A Kerék, 1938 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1938-04-01 / 4-6. szám
ÓRÁRA JÓMKBA Örök emberi törekvés, hogy igyekszünk létünk minden mozzanatát minél kellemesebbé, minél jobbá alakítani. Ahogy az ősember barlanglakását összehordott gallyakkal, állati bőrökkel igyekezett kibélelni, puhábbá, melegebbé és főként kényelmesebbé varázsolni, úgy vonul végig ez a törekvés egészen mindmáig, az emberiség egész kultúrtörténetén keresztül. Ez a törekvés idővel nemcsak az otthon, a lakóhely kényelmesebbé tételében nyilvánult meg, nemcsak a fekvőhely és az ülőalkalmatosságok kényelmesebbé tételében éreztette halását, hanem kiterjedt a közlekedés jelentőségének növekedésével arra is, hogy a közlekedési eszközök minél jobban alkalmazkodjanak a felfokozott kényelmi igényekhez. A Laticel, századunknak ez az új kárpitozási anyaga, egészen új lehetőségeket nyitott meg úgy az otthon, mint az utazás kényelme terén. A KERÉK hasábjain már esztendők óta rendszeresen beszámolunk a Laticel folyton növekvő jelentőségéről és elterjedéséről. Hadd álljon itt ez alkalommal ismét néhány adat arról, hogy a Laticel műven nagy mértékben hódítja meg a legkülönbözőbb közlekedési eszközöket. Hazánkban a külföld igen sok országához hasonlóan mindinkább növekszik a Laticel jelentőségének felismerése. Ennek jele, hogy a Magyar Kis Államvasutak újabban 37 olyan III. osztályú vagont rendelt meg, amelyeknek háttámlája Laticel ből készül. A jugoszláv államvasút rövidesen 70 motorosvonatot fog üzembehelyezni, amelyeknek mindegyike 3 vagonból áll. Ezek a vagonok luxuskivitelben készülnek és feladatuk az lesz, hogy a jugoszláv fővárosból a nyaralóközönséget a tengerpartra szállítsák. A kocsikban a fejpárnák,kartámlák és az I. osztályú ülések megfordítható fehétpárnái Laticel-ből készülnek. A kocsik egy részében a padlóburkolat alá is Laticel lemezt helyeznek, hogy a járást hangtalanná és rugalmassá tegyék. Hogy az autópárnázatok terén is mennyire növekszik a Laticel népszerűsége, annak bizonysága az is, hogy éppen a közelmúltban futott be érdeklődés és ajánlati felhívás a román király gépkocsija számára Hogy a királyi járműveknél maradjunk, meg kell említeni, hogy az ifjú jugoszláv király Splitben állomásozó, ragyogó kiállítású jachtja olyan ülő- és fekvő-alkalmatosságokkal van felszerelve, amelyeknek anyagát és remek rugózó hatását a Laticel nyújtja. A vízi járművekről lévén szó, álladóban meg kell emlékezni arról, hogy a motorcsónakok és jachtok tulajdonosai körében milyen nagy népszerűsége van a Laticel párnázatnak. Magyarországon a Balatoni Hajóépítő Rt. alkalmaz a nála épülő vízi egységeken Laticel pízmázatot és számos közéleti előkelőségünk balatoni jachtján van Laticel párnázat, tulajdonosai legnagyobb megelégedésére. Már többször beszámoltunk arról, hogy a nagy óceánjárókon is előszeretettel használják a kabinok fekvő alkalmatosságai részére a Laticel matracokat. Így a Gdynia American Lime hajóstársaság két most készülő új hajójába 1060 Laticel matrac szállítására adott él a közelmúltban megrendelést. A Laticel matracokkal kapcsolatosan megemlítést érdemel, hogy a MABI balatonlellei tisztviselő-üdülője részére is 50 ágy számára rendelt Laticel matracot. Ez a kis csokor a közelmúlt Laticel eseményeiből is bizonyítja, hogy ennek az új kárpitozási anyagnak az elterjedése és fokozódó népszerűsége állandóan nagy lépésekkel halad előre. A jugoszláv király jachtja