A Honvéd, 1868 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1868-10-19 / 42. szám
332 kötelességemnek tartom törekvéseit a „Honvéd'* által lehetőleg ellensúlyozni. Három e czélra teremtett német és magyar szaklap támadja meg a nemzeti hadsereg eszméjét. Én azt védelmezni fogom, és nem védhetem másképen, mintha a magyar birodalom eszméjét és a demokráczia hatalmát a „Gross-Oesterreich“ eszméjével szembesíteni. A nemzetet a hadsereg kérdésében elaltatni vagy passivitásban tartani, míg elleneink működnek és agitálnak, hazafi bűnnek tartom. A „Honvéd“ az egész bécsi apparátus ellen felveszi a harczot, mert tudja, hogy a nemzet zöme háta megött van és tudja, hogy azt, a ki magát elhagyja, az Isten is elhagyta. * ___________ Bethlen Olivér. „Gr. Bethlen Olivérhez, mint a „Honvéd“ szerkesztőjéhez. Pest, októb. 14. Ha nem állanék a „Hazánk“ lapvezéreinek sorában, az elröppentett „fecskét“ nem is említeném, mert úgy vélem, miként sokkal több figyelmet gerjesztett az említett czikk, vagyis: sokkal nagyobbra fújták gyönge bőrét, mintsem valóságos test található abban. Részint néhány napi betegeskedésem részint távollétem okozta, hogy akkor láttam a lapot, midőn a fecske már Sz. barátom markából régen kirepült, s ekkor is csak annyit láttam ki belőle, hogy Sz. barátom felvette e themát azért, hogy azt, ami amott csak játék, komoly dolognak véve, ezen ürügy alatt egyet mást az illetőknek s még inkább másoknak elmondhasson. Mert hiszen Sz. barátomat sokkal jobban ismerem, mintsem hogy a „Kamarád“ bármi ömledezési, nem pedig egy ily alakban megjelent czím- és czég-változtatás optimistikus ömledezésekre ragadhatna. De nem is ezért veszem kezembe tollamat, hanem azért, mert lapodban másodszor fordulsz a „Hazánk“ ellen, mivel hogy ott megjelent volt egy notitia, amely nem helyeselte az „Új Honvéd“ programmját, továbbá a „Honvéd“ múlt héten megjelent számában pedig mintegy örvendve jelzetted, miként a „Kamarád“ politizálni fog ezentúl, és ez mi jól van!sat. — én ellenben, részint az által, hogy az akkor megjelent, bár nem a tollamból folyt notitiát hallgatag helyesnek ismertem, részint ismételt nyilatkozataim szerint azt állítom, miként a katona — mint olyan — politikai párthoz nem tartozhat — s így nem helyeslem, ha egy szaklap a párttusába elegyedik — felhíva érzem magamat e tekintetben nézeteimet világosabban elmondani, azon reményben, hogy helyességüket elismered, és lojalitásodtól elvárom, hogy lapodban is tért fogsz engedni e levelemnek. Azt tartom : a katona, mint egyén, bármi politikai nézeten lehet, de ezt mint katona nem érvényesítheti. Azaz, a szabadságon levő sorkatona, a hon tartózkodó honvéd vagy tartalékos választások alkalmával szavazhat arra, akiben bizodalma van; meetingekben, gyűlésekben részt vehet, úgy mint a haza más polgára; gyakorolhat minden politikai jogot, úgy mint akárki más az országban, de csakis azon feltétel alatt, hogy semmi kivételes hatóság vagy törvénykezési eljárás alatt ne álljon, hanem a polgári törvények épen úgy legyenek alkalmazhatók e reá, mint bárki másra, és ebbeli tetteiért katonai, fegyelmi vagy hadbírósági úton feleletre ne vonathassák. Amint a katona — legyen az sorkatona, tartalékos vagy honvéd — a tettleges szolgálatba lép, vagyis osztályához behivatik, és így katonai fegyelem alatt, fegyverben áll, semminemű politikai jogot nem gyakorolhat Praetorianusokat növelni nem akarok. Ebből következtetve : van és legyen módja a katonának politikai orgánumokat olvasni elég; folyton tudhatja, mi történik az országban, és ha netalán egy vagy más politikai lapban szükségesnek vélné nyilatkozni, teheti ezt, mint honpolgár, de nem vitézi, al- vagy főtiszti minőségben, s ott rangjának, czímének megnevezése nincs helyén. A katonai dolgokat legczélszerűbbnek vélem katonai szaklapokban megvitatni, de ezekben az objectivitást tartom a helyes eljárásnak, s igen káros lenne — úgy vélem — az országra és nemzetre nézve, ha katonai pártlapok keletkeznének, hol az egyik demokrata a másik aristokrata szellemben, a harmadik mint centralista, a negyedik mint foederalista, azt ötödik mint ez vagy amaz nemzetiség apostola, a hatodik mint royalista, a hetedik mint republikánus stb. szerepelhetne, mert ez az eljárás, meggyőződésem szerint, a hadsereg decompositiójához vezetne, amit a renddel párosult szabadságot — tehát a valódi szabadságot — szerető ember nem kívánhat. A katonai szaklapnak tehát nem lehet feladata egy vagy más politikai programm szerint működni, hanem az egyedüli, amit ez irányban helyesen tehet, az, hogy a felmerült politikai nézetek hatását a hadseregre észlelve, ennek hasznos vagy káros volta iránt objektivitással