A Szív, 1950-1951 (36. évfolyam, 1-45. szám)
1950-09-02 / 1. szám
Bucjag«^ A SxW 3 Milyen legyen a vasárnapi szentmise? Beszámoló a frankfurti liturgikus kongresszusról ! Miután manapság legtöbb országban a mindennapi ima és a vasárnapi istentisztelet a keresztény emberek egyedüli lelki tápláléka, a liturgikus kongresszus keretében Gulden József a gyakorlott lelkipásztor szemével igyekezett megtárgyalni a vasárnapi szentmise reformjának kérdését. Az ellentétek kiegyenlítése i— Nem könnyű — részletezte az előadó — a szentmise részvételének helyes módját meghatározni. Benne ki kell egyenlítődnie Isten dicsőségének és az emberek javának, az isteni titoknak és az értelmes hódolatnak, a közösség szerepének az egyén igényével, a külső formáknak a belső átéléssel, a 2000 éves idő feletti tartalomnak a mai gondolkozásformákkal, az ősi hagyománynak a modern kor igényeivel. Ezeknek az ellentéteknek kiegyenlítődésével tudjuk helyesen belekapcsolni a híveket a szentmisén való helyes részvételbe. Miseformák Általában háromfajta szentmise ismeretes: a reggeli szentmise, ez inkább a háziasszonyok és a munkába indulók szentmiséje; a gyermekek miséje; a nagymise, amely valóban az egyházközség szentmiséje; újabban csatlakozott hozzá az esti szentmise, amelyen a délelőtt akadályozottak vesznek részt. Gülden előadásában a következő vasárnapi miseformákat különbözteti meg: 1. A csendes szentmise: lehetőleg kerüljük, mondja az előadó, az egészen csendes misét. 2. Énekes mise. «Vigyázzunk azonban az énekeknek ne pusztán ájtatossági jellegük legyen, éppen ezért szorosan alkalmazkodniok kell a szentmise részeihez. Nem helyes pl., hogy Szanktuszra Szűz Mária-énekeket énekelünk. 3. Közösségi mise (Gemeinschaftsmesse): lényege az, hogy a hívek mint közösség szorosabban belekapcsolódnak a szentmise szertartásaiba, például közös imádsággal és énekkel, éspedig lehetőleg a misekönyv szövegével. Sok helyütt egészen hivatalos latin szöveggel és énekkel kísérik a szentmise szertartását, főleg ban, a szerzetesi a székesegyházaktemplomokban, de több helyütt képzettebb hívek, főleg az ifjúság bevonásával. 4. Egészen különleges a Németországra engedélyezett német mise, amely szerint külön engedéllyel német nyelven éneklik a szentmisének hivatalos szövegét, sőt a szentleckét németül olvassák föl énekelve, az evangéliumot pedig először latinul, majd németül olvassák föl. Reformok a részvételben Gülden a következő pontokat látta ajánlatosnak a szentmisén való részvétel reformálására: — Fontos, hogy a hívek és a pap között párbeszéd alakuljon ki, pl. mindenki szentésére: válaszoljon a pap köDominus vobiscum! (Az Úr legyen veletek!) a következő felelettel: Et cum spiritu tuo! (És a te lelkeddel!). Ezzel fejezzék ki a hívek és a pap lelki összetartozását. — A hívek bekapcsolása legyen nagyon pontos, nyugodt, rendes, zavartalan és jól gyakorlott, ne késleltesse a szentmisét. — A vasárnapi szentmise következő részeit, mondják, vagy imádkozzak hangosan: szentleckét, evangéliumot, a pap megszólításait, a könyörgéseket, és természetesen a szentbeszédet. — Hirdetés csak mise végén legyen, és ne az evangélium és szentbeszéd között. — A szentmisén azokat az ostyákat, amelyekkel a hívek áldoznak, nagyobb részben ugyanazon a szentmisén változtassa át a pap. •— Felajánláskor fel kell újítani a szeretetudományok gyűjtését, de úgy, hogy a gyűjtés prefációja már végetérjen. — Ne legyen vasárnapi szentmise a