczióban vannak egyes részletek s alakok, melyek önmagukban véve is becsesek s ta­núságot nyújtanak arról, hogy a művész önálló alko­tásra hivatva van. Feledi (előbb Flesch) az idén is több képet állított ki, melyek tájképek s életképek vegyülékei. Itt ott egy-egy ügyes motívum, avagy jó minta látható rajtuk, sőt több nem is érdektelen, ha­bár nem emelkednek oly magaslatra, hogy az emlé­kezetben maradandó nyomot hagynának hátra. Mar­­gitay Tihamér két új képet állított ki, az egyik egy Bachanaliát ábrázol, melyben a fiatal festő a tar­ka színvegyületben tetszeleg önmagának, a másik »Engesztelé­s«czim alatt jól választott motívumot ábrázol, de kellő háttér nélkül s a kidolgozásban némi érdességgel, mely az összhangzatnak rovására esik. Mészöly Gézától több kabinetkép van, szokott csinos részletezéssel; egy nagyobb képében, mely kompon hazatérő vásárosokat ábrázol, a művész a nála szokottnál nagyobb alakokkal is megbirkózik, de nem elég sikerrel, oly­annyira, hogy némely rajzhibái miatt egy pár alak egészen visszatetszővé lesz. Töl­gyesi útszéli csárdát festett elég gondosan, si­­kerrel.A régibb művészek közül Ligeti Antal két szürke hazai tájképpel van képviselve, melyekben a mester ismert modorát s élénk színezését alig tudjuk megtalálni. Telepi nagyobb tájképének tárgyát a Róma mellett levő Via Appiáról vette s nem épen olaszos tájképének központját Cecília Metella ismert síremléke képezi. Rómában élő hazánkfia S­z­o­­­d­a­­tics Ferencz, két ismert modorú szent képet állított kis Brodszky egy dunaparti tájképét. Lehet s valószínű is hogy a tárlatban még több magyar kép is van de midőn a sorokat írjuk, a jegyzék meg nem kész s’a képek egy része a földön hever.­­ Ez utóbbiak közzé tartozik egy franczia festő D a v r i g n y három tájképe is, melyek tegnap érkez­tek s melyeknek kiállítása bizonyosan elmarad, bár érdemes volna közönségünknek megmutatni, hogy franczia festők közt is vannak oly művészek, kik sok­­val rosszabb képeket küldenek kiállításra, mint a mi­­­­nőket a mi mintarajztanodánk növendékei készithet­­■ nének. A középszerű külföldi festők műveinek száma e kiállításban meglehetős nagy, mely körülmény nagy­részt annak tulajdonítható, hogy Párisban és Mün­chenben jelenleg nagyobb kiállítások vannak. A név­rokonság kedvéért felemlítjük ezek közt, a müncheni Correggio svájczi tájképét, K­a­c­h­­ Károly, Fürst, Rieger s mások munkáit, melyek a mi fiatal művészeink dolgozataival sem nagyon verse­nyezhetnek. Igen természetes, hogy jeles művek is szép szám­­­­mai vannak, a szemét mellett. Első­sorban a düssel­dorfi Normann tengeri fürdője méltó a felemlítés­­re. A kép Stammsund partjáról van véve, kopasz vö­röses sziklák, melyek töredezve, mélyen benyúlnak a tengerbe, s természetes öblöket alkotnak, rajtok há­zakkal, bárkákkal s a nyílt tenger messzenyúló tájké­pével. Mind a világítás, mind a csoportosítás nagy előnyére válik e képnek, mely élethűsége mellett oly sok érdekes és vonzó részletet ábrázol az összhangzat megzavarása nélkül, hogy a szemlélet a szó szoros ér­telmében megbűvöli. E kép a jelen tárlat legszebb darabjaihoz tartozik. A nálunk is