Vahot Imre (szerk.): A Nagy Világ Képekben, 1855
1855 / 6. füzet
csak hegedűje sem volt, az akkor oly nagy hirű Zrinyi kávéházban egy czigánybanda élére állott, s remek játéka által rövid idő alat sok pénzt keresett különösen a pénzesebb jurátusoktól; — azonban harmadnapra már ismét egy fillére sem volt, s megint csak egy ingben járt. — Hová lett később, miként s mikor végezé életét a szerencsétlen művész, erről hallgat a krónika. A műértő Fáy András párhuzamot vonva Lavotta és Csermák hangszerzeméyei közt, azt jegyzé meg ezekről, hogy amatét népiesebb , egyszerűebb , magyarosabb Csermákéit pedig magasabb , művésziebb , s mélyebben megható jellem bélyegzi. Csermák jeles műveiből több fenmaradt, s néhány nyomtatásban is megjelent. Jókai Mór, egy ügyvéd fia, született 1823 körül Komáromban. Atyja, Jókai József, sajátságos férfiú volt; a többek közt, nem szenvedhette mikor valaki a Mihály szót pusztán betűvel irta; az y kihagyása miatt nem olvasta el Vörösmarty Mihály Zalán futását.“ Mikor pedig Komáromban a Szt. Mihál utcza nevét, is igy írták , saját kezével mázolta a falra a hiányzó gont. Jókai Mór tanulmányait a pápai ref. collegiumban kezdte. Ahogy majdnem minden iró, verskészítéssel nyitá meg irói pályáját. Első föllépése a Jelenkor és Regélőben 1835-re esik, később a Pesti Divatlapban is közölt költeményeket, de melyek épen nem gyanittatják , lángeszét, melylyel bir. Pápán Petőfivel megismerkedése után kezdé magát a prózában gyakorolni s már 1842-ben a pápai ref. ifjúság képző társulatában „Isten ítélet“ czimü beszélye egy arany jutalmat nyert, valamint ez időben nyertek Petőfi és Pethies is kertét arany pályadijt. — Jókai tanuló korában a festészetre készült, s ebbeli ügyességét nemrég erdélyi útjában is kitünteté, és a faragáshoz is ért — így p. o. a Délibáb hasábján közölt tarogató mintáját és ő faragta, valamint több saját, készítményű szép faragványokkal ékített kézi palctái is vannak; Petries írónak, Petőfi pedig színésznek képezé magát. De a végzet kicserélte őket, mert Pethes lett festő, Jókai pedig író s a mint tudjuk, Petőfi sem lett színész. Jókai tanulmányait folytatni Pápáról Kecskemétre, innét pedig 1845-ben Pestre lővén, itt Petőfi baráti karjai fogadták, kivel legbensőbb baráti viszonyban élt, s ki, mint akkor a Pesti Divatlap szerkesztőségébe, a főváros- és irodalomban otthonos, nagyreményű regényíróként mutatta őt be az öregebb íróknak — s az irodalom nevezeteségei Bajza, Vörösmarty — Nagy Ignácz és mások a legszivesb fogadtatás- és pártolásban részesiték. — — Boldog napok, — hova tüntetek az éji homályba! — midőn az öregebb írók a serdülő tehetséget kitárt atyai karokkal fogadták , ápolók , gyámoliták , szóval nevelők , mint egy szép jövő leendő üstököseit; nem nézték akkor még le a magasabbak a kisebbeket s a kisebbek nem kicsintték a nagyobbakat; az öregebb és ifjú irók nem váltak akkor még két, egymást feszültséggel néző, félre; nem ismerék még az olcsó szűkkeblű, részrehajló pajtáskodást, mely az egész világot keblére öleli — és mindenkit gyűlöl, mindenkire irigykedik, — mely még az itészetbe és becsempészte volna magát; — és az ítészét, ha olykor megszólalt, ezt komolyan téve, ritkábban hallgatott a magánérdekek tanácsára; midőn valódi becsülésen épült