A Munkás, 1936 (27. évfolyam, 1-44. szám)

1936-01-11 / 2. szám

VOL. XXVII. No. 2. A munkásoknak forradalmi lobogójukra e jelszót kell ír­­niok: "A bérrendszer teljes megdöntései” marx Official Organ of the Socialist Labor Party Single Copies 5c A forradalmi szocialista sza­vazat hatalmát a termelő munkások teljes ipari szerve­zettsége ad­ja meg, de leon ---------­A Szocialista Munkáspárt hivatalos lapja Egyes szám­ára 5c A­ Szocialista Munkáspárt tagjaihoz! Tisztelt Elvtársak: Az ó évnek vége van. Az új év eljön és reméljük, el fogja te­metni az ó év gonoszságait és folytatni fogja nagyobb hévvel mindazt, ami maradandó értékű volt az ó évben. A forradalmi SLP tagjai ré­szére kevés remény volt az 1935. évben, kivéve azt a néhányat, a­mit az a tudatunk keltett föl, hogy igazunk van s az SLP diag­nózisa és előírt orvossága helyes és mert a tudományon alapszik, még nem veheti fel sikeresen a küzdelmet. A tudomány egysze­rűen összefüggő, teljes és elvi­tathatatlan tényeket jelent. En­nélfogva, ha nekünk volna vala­mi csalódásunk, az nem abban rejlik, hogy a munkások maka­csán ellentállnak a tények elis­merésének, hanem inkább ama képtelenségünkben, hogy nem tehettünk többet, mint tettünk. És ez a csalódásunk, hogy nem tehettünk többet, velünk lesz egészen a végig, mert bármeny­nyit is elérnénk, bármily nagy is volna eredményünk, mindaddig elégedetleneknek kell lennünk, a­míg a kapitalizmus átkát le nem söpörtük a föld színéről. Az 1936. évhez hasonló szel­lemben közeledünk. Nekünk a kötelességek teljesítését kell hangsúlyoznunk inkább, mint a konkré­­­ eredmények utáni re­ményt. A munka jól elvégezve, bár az nem igen hagy maga után jelt vagy nyomot, jutalom a tö­rekvéseinkért. A mi egyedüli sajnálkozásunk csak idő és mun­ka tényleges elfecséreléséért, igazi alkalmak tényleges elha­nyagolásáért legyen. A Socialist Labor Party egye­dül áll,­­ és ez úgy van, amint kell lenni a jelen világban, a­melyben a burzsoá gondolko­dás és reform-pszichológia do­minál. Úgyszólván az egész világ ellenünk van. Ahelyett, hogy ez elbátorítana bennünket, ennek a ténynek felismerése inkább arra tüzeljen, sőt tüzel is bennünket, hogy kitartásunkban még állha­­tatosabbak legyünk. Azokról a nehézségekről beszélve, melyek­kel szemben találja magát a szo­cialista agitátor, De Leon 1913-­­ ban ezeket mondta: “A kapitalizmus haladása el­pusztítja a szocialista agitá­tor útjában lévő akadályokat. Következetes, megrendíthetet­­len helyes szocialista agitáció — ‘tanítás után tanítás; taní­tás után tanítás; sor után sor, sor után sor; ‘itt egy kicsi, ott egy kicsi’ — meg fogja tenni a többit.” Vagy, mint az öreg filozófus mondta: “Az állhatatosság győ­­zedelmeskedőbb, mint az erő­szak.” Egyedül állva, megfélemlítet­­lenül és biztosan abban a tuda­tunkban, hogy igazunk van, tud­va azt, hogy semmilyen lármá­zás, semmilyen fékerkedés sem képes a végeredményben kiálla­­ni az igazságnak és tudomány­nak ellenállhatatlan nyomását, a Socialist Labor Party odaveti kihívását a kapitalizmus és an­nak ügynökei ellen, nem törődve az ellenállás mennyiségével, egé­szében a programjának minősé­gére támaszkodva, amit szünte­lenül propagál. Az ősök