A Honvéd, 1869 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1869-01-05 / 1. szám
II.Militärisch-politische Aufsätze in Bezug auf einige Tagesfragen.) Ezen röpiratban egy czikket olvastunk, melyet érdemes megismertetni, mert kézzel foghatólag kifejezi a bécsi urak szándékát.* E czikk czíme: az új Ausztria és hadseregének reformja. Szerző Ausztria jelen helyzetét Poroszország 1807. beli és Oroszország 1856 utáni helyzetéhez hasonlítja. Míg 1807-ben Scharnhorst, Gneisenau és Stein voltak a mentő államférfiak, kik a hadsereget és az államot a bukástól megóvták, míg Oroszországban II. Sándor, Todleben és Gortschakoff adtak az államnak korszerű reformok által új életet, addig Ausztriában Kuhn és Beust idéztetnek, mint állammentők, kik az egységes Ausztriát, az egységes hadsereg által ezen „az egységnek nem kedvező“ időben át akarják böjtöltetni, míg nem a 7 sovány esztendő után újból beáll a 7 bő esztendő. Csak hogy időközben a bibliában említett állatok valahogy fel ne dőljenek ! . . . . Különféle. 1. Közöljük lényegében Ivánka Imre honvéd ezredes és a balközép egyik vezérférfiának a „Hazánkéban megjelent figyelemre méltó „új évi“ czikkét, melynek egyes tételeire jövő számainkban még visszatérendünk. Újév. Gondolkozzunk, mi minden vár reánk ez évben. Négy főkérdés megoldása áll küszöbön, egyenesen hozzánk, Magyarország polgáraihoz intézve; a válasz döntő lesz jövő sorsára nemzeti életünknek. E kérdések: Az 1867. évi egyezkedés elfogadása sarkalatos alaptörvénynek, vagy olyannak, mely áthidalásnak tekinthető; a nemzeti haderő szervezése; álláspont-foglalás a német egységi mozgalommal szemben; álláspont-foglalás azon törekvések irányában, melyek a keleti kérdés megoldását czélozzák. Mindnégy kérdés szoros viszonyosságban áll. Mindnégy kérdésre a felelet a jövő választások útján lesz megadva ; legyen az őszinte, meghamisítás nélküli; polgártársaink között járjunk egyedül az igazság szövetnekével, mert az erőszak és aljas eszközök használata nem fogna megnyugvást hozni, pedig az kell, hogy a megkezdett munkát egy vagy más irányban befejezhessük. Ne gázoljunk egymás becsületében, tekintsük egymást ellenfeleknek, de nem ellenségnek, hogy majdan vállvetve álljunk a vész perczeiben. Nagy hullámok tornyosulnak a láthatáron, és csapkodnak felénk. Nem magyar az, ki mást akarhat mint nemzetének javát és a haza nagyságát. Az utak különböznek egyedül. A kérdés, kivetkőztetve minden lepelből, a következő : Akar-e Magyarország külön állam lenni, az önrendelkezés minden kellékeivel és azon egyedüli kötelezettséggel, hogy az uralkodóház többi országait és tartományait is kölcsönösen megvédje? — Hogy ide eljusson a nemzet, még tűrni, küzdeni és talán szenvedni is kell, de a czél elérése bizonyos. Avagy: Akar-e Magyarország az osztrák-magyar monarchiába beolvadni, annak jó és balsorsát közösen viselni, lemondván önrendelkezési jogáról s ennek árán nagy befolyást biztosítani magának a közös rendelkezésben? — erre nyitva az út, minden következtetéseivel és következményeivel. Az első álláspont a balközép álláspontja, mely az 1867-diki kiegyezkedést csak áthidalásnak tekinti, a második álláspont a kormány és Deákpárt álláspontja, mely a kiegyezkedést mostani alakjában tekinti máris a biztosítandó alapnak. Az új képviselő választások eredménye — ha azok, mint szeretjük hinni, egyedül legális eszközökkel fognak vezéreltetni, sanctionálni fogja küzdelmeink folytatását, vagy megszilárdítja a mostani helyzetet. Minden választó ennek tudtával adja szavazatát. A nemzeti haderő szervezése áldozatokat követel a nemzet fiaitól. Ezek közt a legnagyobb az önmegtagadás. A törvényhozás nem mondotta ki egyszerre a magyar hadsereg teljes és tettleges fellállítását s elkülönítését — ez által ugyan nehézségeket került el a kivételnél már annálfogva is, hogy a vezérség s a vezér- és tisztikar alig lenne képes harmadát az állomásoknak hadtudományilag képesített honpolgárokkal betölteni; már annálfogva is, mert a kormány, melynek első feladata a haza határainak megvédése, Urunk, királyunk országainak netaláni megtámadását, a hadsereg ily rögtöni átalakulásának folyama alatt, koczkáztatni nem volt hajlandó; — de mi erről le nem mondhatunk. A honvédség képezi egyelőre a kizárólag magyar haderőt. Ennek sorait önkéntes beállás által mielőbb teljessé tenni, — nem kímélve az ezzel járó anyagi áldozatot és kényelmünket, — ez az egyik feladat, mivelt ifjainknak mentül számosabb belépése a közös hadseregbe, hogy