ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ 106. ÉVFOLYAM (1979)

1979 / 1. füzet - SZEMLE - KÁDÁR ZOLTÁN: Magyarország népeinek története az őskőkortól a honfoglalásig. A Magyar Nemzeti Múzeum új régészeti kiállítása

hozott történeti és nyelvi ismeretek egyre kevésbé ele­gendők, továbbá a legnagyobb körültekintéssel mérle­gelendő az a tény, hogy a prekapitalista korszakok hazai kutatógárdájának többségét már ma is a régészek alkot­ják és ez a tendencia hosszabb távon megállíthatatlan­nak látszik. A bölcsészképzés tantervének korszerűsítési munkálataival összefüggésben szükségessé vált a régészkép­zés tantervének felülvizsgálata, módosítása is, a társadalmi igények, a múzeumi gyakorlati munka és a régészet nem­zetközi tudományos fejlődése követelményeinek figyelembe­vételével. Az egyetemi képzés nehézségei közé tartozik az is, hogy a tanszék nem tudott jól felszerelt és ellátott kutatóhellyé válni. A tudományos minősítés számszerű átlaga megfe­lelő (2 akadémikus, 11 tudományok doktora, 22 kandi­dátus). A kanditátusi fokozat értéke és vonzóereje azonban nem egyértelmű. Az eljárás formális elemei több érdemes kutatót tartanak vissza, míg mások kevésbé jelentős munkássággal is fokozatot szerezhetnek. Ösztön­díjas aspirantúra már hosszabb ideje gyakorlatilag nin­csen, a jelentkezők száma is egyre csökken, holott külö­nösen a fiatalabb vidéki régészek tudományos elmélyü­lésének szinte egyetlen lehetősége lenne. A fiatalabb korosztályú kandidátusok száma kedvezőtlenül alacsony. Ellentmondásos helyzet, hogy a tanácsi múzeumokban alig van kandidátusi fokozattal rendelkező régész. A nemzetközi kapcsolatok terén régészetünk hely­zete kedvező. A magyar kutatás eredményeit a szocia­lista és a kapitalista országokban egyaránt megbecsülik és számon tartják. A publikációk iránti érdeklődés jelen­tős, könyvtáraink nagy volumenű cserét bonyolítanak le a külföldi társintézményekkel. Kutatóink nemzetközi rendezvényeken való szereplésének átlagszínvonala ma­gas, aktivitásuk kielégítő. Szakembereink egy része kül­földön is tanult, egyetemünkön pedig már több külföldi diák végzett régész szakon. Az intézményes kapcsolatok közül előremutató je­lentőségű a szovjet régészettel való kapcsolat. Az együtt­működés egyik első eredménye a magyar és szovjet szakemberek közös munkájával készülő Magyarország régészete c. munka. Jelentékeny tudományos siker az ugor népek régészetéről a Szovjetunióban megjelen­tetett közös tanulmánykötet. Hazai kiadásban több fontos Volga- és Káma-vidéki feltárást tettek közzé magyar és szovjet szakemberek. A marxista szemlélet és módszer alkalmazásában nagy tapasztalatokkal rendel­kező szovjet régészek elméleti tevékenysége élénk hatást gyakorol a hazai kutatásra, különösen a magyar őstör­ténet és a koraközépkor problémáiban. Jelentős tudo­mányos eredmények várhatók az 1975-ben megindult, s hosszabb távra tervezett (közös ásatások a Szovjet­unióban és Magyarországon) kutatási programtól. A többi szocialista országgal a tudományos kapcso­latok változó intenzitásúak, de általában jók (kivétel a román régészettel kapcsolatos probléma). Intézmények közötti kapcsolatok jöttek létre a Magyar Nemzeti Múzeum, a Régészeti Intézet, a Szépművészeti Múzeum és több nagyobb megyei múzeum, valamint a szocialista országok megfelelő partnerintézményei között. A tőkés államok közül a szomszédos Ausztria külön említést érdemel. Pozitív jelenség, hogy az osztrák régé­szet szívesen von be magyar szakembereket őskori, római kori és koraközépkori kutatásokba. A többi tőkés ország közül az NSZK a legaktívabb a kapcsolatterem­tésben. A nyugatnémet régészet élen jár a leletcsoportok nagy területekre kiterjedő felgyűjtésében és elemzésében, és tevékenysége során figyelme múzeumaink anyagára, illetve új kutatási