előnyösen ismert Gábriel szintén — mondanunk sem kell — szép képet állított ki, de a kép tárgya csaknem ugyanaz, mint a pár évvel ezelőtt kiállított Halásznő. Valamivel nagyobb, a sás helyét más vízi növények foglalják el, egész compositiója s a Gábrielt jellemző légtükröződés azonban oly annyira ismeretesek, hogy szintén kétel­kedünk felette, hogy vájjon új képet látunk-e ? Mer­­t a­­ tengerparti két képe, Pénzén Frigyes sajátsá­gos tárgyú életképei, B­e­r­e­s bosnyák katonákat ábrá­zoló alakítása szintén megérdemlik a néző figyelmét. Szép H­á­g­e­n Tivadar hollandi tengerpartjai Kirch­­bach Magdolnája. Bein­ke Frigyes düsseldorfi művész kedves tárgyú genreképet állított ki, mely egy léghajó után bámuló lyukászt ábrázol, s tarka színezése által önkénytelenül magára vonja a figyel­met. Rampendahl nagy képe az üveges teremben, mely egy görög győzelmi lakomát ábrázol antik mo­dorban, érdekes e képen a ma már tárlatainkon rit­kán látható japáni modor az önálló alakokkal, a táv­lat­i légtünetek teljes mellőzése. Egészben véve bár a műcsarnokról még most a jegyzék hiányában teljes képet nem szerezhettünk is a felemlített néhány kitűnő kép feljogosít arra, hogy azt sikerültnek mondhassuk, s látogatását olvasó­inknak ajánljuk. ORSZÁSZ­ GYÜLÉS. A képviselőbe ülése márcz. 31-én. Az esti sakkban közöltekhez pótlólag a kö­vetkezőket adja.­Tárgyalat°tt a végrehajtási eljárásról szóló­­ja­­vaslat. A '47-ik szakaszban Halász Bálint indítvá­nyára,­­ minthogy e szakasz azt tartalmazza, hogy az inatlanok árverésénél az 5000 írton felüli becs­értékű ingatlanok árverése a telekkönyvi hatóság székhelyén tartassék meg, kimondatott, hogy a vég­rehajtónak az árverési kérvényekben, a többi érdek­letteknek pedig az árverési kérvény elintézése előtt beadott indokolt kérelmére a telekkönyvi hatóság az árverést a hely­színére tűzheti ki akkor is, ha a kiki­áltási ár az 5000 frtot meghaladja. A 149. §-nál Széli György tesz módosítványt a »még be nem szedett függő termés« kifejezés he­lyett a következőt ajánlván: »minden növények, míg a földtől el nem választottak.« A ház az eredeti szerkezetet fogadja el. A 152. §-nál ismét Széli György szólal fel s sürgeti, hogy a 2000 írtnál nagyobb értéket képviselő árverések a hivatalos lapon kívül valamely helyi lap­ban is hirdettessenek. Teleszky István nem pártolja e módosítást, mely fölöslegesen drágítaná a hirdetés költségeit. A hivatalos lap árverés-hirdetéseit a többi lapok kivona­tosan úgy is utánközlik. A ház az eredeti szerkezetet fogadja el. A 157. §-nál Teleszky előadó tesz módosí­tást, mely szerint, ha közös tulajdon esetén a végre­hajtás alatt nem álló tulajdonosok kérik, hogy az ár­verés az ő részükre is kiterjesztessék, ki lenne mon­dandó, hogy az ily kérelem — a végrehajtás haloga­tása czéljából — ne legyen visszavonható. A ház e módosítványt elfogadja. A 170. §-nál Széll György azt indítványozza, hogy az ingatlanok árverésénél az öt perc­nyi mini­mum kihagyassék a kikiáltásnál, Teleszky István azon megjegyzése után, hogy minimális határidő a leütésre nézve a vevők érdekében feltétlenül szük­séges — az indítvány mellőztetett. A 