és tudományos mélységgel értekezzék, s így a törvényhozótestület tagjainak szolgáltasson anyagot önmaguk tájékozására. És ez a legtágabb határ, amelyet szabni lehet; megvallom, ha én szerkesztenék katonai szaklapot, ezt sem engedném magamnak, hanem a politikába vágó dolgokat — mint fentebb említettem — nézeteimhez legközelebb álló politikai lapban vitatnám. A haza védelmére, a nemzet dicsőségére közre kell működni a demokratának, arisztokratának, plutokratának egyiránt, és káros e tekintetben a hadsereg soraiban különbséget tenni. A hadsereg önmaga úgyis felveszi lassankint azon jellemet, amely a nemzet többségét áthatja és lehet mindhárom irányban kitűnő. Példa erre a franczia, porosz és angol hadsereg, hol ez irányok határozottan jelezvék és mégis mindegyike kitűnő s az ország szükségének megfelel. Én tehát nem helyeslem, ha a „Kamarád“ az egységes Ausztria eszméje s a régi arisztokratikus intézmények mellett izgat, úgy mint nem helyeselhetném, ha p. o. az ,,Uj Honvéd“ exclusiv magyarság és demokráczia mellett izgatna. Azt tartom, az állam védelmére e haza minden fia köteles; így fogtuk mi azt fel 1848-ban, s nem szólva az élőkről: azok közt, kik életükkel áldoztak, volt demokrata és arisztokrata, volt gazdag és szegény, volt mindenféle nemzetiség; a politikai nézetek is elágaztak egymástól, de egyek voltak: a haza és szabadság szeretetében, a törvény és törvényes kormány tiszteletében. Figyelmeztetsz lapodban, miként a rendes hadseregben két irány létezik: a haladó és a csökönyös. Ez nem újság, csak azok nem látják, akik nem foglalkoznak e tárgygyal, vagy akik a discziplina rideg külseleit önkéntes odaadásnak szeretik venni, s ha ez utóbbiak vergődnek ismét túlhatalomra — amint te jóslód — akkor — akkor — ezen állam megmentése lehetlenné vált. Magad elismered, hogy Kuhn a haladó irány embere. Gondolkozzál : váljon az olyan katonai szaklap, amely demokratikus eszméket kiván terjeszteni, a haladó vagy csökönyös iránynak fogna-e nagyobb szolgálatot tenni ? Én tisztában vagyok magammal. — Ivánka Imre.“ *) Felkérem a „Hazánk“ tisztelt szerkesztőségét ezen válaszomat becses apjában szinte felvenni. . Szert. A „Honvéd“ küzdelme. A katonai irodalom virágzik. Támadnak Bécsben és Pesten képes és nem képes katonai hírlapok, melyek mindannyian szakismerettel vannak szerkesztve és a közös hadsereg eszméjét hirdetik. A katonai tudomány érdekében csak örülhetünk mentől több szaklap van, és szívesen elismerjük, hogy azon szaklapok, melyek a hadseregben el vannak terjedve, a „Honvéd“ felett szaki tekintetben előnynyel bírnak. Ez magából a dolog természetéből folyik. A katonai tudomány leginkább az aktív katonatisztet érdekli, s mihelyt egy szaklap nem juthat el a szakférfiakhoz, meg van fosztva a siker első feltételétől, az eszmecserétől. Mi ezt igen jól érezzük és semmi okunk sincs azt titkolni. Kivált miután egy katonai szaklap jelenik meg magyar nyelven, mely a hadseregben terjesztetik, fel vagyunk mentve azon aggodalom alól, hogy magyar hadtudomány nem létezene. A magyar cs. kir. tisztek ezen szaklapban gondoskodni fognak a hadtudomány ápolásáról és fejlesztéséről; a „Honvéd” tehát a nemzeti hadsereg eszméje körül öszpontosíthatja egész erejét. Erre pedig annál nagyobb szüksége leend, mert a „közös hadsereg“ eszméje mellett egyszerre egész csoport mindenféle színezetű szaklap nyitja meg a sortüzet úgy Bécsben mint Pesten, míg a nemzeti hadsereg eszméjét csak néhány politikai orgánumok védelmezik politikai szempontból, míg katonai szempontból a „Honvéd“ egyedül küzd a nemzeti hadsereg eszméje mellett. Mi nem akarjuk itt az ezerszer elcsépelt érveket újra ismételni; mindenki tudja, hogy nemzeti hadsereg nélkül nincs független nemzet; vagy ha van, akkor függetlensége semmi garantiával nem bír és az egész komédiának akkor van vége, mikor annak tetszik, aki a hátultöltők fölött rendelkezik. Nekünk, volt nemzeti harczosoknak, legszentebb kötelességünk a törvényt, mely a nemzeti hadsereg eszméjét biztosítja, nemzeti szellemben magyarázni, és valahányszor azt a különböző szaklapok félremagyarázzák, a tényállást helyre kell állítanunk. Másfél év óta igyekszünk a magyar nemzetet a nemzeti hadsereg fontosságára nézve figyelmeztetni, és úgy látszik ellenségeink működésünk sikerét belátták, miután egyszerre annyi lap támad a velünk ellenkező irányban. A kijelölt alapelvből önként folyik, hogy mi a honvédség szervezeténél csupán nemzeti szempontból fogunk kiindulni és katonailag figyelmeztetjük úgy a kormányt mint a nemzetet, ha tévútra akarják a szervezést vezetni, és ha a magyar honvédelmet hasonlóképen a nemzet közvetlen befolyása alól ki akarják ragadni.