életének egyik krónikása, Plutarch mon­­dá: “A lacedaemoniánok nem azt szokták kérdezni, hogy mennyi, hanem hogy hol van az ellen­ség.” Ezt a kérdést teszi föl a Socialist Labor Party is. Sok elvégezni való munka lesz a következő évben. Egy országos kampányunk lesz és nekünk az a szándékunk, hogy ezt a kam­­pányt a pártunk történetében a legnagyobbé és legdicsőbbé te­gyük. A szervezőknek és agitáto­roknak a tucatjait kell kikülde­ni az országba; a röpiratoknak millióit kell szétosztanunk; a WEEKLY PEOPLE-t százezer számra kell terjeszteni; és amily mértékben csak lehetséges, igénybe kell vennünk a korunk csodája, a rádió által nyújtott előnyöket. Legalább is 100,000 dolláros kampány alapot kell összehoznunk, sőt ha 200,000 dolláros volna, az sem lenne túl­ságosan nagy. A valóságban az utóbbi összeg is csak csekélység, tekintve a nagy szükséget. Mun­ka jut mindenkinek, a szerve­zett, összefüggő, szisztematikus munka. De amikor mi hangsú­lyozzuk először, utoljára és ál­landóan a szervezetileg irányí­tott munka szükségességét, az egyes tag ne fel­dje el kihasz­nálni az alkalmat, amikor egyé­ni munkára a l lehetőség. A Weekly People egy régi számá­ban a múltkorában egy névtelen közleményre bukkantam, amely előttem nagyon megfelel a jelen helyzetben is, ennélfogva itt idé­zem: “Bármely S. L. P. taghoz! “Amikor a sok apróság­gal járó munkádban né­melykor egy vagy két per­cet S.L.P. munkára fordí­tasz, vagy kihasználsz egy alkalmat ebéd­idődben vagy vacsora után egy előfizetést eladni, egy aláírást szerez­ni, vagy beszélni a Nagy Eszméről, sokszor mily meddőnek tűnik mindaz föl, mennyire távolinak, össze­függéstelennek a valóság­gal. És mégis, amint az évek múlnak, ezek a cselekvések éppen azok, melyek tisztáb­ban és tisztábban állnak ki, melyek megmaradtak, mi­dőn a többiek mind elestek, melyek maradandók, míg minden más csak ideigle­nes. Ez az a munka, amely élni fog, amely meghozza majd a következő napokban az arany gyümölcsöt, amely képviselni fogja a te hozzá­járulásodat az emberi faj életéhez. Bármily keveset is volnál képes most elvégezni, ez maradandó, mert ne fe­lejtsd, még a legkisebb gyé­mánt is egy drága kő, mig a legnagyobb homokdomb is csak por.” Igen,­­ az S.L.P. bár csak egy kis gyémánt, de mégis egy drága kő, míg az anti-S.L.P. homok­hegy csak egy porhalmaz,, amit szét­fúj a szél. Egyúttal nem szabad elfeled­nünk azt, hogy nekünk egy há­borgó tengeren kell haladnunk, és még a leggyakorlottabb pilóta “sem tudja enyhíteni a hullámo­kat, vagy csendesíteni a szele­ket.” Mi kétségkívül fogunk el­követni hibákat, bár arra törek-Az évfordulók hasznosak, mint az írásjelek, melyeknél megál­lunk, visszatekintünk megfontol­ni, hogy mit végeztünk és milyen tervünk legyen a jövőre. Hu­szonöt év csupán a másodperc­nek egy kis része az idők korsza­kaiban, de hosszú idő egy ember életében, s ilyen egy újság életé­ben is, (különösen pedig egy propaganda lapnál) és egy moz­galom életében. Sok minden tör­ténik huszonöt év leforgása alatt, aminél fogva a visszate­kintés nem lesz hiábavaló. Az a huszonöt év, amely fel­öleli a Robotnicheska Prosveta életét, különösen eseménydús volt. Az 1910-ik évben, amikor