172. §-nál Unger Alajos azon indítványa, hogy a szakaszban kimondassák, hogy ha a végrehaj­tást szenvedő az ingatlanok árverésénél a sorrend ki­jelölésének jogával élni nem akar, akkor a végrehaj­tató jelölheti ki azt, — az igazságügyi bizottsághoz utasíttatott. A 172­—222. §. lényegtelen módosításokkal el­­fogadtatik. A 223. §-nál Vidovics Ferencz arra utal, hogy az előzetes biztosítás által igen sok zaklatásnak teszszük ki a magán­feleket. Az eddigi gyakorlat is sok visszaélésre adott alkalmat, pedig az eddigi sza­bályok szerint csak a követelés veszélyeztetése esetén volt előzetes biztosításnak helye, most pedig az mon­datik, hogy a veszély valószínűsége esetén elrendelen­dő a biztosítás. Ő attól tart, hogy ebből sok baj tá­mad, annál is inkább, mert a bírói felelősség nem ér­vényesíttetik úgy, hogy abból megnyugvást lehetne meríteni. Indítványozza, hogy e szakasz utasíttassék vissza a jogügyi bizottsághoz. Teleszky István előadó arra utal, hogy az eddigi rendtartásban is helye volt a biztosításnak a követelés veszélyeztetésének valószínűsége esetén és pedig a per megindítása előtt is, míg most csak a per megindításával egyidejűleg lehet.­­A javaslat 231 §-a módot nyújt, hogy az illetéktelen biztosításban nyilvánutható visszaélést a fél megszüntesse, az ösz­­szegnek­­ bíróságnál való deponálásával. A 229. §. második bekezdése is nagymérvű javítmány, mely így szól: »A­mennyiben a biztosítási végrehajtás elrendelése a veszély valószínűségének ki­mutatásától függ, a biztosítási végrehajtás vagy fel­tétlenül vagy azon feltétel alatt rendelhető el, hogy a biztosítást kérő, a bíróság belátása szerint megál­lapítandó biztosíték összegét készpénzben vagy óva­dék képes értékpapírokban (42. §.) a biztosítási vég­rehajtás foganatosítása előtt letenni köteles. Végre a 236. §. azt mondja: »a nyilván valót­lan vagy megszűnt követelés fedezetére biztosítási végrehajtást eszközölhet minden ez által okozott kár­ért felelős, és ezen felül a biztosítást szenvedő fél kérelmére 500 írtig terjedhető pénzbírságban ma­rasztalható.« Ez is igen helyes újítás, a­mely a biztosítási végrehajtásokkal való visszaéléseknek megfelelő gá­tat fog vetni. Madarász József ragaszkodik ahhoz, hogy e szakasz a jogügyi bizottsághoz utasíttassék. Bokross Elek azt hiszi, hogy a törvényben van gondolkodva az iránt, hogy a biztosítási eljárás ne fajulhasson el. Pauler Tivadar igazságügyminiszter: Talán Madarász képviselő urat megnyugtathatja a 236. §, melyre az előadó úr már hivatkozott ugyanide a mely az ő figyelmét úgy látszik kikerülte. E szakasz így szól: »A­ki nyilván valótlan vagy megszűnt követelés fede­zetére biztosítási végrehajtást eszközöltet, minden ez által okozott kárért felelős, s ezenfelül a biztosítást szenvedő fél kérelmére 500 órtig terjedő pénzbírság­ban marasztalható.