A Honvéd, 1869 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1869-01-05 / 1. szám

II.­­Militärisch-politische Aufsätze in Bezug auf einige Tagesfragen.) Ezen röpiratban egy czikket olvastunk, melyet érdemes megismertetni, mert kézzel foghatólag kifejezi a bécsi urak szándékát.* E czikk czíme: az új Ausztria és hadseregének reformja. Szerző Ausztria jelen helyzetét Poroszország 1807. beli és Oroszország 1856 utáni helyzetéhez hasonlítja. Míg 1807-ben Scharnhorst, Gneisenau és Stein voltak a mentő államférfiak, kik a hadsereget és az államot a bukástól megóvták, míg Oroszországban II. Sándor, Todleben és Gort­­schakoff adtak az államnak korszerű reformok által új életet, addig Ausztriában Kuhn és Beust idéztetnek, mint állammen­tők, kik az egységes Ausztriát, az egységes hadsereg által ezen „az egységnek nem kedvező“ időben át akarják böjtöltetni, míg nem a 7 sovány esztendő után újból be­áll a 7 bő esztendő. Csak hogy időközben a bibliában említett állatok valahogy fel ne dőljenek ! . . . . Különféle. 1. Közöljük lényegében Ivánka Imre honvéd ezredes és a balközép egyik vezérférfiának a „Hazánkéban megjelent figye­lemre méltó „új évi“ czikkét, melynek egyes tételeire jövő szá­mainkban még visszatérendünk. Újév. Gondolkozzunk, mi minden vár reánk ez évben. Négy főkérdés megoldása áll küszöbön, egyenesen hozzánk, Ma­gyarország polgáraihoz intézve; a válasz döntő lesz jövő sorsára nem­zeti életünknek. E kérdések: Az 1867. évi egyezkedés elfogadása sarkalatos alaptörvénynek,­­ vagy olyannak, mely áthidalásnak tekinthető; a nemzeti haderő szervezése; álláspont-foglalás a német egységi mozgalommal szemben; álláspont-foglalás azon törekvések irányában, melyek a keleti kérdés megoldását czélozzák. Mindnégy kérdés szoros viszonyosságban áll. Mindnégy kérdésre a felelet a jövő választások útján lesz meg­adva ; legyen az őszinte, meghamisítás nélküli; polgártársaink között járjunk egyedül az igazság szövetnekével, mert az erőszak és aljas eszközök használata nem fogna megnyugvást hozni, pedig az kell, hogy a megkezdett munkát egy vagy más irányban befejezhessük. Ne gázoljunk egymás becsületében, tekintsük egymást ellenfe­leknek, de nem ellenségnek, hogy majdan vállvetve álljunk a vész perczeiben. Nagy hullámok tornyosulnak a láthatáron, és csapkod­nak felénk. Nem magyar az, ki mást akarhat mint nemzetének javát és a haza nagyságát. Az utak különböznek egyedül. A kérdés, kivetkőztetve minden lepelből, a következő : Akar-e Magyarország külön állam lenni, az önrendelkezés minden kellékeivel és azon egyedüli kötelezettséggel, hogy az ural­kodóház többi országait és tartományait is kölcsönösen megvédje? — Hogy ide eljusson a nemzet, még tűrni, küzdeni és talán szenvedni is kell, de a czél elérése bizonyos. Avagy: Akar-e Magyarország az osztrák-magyar monarchiába beolvadni, annak jó és balsorsát közösen viselni, lemondván önrendelkezési jogá­ról s ennek árán nagy befolyást biztosítani magának a közös rendelke­zésben? — erre nyitva az út, minden következtetéseivel és következ­ményeivel. Az első álláspont a balközép álláspontja, mely az 1867-diki ki­egyezkedést csak áthidalásnak tekinti, a második álláspont a kormány és Deákpárt álláspontja, mely a kiegyezkedést mostani alakjában tekinti máris a biztosítandó alapnak. Az új képviselő választások eredménye — ha azok, mint szeret­jük hinni, egyedül legális eszközökkel fognak vezéreltetni,­­ sanctio­­nálni fogja küzdelmeink folytatását, vagy megszilárdítja a mostani helyzetet. Minden választó ennek tudtával adja szavazatát. A nemzeti haderő szervezése áldozatokat követel a nemzet fiaitól. Ezek közt a legnagyobb az önmegtagadás. A törvényhozás nem mondotta ki egyszerre a magyar hadsereg teljes és tettleges fellállítását s elkülönítését — ez által ugyan nehéz­ségeket került el a kivételnél már annálfogva is, hogy a vezérség s a vezér- és tisztikar alig lenne képes harmadát az állomásoknak hadtu­­dományilag képesített honpolgárokkal betölteni; már annálfogva is, mert a kormány, melynek első feladata a haza határainak megvédése, Urunk, királyunk országainak netaláni megtá­madását, a hadsereg ily rögtöni átalakulásának folyama alatt, kocz­­káztatni nem volt hajlandó; — de mi erről le nem mondhatunk. A honvédség képezi egyelőre a kizárólag magyar haderőt. Ennek sorait önkéntes beállás által mielőbb teljessé tenni, — nem kímélve az ezzel járó anyagi áldozatot és kényelmünket, — ez az egyik feladat, mivelt ifjainknak mentül számosabb belépése a közös hadseregbe, hogy ott