a bolgár lapunk első száma meg­jelent, Amerika még mindig ter­jeszkedő imperializmus szél­csendjében volt. Az ipari forra­dalomnak utolsó nagy hulláma közeledett, az elektrifikálással már jó előrehaladtan. Akkor hagytuk el a zajos McKinley-féle ,tele ebéd-csajka” prosperitást, a reformerek “tisztító” lármázá­sait, a “Császári Teddy” zajos nagy-bot kormányával,­­ a mo­dern fascizmusnak és ipari feu­dalizmusnak előfutárjával, amit pont"a«'7»*él U­pvhorf T­onn“»’ bü­­rokráciája személyesített meg, más részről pedig az utóbbi Roo­seveltnek új Osztása. Theodore Roosevelt “reformizmusát” az államközi kereskedelmi törvény, és a Sherman antitrust törvény­szünk, hogy ezek a minimumra csökkenjenek, mert amint na­gyon jól van megmondva, “Nagy dolgokat úgy elvégezni, hogy so­ha se kövessünk el hibákat, az emberi természet erején felüli.” De bármily hullámos is legyen a társadalmi tenger, bármeny­nyit is hibázhatunk a szegény emberiségünkben, azért mégis el fogunk­ érkezni kikötőnkbe, ösz­­szetartván egy közös célban, kö­zös bizalommal és kölcsönös test­vériségben a tudomány alapján, és az örök igazságok északi csil­laga által vezéreltetvén, amelye­ket a társadalmi és gazdasági tu­domány terén a korszakok mes­teri elméi — Marx és De Leon — tártak fel részünkre, mi nem tévedhetünk el. Nincsen vissza­fordulás senkinek sem — előre a Szabadsághoz, békességhez és bőséghez, vagy egy új súlyosbí­tott rabszolgasághoz, — ezek az alternatívák. És mi, a proletár S.L.P.-ben előrehaladást aka­runk, — előre a Szabadsághoz, új magasságokba és hatalma­sabb törekvésekhez. A rabszol­gaság és elnyomatás hosszú éj­jelének engedni kell a hajnal­nak, mely meghozza a testvéri­séget és a jólétben és összhang­ban való közösséget. Ennélfogva a mi jelen fogadalmunknak és folytatódó kötelességünknek to­vábbra is annak kell lenni, hogy A KAPITALIZMUST EL KEL PUSZTÍTANI! Előre, az 1936-iki országos kampányunk sikeréhez! December 31, 1935. Arnold Petersen, a Socialist Labor Party központi titkára­ fejezte ki, melyekkel korlátozni kívánta a “nem kívánatos polgá­rokat” felül és az ő “ipari feu­dalizmusát” avval fejezte ki, a­hogyan üldözte a sztrájkoló munkásokat az akkori nagy sztrájkokban, melyek elnöksége alatt voltak, de különösen a nyu­gaton, és avval, hogy minden munkás agitátort és haladó egyént a társadalom alsó rétegé­ben “nem kívánatos polgárnak” bélyegzett, a felsőbb körökben lévőkkel együtt, kik nem voltak vele egy véleményen. Az 1910. évben mi William Howard Taft lapos régenssége alatt voltunk; a “prosperitás” még mindig dicső­ítve volt, de a munkanélküliség állandóan növekedett, és az egész világon láthatók voltak a jelek, hogy újra közeledik a rendesen megújuló pánik,­­ minden elő­zőknél nagyobb. A munkásmozgalomban az American Federation of Labor még mindig tartotta várát és ké­pes volt ráerőszakolni magát Amerika munkásságára, mint a munka gazdasági képviselője. De már akkor ráütötte az “elis­merő” bélyeget a Wall Street Journal, mint “a szocializmus el-Inni V* A of­»»' 'f A— 7 • L Unr*"'o nm* ------------ , MM. «- **- **W«***»W. »OJ dicsérte a vezetőit, mint “mun­kás hadnagyait”, — és másrész­ről Daniel De Leon megbélye­gezte