­ Itt tehát megtorlásról van gondoskodva azon visszaélések ellen, melyek netalán felmerülhetnek. A ház elfogadja az eredeti szerkezetet s a mó­dosítványt mellőzi. A 224—260. §. változatlanul marad. Elnök: T. ház! A letárgyalt törvényjavaslat­ból függőben maradt szakaszok, a bizottsághoz vissza­­utasittattak. E szerint tehát mindaddig, mig a bizott­ság e részbeni jelentését beadni nem fogja, a tárgya­lás nem folytatható. A mai napirend ki van merítve. A holnap 10 órakor tartandó ülés napirendjére javaslatba hoznám a t. háznak, hogy a közigazgatási bizottságnak jelen­tése, Szeged szab. kir. város és törvényhatóságába ki­küldött kir. biztos kinevezéséről és hatáskörének meg­hosszabbításáról szóló törvényjavaslat tárgyában; továbbá a pénzügyi bizottságnak a fővárosi közmun­kák tanácsának a sugárút és nagy körút kiépítésére, az 1870. X. t. sz. alapján felvett sorsolási kölcsön­­alapból adott előlegek kamatmentességéről szóló törvényjavaslat tárgyában adott jelentése, tárgyal­­tassék. A­mennyiben e két törvényjavaslat a holnapi ülésben valószínűleg be fog fejeztetni, a szombati ülésen a rendes szombati tárgyakon kívül, melyek iránt már a ház határozott, felvehetők a pénzügyi bi­zottságnak a földadó szabályozásáról szóló törvény módosítása és a költséges munkával vízmentesített terület­ek adómentességének meghosszabbításáról szó­ló törvényjavaslat tárgyában beadott j­elentései. A holnapi ülés 10 órakor kezdődik. Egyéb tárgy nem lévén az ülést bezárom. Ülés vége 12 óra 40 percz. Jókai Mór a saját i­tíi pályájáról. Jókai Mór márcz. 29-én fogadván az írók és művészek társaságának küldöttségét, mely őt e társa­ság örökös tiszteletbeli elnökségének elvállalására kérte fel, a kör elnökének, Ujváry Lajosnak, e ké­relmet tolmácsoló beszédére dr. Günther A. gyorsíró feljegyzései nyomán, a következőleg válaszolt: Kedves barátaim ! Egészen elérzékenyültem en­nek a szeretetnek nyilvánításától, a­melyet ti az írói és művészi társaság és többi pályatársaim összesége részéről kifejeztetek. Más emberek más pályán és más nemzetek írói ezen pályán is annyi hosszas munka után, mint a­mennyit én végeztem, szereztek maguknak fényes va­gyont. De ha én megszerezhettem író és művész­tár­saim szeretetét, akkor én gazdagabb vagyok. Ti tehát megválasztottatok holtig tartó örege­teknek , bár inkább holtig tartó fiataltoknak választot­tatok volna meg! (Derültség.) Hanem én hozzá vagyok szokva ezen czimhez. Már Petőfi úgy hitt: »öreg« huszonkét éves korom­ban. Azóta tehát öreg vagyok s harmincz és néhány esztendő óta hozzá szoktam a »veterán« czimhez. Sokat dolgoztam, az igaz, hogy ezt megérde­meljem , nem is panaszképen mondom. Vétkezném Is­ten ellen, ha kalamárisomra panaszkodnám. Az volt énnekem írói működésem alatt vigasz­talóm minden szomorúságomban. Ez volt gyógyítóm, ha beteg voltam. Ez volt társalgóm magányomban. Ez volt a szükségből kisegítő barátom, midőn anyagi csapások jöttek Nekem ez volt mindenem. Ezt szerettem, imád­tam egész pályámon és imádom még most is. Tudom jól, hogy ti nektek in­tetto meg van azon szándékotok, hogy egyszer az én ötvenesztendős írói pályámat megünnepeljétek. A jubilaeum, az bizony szomorú dolog, mert azt tudatja velünk, hogy öregek vagyunk. De hogy meg­tudjátok, hogy mikor kezdődött az én íiói pályám, erre nézve engedjétek meg, hogy rövid fecsegéssel töltsem ki ezt a hosszú időközt. Megkezdettem én azt tulajdonképen már olyan régen, hogy bizony annak már majdnem van