Hiszekegy, a prefáció, Miatyánk és a legfontosabb párbeszédek hallható mondása nélkül. — Legyen a szentmisében ideje a teljes, csendnek is, főleg Úrfelmutatás előtt vagy után, és szentáldozás előtt, vagy után. — Minden szentmisében történjék meg a kiengesztelődés, legalább a békeüdvözletre mondott válasszal. (Az Úr békéje legyen mindig veletek, — és a te lelkeddel!) — A pap befejező áldásának ki kell emelkednie az énekes szentmisében is. — Vasárnap ne legyen szentmise legalább népének nélkül. — A hívek az Evangélium felolvasásakor, prefációra, Miatyánkra és az áldás után álljanak föl. Reformok a szertartásban Az előadó még néhány reformkívánalmat sorolt fel a szentmisével kapcsolatban: 1. A segédletes nagymisében előmise; 2. az rövidebb legyen az Evangéliumot szentmisében népi nyelven olvasahassa föl a pap, ugyanakkor kérik a vasárnapi Evangéliumok újrarendezését; 3. a népéneket még foko-Olyan az Egyház Franciaországban, mint valami roppant kohó, amelyben állandóan problémák forrnak, vagy mint valami hatalmas laboratórium, ahol szüntelen buzgósággal folyik a kísérletezés, kutatás az apostoli munka új lehetőségei és módszerei után ... Párizs környékén kezdték meg az egyik legfontosabb mai probléma kikísérletezését is, amelyről most szeretnénk beszámolni: új formákba akarják önteni, teljesen meg akarják újítani az egyházközségi életet. Az egyházközség szerepét — így a kísérlet jelentőségét is — nem kell bővebben magyarázgatnunk. Tudjuk, hogyan fogja össze az egyházközség a családokat, hogyan kapcsolja bele őket,, a kegyelmi életen túl, a katolikus közélet vérkeringésébe is mozgalmai, egyesületei által. Nem egyházkormányzati szerv csupán az egyházközség, sokkal több annál: egy sajátos életfi közösség, a nagy katolikus közélet részlege, amelynek hézagtalanul kell beépülnie az ország katolicizmusának testébe. Ha jól szervezetten, fennakadás nélkül dolgoznak az egyházközségek, virágzik az ország katolicizmusa. Ha nem... Ezt a „ha nem“-et akarják kiküszöbölni a francia Petit-Colombesban, ahol a kísérlet folyik az egyházközség megújítására. „Mint a kéz öt ujja...* Kettőn áll a vásár az egyházközség életében. A papokon és a híveken. Ha ez a kettő megtalálta egymást és összhangban végzi feladatait, nem marad el Isten áldása sem... Ennek a felismerése Petit-Colombes kísérletének egyik sarkalatos pontja. Mindenekelőtt a papoknak, a „papi csoportnak“, plébánosnak és káplánoknak kell legszorosabban együttműködniök. Pontosan osszák fel és teljesítsék munkájukat, de bárki bárkit tudjon helyettesíteni s mindenki mindenféle munkát szívesen vállaljon, ha kell. „Úgy dolgozzanak együtt a papok, mint a kéz ujjai .— mondta Michonneau abbé, a kezdeményező. Ez azonban csak úgy lehetséges maradéktalanul, ha lelki közösséget teremtenek a „papi csoport“ tagjai között. A papság végre is hivatás, s az egyházközség papjai nem tisztviselők! Minden péntek reggel összeülnek tehát s megbeszélik munkát, a problémákat, nehézségeiket, hibáikat. Nagy gonddal és őszinte igyekezettel csiszolják egymás munkamódszereit s közösen keresnek megoldást a bajokra. A magány napja A munkának ez az állandó szemmeltartása azonban nem elegendő. A papnak önmagát is erősen fognia kell tevékenységét irányítania, hogy hiánytalanul illeszked! •ressék be a csoport munkájába. Egy napot hetenként tehát hazottabban karolják fel; 4. a felajánlás előtt az imára való felszólítás után (Oremus, könyörögjünk!) ismét vezessék be