őket a tüzesvasával, mint “munkás fékerek”, — amely olyan bélyeg volt rajtuk, amelyet nem lehetett letisztítani. Az In­dustrial Workers of the World jött — és degenerálódott, — de amíg életerős volt, megtette azt az óriási munkát, hogy megren­dítette a munkásságot az A. F. of L-ben való hitében. De Leon megformulázta az ipari unioniz­­mus és ipari kormányzat elméle­tét, az egyedüli dolgot, hogy Le­nint idézzük, “amely hozzátett a szocialista elmélethez Marx óta”, — sőt a valóságban, amely befejezte a marxizmust. A munkásmozgalom politikai terén a Socialist Labor Party szakadása már egy évtizeddel el volt hagyva. Az S. P. a virágzá­sának idejében volt. Debssel és az 57-féle reformizmussal, “méz­zel fogva a legyeket”, fogdosta a szavazókat, foglalta el a városo­kat és máris arról álmodott, hogy az országban a politikai hatalom egyenlegét fogja képez­ni. Ilyen viszonyok között a So­cialist Labor Party túl volt kia­bálva; az S. P. volt a közvéle­mény előtt ismert és a tőkés saj­tóban úgy volt említve, mint az ország szocialista pártja. Az S.P. tucatnyi lappal és folyóirattal rendelkezett, mindegyik a maga fajta reformját hirdette. A Bolgár Szocialista Munkás Szövetségnek — és a többi nyel­vi szövetségnek is, — örökké tartó becsületére válik az, hogy a “szocialisztikus” nyelvek ilyen Bábeljában képesek voltak meg­különböztetni a Socialist Labor Party tiszta, helyes marxista szavát,­­ különösen, mikor tag­jaik olyan pártokból kerültek ki odaát, amelyek főleg reformokat ismertek, mint szocializmust. A bolgárok megtették a választá­sukat és kitartottak mellette, en­nélfogva büszkék lehetnek arra, amikor jókívánságainkat fejez­zük ki helyes és képes lapjuk hu­szonötödik évfordulója alkalmá­val. Az 1910. év óta, amikor a Ro­botnicheska Prosveta útnak in­dult, a világ majdnem egy buk­fencet tett meg, minden tekin­tetben. A világháború, a vad uj­­jápítési időszak, az 1929-iki ösz­­szeomlás, a Hoover árvíz, a Roosevelt Új Osztás, már törté­nelem,­­ vagy legalább is törté­nelembe megy. “A háború a de­mokráciáért” meghozta a dikta­túrákat, fascizmust, hitleriz­­must, ipari feudalizmust, újabb háborúkat vagy ezekkel való fe­nyegetést, gyilkosságot és fosz­togatást az egész világon. És a munkásmozgalom! A Második Internacionál becstele­nül múlt ki a világháború kitöré­sének előestéjén, a vezérek, ke­vés kivétellel szociálhazafiakká váltak s ezen szociálhazafiak kö­zül többen mint a kapitalizmus újjáépítésének legerősebb táma­szai lettek. Az Orosz Munkás Forradalom volt az egyedüli örvendetes ho­­rr­­­­íj 1 q 'hovMiKAl Vi jött és ennek hatása olyan volt, hogy valósággal megfélemlítette a világ kapitalizmusát. De bár­mily helyes volt is Lenin és né­­hányan mások Oroszországot il­letőleg, a munkásmozgalomnak általában, nem igen volt haszna a bolsevikok cselekvése által. Az ő taktikájukat a hátramaradott oroszországi viszonyok diktál­ták, ők a felelősek tehát — leg­alább is részben — azért, hogy fentartották az egész világon az anarcho-kommunista csőcselék­mozgalmat, telve kémekkel és agent provokatőrökkel, egy moz­galmat, amelyet a kapitalisták ügynökei a szocialista forradal­mi mozgalom diszkreditálására használnak, és