ötven éve. Első irói munkám kezdődött hat éves koromban. Ez meg van örökítve kőben. Egy palatáblába van bevésve késhegygyel legelső versem. Ez volt a kőkorszak s igy kőkorszakon kezdő­dik az én irói munkásságomnak históriája is. Az én kedves ,apám gyermekkoromban sokat mesélgetett nekem. Ő tőle hallottam azokat a regé­ket Csalóka Péterről, Szalonnavárról, a régi insur­­gens időkről, melyben maga is részt vett, meg azon táblabirói korról, melynek nincs sem krónikája, sem monográf­izája. Az ő elbeszéléséből tudtam meg e vi­lágról egyetmást. Á­rvapénztárnok volt Komárom megyében, még pedig olyan, ki halála után az utolsó fillérig mindent rendben hagyott pénztárában. És ezért én büszkébb vagyok reá, mint azon ősömre, ki egy török basát lőtt agyon, a­mi a mostani török szimpathiák mellett nem valami dicső dolog. Az én apám tiszta kezére büszkébb vagyok, mint az ős­apám véres kezére. Sok dolga volt szegény öregnek. Csak esténkint lehettem együtt vele, a­mikor térdére vett és mesélt, mesélt sokat. Ezek a mesék keltették fel bennem leg­először azt a vágyat, hogy hátha én is hasonló mesé­ket tudnék mondani. Mondtam is. És az én meséimet a szolgálók és testvéreim meghallgatták és jókat ne­vettek rajta. Akkor az irodalom-pártolásnak sajátszerű módja volt. Nyomdák, kiadók, hírlapok nem léteztek 1829— 30—31-ben, hanem mit tettek a mi öregeink? Az írókat, kiknek munkáit nem lehetett kiadni, azokat a munkákat, melyeket a c­enzúra nem engedett meg­jelenni, lemásolták egymástól. Itt van az én apámnak egyik könyve, a­mely­ben leírta a kiadhatatlan verseket. Nekem is nagy hajlamom volt a költészethez, s nem ment ki fejemből, hogy én is verseket írjak. Min­den alkalomra, midőn apámat, vagy anyámat fel kel­lett köszönteni, magam készítettem a köszöntőt. Ki­­lencz éves koromban utolért az a dicsőség, hogy két versemet megtalálta Tóth Lőrincz atyámnál és azokat az akkor létező két lapban a »Regélő« és a »Jelen­kor Társalgójában« kiadta. Most is ott olvasható e versek alatt: Jókai Móricz kilencz esztendős. De nem csak ez a jutalom ért. A komáromi kálvinista eklézsia is megjutalmazta versemet har­­minczkét váltó forinttal, még pedig csupa krajczárok­­ban. Ez abból a jövedelemből került ki, melyet az ek­lézsia vasárnaponkint a perselyekben gyűjtött és igy kaptam én e költeményemért ezerkilenczszáz nyolcz­­van krajczárt zsákostul, mindenestül együtt. Ez volt irodalmi pályám broncz-korszaka. De innen se kezdjétek el az én ötven éves irói pályám számítását, mert akkor a jubilaeum nagyon közel esnék. A broncz-korszak után a népvándorlás korsza­ka következett. Iskolába jártam Pozsonyban, Pápán, Kecskeméten. Akkor nem igen lehetett ,sokat írni. Tanulni is kellett, még­pedig keservesen. És egy esz­tendőt úgy töltöttem, hogy akkor már nem is volt tanárom. Kellett volna iskolába mennem, de nem le­hetett anyagi körülmények miatt. Akkor nagybátyám, illetőleg sógorom, Váli tanár, azt mondá nekem : »kedves öcsém, ott van a komáromi nagy könyvtár ; ott találod Buffon­t, vedd elő, csinálj magadnak be­lőle stúdiumot.« Természetesen írni kellett. »Ott van Feszler, csinálj magadnak históriát. Ha rövid az időd, toldd meg egy órával.