az általános könyörgő ünét; a prefációkat, főleg eucharisztikus jelleggel ismét szaporítsák; 6. a kánon tömörebb, de lassabban mondható legyen; 7. a kenyértörés és a vele kapcsolatos békeüdvözlet világosabb legyen. (T. i. régente ezzel a cselekedettel és üdvözlettel fejezték ki a keresztények, hogy egyek a kenyértörésben és Krisztus testében.) * A frankfurti liturgikus kongresszusról nem úgy számoltunk be, mint lapunk javaslatáról, hanem csupán dokumentáltuk az előadásokat. Azoknak pontjai és javaslatai teljesen szabad bírálat tárgyai, azokról vitatkozni, azokat bővíteni igen termékeny törekvés lehet az Egyházban, ha nem térünk le szeretet és az egyházi hatóságnak a tartozó engedelmesség útjáról. gúnyban tölt a pap, ez a hét „erős napja“, mint Colombes-ban mondják. Ekkor tekinti át a mögötte és az előtte álló hetet, készíti elő terveit, elmélkedi át a problémáit. Afféle pillanatnyi kiszakadás ez az élet megszokott üteméből, hogy ellenőrizhesse a pap: valóban egészséges, helyes-e ez az ütem. így is hívják Colombes-ban: az „életütem“ ellenőrzése, összehangolása. Egyénileg és csoportban is, a papság tehát megteszi a tőlem telhető legtöbbet az apostoli munka hiánytalan betöltésére. De ez csak az egyik oldal még, csupán ezzel az egyházközség még nem lenne teljes. A világiak Az egyházi élet mai alakulása egyre növekvő szerephez juttatja a világiakat, a híveket magukat. Petit-Colombes papjainak tehát egyik fő törekvésük, hogy szabad teret, szinte korlátlan lehetőségeket nyissanak ennek a fejlődésnek, s minél teljesebben belekapcsolják híveiket az egyházközség belső életébe, munkáiba. „Vissza kell helyeznünk a világiakat jogaikba“ — így fejezte ki ezt a „papi csoport“ egyik tagja. S ezek a jogok elsősorban a kezdeményezés, az önálló munka jogát jelentik. Petit-Golombes-ban szinte mindent a világiak intéznek, ami nem szorosan egyházi vonatkozású. Ha villanyt kell javítani, vagy egyesületet vezetni, ünnepségeket előkészíteni vagy hittant tanítani —• egy-egy lelkes világi vagy egy szűkkörű és a legkevésbbé sem bürokratikus bizottság veszi kézbe az ügyet . Egyházközségi kongresszus Évenként egyszer, úgy októberben két hétig tartó kongresszus van az egyházközségben. Esténként összegyűlnek a világi vezetők és megbeszélik a tapasztalatokat, az eredményeket és hibákat. Aztán meghallgatják az indítványokat és terveket fektetnek fel a jövőre. Tüzesen csapnak össze a vélemények s a jegyzők nem győzik sokszor írni az életképes, talpraesett ötleteket meg a vállalásokat, jelent Búcsú Makkos Mária kegyhelyen. Az Angyalok Királynéja tiszteletére ez év tavaszán ünnepélyesen felszentelt Makkos Mária kegytemplom folyó évi szeptember 3-án ünnepli búcsúnapját. Az ünnepségek sorrendje szerint d. e. 9 órakor szentmise, Szentmise lesz még 10 órakor, fél 11-kor szentbeszéd, utána ünnepélyes nagymise. Délután 2 órakor rózsafüzér, ima a Fogolykiváltó Boldogasszonyhoz, utána ünnepélyes litánia. Délután öt órakor szentmise szentbeszéddel. Gyónni egész nap lehet. Csopakon augusztus végére elkészül az altemplom, ha katolikus testvéreink továbbra is támogatnak az építésben. Szeretnénk munkánkat folytatni, azért kérjük az ország katolikusainak áldozatos segítségét. Az adományokat 36.44-es csekkszámlára vagy „Egyházközség, Csopak” címre küldeni. Nyug. r. k. kántortanító kántori alkalmazást keres. Igényei szerények: egy kis szobát, a stólán kívül havi 90 forint fizetést s ebédet-vacsorát vagy megfelelő