Amerikában ar­ra is, hogy ürügyük legyen a szo­cialista mozgalom elleni önké­nyes törvények hotására. Más részről ott áll a Szocialis­ta Párt, szétszakadva és szét­­foszolva, elrothadván a benne lé­vő őrült reformpolitikánál fog­va. Ezeket a reformpolitikákat most átvette és őrültségig “mó­dosította” a komumnista párt, amely hasonlólag állandóan sza­kad, s úgy egyik, mint a másik azon sír, bárcsak elnyelné őket egy munkáspárt, amely azonban mindezideig még nem jött létre és amely, ha netalán létrejönne, bizonyára hallani sem akarna egyikükről sem. Ebben a Bábelben ünnepli mostan a Robotnicheska Prosve­ta a huszonötödik évfordulóját. Nyilvánvaló, hogy akár az anya­szervezete, a Socialist Labor Party, nagy munka áll előtte a következő években. A Szocialista Forradalom kopogtat a társada­lom kapuján. A munkásosztály még megzavarodott. A mi mun­kánk a megtisztítás és szervezés. Amikor megállunk gratulálni, egyúttal ezt is mondjuk: FOLY­TASD CSAK, ÜGYÜNK BÁ­TOR BAJNOKA! HUSZONÖT ÉV A RABOTNICHESKA PROSVETA 25-ik évfordulójára írta Clive M. Johnson, a WEEKLY PEOPLE szerkesztője. New York, N. Y. Jan. 11, 1936. ----—----!—" ' " "■■■ 1 i - ■ * l ESEMÉNYEK, MEGJEGYZÉSEK HAJÓS SZTRÁJK VAGY KIZÁRÁS KÉSZÜL A nyugati part mentén na­gyobb az elégedetlenség a hajó­zási munkások között, mint az ország más partjain, és ebből a tőkés lapok cikkírói azt következ­tetik, hogy kommunista összees­küvés készül. Harry Bridges A. F. of L. vezért avval vádolják is­mételten, hogy ő vörös és a hajó­zási vállalkozók érdekeire nem ad semmit sem, hanem tönkre akarja őket tenni. Egy washingtoni hír szerint a munkaügyi minisztériumban ar­ról beszélnek, hogy a közeli he­tekben nagy felfordulás várható a nyugati parton és erre elő kell készülni. A nyugati kereskedelmi ka­marák és a gyárosok szövetsége­sei a kormánytól azt követelik, hogy az ügyészség embereit uszítsa a munkásokra. Vagyis a “nem kívánatos idegenek” de­portálásával ijesszék meg a munkásokat, akik maguknak va­lamivel tisztességesebb munka­­viszonyokat követelnek. Elisa Hanson, a hajóstársulatok ügy­védje két hónappal ezelőtt kért büntető eljárás megindítását­ Washingtonban, de eddig még nem történt semmi. Azt kíván­ják a munkáltatók, hogy az anti­­trisí­­ törvényt a ha­jósok union­ja ellen, mert “össze­esküvésben van az államközi ke­reskedelem ellen.” A munkáltatók abban az eset­ben, ha a hajósok unionjának központja nem járna el a nyuga­ti part mentén lévő lokálokkal, kizárásra készülnek. A munká­sok napi hat órai munkaidő után minden különóráért egy dollár bért követelnek és különösen ez a követelés az, ami elkeseredetté tette a munkáltatókat. Vöröset látnak tőle és meg akarják törni a unionokat. Vájjon tanultak-e a munká­sok a nyugati parton és általá­ban véve az országban a nemré­gi san franciscoi kudarcból? Ha szakmai szervezkedéssel próbál­nak a hatalmas tőke ellen har­colni, akkor újabb kudarc fog jönni. Ha azonban a forradalmi szocialista ipari szervezkedés fe­lé tesznek kezdő lépéseket, akkor teljesen meghátráltathatják a kapzsi és zsarnoki tőkéseket, voltak az esküdtek kiválasztva az első tárgyalásnál. • A mostani Habeas Corpus tárgyalás kihallgatásaiból