A Szív, 1941-1942 (27. évfolyam, 1-51. szám)

1941-09-06 / 1. szám

■itatya a hit­ közös imáján A Szentatyának az új háza­sokhoz intézett egyik gyönyörű tteszévét szószerint közöljük övetkező számainkban az Os­­servatore Romano alapján. iek és feleségnek legnagyobb rmékenyebb egyesülése illat által jön létre. Ebben a ütőjüknek versenyezniük kell egymással. Vannak egyes gyümöl­csök, mint pl. a birsalma, amelyek levük fanyarságánál fogva csak cuk­rozott állapotban élvezhetők. Viszont vannak mások, amelyek csak akkor maradnak ízletesek továbbra is, ha megfelelően elkészítik azokat. Ilyen a cseresznye, meg a barack. Ezért az asszonyoknak meg kell kívánniok, hogy férjük meg legyen hintve az áhítat cukrával, mert az áhítat nél­küli férfiú vad, nyers és faragatlan. S a férjeknek is arra kell vágyniok, hogy hitvestársuk áhítatos legyen, mert az áhítatnélküli asszony nagyon törékeny és hajlamos a megbotlásra vagy zavarkeltésre. Nagy erény az áhítat szelleme, ez minden egyéb erény megmentője. Ennek legszebb és legrendesebb meg­nyilatkozása az imádság. Ez a test­ből és lélekből álló ember számára a lélek mindennapi kenyere, amint az anyagi értelemben vett kenyér a test­nek mindennapi tápláléka. Minthogy egyesülésben az erő, nyilvánvaló, hogy a közösen elmondott imádság­nak nagyobb hatása van az isteni szívre. Ezért áldja meg különösen az Úr az együttesen elmondott imádsá­got, mondván tanítványainak: „Ismét mondom nektek, hogyha ketten kö­­zületek megegyeznek a földön bár­mely dologban, melyet kérnek, meg­nyerik azt Atyámtól, ki mennyekben vagyon. Mert ahol ketten vagy hár­man összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük“. (Máté 18, 19—20.) De kik azok a lelkek, akik igazabban és teljesebben egyesülhetnek Jézus Krisztus nevében az imádság által, mint éppen azok, akikben a szent há­zasság révén Krisztusnak az Egyház­zal, az ö jegyesével való fenséges egyesülésének visszfénye tükröződik ? Nagyszerű és termékeny egyesülés ez, kedves ifjú házasok. Ez az, ami egymás mellett térdre késztet benne­teket Isten előtt, hogy kérjétek tőle életetek egyesülésének megőrzését, gyarapodását és megáldását. Az ös­­­szes keresztényeknek, mégha saját maguk számára esdenek is meghall­gatásért, helyet kell biztosítaniok a közös imádságnak. Ez ugyanis em­lékezteti őket arra, hogy valamen­­­nyien Isten gyermekei s lelküket nem elkülönítve, hanem egymást kölcsö­nösen támogatva tartoznak megmen­teni. Ilymódon ne különítsétek el egy­mástól imáitokat s ne váljék magá­nyos elmélkedéssé, hanem jelenjetek meg gyakran együttesen Isten és az ő oltára előtt! S hol kapcsolódnék mélyebben, erősebben és határozot­tabban egybe a ti szívetek, értelme­tek, akaratotok, mint éppen a kettő­tök imádságában? Ebben az isteni kegyelem nyilatkozik meg, hogy össz­hangba hozza gondolataitokat, érzé­seiteket és vágyaitokat! Milyen édes látvány, amikor egy házaspár az angyalok jelenlétében imádkozik és égnek emeli tekintetét, s arra kéri Istent, tekintsen rájuk s terjessze föléjük védő kezét. A Szent­­írásban kevés olyan jelenettel talál­kozunk, mint amilyen Tóbiásnak fia­tal feleségével együtt elmondott meg­ható imája volt: ismerve azt a ve­szélyt, amely boldogságukat fenye­geti, a test alacsonyrendű szempont­jain felülemelkedve minden bizodal­­mukat Istenbe helyezik. Ti is — s ekkor a Szentatya atyai hangsúllyal­­ fordult a jelenlevő há­zaspárokhoz — ismeritek Istent, aki mindig reátok árasztja fényét. Bár­mennyire is el vagytok foglalva nap­közben, tudjatok mindig találni egy pillanatot, hogy együttesen letérdel­jetek s úgy kezdjétek a napot, hogy szíveteket az égi Atya felé fordítjá­tok, segítségét és áldását kérve. Reg­.