Abauj-Kassai Közlöny, 1909. május (38. évfolyam, 99-122. szám)

1909-05-01 / 99. szám

2. oldal. magyar mezőgazdasági politika nemes és egészen sajátos hagyományaihoz, valóban érvényesülésre is talál köz­életünkben. Ott, ahol mint nálunk, a pusztuló középosztály, a kis embernek ezernyi baja, oly hangosan sürgeti egy reformokra kész, javítani és fej­leszteni képes mezőgazdasági társa­dalompolitika inaugurálását, a Károlyi­akra s az ő elveik szerint munkál­kodó erőteljes D. M. G. E.-re nagy szüksége van a nemzetnek. ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY A jövő fontos feladatának tekinti­­halászati törvényünk revízióját, a hal­kereskedelem szervezését és a tógazda­­ságok kedvezményezését, mert halte­nyésztésünk igazi kifejlődése csak ezek segélyével várható. A tanulságos kötet bolti ára 1 ko­rona, lelkészeknek, tanítóknak és jegy­zőknek pedig kérésükre ingyen küldi meg a földmivelésügyi minisztérium­­ könyvtára. Az édesvízi halászat és halgazdaság. Kassa, ápr. 30. A földmivelésügyi miniszer kiadásá­ban e címmel egy érdekes és hézagpótló szakmunka jelent meg, melyet a miniszer megbízásából Répássy Miklós műszaki tanácsos irt meg s mely egy most fej­lődő nagyfontosságu gazdasági águnk legfontosabb kérdéseit ismerteti meg a nagy nyilvánossággal.­­ A könyv az elméleti részek mellett­ fontos gyakorlati útmutatásokat is tar­talmaz, négyszáznyolcvan oldalra terjedt s öt főrészre oszlik. Az első részben az általános tudnivalókat sorolja fel az író, a második a mesterséges, a har­madik a természetes halászatról szól, a negyedikben a magyar halászati köz­­igazgatást, az ötödikben pedig a külföld halászati viszonyait ismerteti. Az általános részben mindenekelőtt a halászat szó gazdasági értelmét ma­gyarázza meg, kifejtvén, hogy e szó nem­csak a hal kifogását jelenti, hanem min­den halhús előállítására irányuló tevé­kenységet magába foglal. Ezután köz­érthető modorban írja le halaink termé­szetrajzát, halfajtáinkat, elterjedésük fel­tételeit, ellenségeiket, táplálékukat. A mesterséges halászatról szóló részben részletesen kifejti a tógazdaság és mesterséges halászat fogalmát, ismer­teti a haltenyésztési módokat s az eddig nyert tapasztalatok alapján gyakorlati út­mutatásokat ad. Vizsgálva hazai viszo­nyainkat az alacsonyabban fekvő vidé­keken főként a ponty tenyésztését java­solja, mel­lyel együtt, mint mellék­ter­­melvény a fogas, süllő és compó, vala­mint a harcsa, csuka, angolna és pisz­trángsügér is tenyészthető. Magas szin­­tájainkon a sebes pisztráng, a szivárvá­­nyos pisztráng és a pataki sablinggal berendezendő tógazdaságoktól vár jöve­delmezőséget. Részletesen ismerteti a halgazdaságok berendezését, a halasta­vak és teleltetők szerkezetét, a tavak trágyázási módjait s a trágyázás fon­tosságát. A pontyos tógazdaság mellett külön leírja még a pisztrángtenyésztést is és felvilágosításokat ad a halak szállítására vonatkozólag. A természetes halászat kérdését a halászati törvény már szabá­lyozza, de az e törvény keretén túl is vannak még fontos tennivalók, melyeket nem szabad elhanyagolnunk, ha nem akarjuk folyóink halállományát veszé­lyeztetni. Ilyenek különösen a meder és vízjárás gondozása, a víz természetes tisztaságának megóvása és a mesterséges behalasztás. A halászatunk közgazdaságáról szóló fejezetben rövid történelmi visszapillan­tást tesz, majd az állami intézmények és az állami haltenyésztési tevékenység leírása után áttér a mai halászat tüzetes ismertetésére, külön jellemezvén főbb folyóink és tavaink halászatát. 