Moo­ney védői sorban vonultatták fel a bizonyítékokat arra nézve, hogy Mooney alibijét igazoló tanukat a vádlóügyész és a rend­őrkapitány összeesküvése foly­tán az első tárgyalásnál nem le­hetett igénybe venni. Mooney ta­núi közül többet nem engedtek a tárgyalásra, másokat pedig ha­mis tanúzásra kényszerítettek fenyegetésekkel és megvesztege­tésekkel. A mostani tárgyalás január 20-án folytatódik majd, amikor az állam részéről megkezdődik a tanuk kihallgatása. Ezek között Charles M. Fickert volt állam­ügyész is, aki főbűnös a Mooney elleni összeesküvésben. A MOONEY TÁRGYALÁS A karácsonyi ünnepi bírósági szünet miatt Mooney ügyének tárgyalása is szünetet tart. A több hónapig elhúzódó tárgyalás alatt eddig még alig történt olyasmi, ami Mooney ártatlansá­gának a bíróság által való elis­merésére vezetett volna. Ez késztethette Mooneyt arra, hogy újabb fordulatot vigyen be­le a tárgyalásba. December 9-én egy nyilatkozatot adott ki, a­mely szerint a volt vádló ügy­észt, Fickert avval vádolja, hogy már jó előre kiválasztotta az es­küdteket, akik majd a tárgyalás­nál az ő ügyében szerepelni fog­nak. Erre nézve eskü alatti bizo­nyítékot szolgáltat. Ha tehát közvetlenül az ő sa­ját bizonyítékaival nem képes ártatlanságát elismertetni, ú­­jabb tárgyalást akar azon az ala­pon, hogy nem szabályszerűen ÜVEGGYÁRI SZTRÁJK ötezer lapos üveg­gyári mun­kás lépett sztrájkba négy állam különböző városában lévő gyá­rakból. Céljuk a zárt műhely kiharcolása és a munkabérek­nek emelése. Az üveggyári mun­kások unionjának elnöke, Glen W. McCabe, egy nyilatkozatot bocsájtott ki, amely szerint az üveggyári munkások átlagos ke­resete 58 cent volt óránkint. iUUUCll CXM UVC^AtcAItU munkások unionja ezer dollár beiratkozási díjat szedett a nem polgároktól és ötszáz dollárt a polgároktól. Evvel azt kívánta elérni a union, hogy üveggyárak­ban rendezett viszonyokat hoz­zon létre, s csakis a union tagjai dolgozhassanak. Amint a mosta­ni sztrájk céljából megállapítha­tó, változás állott be. És az is egészen bizonyos, hogy 58 cent órabérért nem igen akadnak új tagok, akik majd ötszáz vagy ezer dolláros behratási díjat ad­nak. Az egykori büszke és arisztok­rata szakma, az üvegkészítés az általános gyáripari viszonyok közé került. Bárkit oda lehet ál­lítani a gépekhez és ennélfogva, mivel a szakmai tudásra nincs szükség, csupán egy kis gyakor­lóra, a szakmai unión szükség­telenné vált. Nem csoda, ha az üveggyárosok kijelentik, hogy zárt műhelyt nem engednek a gyárukban. *" Az üveggyári munkások csak úgy vívhatnak ki maguknak jobb viszonyokat, ha nem széttagol­­tan, külön-külön vannak, mint üveglap­készítők, palackkészítők, stb., hanem az egész iparból va­lamennyien együtt vannak, sőt valamennyi ipar minden munká­sával együtt. Ekkor az egyen ej­tett sérelmet meg lehet bosszulni és az ellenséget egészen legyőzni. Máskülönben csak rosszabb vi­szonyok és nagyobb elnyomatás következhet. L' SOCIALIST ECONOMICS IN DIALOGUE (Szocialista Gaz­daságtan Párbeszédben). Irta Daniel De Leon. 262 oldal. Vörös vászonkötésben, ára $2.00. Kiadta a New York Labor News Co. Megrendelhető A MUNKÁS könyv­kereskedésében, 840 East 86th St., New York, N. Y. h

Next