tisztségre alkalmasakká tegyék magukat s ezáltal lehetséges legyen a magyar ezredek és csapatok tisztikarának betöltése magyar állampolgárokkal; — ez a másik feladat. Csakis ez úton jutunk oda, hogy lesz magyar hadsereg, melynek áldozatkészségére egyiránt számíthat trón és haza. A német egységi mozgalom addig fog terjedni, míg egyesítette mindazt, a­mi más nemzetek életföltételeinek megsértése nélkül egye­síthető. E határ megszabva nincsen; de hogy a csehek és morvák, dél­­tyrol lakosai s a vendek, németek lenni nem akarnak, hogy Tyrol és belső Ausztria (Inner-Österreich) katholikus lakosai a protestáns észak- Németország uralmát nem kedvelnék, — bizonyos. Magyarország érdeke nem lehet ez egyesülést hátráltatni, mert a consolidált német hatalom lesz ismét támasza az éjszak­kelet túlköveteléseinek ellenében, de épen oly kevéssé lehet Magyarország érdeke ezen egyesülést természetes határain túl­terjeszkedésre segélni. A keleti kérdés megoldása a magyar államot legközelebbről ér­dekli. Az ottani alakulásra nézve Magyarország csak azok iránt visel­tethetik részvéttel, kik az alkotmányosság és polgárosodás tényezői. Minden mozgalom, mely a déli szlávok erősbödését ez irányban czé­­lozza, — rokonszenvre, — minden olyan törekvés, mely satrapákat teremt, ellenszenvre számíthat; s e kérdésekben a nyugati hatalmakkal haladni karöltve, — feladatunk. A békének fenntartása, visszautasítása minden ambitiosus actió­­nak, a két birodalom jelenlegi határainak megvédése, a legszorosabb neutralitás fenntartása: ez Magyarország érdeke, s e szerepből kilépni csak akkor szabad és kötelességünk, ha saját létünk támadtatnék meg. Politikánk ily függetlenségének biztosítása, mely egyedül saját erőnk gyors és hatályos fejlesztése által lehetséges, szintén a választók kezében van. A túlszerénykedés, tetszelgés a hatalmasok irányában, épen oly káros, mint a túlhajtás és ábrándok utáni kapkodás. Ne feledkezzünk meg arról egy perczig sem, hogy Magyarország és a dynastia — a most már magyar dynastia — érdeke ugyanegy: megtartani azon területet, a­mi meg van, és nem keresni kalandot sem egy sem más irányban. Adja a magyarok Istene, hogy ez év utolsó napját nemzetünk sorsával megelégedve érhessük el. II. Ghyczy Kálmán a balközép legjelesebb státusférfiának vá­lasztóihoz tartott beszédjéből közöljük a védrendszert és nem­zeti hadsereget illető nyilatkozatát, és ajánljuk Somssich Pál úr figyelmébe. Még egy tárgynak felemlítésével óhajtom igénybe venni önök be­cses figyelmét, de ez a legfontosabbaknak egyike, a védrendszer. A véderő két főrészre fog osztatni, a hadseregre és a honvédségre. A hadseregben a zászló alatti valóságos szolgálat három évig, a tarta­­léki kötelezettség hét évig tart, ez utóbbi hét évet azonban a tartaléko­sok­hon tölthetik, s azok alatt béke idején összesen csak háromszor hi­vathatnak be négy-négy hétig tartandó fegyvergyakorlatra. Azok, kik a hadsereg létszámának fenntartására nem szükségesek, tizenkét évre a honvédségbe soroztatnak be, melyben még azok is, kik a hadseregben az összes tiz évet kitöltötték, két évig szolgálandanak, s a melyhez önkénytesek is, kik különben hadi szolgálatra nem kötelezet­tek besorozhatók. A honvédség azonban fegyvergyakorlatra béke idején évenkint csak két, illetőleg három hétre hivatik be. A haza kellő védelméről a kor igényeihez képest gondoskodni elkerülhetlenül szükséges lévén, a véderőről hozott törvény ezen intéz­kedései ellen azonkívül, hogy a szolgálati idő kelletinél hószabbra hatá­­roztatott, észrevételt tenni nem lehetett, de fájdalmas, hogy ezen törvényben nem tartattak már meg azon feltételek, melyek alatt a kiegyezés a korona és országgyűlés között a múlt 1867. eszt. XII. t. czikkben, a kiegyezés alaptörvényében létesült, s ez által maga a kiegyezés is a magyar korona országaira nézve terhe­sebbé lett. Ezen múlt évi törvényben ugyanis ő Felsége összes hadseregének egységes vezérlete, vezénylete és beszervezése iránti rendelkezés ő Fel­sége fejedelmi jogául kimondatott ugyan, de fenntartatott egyszersmind a magyar hadseregnek, mint az összes hadsereg kiegészítő részének, létezése is. Ezen múlt évi törvény szerint tovább a magyar hadseregnek időn­kénti kiegészítését,az újonczok megajánlásának jogát s a megajánlás fel­tételeinek és a szolgálati időnek meghatározását, az eddigi törvények alapján, az ország magának tartotta fenn. A véderőről ez évben alkotott törvény azonban már a magyar had­seregről egy árva szót sem foglal magában, az összes hadseregről ren­­ d

Next