kosztpénzt kér. Cím a kiadóhivatalban. Nem az Egyház feladata megoldani a társadalmi kérdést, de súlyos kötelessége tiltakozni a társadalmi bűnök ellen, és megszabni az erkölcsi elveket, amelyek szerint egészséges társadalom alakulhat. Ugyanakkor erős szociális jellemeket nevel, akik ezt a hősi munkát vállalják és megvalósítják. Ennek a ténynek és megállapításnak ragyogó példája: az Egyház harca a rabszolgaság megszüntetéséért. Az ültetvényeken és a frissen keletkezett iparágakban az emberi életet évszázadokon át jóformán semmire sem becsülték. „A gyarmatosítók barbárságát nem kerülte el se férfi, se asszony, se gyermek. Az emberi élettel való szörnyű tékozlás elnéptelenítette Afrika legszebb vidékeit. Ahol izmos karok keltettek kezeseket. A plébános és papjai pedig ott ülnek és alig-alig szólnak közbe. Hadd küzdjenek meg a hívek maguk a problémákkal, hadd alakítsák gyakorlattá az elméletet. Hiszen úgyis őrajtuk fordul meg minden ... Az Egyház bennem él! Ennek az önnevelésnek és függetlenségnek a nyomán a hívek már tisztán látják helyzetüket az egyházközségben, s megízlelik az apostoli munka minden édességét és keserűségét. De az egyházközség még nem az egész Egyház, annak csak kis része, többé-kevésbbé elhatárolt és független területe. A hívőnek azonban az egész Egyházat kell szem előtt látnia, átélnie a tudatot, hogy beletartozik, hogy minden katolikus ügy az ő ügye is, hogy tagja az Egyház négyszázmillió* hatalmas testének . Petit-Colombes papjai ezt a széles látókört akarják megnyitni híveik előtt. S ezért igyekeznek minél közelebb juttatni egymáshoz a híveket és a főpásztorokat, a hivatalos Egyház képviselőit. Suhard bíboros, Párizs érseke többször járt náluk. S ezek nem afféle futólagos ünnepélyes látogatások voltak, nem, a kardinális odaült a plébánia egyszerű asztalához, s megbeszélte az ügyeket a „papi csoporttal“, aztán a hívekkel beszélgetett el. Egyszerűen, emberien. Feszességnek, a magas hivatalhoz tapadó merevségnek nyoma sem volt, a kardinális úgy beszélgetett híveivel, mint valami jóságos öreg plébános, s a hívek úgy mondták el problémáikat, úgy kérdezgettek, mint ha nem is az Egyház egyik legnagyobb alakja, a modern kor egyik legjelentősebb egyházfejedelme állna előttük, hanem csak egy egyszerű, kedves pap... Levelek és küldöttségek is gyakran keresik fel Párizs érsekét. Nem formaszerű levelek ezek és nem díszküldöttségek. De igazi katolikus hivatástudat szól belőlük, amely keresi az utat, kapcsolatot s erőteljes markolással kapcsolódik be az Egyház hatalmas szervezetébe. „Segítsetek, hogy egészen pap lehessek" be. Úgy vázlatosan ezek Petit-Colomkísérletének alapjai, keretei. Mi itt az új? Hiszen sokhelyütt csinálják hasonlóképpen... Valóban. A különbség a mértékben van: Petit-Colombes-ban nem ezt vagy azt csinálják, hanem mindent, s mindent a lehető legteljesebb erővel. És ezek csak a keretek, ennek a az újszerű egyházközségi életnek különleges apróbb vonásairól majd máskor beszélünk. ★ Amikor Rétis abbé átvette a plébániát, első szentbeszédében azt mondotta: „Nem kérek tőletek mást, kedves testvéreim, csak azt, segítsetek, hogy egészen pap lehessek, semmi más, csak pap!