A Rend, 1926 (6. évfolyam, 1-101. szám)
1926-01-06 / 1. szám
Budapest, 1926 VI. évf. 1. szám Szerda, január 6 Szerkesztőség: Budapest, VI. ker. Rózsa ucca 111. szám Telefonszám: 118-31 Kiadóhivatal: (előfizetések és hirdetések felvétele) Budapest, VI. ker., Rózsa ucca 111. szám Telefon: 118—30 és 118—31 RENDÉSZETI ÉS TÁRSADALOMPOLITIKAI SZAKLAP (Megjelenik minden szerdán és szombaton a Bűnügyi Körözések Lapja melléklettel) Kézira okát a szerkesztőség nem ad vissza. Közlemények legkésőbb kedden és pénteken este 7 óráig küldendők be a szerkesztőségbe Felelős szerkesztő: BAKSA JÁNOS m. kir. államrendőrségi főtanácsos Előfizetési ára: Félévre ... ... ... 180.000 korona A gépkocsik forgalmának szigorú ellenőrzéséről adott ki igen fontos rendeletet Marinovich főkapitány. Azt mondja rendeletében, hogy a gépkocsik sehol sem mérsékelik sebességüket, belehajtanak a villamosra felszálló emberekbe és nem törődnek semmiféle rájuk vonatkozó rendelettel. A sofferanarkia mindennapi tapasztalataink szerint valóban úgy dúl az országban, amint a főkapitány mondja. Garázs előtt senki nem figyelmezteti a gyalogjárón levő sok embert, hogy autó jön ki vagy megy be, még a legsűrűbb forgalmú Rákócziúton sem. A villamosmegállóknál sincsen izgalom, hogy az úttesten átkelő emberek veszedelméről neis szóljunk. Miért félelem nélkül való nálunk a soffőr meg a motorkerékpáros és miért csak a szegény gyalogos ismeri a félelmet? A sokak közül kettőre világosan rámutat a főkapitányi rendelet két utolsó bekezdése. Az egyikben utasítja a főkapitány az őrszemélyzet tagjait, hogy minden szabálytalanság esetén tegyenek feljelentést. Eddig ugyanis az őrszemes rendőr magyar temperamentumának és nyugodt okosságának megfelelően sokszor csak megintette a rendetlenkedő vezetőt amúgy szóval. Abban a hiszemben, hogy jó szóból is ért az értelmes ember. A jó szó azonban a gépjárművek legtöbb vezetőjével szemben falrahányt borsó. Tülköl rá és aztán oda se neki. Feljelentés kell ide minden észrevett esetben. A feljelentést pedig igazán úgy kell elintézni a rendőri büntetőbíróságon, amint a főkapitány kívánja: haladéktalanul és szigorúan. Égessen az a büntetés, de hamar és alaposan. Forgalom ide, autókereskedelmi érdek, lüktető nagyvárosi élet oda, mégis csak az a sok gyalogos szegény ember nagyon súlyos érték ebben az országban. Az autók előtt ijedten ugrándozó verejtékezik az autóban sietőkért is és más ember testi épsége, munkaereje és élete rovására senki sem siethet. Sokkal jobban hajszolja az élet az elgázolt gyalogos embert a sietésre, mint az autó utasát. Meg kell ezt értetni végre a sofförökkel, akár uruk parancsából, akár lelki elvadulásból hajtanak olyan eszeveszettül. Ha az őrszemes rendőr lankadatlan figyelmét magukon érzik és ha a rendőri büntetőbíró kemény büntetéseit elszenvedik, megszelídülnek majd. Hogyan lehetne a rendőri büntetőeljárást egyszerűsíteni? A REND pályázatán díjat nyert munka Jelige: Salus reipublicae suprema lex esto. Irta Élthes Gyula dr. (Második közlemény). Az 1921. évi XXVIII. t.