szeretet, barátság, egyetlen családdá olvaszta az egész írói kart------akkor még tagjai nem hiták párviadalra egymást! —Irigylendő sorsa az írónak, kinek ezidőre esik föllépése! mert ha valahol, úgy a mi töviskoronás írói pályánkon, van szüksége az írónak gyámolitásra, lelkesítésre, méltányra, s a jóakarat bélyegét magán viselő tanácsokra. E boldog időbe esik Jókainak, a szerény, szőke ifjúnak Petőfi karján megjelenése, kinek viharos egyéniségével sajátos ellentétben állt szelíd, csendes magaviselete. Már 1844-ben „Zsidó fiú“ czímű pályadrámája dicséretet nyert a tudóstársaságtól. Egy nagyobb regényéből mutatványokat, s 1845-ben több beszélyeket közölt, legelőször is a Pesti Divatlapban, ennek szerkesztőjétől még az írói dijat is a kinyílt szemű Petőfi követelte helyette, ki is pártfogói szerepet vitt a szerény ifjú irányában s buzdítása, példája, gyors kifejtésére nem kis befolyással volt. 1846-ban „Hétköznapok“ regényét könyvárus vette meg és adta, ki — mi ezidőben fiatal íróra majdnem hallatlan esemény. E műve, bár leggyöngébb mind azok közt, melyeket utóbb irt, mind azáltal csalhatlan bizonyságot tett fényes tehetségéről. Ezután a divatlapok s egyéb vállalatokban közölt beszélyei megalapiták irói hírét. Ekkor már a magyar irók közti patriachális viszony bomladozásnak indult. 1846 közepén az ifjú irók — köztük Petőfi, Jókai, Tompa, Pálfy Albert stb. — összeesküdtek nem írni divatlapokba, dolgozataikat önálló füzetekben szándékozván közrebocsátani. Midőn pedig a szövetség hajótörést szenvedt, tagjai,kettőt kivéve, az „Életképek“hez pártoltak, melynek szerkesztője, Frankenburg Adolf, midőn kir. hivatalábani előléptetés következtében 1847 közepén Bécsbe távozott, e lap szerkesztését Jókai és Petőfi vették át. A két tehetséges szerkesztő dolgozatai igen emelték ugyan e lap irodalmi rovatát, de nagyon belemerülve a polémiába, itt sok gyengeséget, és éretlenséget árultak el. Végre pedig 1848 vége felé a két szerkesztő, a bensőbb kebelbarát, szakított egymással, ez esememényt a közönség is eléggé ismerheti az „Életképek“ ezidei számaiból. Valódi okai, Jókai házasságát állítják , az ekkor már hírneves Laborfalvi Rózával, nemzeti színházunk jeles tagjával, mi miatt Jókai hosszú időre anyjával is meghasonlott. De az ok politikai nézetkülönbségen is alapulhatott, Petőfi a túlzó, Jókai a mérsékelt, kibékülési párthoz szítván. Amint hogy Jókai, miután az „Életképeket“ a táborozás megszüntette, 1849 megnyíltával a Pesti Hir- lap szerkesztését vala átveendő — az elköltözőkkel azonban ő is Debreczenbe ment, itt a mérsékelt s kibékülési politikát követő „Esti Lapok“ humoristikai részét vezette s ellentétet képezve a „Martius 15-kével“ s az e melletti Madarász pártjával, ez utóbbit sikerült is megbuktatnia. Egy czikket a „Közlönyben“ is közölt, melyben a képviselőházat az uralkodóval kibékülésre szólta fel. Mikor pedig ez év nyarán Pestre visszatért, újra a Pesti Hírlap szerkesztését vala átveendő, de mi ismét nem történhetett meg, a fővárosból rövid időn, újólag távozni kényszerülvén. A világosi fegyverletétel mármár tévesztett iránynak induló tehetségeit visszakésztető hivatása valódi pályájára. A nagyszerű események kárpitjának legördültével a magyar olvasó közönség és irói nagy időre be látszanak húzni lilái is is