“ Ez az eredmények kulcsa: ebben az egyházközségben a papok igazán, maradéktalanul papok s a hívek segítségével, teljes együttműködésben dolgoznak az egyházközség felvirágoztatásán ... volna a természet gazdagságának feltárására, ott jóformán csak kihalt falvak maradtak, lakók nélküli kunyhók és elhagyott földek." (Du Mesnil) A civilizált világ lelkét egy igazságszerető protestáns, David Livingstone rázta fel az „Ébenfakereskedelem“ borzalmainak elbeszélésével. A XIX. század végén, hála az európai államok közbelépésének (Berlini kongresszus, 1882, Brüsszeli konferencia 1889), a rabszolgavásár mindikább az afrikai piacokra szorult vissza. A katolikus Egyház is ünnepélyes módon hallatja hangját ebben a kérdésben. 1888. május hó 5-én XIII. Leó pápa a világ elé tárja a rabszolgaság szörnyűségeit. Afrika bíborosa . A pápa hangját követi Lavigeria nagy francia kardinális mozgalma, kit XIII. Leó bízott meg azzal, hogy kereszteshadjáratot indítson az emberkereskedelem ellen. 1888. július elsején prédikál először Párizsban a Saint-Sulpiceben. A szószékhez vezető lépcsőn feketék állnak, akiket rabszolgaságtól megszabadítottak a Augusztus 15-én Brüsszelben beszél, Sainte-Gudule templomában. Szónokol Rómában az Al Gesu-ban, Londonban pedig részt vesz a rabszolgaság elleni társaság meetingjén. Több gyűlésen és kongresszuson ismertette a missziós papság véleményét ebben a szégyenteljes kérdésben, főleg a Fehér Atyákét, akik több mint tíz év óta éltek már akkor a Szaharában és a Nagy Tavak vidékén a Nílus forrásaitól egészen a Tanganyikáig. Hirdette az olyan európai felfedezők tapasztalatait is, mint Livingstone, Speke, Cameron, Stanley, Nachtigal, Schweinfurth... Rabszolgaellenes szervezet A XIII. Leo pártfogása alatt álló küzdelemnek a rabszolgaság elleni szervezet megszületése lett a gyümölcse. (1888. okt. 17.) Mig az államok a közbiztonságot és az anyagi feltételeket igyekeztek megjavítani. Így az utakat és vasutakat, a hajóutakat és a szállítási lehetőségeket rendezték, hogy a kereskedelmi cikkeket ne kelljen embererővel háton cipelni, addig a misszionáriusok a rabszolgaellenes szervezet támogatásával a rabszolgakereskedelem által tönkretett társadalmi rendet igyekeztek keresztény módon újraszervezni. Munkájuk még ma is messze áll attól, hogy lezártnak tekinthessük. Új társadalom Afrikában Lavigerie bíboros így írt 1888- ban: „Láttuk, s még most is látjuk, a Tanganyika körül élő lakosság szerencsétlen maradékait, amint kegyetlen szétszórtságukból újra csoportosulnak a misszionáriusok körül. A misszionáriusok teljes odaadással tanítják meg a gyermekeket az evangéliumra s mutatják meg egyúttal az apáknak, hogyan élhetnek békében, ha dolgoznak.“ A rabszolgaság megszüntetése ez anyagi világ emberibb kihasználását teszi lehetővé. Íme ezekből néhány példa: Lavigerie 1873. óta azon dolgozott Algírban, hogy keresztény falvakat teremtsen. Kb. hatvan keresztény családnak biztosított házat, földet, munkaeszközt. Néhány politikus szűk látóköre azonban, sajnos, megakadályozta munkája folytatásában. Tuniszban 150 hektár terjedelmű birtokot rendezett be szőlőtermesztésre. Madagaszkáron a Jézus Társaság új termelési módszereket vezetett be, különösen a szőlőművelés és az állattenyésztés területén. Kokinkinában a missziós atyák erdőket irtanak és öntözőműveket létesítettek. Óceániában a misszionáriusok hasonló módon jártak el. ★ Az Egyház anyai éleslátása felfedezte az anyagi fejlődés mély és keresztényi értelmét. Megtalálta a bajok orvosságát és törekszik azokat alkalmazni, mert Krisztus ‘•ürgette az emberi személy örök értékét. z Az Egyház és a rabszolgaság Az egyházközség új arca Hogyan formálják át az egyházközségi életet Petit*Colombes*ban ?