-c., majd a 6059—1923. M. E. és végül a ma még érvényben levő 5340—1924. M. E. sz. rendelet a pénz értékének csökkenése miatt a pénzbüntetéseket, érték- és kártérítési öszszegeket felemelte ugyan, de csak papírkoronákban, mert azok az összegek jóval a régi aranykorona értékén alul maradtak. Éppen ezért ma már elérkezett az ideje, hogy a törvényeinkben és rendeleteinkben meghatározott pénzbüntetések és kártérítési összegek, valamint az értékhatárok az egész vonalon a háború előtti eredeti aranykoronákban határoltassanak meg, így a Kbsz. 177. szakaszában a mai 25.000 és 150.000 korona helyett elsőfokon 5, másodfokon 30 aranykorona volna az inapellábilis határozatoknak legfelső határa. De ma már ez is alacsonynak mutatkozik, ezért a Bbsz. 177. szakasza módosítandó volna olyképen, hogy a tíz aranykoronát meg nem haladó pénzbüntetést kiszabó elsőfokú ítélet ellen fellebbezésnek egyáltalában ne legyen helye, kivéve, ha a Rbsz. 178. szakaszának 1., 2., 3., 4., 5., 6., 8., 9., 10. pontjaiban és a 179. szakaszában meghatározott esetek forognak fenn. A Rbsz. 178. szakaszának 7. pontja eltörlendő, mert a jól kitanult terhelteknek csak ürügyül szolgál arra, hogy a végrehajtást késleltessék. A másodfokú ítélet csak akkor legyen további fellebbezéssel megtámadható, ha a kiszabott pénzbüntetés (kártérítés, az elkobzás tárgyának értéke) 100 aranykoronát meghalad, vagy ha a másodfokú ítélet az elsőfokú ítéletet terhelt terhére súlyosbította. A törvényhatósági és városi szabályrendeletekbe ütköző kihágások eseteiben hozott és az elsőfokú ítélettel egybehangzó másodfokú ítéletek ellen további fellebbezésnek egyáltalában ne legyen helye. Az ezekben a szabályrendeletekben meghatározott elzárás- és pénzbüntetésöknek az 1879. évi XL. t.-c. 16. szakasza amúgy is erős korlátokat szab s így ezekben a kihágási esetekben a jogorvoslat korlátozása teljes mértékben indokolt és a harmadfokú hatóság tehermentesítésére alkalmas. Általában kimondandó volna, hogy az elsőfokú ítélettel érdemben egybehangzó és 5 napi elzárásnál nem nagyobb büntetést kiszabó másodfokú ítélet ellen további fellebbezésnek helye nincsen. A kétfokú fellebbezés megengedése ezekben a kihágási esetekben teljesen indokolatlan, amint ezt a gyakorlat kétségtelenül igazolja s bővebb indokolásra nem szorul. Terheltek ez esetekben is csak az eljárás késleltetése céljából fellebbeznek. Különösen gyakoriak a kétfokú fellebbezések az erkölcsrendészeti kihágások eseteiben, melyek szintén a végrehajtás halasztását célozzák. Főleg Budapest főváros az, mely százával és ezrével ontja a prostitúcióról szóló 881—1008/907. kgy. szbr.-be ütköző kihágásokat, melyek úgy hasonlítanak egymáshoz, mint egy sík tojás a másikhoz. A menete ezeknek az elzárással büntetett kihágásoknak mindig ugyanaz: „beismerem, — fellebbezek, — indokainál fogva helybenhagyom.“ Miután ezek a kihágások is szabályrendeletbe ütközők, általában kimondandó volna az erkölcsrendészeti kihágásokra, hogy két érdemben egybehangzó ítélet ellen további fellebbezésnek helye nincsen még akkor sem, ha visszaesés esetében 5 napnál nagyobb elzárást szabnak ki. A jogorvoslatoknak most javasolt korlátozása az egyéni szabadságjogokat nem sértik, mert azok keretein belül az anyagi igazság szabadon érvényesülhet és a büntetőbíró keze nem fog ártatlant sújtani. Az első hajnal írta Lőrinczy György A magány annyi, mint templom. Benne megtaláljuk az Istent is, önnönmagunkat is. A magány a vigasztalás, a remény, az újjászületett életkedv és életerő. A tisztánlátás és az igazság. A magány nem hazudik, tehát mi sem hazudhatunk. Az én hazám: a magány. Most, koldussorsunkban csak ott van velem mindaz, ami kedves, ami drága, ami felejthetetlen. A sóvárgó vágy hű