99. szám. ÚJDONSÁGOK Kassa, ápr. 30. — Lapunk legközelebbi száma, — a május 1-jei általános munkaszünet miatt hétfőn este jelenik meg. — Gyermeknap. Az Országos Gyer­mekvédő Liga kassai bizottsága ez évben is valóra váltja azt a szép és nemes esz­mét, hogy emberbaráti céljai számára a nagy közönség közreműködését megsze­rezze. Május 5-re — ha az idő kedvező lesz — van a gyermeknap tervezve. A Liga vezetőségének nem szándéka a jó­tékonyság címe alatt a közönséget zak­latni, zsarolni, hanem csak az, hogy ne­mes céljai részére, a város minden lakója saját jó szántából, minden erkölcsi kény­szer nélkül hozza áldozatul filléreit, ko­ronáit tehetsége szerint. Városunk társa­dalmának nemesen érző hölgyeinek név­sorát, kik az urnák kezelését magukra vállalták, tegnap már közöltük, ők fognak a korzó és a város főbb utcáinak egyes pontjain az urnák mellett ülni, nagyszámú kedves és bájos ifjú úriasszony és leány segítőtársak assistentiája mellett. Szép és bájos hölgyeink nem fognak sajnálni egy röpke mosolyt, egy kedves szót, mellyel szívünkhöz férkőzve gyöngéd kényszerrel vihetik keresztül, hogy mindnyájan meg­hozzuk nemes áldozatunkat. A vezetőség csendben, de szerényen végzi a nagy nap előkészületeit, s mint értesültünk derék színészeink is készséggel szegőd­tek a nemes ügy szolgálatába és tá­mogatására lesznek a rendezőségnek, amennyiben a városi művészek di­cséretes példáját követve szabad elő­adásaikkal fogják a közönséget a jó­kedvű adakozásra buzdítani és ser­kenteni. A vezetőség gondja és figyelme mindenre kiterjed, a siker azonban mégis csak a városunk bájos hölgyeinek kezébe van letéve s meg vagyunk róla győződve, hogy igazi ünneppé, az ember­szeretet ünnepévé fogják e napot tenni. Gondoljanak arra, hogy derűs mosoly­gásuk és csengő kacagásuk beragyogja és bezengi azoknak a világát is, kik éle­tük tavaszán talán soha sem ismerték a mosolyt, a kacajt. Megérdemelt jutalmuk legyen a nemes öntudat s az a köny, melyet az elhagyottak, szükölködők és árvák szeméből letöröltek. — Személyi hir. Boldis Ignác a turócszentmártoni áll. felső kereskedelmi iskola igazgatója, mint ministeri biztos városunkban időzik s az áll. polgári is­kolát vizsgálja. — A hadsereg köréből. A májusi előléptetések során a 34. gyalogezredben századosok lettek Pratzner Vilmos és Kiszely István, főhadnagyok pedig Well­­mann Emil, Klieber Ádám, Korompay Ottó és Kirtsch Vilmos. — A közúti alap költségvetése. A belügyminiszter jóváhagyta a közúti alap 1909. és 1910. évi költségvetését. A költségvetés jóváhagyása következtében a Szepsi-út rendezése most már lehe­tővé vált. — Adomány. Gróf Majláth Józsefné ő méltósága a Jelzálogbank utján 20 ko­ronát adományozott a József-szanatórium helyi választmányának, melyért az elnök­ség ez után is köszönetét fejezi ki. — A magy. kir. szab. osztálysors­jegyek