­­5 .. itt is elválaszt miteteket, sohotse feledkezzetek meg arról, hogy mielőtt dyugovóra tértek, ha nem is egyebet, de egy rövid Mi­­atyánkot vagy Üdvözlégyet mondja­tok el s köszönjétek meg az égnek a kenyeret, amelyet­­ nektek juttatott. A nappal, amely hosszú, sokszor terhes, elválaszthat benneteket, egy­mástól; de akár közel, akár távol vagytok, mindig Isten tekint le reá­tok: s vájjon nem fog-e szívetek áhí­tatos odaadással ö felé emelkedni, akiben egyesülve maradtok s aki fe­lettetek és boldogságtok fölött őr­ködik? S amikor leszáll az este s befeje­ződött a nehéz napi munka s a bol­dog viszontlátás örömében lakástok falai között találkoztok ismét s meg­tárgyaljátok a napi eseményeket, az édes bensőségnek és nyugalomnak ezekben a perceiben adjátok meg Is­tennek a magáét. Isten nem fogja megzavarni édes bizalmas beszélge­tésieket, éppen ellenkezőleg, ő, aki meghallgat benneteket s szívében elő­készítette számotokra ezeket a pilla­natokat, atyai gondoskodásával még kellemesebbekké és vigasztalóbbakká teszi azokat. Urunk nevében arra ké­rünk benneteket, kedves ifjú házasok, őrizzétek meg szívetekben érintetle­nül a keresztény családoknak ezt a szép hagyományát: a közös imádsá­got. Ez minden napnak befejeztével egybegyűjti azokat, akik egyazon tető alatt alszanak­ ti ketten, s mel­lettetek a kicsinyek is imára kulcsol­ják kezüket, ugyanígy a cselédek és a munkatársak is, akiket az Úr se­gítségül mellétek állított, hiszen ők is testvéreitek Krisztusban és szük­ségük van Istenre. Ha a modern élet kemény és kérlelhetetlen követelmé­nyei nem is teszik könnyűvé, hogy egy hosszú hálaadó időközt iktassa­tok be s ahogy atyáink cselekedtek, egy szentnek az életéből egy rövid részt olvassatok, mégse áldozzátok fel azt a pillanatot — bármily gyors legyen is az —, amikor Istent együtt dicséritek és eléje viszitek vágyaito­kat, szükségleteiteket, bajaitokat, je­lenlegi és jövőbeli gondjaitokat. Jtia Mdoyteschy íwmepe. Szeptember 8. Az egyháznak az a szokása, hogy szentjeinek nem a földi születésnap­­ját ünnepli, mikor e siralom völ­gyébe léptek, hanem a mennyei szüle­tésnapjukat, vagyis haláluk napját, amikor a mennyország számára élni kezdettek. Kivételt tesz azonban Keresztelő Szent­ Jánossal, aki már anyja m­éhé­­ben megtisztult az áteredő bűntől és így nem bűnben született és még­­inkább a boldogságos Szűzzel, aki­nek szeplőtelen fogantatása miatt már a születése is örvendetes nap, hiszen létének első pillanatától kezdve tiszta volt az áteredő és minden egyéb bűn­nek szennyétől, ö születésétől kezdve a legszentebb az összes teremtmények között. Az egyház már a hetedik század­tól kezdve megüli ezt a napot és úgy tekinti, mint a megváltás előkészítésé­nek napját és olyan rangot ad neki, mint Gyümölcsoltó Boldogasszony napjának, mely az Úr Jézus megtes­tesülésének a napja. A hívek nagy szeretettel ünneplik meg ezt a napot, habár most már nem parancsolt ünnep, mert nagyon közel áll a szívünkhöz és úgy tekintik, mint, családi­­ ünnepet. Hiszen ez mennyei anyjuk születése napja. Mária ugya­nis mint Jézus anyja, mindnyájunk anyja, mert, Jézus testvérünk akart lenni, mikor felvette az emberi termé­szetet. »lmasság, njeszto, <le ^ , gondolat, hog­y%<*.szti^ gyöngéit és fe­löl^wftwV'ét szolgal­­tatta az erőseknek és irgalmukra