szövetségese: a képzelet mind odahordja hozzám. Az elrabolt kies tájékokat és a szent hantokat. Mindent ott találok meg. Az én templomom: a magány. Istennel vagyok együtt. Az én lelkem: a magány, ott tárul ki a végtelenségnek és szívja magába a végtelenséget A költészetet. Az örökszépet, amit csak én látok. Ami csak az enyém, senki másé. A magány: az én ünnepem. Tele van zsoltárral, imádsággal, áhítattal, amiknek a dalaiban a lélek úgy szárnyal, mint a pillangó a rét virágai fölött Az öreg Bükk az én magányom. Az erdő. A rengeteg.* — Jó reggelt, öreg Bükköm! A legelső hajnalon köszöntöm őt a gyönyörű örök álmodót az első éjszaka után, amit a karjai között én is átálmodtam. Bemosolyog az ablakomon. Benyújtja hozzám bizalmasan karcsú, hajlékony gallyát, hogy felébresszen vagy felcsiklandozzon és ő simogasson meg legelőször. Mit tudom én! A galylyán fülemüle ugrál és kíváncsian méz rám, mit csinálok. Füttyent, aztán tovarebben. Bizonyosan sürgősebb és fontosabb, sőt kedvesebb dolga akadt. Hol van a párom! kérdezgeti dalolva, csicseregve. Mert ő mindig a párját keresi. Mindig a magáét, sohase a másét. Épp megfordítva, mint az ember... No, majd az öreg Bükk útbaigazítja. Ö nem csal meg és nem ámít senkit se. És az öreg Bükk rám nevet. — Öreg? Hát csakugyan öreg vagyok? Lombja mosolyog és meglebben a szellőben. Szamócaillat száll felém: a csók illata. Az erdő nem eszi meg a szamócát, hanem pirosra érleli, hogy árnyékában égjen és tüzeljen, hogy színei diszkrét játékát megtarkítsa és megélénkítse. A szamóca az erdő csókja. A gyöngyvirág, köntösének fehér csipkéje, mely kebelével kacérkodik s a madár az orchestruma. Minderre mindig szüksége van, mert az erdő mindig, örökös lakodalmat ül. Szerelmeinek, csókjainak, nászéjszakáinak soha sincs vége; azok örökké tartanak vagy minduntalan megújulnak. Az örök és halhatatlan szerelem lázában és gyönyörében liheg szünetlenül s az ég és föld egyaránt engedelmeskedik neki, sőt a kedvét keresi. Lombjai szőnyeget terítenek alája: az avart. Hogy nyoszolyája puha legyen. A mennyboltozat nappal a fénykirály sugarait küldi hozzá enyelegni, éjjel pedig homálya lágy takarójával és fátyoléval borítja be, hogy álmát és szerelmét semmi se zavarja. Neki minden hajnal, az első hajnal. Minden csókja: a legelső csók. Nekünk, az embernek: az utolsó. Az övé mind lángol, eped, kacag: éljen az Élet! A mienk sír: el kell válnunk! — Jó reggelt, öreg Bükk! Öreg? Miért öreg? Az ember valójában nemcsak tudatlan, hanem vak is. Vagy tán épp azért tudatlan, mert vak. Semmit se lát. Vagy amit lát, azt másnak látja. A Bükk nevet. Mit bánja ő, hogy milyennek vagy minek látják! A Bükk nem hiú. Nem törődik vele, szépnek látják-e toalettjét és fiatalnak-e a mosolygását és az arcát. Semmivel sem törődik, csak az élettel. Ő érzi, hogy szép s ez az érzés elég neki. Ő az álmodó bölcs, tudja, amit mi sohase fogunk megtanulni, hogy az élet magamagáért van. Az élet célja: maga az élet, semmi más. Mert ő mindent tud. Még azt is tudja, hogy semmit se tudunk. Fittyet hány a tudományra. Őról. Amint a nyári hajnal pirkadó bíborába öltözködve, könnyedén és természetesen, mintha passepartoutja volna, bekandikál az ablakomon, levelei kecsesen meghajolnak. Bókolnak, bólintgatnak. Nem nekem. Nem. Hanem szomszédja, a fenyő felé, vagy előtt. Úgy látszik, respektálják egymást. Mert a fenyő méltóságos mozdulattal lebbenti