nemcsak a belföldön, hanem a külföldön is óriási kelendőségnek örven­denek, mert nyeremény esélyeik rendkí­vül előnyösek, tervezetük pedig szolid és kedvező. Gyorsan, váratlanul nagy va­gyonhoz jutni, csak nagy szerencse, na­gyobb nyeremény útján lehet, azért ajánl­juk, hogy t. olvasóink is tegyenek sze­­rencsekisérletet és vegyenek Kiss Károly és Társa bankházában (Budapest, Kossuth Lajos utca 13.) sorsjegyet. E hírneves főelárusító részvénytársaság teljesen meg­bízható és előzékeny. A remény pedig boldogít, és Kiss szerencséje nagy! — Női hulla a Hernádban. Ma reggel 6 órakor Rusznyák Mihály, Rusznyák József festőtanoncok és Kapnyiczki Jó­zsef fuvaros a Hernád malomárkából az uszoda mellett egy foszlósnak indult női hullát fogtak ki. Nyomban értesítet­ték a rejtélyes éleletről a rendőrséget. Az ügyeletes rendőrtisztviselő a tiszti orvossal a hullát megtekintette s azt to­vábbi intézkedés végett a köztemető ha­lottas házába szállíttatta.­­ A titokzatos ékszertolvaj. A lon­doni Savoy Hotelbe a múlt hétfőn rend­kívül előkelő ur szállott és egész sor szobát nyittatott magának. Napi hatvan dollárba került a lakása. Mikor beszállott a fogadóba, azt mondta, hogy a felesége később jön automobilon a komornával és a podgyás­szal. Az idegen, ki Pullmann dr.-nak nevezte magát, a Rood és Co. híres ékszerüzletbe ment, 35.000 dollár értékű ékszert kiválogatott és maga után küldte a hotelbe. Fellépése oly előkelő és nyugodt volt, hogy az ékszerész min­den gyanú nélkül küldte vele segédjét az ékszerekkel. A hotelben kinyitotta la­kása ajtaját, az ékszert átvette, de a se­gédet nem eresztette be, mert a felesége van bent. A segéd hallott is női hangot, bár a szobákban az idegenen kívül nem volt senki. Mikor az idegen egy másik ajtón el akart osonni, a segéd azonnal átlátván a helyzetet, oda ugrott s az ide­gent visszataszította a szobába. Ez ma­gára zárta az ajtót s mire betörték, bo­rotvával elvágta a torkát s meghalt. A rendőrség most nagyban kutatja, hogy ki lehetett. — Életmentő kutya. Egy derék honfitársunknak Denkó Ferencnek Ameri­kában a háza a minap éjjel az égve felejtett petróleumlámpa felrobbanás következtében kigyulladt. Csakhamar lángba borult az egész ház s Denkóék mit sem sejtve alud­­ták az igazak álmát. Talán fel sem ébred­tek volna, ha Denkóék hű kutyája a ta­karót lehúzván gazdájáról, fel nem költi. Denkónak csak annyi ideje volt, hogy két kis gyermekét és feleségét kiment­hette s a következő pillanatban nagy ro­bajjal dűlt össze a tető. A hü­eb csak akkor ugrott ki a düledező s égő ház emeleti ablakán, mikor a család már biz­tonságban volt. Denkóéknak minden hol­mijuk odaveszett a tűzben. — Előállítások. A rendőrség részeg­ség miatt Varga Andrást, Nagy Samut és Zihher Józsefet, csavargás miatt pedig Marencsik Józsefet, Drojcsik Mihálynét, Benecz Borbálát és Kovácsok­­ Annát ál­lította elő. A városi fogházban 12 férfi és 9 nő van elzárva. — Hirdetmény. Kassa sz. kir. város erdőhivatala közhírré teszi, hogy a város csermelyutcai faraktárában felállított ap­rító gép a tűzifa aprítást nyáron át is folytatja, ha a t. közönség megrendelé­sei által ezt lehetővé teszi.

Next