« És nekem ott kellett lennem, írnom és tanulnom. Időközben azonban irodalmi előkészületekre is volt alkalmam. Pápán írtam meg legelső novellámat, mely azután nyomtatásban megjelent a »Tavasz«­­ban. Ezen novellámért nyertem díjul egy aranyat. Ha a hiúság ördöge bántana, azt mondanám: itt kezdő­dik az arany­korszak. Ezek azonban mind csak gyermekkori kísérle­tek voltak. Hanem a­mit komolyan írói fellépésnek nevez­hetek, az első drámám volt: »A zsidó fiú«, a­melyet 17 esztendős koromban írtam Kecskeméten. Ezzel konkurráltam akkor az akadémiai nagy drámai ju­talomért. Petőfi volt az, a­ki baráti szívességből, — ak­kor még kecskeméti színész volt, — lemásolta, s fel­jött Pestre és itt az akadémiának beadta. Nem tudtam sokáig mi lett belőle, míg egy­szer Debreczenben levele arról tudósított, hogy szín­darabomat dicsérettel említette fel a bíráló választ­mány és két szavazat volt mellette, hogy jutalmat érdemel: Bajzáé és Vörösmartyé. Ezt már nevezhetem olyan irodalmi kísérlet­nek, a­melytől kezdhetem írói működésemet szá­­mítni. Midőn feljöttem Pestre, munkámat beadtam a nemzeti színházhoz. Ott elfogadták előadásra. Elmentem azután Bajzához és Vörösmartyhoz, hogy megköszönjem nekik a kitüntetést. Ekkor Bajza és Vörösmarty mondtak nekem négy szem közt olyan bírálatot, hogy én ugyanazt a munkámat, mely elő­adásra már el volt fogadva, soha elő nem adattam, sőt ki sem nyomattam. Akkor az volt a divat, hogy ha valahol felfedeztek egy tehetséget, azt nyilvánosan megdicsérték és négy szem között megbírálták. Nem pedig, mint most teszik, hogy nyilvánosan megbírál­ják és lehordják és négy szem között oda adják neki a száz aranyat. A következő esztendőben, midőn 18 éves voltam, írtam első regényemet, a Hétköznapokat. Ennek is sok hibája van, de azért mégis az akkor legolvasot­tabb regényíró, Nagy Ignácz, ezen munkámat elolvas­ván, maga ajánlotta azt saját kiadójának, Hartleben­­nek és ugyanazt a honoráriumot adatta nekem, a­mit Hartleben neki szokott fizetni. Ez volt első regényem. Ettől kezdve folytono­san dolgoztam, kivéve egy szerencsétlen esztendőt, 1849-et. Tudjátok, hogy mi történt akkor. Ezen eszten­dő utolsó hét hónapjában és az utána következő év­nek első két hónapjában, tehát majd egy egész esz­tendőn át én egy betű szépirodalmit sem írtam. Ka­lamárist sem láttam egyébkor, mint mikor a felesé­gemnek levelet küldtem. Elhatározott szándékom volt, hogy paraszt ember, gazda leszek. — Csak nem volt az, a­ki azt mondta : Ne ! Ő hozott vissza ide, ő vitt ismét a vi­lágba ; különben én szántam­, vetni mentem volna és soha többé feléje nem fordultam volna az iroda­lomnak. Pedig mondhatom, hogy a nélkülözés és fájda­lom legnagyobbika : nem tudni írni. Azt láttam, hogy a nemzet meg van halva és azt mondtam magamban: minek szóljak, ha nincs a ki hallgassa, miért írjak, ha nincs a ki olvassa ? És azután még két esztendeig nem volt szabad Jókai Mórnak írni! El kellett kérnem a gazdám Sajó kutyája nevét és az ő neve alatt kellett megír­nom három kötet munkámat, a­mikhez pedig a leg­több szimpátiával viseltettem, a Csataképeket és a Bujdosó