A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 3. (Budapest, 1917)

Kún Vilmos: Állóharcok a Gallipoli-félszigeten (1915 május-július havában)

GXDGXD ÁLLÓHARCOK A GALLIPOLI-FÉLSZIGETEN. (1915 MÁJUS—JÚLIUS HAVÁBAN) C3XSQXL mesén belőhetett a betolakodók árkaiba. A hegy elfoglalása végett két irányból indult meg a harc , és pedig először egy nagy tüntető támadás Ari-Burnu felől, mit csak az ottani harcok kifejlődése után követett az El­csi-Tepe elleni előnyomulás. A törökök, tekintve azt, hogy Ari-Burnu és Maidosz között nagyon rövid a távolság, kénytelenek voltak jelentékeny erőket harcba vetni, nehogy az ellenség­ itt áttörhessen s a déli csoport hátába kerülve, azt válságos hely­zetbe juttassa. A támadó észrevette, hogy a török vezetőség minden erejét Ari­ Burnu ellen tolta el s elérkezettnek látta az időt az El­csi- Tepe elleni döntő támadásra. Dacára azonban a tagadhatatlanul vitéz támadásnak, dacára annak, hogy mindig újabb és újabb csapatokat vetettek harcba, eredményt nem tudtak elérni. A török állások már eléggé ki vol­tak építve s rajtuk megtörött min­den támadás. Ekkor az antant­­vezetőség ,Ari-Burnutól tolt át csa­patokat El­csi-Tepe ellen, aminek azonban csak az lett a következ­ménye, hogy északi csoportját gyen­gítette meg. Esszad pasa vissza akarta adni a kölcsönt s a meggyöngített Ari- Burnu-fronton elhatározta az ellen­ség megtámadását. Dacára azonban annak, hogy a támadásra elég erőt gyűjtött össze, hogy egész május kö­zepéig mindent megtett annak elő­készítésére, eredményt alig tudott elérni. A május 18-ról 19-ére virradó éjjelen végrehajtott támadás mind­össze néhány ponton jutott el az el­lenséges állásokig. Az ok azonban nem Esszad ,pasában, vagy a török csapatokban keresendő. Előbbi teljes joggal remél­hette a meggy­ér­ült el­lenség ki­verését, utóbbiak páratlan vitézséggel harcoltak. Baj volt azon­ban a törökök kezdetleges tüzérségi és lőszerfelszerelése, melyek nem bír­tak megbirkózni az erős ellenséges fedezékekkel. Az ellenség óvóhelyein elegendő biztonságot talált a török tüzérség tüze ellen, a beépített ál­lások épek maradtak s mikor a tö­rök támadó vonalak a közvetlen közelbe értek, ellent­állóképességük még teljes értékű volt. Mindazonál­tal a török halálmegvetéssel tört be az ellenség állásaiba, hol példátlan kézitusa keletkezett, mely a hajnali órákig tar­tott. Pirkadás előtt azonban a törökök kény­telenek voltak állásaikba visszatérni. Vesz­teség mindkét részről igen nagy volt, annyira, hogy Birdwood angol tábornok, az Ari-Burnu­­csoport főparancsnoka rövid fegyverszünetet kért a halottak eltemetésére, mert a hullaszag már majdnem elviselhetetlen volt. Három nappal később az angolok és fran­ciák újult erővel támadtak El­csi-Tepe ellen. Minden rendelkezésükre álló erőt összevonva oly heves támadást intéztek, hogy már-már elérték a rég óhajtott célt. Ekkor azonban Weber tábornok egy erélyes ellentámadással a pálmát a török fegyverek részére csikarta ki Mars isten kezéből. A támadók vesztesége óriási volt , 4000 angol, francia és színes katona holtteste fedte a véráztatott talajt, számos Újzélandi katonák felkúsznak£a sziklákra. Angol lap nyomán: 45

Next