A Világ, 1991. január-március (2. évfolyam, 1-13. szám)

1991-01-02 / 1. szám

KELLEMES ÜNNEPEKET! K­edves kollégák! Ne lepődjenek meg a megszólítá­son egy ismeretlentől, 1956 óta Isra­­elben élek. Mint mindenki, aki oda­ment, én is csináltam sok mindent, de végül mint újságíró mentem nyugdíjba. Rokoni látogatáson vol­tam itt, most indulok haza. Ezt a levelet azért írom Önöknek, mert elolvastam a Világ néhány ré­gebbi és a három új számát az uno­kaöcsémnél. Nagyon tetszett a szem­lélete, stílusa, csak arra figyeltem fel, hogy a POLITIKAI HUMOR, a szarkasztikus világlátás, ami oly vonzó az intelligencia számára, csak itt-ott csillan fel benne. Félek, hogy a sok száraz, humortalan írás, bármi­lyen színvonalas is, nem lesz elég vonzó a közönségük számára és megint csődbe jutnak. Pedig van egy munkatársuk, aki kitűnő glosszákat ír, Szabó András György. Maguk azonban eldugják ezeket a levelezési rovatba (?), ahelyett, hogy feltűnően tálalnák, sőt állandó rovatot csi­náltatnának vele, olyasmit, mint az én időmben (ha jól emlékszem) „Darvas Szilárd sarka" volt. Remélem, nem haragszanak, ami­ért tanácsokat osztogatok, de éppen a szimpátia okán teszem! A legjobb kívánságokkal Mose Gullner Tel-Aviv M­int a „régi" Világ állandó olva­sója, örömmel vettem, hogy is­mét megjelenik lapjuk, és remélem, ezúttal hosszabb élettartamú lesz. Örömömnek több oka is van. Egy­részt az Önök lapja volt a magyar sajtópiacon talán az egyetlen olyan, mely komoly témákról TÁRGYILA­GOSAN, KÖZÉRTHETŐEN (de nem bulvárszínvonalon) írt. A másik oka örömömnek az, hogy a „régi" Világ utolsó számában lekö­zölték a „Stranddemokrácia" című írásukra küldött reagálásomat. Mi­vel a nagypolitikát nekem, egyszerű embernek megváltoztatni nincs mó­dom, ismét „csak" a naturizmussal szeretnék foglalkozni. Azért tettem a csak szót idézőjelbe, mert a naturiz­­mus egyre több ember kedvelt idő­töltésévé válik. A problémám tulajdonképpen az „Onnan nézve" összeállítás Német­ország alcímet viselő tudósításával, illetve annak egy részével van. Az ARD riportere „valahol a pusztán", óvodáskorú gyerekek részvételével rendezett „gyerek-nudiszépségver­­senyt" látott, ahol anyukák tolták kisdedeiket a színpadra. Hát ez az, ami nem igaz. Mármint az, hogy ez a rendezvény „nudi-szépségver­­seny" lett volna. Jó lenne már végre tisztázni, hogy a rendezőnek, Vörös Antal Lászlónak semmi de semmi köze nem volt, nincs és nem is lesz a na­turizmushoz. Sőt, azoknak az embereknek sem, akik a V. A. L. féle rendezvényeket látogatják. Sajnos a német riporter, bár az írás szerint be­mutatta a magyar pornókirályt és bi­rodalmát, nem tisztázta azt a nagyon egyszerű dolgot, hogy Magyarorszá­gon kívül sehol a világon nem keve­rik össze a pornográfiát a naturiz­mussal. Naturista szépségversenyt rendezhet a Magyar Naturisták Egyesülete vagy a Napóra Klub, a Naturista Sportkedvelők Köre, de nem V. A. L. Az a probléma, hogy az illetékes tanácsi (bocsánat, most már önkormányzati) ügyintézők anélkül adták és adják ki az engedélyeket a „Nudista sexklub"-okra, „Nudi­­tours"-okra, „naturista" telepekre, hogy tudnák, mi is az a NATURIZ­­MUS, hiszen ha tudnák, akkor V. A. L. ilyen címen benyújtott kérelmeit visszautasítanák. Amennyiben a fenti illetékesek (és minden újságíró, aki nem rendelke­zik kellő információval vagy tapasz­talattal) többet (vagy egyáltalán va­lamit) szeretnének tudni a naturiz­­musról, forduljanak bizalommal az MNB-hez vagy a Napóra Klubhoz. Egy továbbra is hűséges olvasójuk: Márkus Péter a Magyar Naturisták Egyesülete és a Napóra Klub, a Naturista Sportkedvelők Köre tagja * T TTT 4 /’■'> Politikai, gazdasági, kulturális hetilap Szerkesztőbizottság: Hanák Péter Lengyel László (elnök) Schielt István Főszerkesztő: Bíró Zoltán István Főszerkesztő-helyettesek: Korányi G. Tamás Zétényi Lili Olvasószerkesztő: Papp Mária Képszerkesztő: Kiss Árpád Vezető tervezőszerkesztő: Czifferszky Attila Rovatvezetők: D. Szabó Ede (Kultúra) Lipp Tamás (Belpolitika) Scipiades Iván (Külpolitika) Főmunkatárs: Kerekes Béla Munkatársak: Balázs Éva (dokumentáció) Batha László (képszerkesztő-helyettes) Bihari Tamás Falus Tamás (Hétről hétre) Juhász Nagy Ágnes (levelezés) Mörk Leonóra Neményi Ildikó (tervezőszerkesztő) Szőnyei Tamás Torma Tamás Szerkesztőség: Budapest XI., Kaposvár u. 5-7. Telefon: 161-0287 (titkárság), 166-5639 Telex: 22-3333, telefax: 161-2458 ISSN 0864-9049 Szedés: ARGOS Kft. Grafikai előkészítés és nyomás: INTERPRINT Kft. Budapest Felelős vezető: Strasser Gábor Kiadja: DANUBE Budapest, Kiadói, Kereskedelmi és Terjesztői Rt. 1117 Budapest XI., Kaposvár u. 5-7. Tel.: 186-8011 Felelős kiadó: Bélán Gábor el­nök-vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalban, a hírlapkézbe­­sítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodá­ban (HELIR, Bp. XIII., Lehel u. 10/a 1900), vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jel­zőszámára. Előfizetési díj: egy évre 1224 Ft, fél évre 612 Ft, negyed évre 306 Ft, egy hónapra 102 Ft.

Next