Naplóját. Ezeket mind a borsodi komondor­nak neve, Sajó név alatt írtam. Később azután, egészen konszignálva voltam íróasztalom mellé. Nem igen gyönyörködtetett oda­­künn lenni, s ez volt az oka annak, hogy sokat dol­goztam. Hanem azt is megmagyarázom nektek, hogyan lehet sokat dolgozni. Könnyen elmondhatom ennek titkát most, hogy itt, műhelyemben vagytok. Minden embernek vannak gondolatai, vannak eszméi, minden embernek van szeme, füle, hogy meg­lássa és meghallja, a­mi körülötte történik. — A legtöbb ember elmulasztja ezeket magának följe­gyezni. A gazdag Rothschild egy krajczárt is felvesz a földről, de a legtöbb író elhagyja gondolatait és fel nem jegyzi. Az én zsebemben mindig itt van jegyző­könyvem, a­melyben minden ötletet, minden különös embert leírok és lefotografirozok. Ott egy egész könyvtár van. — Minden egyes könyv tele regény tárgyak­kal, s még ha ötven regényt írnék, mind az ötven regényre volna elég tárgyam. Elég tehát, ha az ember eszméit és tapasztalatait el nem hagyja, és ebből áll az a nagy titok, hogyan le­het sokat dolgozni. Én, barátim, a magam mesterségét, az irodal­mat, szeretem, imádom. Azért én nagyra becsülöm tőletek azt, hogy engem megválasztottatok holtig tartó tiszteletbeli el­nöktöknek. Mert nincs a világnak azon sorsa, a­miért én e pályámat elhagynám valaha és bizonyosak lehet­tek felőle, hogy én erről a pályáról soha mozdulni nem fogok. Adjátok át köszönetemet azon t. pályatársaink­nak, a kik titeket ide küldöttek s tolmácsoljátok ne­kik legforróbb hálámat és köszönetemet. Nekem semmi kedvem sincs még hamarjában bevégezni pályámat és bizton számítok arra, hogy öt­ven éves jubil­eumomon együtt leszünk. S miután ez történetesen össze fog esni azon nagy esztendővel, Magyarország ezredéves fennállásának ünnepével, szerencsésnek fogom érezni magamat, ha az akkori nagy elektrikus világítás mellett az én jubilaeumom kis mécseskéje halvány világával is ott lehet. Tartsatok meg szíves barátságtokban! Fővárosi ügyek. A főváros mai közgyűlésén az el­nöklő főpolgármester előterjesztésére a napirend tár­gyainak folytatólagos elintézése előtt kimondatott, hogy az építési rendszabályok tárgyalása csak jövő hétfőn, rendkívüli közgyűlésen vegye megint kezdetét. Ezután fölvétetvén a napirend tegnap elejtett fonala, Somogy megye kérvénye a kereskedelmi s üzletkönyvek magyar nyelven vitele iránt s Győr­­m­e­g­yre , a közös hadsereg magyar ezredeinek béke idején a hazában leendő elhelyezése s a tisztikarba magyarok alkalmazása iránt, a szabályok értelmé­ben előzetes tárgyalás és véleményadás végett a ta­nácsnak adatott ki. Horvát János tanácsnok adta elő most a zá­logkölcsönző magánintézetek biztosítéka és kamatlába megállapításáról szóló javaslatot. Ez azért kerül megint a közgyűlés elé, mert az új zálog­kölcsön törvény értelmében a miniszter állapítja meg a magánzálogintézetek biztosítéka és szedhető kamat­ja nagyságát. A már elkészült s életbe is lépett vá­rosi szabályrendelet szerint ajsőüzletek kauciója 10,000 frt, a fiókoké 5000 frt, a forint és hónap­ után szed­hető kamat ékszerneműekért 2 kr, egyéb ingókért 3 kr, a­mi 24 és 36°/0 díjnak felel