bízta őket. Ez annyit jelent, hogy ő maga áll ezek mögött az elesettek mögött csendben és láthatatlanul, de a valóságban, egész isteni fölségé­­vel és védelmezi a szegényeket, el­hagyottakat és gyöngéket. Aki őket megsérti, Isten fönsége ellen vétke­zik. Aki velük jót tesz, azt Neki te­szi. Az irgalmasságnak tehát nagy tekintélye van Isten előtt és korántsem lealacsonyító, mint némelyek gondolják. Az emberi szív nagyon jól megérti ezt és szí­vesen megőrzi magában a résztvevő szavak és irgalmas cselekedetek, a kíméletes és szíves bánásmód emlé­két. A pogányság csak sejtette ennek az erénynek a szépségét, azért az isteneket gyakran mint szegény ván­dorokat és koldusokat jelenteti meg, hogy így ismerjék ki az emberek szívét, vájjon gyakorolják az irgal­masságot ... Az evangélium megvalósította ezt a sejtett, szebb világot. Tudjuk, hogy az irgalmasság megjutalmazása majd a vi­­leg, amikor az Emberfia eljön az ő igazi dicsőségé­ben és kiosztja a legnagyobb jutal­mat, az örök mennyországát azok­nak, kik az irgalmas szeretet törvé­nyét megértették. „Jöjjetek Atyám áldottál és bírjátok az országot, mely kezdettől fogva nektek készíttetett; mert ... amit az én legkisebb test­véreimmel tettetek, azt nekem tetté­tek.“ Hogy az­ irgalmasság állandó gya­korlására buzdítson bennünket az Úr, hivatkozik boldogság után tö­rekvő természetünkre is. A nyolc boldogság közt erősen hangsúlyozza: „Boldogok az irgalmasok, mert ir­galmasságot nyernek“. Igen, itt a földön is érezni fogják az irgalom boldogító édességét, mert bárki jut­hat olyan körülmények közé, hogy rászorul mások irgalmára; de még jobban, amikor Isten színe előtt kell számot adni az egész életről, akkor az isteni irgalmasságot fogja önma­gán tapasztalni. Aki nem fogná fel eléggé az ir­galmasság szépségét, gondolja meg, mily rút és kegyetlen az ellentéte: a szívtelenség és irgalmatlanság. igazi megismertetése tágítéleten történik OLVASSUK EL P. Lányi S. J : KASSAI VÉRTANUK című könyvét. Ára csak —.60 P. Ünnepük szeptember 7-én. Kapható: A SZÍV kiadóhivatalában. Budapest, VIII., Mária-u­. 23. -v-roí-'rrmtrrrw» .................... testvéreimet nyékben Krisztusban ■i v plpftfttt f C -mikor lássam, az elesett föUositácénél Jézus jusson eszembe. TMkor a kereszt ■ n.o aUtt v-icomszor is leroskadt. Vigasztalásom Isten szellemében tör­ténjék, bátorságomhoz Istenből me­rítsek erőt. Szelídségemhez, alázatos­ságomhoz Jézus szent Szíve legyen a „minta“, amelyet minden erőmből le kell másolnom, egész életemen ke­resztül. Ha ilyen módon átváltottuk, átala­kítottuk magunkban természetes jó tu­lajdonságainkat olyan valutává, amely Isten országában van forgalomban, nyugodtak lehetünk, Isten beváltja értékeinket, ő megfizet nekünk teté­zett mértékkel, bőkezűen, mert Isten végtelenül jó és igazságos! Még a légynek sem árt... Sok emberre mondják ezt, mint a jóság netovábbját. Pedig, de sokan közülük a legyet ugyan nem bánt­ják, de Istent és felebarátaikat bánt­ják — bűneikkel, életükkel Hogyan lehet, kérdezzük magunktól, hogy sokszor adakozó, csupa­ szív emberek Istennel, teremtőjükkel mit sem tö­rődnek, tetteik Isten előtt nem (min­dig) érdemszerzők? Hogy lehet eset­leg elkárhozni is olyannak, aki kül­sőleg jó, nemes tetteket hajt végre? A felelet nagyon egyszerű: természe­tes jó tulajdonságaink — a jószívű­ség, áldozatosság, bátorság, hűség stb. — értékek ugyan, de ha nem Isten­nel és Istenben, nem a kegyelem álla­potában tesszük, csak földi elismerést, jutalmat