eredményeire is kiterjed. Folyamat­ban van az angol régészettel való intézményes kapcsolat és együttműködés kiépítése. A fejlődő országok közül korábban Egyiptomban járt régészeti expedíció. Ásatásokra néhány arab ország­ban lényegében ma is megvolnának a feltételek. Ezek perspektivikus megvalósítása lehetőséget biztosítana a mediterrán kutatásokba történő bekapcsolódásra. A nemzetközi tudományos életbe és a külföldi kutatásokba való bekapcsolódást alapvető tudományos szükségletek indokolják. Az anyaggyűjtő és anyagis­merő tanulmányutak a hazai feladatok elvégzéséhez elengedhetetlenek. A közös kutatómunka az egyetemes régészettel való kapcsolatnak és a hungarocentrikus nézetek leküzdésének legalkalmasabb formája. Tekin­tettel arra, hogy a nemzetközi tudományos életben egyre erőteljesebb törekvés nyilvánul meg egy-egy nagy föld­rajzi-történelmi egység (Közép- és Kelet-Európa) régé­szeti örökségének nemzetközi együttműködés keretében történő feldolgozására, tudományos értékelésére, közzé­tételére és a szomszédos szocialista országokban már meg is kezdtük a munkát e célkitűzések megvalósítására, időszerűvé vált a magyar régészet aktív bekapcsolódása is. A nagy nemzetközi vállalkozásokban való részvéte­lével régészettudományunk — a tudományági sajátos­ságok keretei között — fontos feladatot teljesíthet kul­turális értékeink nemzetközi szintű megismertetésében, a nemzetközi tudományos közvélemény Magyarország­ról, a magyar kultúráról alkotott képének alakításában. Jankovic Sándor- Kovács Tibor 3. Nemzetközi kapcsolatok „MAGYARORSZÁG NÉPEINEK TÖRTÉNETE AZ ŐSKŐKORTÓL A HONFOGLALÁSIG A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM ÚJ RÉGÉSZETI KIÁLLÍTÁSA Negyven esztendeje, hogy a Magyar Nemzeti Mú­zeumban, a mostani kiállítás termeiben, megnyílt az első korszerű régészeti kiállítás. Igaz, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum fennállása óta már azelőtt is számos régészeti kiállítást rendezett, de azok nem a modern technikájú ásatások, a történeti igényű régészeti szem­lélet nyomán készültek. Ám negyven év talán még jelentősebb eredményeket hozott a régészettudomány fejlődésében, mint a Múzeum alapítása és 1938 közt eltelt több mint száz esztendő. Mert nemcsak arról van szó, hogy hazánk felszabadulása óta az eddiginél sokkal szélesebb körű ásató tevékenység indult meg szerte az ország egész területén, hanem a tudományos szemléletben is döntő változások születtek. A régészeti emlékek korszerű tudományos feldolgozása, amely a tárgyi emlékanyagot a gazdasági alapokból ki­indulva vizsgálja s egy adott társadalom leghitelesebb, legbeszédesebb dokumentumának tekinti, nyilvánvalóan a múzeumi szemléletet, a kiállítások módszertanát, a tárgy és a közönség viszonyát is radikálisan átalakította. Az új módszert még teljesebbé teszik a régészet társ­tudományainak, — egyrészt a néprajztudománynak, másrészt a különböző természettudományoknak —, főként a paleontológiának, illetve az archaeoantropoló­giának, a zoológia és a botanika történeti vonatkozású diszciplínáinak meglepően új eredményeket hozó fejlő­dése. Ma már egyre inkább a régészet elnevezéssel is úgy állunk, mint a természetrajzzal, vagyis a tudomány megjelölése nem felel meg a korszerű igényeknek, s inkább a tárgyi kultúra történetének tudományáról beszélhetünk. Mindezek a tényezők, a tudományfejlődés eredmé­nyei új, egyáltalán nem könnyű feladatok elé állítják a múzeológusokat. A feladatok nehézségeit fokozzák, hogy a megnövekedett anyag számára a Múzeum korlátozott térbeli adottságai miatt ugyanannyi hely jut, mint negyven évvel ezelőtt. Az is megnehezíti a helyzetet, hogy a régészeti kiállítás jellege szerint a hidat jelenti a természettudományi, elavult szóval élve, „természet­rajzi" kiállítások és a történelem későbbi — 1000 utáni 132

Next