meg. A tanács jóváha­gyás végett ugyancsak ily díjak megállapítását tar­talmazó határozatot óhajt a miniszterhez felterjesz­teni. Gelléri Szabó János nem fogadja el a tanács javaslatát, mivel uzsorakamat szentesítését czélozza. T­a­v­a­s­z­y Endre hasonlóan ellenzi, mivel e 24 és 36°/0-os díj 60°/o-ra is felmegy, ha tekintetbe vesszük, hogy 34 napért már két hónapra szedik a kamatot. Ráth Károly (gyáros) a tanács nézetét melegen ajánlja figyelembe, mert ismeri a helyzetet s az ezen üzletek manipuláczióinak nehézségeit. Ezen 24 és 36°­0 nem kamat, hanem mindennemű kezelési és őrzési díj is. M­a­t­o­­­a­y Elek kéri, hogy az uzsora ellen oly módon keressünk orvoslást, hogy lehetet­lenné ne tegyük ily intézetek fennállását, a­mit a zálogdíj leszállítása okvetlen maga után vonna. M­o­r­­­i­n Imre utal arra, hogy az előadó egy­más mellett két phylloxeratárgyat ad elő, az egyik a rova­r-phylloxera, a másik pedig az ország másik pusztító férge: az uzsora. Németország hálára köte­lezte le a népet az uzsora elleni intézkedéseivel, Ausztria is foglalkozott e kérdéssel, csak nálunk nem lehet a parlamenttől se várni hasonló gondoskodást. E teremben is alig merünk hozzá szólani. Hosszabb fejtegetés nélkül indítványozza, hogy a zálogüzletek ékszerek után minden hóra 1 frt után 1 krt, más in­gók után pedig li­­krt szedhessenek. Dr. Szabó Alajos pártolja ezen indítványt annál inkább, mert a kisebb kereskedők is nagyobb rizikó mellett kisebb haszonnal is (20°/0) örömest m,s­égednének s nem szeretné, ha a hatóság tené az uzsorát. — A közgyül­t­ely szótöbbséggel egész terjes indítványát fogadta el. A ph .oxera elleni intézkedésekre vonat­kozólag érkezett miniszteri leiratra felterjesztés inté­zése határoztatott el, hogy az elöljáróságokra rótt felügyeleti teendők a fővárosban a phylloxera-bizott­­ságra ruháztassanak, egyúttal a javaslatba hozott kerületi felügyelők is jóváhagyattak. Csengey Endre főügyész, ki 15 évi buzgó szolgálat után gyógyíthatlan szembetegség áldozata lett, a tanács előterjesztésére, teljes fizetéssel nyugal­­maztatik olykép, hogy fizetésének egy részét (900 s néhány forint) szabályszerű nyugalmi dij képen, a töb­bit pedig kegydijkép kapja. E határozat egyhangúlag hozatott. A Kőbányán alakítandó önálló plébánia iránti előterjesztés szintén egyhangúlag emeltetett határozattá. A főváros mint kegyúr­­ plébánosi s­­ segédlelkészi állomást szervez; ez utóbbi azonban nem képez új terhet, mert a józsefvárosi plébániánál ezután egygyel kevesebb káplán leend. Ezután Matuska A. jegyző adta elő a 100,000 frtos gyermekmenedék alapítvány felhaszná­lása iránt készült javaslatot. A közgyűlés egyhangú­lag elhatározza hogy: 1-er feliratilag felkéri a kormányt a fővárosban országos gyermekmenedék felállítására, 2-ér, hogy a főváros ezen 100,000 frtos alapítványa magját képezze egy majdan felállítandó községi gyer­mekmenedéknek, ha a tőkéhez hagyományok és alapít­ványok elegendő számban csatoltatnak. Addig, míg ezen idő elérkezik, az alapítvány 5000 ftra tehető évi kamataiból 4000 frt cselédek, gyármunkások stb. gyermekeinek ápolására fordítandó, kik az eddigi fek­

Next