érdemelnek. Ha én csak azért adok, mert természetes jószívű­ségem, esetleg hiúságom késztet rá, ha azért segítem az elesett embert talpra állítani, mert udvariasság vagy sajnálat visz rá — jót teszek ugyan, de csak földi, emberi módon. Ha külföldre megyek, pengőimet át kell váltani, mert bár hazámban ér­téke megvolt, idegenben még sincsen vásárló­ereje. Tehát átváltom az il­lető országban forgalomban lévő pénz­nemre, így kell tennünk természetes jó tulajdonságainkkal is. Át kell vál­tani időálló, érdemszerző értékekre. Az átváltás művelete egyszerű: min­dent, de mindent Istenért, Istennek, Istenen keresztül tegyünk. A szegé­­ ­lőknek és élőkről megemlékezés a misében. A szentmise szertartásainak ismer­tetésénél elérkeztünk a tulajdonkép­peni áldozati cselekményhez. A mise legszentebb részének — a keresztál­dozat vérontás nélküli megújításának — bevezető imája az élőének: prefá­­ció. A szokott köszöntés: „Az Úr ve­letek“ után a pap áhítatra hív fel e szavakkal: „fel a szívekkel! („Sursum corda“). Adjunk hálát a mi Urunk­nak, Istenünknek“. Azután szétter­jesztett karokkal imádkozza — éne­kes miséknél énekeli — azt a gyö­nyörű dallamú hálaadó s dicsőítő éneket, melynek befejezése: „Szent, szent, szent a seregek Ura, Istene“. (Sanctus 1.) E szavaknál a ministráns csenget, hogy ezzel figyelmeztesse a híveket: lélekben egyesüljenek a pap­pal Isten dicsőítésében. Ezzel kezdődik a szentmise „ká­noninak nevezett azon legszentebb része, melyben az Üdvözítő az oltárra jő s ott jelen van szentségi színei­ben. Tiszteletből e rész alatt halkan imádkozik a pap. Ezek az imák e e­lentétben a változó részekkel minden szentmisében legtöbben ugyanazok. (Innen a neve „kár amely görög szó és szabályt jl nem változik.) A kánon im­ élőkről való megemlékezéssel kr­nek s aztán a Szent Szüznek apostoloknak és vértanuknak benjárásáért imádkozik a miséző­­. Az élőért a következő sorrend­ imádkozik: a pápáért, az egri megye püspökéért, valamennyi él­ért, majd különösen azokért, akiké, azt a misét felajánlja és a misén je­lenlévőkért. S itt tegyünk egy kis k­­érést, mielőtt magához az Átváltó tatáshoz érnénk. Ugyanakkor, amikor a miséző pap imádkozik az élőkért — imádkozzunk mi is értük, mert hathatósabb így, amikor belekapcsolódik imánk az Egyház imájába. Éspedig imádkoz­zunk a pápáért, papokért, minden­kiért, — azután emeljük ki szeret­teinket és azoknak lelki-testi szükség­­­leteit. Képzeljük csak el, ha világi nagyúrhoz mennénk kihallgatásra és elérkezik az a pillanat, amikor feltá­rul előttünk a nagyúr szőnyeges aj­taja s szemtől-szembe állnánk azzal, akitől sokat akarunk kérni. Ugyebár, hogy kihasználnánk ezeket a perce­ket, milyen odaadással — milyen kö­nyörgő bizalommal mondanánk el ké­réseinket; hogyan esedeznénk gyere­keinkért, hozzátartozóinkért, önma­gunkért — akikért esedezni jöttünk! Mennyivel inkább kell ezt átérezni és megtenni ott, a szentmise azon ré­szében, midőn itt vannak a percek, hogy az Egyház hatalmas szószólá­saival megerősítve esedezhetünk a Királyok Királyához, aki szeret, min­ket és aki minden kérést teljesíteni tud és akar is, ha javunkra válik Jusson eszünkbe, hogy most értünk — akik jelen vagyunk — különös­képpen könyörög a pap. Illetve nem is a pap, hanem maga Krisztus, mert a miséző pap őt helyettesíti! Már ez maga is milyen erős ok arra, hogy ott legyünk a szentmisén, ne csak ak­kor, amikor súlyos bűn terhe alatti szigorú parancs,­­ hanem máskor is, minél többször, amikor csak módunk van rá.

Next