ott tisztségre alkalmasakká tegyék magukat s ezáltal lehetséges legyen a magyar ezredek és csapatok tisztikarának betöltése magyar állampolgárokkal; — ez a másik feladat. Csakis ez úton jutunk oda, hogy lesz magyar hadsereg, melynek áldozatkészségére egyiránt számíthat trón és haza. A német egységi mozgalom addig fog terjedni, míg egyesítette mindazt, ami más nemzetek életföltételeinek megsértése nélkül egyesíthető. E határ megszabva nincsen; de hogy a csehek és morvák, déltyrol lakosai s a vendek, németek lenni nem akarnak, hogy Tyrol és belső Ausztria (Inner-Österreich) katholikus lakosai a protestáns észak- Németország uralmát nem kedvelnék, — bizonyos. Magyarország érdeke nem lehet ez egyesülést hátráltatni, mert a consolidált német hatalom lesz ismét támasza az éjszakkelet túlköveteléseinek ellenében, de épen oly kevéssé lehet Magyarország érdeke ezen egyesülést természetes határain túlterjeszkedésre segélni. A keleti kérdés megoldása a magyar államot legközelebbről érdekli. Az ottani alakulásra nézve Magyarország csak azok iránt viseltethetik részvéttel, kik az alkotmányosság és polgárosodás tényezői. Minden mozgalom, mely a déli szlávok erősbödését ez irányban czélozza, — rokonszenvre, — minden olyan törekvés, mely satrapákat teremt, ellenszenvre számíthat; s e kérdésekben a nyugati hatalmakkal haladni karöltve, — feladatunk. A békének fenntartása, visszautasítása minden ambitiosus actiónak, a két birodalom jelenlegi határainak megvédése, a legszorosabb neutralitás fenntartása: ez Magyarország érdeke, s e szerepből kilépni csak akkor szabad és kötelességünk, ha saját létünk támadtatnék meg. Politikánk ily függetlenségének biztosítása, mely egyedül saját erőnk gyors és hatályos fejlesztése által lehetséges, szintén a választók kezében van. A túlszerénykedés, tetszelgés a hatalmasok irányában, épen oly káros, mint a túlhajtás és ábrándok utáni kapkodás. Ne feledkezzünk meg arról egy perczig sem, hogy Magyarország és a dynastia — a most már magyar dynastia — érdeke ugyanegy: megtartani azon területet, ami meg van, és nem keresni kalandot sem egy sem más irányban. Adja a magyarok Istene, hogy ez év utolsó napját nemzetünk sorsával megelégedve érhessük el. II. Ghyczy Kálmán a balközép legjelesebb státusférfiának választóihoz tartott beszédjéből közöljük a védrendszert és nemzeti hadsereget illető nyilatkozatát, és ajánljuk Somssich Pál úr figyelmébe. Még egy tárgynak felemlítésével óhajtom igénybe venni önök becses figyelmét, de ez a legfontosabbaknak egyike, a védrendszer. A véderő két főrészre fog osztatni, a hadseregre és a honvédségre. A hadseregben a zászló alatti valóságos szolgálat három évig, a tartaléki kötelezettség hét évig tart, ez utóbbi hét évet azonban a tartalékosokhon tölthetik, s azok alatt béke idején összesen csak háromszor hivathatnak be négy-négy hétig tartandó fegyvergyakorlatra. Azok, kik a hadsereg létszámának fenntartására nem szükségesek, tizenkét évre a honvédségbe soroztatnak be, melyben még azok is, kik a hadseregben az összes tiz évet kitöltötték, két évig szolgálandanak, s a melyhez önkénytesek is, kik különben hadi szolgálatra nem kötelezettek besorozhatók. A honvédség azonban fegyvergyakorlatra béke idején évenkint csak két, illetőleg három hétre hivatik be. A haza kellő védelméről a kor igényeihez képest gondoskodni elkerülhetlenül szükséges lévén, a véderőről hozott törvény ezen intézkedései ellen azonkívül, hogy a szolgálati idő kelletinél hószabbra határoztatott, észrevételt tenni nem lehetett, de fájdalmas, hogy ezen törvényben nem tartattak már meg azon feltételek, melyek alatt a kiegyezés a korona és országgyűlés között a múlt 1867. eszt. XII. t. czikkben, a kiegyezés alaptörvényében létesült, s ez által maga a kiegyezés is a magyar korona országaira nézve terhesebbé lett. Ezen múlt évi törvényben ugyanis ő Felsége összes hadseregének egységes vezérlete, vezénylete és beszervezése iránti rendelkezés ő Felsége fejedelmi jogául kimondatott ugyan, de fenntartatott egyszersmind a magyar hadseregnek, mint az összes hadsereg kiegészítő részének, létezése is. Ezen múlt évi törvény szerint tovább a magyar hadseregnek időnkénti kiegészítését,az újonczok megajánlásának jogát s a megajánlás feltételeinek és a szolgálati időnek meghatározását, az eddigi törvények alapján, az ország magának tartotta fenn. A véderőről ez évben alkotott törvény azonban már a magyar hadseregről egy árva szót sem foglal magában, az összes hadseregről ren d